Revilo Olivér írásai

Még egy zsidó probléma

Még egy zsidó probléma.

Figyelemre méltó 45 oldalas könyvecskét kaptam, melyet írógépelt lapok alapján nyomtattak ki, és a Kaliforniai Torrancei Noontide kiadó adott ki. Egy amerikai zsidó élete a rasszista, marxista Izraelben c. mű Jack Bernstein tapasztalatairól számol be angolul, a szöveget Leonard Martin írta le.

Bernstein úr észrevételei Földünk rákjáról, Izraelről megegyeznek Ephraim Sevela megfigyeléseivel, melyeket jóval hosszabban és részletesebben írt le "Üdvözöllek, Izrael!" c. művében /South Bend, Indiana; Gateway 1977/. Természetesen van köztük különbség, mégpedig az, hogy Sevela Oroszországból ment Izraelbe és onnan menekült az Egyesült Államokba, míg Bernstein az Egyesült Államokból menti Izraelbe, ahonnan sürgősen visszajött.

Ez a könyvecske minden bizonnyal szélesebb körben fog elterjedni, mint Sevela könyve és olvasóinak olyan rejtélyt fog föladni, mely némelyiküket meg fogja lepni, különösen, ha személyesen ismertek zsidókat, mielőtt az amerikai marhákat Európába hajszolták Németország megsemmisítésére.

Noha már régóta tisztában vagyok a problémával, meglepett az, amit Sevela éppen úgy adottnak vesz, mint Bernstein, de soha nem volt időm a zsidóságon belüli furcsa átalakulások vizsgálatára, és így nem tudom megmondani, hogy mikor és hogyan történtek ezek. Csak az alapvető dolgokról beszélhetek. Nem tudom, hogy a zsidók saját népüket manipulálják-e, vagy csak a gojokat akarják megtéveszteni.

Bernstein elmondja, hogy kivándorolt Izraelbe, és ott megismerkedett egy iraki szefárd zsidónővel, Zivával, akit feleségül vett. Ennek eredményeképpen Izraelben alsóbbrendű helyzetbe került, és olyan megkülönböztető nyomás nehezedett rá, hogy végül el kellett hagynia feleségét. Azt is elmondja, hogy Tel Avivban egy kávéházban "öt marokkói szefárd zsidóval" ült egy asztalhoz. Egy izraeli rendőr lépett be a kávézóba. őt "kékszemű, náci típusúnak" írja le, és lehet hogy az egyik olyan fiú egyike, akiket 1945-ben a németek raboltak el Németországban, hogy zsidóként neveljék föl, és hogy saját furcsa fajukat javítsák föl fizikailag, melyben a zsidóság a nőkön keresztül öröklődik függetlenül az apa fajától. A rendőr arra utasította Bernsteint, hogy "menjen el azoktól a kooshimoktól (niggerektől)". Mikor Bernstein addig akart várni, míg befejezi az étkezést, fegyverrel kényszerítették, hogy ételét a folyosóra dobja és elhagyja a kávéházat, ahol megsértette Izraelt, mert a "szefárd zsidókkal" állt össze, akik a népesség nagy részét alkotják, de akiket állandóan emlékeztetnek kvázi pária helyzetükre.

Ebből az esetből következtethet az izraeli megkülönböztetésre, de Martin úr elfelejtette a szöveg leírásakor megkérdezni annak specifikus lényegét, melyet Sevela könyve leír: "A legmagasabb és legjárhatatlanabb faji vízválasztó, mely az izraeli társadalmat két tüzesen csatározó félre osztja, a bőr színe: egyfelől az Európából és Amerikából jött zsidók, másfelől az ázsiai és afrikai zsidók; Az askenázik és szefárdok - a fehér zsidók és a feketék."

Ez természetesen érdekes bizonyítéka annak, hogy a zsidóknak egészséges faji ösztöneik vannak, ha hazajönnek, noha a gyűlölt árjáknak egészen más történeteket mesélnek el, akik tönkretevésére szövetkeztek. De nem ez lepi meg az olvasót, legalábbis nem az én nemzedékemet.

Az Amerika lehanyatlásában néhány oldalt a "civilizált zsidóknak" szentelek, akiket az 1930-as években ismertem. Néhányuk árja anya fia, és így a szigorú ortodox definíció szerint nem zsidók. Néhányuk szefárd zsidó. Arcuk, ha nem is teljesen árja típusú, nem hordja magán az általánosan elismert zsidókat megkülönböztető vonásokat; viselkedésük sem. ők magukat a zsidóság arisztokráciájának tartották, azoknak a zsidóknak a leszármazottainak, akiknek ősei 1492-ben Spanyolországból Hollandiába vándoroltak, és Cromwell után Hollandiából Angliába. Magukat mérhetetlenül magasabbrendűnek tartották az askenáziknál, akik Németországból, Lengyelországból és Oroszországból jöttek. És megrémültek volna, ha gyerekeik valamelyike, fiú vagy lány askenázival akart volna megházasodni. Nem a pénzről volt szó. Bizonyos New York Cityben lakó zsidókat 'kike'-nek nevezték (A kike szót úgy tűnik, először zsidók alkalmazták olyan zsidókra, akiket megvetettek; hogy eredetileg szefárdok alkalmazták-e askenázikra, az nem ismeretes.)

Akkoriban nem volt kérdéses, hogy a zsidóság körében a szefárdok jelentették az arisztokráciát. Egy barátom, egy nagy keleti egyetem diplomázóinak dékánja mesélte, hogy diákjai között a fiatal szefárdok keserűen panaszolták, hogy sok amerikai azt hiszi, hogy minden zsidó kike, azaz askenázi.

Mikor először hallottam a szefárd szót olyan jelentéssel, mely nem illett ahhoz a jelentéshez, amilyenben én használtam addig a szót, utánanéztem a zsidó lexikonban (New York, Funk & Wagnalls; 12 kötet., 1901-1906) a szefárd szónak, és a következőket találtam ott, melyeknek a kivonatát itt mutatom be:

Spanyolországból és Portugáliából kiutasított zsidók leszármazottai... Sokuk marannus családok leszármazottai vagy családfői, akik magas állásokat foglaltak el az országban, mielőtt elhagyták azt. Néhányuk állami tisztviselő volt, mások vallási vezetők; sokan voltak bankigazgatók vagy kereskedelmi vállalatok vezetői, néhányan orvosok vagy tudósok... Magukat felsőbbrendű osztálynak tartották, a zsidóság nemességének, és vallási társaik, akikre lenéztek, annak is tartották őket...

A szefárdok nem foglalkoztak kereskedelemmel vagy uzsorával, és nem keveredtek az alacsonyabb osztályokkal. Társadalmilag egyenlőekkel társultak, függetlenül azok hitétől, és elöljáróik jelenlétében sem félelmet, sem szolgalelkűséget nem mutattak. A szultánok udvarában, a királyoknál vagy a hercegeknél fogadták őket, és gyakran alkalmazták őket követként, küldöttként vagy ügynökként...

A szefárdok első helyet foglalnak el a zsidó orvosok soraiban; noha nagyszámú államférfi került ki közülük, ezek száma lényegesen kisebb, mint azoknak az ünnepelt orvosoknak a száma, akik uralkodók és hercegek kegyét nyerték el, mind a keresztény, mind a mohamedán világban...

Amszterdamban, ahol különösen kiváltak a tizenhetedik században számban, gazdagságban, képzettségben és befolyásban - megszervezték az első zsidó oktatási intézményt skálákra osztott fokozatokkal, melyekben a talmudi tanulmányok mellett héberül is oktatták őket...

Noha a szefárdok békében éltek a többi zsidóval, ritkán házasodtak közülük; és nem is egyesültek velük egy gyülekezetben, hanem saját szertartásukhoz ragaszkodtak, mely erősen különbözött az askenázikétól. (1)... A modern korban az szefárdok többé-kevésbé elvesztették tekintélyüket a többi zsidó fölött. (2)

(1. A különbségek néhány részletét elmondja a cikk, mely a szefárdok különös érdeklődését említi kabbalájuk iránt "akik általában nagy képzelőerejűek és babonásak." Nem tudom, hogy ez a megjegyzés bizonyos egyénekre vonatkozott-e, de azok a szefárdok, akiket én ismertem, biztosan nem voltak babonások, és az "ótestamentumot" csak mesegyűjteménynek tartották, mely megmutatja őseik barbarizmusát, ami nem zavarta őket jobban, mint egy angolt azoknak a briteknek a leírása, akikről Cézár számolt be a sziget megtámadása után.)

(2. Hogy milyen gyorsan és teljesen vesztették el tekintélyüket, nem tudom megmondani. William Stephenson, aki egy kitűnő havi újságot szerkesztett, "The Virginian" címmel, melyhez modellje ambíciózus módon a Time volt, és melyet 1958-ban, létezésének negyedék évében állították falhoz, mesélt el egy történetet, melyet én semmi módon nem tudok ellenőrizni. 1957-ben, miután a The Virginian egy számát kiadták, egy nyilvánvalóan kulturált és elegánsan öltözött hölgy jött irodájába, és dicsérően beszélt róla, amíg félbe nem szakította egy ordító zsidónő, aki berobbant a szobába, és antiszemitizmusról és a "kiválasztott nép" üldözéséről harsogott. A hölgy hidegen ezt mondta: "Térdeljen le. Én szefárd hercegnő vagyok." Néhány további szót mondott, jiddisül, ladinóul vagy héberül, Stephenson nem tudta megmondani, melyiken, ami úgy tűnt, megalapozza követelését. A betolakodó térdre borult előtte, és megcsókolta a hölgy szoknyája szegélyét, és azután, ahogy megparancsolták neki, bocsánatot kért Stephensonnál a betolakodásért és alázatosan eltávozott. A hölgy ezt mondta aztán Stephensonnak: "Látja, mi tudjuk, hogy hogyan bánjunk csőcselékünkkel.", és azt ajánlotta, hogy folytassa kitűnő munkáját, majd elment. Ezután üt százdolláros bankjegyet talált az íróasztalán. Stephenson azt mondta, hogy a betolakodás előtt nem gondolta volna, hogy a hölgy zsidó, és meg volt lepődve, hogy megdicsérte őt azért, mert igaz cikkeket írt az Egyesült Államok zsidók általi fölforgatásáról.

Nem kezeskedek a történetért, de ahogy Stephensonnak mondtam, nem tartom lehetetlennek, hogy voltak civilizált zsidók, akiket nemcsak kínosan érintett veszedelmes rabbijaik tevékenysége, de veszélyesnek is találták azt. A késői 30-as években ismertem egy zsidók, akinek túlzó véleménye volt az amerikaiak intelligenciájáról és feddhetetlenségéről, és úgy vélte, hogy ha sikerül a zsidóknak fajunkat harcba vinni Németország ellen, az amerikaiak, miután a háború után észreveszik, hogy hogy csapták be és tették bolonddá őket, a zsidóságon bosszút fognak állni, ami őt is érinteni fogja, mint a faj tagját. A szó jelentése, melyet a harmincas években ismertem, helyes volt tehát. Hogyan lett az a szó, mely valaha "nemest" jelentett mára "niggert" jelentővé?)

A jelentés megváltozásának útját nyomon lehet követni az egykötetes zsidó lexikonból (Jeruzsálem, Massada, & Englewood, New Jersey, Prentice Hall, 1973). Ez a propaganda feladata. Elmondja például a régi zsidó mesét, hogy Isten gyermekeit elűzték, miután a gonosz rómaiak Kr. u. 70-ben elfoglalták Jeruzsálemet, tagadva a vitathatatlan történelmi tényt, hogy a zsidók nagy része akkor már nem élt Palesztinában, hanem szét voltak szóródva az egész civilizált világban, minden területre beszivárogva, ahol nyereséget húzhattak ki a hiszékeny lakosokból. A könyv "szefárdokról" beszél.

A szefárd elnevezést a Spanyolországi zsidókra és leszármazottaikra alkalmazták, miután a spanyolok kiutasították a zsidóságot 1492-ben... A marannusok (azaz a magukat kereszténynek tettető zsidók) településeket hoztak létre Angliában, Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban, ahol számukat messze meghaladó mértékű volt politikai és gazdasági befolyásuk. Ma minden keleti zsidót, tehát mindenkit, akit nem lehet askenáziként elismerni, szefárdnak neveznek.

(3. Nem kell hangsúlyoznom, hogy ebben az állításban valami nagyon nagy hiba van, tipikus egy olyan fajra, mely mindig csalás által virult föl, és ösztönösen tűnik hazudni. Az a föltételezés, hogy a szefárdok, akik 1492-ben hagyták el Spanyolországot és Hollandiában, majd később Angliában és az Egyesült Államokban olyan gazdagok és befolyásosak lettek, marannusok voltak, nyilvánvalóan abszurd. A marannusok kereszténynek tettették magukat, de titokban zsidó szertartásokat követtek, kuncogva a gojok együgyűségén, akiket ilyen könnyen rászedtek, és az inkvizíció csak nagyon kevés óvatlant csípett el közülük, amikor egyáltalán foglalkoztak velük. Nem lehetetlen, hogy 1942 előtt vagy után néhány marannus Hollandiába ment és ott levehették az álarcot, de amint mindenki tudja, 1492-ben azokat a zsidókat utasították ki Spanyolországból, akik nem voltak hajlandók marannusokká válni, azaz akik elismerték, hogy zsidó vallásúak. A marannusok másfelől Spanyolországban maradtak, és olyan ügyesen álcázták magukat, hogy magas állásokat töltöttek be a kormányban és a katolikus egyházban, melyet több mint valószínű teljesen uralmuk alatt tartottak Spanyolországban és a tengeren túli spanyol területeken. Úgy tűnik a rossz színészkedés niggeresíti a szefárdokat a zsidóság szemében. Ez szinkronban van azokkal a fejezetekkel, melyeket a zsidóknak betanítanak, hogy ezt mondják a gojoknak. Mint például az a bizonyos "történelmi tény", a zsidók holohazugsága, faji csalásaik legbotrányosabb és hatalmasabb hazugsága.)

A propaganda könyv aztán így próbálja meg elmagyarázni a bizarr változást: "Míg a szefárdok (a Spanyolországból kiűzöttek) lettek a nyugati világ új közösségeinek "arisztokratái", az iszlám országokban lehúzta őket az általános pangás, amely az ottani zsidó közösségeket befolyásolta. Azok a közösségek, melyeket ma szefárdnak neveznek, sok évszázaddal 1492 előtt már a helyükön voltak."

Mindez egyfajta nyelvi bűvészkedés, hogy az askenázi zsidókat azokkal azonosítja, akik maguk jiddisül beszélnek vagy jiddisül beszélő zsidók leszármazottai, mely körülbelül helyes, és a szefárd zsidókat azokkal azonosítja, akik valaha ladinóul beszéltek, ami abszurd, és aztán kiterjeszti az elnevezést a keleti zsidókra, akik egyik nyelvet sem beszélték soha abban az országban, melyben laknak, mint pl. Indiában.

Ez egy sajátos, a zsidókra jellemző nyelvi problémát is idehoz.

Különös tény, hogy ahova zsidók vegyülnek és településeket alapítanak, elrontják annak a népnek a nyelvét, melyet kizsákmányolnak, és maguk között tolvajnyelvet használnak, melyet saját ábécéjükkel írnak, hogy a helyi lakosok ne tudják azt olvasni. Amikor az Ótestamentum különféle történeteit ténylegesen (ellentétben a sejthetővel) leírták, az írók általános nyelve arameus volt, és valamennyi arameus szó megtalálható a Teremtés történetében, míg amikor Dániel történetét főzték ki (sokkal az állítólagos történés után), valószínűleg arameusul írták le, és valamilyen okból csak az első részét fordították le egyáltalán héberre, egy nyelvre, melyet senki sem beszélt már, legföljebb szertartásoknál. Ahogy jól ismert, noha az Ótestamentum legnagyobb része héberül van, a targumokat kellett hozzáadni, a zsidó arameusra való fordításokat, hogy a zsidók megértsék, és az a gyanúm, hogy sok rabbi használta a targumot, hogy megértse a hébert, melynek megértéséből élt. A talmud könyveit természetesen zsidó arameus nyelven írták, melyet néha rabbinikus nyelvnek neveznek.

Ez a furcsa eljárás valószínűleg régen elkezdődött. Nem tudjuk, milyen nyelven beszéltek a zsidók, mikor Kánaánba mentek, de amikor betelepültek oda, elrontották a kánaáni nyelvet, melyet általában föníciainak neveznek és héberré tették, azzá a nyelvvé, melyet "szent nyelvként" tartottak meg, melyet valószínűleg rabbijaik értettek, de a közzsidók nem, akik hamarosan az arameust használták, mely a nyugatázsiai érintkezés általános nyelve volt.

A zsidó gyakorlat az volt, hogy saját használatukra elrontották a terület általánosan használt nyelvét, ahol megtelepültek, és saját ábécéjükkel írták azt, hogy a helyi lakosok ne tudják azt olvasni. A Szasszanida dinasztia idején (Kr. u. 226-ban) a perzsa irányítás alatt álló területeken élő zsidók gyorsan létrehoztak a maguk számára a föléledt perzsa nyelvnek egy elrontott változatát, amit 'perzsa jiddisnek' nevezhetünk, melyet a talmud jónéhány írója biztosan ismert, és ezzel rontotta a már elrontott arameust, melyet tovább használtak. Nagyon nagy számú zsidó írás ismert, mely az elrontott perzsát használja.

A zsidók természetesen tudtak a gojok nyelvén írni többé-kevésbé helyesen, ha akartak. Mikor Kr. e az első és második században Ótestamentumukat görögre fordították, ami akkor volt Rómától keletre a civilizált emberek nyelve, és megírták a szeptaquintát (melynek neve természetesen egy arcátlan csalásból van levezetve), többé kevésbé helyesen írtak, eltekintve attól, hogy régi helyesírású szavakat részben eltorzítottak, és néhány görög szót speciálisan zsidó jelentéssel használtak (Pl. Christos, ahonnan a 'keresztény' isteni eredetű zsidó királyt jelent). A görög fordítások a zsidókat kitűnő magaviseletűeknek tüntetik föl, mert a gojok el tudták olvasni az írásokat, a megelőző köznyelvi torzítások rontásainak úgy tűnik, az a célja, hogy a zsidókat egyfajta tolvajnyelvvel ruházza föl anélkül, hogy fáradniuk kéne a héber elsajátításával, vagy később arameust.

Bárki aki jól tud németül, különösen, ha valamennyire ismeri a középkori német nyelvet, szinte minden jiddis írást megért, ha azt latin betűkkel írták, de az elrontott németet héber betűkkel írják olyan módon, hogy néhány betűt nem annak eredeti rendeltetése szerint használnak. Például minden német fölismerné a 'legen' igét és a 'Stein' főnevet, ha héber ábécével lenne leírva, de csodálkoznak, ha a héber LYGN és STYYN szavakat jobbról balra írva látják. Ha nem lenne a torzított héber írás, egy német megérthetné a szöveget, melyben a szavak előfordulnak.

A különféle zsidó nyelvrontások és tolvajnyelvek közül csak kettővel foglalkozunk, a német jiddissé rontásával és a spanyol ladinóvá rontásával. Mindkettőjüket zavart nyelvészek kutatják, és megpróbálják rájuk azokat a szabályokat alkalmazni, melyek alapján az árja és más nyelveket kutatják.

Például a Mankind Quarterly 1984 nyarán kiadott példányában benne van Robert D. King professzor és Alice Faber cikke, "Jiddis és az askenázi zsidók letelepülésének története". A nyelvi vizsgálat szerint jiddis egyfajta azonosítható bajor dialektushoz hasonlít. De hogy lehetséges, hogy egy elrontott bizonyos helyen használt németet beszéltek zsidók Németországban, Ausztriában, Magyarországon, Romániában, Lengyelországban, Oroszországban, Ukrajnában, a skandináv országokban, sőt sokan Franciaországban és Angliában? Ez azt sugallná, hogy volt egy nagy robbanás az etnológiában: a középkorban Isten kiválasztottjai egy kis bajor területen gyűltek össze, és innen robbanásszerűen jutottak el Európa minden területére, ahol azok, akiket kizsákmányoltak, nem németül beszéltek, hanem különféle nyelveket, a magyartól az oroszig.

Az írók nagyon igyekeznek, de nem mernek igazán eljutni a következtetéshez, hogy a jiddis terjedésének magyarázatát a nomád faj vándorlásaival próbálni magyarázni fölösleges erőlködés.

Ha a zsidókat egy területre zárva képzeljük el, erőteljes hazugságaik, faji összefogásuk a helyi lakosság ellen, akik területekre vannak osztva, osztályokra tagolódnak, gyakran egymás ellenes érzelmekkel tele, melyeket mesterségesen föl lehet erősíteni és fölfokozni. A zsidók uzsorával, babonákkal és bomlasztó agitációval zsákmányolják ki az őslakókat, és emellett kereskednek, nemzetközileg is. Nyilvánvaló, hogy az egymástól nagy távolságra lakó zsidóknak olyan nyelven kell érintkezniük, melyet mindannyian megértenek. Leegyszerűsítve képzeljük el, hogy a Németországban, Litvániában, Lengyelországban és Oroszországban élő zsidók nem tudnának együttműködni, ha mindegyik országban a helyi nyelv elrontott változatát használnák, elrontott litvánt Litvániában, elrontott lengyelt Lengyelországban, stb... A négy nyelv közül hármat el kellett vetni, és mivel Németország kereskedelmileg magasan uralta a területet, a többi három országban is jiddist használtak. A novgorodi zsidók nem azért beszéltek jiddisül, mert nagyszüleik Bajorországból vándoroltak oda, hanem mert fajtársaikkal egy valláson keresztül tartottak kapcsolatot egy területen, melynek gazdasági központja Németország volt. A Novgorodi és Frankfurti zsidókat a közös faj kötötte össze, a gyűlölet minden más faj iránt, és a dialektus, melyet célszerűségi okokból használtak a világnak azon a részén.

Ugyanez a folyamat indokolja a ladinó nyelv elterjedését a Földközi tenger környékén élő zsidók körében, ahol sokáig a spanyol volt az uralkodó kereskedelmi nyelv. A spanyolországi zsidók magasabb civilizációs fokra jutottak, mint máshol, és nagy hatalmuk volt a helyi népek kormányában és vallási köreiben, de ez egyszerűen csak növelte túlsúlyukat és korrupciójuk túlsúlyát az azon a területen élő spanyolok körében. Az abesszíniai zsidók azért használták a ladinót, mert kereskedtek a területen lakó többi zsidóval, akik közös magánnyelve ladinó volt, éppen úgy, ahogy az északon a jiddis. A délen volt egy komplikáció. A zsidók fajtudatos nép, és a fajt a zsidó nők viszik tovább, így egy kínai zsidónak lehet kínai az apja, és így kínainak nézhet ki, az abesszíniai zsidók színlelhetik fajukat úgy, hogy zsidó nőket vesznek el a kevert férfiak, akik a szemita sábaiak és a hamita és néger núbiai keverékektől származnak. hasonló keveredés történt más országokban is a Földközi tenger vidékén, ahol az iszlám, a vallás, melyet a zsidók adtak az araboknak segítette a széleskörű és általános elkorcsosulást. Ez az alapja a nigger zsidóknak, akiket a mai Izraelben élő askenázik annyira megvetnek.

Ezeket a barna bőrű zsidókat azért szefárdnak hívni, azaz a spanyolországi zsidók leszármazottainak, mert olyan területről jönnek, ahol valaha ladinóul beszéltek, egyszerűen csalás, méltó a fajhoz, mely föltalálta és alkalmazza a gyengeelméjű árják ellen a holokauszt csalást.

Mivel a szefárd megnevezés egyszerűen spanyolt jelent, helyesen alkalmazzák azokra a zsidókra, akik 1492-ben elhagyták Spanyolországot, nem hagyva, hogy a keresztények szenteltvize érje őket, akik marannusokká váltak, kizsákmányolták és romba döntötték az ostoba keresztényeket Spanyolországban, és a valószínűleg nagyon kisszámú marannusra, akik az inkvizíció idején hagyták el Spanyolországot félve attól, hogy az inkvizíció leleplezi őket (4). A kivándorló zsidók némelyike a Földközi tenger környéki zsidó településekre ment, Olaszországot beleértve, ahol a pápa védte őket, névszerint VI. Borgia Sándor, és Törökországba, mely akkor magába foglalta Görögországot, a balkáni országokat, Konstantinápolyt, Palesztinát és Egyiptomot. Sok, sőt talán minden országban és Északafrika partján a szefárdok valószínűleg fölényben voltak az ott lakó, kevésbé kultivált zsidókkal szemben, akik régen ezen a területen laktak, és természetesen ladinóul beszéltek. Valaki, akinek van gyomra az ilyen hálátlan munkához, ki kellene kutatnia, hogy menyi ideig különültek el a Spanyolországból jött zsidók a többitől és kerülték a keveredést velük.

(4. Igaz, hogy Spanyolországban a 16. század folyamán bizonyos előítélet volt az megkeresztelkedettek utódaival szemben, akiket azzal gyanítottak, kétségtelenül legtöbbször joggal, hogy marannusok. Erre az általános gyógymód a törvény előtti hidalguzia próba volt: megjelentél a törvényszék előtt, és szülőhelyéről, mely lehetőleg Spanyolország távoli vidékén volt, két - három idősebb ottlakót hozva, akik kis összegért hajlandók voltak megesküdni arra, hogy őseidet jó keresztényként ismerte a környék, és soha nem volt szó zsidó ősökről. Jó esetet ír le Fernando de Rojas, akiről azt mondják, hogy ő írta a Celestina egy részét, amely a spanyol irodalom leghíresebb műve Cervantes Don Quihotéja után. Általában elfogadják, hogy ennek az eskünek a tanúi általában hamisan esküdtek, de néhány tudós, például a Pennsylvaniai Otis H. Green úgy érvelt, hogy az igazat mondták, vagy legalábbis nem ferdítették azt túlságosan el.)

A nyugati világban a szefárdok, akik a zsidóság arisztokráciája voltak, olyan zsidók voltak, akik Spanyolországból nyugateurópai országokba vándoroltak ki, különösen Hollandiába, és akik, miután Cromwellt támogatták, Angliába is bevándoroltak, hogy csatlakozzanak azokhoz a marannusokhoz, akik ott maradtak, miután a nagy angol király, I. Edward kiutasította 1290-ben azokat, akik nem rejtőztek el. (5)

(5. A londoni zsidó krónika szerint 1984 november 16 és december 14-ből, a zsidók fölfedezték, hogy brit állampolgárok olyan szemtelenek, hogy kiadtak egy könyvet, mely I. Edwardod dicséri, és természetesen földühödtek. I. Edward degenerált örökösei természetesen uraik lábai elé csúsztak, és visszavonták a könyvet, mely nem tetszett Isten kiválasztott népének. Amikor a britek szétverték birodalmukat és romokba döntötték saját nemzetüket hogy a zsidók kedvére tegyenek, és megbüntették a németeket, akik országukat maguknak akarták, a britek eljátszották saját jogukat a függetlenségre.)

Mi történt a szefárdokkal, a zsidó arisztokráciával, akik lenézték a jiddisül beszélő askenázikat? megfélemlítették őket, elnyomták őket, magukba szívták őket, vagy akár megölték őket? Ha még léteznek, mit gondolnak Izraelről? Föladták önhittségüket és szívvel-lélekkel csatlakoztak a zsidó támadás cionista fázisához a világ ellen? Beletörődtek a szefárdok új besorolásába?

A zsidóságban új, meglepő fejlődés látható, ha az egy új irányzat kezdete. Egy argentinai folyóirat, melynek jól megy azóta, hogy a zsidók arra használták a Falkland szigeteket és brit alattvalóikat, hogy megbuktassák az argentin kormányt, és olyannal helyettesítsék, mely nyilvánvalóbban alattvalójuk, ezt most új állapotnak hívják, és Argentína "eszes készletének". A 70. számban a címlapon (Melyet egy lány ékesít, aki egy nagy férfinyakkendőt hord, mely éppen eltakarja a stratégiai foltot), a vezércikkben a következőt jelenti be (természetesen lefordítva): "Arthur Koestler: Az askenázi zsidók az árja birodalom leszármazottai és nem szemiták."

A cikk az 56-63 oldalon összefoglalható a széles, nagybetűkkel és szemet megragadó barna tintával írt címmel, mely így hangzik: "Arthur Koestler a középeurópai askenázi zsidók nyomát követte, és fölfedezte, hogy ezek nem szemiták, hanem árják, a kaukázusi kazárok leszármazottai."

Ez a cikk nem tartja be teljesen a szerkesztői ígéretet, és nem bizonyítja, hogy minden askenázi árja. Ez Arthur Koestler tizenharmadik törzsének erősen szerkesztett kivonata (New York, Random House, 1976). Koestler nagyon termékeny író volt, legjobban ismert műve talán a sötétség éjjel c. könyve (1941), és az itt idézett műve első kísérlete történelmi kutatásra, és utolsó fontos műve mielőtt egy vagy két éve öngyilkos lett. Neve félrevezető, az Artur név egy nagy és különösen érdekes brit legendaciklus hőse (6), Koestler zsidó volt, aki Magyarországról vándorolt ki Angliába. A tizenharmadik törzsben azt akarta bizonyítani, hogy (a) as askenázik a kazároktól származnak, és (b), hogy a kazárok némelyike, különösen az uralkodó réteg fehér árjákból állt, míg a többség török eredetű volt. Az askenázikban ezért nagyon kevés, ha egyáltalán valamennyi zsidó vér folyik.

Úgy lehet mondani, hogy ő volt az a homokszem, amelyből gyöngy lett, ahogy hőstetteinek történetéhez hozzájött a többi hadfi hőstetteinek a története, mintegy ülepítve az előbbieket, és mindenek fölött egy születő nép reményei és álmai, melyek keresztény színezetet vettek föl, amikor az a vallás uralkodóvá vált, de az angol-szász népek megőrizték nemes germán őstörténetüket. Josephus Iscanus idejében (1190 körül) és kétségtelenül hosszan azután a britek még mindig reménykedtek Avaloni Artur visszatérésében.

(6. az arturi kör, melyet Tennyson tökéletesített irodalmilag, nemcsak a nyugati kereszténység egyik nagy műve, de talán a brit elme legjobb megkülönböztető alkotása. Eredetije jól mutatja be, hogy hogyan alakulnak ki a nagy nemzeti hagyományok. Artur királyt valószínűleg egy római tábornokról, Lucius Artorius Castusról mintázták, aki Britanniában vezette a római légiókat, Briliáns csatákat vívott az északi törzsek ellen a Hadrián fala és az Antali töltés között, és a lázadó amorikánusok ellen Britanniában a csatornán keresztül, és akit idővel áthelyeztek Liburniába (Ma Horvátország, a volt Jugoszlávia része), ahol elhunyt, és ahol tiszteletére emelt föliratok és jól megmunkált sírhelyének maradványai találhatók. (A föliratok megtalálhatóak a Corpus inscriptionum Latinarumban, III kötet, 1919, 12813; 12791 és 14224 szám alatt). Úgy lehet mondani, hogy ő volt az a homokszemcse, melyből a gyöngyök készültek,

Koestler könyvének volt egy hasznos és igen váratlan hatása: Megszüntette a keresztény öncsalás egyik divatos eszméjét, a lázálmot, mely szerint a 'rossz' zsidók valójában kazárok, míg a 'jó' zsidók banditák egy hordájának a maradéka voltak, akiket a keresztények istene úgy csodált a zsidók könyve szerint, hogy természetfölötti cinkostársuk lett azokban a bűnökben és rémtettekben, melyeket a történetek könyve elmond. 1976 után nem lehetett többet jóindulatú keresztényekről hallani, akik elragadtatva olvastak az Enciklopédia Britannica tizenegyedik kiadásában a 'kazárokról', vagy a Funk & Wagnalls által kiadott zsidó lexikonban az ennek megfelelő cikkeket.

Noha Koestler ezt tagadta, könyve alaposan leépítette a cionisták színlelését, hogy joguk van "ősi hazájukra" Palesztinában, melyet ugyanolyan szellemben adtak elő, mint azt az ígéretet, mellyel az együgyű európaikat csapták be a huszadik század elején, hogy ha megkapnák Palesztinát, akkor minden zsidó odarajzana és Európa így megszabadulna parazitáitól.

A kazárok történetének megvitatása, nagy valószínűséggel olyan eltérést jelentene a tárgytól, hogy itt nem lene helyénvaló (7). Csak megjegyzem, hogy ez lehet, de lehet az is, hogy nem jelenti azt, hogy a legtöbb zsidó árja eredetű. Ez lehetne az askenázik faji előtérbe lépésének és intoleranciájának formai alapja Izraelben, melyre Bernstein úr panaszkodik.

(7. Kazária népessége különféle fajok egyvelege volt, török, örmény, bolgár és hun, de az uralkodó csoport kizárólag északi típusú árjákból állt, mint a mongoloknál (Dzsingisz kán és fiai), sőt a kínaiaknál is (legalább egy korai kínai uralkodónak szőke haja és kék szeme volt.) Az uralkodók fokról fokra tértek át a zsidó vallásra, legalábbis névlegesen, politikai eljárásként, melynek következtében uralkodhattak a muszlimok és keresztények fölött anélkül, hogy bármelyikkel szemben elkötelezték volna magukat. Mivel a kazár királyság stratégiailag a nyugat és a távolkelet közti kereskedelem metszéspontjában volt, és az egymással ellenséges bizánc és a kalifátusok között, természetes, hogy kereskedelmi téren nagyon fontos lett, és biztosak lehetünk abban, hogy a zsidók rögtön odagyülekeztek amint pénzszagot éreztek.

Biztosak lehetünk abban, hogy Kazária tele volt zsidó kereskedőkkel és uzsorásokkal jóval az uralkodók névleges áttérése előtt, és szokásos módszereikkel erősen befolyásolták az ott lakókat. Nincs utalás arra, hogy Kazária sokvallású lakosságának jelentős része átvette volna a zsidó vallást, vagy hogy a vallás több volt-e, mint politikailag hasznos dolog az azt fölvevő uralkodó osztály számára; például nem vették át a gusztustalan körülmetélés szokását. A kazár királyság 965 körül megszűnt. Nem ismert, hogy a zsidók beférkőztek az uralkodó osztály kegyeibe például zsidónők elhelyezésével háremeikbe; az sem ismeretes, hogy zsidók tevékenykedtek-e az ország tönkretevésén és elárulásán, ahol olyan gazdagok voltak, mint ahogy ezt általában teszik.

De eléggé lehetséges és nyilvánvaló, hogy a nagytömegű kazáriai zsidó lakosság településeit a terület kereskedelmi utainak környékén alapította Kazária északi és északnyugati részén, melyek ma Oroszország és Lengyelország részei, és minél gyöngébbek lettek a kazárok, annál több zsidó költözött olyan országokba, ahol többet lehetett elvenni a helybeliektől. Kazáriai zsidók, nem kazárok lettek így az askenázik, vagy azok nagy része. Ez összhangban van Mourant következtetésével, hogy az askenázik és szefárdok ugyanahhoz a keverék fajhoz tartoznak. )

Mindezt természetesen a hematológiai vizsgálattal kell súlyozni, melyet A. E. Mourant professzor végzett, és "A zsidók genetikája" c. művében írt le /Oxford, Clarendon Press, 1978/. Következtetése az, hogy minden zsidó (kivéve a félbarbárokat, akik a vallást vették át) egyetlen kevert fajhoz tartozik, melyben jelentős mértékű negroid vér van, és hogy a szefárdok és askenázik között olyan csekély a különbség, hogy kétségtelen, hogy mindkettő ugyanahhoz a fajhoz tartozik azzal az egyetlen engedménnyel, hogy az askenázik kazár összetevőjét nem lehet figyelmen kívül hagyni, de ha van ilyen összetevő, az túl kicsi ahhoz, hogy külön vizsgálhatnánk.

Természetesen valaki ellentmondhat azzal, hogy a furcsa faj genetikája, különösen a zsidóság női ágon való közvetítése függetlenül az apa fajától, még nagymértékben tisztázatlan, és a vérvizsgálat technikája még túl durva ahhoz, hogy alapvető különbségeket mutasson ki. És természetesen mint mindenben amely az uralkodó fajra vonatkozik, mely fajunk többségét leigázta mindenütt, okunk van gyanakodni még a megvesztegethetetlen és kifogástalan tudósnak látszó szerzőkre is. Legjobb tudásom szerint Mourant professzor sem nem zsidó, sem nem irányítják zsidók, de a zsidók szinte egyhangú hollókoszt-mese terjesztésének sajnálatos következménye, hogy nemcsak mindent hajlandóak vagyunk elhinni a zsidóknak hiteles források megnevezése nélkül is, de saját fajtársaink körében is olyan végső és gátlástalan megalázkodást látunk a csalás mesterei előtt, hogy nem tudhatjuk biztosan, hogy kinek hihetünk.

Nem tudom ezt a késői zsidó problémát megoldani, csak azért írtam, hogy fölhívjam rá a figyelmet. Így egyedül hagyom Önöket a végső kérdéssel: Az izraeli zsidók a többi zsidót próbálják becsapni, vagy a gojokat?

Ez a cikk először a Liberty Bell Magazine c. havilapban jelent meg, melyet George P. Dietz adott ki 1973-tól 1999-ig. Nyomtatott példányokért írjon a Liberty Bell Publications-nak, Post Office Box 21, Reedy WV 25270 USA.

A fenti cikk angol nyelven olvasható a http://www.revilo-oliver.com oldalon.

Minden jog fönntartva, (c) 2000 Kevin Alfred Strom.

A zsidó psziché
Revilo P. Oliver professzor (1985 November)

A zsidó psziché

Mindig nagyon nehéz egy faj tagja számára megérteni, vagy értelmezni próbálni egy másik faj mentalitását. Gyakran filozofáltam a zsidó elme rejtelmes vonásairól, annak értelmetlenségeiről, sőt többről annál: az a nyilvánvaló ignorancia, amivel csalásokat terjesztenek, amit egy árja meg sem próbálna, mert egy-két órai kutatómunka bebizonyítja, hogy ez a hírlapi kacsa lehetetlenség (Néhány példát is említettem a Liberty Bell-ben 1984 novemberében a 8-17 oldalon.)

Tekintsünk például egy könyvecskét "Az Újtestamentum igazi írói" címmel, melyet egy Abelard Reuchlin álnév alatt működő zsidó írt, s melyet az Abelard Reuchlin alapítvány adott ki Kentben, Washington.

Valaki, akinek csak felületes tudása van a római történelemről, tud az összeesküvésről Néró ellen, melyet C. Calpurnius Piso vezetett, Róma legnagyobb családjai egyikének ivadéka, és melyben Lucan (M. Annaeus Lucanus) is résztvett, aki Róma egyik legnagyobb költője volt. Nérót a zsidók mindig szeretettel kezelték, mert, miután meggyilkolta anyját és első feleségét, egyik szeretőjével házasodott össze, a nemesi Poppaea Sabinát, aki vagy zsidó volt, vagy családjában volt némi zsidó vér, amely ma általános a brit nemességnél, vagy könnyelmű és exhibicionista nőszemély volt, amilyen ma sok gazdag nő, aki bizarr és egzotikus vallásokat vesz föl, hogy táplálja csillaglelkét. (1)

Valószínűleg az ő befolyására Néró nagy szeretetet mutatott a zsidók iránt, és ez a zsidók szerint ellensúlyoz olyan cselekedeteket, melyek nekik nem szimpatikusak: amikor zsidó bolsevikok egy csapata (akiket Chrestianinak neveztek, ahogy modern megfelelőiket marxistának nevezik) beismerte, hogy nagy tűzvészt indítottak el, mely Róma nagy részét elpusztította, figyelemre méltóan kegyetlen módon végeztette ki őket; és amikor a palesztinai zsidók forradalmat kíséreltek meg, légiókat küldött oda annak leverésére, és ennek eredményeképpen halála után a békekötés született Jeruzsálem legyőzése és bevétele után. Még azt is megbocsátják neki, hogy megölte Poppaea Sabinát, mikor a hasára ütött terhessége idején.

(1. Itt egy általánosan elfogadott történetet mondok el Poppaea Sabináról mely valószínűleg a megbeszélt könyvben is benne van, de nem garantálom annak valódiságát. A legtöbb történész az ő zsidóságát zsidó csalásnak tartja, s én hajlok arra, hogy igazat adjak nekik)

A történet, melyet "Abelard Reuchlin" képzel el, és ad tovább, mint történelmet, arról szól, hogy Néró idején minden rómaitól elvárták, hogy ismerje el a zsidó isten, Jahve fölsőbbrendűségét, és azét a fajét, melyet ő választott ki, de C. Calpurnius Piso nagyon csintalan goj volt, valószínűleg "náci", és összeesküdött Néró ellen, hogy megmentse a világot a zsidók áldásaitól. Mikor elesett, aljas fia folytatta hitvány munkáját, és ő hamisította az "Új Testamentumot", Josephus írásait, hogy rágalmazza és sértegesse Isten népét.

A történet, melyet körülményes áltudományos érveléssel ír le, olyan abszurd, hogy még csak nem is mulatságos, és csak azért említem, mert írója Calpurnius Piso elképzelt fiának olyan furcsa nevet adott: Arius Calpurnius Piso. Azt várja, hogy elhiggyük, hogy a fiú neve Arius volt, mint apjáé Gaius (melynek rövidítése általában C.)

Tíz perc egy komolyabb könyvtárban informálta volna "Abelard Reuchlint", hogy a rómaiak nagyon kevés számú keresztnevet használtak, és hogy a korabeli nevek listáján hamar talált volna teljes listát, például Egbert: "Bevezetés a latin írások tanulmányozásához" c. művében. A nagy arisztokrata családok mindegyik csak igen kevés nevet használt gyermekei névadásakor, és a római köztársaság Broughtoni elöljáróinak szemügyre vétele megmutatta volna, hogy a Calpurniiak, például a Calpurnii Pisonek, fiaiknak ötféle nevet adtak: Gaius, Gnaeus, Lucius, Marcus és Quintus. Az, hogy közülük valaki fiának olyan nevet adott volna, mint "Arius", annyira abszurd, hogy még csak nem is nevetséges, inkább csak megvetendő hazugság.

Ha ön vagy én ki akarna találni egy nevet George Washington elképzelt fiának, valószínűleg ifjabb Georgenak neveznénk őt, de nem tudnánk olyan nevet elképzelni, hogy Igor Washington vagy Texas Washington vagy Sitting Bull Washington vagy Mohammed Washington. És ha olyan ignoránsok lennénk, hogy egy ilyen nevet elfogadhatónak hinnénk, eltöltenénk pár percet a könyvtárban, és fölfedeznénk, hogy miért lenne egy ilyen név teljességgel elképzelhetetlen, és elképzelésünket módosítanánk, hogy az legalább külsőségeiben hihető legyen. De zsidók nem áldozzák föl ezt a pár percet ilyesmire. Nem tudom, hogy ez azért van-e, mert a zsidó elme szerint minden igaz, ami jó a zsidóknak, vagy azért, mert annyira lenézik azt a fajt, mely elhiszi nekik a szűz születés és a sírból való három nap utáni föléledés legendáját, vagy mert szeretik bemutatni uralmukat hűbéreseik fölött, hogy hihetetlen dolgokat hitetnek el hajlongó szolgáikkal, melyek annyira abszurdak, mint a híres "holokauszt".

Ez a cikk eredetileg a Liberty Bell újságban jelent meg.

A kazárok
Revilo P. Oliver professzor.

A kazárok

Jehuda (1) ben Sámuel al Levi gyakran idézett, a kazárokról (2) szóló könyvének ladinói nyelvre fordítása azt sugallja., hogy a kérdések, melyeket fölvet, érdeklődésre tarthat számot.

A kazárok ismeretlen fajú törzs, először Kr.u. 198-ban tűnnek föl a történelemben, amikor elfoglalták a Kaukázus egy részét és a Kaszpi tenger északnyugati részét. Hazájuk közepe a Volga deltájában volt, mely több ágon folyik a Kaszpi tengerbe. Legfontosabb szomszédaik az alánok, akik árja (iráni) eredetű szarmata nép- Ezen a területek keresztül sok nép haladt át Középázsiából való nyugatra vándorlása során, tatárok, bolgárok, szlávok, és sok más, akik fölsorolása itt körülményes lenne. A hunok meghódították és alávetették a kazárokat és szomszédaikat 448-ban, majd a törökök 560-ban, de újra elnyerték függetlenségüket és 600 körül stabil királyságot alapítottak, melynek székhelye Itil volt a Volga tengerbe ömlésénél. Az ország a Kaszpi tenger északi részétől a Krímig terjedt és 884-ig virágzott, és utána gyorsan letűnt. A kazárokat végül Déloroszországi népek hódították meg, és a Varég (skandináviai) urak alá került, majd 965-ben megszűnt létezni.

Ha volt a kazároknak irodalma, az nyomtalanul eltűnt. Még nyelvüket sem tudjuk azonosítani. A róluk szóló információink szinte kizárólag mohamedán utazóktól és történészektől származnak, melyeket a bizánci krónikák (nem mindig áttekinthető módon) támasztanak alá. Nagy gazdagságuk idején a kazár birodalom lakosságának génállománya kétségtelenül a környező különféle fajok és csoportok génállományát is tartalmazta, akik a területükön áthaladtak. Volt egy lényegesen alsóbbrendű faj, a kara kazárok, akiket zömök, csúnya, sötét embereknek ábrázolnak. Lehet, hogy ezek a hunoktól maradtak vissza közöttük. Az uralkodó osztálynak fekete haja volt és fehér bőre. A férfiak délcegek voltak, jó testi erőben, és jóképűeknek tartották őket. A nők ünnepelt szépségek voltak.

A kazárok gazdagsága összefüggésben van országuk fekvésével, amely a kelet-nyugati és az észak-déli kereskedelmi utak mentén feküdt. Sok terméket adtak, vettek és exportáltak. Ha tudjuk ezt, nem kell csodálkoznunk azon, hogy a nemzetközi paraziták faja beáramlott Kazáriába, ahol nemcsak a kereskedelmet sajátították ki, hanem, hasonlóan a középkor 'udvari zsidaihoz', az uralkodó dinasztia és az arisztokrácia szolgálatába álltak orvosokként, pénzügyi közvetítőként és tisztviselőkként. Meglehetősen biztosak lehetünk abban, hogy a kazár birodalmat emelkedésétől letűnéséig elárasztották a zsidók. Történelmi ismereteink olyan töredékesek, hogy nem ismertek a tények, melyekkel hozzájárultak a nemzet süllyedéséhez és eltűnéséhez faji sajátságaikat megtartva.

Az biztos, hogy Kazária uralkodói soha nem próbálták meggyőzéssel vagy erőszakkal egy bizonyos vallást elterjeszteni népük körében. A nép nagy része kétségtelenük ősi "pogány" vallásához volt hű, és voltak áttérések a keresztény és mohamedán hitre, és kétségtelenül a zsidóra is. Nehéz elhinni, hogy az uralkodó osztálynak bármely tagja tényleg áttért volna a zsidó hitre, és a körülmetélés barbár szertartásához. Hogy a zsidó orvosok, mint törzsi társaik az Egyesült Államokban terjesztették-e más fajokbeli hímnemű csecsemők megcsonkítását, nem ismeretes.

Igaz az, hogy Perzsia arab meghódítása után a kazár királyok a júdaizmust gyakorolták legalábbis névlegesen. Ez egyszerűen politikai körültekintés volt. Elvük az volt, hogy amennyire lehetséges, maradjanak békében erős szomszédaikkal, a mohamedánokkal és keresztényekkel, és ne szövetkezzenek egyikkel sem, ha lehetséges. Ha 'pogányok' maradtak volna, mindkét erő meg akarta volna őket hódítani és lemészárolni Isten dicsőségére, és ha valamelyiket a kettő közül fölvették volna, kitették volna magukat annak, hogy a másik behatol országukba és esetleg meghódítja őket. De mindkét fanatikus és kibékíthetetlen vallás a zsidó mitológiára alapult, és így megkövetelte az ármányos faj tűrését és védelmét, akik évezredek óta Istenük egyetlen gondja és kegyeltjei voltak. A kazár királyok számára, talán képmutatásból, a júdaizmus politikailag volt szükséges.

Kazária története, amennyire rekonstruálni tudjuk kevés forrásunkból nem lenne érdekesebb, mint a többi barbár királyság története, melyek hirtelen tűntek föl majd foszlottak szét az emberiség szomorú története során, de ennek története kérdéseket vet föl. Mennyire kiterjedt és számos volt a kazárok áttérése a judaizmushoz? És amikor a kazárok szerencséje gyorsan csökkent, számos parazitájuk természetesen jobban tejelő zsákmány után nézett, így ezek merre mentek?

A kazárok, akik nagy számban vándoroltak Észak-Európa gazdagodó országaiba, nem a judaizmusra áttért kazárok voltak, sem olyan 'kazárok', mint amilyen 'németek' voltak a tizenkilencedik században az Egyesült államokba bevándorló zsidók. A múlt században sok keresztény rossz néven vette a zsidók kifosztását, főleg az askenázi zsidókét, de meg akarták tartani hitüket, melyet kedvenc könyvükből szedtek, azt ez elméletet állították fel, hogy parazitáik igazából nem Isten népe, hanem olyan kazárok, akik a judaizmusra tértek át.

Az elméleti ürügy olyan vonzó volt számukra, hogy hitkérdéssé vált, és egy ismert zsidó Arthur Koestler átvette azt végül, és könyvében, "A tizenharmadik törzs: a kazár birodalom és eredete" (New York, Random House, 1976) (3) részletezte az elméletet. Ez vezet el bennünket Jehudi (Júdás) ha-Levihez. Ő 1085-ben született zsidó orvos volt, aki Toledo keresztény meghódítása után Kordobába költözött, amely még mohamedán kézben volt, ahol arab nevet, Abi el Hasan-t vett föl, ahogy ma a legtöbb zsidó angol vagy skót nevet használ. Valószínűleg 1140-ben, röviddel halála előtt, érthető arab nyelven könyvet írt szörnyű címmel: Kitab al-Hujjah wal-Dalil fi Nusr al-Din al-Dhalil. Ezt Hartweg Hirschfeld arabról németre fordította és 1885-ben kiadta Boroszlóban. (4).

Egy termékeny zsidó író, akit Judah ben Saul ibn Tibbon (1120-1191) néven ismernek, aki Spanyolországban született, de élete nagy részét Délfranciaországban töltötte, lefordította ha-Levi művét rabbinikus héberre Sefer ha-Kuzari (a kazárok könyve) cím alatt, és a mű ma ebben a formájában ismert. A fordítás pontossága problematikus: ibn Tibbontól idézik, hogy egy másik művében bevallja, hogy jobban tudott arabul mint héberül, az arabot felsőbbrendű nyelvnek tartotta mint bármelyikfajta hébert, és az volt a szokása, hogy arab eredeti műveket fordított, átírta őket saját héberjébe,, mintha az saját, eredeti műve lenne. Tudomásom szerint emiatt ha-Levi egyik idézője sem hivatkozik rá bizonytalan forrásként. Azt feltételezve idézem őt, hogy a fordítás legalább az eredeti alapvonalait megtartotta.

Ha-Levi, mint föntebb megjegyeztem, jóval a kazárok eltűnése után írt, de hallott róluk, és hallotta, hogy Kazária uralkodói a judaizmust vették át. Ennek teológiai jelentősége van, nem történelmi. Hosszú beszélgetést képzel el egy művelt zsidó, a még 'pogány' kazár király és a kereszténység és az iszlám képviselői között. Öt terjedelmes fejezetben a zsidó 'bebizonyítja', hogy csak egy kinyilatkoztatáson alapuló vallás érvényes vallás, és nemcsak a keresztény és a mohamedán vallási téziseket cáfolja, de a neo-platonizmust is megemlíti,, és az Arisztotelész által képviselt racionális filozófiát is 'cáfolja'; Arisztotelészt bizonyos fokú tisztelettel kezeli, mivel arra a következtetésre jut, hogy ha Arisztotelész ahhoz alkalmas időben élt volna, hogy megismerhesse Jehova csodáit, akkor Arisztotelész biztosan áttért volna Isten fajának igaz hitére.

A hosszú párbeszéd, fölösleges említeni, azzal végződik, hogy a kazár király elhatározza, hogy zsidóvá lesz, és minden alattvalójának lehetővé teszi a hasonló üdvözülés áldásait. Különösen felhívom figyelmüket ha-Levi két alapvető érvére: Hogy a zsidók és vallásuk isteni voltát az bizonyítja, hogy csak nekik van birtokukban a világ jehovai teremtésének legendája, azaz azon zagyvaságok gyűjteménye, melyet a keresztények 'Ótestamentumnak' hívnak. Más összefüggésekben nagy jelentősége lehet annak, hogy a történeteknek olyan történeties megjelenése van, ami kritikátlan olvasókat félrevezethet. (5)

Lehet, hogy ha-Levi ismert egy furcsa iratot, amelyet állítólag József kazár király írt egy Kordobai zsidóhoz, és ez valószínű úgy is van, noha bizonyíthatatlan. Ez a levél a tárgyalt történések, azaz a kazárok csoportos áttérésének a judaizmushoz egyetlen alapja, amely annyira fontos korunk embereinek, pl. Arthur Koestlernek. Hasdai (ben Isaac) ibn Shaprut (915-990?), akinek arab neve Abu Yusuf volt, zsidó orvos volt, aki híres volt behízelgő modora, bölcsessége, ravaszsága és 'ezer trükkje' (6) miatt, aki arra használta orvosi tudományát (ami a zsidókra jellemző), hogy a muszlim kalifa, III. Abd al-Rahmán, a Kordovai Omajjád emír orvosává legyen. III Abd al-Rahmán 929-ben lett kalifa és ő volt az ibériai félsziget domináns uralkodója 9561-ben bekövetkezett haláláig. A fortélyos zsidó így az uralkodó bizalmi embere volt, és később bizalmasa, pénzügyminisztere és külügyminisztere is.

Megmaradt egy levél szövege, melyet Hasdai 960-ban vagy röviddel azelőtt írt a kazárok zsidóvá lett királyához, és a király, József ben Áron válasza, aki részletesen beszámol a kazár birodalomról, valamint királyuk és látszólagosan minden alattvaló áttéréséről a judaizmushoz sokkal azelőtt, valószínűleg 740-ben, amikor Jehova az akkori kazár királynak álmot küldött, és arra ösztönözte, hogy hívja meg udvarába 'Izrael bölcseit', akik gyorsan meggyőzték arról, hogy a zsidók istenében kell ezentúl hinnie. Bulan követője Obadia rabbok csoportjait hívta be, hogy tanítsák alattvalóit a bibliára, a misnára és a talmudra. A levélíró király, József ben Áron egyenes leszármazottja volt a jámbor Obadiának, és azt állította, hogy vallásilag ő zsidó népen uralkodik.

Eredeti ez a levélváltás? Noha azt gondolhatnánk, hogy ez megmozgatta a spanyolországi zsidókat, ennek nincs nyoma másfél századnyi ideig. Valószínűleg 1100-ban Yehudah ben Barzillai rabbi említést tesz a levélről és idézi József király levelét, miután kifejezetten óvja olvasóit, hogy nem garantálja semmi módon a levél eredetiségét, amely lehet, hogy részben vagy egészében csupán hamisított másolat. Akik levelezés eredetiségére esküsznek, fáradságosan próbálják kicsinyíteni ben Barzillai becsületes és jogilag kifogástalan kétségeit.

Nyilvánvalóan két független kérdés létezik. Hasdai tényleg kifejezetten a kazár királynak írt (függetlenül attól, hogy a levelet kikézbesítették-e)? Lehet. A levél rózsás színekben ábrázolja a mohamedán Spanyolországot, ami felértékelte volna III. Abd-al-Rahmánt. Elmagyarázta, hogy a levél írója, aki hallotta, hogy Ázsiában létezik egy zsidó birodalom, ezt igazoltatni akarta, és remélte, hogy megtalálja a 'tíz elveszett törzset', (7) vagy hogy híreket halljon róluk. A levél nyilvánvaló feladata az, hogy bevezesse és igazolja József király válaszát. Az ügyes Hasdai írhatta a levelet (és a választ). Így bármelyik csaló 1100 előtt, ha ügyelt rá, elkerült mindenféle kortévesztést egy olyan levélben, mely bizonyítottan 960-ban vagy azelőtt íródott.

Véleményem szerint a levél nyilvánvalóan hamis. Ezt időrendi vizsgálatok kellőképpen bebizonyították. Ha Hasdai szándékában állt kérdéseket fölvetni 960-ban, az éppen idejében történt, hogy megelőzze a kazár állam 965-ös varég megszállását. És József királynak, aki a szakadék szélén állt, nagyszerű hazudozónak kellett lennie, hogy ne utaljon a birodalmát fenyegető veszélyre abban az időben, mikor levelét írta.

Arab forrásokból tudjuk, hogy évtizedekkel 960 előtt a kazár főváros, Itil visszafejlődött, bizonytalan létét azok a vámok biztosították, melyeket még a kereskedelemből gyűjtött, melyet nem vett át a varég állam, és amely nem költözött tőle délre, maga a kazár terület pedig már nem volt az a nagy és békés birodalom, mint amiről József ír, hanem fokozatosan ellenségektől megszállt és birtokba vett terület volt, és annak töredéke volt, ami száz évvel azelőtt volt. Más szavakkal, ha József király írta a levelet 960-ban, úgy írt kazár birodalmáról, ahogy az 800-ban vagy 850-ben létezett. Nem számít, hogy vajon Hasdai József király levelét hamisította, vagy mindkét levelet más valaki hamisította. Egy még későbbi hamisító, valószínűleg a tizenharmadik században tovább írta József levelét az ún. hosszú változattá, melyet ma Oroszországban őriznek kéziratként.

Zsidó írók keményen fáradoztak azon, hogy a bizonyítottan József király által írt levél eredetiségét bebizonyítsák., de csak annyit tudtak bebizonyítani, hogy az abban a levélben a kazárokról közölt információk nagy része, kivéve a judaizmushoz való áttérés bizonyítható arab forrásokból, melyek Kazáriát történelmének különféle periódusaiban írják le, olyan források, melyekhez bármelyik hamisító hozzáférhetett 1100 előtt. Némelyek addig mennek, hogy azt állítják, az ún. hosszú változat az eredeti szöveg, és az 1100-ban ismert változat ennek 'lerövidítése'. (8).

A zsidók érdekét abban, hogy József király levelét eredetinek állítsák be az magyarázza, hogy be akarják bizonyítani, hogy ők nem nemzet, hanem vallás. Ha vallás tagjai, mint a keresztények és mohamedánok, akkor másokat is térítenek, és ennek mi jobb bizonyítéka, mint az, hogy valaha egy egész királyságot áttérítettek?

Ha József király levele csalás, akkor semmi sem bizonyítja, hogy lényeges számú kazár áttért volna a zsidó vallásra. Ennek következménye pedig, hogy azok a 'kazárok', akikből az askenázik lettek, egyszerűen paraziták voltak, akik a lesüllyedő kazár birodalomból gazdagabb területekre költöztek, hogy az ottani gojokat zsákmányolják ki. És ha a zsidók folyama Kazáriából nem észak felé ment, mi történt velük? Egy igazi 'holokauszt', amit nem ordítottak panaszosan a világba? Összefoglalva, nincs okunk arra, hogy kételkedjünk Murant professzor következtetésében, hogy a vérelemzések kimutatása szerint az askenázi zsidók fajilag nem különböznek a többi zsidótól. (9)

A kazárok áttérésének meséje a számtalan mese egyike, amit egy ragadozó faj talált ki, mely túlélt eddig mindent, és alattomosan hódított összetartásával, látszólagos véleményazonosságával, arcátlanul hatalmas csalásaival.

Jegyzetek
1. A héber nevet, melyet ma Jehudának ejtenek, gyakran írják angolul Júdásnak vagy Júdának, mert a Szeptaquintben és az 'Új Testamentumban' olyan formulák találhatók, amelyek a keresztény idők kezdetét megelőző két évszázad kiejtését képviselik. A név egyszerűen 'zsidót' jelent. A héber kiejtés onnan eredhet, hogy vallási névszármaztatás szerint a nevet úgy is lehet értelmezni, hogy 'Jehova vezet' vagy 'Jehovát dicsőítő'.

2. Ladino a zsidók spanyolból származtatott korcs nyelve, mint amilyen a németből származtatott jiddis. A zsidók a ladinót használták a Földközi tenger mentén, a jiddist pedig Északeurópában (Liberty Bell, 1985 május, 11.17 oldal). A kérdéses könyv Jehuda Halevi 'A kazárok könyve' a 12. századbeli ladinó mű fordítása, melyet Moshe Lazar és Robert Dilligan szerkesztett, ulver City, California; Labyrinthos, 1990. Dwayne E. Carpenter írt róla lesújtó kritikát a Speculumban, LXVIII (1993), 534. oldal. Nem teszi föl a tapintatlan kérdést, hogy miért vesztegetik a betűszedő idejét, papírt, festéket, és helyet a könyvtárak polcain ilyen művekre. Amennyire én meg tudom ítélni a kritikából, senki sem végezte el a vizsgálatokat, amiket egy ilyen mű megjelenése előtt el kell végezni. A ladinó fordítást az arab eredetiből készítették vagy héberből? Pontos-e a ladinó fordítás? Ha igen, értéktelen; ha nem, vannak benne olyan fordítási hibák, melyek későbbi írók hibáinak forrása lehet az eredeti tárgyáról vagy tartalmáról? Csak ha fontos, addig helytelen feltevéseket tisztáz (én ilyeneket nem ismerek), az igazolná kiadását.

3. Noha azt állítja, hogy ez a könyv nem teszi érvénytelenné fajának igényét a ma Izraelnek nevezett területre, sok askenázi társa erőteljesen támadta azt, hogy lerombolja a 'választott nép' mítoszát. Néhányan azt gondolják, hogy törzstársainak ellenségessége befolyásolta Koestler és felesége röviddel a könyv megjelenése utáni öngyilkosságát.

4. Nem olvastam el ezt a könyvet, mely ritka, de alapvető munka minden alapos megfontolás számára, melyeket én itt érintőlegesen mutatok be. Nem tudom, hogy bemutatja-e az arab szöveget. Ha nem, megkérdőjelezi a munkát, amit a sovány ladinói változatba fektettek. Azt sem tudom, hogy ha-Levi változata lényegesen különbözik-e a lent említett fordítástól, melyre általában hivatkozni szoktak.

6. Amikor arról elmélkedünk, hogy nem unintelligens germán őseink hogy tudták magukat egy olyan természetellenes vallásnak alávetni, mint a kereszténység, gyakran hivatkozom a biblia történelemszerűségére, különösen az Új Testamentumnak nevezett zsidó könyvre..

6. A középkori Kissingerről ezt a dicshimnuszt idézi a zsidó enciklopédia, 1903. Az alkalom az ő sikere volt abban, hogy rávette a navarrai keresztény királynőt, hogy ismerje el uralkodójának a muszlim kalifát, és helyezze magát és fiát annak védelme alá.

7. Ha Önt érdekli a téma, nézze meg Arthur Godbey professzor átfogó, színvonalas és terjedelmes művét "Az elveszett törzsek mítosza, javaslatok a héber történelem átírására, Durham, North Carolina; Duke University, 1930; Új kiadás új bevezetővel: New York, Ktav Publishing House, 1974.

8. Ezt Koestler tette, noha becsületesen idézi a statisztikát, mely a két változat nyelvi és stílusbeli különbségét mutatja be. Ilyen erős az az akarat, mely azt akarja hinni, ami bizonyítottan hamis, és olyan nagy részt ölel fel a mai természetfölötti vallási és másféle hitben.

9. Lásd Liberty Bell, 1987 július, 1-5 oldal. 1987 május 15-17 o, 1988 december, 2-4 o. A zsidók faji kritériuma (azaz egy zsidó zsidónő gyereke, az apa faja lényegtelen), addig megmagyarázható volt, míg az új kutatások ki nem mutatták, hogy az anyától örökölt gének genetikus hatásaikban másként viselkednek, mint az apától örökölt ugyanilyen gének.