elenafilatova.com

2007 Tavasza

Csak egy gyógyító erő létezik, és az a természet.

(Arthur Schopenhauer)

spring2007

A Kedvenc útjaim már évek óta nem voltak használva. Van mikor hagyok némi nyomot az úton, írást vagy egy jelet. Amikor visszatérek oda egy két év múlva, azt látom hogy mindezek a jelek nincsenek eltávolítva, és ez azt sugallja, hogy még mindig nincsenek követőim.

spring2007

Csernobilt könnyű elfelejteni, mivel csak számunkra volt testközeli. A baleset utáni első évben nem akartuk a világgal megosztani mindazt ami történt, most pedig már nem tudjuk, mert már mi is nehezen emlékszünk rá. Minden ami maradt ebből a szomorú történetből csak emlékek, egyre halványabbak és torzabbak az idő múlásával. A jövőben, az emberek közti különbségek ki fogják oltani a megmaradt történeket addig a pontig hogy nem fog maradni belőle semmi. Ugyan Csernobil ezek után is mindig a köztudatban fog maradni de csak pár kiváltságos személy elméjében és a természetben maradt nyoma után.

(2006 Júniusi Utazás)

spring2007

Azok a házak már újra a természet tulajdonában vannak.

spring2007

ezt a házat pedig a földből hozták létre, és most vissza is tér oda.

Kosulya

Kis őz vág át az úton, és átugrik a kerítésen a hátsó udvarba. Ez az ő otthonuk és van rengeteg hely ahol lakhatnak. Úgy érzem magam mintha egy állatkertben lennék, kivéve hogy amíg persze az állatkertben szabadon mászkálhatok, ők a tárgya a látogatásomnak és szemlélődésemnek. Csakhogy itt ők szabadon vannak és én az ő gyanakvásuknak vagyok a tárgya. Más szavakkal, az állatkertben az állatok vannak összegyűjtve a szórakoztatásunkra, de itt Csernobilben, mi emberek vagyunk azok, akik elrontják az ő szórakozásukat.

spring2007

Ami a legmegfogóbb és megdöbbentőbb az a kontraszt a két világ között, a mi világunk, és a Természet világa között. A Civilizáció világa fizikai, amíg Csernobil egy metafizikai világ, a "meta" szó jelentése "után" vagy "utólagos", Csernobil az Utófizika világa. Az Anyatermészet egy olyan dolog ami önmagától is létezik, ilyen volt a világ több millió évvel előttünk, és ilyen lesz majd utánunk is, amíg a civilizáció puszta feltűnése nem "csak ott," hanem sehol nem önfenntartó. Mindez mesterséges és karbantartást igényel, és tudományos támogatást. Ha kiakarjuk ugyan használni a tudomány nyújtotta előnyeit, de nem vagyunk felkészülve a civilizáció fenntartásáramár bele is buktunk azonnal. Egy pillantás alatt civilizáció nélkül maradhatunk. Csak nyomd le a rossz gombot, és minden visszaáll azonnal a primitív állapotába. Körülnézünk, és azt látjuk hogy ez a civilizáció eltűnik a levegőben, mint a fata morgana(vagyis délibáb). A Primitív erdő az ő saját természetes állapotában tűnik fel, éppen ahogy a Civilizáció elvette, a Természettől, ugyanúgy veszi azt vissza a Természet.

spring2007

15-20 évvel ezelőtt még laktak emberek azokban a falukban. Ha visszatekintünk 1991 re, a legnagyobb sugárzási érték amit mértek 2000 mikröntgen volt óránként. Ez az érték azóta lecsökkent, csakúgy mint a lakosok száma.

A Legnagyobb érték amit én mértem 2006 ban 250 mikroR volt óránként, ez a szint bőven elég hogy az UN hivatalnokok "elfogadhatónak" mondják, de valójában mindez nem igazán elég ahhoz hogy emberek éljenek ott.

spring2007

Ma, a sugárzási szint változó a normáltól egészen párszáz vagy akár ezer mikróröntgenig, de ezek a mérések nem tükrözik az igazi állapotokat. A Geiger számláló csak a körvonalát tudja mutatni a sugárzásnak,ez csak látszólagos dolog, egy árnyék. A Fizikai sugárzás mérhetőnek és felfedezhetőnek csak speciális mérésekkel és eljárásokkal lehetséges. Még a legérzékenyebb sugárzásmérő eszközzel sem érzékelhetünk többet, mint csak a jéghegy csúcsát. Egy Geiger számlálóval értékeket olvasgatva, csak annyit tudunk a sugárzásról mintha egy fa gyökereit ítélnénk meg a koronája alapján.

spring2007

A Geiger mérőt leolvasva jóval többet tudhatunk meg mint a hivatalos forrásokból, de jóval kevesebbet árul el mindenből, mintha inkább a természetet figyelnénk. Csernobilben a természet könyvéből olvasni könnyű, Itt a tények magukért beszélnek és az igazságot közlik... akárhová is fordulok, rájövök hogy az emberi élet törvénytelennek és kitiltottnak lett ítélve a föld ennek a részén. Hallgatni kezdek, annak reményében hogy választ kapok a miértre, de minden amit hallok az csak a természet maga, amely erősen rákiált az emberi fajra, - NEM KELLESZ IDE!

spring2007

Ez egy Második Világháborús emlékmű

spring2007

Itt egy másik a Nagy Hazafias Háborúból.

Memorial3

Ez pedig a Polgárháború emlékműve. Még 1921 ben a Vörös Hadsereg összezúzta a Fehérek csapatait a mezőn. Azt kívánom, bárcsak hozhatnék magammal egy fémdetektort és körbekeresgélhetnék itt. Sajnos, minden történelemben gazdag dolog Csernobilben elveszett az archeológia számára. Örökre elvesztek mindezek és én mindig is bánni fogom.

spring2007

Errefelé több mint 2,000 halott város és falu található 250 kilométeres (155 mérföld) körzetben a Csernobili reaktorkörül. Ahogy minden évben újra és újra körbeutazom ezt a helyet mindig egyre több és több romos helyet találok.

spring2007

Az egyetlen épületek melyek nem omlottak össze és estek szét, a Templomok. Eddigi összes Csernobili átutazásom során sosem láttam még romos templomot.

Church

A Fosztogatók eléggé babonás fickók, így túlzottan félnek templomokat kifosztani. Ugyanakkor van néhány közeli település néhány tagja néhány évente felkeresik a templomokat és karbantartják őket, és így mint elkülönített szigetek, sokkal tovább fennmaradnak mint a többi épület errefelé.

Radioactive Jesus.

Amikor átutazom, gyakran betérek ezen templomok egyikébe. Keserűséggel megyek keresztül az ajtón - Mindig nyitva vannak, és sosincs benn senki. Nincsenek papok, nincs tömjénszag, nincsenek égő gyertyák, csak néhány darab ikon, néhány szövetanyag, egy láthatóan radioaktív biblia és szentek képei a falakon. Meggyőződésem hogy a biblia pont ott maradt nyitva, ahol a tőzeg korszaka előre megírta. Utána maradok még egy kicsit elmélkedni. A Radioaktív Jézus képre tekintve megkérdem magamtól, 'Meddig lesznek még itt ezek a Templomok? Képesek emberek nélkül fennmaradni?'

Ezen kérdés megválaszolását meghagyom azoknak akik erre fognak utazni a közeljövőben, és magamnak, amikor visszamegyek hogy folytassam az utamat és írásaimat.

Pluto Birodalma