VMDOK |
HUDOK |
YUDOK |
EBIB |
HANG |
EGYÉB |
|||
Megalakult a vajdasági magyar könyvkiadás alkuratóriuma. Sajtóközlemény, 1994. III. 1.
Értesítem a nyilvánosságot, hogy 1994. február 27-én Adán a VMDK művelődési Bizottsága által összehívott alakuló ülésen a VMDK, a katolikus egyház képviselői valamint a könyvkiadásban érdekelt szervezetek egyesületek és kiadók (összesen 23 szervezet) létrehozták a Határon Túli Magyar Könyvkiadás Támogatására Létrejött Alap Vajdasági Alkuratóriumát. Ezzel megvalósult a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Miniszt
ériuma Etnikai és Nemzeti Kisebbségi Főosztálya mellett működő Központi Kuratórium és a határon túli legitim magyar politikai szervezetek 1994. február 1-jei együttes ülésén elfogadott álláspont, mely arra irányult, hogy a korábbi időszakoktól eltérően a regionális alkuratóriumokat ne néhány kivételezett helyzetű könyvkiadó felügyelete alá helyezzük, hanem demokratikus alapon minden érdekelt szervezet bevonásával hozzuk létre.Az Alkuratórium működési szabályzatának elfogadását követően a jelenlevők megválasztották a vajdasági testület tagjait Ács Károly, Bordás Győző, Csorba Béla, Dévavári Zoltán, Dudás Károly, dr. Papp György és Utasi Jenő személyében. Mandátumuk két évre szól.
A már korábban kiírt pályázat értelmében a kéziratokat a VMDK adai irodájába (Felszabadulás tér 11.) kell eljuttatni 1994. március 31-ig.
Az Alkuratórium a kéziratokat április végéig köteles elbírálni.
Reméljük, hogy az Alkuratórium megalakulásával véget ér az a rosszízű vita, amely az alkotói szabadság védelmének leple alatt lényegéb
en néhány pozicionált értelmiségi azon szándékából fakadt, hogy kultúránk irányításában régi befolyását megtarthassa.Temerin, 1994. március 1.
Csorba Béla
a VMDK Művelődési Bizottsága nevében