|
- Az EU és a nemzeti önállóság -
INFORMÁCIÓ ÉS A DEMOKRÁCIA
Az ép, fennmaradni képes közösség és társadalom fô jellemzôje az önszervezôdés, melynek alapja az emberi kapcsolatok rendszere. Az önszervezôdô társadalom intézményei az idôk során a belsô és külsô hatások összjátékának eredményeképpen alakulnak ki. A társadalom akkor maradhat fenn, ha tud igazodni a változásokhoz. Az egészséges társadalmak, egy élô szervezethez hasonlóan, folyamatosan válaszokat adnak, alkalmazkodnak a környezetükben zajló átalakulásokhoz. Az alkalmazkodás alapvetô feltétele az, hogy a társadalom képes legyen érzékelni, mi történik a határain belül és kívül valamint hogy intézményei meg tudják hozni és végre tudják hajtani a megfelelô döntéseket. Az egészséges társadalom intézményrendszere gazdagon tagolt, mert a beérkezô információk feldolgozását és a döntések meghozatalát a megfelelô szinteken kell elvégezni. Míg az információk igen jelentôs részét rögtön, helyben fel lehet dolgozni és lehet felôlük intézkedni, addig vannak olyan dolgok, amelyek központosított értékelést és döntéseket igényelnek. A társadalom önszervezôdésének, alkalmazkodóképességének alapfeltétele az emberi szabadság. Az önszervezôdéshez korlátozás- és torzításmentesen elérhetô, valós ismeretek szükségesek, másrészt az, hogy ezek birtokában szabadon lehessen választani a lehetôségek között.
Az önszervezôdés emberek kapcsolatain alapul, ezeket pedig a világ dolgai iránti érdeklôdés és az emberek közötti bizalom élteti. Ha a kapcsolatok ritkulnak, gyengülnek, akkor a társadalom atomizálódik, magányos egyénekre esik szét. A szétesett, atomizálódott társadalom viselkedése már könnyen kiszámítható és az önszervezôdés gyengesége, hiánya miatt pusztulásra van ítélve. Aszerint, hogy a bizalom hiányának mi az oka, kétféle kórosan viselkedô társadalmat különböztethetünk meg. Az egyik a diktatúra, a másik az eltompuló, műveletlenné váló emberek társadalma, amely valaha demokratikus rendszerként működött.
A diktatúra könnyen irányítható társadalmat akar létrehozni, ezért a bevezetésekor az elsôrendű feladat a társadalom atomizálása. Ennek során megszüntetnek minden pártot, szervezetet, szervezkedési lehetôséget. A diktatúra valamennyi emberi kapcsolatról tudni szeretne, ha az spontán, akkor azt megszüntetni, vagy legalább is ellenôrizni törekszik. Informatikai szempontból a totális diktatúrát úgy jellemezhetjük, hogy az összes információt egy helyre akarja gyűjteni és annak birtokában kívánja vezérelni a társadalmat. A társadalom egyes rétegeinek és az egyéneknek csak annyi és olyan információt továbbít, amennyit éppen szükségesnek tart. Az információ feletti egyeduralmat minden lehetséges módszerrel igyekszik elérni és fenntartani.
A diktatúra célja éppen a társadalom önszervezôdési képességének a megbénítása. Ha mindenki mellé egyenruhás személyt állítanának felügyelôként, az túl drága és bizonytalan volna. Az önszervezôdést azzal lehet a legkönnyebben, legolcsóbban megszüntetni, ha az embereket bizalmatlanokká teszik egymás iránt. A totális diktatúra létrehozásának és fenntartásának fô eszköze a titkosrendôrség, melynek legfontosabb feladata a bizalmatlanság gerjesztése és szinten tartása. Ha a titkosrendôrség valódi összeesküvés nyomaira bukkanhat, az annak a jele, hogy rosszul dolgozik, mert az emberek nem félnek eléggé a besúgóktól, meg mernek bízni egymásban. A titkosrendôrség viszonylag olcsó intézmény, elég lehet, ha körülbelül minden századik ember besúgó, hivatalosan hálózati személy.
A diktatúra információs politikájának fô eszköze a titkolódzás, az ismeretek elrejtése, meghamisítása, a propaganda. Az atomizált társadalom létrehozóinak minden igyekezete ellenére sem maradhat tartósan a kiszámított állandóság állapotában. A diktatúra nem tud alkalmazkodni, az ép társadalmat behálózó információs rendszerek tönkretételével, az információk központosításával életképtelenné teszi magát. Felépítésénél fogva képtelen a beérkezô információk érzékelésére, feldolgozására. Ha valami a végsôkig központosított döntéshozó szervezetben el is jut az illetékesig, a döntés nehézkes, végrehajtása pedig sokszor eleve elkésett és kívánni valókat hagy maga után. A totális diktatúra átlagos élettartama 2-3 nemzedékre tehetô, ennyi idô alatt, hacsak nem nem bocsátkoznak felelôtlen háborús kalandba, a diktatúrák belülrôl, külsô romboló hatás nélkül szétrohadnak, majd összeomlanak.
Idôvel egy demokratikus társadalom önszervezôdô képessége is megbénulhat. A gazdaságot vezérlô piac is önszervezô rendszer, a piac környezete a társadalom és a társadalom természetes környezete. A természet egyik legalapvetôbb törvénye szerint egy önszervezô rendszer úgy tudja a rendjét fenntartani, vagy annak szintjét növelni, hogy a környezetét teszi szervezetlenebbé, szürkébbé. A piac rendjének az ára az emberi viselkedés és a természetes környezet sokféleségének felszámolása. Az ember számára sorsdöntôen fontos szellemi értékek, mint a gazdag képzelôerô, az igényes emberi kapcsolatok stb. megszerzéséhez és műveléséhez sok-sok idô és energia szükséges. Az ilyen értékek nem piacosíthatók, pénzért ugyanis nem vehetôk meg, a piac azonban képes arra, hogy megfosszon bennünket a megszerzésükhöz és használatukhoz szükséges eszközöktôl, az idônktôl és emberi energiáinktól. Ezeket a pénzzé tehetô, adható-vehetô dolgok felé csoportosítja át, amelyekbôl eleve csak kevésre volna igazából szükségünk. Ezzel a piac vészesen szegényíti az egyén és a közösségek életét. A természetet pedig a piac a termelés nyersanyagforrásává valamint a termelés és fogyasztás szemetének lerakójává teszi.
A piac rabszolgájává vált társadalmat már nem is érdekli más, csak az anyagiak. A szellemi értékek iránt érzékenység csökken, az átlagember egyre műveletlenebb lesz, érdektelenné, közömbössé válik minden más iránt, ami nem az anyagi helyzetére vonatkozik. Az anyagiak felé fordulás, a bizalmatlanság, érdektelenség az információ ömlesztésével tovább fokozható. Az információt a megfelelô gazdasági érdekcsoportoknak kedvezôen kell tálalni és arra kell figyelni, hogy minél bôségesebb, a kényesebb helyeken ködösítôen dagályos legyen. Az emberek nagy többsége, ha eléggé tudatlan és műveletlen, úgysem tudja belôle kihámozni, igazából mirôl is lehet szó. Vagy érzelmileg azonosul a vezetéssel, mondjuk az elnökkel és vakon követi, vagy gyanakvóvá, bizalmatlanná és fásulttá válik. Mindkét esetben azt lehet az emberekkel csinálni, ami éppen szükséges, a megfelelô propagandával nagyon könnyen irányíthatóakká
válnak.
A propaganda lényege, mivel az ömlesztett, torzított információk tengerében eligazodni képtelen emberek eleve gyanakvóak, a "magyarázat", hogy kik felelôsek az egész összevisszaságért. Címkézéssel, rövid, két-három szavas jelmondatok állandó ismétlésével rosszat kell mondani valakikrôl, mondjuk "X diktátor", az "Y társaság egy tolvajbanda". A jelszavak a médiának kiszolgáltatott, háttérként rádiót hallgató, tévét nézô, utazgatás közben olvasgató emberek gondolkodásának egy idô után a részévé válnak, anélkül hogy az emberek ezt észrevennék és a jelszavak igazságtartalmáról meggyôzôdnének. A gyanakvás következménye az is, hogy ha valaki fel akarja világosítani az embereket, hogy X nem diktátor, csak gyors és határozott, és a százszor annyit lopók kiáltanak másokra tolvajt, eleve bizalmatlanul és közömbösen fogadják.
A demokrácia védelmének alapvetô eleme az, hogy határokat kell szabni a piac térhódításának. Amikor például a piaci szempontokat figyelembe vévô oktatás bevezetésérôl hallunk, az is annak a jele, hogy a piac terjeszkedése elôl el akarják hárítani azt a veszélyt, amit a gondolkodó, önálló mérlegelésre képes ember jelent a fogyasztói szép új világra. Az egységesülô világrendben egyetlen kisebb vagy akár nagyobb ország választott vezetése sem képes ellenállni a gazdaság és az egyre anyagiasabb polgárai által kifejtett nyomásnak, és emiatt a hanyatlást követô végzetszerű összeomlás egy idô után elkerülhetetlenné válik. A fogyasztói civilizáció tönkreteszi a természetes környezetét, elpocsékolja az olajat, a földgázt, elhasználja a talajvizeket, kizsigereli a termôföldeket, elszennyezi a levegôt és az ivóvizet is.
Az Európai Unió létrejöttét és kiterjesztését úgy kell tekintenünk, hogy lehetôséget adhat a természetes környezetével egyensúlyban élô, az erôforrásaival bölcsen gazdálkodó civilizáció megteremtésére. A kulcs a piaci tevékenység bizonyos határainak a kijelölése, megszabva, mint nem lehet bánni a vizekkel, a levegôvel, az erôforrásokkal. A központilag meghozott és felügyelt levegôtisztasági, vízhasználati rendelkezésekkel, bizonyos talajvédelmi, energiagazdálkodási, csomagolási, szállítási, reklámozási stb. eljárások szabályozásával meg lehet akadályozni, hogy a mindent felemésztô gazdaság elpusztítsa a civilizációt. Így nem a tagállamok demokratikus rendjét, hanem a piaci tevékenység jellegét szabályozzuk. Amelyik tagállam például könnyebben eleget tud tenni a szigorú víztisztasági elôírásoknak, olcsóbban tud termelni és így versenyelônyhöz jut.
Az EU tagállamainak választott vezetôi így nem lesznek annyira kiszolgáltatva az egyre magasabb életszínvonalat követelô, csak a mának élô tömegeknek, mert az országnak mindenek elôtt eleget kell tennie az Európa országai által közösen meghozott, a gazdaságot a fenntarthatóság irányába vezérlô szabályoknak. Az Európai Unióhoz való csatlakozásnak ez a hosszabb távú jelentôsége. Az államközösség tagjaként lehetôségünk lesz arra is, hogy az EU fejlôdését ebbe az irányban mozdítsuk. Míg a központi irányításnak azokat az elemeit, amely a fenntartható civilizációhoz vezethetnek, erôsítenünk kell, azokkal viszont szembe kell szállnunk, amelyek lehetôvé tehetik, hogy a helyi adottságokkal nem számoló életrendet kényszerítsenek országokra vagy egyes tájegységekre.
|
