VMDOK |
HUDOK |
YUDOK |
EBIB |
HANG |
EGYÉB |
|||
Ágoston András bevezetője az 1944-45-ös vérengzések ártatlan áldozatainak tiszteletére tartott újvidéki megemlékezésen, 1994. X. 30.
Tisztelt egybegyűltek, kedves vendégeink!
Ezekben a hetekben van ötven éve, hogy Tito katonai egységei és a hozzájuk csat
lakozó helyi szerbek csoportjai a szó szoros értelmében vérengző tisztogatást hajtottak végre a vajdasági magyar lakosság körében. Máig tartó homály fedi mind a résztvevő csapatok megnevezését, mind pedig a megtorló akcióval összefüggő hivatalos dokumentumok legjelentősebb részét.Így hát nem ismerjük sem az elkövetők legnagyobb részét, sem a szörnyű atrocitások politikai, jogi indoklását, sem a legyilkolt vajdasági magyarok számát.
Negyvenhat évig lidércnyomásként ült rajtunk az átok. Az áldozatok kínjairó
l, magas erkölcsiségre valló, felemelően példaszerű magatartásáról az áldozatok hozzátartozói, és a néhány szemtanú, aki csodával határos körülmények között menekült meg a biztos haláltól, nem beszélt, mert nem beszélhetett.A megerősödő kommunista hatalom, az atrocitások hónapjait követően, kevés kivételtől eltekintve még a holtak tisztességes eltemetését sem engedélyezte. A rémület és a mindenható államvédelmi szervek megbénították azt is, akinek esetleg lett volna kedve beszélni. Az idő közben elmúlt, s
most már megfogyatkoztak azok is, akik még beszélhetnek, tanúskodhatnak.A tragikus eseményekről a nyolcvanas évek közepén még egy magyar nemzetiségű kommunista tisztségviselő sem tudott megnyilatkozni. A szerb hatalomtól szerzett politikai közvetítői státusukat féltve a túlbuzgó vajdasági magyar politikusok akkor nem mertek kötélnek állni. Személyes privilégiumaikat többre becsülték, mint az igazságot: Olajos Mihály Vékás Jánosnak adott interjújából az atrocitásokkal foglalkozó rész a Létünk című folyóira
tban nem jelenhetett meg.Amikor 1990-ben a VMDK politikai követelésként jelölte meg az igazságtételt, s a szerb, a vajdasági és a magyar tudományos akadémiákhoz fordulva a tudományos igazság kiderítését szorgalmazta, a felvetést addig nem tapasztalt politi
kai vihar, a tekintélyes tudományos intézmények részéről pedig hallgatás fogadta. Éppen ezért van felbecsülhetetlen jelentősége annak a kutató és feltáró munkának, amit dr. Mészáros Sándor és Matuska Márton, valamint Siflis Zoltán és munkatársai végeznek már évek óta szimbolikus anyagi támogatással.Négy éve, amióta Papp Ferenc és a VMDK újvidéki körzeti szervezete ezt kezdeményezte, a vajdasági magyarság megemlékezik az ártatlan áldozatokról.
Nem vágyunk bosszúra! Azt akarjuk, hogy hivatalosan is kimondják
az igazságot, hogy megbékéljünk, s a jövő felé forduljunk. Hisszük, hogy ennek eljött az ideje, s az itt élő népek demokratikus egymás mellett élése nem lesz többé politikai szólam, hanem valóság.Köszönöm a figyelmet.
Újvidék, 1994. október 30-án.