VMDOK |
HUDOK |
YUDOK |
EBIB |
HANG |
EGYÉB |
|||
A VMDK Elnökségének állásfoglalása, 1994. VII. 9.
A VMDK Elnöksége 1994. július 9-én megtartott ülésén megállapította:
1. A VMSZ Elnökségének június 30-án megtartott ülésén megfogalmazott közlemény szerint a VMSZ az autonómiát "nem kezeli elsődleges célként", s vele összefüggésben "részletkérdésekkel egyelőre nem kíván foglalkozni". Ez azt jelenti, hogy az autonómia ügyében a vajdasági magyarok alapérdekeinek képviseletét a VMSZ "egyelőre" nem vállalja. Így hát a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseinek
továbbra is a VMDK az egyetlen legitim képviselője.2. A szóbanforgó közleményből az is kitűnik, hogy a VMSZ Elnöksége a magyar iskolák megnyitását lehetséges igénynek tartja, de a VMDK-nak a magyar iskolahálózat létrehozatalára vonatkozó már kidolgozott terve helyett "annak a kisebbségi iskolarendszernek az optimális megvalósítását" támogatja, "amelyben az érdekeink előtérbe helyezésével rangos szakértők és a szakma mondják ki a hogyan és a miként igazságát".
Hogy ez az állásfoglalás a gyakorlatban mit jel
ent, arról a VMSZ Elnöksége nem nyilatkozik, de azoknak a "szakértőknek" a véleménye, akiknek tevékenysége annak idején az asszimilációs folyamatok felgyorsulását serkentő területi iskolák létrejöttéhez vezetett, a sajtó tanúsága szerint semmit sem változott. Ez rossz jel! Akárcsak az, hogy a VMSZ Elnöksége nem hívja fel a VMSZ-es polgármestereket, hogy segítsenek a magyar iskolahálózat létrehozatalában.Mindezt figyelembe véve a VMDK Elnöksége kéri mindazokat, akiknek ez szívügye, hogy járuljanak hozzá a m
agyar iskolahálózat megteremtéséhez. A VMDK parlamenti képviselői, Ágoston András és dr. Páll Sándor, már benyújtották az oktatási törvényre vonatkozó módosítási javaslataikat, és további erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megszülessenek a jogi feltételek e nagy cél eléréséhez.3. Amint ez a fentiekből is kitűnik, lassan nyilvánvalóvá válnak a VMDK és a VMSZ politikai irányvonalára jellemző lényegi különbségek. A VMDK ezekre a különbségekre úgy tekint, mint a vajdasági magyarság körében jelentkező politika
i pluralizmus természetes következményeire, de úgy véli, hogy a VMSZ meghátrált a vajdasági magyarság alapérdekeinek ügyében. Mindez azonban nem lehet akadálya a két szervezet közötti további párbeszédnek.Ada, 1994. július 9.
A VMDK Elnöksége