|
Amit egy török 122 éve írt a zsidókról.
A zsidók meghódítják a világot. Osman Bey őrnagy, 1878.
Előszó
Egy változatlan természeti törvényhez híven az emberek célja az, hogy helyzetüket mások kárára javítsák meg. Ez a tény a sok irigységen alapuló versengés és háború oka, ahol az emberek egymás fölé akartak kerekedni. Hogy a háborúkat milyen módon vívják meg, azt különféle tényezők befolyásolják, melyek a földrajzi helytől, a társadalmi és politikai viszonyoktól és az érintett népek szellemétől függenek. Az elvek, melyek minden hódítás alapja, a következő három tényezőből állnak:
1. A fizikai erő elve.
Az első két elvről föltesszük, hogy ezek általánosan ismertek, mert Róma, a régi Görögország és a pápaság, Oroszország és Németország újabbkori történelme semmi más, mint ezeknek az elveknek a bemutatása. Ezek azok a hajtóerők, melyek ezeknek a hatalmaknak a fölemelkedését lehetővé tették és erejüket fizikai és erkölcsi eszközökkel biztosították. Ezzel szemben azok a hódítások, amelyek a harmadik elv segítségével folytak, tehát amelyek az anyagi elvekre vezethetőek vissza, sajátos és egészen új jelenséget mutatnak be. Itt az anyagi érdek lép a fizikai erő vagy a hit helyére és ez lesz a hódítás alapja és hajtóereje. De az anyagi érdekek elve önmagában nézve sokkal erősebb, mint a másik két elv; világunk ilyen, és senki sem tudja kivonni magát hatalma alól. Ez az elv a létezés szükségességén, az élet elvén nyugszik, ez általános elv, melynek mindenki alá van rendelve az adott körülmények között. Anyagi érdekeink központi helyet foglalnak el, és minden emberi vágy és kívánság ezekre irányul; ezek kielégítése egyet jelent a mások fölötti uralommal. Az anyagi elveken nyugvó győzelem nem az erő győzelme a gyöngeség fölött vagy a tudás győzelme a tudatlanság fölött, hanem a ravaszság győzelme az önbizalom és a merészség fölött. Célja, hogy az emberi lét minden eszközét kezébe kapja és a nemzetek teljes jólétét kezébe kaparintsa, amely ezek számára egyet jelent a szolgaságba való süllyedéssel, amíg végül a hódító kényének-kedvének lesznek kiszolgáltatva. Ennek az írásnak az a célja, hogy bemutassa ennek a hódításnak a módját, és a zsidó hatalom fölemelkedését bemutassa, és annak a napjainkban elért meglepő kiteljesedését elmagyarázza. A zsidó nép ugyanis valószínűleg az első, amely azt a titkos hatalmat - az anyagi érdekek elvét - annak teljességében fölfedezte. Mindenesetre ez a nép az egyetlen, amely képes volt arra, hogy az említett elvet a hódítás eszközeként használja. Ha közelebbről foglalkozunk a történelemmel, akkor föltűnik az a tény, hogy a zsidók már nagyon régóta ezt az elvet használják a más népek elleni harcra valamint vallási, társadalmi és politikai rendszerük fölépítésére. A zsidó történelem figyelmes tanulmányozása lehetővé teszi számunkra, hogy megismerjük a zsidó nép szellemét és jellemét, és annak céljait és szándékait fölbecsüljük. Ennek során sajnos teljesen azokra az iratokra és jelentésekre vagyunk ráutalva, melyeket a zsidók számunkra megtekinthetővé tettek. Ha a filiszteusok a fáraók és a zsidók más ellenfelei is hátrahagyták volna a dolgok leírását a saját nézőpontjukból, akkor a "kiválasztott nép" története egészen más fényben jelenne meg, mint ahogy azt ma ismerjük. De az Ótestamentum filozófiai vizsgálata teljesen elegendő lesz arra, hogy lehetővé tegye számunkra a zsidó nép eredményeinek helyes számbavételét. A zsidók eredetileg ugyanolyan arab törzs voltak, mint a többi arab törzs akik rablásból és állatcsordáikból éltek. Az Ótestamentum nem mond semmit arról hogy a zsidók az arabokból származnak, de az arab dokumentumok, különösen a Korán leírja, hogy Ábrahám ("Ibraham-Allehi-Selam"), egy arab pátriárka, törzsével és nyájaival Arábiában ("Hiddjaz") élt, és ő vetette meg a szent raaba (Kiabeh) alapjait Mekkában, amely régóta az egyistenhit fellegvára volt, és ahol ma is Imák szállnak az éghez Ábrahám, Ismael és Mohamed Istenéhez. Nem ismerjük a körülményeket, melyek Ábrahámot arra indították, hogy törzsével együtt elhagyja Arábiát, de kivándorlása kétségtelenül arra a kívánságára vezethető vissza, hogy helyzetét megjavítsa. Ez a föltételezés annál alaposabb, hogy ugyanez a kívánság indította el minden időben a nomád népek támadásait az arab félszigettel szomszédos országok ellen. Az arabok természettől fogva jó szellemi képességekkel rendelkeznek, amelyek minden más fajénál jobbak. Az arabokra jellemző képesség "olyan szellemi erő, amelyet semmilyen titok és semmilyen távolság nem bátortalanít el, egy terv gyors és közvetlen megértése, tüzes és energikus cselekvés, és végül összehasonlíthatatlan ravaszság és ügyesség.". Ezek az arabokat általában jellemző képességek szükségszerűen igazak a zsidókra is, de ezek emellett más tulajdonságokkal is rendelkeznek, melyek nekik további előnyöket biztosítanak. Így az arab egy vállalkozást mindig tüzes lelkesedéssel kezd, de nem elég makacs és kitartó, míg a zsidó tüzes temperamentumát olyan rendíthetetlen makacssággal köti össze, hogy ezt lehet róla mondani: A zsidó soha nem enged és nem ismeri sem a megbocsátást sem a felejtést. A két sivataglakó között az a következő különbség, hogy az arab inkább ideáljaiért és eszméiért lelkesedik, míg a zsidó lényegében anyagi érdeklődésű és gyakorlatias. Jellemük különbözőségéből következik, hogy amíg az arab a világ szépségei iránt plátói és lelki tisztelettel van, a zsidó annak csak a hasznát nézi. Lehet, hogy egy szidó megáll egy pillanatra, hogy megcsodáljon egy virágot vagy más szép tárgyat, de rögtön fölmerül benne a kérdés: Mennyit kaphatok vajon ezért? A rablási vágy olyan szenvedély, amely a zsidók második természetévé lett, és amelynek ösztönösen engedelmeskedik. A nyereség utáni vágy olyan erősen gyökerezik szervezetében, hogy ez minden más érzést, minden más szenvedélyt kiolt. A zsidó nem ismeri például az öntiszteletet. Ha kigúnyolják, úgy tesz, mintha nem venné észre, ha megdícsérik, kinevet, de ha nem kap meg egy fillért, akkor tigrisként dühöng. Életének egyetlen célja a nyereség. Ezért minden, ami nem erre a célra irányul, számára nem érdemes figyelemre. Ez a gátlástalan rablási ösztön a zsidókat az emberiség maradékának örök ellenségévé teszi, és emiatt folytat a zsidó minden más ember ellen könyörtelen háborút, és azt véli, hogy a többi ember csak arra jó, hogy azok egymást állandóan becsapják és egymást széttépjék. A zsidók véleménye szerint az emberek közötti harcban végül a legravaszabb és legrablóbb alkatú végül elnyeli a többit.
Különben az emberek közötti folyamatos ellentét tana az arabok velük született elképzelése, amelyet mind a Koránban, mind a Talmudban megtalálunk - ez a két könyv a szemita eszmék és hagyományok gazdag tárháza. De ha úgy is tűnik, hogy az arabok és zsidók egy véleményen vannak erről, ennek az eszmének a gyakorlatba ültetésének módja egyáltalán nem ugyanaz. Az arab lovagias szellemével válaszvonalat húz a hadi állapot és a béke között, míg a zsidó nem ismer el semmiféle fegyverszünetet és szüntelenül harcol.
Egy ilyen rendkívül jó képességű nép természetesen azt a várakozást ébreszti föl., hogy nagyszerű eredményeket fog szülni. De a zsidók által valaha létrehozott legnagyobb csoda biztosan az, hogy fölfedezték az anyagi érdekeltség elvét, ennek társadalmi és politikai robbanó erejét és ennek alkalmasságát arra, hogy ezzel meghódíthassák a világot. Ez a fölfedezés az ennek a népnek adatott képességek fokozatos fejlődésének eredménye. A környező törzsekkel való viszonynál a zsidók mindig a következő politikai-gazdasági igazságokat tartották szem előtt:
"Nem aki vesz, hanem aki takarékoskodik, lesz jómódú."
Emellett megfigyelték, hogy az emberek általában nem helyeznek nagy súlyt birtoklásra, mert az a kívánság, hogy valamit megszerezzenek, ami nem az övék, arra viszi őket, hogy elveszítsék szemük elől azt, ami már az övék. Ebből vezették le a zsidók azokat az alapelveket, amelyek emberemlékezet óta kereskedelmi, társadalmi és politikai rendszerük alaptétele lett. Amikor első kísérleteik sikeresek voltak, működésüket ki akarták bővíteni, úgy, hogy egy gazdag és termékeny országba vándoroltak ki, és ezért elhatározták, hogy elhagyják hazájukat - Arábiát. Kiindulhatunk abból, hogy Ábrahám és törzse mielőtt elszánták volna magukat a kivándorlásra, olyan tervet készítettek, mely természetes képességeik tükre volt. A behatolók terve így nézett ki: Minden országban, melyet megszállnak, az arany és értéktárgyakat magukhoz veszik, de meghagyják az ország lakóinak életét és ingatlan tulajdonát. A zsidók így gondolkoztak: Ha elvesszük a lakosoktól az aranyat és munkájuk gyümölcsét, akkor meghagyhatjuk nekik földjeiket és szőlőhegyeiket. Ha elérjük azt, hogy vagyonuk kezünkbe kerül, mi leszünk az urak, és ők szolgáinkká lesznek. Ezzel a tervvel a zsidók megdöbbentő zsenialitást mutattak, mivel ezzel minden elvvel szakítottak, melyeket elődeik a hódítások során betartottak, és új elvet mondtak ki, az anyagi érdekek elvét. Ezenkívül ezt tiszta és egyszerű módon valósították meg, nem volt szükséges hozzá testi erőszak vagy vallási befolyás.
Nézzük meg, hogyan működött ez az elv, melynek fegyverei a ravaszság és rosszban sántikálás, és mely létezésének első időszakában is meglepő diadalokat aratott, és amely a tizenkilencedik században megvalósította a világ meghódítását.
Az Arábiából való kivonulás után Ábrahám és törzse Mezopotámiába ment. De ottani tartózkodásuk csak rövid tartamú volt, mert Kánaán közmondásos termékenysége vonzotta őket. Ez az első békés invázió figyelemre méltó módon felelt meg céljaiknak. Bevonulásuk után sikerült nekik a vitákat és polgárháborúkat, melyeket rablóhadjárataik Szíriában okoztak, olyan ügyesen saját javukra kihasználni, hogy hamarosan kezükbe került az ország minden gazdagsága. De hallunk arról, hogy Ábrahám és törzse később Egyiptomba vonult, egy országba, mely régóta híres volt gazdagságáról és termékenységéről. Igaz az, hogy a zsidók sajátos kivonulásukat éhínséggel indokolták, amely akkor Kánaánban dühöngött. De valójában ez az "éhínség" nem volt más, mint egy égő szomj, melyet a zsidók a fáraó kincseivel akartak eloltani. Eleinte megtalálták számításukat Egyiptomban, mert hamarosan egy csomó aranyat és ezüstöt valamint hatalmas nyájakat szereztek. De mohóságuk hamarosan annyira magukra haragította az egyiptomiakat, hogy a fáraó kiűzte a zsidókat országából, és ezt a lépését ezek erkölcstelenségével és cselszövéseivel indokolta. Egyiptomból való visszatérésük után a zsidók vadul elözönlötték Kánaánt, ahol az ott élő lakosság kárára gazdagok és hatalmasak lettek. Izsák éppen úgy mint Ábrahám azon igyekezett, hogy hódításai során lehetőleg sok gazdagságot halmozzon föl, és megszerezze Kánaán lakosainak tulajdonát. E célból megduplázta rabló követeléseit és megszállta a filiszteusok országát. Szándékainak eltusolására újra azt az állítást használta, hogy éhínség tört ki az országban. A filiszteusok királya, Abimelech először barátként fogadta a zsidókat, de véleménye hamarosan megváltozott, és elhatározta, hogy kiűzi őket, mert a zsidók alattomossága és a szerzésben tanúsított mohósága rögtön bejövetelük után élesen megmutatkozott. Abimelech nem titkolta el korának naivságával az okot, ami miatt meg akart szabadulni a zsidóktól, és nyíltan megmondta nekik: "Hatalmasabbak vagytok, mint én!", amivel ezt akarta kifejezni: gazdagabbak vagytok. Népe emellett úgy kétségbe volt esve a zsidók miatt, hogy ezeket az utolsó emberig kardélre hányta volna, ha ezek nem határozták volna el, hogy elhagyják az országot. Mielőtt folytatjuk történelmi visszapillantásunkat, meg kell említenünk néhány fontos dolgot, melyek a zsidók minden megszállásakor és az ezt lezáró kiűzésüknél megfigyelhetőek. Szeretnénk a nyilvánosság figyelmét fölhívni ezekre, mert ezáltal a zsidók politikája, és rafinált cselei, amelyekkel a világot gazdaságilag hatalmukba akarják keríteni, nyilvánosságra jutnak. Az első említésre méltó tény az a különleges gondosság, amellyel a zsidók minden fegyveres harc alól kibújnak azzal a néppel szemben, melyet le akarnak igázni. Az említett időszakban vállalkozásaiknál alapvetően szellemi eszközöket használtak, és soha nem nyúltak fizikai erőszakhoz. A ravaszság volt már akkor is kedvenc fegyverük; természetesen a zsidók érdekében állt, hogy elkerüljék a vér folyását. Így soha nem játszódtak le fegyverekkel vívott csaták, amelyek a fizikai elvet - melynek ellentéte az anyagi elv - jellemzik. A másik említésre méltó tény a zsidók viselkedése, amit akkor tanúsítottak, amikor egy országból vissza kellett húzódniuk. Nemcsak mindig sikerült nekik rabolt dolgaikat magukkal vinni, hanem visszavonulásukat még ellenfelükkel szembeni erkölcsi győzelemnek is nevezték, amennyiben önmagukat üldözött népnek nevezték és minden felelősséget ellenfelükre hárítottak. A zsidóknak ez a politikája való macchiavellista mestermű, melyet egy más faj vagy szekta sem tudott utánozni. Korunkban is ez jellemzi a zsidóság lelkét és szellemét. - Teremtés, 26 fejezet, 1, 16, 20, 21 és 27 -es szakasz. A zsidók agresszív viselkedését Egyiptommal szemben a következő tények mutatják: Egy zsidó kalandorokból álló előőrs földerítőként lépett be Egyiptomba. Újra egy éhínség szolgált ürügyül nekik, hogy beszivárogjanak egy országba. Ez az előőrs nagy sikert ért el, mert az emberek nemcsak Egyiptom lakóinak kárára gazdagodtak meg, hanem még az uralkodót is függővé tették sajátmaguktól. József kinevezése Egyiptom alkirályának okot szolgáltatott Jakabnak és törzsének egy agresszív rablóhadjáratra. Ettől a pillanattól fogva az egyiptomiak a zsidók zsákmányaivá lettek, akiket ezek tetszésük szerint kiraboltak. A betolakodók mohósága hamarosan fölébresztette a lakosság ellenállását, melyet a zsidók későn vettek észre mint társadalmi bajt és politikai veszélyt. Erreföl a fáraó kormánya intézkedéseket hozott, és saját védelmére elhatározta, hogy a zsidókat kiutasítja az országból. Egy ilyen intézkedés gazdasági nehézségeket okozott volna az egyiptomiaknak. A zsidók kiűzése a kormány gazdasági helyzetét összezavarta volna. Mi volt ezek között a körülmények között tanácsosabb: A zsidókat rabolt kincseikkel kiengedni az országból, vagy tétlenül megvárni, hogy Egyiptomot teljesen romba döntik? Míg a boldogtalan fáraó állandóan kiutat keresett ebből a szörnyű dilemmából, a zsidók összeszedték az ország minden kincsét, amihez csak hozzáfértek, és ezekkel kimenekültek Egyiptomból. Miután megmutattuk, hogy hogyan kezdte el a zsidó nép belépését a történelembe azzal, hogy más népek kincsére rátette a kezét, a következőkben történetének második részét vizsgáljuk meg. - Teremtés, 47 fejezet, 18 szakasz. Ezt a második korszakot a zsidó nép politikájának teljes reformálása jellemzi. A mózesi változtatások nem jelentettek kevesebbet, mint a zsidó elvekről való formális lemondást. Ez a forradalom megszüntette a zsidó nép fő elvét - az anyagi érdekek elvét - és helyére újat tett, mely fizikai és teokratikus (istenelvű) elvek egységéből állt. Ez a változás a "kiválasztott nép" sorsát irányító férfiak fejében lezajlott reakció eredménye volt. Ezek a nemes férfiak elszörnyedtek, mikor fajukat olyan mélyre süllyedve látták, hogy az már az utcai rablástól és az uzsorától sem riadt vissza. Egy nép, gondolták, mely a nemzetek vezetője szeretne lenni, a jólét és civilizáció felé vezető utat nyíltan és becsületesen kell, hogy járja. A gyávaság elvét, ami miatt az emberiség megveti őket, méltatlannak kell nyilvánítania céljai elérésére. De a mózesi elv győzelme csak akkor lett volna lehetséges, ha a régi zsidó elv követőit teljesen eltették volna az útból. Ezeket ennélfogva az aranyborjúval együtt - ami az uzsora szellemének jelképe, amit az anyagi érdekek elvével azonos - megsemmisítették. A fegyveres hódítás elve vezetett Kánaán elfoglalásához és Júda királyságának megalapításához. Mivel ez az időszak csak egy olyan elv magyarázatához szolgál, amellyel ebben a tanulmányban nem akarunk foglalkozni, azzal az időszakkal folytatjuk vizsgálatainkat, amikor Júda királysága eltűnt és az anyagi érdekek elve újra első helyre lépett. Júda királyságának bukásával annak támasza, a fizikai erő elve is elesett, és a zsidók újra ahhoz a specifikusan zsidó elvhez nyúltak, mely számukra a világuralmat kell, hogy elhozza - az anyagi érdekek elvéhez. Amikor az asszírok és perzsák megtámadták őket, lehet hogy volt a zsidók között még egy párt, amely lehetségesnek tartotta a hódítást fegyveres erővel, de ezt a pártot a régi elv támogatói hamarosan elhallgattatták. Ez utóbbiak meg voltak arról győződve, hogy ha a próféciák megvalósulnak, és Izrael fiai elérik a világ uralmát, akkor ezt nem történhet fegyveres erővel, hanem az anyagi érdekek elvének bevetésével. "Mi hasznunk van abból" mondták, "ha saját országunk, királyságunk, erődítményeink és hadseregünk van, ha mindezt egyetlen vihar éjszaka el tudja sodorni és minket idegen hódítók rabszolgáivá tehet?" - "Nem, a mózesi elv lehet hogy szépnek tűnik, de csaló dolog. Gazdagságunk és hatalmunk nem koncentrálódhat egy helyen; mindenütt és sehol kell, hogy legyen, úgy, hogy ellenségeink nem kaparinthatják meg. Nem lehet országunk, királyságunk, de az kell hogy a célunk legyen, hogy minden ország gazdagságát és a világ gazdagságát kezünkbe kaparintsuk. Szétszórva a világon nem lehet megállapodott hazánk, hanem mindig ott kell föltűnnünk, ahol a leggazdagabb az aratás. Csak Ábrahám, Izsák és Jakab elvei képesek arra, és fogják a jóslatokat beteljesíteni, melyek Izrael fiainak a világ fölötti uralmat jósolták meg. A két elv közti konfliktus a zsidó népet két pártra osztotta, melyek hosszan harcoltak az uralomért. Ennek a konfliktusnak a következményeként a zsidók hamarosan elkészültek arra, hogy sokféle országba vándorolnak ki, majd újra Cion vonzotta őket, nemzetük látható központja. A decentralizálási irányzat lett aztán győztes, és ez adta a kivándorlásnak a kezdőlökést, amely ma a "babilóniai fogság" néven ismert. DE ez a "fogság" valójában nem volt más, mint a zsidók egy agresszív sakkhúzása, melynek célja az volt, hogy hódítóikat uzsorával és ravaszsággal tegyék éretté a meghódításra. Politikai és katonai vereségük után a zsidók úgy akarták magukat kártalanítani, hogy a perzsákat kifosztották, és az nyilvánvaló tény, hogy miután a zsidók letelepedtek a perzsa birodalomban, hozzájutottak az ország kincseihez és végül is a kormány és a politikai hatalom is a kezükbe került. Ezt a győzelmet Eszter és Mordechai intrikáival érték el, melynek során az öreg királyt, Ahasvérust eszközként használták, és az állam irányítását kezükbe kaparintották. Mikor a rómaiak elfoglalták Júdeát, ez határozott célt adott a zsidók kozmopolitikus irányzatainak. Ezután a Római birodalom keleti és nyugati tartományaiba terjeszkedtek. Minden országban meglopták hódítóikat és azok vazallusait és ravaszsággal és uzsorával kedvük szerint zsákmányolták ki őket. A zsidók beszivárgását forradalmi szellemükkel annak a gyűlöletnek a számlájára kell írnunk, melyet a rómaiak kezdtek irántuk érezni. Amikor ez a gyűlölet elérte tetőpontját, a rómaiak hadjáratot indítottak annak a fajnak a kiirtására, amely a birodalom valóságos csapásává lett. Titus hadjárata kellett volna hogy szétzúzza a zsidó nép fővárosát, amely a rómaiak szemében a zsidó faj kapujának tűnt. De nem sikerült a terv a következő oknál fogva: Jeruzsálem már rég nem volt a zsidó vállalkozások központja. A kozmopolita decentralizálás már régóta elterjedt a zsidók között és a fizikai erő elvét legyőzte az anyagi érdekek elve. Ezután a változás után a zsidóknak nem volt többé szükségük Júdea erődítményére és Jeruzsálem falaira rablóhadjárataikhoz. Már minden fronton bátran támadásba lendültek és elhatározták, hogy a világ meghódításának folyamán fegyvereikként csak a ravaszságot és uzsorát fogják használni. Egyébként a rómaiak is nagy hibát követtek el, amikor fegyvereiket olyan pont ellen vetették be, amelynek lerombolása a zsidók hatalmát már nem tudta komolyan veszélyeztetni. Végül is a zsidók már régen fölcserélték hatalmi bázisukat egy elvvel, amely most működésük egyetlen alapelve volt, és a rómaiaknak ez ellen az elv ellen kellett volna harcolniuk, és ezt kellett volna megsemmisíteniük. De ilyesmire nem voltak képesek, és Jeruzsálem lerombolásával Titus fölszámolta az egyetlen akadályt, amely a zsidókat a többi nemzet elleni még gátlástalanabb támadástól visszatartotta. Ettől az időponttól fogva a zsidók örökre lemondtak a saját országról és mózesi hagyományaikról, és elkezdték a világ meghódításának nagy munkáját az anyagi elvek segítségével. Az imént vázolt okok, melyek a zsidókat arra bírták, hogy hazájukat elhagyják, megcáfolnak egy, a keresztények között gyakori előítéletet: ezek egységesen abból indulnak ki, hogy a zsidók azért szóródtak szét a Földön, mert nem voltak hajlandó Jézus Krisztus isteni küldetését elismerni. A történelem bebizonyítja, hogy ez csak egy előítélet, mert számos bizonyítéka van annak, hogy a zsidók szétszóródása önkéntes és tervezett kivándorlás volt. A szétszóródás önkéntességének egyik bizonyítéka az, hogy a zsidók már négyszáz éve Jeruzsálem meghódítása előtt, a makkabeusok idejében elkezdtek minden lehető országba kivándorolni. Hogy nem erőszak volt a zsidók szétszóródásának oka, azt azzal is be lehet bebizonyítani, hogy Titus csak egy pár ezer zsidó hadifoglyot vitt magával római diadalmenetére. Ez a pár ezer Júdea lakosságának csak kis töredéke volt. Ez csak egy a sok bizonyítékból, hogy a zsidó szétszóródás önkéntes volt. Továbbá meggondolandó, hogy a rómaiak soha nem űztek el egy népet sem hazájából, és nincs ok arra, hogy föltételezzük, hogy a zsidókkal, akiktől amúgy is meglehetősen féltek, másképpen jártak volna el. Miután leírtuk, hogy a zsidó nép szétszóródása egyszerűen agresszív manőverük a világ meghódítására, a következőkben a zsidók tevékenységét a Római Birodalom további időszakaiban és a középkorban akarjuk megvizsgálni. A római Birodalom gyengülése és a barbárok betörései átmeneti időszakhoz vezettek, amely a zsidó elem kiterjedését nagyon segítette. A zsidók két elem között voltak, amelyek közül az egyik felbomlóban volt, míg a második még barbár fokon állt. Sikerült nekik föltűnés nélkül terepet nyerni, és a barbárok meghódított országaiban gyökeret verni. Tény, hogy a keresztény egyház és a feudális urak intézkedéseket hoztak a zsidó előrehatolás leküzdésére, de a zsidókat nem lehetett ilyen akadályokkal megállítani, és sokféle trükköt használta arra, hogy a papság és a nemesség ellenérzését magukkal szemben csökkentsék. A zsidók ugyanis csak egyetlen ellenségtől félnek, amely a konkurencia formájában saját talajukon, az anyagi érdekek területén támad. Ha megengedik a zsidóknak, hogy nyugodtan halmozzák föl a pénzt, nem foglalkoznak mással - ellenkezőleg: mind a hadban győzteseket, mind a szellemi elv alapján győzteseket kinevetik. Akkor Európa sok népre és birodalomra oszlott föl. A zsidók minden kereskedelmi központba bevonultak és ott letelepedtek, hogy a kereskedelemmel és az uzsorával foglalkozzanak. Noha gazdagságuk, és annak módja, ahogy ezt megszerezték néha kegyetlen üldözést vont maga után, de az ilyen erőszak csak időnként lépett föl, és nem volt arra elegendő, hogy a zsidók könyörtelen és mind sikeresebb hódítását megállítsák. Így Európa legfontosabb kereskedelmi központjaiban egyre-másra jöttek létre a zsidó közösségek. zsidók egy csoportja Velencében telepedett le, egy másik Génuában, míg ezzel egy időben Spanyolország, Hollandia, Németország és Lengyelország legjelentősebb városaiban is zsidó városrészek jöttek létre. Ezek a zsidó központok ugyan nagy területen voltak elszórva, de egymással szoros kapcsolatban álló egységet képeztek, amelyek tevékenységének egy elv, az anyagi érdekek elve adott szárnyat. Az az állítás, hogy a zsidó faj szétszórt képviselői egyesült és rémisztő egészet alkotnak, nem üres frázis, hanem valóság, melyet matematikai pontossággal be lehet bizonyítani. Első bizonyítékként azt akarjuk bemutatni, hogy a nyugati nemzetek mai civilizációjának közepén azok a faji kötelékek, melyek a zsidókat kötik össze egymással, sokkal erősebbek, mint a zsidók és keresztények közötti kötelékek. A második bizonyíték abban a körülményben rejlik, hogy ugyanazok a vallási és történelmi hagyományok és ugyanaz a faji egység áll fönn a világ bármely részén lakó zsidók között, Kamcsatkától San Franciscóig, és Európa szívében éppen úgy jelen van, mint Középázsiában. Ezt az egységes, szétszórt és mégis egyesült néptestet egyetlen gondolat és egyetlen eszme tartja ébren: az, hogy tagjai a "kiválasztott nép" részei, és a világ kincsei az ő jogos tulajdonuk. Kérdezzük csak meg - amit gyakran megtettünk - a Tatárország sztyeppéin keresztül vonuló zsidó szerencselovagot, vagy az előkelő New Yorki Tőzsdei ügynököt, aki a bécsi Leopold utcán, a londoni Lombard utcán vagy a New Yorki Wall Streeten sétál, és ugyanezt a hitet és bizakodást találjuk mindegyiküknél. A zsidó összetartás olyan nagy, hogy ha bárhol a világon egy zsidót támadás ér, akkor az öt világrész zsidói egy emberként állnak mellé. Hogy ezt egy példával mutassuk meg, gondoljunk egy eseményre, mely napjainkban játszódott le. Amikor Grant tábornok Tennessee államban ellenséges hadsereggel állt szemben, bosszantotta az a nagyszámú zsidó, akik hadserege nyomában jártak, mint a kutyák a szarvas után, és parancsba adta, hogy a zsidóknak el kell tűnniük a környékről. Rögtön fölzendült minden nagy amerikai városban a zsidók harci és gyilkosságról szóló kiáltozása, és a mózesi vallás hívei azon nyomban egy bizottságot alapítottak, amely rögtön Washingtonba ment, hogy Lincoln elnököt meggyőzze a Grant parancs igazságtalanságáról. Az elnök figyelmesen meghallgatta a bizottság panaszait, és jó szívvel írt Grant tábornoknak egy levelet, melyben arra kérte őt, hogy vonja vissza parancsát. Grant tábornok leszögezte válaszában, hogy teljesítette az elnök kívánságát és visszavonta parancsát, de hozzátette, hogy szerinte a zsidók ma sem jobbak mint akkor, amikor Krisztust keresztre feszítették. Ahol zsidók élnek, ott minden zsidó biztosan számíthat szállásra, segítségre és támogatásra. A héber nyelv sajátságos írásával a különféle országokban élő zsidók között kapocsként szolgál, és összeköti egymással a világon szétszórt zsidó közösségeket. A valódi szabadkőművesség a zsidóké, melyhez viszonyítva a mi szabadkőművességünk csupán gyerekjáték. A középkorban a zsidó kalandorok megelégedtek kis lopásokkal, és mint olyan emberek, akik puszta létükért küzdenek, nem követeltek túl sokat. Rongyokban járva tűrték panasz nélkül keserű nyomorukat, de hitük végső hivatásukban rendületlen maradt. Hiába keresünk a történelemben olyan színjátékot, amely akár csak távolról is hasonlítana a zsidók önmegtagadásához, amellyel évszázadokon keresztül követték céljukat, a világ meghódítását. Ennek az önmegtagadásnak és szigorú fegyelmük segítségével tudtak az uzsora katonái hűek maradni zászlajukhoz, az anyagi érdekek elvéhez, és józan, aktív és hatalmas emberek lettek belőlük. Ez az elv tövény lett a zsidók számára, amelyért spártai életmódot folytattak és a lustaság vagy mulatozás rontásaitól megvédte őket. Ez a szigorú fegyelem és életvitel része a zsidók sikerének más fajok elleni harcukban, és a zsákmány halmozásánál. Ennél a kereskedelmi és pénzügyi konfliktusnál gyakran előfordul, hogy a zsidó konkurenseit százával szorítja ki a pályáról, csak azért, mert az anyagi érdekek elve, a nyereségre való kilátás őt józanabbá, aktívabbá és hatalmasabbá teszi, mint konkurenseinek százait együttvéve. Csak kevesen fogják elhinni ha azt állítjuk, hogy a zsidók minden ellenére jámborak. Ez az állítás annál furcsábbnak tűnik, mert sokan ma a zsidókat a legszörnyűbb emberfajnak tartják. Természetesen még meglepettebbek lesznek ezek az emberek, ha hozzátesszük, hogy a zsidók mindkettők egyszerre: egyrészt nagyon erényesek másrészt rendkívül kicsapongóak, sőt a kicsapongás terjesztői. Ezt a látszólagos ellentmondást el kell magyarázni, hogy ennek teljes jelentősége világossá váljon. A zsidó erényes, ha tapasztalata szerint ennek gyakorlati haszna van és nem azért mert plátói szeretetet táplál az erény iránt. Ha erényes, hosszabb lesz az élete és így pénzhez jut; ez tökéletesen elég neki, és így mélyen tiszteli az erényt. De ha az anyagi érdekek elve arra kényszeríti, hogy erényes legyen, ugyanez az elv másrészt arra kényszeríti, hogy kicsapongó legyen. A zsidó pontosan tudja, hogy milyen előnyökkel jár az erény, és ezért ezt saját monopóliumának tekinti. "Az erkölcs" gondolja "kitűnő dolog, melyre nagyon kell ügyelnem. De nem lehet mindenki tulajdona, mert akkor nem lehet pénzzé tenni." Számítással vagy spekulációval teszi az erényt is adókötelessé és a kicsapongást a rombolás eszközeként használja. Erkölcs és káros szenvedélyek a zsidók kezében hatásos fegyverekké válnak, melyeket védekező vagy támadó módon tudnak használni. Az erénnyel állnak ellent a veszteségeknek és a szerencsétlenségeknek; a káros szenvedélyekkel azokat támadják meg, akik vagyonát meg akarják kaparintani. Ha további bizonyítékot keresünk a zsidóknak arra a törekvésére, hogy az erkölcs rombolásával gazdagodjanak meg, akkor csak általánosan ismert tényekre kell hivatkoznunk. Két zsidó, Benazet és Blanc voltak a Baden-Badeni és Homburgi játékkaszinók alapítói. Ilahmi Pasa, az Egyiptomi alkirály fia mesés vagyont örökölt, mely nem kevesebb, mint 150 millió frank értékű volt. Az Alexandriában élő zsidó, Oppenheim lett bankára, és olyan mesterien vezette a fiatal Ilahmit, hogy három évnyi üzletvezetői tevékenysége után a herceg csődbe ment.
Az egész középkor folyamán a zsidó kereskedelmi vállalatok nem voltak más, mint az ellenség területén fekvő hadiraktárak, melyeket bármikor szét tudtak szerelni és máshol összerakni. A kereskedelem bizonyos értelemben nagy csatamező volt, amelyen két ellenfél, - az otthon lakó és a zsidó betolakodó - találkozott. Itt vívták meg csatáikat, melyek során többnyire a betolakodó győzött és ezzel az egész kereskedelmi világ fölötti uralmát biztosította: A kereskedem végül is kifejezetten megfelelt a zsidó ösztönöknek. A zsidó lényének jellemzője, hogy tevékenységéből egyetlen egy sem szolgál arra, hogy egy nép jólétét közvetlenül növelje. Ismeretes, hogy a zsidó nem foglalkozik földműveléssel, bányászattal, nyersanyagok kitermelésével, vagy tárgyak előállításával nyersanyagokból. Csak ott tűnik föl, ahol értékeket bocsátanak forgalomba, és azon gazdagodik meg, hogy értéktelen dolgokat ad el jó pénzért. Erre a tényre föl kell hívnunk a figyelmet, hogy bebizonyítsuk, hogy a zsidók nagyrészt nem termelő paraziták, mert miért is dolgoznának arcuk verejtékével, ha mások munkájának a gyümölcsét is kisajátíthatják? Ezen egyszerű okból a zsidók mindig távol tartották magukat a földműveléstől, és előnyben részesítettek egy váltakozó, nomád életmódot, mely nekik a mai mozgékonyság nagy előnyét biztosította. Ennek a mozgékonyságnak a segítségével a zsidók mindig ott tűntek föl, ahol a leggazdagabb zsákmányra lehetett számítani, és ez természetesen úgy volt lehetséges, hogy nem voltak a földhöz kötve, amelyen éltek. Amellett ez összhangban volt kozmopolita természetükkel és általános agresszivitásukkal. Így például az olasz köztársaságok, Velence, Génua és Firenze tele voltak zsidókkal. Ezeknek a köztársaságoknak az elszegényedése arra kényszerítette a zsidókat, hogy a délen kicsalt kincseiket összepakolják és északra költözzenek; így telepedtek le Németországban, Hollandiában és Lengyelországban, ahol a kereskedelem, ipar és az általános jólét föllendülőben volt. Anglia jött utoljára sorra, csak a 18. század végén, miután Hollandiától, amely addig előtte járt, elvitatta a tengeri és kereskedelmi elsőséget. A zsidók Spanyolországban voltak a legkevésbé sikeresek. Itt a helyi lakosság kivándorlásra kényszerítette őket, mert idegen betolakodóknak és a mórok szövetségesének tartották őket. A zsidók középkori történetének rövid áttekintése után most egy specifikus kérdéssel kell foglalkoznunk, amely az utóbb mondottakkal szoros összefüggésben áll és már önmagában is tényleges csodának lehet tekinteni. Arra a figyelemre méltó tényre gondolunk, hogy a zsidók nem keverednek más népekkel. Annak ellenére, hogy sok országban laknak szétszórva, hogy más fajokkal évszázadok során szoros kapcsolatba kerültek, a zsidók ma is azok, akik ezernyolcszáz évvel ezelőtt voltak. Ugyanazokat a tulajdonságokat, ugyanazt az embertípust fedezzük föl náluk, mintha azt sem az idő, sem a szokások, sem a kapcsolat az idegen elemekkel sem befolyásolta volna a legcsekélyebb mértékben sem. Ez a figyelemre méltó jelenség sok tényező egybeesésének eredménye, melyek legfontosabbjait itt soroljuk föl:
- 1) A vallási és történelmi hagyományok súlya
Mindezen tényezők hatásos összjátéka ahhoz vezetett, hogy a zsidók zsidók maradtak, noha a legkülönfélébb országokban éltek és ha a körülmények kényszerítik őket, alkalmazkodnak ezek szokásaihoz. Átváltozásuk franciává, németté, lengyellé, amerikaivá csak felületes és a legkevésbé sem érinti belső zsidó természetüket. Nem, a különféle állampolgárságok fölvétele számukra mindig csak álca volt, álruha, amelyben láthatatlanul besurranhatnak a juhok istállójába. Hogy itt melyik állatról szóló mesére utalunk, azt valószínűleg fölösleges tovább magyarázni! Vagy- vagy! Egy ember vagy zsidó, vagy német, francia, amerikai, orosz, stb... akar lenni. De nem, a zsidók azt állítják, ők mindkét tulajdonságot egyesíteni tudják, és míg állítólagos 'hazafiságukat' - például mint franciák - nagyon szívesen mutogatják, a legcsekélyebb gátlásuk sincs, ezzel egyidőben zsidó nemzetiségükkel büszkélkedni. Crémieux és Annarid Lévy, korunk két zsidó híressége nyíltan elmondták, hogy "ujjuk hegyéig zsidók", és mivel az ujj hegyén túl nincs semmi, ezeknek az egyéneknek szükségszerűen igen rossz franciáknak kell lenniük. A teljes középkor folyamán a zsidók halkan építették téglánként jövendő hatalmuk építményét. Anélkül, hogy a világ többi részének fejlődésével foglalkoztak volna, rejtekhelyeiken mesés kincseket halmoztak föl, bevették Európát egyik végétől a másikig - és végül az Új világot is az uzsora fojtogató ölelésébe. Türelmesen vártak a pillanatra, amikor elő merhettek bújni a sötétségből a napfényre, és fölmászhattak a hatalmi piramid csúcsára. Végül eljött a régen várt nap. A szabadság tavaszán, amikor a feudalizmus öreg és düledező épülete nagy robajjal ledőlt, a régi politikai, polgári és egyházi erőknek rémület futott át csontjain, amelyből nem gyógyultak meg, és soha nem fognak fölgyógyulni. Akkor az új korszak eszméi mindent elsöpörtek, ami útjukba állt, és minden tiltakozást könyörtelenül elfojtott. Ez volt a francia forradalom napja. akkor a szabadság harangjai a zsidókért is szóltak, akik, alighogy lerázták láncaikat, hatalmuk teljes méretét leleplezték és ráléptek arra az ösvényre, amely őket a legrövidebb időn belül a világ meghódításának útjára viszi. Most tűnt el az egyetlen akadály, mely a zsidóknak eddig az útjában állt. Voltaire tanításainak hatására és a győzelmes liberalizmus nyomására széttöredeztek és porrá váltak a középkor nemzeti és vallási akadályai, és Európa, mely szakított múltjával, a teljes megújulás útjára lépett. Az újításokban résztvevő zsidók szövetkeztek a szabadgondolkozó jakobinusokkal, a karbonárikkal, röviden a bármiféle forradalmárokkal, mindenkivel, akik a harci jelszavakat: "Éljen a testvériség! Éljen a tolerancia! El a társadalmi osztályokkal! El a különjogokkal!" használták. de míg ezek a jelszavak más népek ajkán a haladás iránti vágyat fejezték ki és ők ezeket a követeléseket jogosnak és szükségesnek tartották, a zsidók számára ezek csak okos hadicselként szolgáltak, hogy ellenségeik sorában zavart keltsenek. Hogy magyarázhatnánk másképpen azt a tényt, hogy ugyanezek a zsidók egy pillanatra sem gondoltak arra, hogy saját vallásukat, saját hagyományaikat és saját elveiket föladják! A zsidók zárt egységben támadták ellenfeleiket, minden fronton legyőzték őket és zászlójukat a régi Európa romjaira tűzték. Azóta a zsidóság lobogója lobog az európai hatalmi terület minden erődítményén, sőt, az egész világon, melynek jelszava a materializmus és az anyagi érdekek lettek. Súlyos jelentésű szavak, a zsidó világuralom kulcsa! Az egész hódító hadjárat a zsidóknak egyetlen egy puskalövésébe sem került. Eltekintve attól, ami a forradalom és a liberalizmus eredményeképpen érett almaként hullott ölükbe, mostani pozíciójukat főleg azoknak a példátlan intrikáknak köszönhetik, melyekkel egyik ellenségüknek a másik után adtak mattot. Így sikerült nekik, maguknak ügyes taktikázással egy központi helyzet előnyeit biztosítani, amelyből kedvük szerint minden irányba tovább nyomulhatnak előre. Amikor másokat összezavaró játékaikat játsszák, ma a forradalmakat támogatják és holnap a kormány uralmát támogatják, egyik kezükkel államokat veszélyeztető utópiákat támogatnak, a másikkal a királyokat védik, sőt új arisztokráciákat alapítanak, akkor azon vannak, hogy mindkét oldal adósukká váljon, és minden üzletből, amellyel foglalkoznak, hihetetlenül magas nyereségük legyen. Mindannyian tudjuk, hogy mind a kormányoknak, mind a forradalmi pártoknak pénzre van szükségük, és a zsidók szívesen hiteleznek - mely számukra zsíros nyereséggel jár, mind pénz alakban, mind koncessziók és előjogok formájában. Láttuk, hogy a nagy vallási és politikai forradalmak, melyek az egész keresztény világot alapjaiban rendítették meg, és különféle csoportokra és pártokra osztották, a zsidók számára valóságos isteni ajándék voltak, mert az általuk létesített zűrzavar az ő hódításukat hatalmas lépéssel lendítette előre és lehetővé tette számukra, hogy uralkodó állásokat foglaljanak el a pénzügyben, az államirányításban és a társadalomban. Ez a hódítás, hangsúlyozzuk még egyszer, nem a képzelgés szülötte, hanem világszerte tapasztalható valóság. Maguk a zsidók nem csinálnak titkot ebből, hanem szabadon elismerik és ezt nevezik "a zsidóság fő és legelső problémájának". A zsidók már a középkorban mesés jövedelmeket halmoztak föl, és így jutottak bizonyos fokú befolyáshoz. De ahhoz, hogy gazdasági hatalmuk a mai rendkívül nagy mértékét elérje, és a zsidók a különféle országok vagyonának oroszlánrészét kezükbe kaparintsák, sok más tényezőnek is szerepet kellett játszania. Első helyen a kozmopolita eszmék kiterjedését nevezzük meg, az európai nemzetek erkölcsi elképzeléseinek és szokásainak egységesedését, a nyilvános közlekedési eszközök fejlődését és a nemzetközi kapcsolatok intenzívebbé válását. Ez a különféle nemzetek fiainak mind szorosabb kapcsolatához vezetett még a Föld legtávolabbi sarkaiban is. Ez a folyamat a 18. század végén kezdődött el, és azóta állandóan tovább fejlődött, ami nagy mértékben járult hozzá a zsidó gazdasági hatalom megdöbbentő méretű növekedéséhez. Ennek a jelenségnek az oka talán a legjobban úgy magyarázható el, hogy a zsidó hatalom most már nem helyi jellegű volt, mint eddig, hanem világméretű. Mivel minden ország pénzügyei zsidók kezében voltak, könnyebb volt számukra, mint mások számára az általános ipari növekedést, és az új idők fölfedezéseit saját javukra fordítani. Olyan mértékben, ahogy ez a növekedés és ezek a vívmányok meghozták gyümölcseiket és mindenütt szétterjedtek, növekedett a zsidó tevékenységek mértéke. Úgy, ahogy az atomokat a gravitációs törvény szerint a nagyobb tömeg vonzza, úgy folyik a kisebb tőke kényszerű módon a zsidók hatalmas vagyona irányába, és ahogy ugyanezen törvény szerint egy, a nehézségi pont irányában mozgó test mind gyorsabban mozog, úgy növekszik napról napra a zsidó tőke vonzereje. Való igaz, hogy az az acélöv, amely ezt a tőkét a nemzetek vagyona köré húzta, ma már olyan erős és olyan széttörhetetlen, hogy már ma túlzás nélkül el kell ismerni, hogy a zsidók tartják kezükben a világ pénzügyeit a világ egyik végétől a másikig. Egyszerűen tény az, hogy ma egyetlen jelentős pénzügyi művelet sem történhet meg anélkül, hogy a zsidók keze benne ne lenne, és ne keresnének rajta. Ilyen módon a zsidók a dolgokat rövid időn belül odáig vitték, hogy ma ők a legjobbmódú és legbefolyásosabb embercsoport, akiknek olyan hatalmi helyzete van, melynek nincs párja a történelemben. Hatalmas tőkéjükre támaszkodva, melynek súlya a népeket fojtogatja, irányítják a pénzvilágot és az ipart. Korunk legnyereségesebb és legnagyobb vállalkozásai Európán kívül és azon belül zsidó monopóliummá lettek, például az osztrák déli vasút - Középeurópa fő közlekedési ere -, Brazília bányái, az Egyesült Államokbeli Union Pacific Railway, melyet Jay Gould irányít, stb... De tovább megyünk és azt állítjuk, anélkül, hogy bennünket túlzással vádolhatnának, hogy nincs köztünk senki, aki valamilyen módon ne fizetne a zsidó hatalomnak adót. Mindannyian, kivétel nélkül megfizetjük adónkat a zsidóknak, ha lakbért fizetünk, ha házat veszünk, ha kenyeret eszünk, ha ruhákat hordunk. Még a királyok és nemesek sem tesznek másként: egy kezünkön megszámolhatjuk azokat közülük, akik nem adósai a zsidóknak és így függetlenek tőlük. A zsidó gazdasági hatalom bizonyos módon olyan, mint a láthatatlan kobold, aki mindenkinek büntetlenül belenyúlhat a zsebébe. Ahogy Goethe Faustjának szelleme a kulcslyukon is be tud jönni, és mindenütt ott van, de senki sem látja. Nagyon illik hozzá a csábító szerepe. Az a gyanúnk, hogy ezt a szerepet a régi időkben a bűn apjától magától lopta el, mert sátán szavaival szól hozzánk: "Imádj, és elvezetlek a szerencséhez." A zsidó gazdasági hatalom csodálatos kifejlődésével párhuzamosan, vagy sokkal inkább mint ennek elkerülhetetlen és közvetlen következménye, a zsidó nép egyes képviselői mind nagyobb gazdagságra tettek szert. A középkor ragacsos uzsorása mindenütt modernen bankárrá vagy tőzsdei ügynökké vált. A valaha volt vándorzsidók ügyes spekulánsokká lettek, a régebbi ószeresek vagy használtcikkkereskedők pedig elegáns áruházakat és ipartelepeket rendeztek be. De egy ideig hiányzott a korona az épületről, azaz a vezető elv megtestesülése egy konkrét, látható hatalom formájában, amely minden emberi vállalkozásnak tulajdonsága. így ahogy az egyház hatalmát a pápa és a katonai hatalmat a császár testesíti meg, a zsidók hatalma szükségszerűen egy dinasztia kialakulásához kellett hogy vezessen, mely létének alapja és annak folyamatos igazolása az anyagi érdekek elve.
Az épület koronája hamarosan létrejött. Íme a tények.
A zsidók eme "saját maga által kinevezett ura" nem határolja le hatalmát azokhoz a milliárdokhoz, melyeket magáénak nevez, hanem ez még nagyobb mértékben látható lesz, amikor az a hihetetlen mennyiségű arany mozog, melynek iránya az ő minisztertanácsának irányításától függ. Minden zsidó milliomos, aki Párizsban, Bécsben, Berlinben vagy az USA-ban pénzügyi műveleteket visz véghez, a Rotschildok tábornoka, mivel tevékenységeinél mindig figyelembe veszi a pénzügyi barométer állását A Rotschildok gazdagsága elképzelhetetlen méretű. Anselm Rothschild, aki nemrég halt meg Bécsben, egy milliárd franknyi vagyont hagyott hátra. Ennek megfelelően a család három ágának vagyona három milliárd dollárra becsülhető. Ez pontosan megfelel annak a a hadi kárpótlásnak, melyet a francia kormány csak nagy nehézségek között tudott kifizetni. Egyetlen család lett tehát olyan gazdag, amely egy nemzet gazdagságával hasonlítható össze! Ha meggondoljuk, hogy ez a hihetetlen gazdagság millió szerencsétlen ember munkájának a gyümölcse, akkor akár abban is kételkedhet az ember, hogy normális-e. Mióta világ a világ, soha nem voltak ilyen természetellenesek a viszonyok! A Rothschild- család főnöke e körülmények között uralkodó a szó legszorosabb értelmében, és alattvalói az emberek azon milliói, akik folyamatosan azon fáradoznak, hogy hatalmát és csillogását lehetővé tegyék! A Rotschildoknak tucatnyi kastélyuk van, tulajdonképpen királyi paloták, melyek a legszebb és legvirágzóbb tájakon vannak. Ott élvezik nagyszerű pompájukat, ott hallgatják meg a világ gazdagjainak a hízelkedését, melybe a császárok és királyok is beletartoznak, és mégis, a Rothschild család feje nem helyez súlyt arra, hogy királynak nevezzék. Őfelsége nyilvánvalóan meg van elégedve azzal, hogy király és teljes mértékben élvezi azt a hatalmat, melyet mérhetetlen gazdagsága biztosít. A Rotschildok viszont minden más értelemben uralkodói szerepet játszanak, és nem hanyagolják el a királyi méltósággal járó kötelességeiket. Ő képviseli a zsidó népet csillogásával, ahogy más uralkodók népük hatalmát képviselik. A zsidó uralkodó például soha nem mulasztja el, hogy minden kiíráson részt vegyen, amely divatból vagy ismert volta folytán valamennyire is jelentékeny. Ha Rothschild valahova ellátogat, soha nem mulasztja el, hogy jelenlétéről valamilyen emléket hagyjon ott, amennyiben emberbaráti létesítményt alapít vagy hercegi ajándékot ad a helységnek. Ezenkívül a Rothschildok, mint a zsidó nép látható vezetői az utóbbi időben szokásukká tették, hogy ők tegyék le az alapkövét minden kizárólag zsidók számára létrehozott jóléti intézménynek. Amit szabad más királyoknak, az természetesen szabad a zsidók királyának is. Ezeknek a zsidó autokratáknak a hatalma annyira mérhetetlen és határtalan, hogy minden más király és császár hatalmát lényegesen túlszárnyalja. Amikor pár éve két nagy birodalom, a francia és a porosz véres háborúba kezdett, amely mindkét félről katonák százezreit vitte csatába, Mégis szükség volt arra, hogy egy harmadik hatalmasságot bevonjanak, hogy újra nyugalom legyen Európában. Ez a hatalmasság nem volt más, mint Rothschild, ez az "Isten kegyelméből uralkodó király", akinek aláírása föltétlenül szükséges volt, hogy rajta legyen a békeszerződésen, melyet Franciaország és Poroszország 1871-ben Versaillesban kötött. A zsidók hatalma jól ismert az USA-ban és könnyen érezhető. Biztos forrásból ismert, hogy az amerikai ezüstdollár érvénytelenítését fizetőeszközként 1873-ban a Rotschildok egy ügynöke és annak szövetségesei eszközölték ki. Neve Ernest Seagal volt. Ezért utazott Washingtonba, és az a gyanú, hogy megvesztegetéssel indította el a dolgot. A dolgot olyan ügyesen vitték véghez, hogy eltelt egy idő, amíg a nyilvánosság észrevette, hogy mi történt. Ennek kapcsán utalunk arra, hogy a missourii képviselő, Richard P. Blank állandó fáradozása és munkatársaié a kongresszus két kamarájában tette lehetővé, hogy az amerikai ezüstdollár újra érvényes fizetőeszközzé vált. Függetlenül azok jövendölésétől, akik ellene voltak a két fémből álló pénz újonnani bevezetésének és ennek rettenetes következményeit jósolták, az ország gazdasági életében nem történt változás, attól eltekintve, hogy az arany értéke erőteljesen lecsökkent és az ezüsté megnőtt, amíg a két fém értéke kiegyenlítődött. A nyereségek, melyeket a zsidók a pénzügyi életben fölhalmoztak lehetővé tették számukra, hogy helyzetüket a társadalmi és politikai életben is följavítsák. Mivel teljesen fölismerték az ilyen irányú haladás előnyeit a maguk számára, soha nem távolodtak el ettől a céljuktól. Miután búvóhelyüket, a gettót elhagyták, azon fáradoztak, hogy a lakossággal folytatott üzleti kapcsolatukat társadalmi kapcsolattá alakítsák át, amíg a keresztény társadalom összes ajtajai nyitva álltak előttük, és olyan családokkal kerültek kapcsolatba, akikkel azelőtt tilos volt érintkezniük. De, noha ezzel lassan ismerősökké, az ismerősökből barátokká lettek, és a barátokból polgártárssá, belül ugyanazok a zsidók maradtak, mint akik mindig is voltak. Ahogy így a világ különféle népének keblére férkőztek, monopolizálni kezdték a művészeteket és a tudományokat, melyek csak a társadalom magasabb osztályai számára voltak elérhetők. Mivel tudták, hogy csak ezen a téren érhetnek el megbecsülést, tiszteletet és politikai hatalmat, az irodalom, a gyógyászat és az oktatás felé fordultak, és szabályosan elárasztották az ügyvédi és újságírói pályát. Az újságírás lett kedvenc gyülekezőhelyük; másoknál világosabban ismerték föl a rugalmas és könnyen kezelhető iparág előnyeit, melynek segítségével mindent bemagyarázhatnak az embereknek. Ezek a zsidó tollnokok minden államban egymással szorosan kapcsolatban álló, rendkívüli hatalommal bíró fejek társasága, melyek okosak, szorgalmasak és gátlástalanok, és bizonyos értelemben azt tartják, hogy joguk van beleavatkozni a külpolitikába, hogy a közvélemény naivságát kihasználják. Egészen nyilvánvaló, hogy egy társaságnak, melynek az egyház hatalma és a feudális állam idejében ismeretlen zsarolási eszköz van a kezében, erőszakos és ijesztő hatalma van, és ezek kezében mi csak nyomorúságos rabszolgák vagyunk. A zsidók helyzete, melyet a keresztény társadalomban elértek, adta kezükbe a kulcsot, amellyel számukra hamarosan kinyitotta a politikai ajtót a politikai egyenjogúsításhoz. A régi társadalom és annak korlátainak összeomlása után nem volt további nehézség útjukban. A szabadság és egyenlőség harcosaival kéz a kézben harcoltak ezért az összeomlásért, és ezért harcostársaik nem tagadhatták tőlük meg az ellenszolgáltatást, amikor hatalomra kerültek. Programjuknak megfelelően, mely a lehető legmesszebbmenő egyenlőséget tervezte, kényszerítve látták magukat arra, hogy belső ellenállásukat legyőzve a zsidókat minden tekintetben egyenrangú polgároknak ismerjék el. A törvény reformálói ezért nyilvánosan azt mondták, hogy a zsidók ugyanolyan emberek, mint a többiek, és ezért világszerte joguk van az emberi jogokra. Elméletük emberséges színezetétől elvakítva ezek az emberek nem voltak képesek ennek a népcsoportnak a veszélyességét fölismerni, akik a nemzeti szolidaritás álarca alatt mindig a világ uralmára törekednek és világszerte ezen dolgoznak. De ki látta akkor, hogy ugyanazok a zsidók, akiket politikai harcostársként elismertek, a későbbi nemzedékek életét úgy meg fogják nehezíteni? Tekintetbe kellett volna venni, hogy az azonos jogok adományozása, amely az egyén számára olyan igazságosnak és ártatlannak tűnik, tűzveszélyes és sok baj forrásává válhat, ha ezt az elvet egy az egész világon szétszórt fajra ennek egészében alkalmazzák. A zsidók egyenjogúsításának a következményei hamar láthatóvá lettek. Messze vezetne, ha a zsidók útját és politikai hódításait részletesen követnénk, így meg kell elégednünk azzal, hogy megmutassuk, mennyire vitték ma és milyen szerepük van ma a politikában. Ha a diplomáciánál kezdjük, megállapítjuk, hogy ez a terület tele van zsidókkal. Ugyanez igaz a törvényhozó gyűlésre is Angliában, Franciaországban és Ausztriában, ahol a legbefolyásosabb tagok a zsidó faj tagjai. Zsidó miniszterek és állami tisztviselők szintén nem ritkák. Vegyük például Disraelit, akit ma Lord of Beaconsfieldnek hívnak, aki a brit parlamentben a konzervatívok vezetője, akiről Daniel O'Connell ezt mondta egy beszédjében: "Ha családfáját követni tudnánk, akkor minden bizonnyal fölfedeznénk, hogy közvetlen utódja a Krisztussal együtt keresztre feszített rablógyilkosoknak." Aztán itt van Goshen, akit nemrég neveztek ki a brit tengeri haderő első admirálisának, és az angol nemességben is találunk zsidókat, mint Sir Nathanael Mayer de Rothschild, Sir Moses Montefiore, Sir Francis H. Goldsmith, Sir David Louis Salamons, Benjamin Samuel Philips, Sir Albert David Sasson, Sir Julius Vogel (Újzéland főügynöke ), Sir Borrow Herbert Ellis, Baron de Worms, Baron de Stern, Baron Albert Grant és sok mást. A porosz nemzetgyűlésben ott van a hangos Lasker, a simulékony Armin - mindkettő zsidó. Gambetta és Castelar, Franciaország illetve Spanyolország "nevelői" szintén zsidók, és mindketten megpróbálják az emberiség megmentőjének szerepét játszani. Ha figyelembe vesszük, hogy a zsidók mindezekben az országokban kicsiny kisebbséget alkotnak, akkor el kell ismernünk, hogy ez a kicsi kisebbség már ma túl sok előnyben részesül a lakosság többségének hátrányára. Hogy folytassuk ezt a nap mint nap folytatódó előremenést a politika terén, a zsidók sajátságos, ravasz taktikát követnek, melynek fő alapelveit a következő módon lehet összefoglalni: 1. Világszerte jelenlevő befolyásukat arra a pontra koncentrálják, melyek következőként akarnak elfoglalni, mégpedig olyan hatásosan, amennyire csak lehetséges, hogy minden helyi ellenállást megszüntessenek. 2. Mindig azon vannak, hogy hasznuk legyen ellentéteinkből. Ezzel a céllal szemük előtt tőkéjüket és befolyásukat hol az egyik, hol a másik fél rendelkezésére bocsátják, miközben nagyon ügyelnek rá, hogy mindkét félnél ott legyenek képviselőik. Ennek a politikának a segítségével a zsidóknak rendszerint sikerül az egyik párt győzelmét saját hasznukra fordítani. A hatalomnak ilyen fölosztása olyan, mint egy jó kártyaelosztás, amelyben mind a négy szín benne van, tehát tulajdonosa mindig nyer pár pontot, mindegy, hogy melyik szín lesz adu. Így Franciaországban vannak imperialista, republikánus és szocialista zsidók is. Ha az imperializmus győz, az urak Fould, Pereire és társaik lesznek azok, akik a zsidó érdekeket képviselik. Ha a köztársasági oldal vagy a kommün győz, akkor Crémieux úr vagy Marx Károly polgártárs áll készen arra, hogy a zsidó kártyakészlet egy új színét játssza ki aduként. Ennek az okos trükknek a segítségével a zsidók megőrzik presztízsüket a kormány bármilyen változásával szemben és céljukhoz a világ meghódításához, közelebb jutnak, még ha a körülmények változása jelentős is. Fölfedezték annak a titkát, hogy hogyan lehet nyerni minden párttal, és eggyel sem veszíteni. Ezt a játékot, melyet a zsidók olyan mesterien játszanak minden nemzettel, a nemzetközi politika porondján vagy a tárgyalóasztalnál nagyobb keretek között folytatják. Itt a nemzetek stratégiájukban ugyanazt a szerepet játsszák, mint egy nép pártjainak belpolitikájában: az a hatalom lesz az adu, amelyik az európai hangversenyben éppen az első hegedűs. Mutassuk meg ezt egy példán: Ameddig Franciaország és Anglia voltak hatalmasak, a zsidók haladásában úgy használták ki ezt, hogy ezeket játszották ki aduként. Minden ügynök és emmisszárius, aki akkor az agresszív zsidó érdekeket Törökországban, Oroszországban és Romániában képviselte, angol vagy francia zsidó volt. De ahogy megfordult a széljárás, és az egyik nagyhatalom a másiknak volt kénytelen átadni az irányítás jogát, az izraelita ügynökök már másnap igazi amerikaiak vagy poroszok voltak. Ha meggondoljuk, hogy az amerikai és porosz hatalom csak nemrég lett hatalmas, könnyen találunk magyarázatot arra, hogy a zsidók 1867 után könnyedén lovat váltottak, és miért hagyták könnyedén cserben a trikolórokat éppen úgy, ahogy Szent György keresztjét, és helyettük az amerikai csillagos lobogó és az egyfejű sas köré gyülekeznek. A pénzügyi vita esetén, mely pár éve a zsidók és a románok között tört ki, az utóbbiak szintén szigorúan az előbb vázolt politika szerint cselekedtek. Dr. Strousberget, egy porosz zsidót választottak vezetőjüknek, biztosították, hogy az US zsidó Peixotto lett az Egyesült Államok konzulja, és végül Dr. von Levit, egy másik porosz zsidót küldtek a dunai hercegségbe és Szerbiába, hogy ott mindenféle intrikákkal fönntartsa a zsidó befolyást. Benjamin F. Peixotto Kalifornia államból ma az USA-t a Franciaországi Lyonban képviseli konzulként. Ernest L. Oppenheimer New York államból Göteborgban van ugyanilyen rangban. Henry S. Lasar St. Louis, Missouriból a Hamburgi konzulátus elnöke. David Ecksteint, egy másik zsidót jelöltek, de az US szenátusa még nem igazolta vissza jelölését. Mindezek az emberek amerikai zsidók, és további hasonló kinevezések várhatóak a jövőben is. Itt közbevethetnénk a megjegyzést, hogy porosz zsidók Sadowa előtt [Königgrätz, ahol Poroszország 1866-ban döntő vereséget mért Ausztriára] nagyon ritkák voltak, de a Sedani győzelem után [Franciaország fölött 1870 szeptember 2-án] kifejezetten nehéz lenne olyan zsidót találni, aki ne hordana állandóan egy Bismarck képet zsebében, mert az alázatosság a zsidó nép nemes jellemvonásainak egyike. Tényleg nincs ok arra, hogy az emberek miért ne térdelnének le tisztelettel az erősebb előtt, míg a gyengéket lelkiismeretlenül bántalmazzák és becsapják. Bármit is mondhatunk erkölcsi nézőpontból ez ellen a rugalmas és lelkiismeretlen politika ellen, egyvalami bizonyos: ez praktikus, és a zsidóknak ennyi elég. Ennek a politikának a segítségével nyernek a zsidók Európában, Ázsiában és Amerikában folyamatosan, és már ma olyan központi a helyzetük a világ nemzetein belül, ahonnan más népeket könnyedén uralnak, irányítanak, sőt gazdagságuk súlya és politikai befolyásuk segítségével meg is tudják fojtani őket. Ha egy pillantást vetünk Franciaországra és Olaszországra, akkor fölfedezzük, hogy a zsidóság mindkét országban nélkülözhetetlenségének tudatában emelt fővel járkál: Mindkét ország adóköteles nekik. A zsidók pénzt kölcsönöztek Franciaországnak háborús adósságaira és Olaszországnak, függetlenségének kivívására. Ausztria csak kissé van jobb helyzetben. Ott a zsidóságnak van a legnagyobb szava a politikában és nagyobb a befolyása, mint a nagybirtokosoknak és a nemességnek. Németországban azon fáradozik, hogy a militarizmust és a nagynémet elvet gazdasági hatalma segítségével kordában tartsa. Oroszországban és más ortodox vallású országokban a zsidóságnak először a még létező nemzeti és vallási fönntartásokat kell áthidalnia, hogy ott is kezébe vehesse a gyeplőt. A zsidóság Oroszországban mégis már régóta rémisztő sikereket mondhat magáénak. A krími háború és a jobbágyfölszabadítás előtt a zsidó lakosság csak Lengyelországban és az osztrák-német határ közelében egy területen valamint a Dnyeper mentén volt található. Az ezeken a területeken levő nagyvárosok akkor még biztosítva voltak a zsidó megszállás ellen, mert az akkori törvények szerint az izraelitáknak tilos volt ott megtelepedni, vagy hosszasabban tartózkodni. Ma mindezek az akadályok megszűntek. A zsidó hordák átkeltek a Dnyeperen és behatoltak Cherson, Poltava, Charkow, Woronesch, Taganrog, stb körzetekbe. A két orosz főváros közül Pétervár volt az első, amely ezeknek a pénzügyi sáskáknak a behatolását megengedte, Moszkva, a szent város még ellenáll, de már zsidók egy gyűrűje körülkerítette, akik a külvárosokban rejtőzködnek, és lassanként támadásba lendülnek a város kincseiért. Bárhogy is áll a dolog, Oroszország legtöbb vidékén ma már nem lehet úgy üzletet lebonyolítani anélkül, hogy abban zsidók is részt ne vennének. Így néznek tehát ki a ma uralkodó liberalizmus eredményei! Ezután a szomorú tapasztalat után nincs más választásunk, mint hogy azokhoz az eszközökhöz folyamodjunk, melyeket hajdan Miklós cár használt. Ha ez a változat nekünk nem járható, akkor a zsidók győzelme elkerülhetetlen, és a zsidók győzelme egyenértékű a többi faj elpusztulásával. Oroszországban körülbelül 4 millió zsidó van; egyetlen más országban sincs ennyi belőlük. De a zsidók gyűlölik Oroszországot, mert ott nincs annyi hatalmuk, mint Angliában. A következő 1878 március 29-én írt távirat önmagáért beszél: Oroszország pénzügyi gondjai napról napra nagyobbak lesznek. Ugyanis Londonban és a kontinensen minden héber bankár megegyezett abban, hogy Oroszországnak nemcsak hogy nem adnak kölcsönt, de megakadályozzák, hogy máshonnan kölcsönt kapjon. Anglia viszont gyakorlatilag határtalan mennyiséget kaphat. A zsidóság helyzete Angliában sajátos. Ott is mindenhatóak, de uralkodásuk nem egyoldalú hódításokon alapul, hanem kölcsönös engedményeken. a két nagy gazdasági hatalom között egyfajta barátságos megegyezés jött létre a közös érdekek tekintetbe vételével, melynek következtében a Brit Birodalom a zsidóság rendelkezésére bocsátja politikai befolyását és katonai erejét, míg a zsidók gazdasági befolyásukat Anglia érdekében működtetik és támogatják a brit kereskedelmet. Mind az angoloknak, mind a zsidóknak nagy haszna van ebből a hallgatólagos egyességből. Az angolok számára ez az együttműködés azért sokat ígérő, mert lehetőséget ad nekik a hatalmas zsidó tőke használatára, amennyiben zsidó közvetítőket alkalmaznak áruik eladására, és ezen kívül szükség esetén a zsidók kémeikként és cinkostársaikként működnek - ezek az előnyök magyarázzák el az angol egyház és az angol sajtó túláradó szimpátiáját a "szegény. üldözött zsidók" iránt. A zsidók előnye ebből az, hogy egy nagyhatalom szövetségesei, amely számukra árukat gyárt és általában sikeresen védi őket. Így vonulnak angolok és zsidók kéz a kézben és támogatják egymást, amennyire csak telik tőlük. A következő kép illusztrálja a két rész viszonyát talán a legjobban: A zsidó az az angol számára, ami a vadászkutya a vadásznak. Amikor az angol fölemeli puskáját - ennek két csöve az ipar és a kereskedelem -, akkor a zsidó a kutya szerepét játssza, vagyis megszimatolja a vadat és azt ura felé hajtja. De a zsidó mohó kutya, amelyik soha nem szállít urának zsákmányt anélkül, hogy előbb egy szép darabot magának lehasítana. De mit tehetne ura? Kutya nélkül nem lehet vadászni. Ezért az angolnak meg kell elégednie azzal, amit a kutya visz neki. A zsidók nélkül az angol gyárak termékeinek fele megrohadna a kikötőkben és az áruházakban. Franciaország ugyanezt játssza, és ugyanezzel a céllal, vagyis hogy vevőket találjon termékei számára. Így a három szövetséges azt tekinti céljának, hogy az emberiséget azzal lássák el, ami az életet kellemessé és kényelmessé teszi. Az angolok és franciák az ehhez szükséges termékeket állítják elő, a zsidó pedig ügynökként ás alkuszként dolgozik. Ez az ipari és kereskedelmi szövetség így szilárd, okosan kigondolt szerkezetet alkot, melyet az önzés ragasztóanyaga tart össze, így szinte széttörhetetlen. A szövetségesek mindenütt támogatják egymást és mindent együtt csinálnak; ennek a szoros együttműködésnek köszönhető, hogy a nyugatnak sikerült, minden országot adófizetőjévé tenni. Egy másik eredménye az, hogy a zsidók, akiknek sem országuk, sem állandó lakóhelyük nincs, Párizst, Londont, New Yorkot és San Franciscot főhadiszállásukká építették ki, melyekben a zsidó hatalmat és a zsidó befolyást támogatják. Különösen London és Párizs olyan kereskedelmi és pénzügyi központok, ahol a zsidó rablóhadjáratok szálai összefutnak. Mert ezek után a városok után vágyik Izrael: itt táncolnak gyermekei kéz a kézben az ottlakókkal az aranyborjú körül. A többi országokban, Németországban, Oroszországban és keleten a zsidók csak harcra kész hordák vagy piócák, akik arra vágynak, hogy a népek jólétét fölszívják és kapcsolatba hozzák azt a két központi pénzügyi központtal. Amerikában a zsidók majdnem ugyanolyan hatalmasok, mint a régi világban. Itt a nagy és kiskereskedelem minden szála kezeiken át fut. Ami politikai aktivitásukat illeti, ez jól összehasonlítható az európai zsidókéval. Ennek bizonyítására csak arra kell visszaemlékeznünk, hogy egy August Belmont nevű zsidó (a Rotschildok ügynöke és valószínűleg a család törvénytelen fia) évek óta vezetője egy politikai párt nemzeti bizottságának, melyet okos vezetése az egyik vereségtől a másikhoz vezetett. A vele szembenálló párt pénzügyi vezetése ugyanis ahhoz vezetett, hogy az üzletek fölvirágoztak - miért akarna hát ilyenkor változást? Néhány évvel ezelőtt egy ifjú Rothschild meglátogatta az USA-t, állítólag egészségének gondozására, de valójában azért, hogy hercegi tulajdonát megnézze. New Yorkból San Franciscoba utazott, és amikor visszatért keletre, megállt a fővárosban, hogy a meghallgassa a pénzügyminiszter hízelgését és utasításokat adjon neki, hogy milyen további törvények szükségesek az US pénzügyi politikájához. Alig érkezett meg ez az ifjú Rotschild Washingtonba, a pénzügyminiszter meglátogatta, fölvette a pénzkirály utasításait és ezeket szó szerint megvalósította. 1840-ben Krakkóban összehívták az izraeli tanácsot. Ez egy ökumenikus gyűlés volt, ahol a "kiválasztott nép" legjobb képviselői találkoztak megbeszélésre. A találkozó célja az volt, hogy az ahhoz szükséges eljárásokat dolgozzák ki, hogy a zsidóság a déli sarktól az északi sarkig kiterjedhessen. Ahogy látjuk az uraságok nagyon szerény programot állítottak össze. A találkozón megvitatott pontok különféle fajták voltak. néhány közülük teológiai jellegű volt, mások a politikai gazdaság kérdéseivel foglalkoztak, mások egészen egyszerűen politikával. Élénk vita keletkezett, de hirtelen egy világos hang hangzott föl, és mindenki elhallgatott. Ez egy elismert tekintély hangja volt, egy nagyon okos emberé, akinek a neve nekünk sajnos ismeretlen. "Mit beszéltek?" mondta a gyűlés többi résztvevőjének. "Amíg a sajtó nincs kezünkben, addig minden, amit mondotok teljesen haszontalan! Hiába alakítotok társaságokat, kölcsönt, csődöt és hasonlókat. amíg a sajtó nincs kezünkben, hogy a világot elaltassuk, nem érjük el célunkat és uralmunk csak képzelgés marad." Ezeknek a szavaknak erős hatása volt a gyülekezetre. Akik hallották, megértették, hogy ez jövendőmondás volt, hogy szellemüket új fény világította meg, hogy tevékenységüknek határozott irányt mutasson. Ez a nap annak az ördögi műnek a kezdete, melynek az a célja, hogy a sajtót hadigépezetté alakítsa, egyfajta tüzérséggé, melynek tüze minden olyan akadályra irányulhat, mely ellenáll a zsidók pénzügyi és politikai hódításának. Az összeesküvők terve, melyet azért gondoltak kis és ültették át a gyakorlatba, hogy a sajtót uralmuk alá vegyék, így néz ki: Minden ország sajtóját kivétel nélkül a zsidók három osztályba sorolják, mégpedig:
Első osztály : zsidó kézben levő újságok
Az első osztályba azok a lapok tartoznak, melyeket a zsidók támogatnak, vagy előfizetés vagy pedig a részvényekkel, melyeket e célból vásároltak föl a zsidók. Erre példák: The Lodon Times, Les Débats, L'Indépendence Belge, La Revue des Deux Mondes, New York Tribune, stb... Ezeknek az újságoknak a kiadói és a zsidók között nincs szerződés vagy megállapodás: A zsidók rá vannak utalva a kiadó szimpátiájára és pártfogására, melyet ennek föl kell mutatni ahhoz, hogy az előfizetéseket negyedévenként meghosszabbítsák. Az ilyen hű előfizetőkre természetesen tekintettel kell lenni, és különösen a részvényesekre, és ha egy kiadónak bizonyos megfontolások tiltják, hogy nyilvánosan lándzsát törjön érdekükben, legalábbis el kell kerülnie, hogy újságja hasábjaiban olyasmi forduljon elő, ami ezeknek kellemetlen vagy veszélyes lehetne. De ez teljesen elegendő a zsidók számára, és joggal, mert nem kicsinység olyan befolyásos újságok méregfogát kihúzni mint a The Times, Débat, New York Tribune, stb... A második osztály, mint előbb említettük, olyan újságokból áll, amelyek névleg egy bizonyos nemzet újságai, valójában azonban zsidó szócsövek, Ezek az újságok igazi farkasok báránybőrben, mert noha angolnak, franciának, amerikainak vagy németnek adják ki magukat, valójában alapvetően zsidók. Ezek az újságok kitűnő szolgálatot tesznek a zsidóknak, amennyiben a közvéleményre hatnak, mert az emberek ritkán veszik észre, hogy a bennük levő cikkeket a zsidók törzse adta ki, mely magát franciának vagy angolnak adja ki. A nép úgy véli, hogy ezek a lapok valamelyik ország közvéleményének a változását tükrözik valamelyik országban, pedig valójában csak a zsidó ördög képét tükrözik, aki minket teljesen hülyének néz, és a "modern világnézet" tanaival és látszatvalóságaival bolondít. Majdnem minden európai országban találunk ilyen fajta újságot. Angliában például a Daily Telegraph, mely napi 100 ezer példányban jelenik meg, és akinek egyedüli tulajdonosa egy zsidó. A Daily Telegraphot néhány éve vette meg egy Levy nevű zsidó 20 ezer dollárért. A Levy család két tagja nevét Lawsonra változtatta, és Mr. és Mrs. Lawson néven megjelentek a walesi herceg legutóbbi báljának vendéglistáján. A Daily Telegraph főszerkesztője, Edward Lawson parlamenti képviselő és arra vár, hogy báróvá üssék. Franciaországban a La Patrie és a Paris Journal egy zsidó tulajdona, Soubeyrand báróé. Bécsben a Neue Presse és az olasz La Perseveranza zsidók tulajdona, éppen úgy, mint néhány újság Németországban, például a Frankfurter Zeitung. A zsidó újságok harmadik osztálya büszkén lobogtatja a zsidó zászlót és nem használ álruhát, ahogy már a nevük is mutatja: A zsidóság, Israelit, Israelitische Bibliothek, Jewish Chronicle (Baltimore), Jewish Messenger (New Jersey), American Israelite (Cincinnati), Jewish Record (Philadelphia), San Francisco Hebrew, Occident (Chicago), Independant Hebrew (New Jersey), Jewish Gazette, stb.. Ezek és más zsidó sajtótermékek a világ zsidó közösségeiben elterjedt folyóiratok. Ennek a sajtónak az a föladata, hogy Izraelt támogassák, amikor a nemzsidók (pogányok) kincseiért folytat rablóhadjáratot. Ez a sajtó harci kiáltásokat hallat és előre korbácsolja a zsidókat. Ezek nélkül az újságok nélkül a zsidó mozgalom nem lenne teljes, és tevékenysége nem lenne annyira erős belülről. A módnak a leírása, ahogy a zsidók a sajtót saját hasznukra fordítják, fölfedi szemünk előtt egy titkos, ijesztő hatalom létét. Újságok százai melyek zsidó parancsnak engedelmeskednek, ijesztő csapatot képeznek, mely ellen harcolni szinte reménytelennek tűnik. Azt a kevés újságot, melyek az áldozatok rendelkezésre állnak önvédelemre, a zsidók állandóan gúnyözönnel és rágalmakkal zúdítják tele újságok hasábjainak százairól. Amikor a zsidók 1868-ban a románokkal vitatkoztak, a románoknak a legnagyobb fáradsággal két vagy három lapot sikerült találniuk, melyek hajlandók voltak ügyüket képviselni a közvélemény ellen. A zsidók nagyon gyorsan annyi újságot állítottak csatasorba saját érdekükben, hogy a szerencsétlen románokat az egész művelt világ fanatikusokként vetette meg. Mindenki, aki nem akarja, hogy a zsidók kifosszák, reakciós; ha védelmére bikacsökhöz nyúl, barbár. Végül egészítsük ki az eddigieket azzal, hogy a zsidók nyomása az újságírásra egyáltalán nem korlátozódik az említett trükkökre és fogásokra. A zsidók sikert sikerre halmoznak, és minden újságot kezükbe akarnak kaparintani, melyekhez hozzá tudnak férni. Hogy hűek maradjunk a valósághoz, el kell mondanunk, hogy ez sikerül nekik, ha kiadóként, ha levelezőként vagy könyvbírálóként működnek. ma még a könyvkereskedelem is zsidó kézben van; mindenütt zsidókat látunk könyvkereskedőkként és könyvkiadókként. Csak ők tudnak bennünket fölvilágosítani, de amikor már teljesen fölvilágosodottak leszünk, akkor már anyagi és erkölcsi értelemben is a rabszolgáik leszünk.
A zsidók hallatlan fölemelkedésének és az egész világon való elterjedésének következményeként szükségessé vált egy szervezett központ létrehozása, melynek segítségével a zsidó mozgalom még egységesebb szellemben és kettős lendülettel folytatható. Hogy ezt megvalósítsák, kb. 30 évvel ezelőtt Párizsban megalakult a "Universal Israelite Association", azaz a "zsidó világszövetség", melynek tagjai a legismertebb zsidók világszerte. Igaz az, hogy hivatalos programja szerint ez a szervezet tisztán emberbarát jellegű, és célja a civilizáció áldásainak terjesztése, de az ilyen jólhangzó szavak nem akadályozzák meg a zsidókat abban, hogy titokban politizáljanak is benne. Például ennek a szervezetnek nagy tisztikara van: újságírók, titkos ügynökök, kémek, hírvivők, és sok jól képzett ember, akik sok nyelvet tudnak és a világ minden országát ismerik. Valószínűleg egy kormány sem olyan jól informált és rendelkezik olyan hű hírhozókkal, mint ez a zsidó szervezet. Számtalan szolgája odaadását és hallgatását azzal az előnnyel köti össze, hogy a világ minden népét képviselik. Itt sajátságos emberi kaméleonokról van szó, akik alapelveiket éppen olyan könnyen váltják mint bőrszínüket. A világszervezetnek kitűnő irányító szerve van. Irodái vannak, melyek egyetlen föladata, hogy ennek levelezését Kamcsatkától San Franciscoig intézzék; más irodáinak az a föladata, hogy a zsidó és zsidóbarát sajtót irányítsák, hogy ezek bármikor egységeket állítsanak harcba, amikor a zsidó támadó hadseregnek akadály kerül útjába. Az izraelita világszövetségen belül titkos diplomáciai intézkedéseket is kigondolnak, melyeket a zsidók és velük ellenséges nemzetek között rendszeresen föllépő konfliktusok idején vetnek be. Sir Moses Montefiori és Crémieux, a szövetség két neves tagja ennek nevében többször cseréltek jegyzéket az orosz cárral, a török udvarral, az egyiptomi alkirállyal, a marokkói császárral, a romániai herceggel, stb... 1876-ben a szövetség pénz és papírháborút indított a dunai hercegségek ellen, és hogy megmutassa hatalmát, a romániai uralkodó hercegnek három hónapos fegyverszünetet ajánlott, amikor az ellenségeskedés a tetőfokára hágott. Nem is olyan régen ugyanez a szervezet Angliával, Franciaországgal és Amerikával együtt keresztes hadjáratot folytatott azzal az egyetlen céllal, hogy Romániát engedelmes szolgájává tegye. Mindezt messze fölülmúlja az a szalto mortale (halálugrás), mellyel a zsidóság és annak királya Rotschild pár éve meglepte a világot. Amikor a zsidó uralkodó és politikai szövetségesei a francia kölcsönt mesebeli 432 milliárd frankra emelték, ezzel a hódítani szándékozó Németországot hívták ki harcra, mintha ezt mondták volna: " Vigyázz, Bismarck! Egy lépést sem tovább! Hajlandók vagyunk 42 milliárd frankot áldozni, hogy terveidet keresztülhúzzuk!" A zsidó pénzhatalom és a német katonai hatalom közti ellentét egészen természetes dolog. Mindketten uralkodni akarnak, de hatalmát mindegyik más elvre akarja tenni: az első az anyagi érdekek elvére, a második a fegyveres hataloméra. Mivel ez a két elv egymást kölcsönösen kizárja, és elejétől fogva határozottan ellentétesek, ebből következik, hogy előbb vagy később a két elv egymással harcba fog lépni. Elérkeztünk dolgozatunk végére. Meggyőződésünk, hogy elértük célunkat, és az olvasónak képet adtunk a zsidók hatalmának jelenlegi állásáról. Ahogy leírtuk, nem túlzás azt állítani, hogy a zsidók ma minden koronás fő és a világ minden nemzetének hatalmát lábbal tiporják. Ezzel a zsidók világhatalma tény, melyet nem lehet vitatni. A zsidók világhódítását anyagilag megkönnyíti a napjainkban világszerte elharapózott rossz szokás, nemcsak a nemzetek hanem a városok részéről is, hogy kölcsönöket vesznek föl, és így zálogba rakják nemcsak a közösségek, hanem a nemzetek jólétét is. Ez a szokás vezetett természetesen a ma tapasztalható gazdasági leálláshoz. Az a kamat, melyet ezek a kölcsönök hoznak, éjjel-nappal fokozatosan növekszik. Átka tornádóként süvölt a mezők fölött, és mindent széttör, ami útjában van; mint a Szahara halálos viharai halált és nyomort hoz mindennek, amit csak megérint. A kamatok titokzatos növekedése rabszolgává tette az emberiséget és a zsidók világhódításának hihetetlenül hatásos fegyvere. Ezek a tények mindenkinek kézzelfoghatóak. Egy ember meg tud talán szabadulni adósságától, amikor csődöt mond vagy hitelezőivel megegyezik, de ha közösségek vagy nemzetek teszik ezt, akkor az "adósság el nem ismeréséről" szoktak beszélni. Mi a különbség az egyén és a csoportok adóssága között? A kérdést másképpen is lehet fogalmazni: Elzálogosíthatja-e egy apa gyermekének tulajdonát? Biztosan nem. Mit kell tehát tenni? Erre a kérdésre az egyetlen válasz: Kerüljük el, hogy eladósodjunk! Az egyén vagy a nemzet jóléte függ ettől. Az uzsora hatalma megtörik, ha minden adósság igazságos módon szűnik meg. Azok a nemzetek, melyek valaha hűek voltak a hit és becsület parancsaihoz, most arra vannak ítélve, hogy fejüket meghajtsák az álnokság és az uzsora előtt. Ezeknek az elveknek az uralma nagy szerencsétlenség az egész emberiség számára, mert nem lehet eltitkolni, hogy az egész modern társadalom ezek által a csőd szélére jutott, és most szörnyű katasztrófa előtt áll, mely alapjait rázza meg a velejéig. A döntő konfliktus szörnyű lesz, mert az elnyomott és elvérzett tömegek mindent egy lapra fognak föltenni, hogy a zsidó rabszolgaság igáját lerázzák és a zsidóság kozmopolitikus ezerfejű hidrájának a fejét lefegyverezzék. Az emberek fölkeltek a papság hatalma ellen Európában, de az egyház hatalma kicsinység a zsidó, különösen a zsidó uzsorás hatalmához mérve, aki ma naponta mutatja meg hatalmát világszerte. Róma hatalmát papok, szerzetesek és apácák hadával terjesztette ki, akikből ma 400 ezer van a világon. A pápák uralmukat ezzel a viszonylag kisszámú hadsereggel védték meg. A zsidók ezzel szemben pénzügyi és gazdasági hatalmuk hálóját a világ egyik végétől a másikig szőtték, és ez a háló tíz millió zsidóból áll, melyek közül az egyik árulóbb és rablóbb, mint a másik. Íróasztalaik és banki ablakaik mögött ezek a kártevők állandóan rágják az emberiség jólétét és életidegét. A pápák ellenségeiket kiátkozzák és kizárják az egyházból. A zsidók kizárják ellenfeleiket a tőzsdéről és a társadalmi életből és végső soron halálra ítélik őket éhség és lakástalanság miatt. Az egyházat is uralmuk alá vetették. Ez rögtön világos lesz, ha arra gondolunk, hogy az elhunyt kilencedik Piusz pápa 20 millió dollárt fektetett be a Rotschildoknál. de miért ne? Közismert dolog, hogy Cansolini kardinálisnak jó esélye volt arra, hogy IX. Piusz utódja legyen, de ez azért nem sikerült, mert a jó ember elég bátor volt ahhoz, hogy egy iratot szerkesszen meg, melyben bebizonyította, hogy IX. Piusz nagyapja zsidó volt. Ezek a nemzetek egyenjogúsításának fenséges eredményei és korunk úgynevezett haladása! Az emberek szabadnak tartják magukat és büszkék magasfokú kultúrájukra, de senki sem mer egy ellenség ellen szót emelni, akinek a hódításai kizárólag csalás és uzsora eredményei. Disraeli egy idővel ezelőtt fölemelte szavát a kozmopolitizmus ellen, mely az egész jelenlegi világrendet azzal fenyegeti, hogy kiemeli sarkaiból. Ennek az izraelita államférfinak lehet hogy nincs teljesen igaza, de ezekkel a szavakkal különbséget tett a kozmopolitizmus két egymással az átmérő vonalán szembenálló formájával, a zsidó kozmopolitizmus és a szociális reakció kozmopolitizmusa között; és amíg ő, talán szándékosan a következményt ítéli el ahelyett, hogy az okot ítélné el, azt nem veszi észre, hogy a nemzetközi munkásszervezetek kozmopolitizmusa nem más mint a logikus válasz az először a zsidók által kinyilvánított kozmopolitizmusra. Hogyan lehetséges az, hogy ezek az államférfiak így fölbuzdulnak, ha nyilvánvalóan tűrik és védik a baj gyökereit? Nem, ha tényleg vissza akarják állítani a társadalmi egyensúlyt, akkor a gyökérnél kell elkezdeni, és a támadást a kozmopolita bajhozók ellen elindítani. Így, és csakis így sikerülhet az emberiséget megszabadítani a legnagyobb bajtól, mely valaha is sújtotta. Ezért jelszavunk: Törjük meg a zsidók világuralmát!
A fenti tanulmány előszó Izrael Shahak könyvének német kiadásához. Pár szó a Shahak könyv német kiadásáról (a könyv magyarul a http://holhome.cjb.net oldalon olvasható):
|
