|
A VALLÁSOK SOKFÉLESÉGE ÉS A VALLÁSOS FUNDAMENTALIZMUS
Valamennyi civilizáció, kultúra jellemezhetô a vallásával, vallásaival, vallásos fogalmainak rendszerével. Nem találtak még olyan népet, törzset amelynek ne lett volna vallása, istene vagy nem lettek volna istenei; mind az egyén, mind a közösség rendjében élô ember tisztel, imád egy számára felfoghatatlan, a földi lét felett álló világot. A modern társadalmakban, ahol a hagyományos vallásosság visszaszorult, tömeges az igény az asztrológiára, az UFO-kra és más hasonló valláspótlékokra. Ezért joggal gondolhatjuk, hogy a vallásosság az emberlét alapvetôen fontos jellemzôje. Annak vizsgálatához, hogy ez miért van így, tekintsük át, melyek az ember legfontosabb adottságai és szükségletei.
AZ EMBER BIZTONSÁGÉRZETE
Az ember megkülönböztetôen fontos adottsága az elvont, a sok lépesben való gondolkodás képessége. Így az ember képes felismerni a körülötte lévô világ összefüggéseit, a világban jelenlévô rendet. Az ember legalapvetôbb szükségletei az elemi biológiai szükségletek, ezek a testi egyensúly feltételei. A lélektan és a szociológia szükségleteket ábrázoló piramisában, a Maslow-féle piramisban a következô legalapvetôbb emberi szükséglet a biztonság, amely a lelki egyensúly feltétele. A biztonságérzet nemcsak arra vonatkozik, hogy tudom, lesz ma mit ennem, este lesz hová lehajtanom a fejem. Az is hozzá tartozik, hogy érezzem, nem kell a világtól tartanom, otthon vagyok benne. A bensô biztonságérzet híján nehéz az élet, mivel ha ilyen nincs, az egyén sokkal több dologtól fél, szinte mindenben veszélyt sejt. 'Minden összeesküdött ellenem, minden és mindenki csak engem akar bántani!' - nem is olyan ritkán hallunk ilyen kifakadást. Az ilyen, az állandó feszültség gyötörte élet túlságosan sok erôt, energiát igényel, a belsô tartalékok kimerülésével pedig megnô a megbetegedés esélye. A vallásosság, mint látni fogjuk, az ember alapvetô szükségletei közül a biztonságérzethez köthetô.
A kapott biztonságérzet
A tudatosságunk biológiai alapjai agyunk működéséhez kötôdnek. Az agysejtek a magzati lét nyolcadik hetétôl a tizennyolcadik hétig alakulnak ki, ebben az idôszakban percenként kétszázezer új neuron keletkezik. Hálózatba rendezôdésük már a harmadik hónapban megindul. A neuronok huzalozódását alapvetôen a külsô ingerek, magzatkorban fôleg az anyával való kapcsolatok határozzák meg. A szeretet áradását az állat is érzékeli, nem csodálkozhatunk azon, hogy a magzat és a csecsemô számára ez annyira fontos. A magzatkor és a csecsemôkor elsô fele az öntudat kialakulásának – az én és a világ létére való ráébredésnek –, kulcsfontosságú szakasza. Ha ekkor a magzat és a csecsemô azt érzi, hogy szeretik, örvendezve várják és jövetele nagyon sokat jelent a környezete számára, akkor egyúttal az emberkében az is tudatosul, hogy ez a világ az ô világa, ebben otthon érezheti magát. Az így létrejövô bizalom és biztonságérzés mélyen meggyökerezik az emberben és a lényének meghatározó elemévé válik. Az eredetével az egyén nincs tisztában, hiszen ebbôl az idôszakból – a bensô biztonságérzet kb. hathónapos korig alakul ki –, késôbb már nincsenek emlékei. Ez a mélyen lakozó belsô bizalom határozza meg az egyén egész életét, viszonyát az emberekhez, a természethez és a világhoz.A lélektani vizsgálatok szerint az állandósult szorongások gyökerei a magzati és a félévnél fiatalabb korhoz nyúlnak vissza. Ha valaki nemvárt gyermek volt, vagy nem örültek igazán az érkezésének, akkor az ilyen magzat és csecsemô nincs megfelelô kapcsolatban az anyával és a világgal. Az öntudat kialakulásához vezetô információcsere akadozó. Az ilyen ember szorong és eleve rossznak,kaotikusnak és ellenségesnek érzi a világot.
A szunnyadó vallásosság
A bensô biztonságérzet összefügg az ember vallásosságával. Ma Magyarországon kb. az emberek egyhatoda jár többé-kevésbé rendszeresen templomba, gyülekezetbe. Rajtuk kivül még az emberek több mint 70%-a azt mondja magáról, hogy hisz abban, hogy 'az egész mögött kell lenni valaminek', vagy 'nem lehet az, hogy a világ egésze csak úgy magától létezzen'. Vizsgáljuk meg, mi lehet az ilyen, szunnyadó vallásosságként meghatározható megnyilatkozások mögött.
Ha kérdezôsködünk, vajon miért gondolja az illetô, hogy 'az egész mögött kell lenni valaminek', akkor kiderül, hogy az ilyen vélekedések mögött alapvetô emberi tapasztalatok összegzôdése rejlik. Az egyik ilyen mély emberi tapasztalat a természet rendjének az érzékelése. Az emberek nagy többsége számára a természet, a világ egésze rendezett, harmonikus egészet alkot. Ez zsigeri érzésünk, a bensô biztonságérzet egy kifejezôdése.
A másik alapvetô, szinte magától értetôdô, mindennapos emberi tapasztalat az emberi tevékenységhez kötôdik. A sikereinket a világban annak köszönhetjük, hogy értelmes munkánkkal rendet teremtünk magunk körül, házat építünk, kertet művelünk, stb. Az ember ôsi tapasztalata, hogy a gazdátlanul hagyott dolgai, mint például a ház rendetlenebbé válnak, szétesnek. A rend megjelenése a teremtô, alkotó munkának, a rend fennmaradása az értelmes gazda kitartó erôfeszítéseinek a következménye.
Ez a két alapvetô tapasztalat, mint a természet egészének rendje és a rendet teremtô és fenntartó munka ott lakoznak az ember elméjében. A két dolgot az ember elméje öntudatlanul is összekapcsolja. Azt az önkéntelenül is felmerülô kérdést, hogy mitôl rendezett a természet, az ember a maga mindennapos rendteremtô erôfeszítéseire, munkájára gondolva válaszolja meg. Eszerint a természet egészének a rendje és annak fennmaradása valamilyen értelmes létezô munkájára utal. Az anyagi világ egyedüli értelmes lénye az ember, mi pedig jól tudjuk magunkról, hogy a természet rendjét nem mi hoztuk létre, mi is csak ennek a rendnek a termékei vagyunk. Ezért az ember számára a természet és a világ egészének rendje és annak fennmaradása valamilyen, a természeten kivüli, természetfölötti tényezôvel értelmezhetô.
A vallásosság tudatos tevékenység, a bensô biztonságérzet önmagában csak a szunnyadó vallásossághoz vezet el. A tényleges vallásosság az ember tudatos szinten megfogalmazódó biztonságérzetéhez köthetô.
A VALLÁS ÉS A VÉGSÔ KÉRDÉSEK
A vallások elsô alapvetô ismérve, hogy az ember a természet rendjének forrását, – a természet rendjére valamint a rend eredetére és fennmaradására vonatkozó alapvetô tapasztalatait feldolgozva –, a természet fölött álló, idegen szóval transzcendens hatalomnak tulajdonítja. Míg a szunnyadó vallásosság megreked a 'az egész mögött kell lenni valaminek'-szerű kijelentések szintjén, addig a vallások a transzcendens létezését feltételezô, a lét teljességét értelmezô világszemléleteket fogalmaznak meg. A transzcendens a különbözô vallásokban lehet személyes létezô, Isten, vagy istenek vagy lehet valamilyen más, felfoghatatlanul működô, nem személyes jellegű értelem, amelynek jellege az ember számára el sem képzelhetô.
A vallások második alapvetô ismérve az embernek a transzcendens elôtti meghajlása, a nálánál nagyobb, értelmesebb elôtti hódolás. Ez a meghajlás egyben megalapozza az emberlét biztonságát is. Érezve, tapasztalva, hogy egy értelmes világban él, a vallásos ember rádöbben arra, hogy ez azt is jelenti, hogy az ô személyes léte is értelmes. Nem a vakvéletlen sodorta ide, hanem a teremtô erô, vagy maga a Teremtô hozta ôt valamilyen céllal létre. Az önmagát így felfogó embert ezek után olyan kérdések, hogy miért is született erre a világra, miért éppen olyanok az adottságai, nem nyomasztják, elfogadja magát olyannak, amilyen, a Teremtô nem ok nélkül alkotta ôt ilyenné. A vallásos ember a Teremtô iránti elragadtatással és hódolattal szemléli a világot, elfogadja és szereti a világegyetem egészét, az életet, az embert, az emberiséget és természetesen saját magát is, mint aki a Teremtô akaratából létezik és a Tôle kapott képességekkel alakíthatja ezt a szép világot.
A transzcendens felé fordulás belsô igény
Ha az emberben megvan a tudattalan biztonságérzet, akkor a vallás megmagyarázza számára, hogy miért érzi otthon magát a világban. Az ilyen ember számára a vallás teljessé teszi a biztonságérzetet, a tudattalan és az értelem egybehangzó módon értékeli a világot. Azok is lehetnek vallásosak, akikben komolyabb belsô szorongás és bizonytalanság fészkel. A szorongó ember, mivel a belsô biztonságérzeten alapuló szunnyadó vallásosság nem jellemzi, nehezebben lesz vallásos, viszont a vallásos érzést sokkal magasabb hôfokon élheti meg, márcsak azért is, mert léte mélyéig ható megrázkódtatások után juthatott hozzá. Életükben a vallásossá válás jóval nagyobb változást idézhet elô, mint azoknál, akiknek életét a bensô biztonságérzet kíséri. A belsô bizonytalanságokkal küzdô ember számára a vallás a félelmek és a szorongás elűzôje, ellenszere is.
A VALLÁSOK SOKFÉLESÉGÉRÔL
A vallások az emberiség legôsibb és mindmáig leginkább bevált rendszerezô és rendteremtô módszerei. Az adott kultúra nyelvén, fogalmaival tárják elénk a lét értelmére, rendjére vonatkozó végsô válaszokat. Ismert, hogy az emberi agy valamit látva nem a tárgyi valóságot adja vissza, hanem a látottakat rögtön értékeli is. Ebben korábbi élményei, tapasztalatai vezetik. Az ember csak azt képes a külvilágban meglátni és leírni, amit, amihez hasonlót már ismert és tapasztalt. Azaz az ember azokat a dolgokat veheti, veszi észre, amelyek már többé-kevésbé egyenként is megvannak benne. Ezért van az, hogy az adott jelenségrôl a különbözô szemtanúk mind egy kicsit másként tanúskodnak.
A valláshoz kötôdô események, eszmék értékelésében a különbözôségek méginkább természetesek, mint a hétköznapi események leírásában. Ha létezik Isten, megnyilvánulásait, létének jeleit nem észlelheti valamennyi kultúra, kor embere egyformának. Isten nem az anyagi világhoz kötôdô, leírható jelenség, ezért az istenképek nagyon különbözôk lehetnek.
Bár a vallások igen sokfélék, megfigyelhetô, hogy alapjában véve hasonló képet adnak a világról és benne az emberrôl. Ennek az is lehet az oka, hogy csak azok a vallások maradhattak fenn hosszabb ideig, amelyek tényleg építôek, közösséget erôsítôek, és nem rombolják le az éltetô környezetet. A régóta létezô vallások ilyen, jól kipróbált rendszerek, amelyek a történelem viharaiban megtartották híveiket. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy lényegi tanításaik hasonlóak, bár tantételeik megfogalmazása, szertartásaik jellege láthatóan különböznek egymástól.
A vallásos tanítások, szövegek értelmezésérôl
Ahhoz, hogy valamelyik vallás tanításait megértsük, éber, figyelmes olvasóvá kell lennünk. Ha csak szószerint vesszük például a Bibliát, nem fogunk sokat találni arról, miért jutottunk az adott élethelyzetünkbe, mit tehetünk. Az Ószövetség jóval több mint kétezer évvel vagy az Újszövetség közel kétezer évvel ezelôtt írt szövegeiben csak akkor találhatjuk meg a mának szóló üzeneteket, ha kellôen nyitottak és figyelmesek vagyunk. Tudnunk kell kérdezni, a kérdéseinkre a választ keresni és a talált válaszokat megfelelôen értelmeznünk is kell.
Valamennyi nagy vallás számára központi kérdés az, hogy az ember miként használhatja az értelmét. Az ember ugyanis nagyon értelmes és képességeinek meggondolatlan használata romlásba döntheti. A zsidó-keresztény vallás a következôképpen tárgyalja ezt a kérdést.A Biblia szerint Isten az embert tökéletesnek teremtette. Az istenképű ember értelmes, de annyira nem, hogy azonnal pontosan átláthatná, milyen hatással lesznek a cselekedetei a világra. Nagy szabadságot adott Isten az embernek, arról a fáról szakíthat, ahonnan jólesik, kivéve persze a tiltott gyümölcsöket. Azaz az ember sokmindent tehet, sokféleképpen élhet. A szabadsággal együtt azonban nagy az ember felelôssége is, mert mint az Édenkert ôrzôje és művelôje nem tehet akármit. Az embernek körültekintôen, éberen, mindig az adott helyzetnek megfelelôen, Istenére és az Ô teremtett világára alázatosan figyelve kell meghoznia döntéseit.
A zsidó-keresztény tanítás szerint az eredendô bűn éppen abban áll, hogy az okos, ám rövidlátó ember maga akarja megmondani, mi a jó és a rossz. Nem vesz tudomást arról, hogy a világ szép rendjéhez nem illhet a korlátolt ember önzô módon összetákolt rendszere. Nemcsak az egyistenhívô vallásoknak, hanem más világvallásoknak is alapvetô követelménye az, hogy az ember a világ egészére, harmóniájára tekintve gondolkodjon és tevékenykedjen. A tao követése olyan embert mutat fel, aki a világ szép rendjéhez illeszkedô életet él, nem idéz elô zavarokat, nem pusztít oktalanul. A hindu és a buddhista fokozott éberségre, megvilágosodásra törekszik, és nem törôdik a világ hiábavaló dolgaival, igyekszik megtisztítani magát minden elmebeli tisztátalaságtól. Az embernek tartózkodnia kell attól, hogy önzô módon, csak a maga rövidlátó elképzeléseinek megfelelôen éljen, attól, hogy a jót és a rosszat maga határozván meg tönkretegye önmaga és mások életét és rombolja a természetet.
A vallások tanításainak a természetre vonatkozó kijelentései, a hagyományos bölcsességek sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. Ugyan ezek a kijelentések nem egzaktak, nem természettudományosak, de kipróbáltak, mivel az ezeknek a szellemében élô emberek évezredeken át virágzó civilizációkat hoztak létre. A természet egésze iránti alázat és korlátaink elismerése valamennyi vallás alapvetô tanítása.
FUNDAMENTALIZMUS
A fundamentalizmusnak nevezett jelenség akkor lép fel, ha az egyén vagy a közösség veszélyben érzi magát. Mivel a fundamentalizmus a fenyegetettséghez, a biztonságérzéshez való feltétlen ragaszkodáshoz kötôdik, nem meglepô, hogy elsôsorban vallásos köntösben jelentkezik, bár megjelenhet számos más módon is. Eredetileg amerikai protestáns felekezetek nevezték magukat fundamentalistának. Az esetükben ez azt jelenti, hogy feltétlen ragaszkodnak bizonyos vallási alaptételek tiszteletben tartásához. Ez az állásfoglalás is azt fogalmazza meg, hogy a vallás tisztaságát meg akarják ôrizni, bizonyos újításokat, reformokat semmiképpen nem fogadnak el, mert az veszélyekkel jár együtt. A vallásos fundamentalista felfogással az a fô gond, hogy nincs kérdés, hiányzik a vallásos szövegek tanulmányozásához szükséges nyitottság és éberség, csak válaszok vannak.
A fundamentalista tehát ragaszkodik valamihez és ebben nem hajlandó engedni, egyezkedni, nem ad fel semmit. Feltétlen tiszteli a sérthetetlennek tartott hagyományos felfogást. Például ragaszkodik a szent írat szószerinti értelmezéséhez, nem akar arról hallani, hogy a szent írat szavai netán a régi nyelvben mást jelenthettek, mint ma, hogy a fordító értelmezése is szerepet játszhatott abban, éppen mi szerepel az adott szövegben, stb. Például a bibliai teremtéstörténetet úgy érti, hogy Isten a világot szószerint 6 nap alatt teremtette és így a világ csak 7-8 ezer éves. A teremtéstörténet másféle teológiai értelmezését nem fogadja el és a mai természettudományos eredményeket pedig egyszerűen hamisnak tartja. A fundamentalista nem alkuszik, csak akkor érzi magát biztonságban, ha minden pontosan úgy van, ahogy a hagyomány szerint lennie kell. Képes valamit a végsôkig ellenezni és valamivel teljesen azonosulni, de arra, hogy egyezséget, szövetséget kössön, türelmes vagy elnézô legyen, képtelen.
A fundamentalizmus akkor válik igazán veszélyessé, ha az alapjául szolgáló eszmerendszer - legyen az vallási, világnézeti vagy akár gazdasági - eltorzítja a világképet és emiatt rossz döntések születnek. A valóságból ilyenkor csak azt hajlandók észrevenni, ami megfelel a fundamentalista világképnek, egyébrôl egyszerűen nem vesznek tudomást. Ami nem értelmezhetô a fundamentalista képzetekkel, azt eleve hamisnak vélik. Az olyan emberekre, akik a fundamentalizmussal össze nem egyeztethetô nézeteket vallanak, egyszerűen nem figyelnek, súlyosabb esetben elhallgattatják vagy egyenesen üldözni kezdik a más véleményt hangoztatókat.
A fundamentalizmus bármely vallásban felléphet, nemcsak a keresztyénség, az iszlám, a hinduizmus vagy a buddhizmus egyes irányzatait jellemezheti. Ha a vallásos fundamentalizmus a társadalom egészét áthatja, akkor a kormányzat vallásos irányítás alá kerül, azaz vallásos és a világi területek összefonódnak. A világi bíróságok a vallásos törvények szerint ítélkeznek, a mindennapokat is a vallásos elôírásoknak megfelelôen élik. A vallásos fundamentalizmus az egyéniségrôl, önmegvalósításról nem akar hallani, mivel ezek veszélyeztethetik a hagyományos értékek mindenekfelettiségét. A közösség, a hagyományok tisztelete sokkal fontosabb, mint az egyén kibontakozása. Szélsôséges esetben az egyén élete nem sokat számít, akár emberek tömeges pusztítása is megengedett lehet, ha az úgymond a jó gyôzelmét segítik.
A vallás és a háborúk
A vallás az egyén és a társadalom biztonságának alapjául szolgál. Amíg a népek, civilizációk egymástól eléggé elszigetelve éltek, addig a vallások civilizációt és társadalmat éltetô szerepe egyértelmű. De amikor a különbözô vallási rendszereken alapuló civilizációk érintkeznek egymással, akkor a vallási különbségek gyakran összetűzésekhez, háborúkhoz is vezetnek. Ha a másik nem fogadja el a világ rendjét olyannak, amilyennek én látom, feszültségeket kelthet bennem és elbizonytalanít. A biztonságom, biztonságunk alapjainak megkérdôjelezése káoszhoz, ésszerűtlen viselkedéshez, akár véres összetűzésekhez is vezethet. Általában a gazdasági-politikai ellentétek is vallásos fogalmakat használva fogalmazhatók meg legjobban az átlagember számára. Ezért a civilizációnk fennmaradása szempontjából létkérdés, hogy a különbözô vallások vezetôi felismerjék a más-más módon megfogalmazott tanításaik alapvetôen közös vonásait és a hívek ezek szellemében tanulják meg becsülni az övétôl különbözô vallások értékeit is.
|
