[Ágoston András és dr. Páll Sándor, a VMDK képviselői a köztársasági parlamentben, 1994. október 18-án az alábbi deklaráció-tervezetet nyújtották be a Szerbiai Képviselőházhoz a katonai közigazgatás bevezetésének 50. évfordulója alkalmából, "a közeli történelmi múlt tisztázása érdekében, amely fontos eleme a nemzetek közötti bizalom és tolerancia újbóli visszaállításának". A a szöveg szerzője dr. Páll Sándor.]

Szerbül

A katonai közigazgatás Bánátban, Bácskában és Baranyában 1994. október 17-én alakult meg, Josip Broz Titónak, a Népfelszabadító Hadsereg és Partizánosztagok főparancsnokának, Jugoszlávia marsalljának parancsára, azzal a céllal, hogy minél előbb feltételeket teremtsenek "a népi demokratikus állami hatalom rendes működésére". Bevezetését a megindoklás szerint a következők igazolták: "kivételes körülmények, amelyek között ezek a területek éltek a megszállás idején, valamint az a feladat, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban megszüntessenek minden bajt, amit a megszállók és az idetelepített idegen elemek hoztak népünkre, valamint azért, hogy mozgósítsák az összes gazdasági erőket, hogy minél sikeresebben folytassák a népfelszabadító háborút, ami szükségessé teszi, hogy kezdetben minden hatalom a hadsereg kezében legyen... Az említett területeken minden végrehajtó és bírósági hatalom a hadsereg,. valamint az e célból kinevezett szervei kezébe kerül". A katonai közigazgatás parancsnokává Ivan Rukavina vezérőrnagyot nevezték ki, "aki munkájáért a Népfelszabadító Hadsereg és Partizánosztagok főparancsnokának felelős". Vajdaságban Josip Broz Tito véleménye szerint nem volt elegendő tehetséges katonai vezető, ezért 1944. október 19-én a Népfelszabadító Hadsereg és Partizánosztagok verseci főparancsnokságának a következő átiratot küldte: "Kérjenek (boszniai) Krajinából tíz-egynéhány tehetséges katonai vezetőt, akik irányítani tudják a helyi és a körzeti parancsnokságokat". Betartva ezt a parancsot a verseci főparancsnokság 1944. október 20-án elrendelte a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg V. rohamhadosztálya parancsnokságának, hogy 10 tehetséges vezetőt küldjön a helyi és körzeti bizottságok vezetésére.

A katonai közigazgatást az 1945. január 27-én kiadott parancs értelmében szüntették meg, "miután eleget tett a számára kijelölt feladatoknak", területi, alacsonyabb rangú szerveinek pedig a parancsot 1945. február 15-éig kellett teljesíteniük. A katonai közigazgatás helyett vajdasági katonai hadtest-körzetet hoztak létre, amely közvetlenül volt felelős a főparancsnokságnak. Ennek feladata az volt, hogy megszilárdítsa a hátországi hatalmat, a hatalom belső biztosítását, a fronton levő egységek ellátását, a mozgósítást stb.

A katonai közigazgatás időszaka az egyik legnagyobb titok Vajdaság népeinek újabb történelmében. Ez a leszámolás időszaka az úgynevezett "népellenséggel", "osztályellenséggel", "a megszállókkal és segítőikkel", ami az itt élő más nemzetiségek tagjai iránt elsősorban nemzetek közötti leszámolásban, revansizmusban és megtorlásban nyilvánult meg. Áldozatok estek, anélkül, hogy bírósági ítélet született volna esetükben, vagy bírósági perben megállapították volna esetleges bűnösségüket. Válaszolni kell egyebek között arra is, mi történt 1944. november 3-án Bezdánban; miért tartóztatták le Újvidéken 1944 október végén a magyar lakosság tagjait, miért vezették őket a Horgász-szigetre és lőtték őket a Dunába, vagy ölték meg a vágóhídnál, miért végeztek ki embereket Szivácon és a Tisza mente csaknem minden településében, hány áldozat fekszik a temerini, zombori, verbászi, szabadkai, csúrogi, zsablyai stb. tömegsírokban, vagy Bánátban a magyarcsernyei, oroszlámosi, kikindai, muzslyai tömegsírokban, vagy egyes helységekben Szerémségben, a katonai közigazgatás alá tartozó terület határain kívül, miért kötöztek embereket a lovak farkához, és miért nyúzták meg őket kínzóik elevenen.

A fegyvertelen és ártatlan lakosság kivégzési hullámában, minek során nem tanúsított semmilyen ellenállást, éppen azért, mert ártatlan volt, kivégeztek a hívőkkel együtt 20 (de valószínűleg még ennél is több) magyar római katolikus és protestáns papot. Ezeknek a bűncselekményeknek a kezdeményezőit és végrehajtóit nem azonosították, ami nagyszámú ember lelkiismeretét terheli. Jovan Veselinov Žarko, a JKP vajdasági tartományi bizottságának akkori titkára erre az idő- szakra vonatkozó emlékirataiban a következőket említette: "Soviniszta elemek ütötték fel a fejüket, amelyek bosszút követeltek az egész magyar lakosság ellen. Emiatt a felszabadulás első napjaiban súlyos hibák és kilengések történtek, amelyek nem maradhattak következmények nélkül. Ahelyett, hogy felelősségre vonták volna azokat, akik valóban együttműködtek a megszállókkal, és részt vettek a gaztettekben, egyes helységekben a magyar nemzetiségű lakosságnak azokkal a tagjaival számoltak le,akiknek semmi közük sem volt a fasiszta vérengzésekhez. Bizonyos nehézségeket okoztak a jugoszláv központ egyes emberei és olyan meghatalmazás nélküli egyének, akik Vajdaságba kezdtek járni. Ez különösen a népvédelmi osztályra vonatkozik, amelynek munkatársai egy időben olyan megbízatással rendelkeztek, hogy konkrét üldöztetési intézkedéseket tegyenek, és erről nem voltak kötelesek tájékoztatni a tartományi politikai vezetőséget és a katonai közigazgatást. Ezért szükségtelen letartóztatásokra került sor".

történelmi ismeretek ideológiamentesítésének szükségességéből kiindulva, ami fölötte áll a napi politikai vitáknak és szükségleteknek, a Szerb Képviselőház úgy véli, hogy minden vajdasági népnek, így a magyarnak is mint közösségnek jogában áll megtudni a teljes igazságot önmagáról és a közvetlenül a háború befejezése utáni napokról. A történelmi igazság megállapítása jó alapot képezne ahhoz, hogy tisztelettel adózzunk az áldozatok emlékének. Ez a civilizált lépés hozzájárulna a Vajdaságban élő népek és a nemzeti kisebbségek szolidaritásának és közösségi érzésének igazi erősítéséhez. A közeledés alapját nem ideológia képezné, amely változó, hanem a történelmi igazság, mert ez az egyedüli megfelelő megoldás a napi politika számára is.

1. A katonai közigazgatás bevezetése szükségtelen volt, és semmi sem igazolta, mert nem szavatolta a demokratikus államhatalom működését, nem akadályozta meg a bűntetteket, hanem éppen ellenkezőleg, tudatosan megszervezte, elfogadta és leplezte azokat.

3. Vajdaság minden népének, így a magyaroknak is joguk van megtudni a teljes történelmi igazságot a katonai közigazgatás időszakáról.

5. A nemzetek közötti megbékélés céljából a Szerb Képviselőház támogatja, hogy tisztelettel adózzanak az 1944 végén és az 1945 elején esett ártatlan áldozatok emlékének.

A deklaráció meghozatala a szerbiai köztársasági alkotmány 73. szakaszán és a Szerb Képviselőház ügyrendi szabályzatának 80. szakaszán alapul.

A deklaráció meghozatalával megállapítanák, hogy a katonai közigazgatás bevezetése szükségtelen volt, hogy a magyarokra nézve lehetővé tette a nemzetek közötti viszályok további elmélyülését, a Szerb Képviselőház pedig a nemzetek közötti megbékélés céljából kijelentené, hogy minden népnek, így a magyaroknak is elvitathatatlan joga megtudni a teljes történelmi igazságot a katonai közigazgatás időszakáról.

Vojna uprava za Banat, Bačku i Baranju formirana je 17. oktobra 1944. godine Naredbom Vrhovnog komandanta NOV i POJ maršala Jugoslavije Josipa Broza Tita, sa ciljem da se što pre stvore uslovi za "redovno funkcionisanje narodne demokratske državne vlasti". Njeno uvođenje su po obrazloženju opravdavale: "Naročite prilike u kojima su živjeli ovi krajevi za vrijeme okupacije, kao i zadatak da se što brže i potpuno otklone sve nedaće nanesene našem narodu od strane okupatora i ovdje naseljenih tuđinskih elemenata, i potrebe mobilizacije svih privrednih snaga za što uspješnije vođenje narodnooslobodilačkog rata zahtijevaju da u početku sva vlast bude u rukama vojske... Na pomenutoj teritoriji sva izvršna i sudska vlast prelazi u ruke vojske i njenih u tu svrhu naimenovanih organa. Za komandanta Vojne uprave imenovan je general-major Ivan Rukavina "koji je za svoj rad odgovoran vrhovnom komandantu NOV i POJ". U samoj Vojvodini po mišljenju J. B. Tita nije bilo dovoljno sposobnih vojnih rukovodilaca, pa je on Vrhovnom štabu NOV i POJ 19. oktobra iz Vršca uputio sledeću depešu: "Tražite iz Krajine (bosanske) jedno desetak sposobnih vojnih rukovodilaca koji znaju rukovoditi mjesnim i okružnim komandama". Postupajući po ovom naređenju, Vrhovni štab je 20. oktobra 1944. naredio Štabu 5. udarnog korpusa NOVJ da uputi 10 sposobnih rukovodilaca za rukovođenje mesnim i okružnim komitetima.

Vojna uprava ukinuta je naredbom od 27. januara 1945. "pošto je završila zadatke koji su pred nju postavljeni", a njeni područni niži organi su naredbu morali izvršiti do 15. februara 1945. godine. Umesto Vojne uprave formirana je Korpusna vojna oblast za Vojvodinu, neposredno odgovorna Vrhovnom štabu. Zadatak joj je bio učvršćivanje vojno-pozadinske vlasti, unutrašnje obezbeđenje vlasti, snabdevanje jedinica na frontu, mobilizacija itd.

Period Vojne uprave je jedna od najvećih nepoznanica u novijoj istoriji naroda Vojvodine. To je vreme obračuna sa tzv. "narodnim neprijateljima", "klasnim neprijateljem", "okupatorima i njihovim pomagačima", koji je u odnosu na pripadnike drugih naroda imao pre svega karakteristike međunacionalnog obračuna, revanšizma, odmazde. Žrtve su pale, a da nije vođen sudski postupak u kom bi se utvrdila njihova eventualna krivica. Potrebno je, između ostalog, odgovoriti šta se 3. novembra 1944. događalo u Bezdanu; kako je i zašto u Novom Sadu krajem oktobra hapšeno mađarsko stanovništvo, vođeno na Ribarsko ostrvo, ubijano na Dunavu ili kod Klanice; zašto su ljudi streljani u Sivcu, u gotovo svim naseljima Potisja; koliko ih ima u masovnim grobnicama u Temerinu, Somboru, Vrbasu, Subotici, Čurugu, Žablju, u Banatu (Kikinda, Banatsko Aranđelovo, Nova Crnja, Mužlja); zašto su vezivani konjima za repove, i zašto su im mučitelji živima drali kožu? U tom talasu likvidacije nedužnog, golorukog stanovništva, koje nije pružalo nikakav otpor baš zato što je bilo nevino i nedužno, likvidirano je sa svojim vernicima dvadeset (a verovatno i više) mađarskih sveštenika rimokatoličke i protestantske veroispovesti. Inspiratori i vinovnici ovih nedela nisu identifikovani, što sve pritiska svest velikog broja ljudi. Jovan Veselinov Žarko, tada sekretar PK KPJ za Vojvodinu u svojim memoarima o tom periodu kaže: "Počeli su da dižu glave šovinistički elementi, koji su tražili osvetu nad čitavim mađarskim stanovništvom. Zbog toga je u prvim danima oslobođenja došlo do teških grešaka i istupa koji nisu mogli ostati bez posledica. Umesto da se pozovu na odgovornost stvarni saradnici okupatora, učesnici u zločinima koje je on izvodio, u nekim mestima došlo je do obračunavanja sa građanima mađarske narodnosti koji sa zverstvima fašista nisu imali nikakve veze. Izvesne teškoće činili su nam i neki ljudi iz jugoslovenskog centra i neovlašćeni pojedinci, koji su počeli da dolaze u Vojvodinu. To se naročito odnosi na Odeljenje zaštite naroda,čiji su saradnici jedno vreme imali ovlašćenje da preduzimaju konkretne mere gonjenja a da o tome ne obaveštavaju pokrajinska politička rukovodstva i Vojnu upravu. Zato je dolazilo do nepotrebnog hapšenja nekih građana..."

Polazeći od opštih procesa demokratizacije, potrebe za dezideologizacijom istorijskih saznanja vezanih za II svetski rat, što je daleko iznad dnevno-političkih nadmudrivanja i potreba, Narodna skupština Republike Srbije smatra da svi narodi u Vojvodini, pa i Mađari kao kolektivitet, imaju pravo da saznaju punu istinu o sebi, o danima za vreme i neposredno po završetku rata. Utvrđivanje istorijske istine mogao bi biti dobar osnov za odavanje pošte svim žrtvama. Taj bi civilizacijski čin doprineo istinskom jačanju osećanja zajedništva i solidarnosti između naroda i nacionalnih manjina koji žive u Vojvodini. Baza za približavanje ne bi bila ideologija, koja je promenjiva, već istorijska istina,jer je ona jedino ispravno ishodište za samu dnevnu politiku.

1. Uvođenje Vojne uprave je bilo nepotrebno i ničim opravdano, jer ona nije obezbeđivala funkcionisanje demokratske državne vlasti, nije sprečavala zlodela, već ih je, naprotiv, svesno organizovala, prihvatala i prikrivala.

3. Svi narodi Vojvodine, pa i Mađari, imaju neotuđivo pravo da saznaju punu istorijsku istinu o periodu Vojne uprave.