|
Demokrácia és fenntarthatóság
Egy társadalom vagy civilizáció akkor fenntartható, ha képes alkalmazkodni a változásokhoz. A társadalom változásokhoz való igazodása nagyban múlik azon, milyen módon alakul ki a társadalmat vezetô réteg. A következôkben azt fogjuk vizsgálni, hogy adott társadalmaknál mi jellemzi a vezetô csoportokat, és milyen szempontok vezérlik az embereket a mindennapos döntéseikben.
A döntések meghozatalánál alapvetô szempont a következmények mérlegelése. Nem élhetünk úgy, nem maradhatunk meg, ha csupán a mára gondolunk. Az ember szó görög megfelelôje, az antroposz eredeti jelentése szerint a felfelé tekintô, a jövôbe nézô, a célt keresô lény jellemzôje. Az emberi civilizáció alapja éppen az, hogy az ember messzebbre, a távolabbi jövôre is tekint, és döntéseiben a jövôrôl alkotott kép meghatározó szerepet játszhat. Az ember viszont a természetes kiválasztódás során jelent meg és az evolúció során a rövid távú elônyök megszerzése a vezérlô elv. Az elônyök magunkra és szűkebb családra vonatkoznak, tehát az ember lehet önfeláldozó természeténél fogva is, de csak a családját tekintve. Dawkins kifejezését használva, a génjeink önzôek. Ez viszont nem olyan lemondást jelent, amilyet az emberiség túlélése, civilizációnk fenntarthatósága kivánna. Ugyanakkor hatalmas agyunk van és gondolkodásunk felülkerekedhet a génjeink által beállított viselkedésmódokon. Azaz az ember, az antroposz képes arra, hogy a hosszú távú érdekeit felismerve határt szabjon az önzôségnek és kapzsiságnak. A társadalomban élô embereknek úgy kell kielégíteniük rövidtávú igényeiket, hogy a társadalom hosszabb távon is fennmaradhasson, sôt az ember számára egyre élhetôbbé váljon. A világ mai helyzetét nézve úgy kell élnünk, hogy a civilizációnkat fenntarthatóvá változtassuk.
Vizsgáljuk meg, hogy a különbözô társadalmakon belül milyen körökbôl kerülnek ki a felsô szintű döntéseket meghozói. A hagyományos társadalmak tekintélyuralmi elven működnek, a vezetô réteg az arisztokrácia, amelybe születni kell. Az arisztokrata a lehetô legjobb nevelést kapja és ez teszi lehetôvé, hogy jó vezetôvé váljék. Az ember képességeit azonban nem csak a nevelés, hanem az öröklött tulajdonságok is befolyásolják, nagyjából a képességek kisebbik fele öröklött, nagyobbik fele szerzett. A népességnek az arisztokrácián kivül esô része - és ez a túlnyomó része - eleve ki van zárva a hatalom gyakorlásából, és így az adottságaiknál fogva vezetésre termett emberek nagy többsége sem lehetôséget, sem képzettséget nem kap arra, hogy irányítson. Így az arisztokrácia által vezetett társadalom a vezetéshez csak egy szűk réteg tehetségét használja fel, a nagy többség ilyen irányú adottsága kihasználatlan marad. Ha az arisztokrácia által vezetett, tekintélyuralmon alapuló társadalmak szellemiségét tekintjük, a meghatározó jellemzô a hagyományokhoz való ragaszkodás. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy ezekben a társadalmakban a gondolkodásmódot a bölcsesség tisztelete határozza meg. A bölcs az értelmét elsôsorban úgy használja, hogy a dolgokat, jelenségeket a tapasztalatokkal, a saját és az emberiség tapasztalataival összevetve elemzi. A bölcs gondolkodás alapvetô eleme a hasonlóságok felismerése és az azokon való töprengô elmélkedés. A bölcs döntése nem elhamarkodott, nem túl határozott.
A bölcs ellentéte a bolond, aki azt hiszi, ô mindent mindenkinél jobban ért, nem számít neki, mi mások véleménye, tapasztalata. A bölcsesség kormányozta társadalmak általában óvatosak az újjal való találkozáskor, tartva attól, hogy az kiszámíthatatlan következményekre vezet. Csak olyan változásokat fogadnak el, amelyek illeszkedhetnek a rendszerükhöz. A hatások higgadt kezelésének az az eredménye, hogy a lehetôségeiknek csak egy töredékét használják ki. Ezzel lemaradhatnak sokmindenrôl, viszont jóval nagyobb az esélyük, hogy változatlanul vagy alig változva fent tudnak maradni. Ugyanis nem idéznek elô olyan változásokat, amelyek elpusztíthatják ôket.
A hagyományos társadalmakban a gondolkodásmódot meghatározó bölcsesség a vallások közvetítésével válik közkinccsé. Az évezredek tapasztalata egyúttal vallási törvényekként, parancsolatonként is megfogalmazódik. A hagyományos társadalmak az önzést és kapzsiságot elsôsorban a vallási törvényekre hivatkozva igyekeznek korlátok között tartani és a jövôre való tekintésben is a vallások eszmerendszere játssza a meghatározó szerepet. Az arisztokrácia által vezetett társadalom békésebb korszakokban megfelelôen működhet, a heves változások idôszakaiban - ezeket nem ô maga idézi elô - azonban könnyen sebezhetôvé válik. Vizsgáljuk meg, hogyan illetve milyen veszélytôl óvja meg a vallásos világszemlélet az embert. Tegyünk egy kis kitérôt, elôször tisztázzuk, mi az ami jó és mi a rossz. A vallások szerint a jó a teremtô tevékenységnek, az építésnek és az alkotásnak felel meg. A rosszat a diabolosz névvel illetik, amely szétverôt, összekeverôt, összezavarót jelent. A világban a jó az erôsebb, benne van azonban a szükséges rossz is. Hiszen a teremtés során hogy új, magasabbrendű jelenhessen meg, a réginek, legalábbis annak egy részének szét kell esnie, el kell pusztulnia. A szétszedést, a rombolást a rossz végzi. A rosszat könnyebb meglátnunk, mint a jót. Ugyanis a jó az építés, alkotás során, hosszabb idô elteltével nyilvánul meg, és igazából csak akkor vehetjük észre, ha a dolgokat a folyamatukban tekintjük. A rossz, a romboló, pusztító viszont általában gyors és látványos, könnyű észrevenni.
Milyennek lássuk a világunkat? Valamennyi vallás arra hívja fel az ember figyelmét, hogy a világ rendezett, harmonikus, összefüggô egészet képez. Ez egyébként az emberek nagy többségének zsigeri érzése is. Ezt az érzést magzat és csecsemô korunkban ébred fel bennünk, ha édesanyánk szeretettel várt bennünket, és ha vele együtt a körülöttünk lévôk is örültek születésünknek. Ezért a világot nemcsak a vallásos emberek, hanem a materialisták nagy része is szép egésznek látja.
A bennünk lévô belsô hangot azonban nagyon sokan nem hallják meg. A gyorsuló világban élés sok emberben azt az érzést kelti, hogy világ nem rendezett egészként viselkedik, hanem kaotikus, azaz a világ folyását nem a harmónia, hanem a gyors és váratlan változások sora határozza meg. Ezek a változások az ember számára jót és rosszat egyaránt hozhatnak. Ezért az embernek résen kell lennie, állandóan védekeznie kell a veszélyek ellen és ki kell használnia a kínálkozó esélyeket.
Ha az ember a világot kaotikusnak látja, akkor igencsak tevékeny életet él. Állandóan tesz valamit, hogy védje magát vagy éljen a kínálkozó lehetôségekkel. Az ilyen ember elsôsorban csak magára tud gondolni, másra nem jut ideje, energiája. A jelenben él, nem tud igazából a jövôvel vagy a múlttal foglalkozni. A világot rossznak látja, ugyanis a jót nem nagyon veheti észre, azt ugyanis csak a dolgok folyamatát szemlélve fedezhetné fel, de a szemlélôdésre, hosszabb idôszakok áttekintésére nincs ideje és energiája. A jövôre is csak úgy tud gondolni, ha ezt és azt még most megcsinálom, akkor majd jobb lesz. Az ilyen ember nem tud megnyugodni, nem élhet teljes emberi életet. Mivel csak a pillanatnak él, elhasználja a világ erôforrásait és így elpusztítja a civilizációt. Mivel a világ káoszát elsôsorban az ember és nem a természet okozza, a világot kaotikusnak látó emberek felszaporodása növeli a világ káoszát. Emiatt egyre több ilyen ember jelenik meg, egyre kevesebb idônk jut egymásra, a gyermekeinkre. A káosz növekedése a civilizáció összeomlásához vezet.
A világot szép egésznek tartó ember is látja a világ káoszát, ezt azonban a világ rendjének velejárójaként kezeli. Csak olyan veszélyek ellen védekezik komolyabban, amelyek ellen tényleg védekezni kell és az esélyek közül csak azokat használja ki, amelyekkel élés összhangban van a világ szép rendjével. Ezért nem hajszolja annyira magát, mint a káoszban élô, túlzottan tevékeny ember, viszont amit tesz, az építi a világot, szebbé teszi azt.
A demokrácia rendszere, amelyben származásától függetlenül bárki feljuthat a vezetôk közé, akkor válik hatékonnyá, ha a közoktatás mindenki számára lehetôvé teszi a megfelelô tudás és műveltség megszerzését. Ezzel a demokrácia kormányzó rétege elvileg a népesség leginkább rátermett egyedeibôl kerülhet ki. Mivel a hatalomért való szabad versengés és a választások rendszere nem teszi lehetôvé, hogy valakik nagyon hosszú ideig a hatalom birtokosai lehessenek, a rátermett, kormányzási lehetôséghez jutó vezetôk a rendelkezésre álló idôszakban igyekeznek a tôlük telhetô legjobbat nyújtani. Ezzel a demokráciák teljesítménye, hatékonysága jóval nagyobb, mint az arisztokrácia által vezetett társadalmaké.
A demokráciák által felszabadított energiák természetszerűen elsôsorban a gazdaság, a piac működését élénkítik. Ugyanis az ember legkönnyebben az érzékei által megragadható, megfogható dolgok, azaz az anyagiak felé fordulhat. A piac számára mindig a most az irányadó, a pillanatnyi helyzetet értékeli, azaz a természetes kiválasztódás darwini elvét követve működik.
A jelen lehetôségeinek minél megfelelôbb kihasználására szolgál a demokráciák működését meghatározó gondolkodási eszköz, az okos gondolkodás is. Az okos ember a dolgot ismereteinek céltudatos alkalmazásával, alaposan, pontosan vizsgálja és a logikus mérlegelés után ésszerűen dönt. Nem törôdik a tekintélyekkel, mások vélekedésével, csak az érvelés ellenôrizhetôsége ami fontos. Az okos ellentéte a buta, aki képtelen az összefüggések megértésére. Az okos cselekvés általában hatékony és gyors, az okos ember él a ma rendelkezésre álló lehetôségekkel. Emiatt az okos bizony követhet el bolondságokat. Ugyanis a pontos mérlegelés általában csak egyszerűbb dolgok rövid távon való megítélésére gyümölcsözô. Összetettebb, nehezebb kérdések vizsgálatára alkalmasabb lehet a hagyományos társadalmakat jellemzô bölcsesség, a tapasztalatokra építô eljárás.
A bölcsesség követése viszont nem vezet látványos és gyors sikerekre, a bölcsesség a mindennapok forgatában korántsem olyan szembeötlôen hatékony, mint az okosság. A bölcsesség ereje inkább hosszú távon nyilvánul meg. Az okos gondolkodás, az egyszerűbben megfogható dolgok pontos mérlegelése éppen a természettudományos kutatási módszer jellemzôje. A tudományos gondolkodás sikerei vezettek arra, hogy a bölcsesség mint gondolkodási módszer háttérbe szorult és a polgárosuló, demokratizálódó társadalmak meghatározó gondolkodási módszere az okosság lett.
A demokrácia hatalmas energiákat és lehetôségeket szabadít fel, történetét az emberek közötti állandó vetélkedés, a darwini verseny jellemzi. A változások során a sikertelenebbek lemaradnak, gátlásosakká válnak, ami azt eredményezi, hogy komoly belsô feszültségek ébrednek. A feszültségek kezelésére a hagyományos társadalmakban hosszú idôn keresztül kifejlesztett, jól kezelhetô módszerek vannak, ezek használata jellemzi a lassabban, szerves fejlôdés útján kialakult demokrotikus társadalmak, mint Svájc életét is. Általában azonban a demokráciákban a villongások sokkal gyakoribbak, az összezördűlések jóval hevesebbek lehetnek, mint a hagyományos társadalmakban. Mivel a demokráciákban élôk hamar rájönnek arra, hogy a felgyülemlett agressziót inkább kifelé érdemes fordítani, és persze így külsô forrásokhoz is lehet jutni, a demokratikusabb berendezkedésű országok hódításai a világpolitikát meghatározó tényezôkké váltak. A diadalmas demokráciák viszonylag rövid idôn belül legyengítették és elsöpörték a hagyományos társadalmakat, gyarmatosították, majd olyan világgazdasági rendszerbe tagolták be ôket, amelyben csak a hatalmi helyzetben lévô demokráciáknak van esélyük a sikerre.
Mondhatjuk-e, Fukuyamát követve, hogy ezzel vége a történelemnek? A válasz határozott nem. A demokrácia ugyanis nem lehet öncél, hanem csupán a megfelelô keret arra, hogy az egyes emberek adottságaiknak megfelelô módon, önmaguk és mások javára élhessenek. A társadalmi élet minôségét nem csupán a gazdaság, hanem az eszmények, a vallás, a nevelés, a kultúra és az oktatás határozza meg. A lélektani felmérések azt mutatják, hogy az embert nem a gazdagság, hanem a szellemi értékei, ezek közül is elsôsorban az emberi kapcsolatai tehetik boldoggá. A gazdagság csak addig fontos, amíg az ember legalapvetôbb élettani szükségleteit kell kielégíteni. A társadalom szellemi értékeinek milyenségét pedig elsôsorban a jövôkép, a világszemlélet határozza meg. Az olyan demokrácia azonban, amelyben az embereket csak a gazdaság foglalkoztatja és a gondolkodásukat csak a rövid távokat áttekinteni képes okos gondolkodás jellemzi, csupán a jelennel képes foglalkozni. Mint ilyen, jóval hatékonyabb, mint a hagyományos társadalmak, azokat fel is tudta morzsolni, viszont a jövôt illetô vakság miatt a csak a jelenre összpontosító demokráciák elpusztíthatják a civilizációt.
A demokrácia által felszabadított emberi energiák meggondolatlan felhasználása olyan változásokat idézhetnek elô, amelyekhez már nem tudunk alkalmazkodni. Ilyen változások a világ egészére kiterjedô környezeti válság, a források gátlástalan pocséklása, a pazarlást egyenes gerjesztô gazdálkodás, a fogyasztóvá gyúrt tömegek elbutulása és a világot feszítô félelmetes egyenlôtlenségek. A demokrácia ugyan nagyon jól tud alkalmazkodni, de képes sokkal nagyobb zűrzavart kelteni, mint amekkorán úrrá tudna lenni. A demokráciák és a civilizációnk fennmaradásának alapvetô feltétele ezért a távlatokban való, a nem csupán okos, hanem egyben bölcs gondolkodás térhódítása.
A demokrácia alapvetô veszélye tehát az, hogy az antroposszal szemben a darwini elv szerint élôket juttathatja meghatározó szerephez. A messzire tekintô, bölcsen gondolkodó, önzetlen ember visszaszorul, lassan észre sem vevôdik a mának élô, csak okos, kapzsi és önzô emberek mellett. Ennek a fô oka a vallásosság csökkenése és a műveletlenség. A vallásosság csökkenése, az elvilágiasodás szorosan kapcsolódik ahhoz, hogy az ember elvesztette a természethez fűzôdô bensôséges kapcsolatát, valamint ahhoz is, hogy a történelem során gondolkodásunkban a bölcsességet kiszorította az okosság. Valószínű az elvilágiasodás csak átmeneti jelenség, a vallásosság csökkenése ugyanis egyúttal a valláspótlékok tömegének megjelenésével jár együtt.
A tudatosságunk csak akkor kerekedhet felül a gének megszabta viselkedésmódokon, ha nagyon sokat tanulunk és a tanultakon hosszan gondolkodunk. Képes beszéddel szólva átszellemültté válunk. Ezt a mindennapok nyelvére fordítva azt mondhatjuk, jóval több idôt kell fordítanunk a gyermekeinkre, oktatásukra, nevelésükre. Korábban úgy gondolták, hogy az emberi természeten az oktatással nem lehet különösebben javítani. Ma már azonban tudjuk, hogy a gyermek fejlôdésének nagyon korai szakaszaiban nagyon komoly hatást lehet gyakorolni az ember értékeire, fogékonyságaira. Ha a gyermekek magzatkortól kezdve megkapják a szükséges figyelmet és törôdést, ha nem a tévére, videóra és más elektronikus eszközökre bízzuk a gyermek fejlôdését, hanem elsôsorban mi magunk foglalkozunk vele, akkor a gyermek elég fogékony lesz és képes lesz arra, hogy az iskolában kellôen sok mindent meg tudjon tanulni. Gondolkodni, rendszerezni, új összefüggéseket felismerni ugyanis csak akkor tud az elménk, ha van ismeretanyaga, amin gondolkodhat, amit rendszerezhet. Tanulni nemcsak az ismeretanyag, hanem az egyes tantárgyak gondolkodást fejlesztô hatása miatt is kell. Például a matematikát a logikus gondolkodást fejlesztô hatása, a fizikát a lényeg meglátásának képességét fejlesztô hatása miatt is kell tanulni.
Az életképes demokráciát a távlatokban való gondolkodás, a gyermekekre, az iskolára összpontosító, az emberi energiákat és erôforrásokat fokozatosan a szellemi értékek felé fordító vezetés jellemzi. Amikor döntünk, választunk, ne elsôsorban az ígéretekre figyeljünk, hanem inkább arra, mennyire néznek bennünket felelôsségünket vállalni képes embernek, antroposznak. A demokrácia rendszere fejlôdésének fô lehetôségét az Interneten vagy hasonló ezután kifejlesztendô rendszerek tömeges alkalmazása adhatja meg. Ha a polgárok egyszerűen és könnyen rendszeresen kapcsolatba léphetnek képviselôikkel, ötleteket adhatnak, bírálhatnak, segíthetnek, akkor a vezetés eddig elképzelhetetlen lehetôségeket kap arra, hogy megfelelô lépéseket tehessen az egészségesebb társadalmak és a fenntartható civilizáció kialakításáért. Ha a kapcsolatrendszereink így túllépnek a szűk csoportokon, nagyobb esélyünk lesz arra, hogy az antroposz felülkerekedhessen bennünk a darwini módon élô emberen.
|
