Izrael Shahak: Zsidó vallás, zsidó történelem
3000 év súlya.

"Shahak egy különleges tudós figyelemre méltó belátásokkal és mély tudással. Megalapozott és éles eszű munkája nagy értékű adomány." (Noam Chomsky)

Ennek a könyvnek csak személyes használata van engedélyezve. (c) Izrael Shahak 1994
(c) Pluto Press könyvkiadó, London és New York 1994

Tartalom

A/ 1- Izrael - Utópia kiválasztottak számára?

2- A zsidó állam definíciója
3- A 'megváltott' ország ideológiája
4- Izraeli terjeszkedés
5- Zárt Utópia?

B/ 6- Előítéletek és hamisítások

7-Fölszabadítás kívülről
8- Akadályok a megértés útjában
9- Totalitárius történelem
10- Védekezési mechanizmusok
11- A csalás folytatódik

C/ 12- Ortodoxia és magyarázatok

13- A Biblia magyarázata
14- A Talmud fölépítése
15- A diszpenzációk cc1-
16- Kamat cc2-
17- A szabbatév cc3-
18- Fejés szabbat idején cc4-
19- Vegyes gabona cc5-
20- Savas anyagok cc6-
21- A szabbat-gój
22- A diszpenzációk szociális szempontjai

D/ 23- A történelem terhe

24-A klasszikus júdaizmus alapvető vonásai da1-
25- Anglia, Franciaország és Olaszország da2-
26- Moszlém országok da3-
27- A keresztény Spanyolország da4-
28- Lengyelország
29- Zsidóellenes üldözések
30- A modern antiszemitizmus
31- A cionista reakció
32- Szembenézés a múlttal

E/ 33- Törvények nemzsidók ellen

34- Gyilkosság és népirtás
35- Élet mentése
36- A szabbat megszentségtelenítése életmentésre
37- Nemi bűnök
38- Státusz
39- Pénz és tulajdon ef1-
40- Ajándékok ef2-
41- Kamat követelése ef3-
42- Elvesztett tulajdon ef4-
43- Csalás az üzleti életben ef5-
44- Csalás ef6-
45- Tolvajlás és rablás
46- Nemzsidók Izraelben
47- Szidalmazás
48- A kereszténységhez és Iszlámhoz való viszony

F/ 49- Politikai következmények

50- Jeruzsálem és a zsidók
51- Benjámin Beit-Hallahmi könyvkritikája
52- Olvasói levelek
53- Demagógiatúltengés
54- Egy spanyol példa
55- Izraeli terrorizmus
56- A halaha különbséget tesz a gyilkosságok különböző fajtái között.
57- Ki demokrata a Közel-keleten?
58- Sharon birodalma
59- Gyilkosság a halaha értelmében
60- Az egyenlőség érvényes
61- Imák zavaros utakon
62- Az iráni modell
63- Kitömött babák emberi alakká maszkírozása
64- A legjobb szándék?
65- Ez még ugyanaz a munkáspárt?
66- Perez támogatása a telepeseknek
67- Miből áll a nyilvánosság?
68- Nemzsidók szervei szervátültetésre
69- Az út az abszolút korrupció felé
70- Egy tisztátlan cím esete
71- Arthur Ruppin rasszizmusa
72- Vágyakozás Dávid és Salamon királyságának újraalapítására.
73- Mit akar Isten valójában?
74- Agymosás
75- Kinek hozhatnak az 'állami földek' hasznot?
76- Mint az Egyiptomi vallási fanatikusok
77- Homeini-állam
78- Az izraeli zsidók hallgatása
79- Az apartheid-rendszer négy fő ismertetőjele
80- Gabison professzor téved
81- A katonai fegyelem durva megsértése
82- Ez történhet itt
83- Az igazi név "Genocid" és nem "Shoa"
84- Az izraeli médiák árulása és az értelmiségek.
85- Sabra és Satila Nr. 2
86- A cionista munkásmozgalom nem szociáldemokratikus
87- "Ezt a gonosz cselekedetet ne bocsássák meg nektek halálotokig"
88- A habad-mozgalom eszméi még megvetendőbbek mint a kahánáéi. 89- Az alkotmány nem ismeri el a palesztínok jogait 90- Kemény pszichikai nyomás
91- Csak a zsidók hasznára
92- Egy előítéletmentességi eset a 11.századból
93- A zsidó vallási törvény embertelen
94- Edward W. Said utószava
95- Izrael Shahak rövid életrajza


Izrael - Utópia kiválasztottak számára?

Itt azt írom le, amit igaznak tartok, hogy a görögök történetei olyan számosak mint amennyire gondolatszegények.
(Herodotosz idézi Milétoszi Hekataioszt.)

Amicus Plato sed magis amica veritas - Plato nekem kedves, az igazság még kedvesebb. (Latin közmondás Arisztotelész nikomachi etikájából)

Egy szabad államban mindenki azt gondolja, amit akar és kimondhatja amit gondol. (Spinóza)

Noha angolul íródott és olyan embereknek gondoltam, akik Izrael államon kívül élnek, ez a könyv bizonyos értelemben izraeli zsidóként végzett politikai munkám folytatása. Ez a munka 1965 és 1966-ban kezdődött el egy tiltakozással, amely annak idején nagy bosszúságot okozott. Ugyanis szemtanúja voltam, amikor egy ultravallásos zsidó nem engedte meg telefonjának használatát szabbatkor arra, hogy egy nemzsidónak, aki Jeruzsálem környékén összeesett, mentőkocsit hívjanak. Ahelyett hogy csak a sajtónak írtam volna, össze akartam találkozni a Jeruzsálemi Rabbitörvényszékkel, akinek tagjait Izrael állam nevezi ki. Megkérdeztem a rabbikat, hogy egy ilyen viselkedés megfelel-e az ő értelmezésüknek a zsidó vallást illetőleg. Azt válaszolták, hogy a kérdéses zsidó helyesen, sőt jámboran viselkedett, és állításuk igazolására egy, a századunkban írt érvényes talmudi törvénykönyv részletét idézték. Jelentettem az esetet a Haarez újságnak, amely ezzel a jelentésével médiumbotrányt okozott.

Számomra a botránynak meglehetősen negatív eredménye volt. Sem Izraelben , sem a szétszórtságban nem szüntették meg a rabbi hatóságok azt az előírást, hogy egy zsidó nem sértheti meg a szabbatot azért, hogy megmentse egy nemzsidó életét. Az egészet sok álszent fecsegésbe ágyazták, a szabbatot csak akkor lehet megsérteni, ha a segítség megtagadása miatt zsidók kerülnének veszélybe.

Visszaemlékeztem a fiatalkoromban összeszedett tudásra és elkezdtem azokat a talmudi törvényeket tanulmányozni, amelyek a zsidók és nemzsidók kapcsolatait szabályozzák. Akkor lett számomra világos, hogy mind az állítólag nem vallásos cionizmus, mind az államalapítás óta folytatott izraeli politika és különösen az Izraelt támogató zsidó diaszpóra politikája csak akkor érthető, ha az ember ezeknek a törvényeknek az erős hatását és az azért felelős ideológiát tekintetbe veszi. A hatnapos háború óta folytatott izraeli politika és különösen az izraeli megszálló rendszer fajilag elkülönítő (apartheid) politikája valamint a zsidók nagy részének álláspontja a palesztínok jogaival szemben (akkor is ha ennek gyakorlati jelentősége nincs), megerősítették ezt a meggyőződésemet.

Ezzel a megállapítással nem kísérlem meg a politikai és stratégiai meggondolásokat ignorálni, amelyek az Izraelben a vezetőkre szintén hatnak. Csak azt mondom, hogy a reálpolitika a realisztikus meggondolások (mindegy, hogy helyes vagy helytelen, erkölcsös vagy erkölcstelen az én értékelésem szerint) és az ideológiai befolyások változó hatásaiból nő ki. Az utóbbiak annál befolyásosabbnak látszanak, minél kevésbé magyarázzák el őket és teszik őket köztudottá. A rasszizmus, a diszkrimináció és az idegengyűlölet annál befolyásosabb lesz a politikában, minél inkább tartja azt a köztudat magától értetődőnek. Ez éppen akkor érvényes, amikor az erről folytatott vitát hivatalosan vagy nem hivatalosan tabutémává teszik. A zsidókból kiinduló és vallási okokkal alátámasztott rasszizmus, diszkrimináció és idegengyűlölet a nemzsidók ellen ikertestvére az antiszemitizmusnak és annak a vallási okainak. Míg az egyik rasszizmus változatról lehet beszélni, a másik jelenlétét általában nem veszik figyelembe, éspedig sokkal gyakrabban Izraelen kívül, mint azon belül.

***

2- A zsidó állam definíciója

Anélkül, hogy megértenénk a zsidók között uralkodó tartást nemzsidókkal szemben, Izrael alapelvét, mint 'zsidó államot', ahogy Izrael magát definiálja, nem lehet megérteni. Az az elterjedt félreértés, hogy Izrael (akár megszállási uralmának figyelmen kívül hagyásával ) valódi demokrácia, arra vezethető vissza, hogy a 'zsidó állam' jelentését nemzsidóknak nem magyarázzák el. Véleményem szerint Izrael mint zsidó állam nemcsak magának és lakosainak jelent veszélyt, hanem minden zsidónak és minden más népnek és államnak a Közelkeleten és azon kívül is. Azonkívül azt is gondolom, hogy a többi közelkeleti állam vagy intézet, amely magát Izrael definíciója szerint 'zsidónak', 'arabnak' vagy 'moszlémnak' definiálja, az szintén veszélyes. Amíg ezt a veszélyt nyilvánosan megvitatják, arról a veszélyről hallgatnak, amelyek Izrael zsidó jellegéből következnek.

Izrael alapelve mint "zsidó állam" az állam kezdete óta minden izraeli politikusnak elsőrendűen fontos és a zsidó lakosságnak minden elképzelhető módon megtanították. Amikor a nyolcvanas évek elején izraeli zsidók egy icipici kisebbsége ezt az elvet elutasította, a Kneszet 1983-ban elfogadott nagy többséggel egy alkotmányos törvényt (azaz olyan törvényt, amely más törvényeket hatástalanít és amelyet csak különleges eljárással lehet hatályon kívül helyezni). E szerint a törvény szerint egy olyan párt, amelynek programja nyíltan ellentmond a 'zsidó állam' elvének, vagy azon változásokat akar kieszközölni demokratikus úton, nem vehet részt a Kneszet megválasztásában. Én határozottan ellenzem ezt az alkotmányelvet. Számomra ennek az a következménye, hogy számomra abban az államban, amelynek polgára vagyok,, nincs olyan párt, amelynek elveivel egyetértenék és amely egyben a parlamenti választásokon résztvehet. Éppen ez a törvény mutatja, hogy Izrael állam nem demokrácia, mert egy zsidó ideológiát használ föl a nemzsidók ellen és minden olyan zsidó ellen, aki ezt az ideológiát visszautasítja. Az uralkodó ideológia nemcsak a belpolitikára veszélyes, hanem Izrael külpolitikáját is befolyásolja. Ez a veszély tovább fog nőni, ha két ellentétes fejlődés tovább éleződik: Izrael zsidó jellegének növekedése és a katonai, különösen a nukleáris erejének növekedése. További veszélyt jelent, hogy az amerikai politikai vezetőség egyre inkább Izraeli befolyás alá kerül. Ezért a júdaizmusra és a nemzsidók Izraelben való kezelésére vonatkozó ismeretek nemcsak fontosak, hanem politikailag életfontosságúak.

Kezdjük a 'zsidó' fogalom hivatalos izraeli definíciójával, amely megmutatja a lényeges különbséget Izrael mint 'zsidó állam' és a többi állam nagy része között. E szerint a hivatalos definíció szerint Izrael csak azoknak az embereknek a 'tulajdona', akiket az izraeli hatóságok 'zsidóként' definiálnak, függetlenül attól, hogy hol laknak, vagy állampolgárságuktól. Másfelől Izrael nem 'tulajdona' nemzsidó polgárainak, akiknek állása hivatalosan is alsóbbrendűként van kinyilvánítva. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogyha egy perui indió a zsidósághoz konvertál, és ezzel zsidóként tekintendő, rögtön joga van ahhoz, hogy izraeli állampolgár legyen, és így az elfoglalt Nyugat-Jordán vidékén a föld 70 %-ából, (és a tulajdonképpeni Izraelben a föld 92%-ából) húzzon hasznot. melyet hivatalosan csak zsidók használhatnak. Minden nemzsidó (nemcsak a palesztínok) ki van zárva ezekből az előjogokból. (Ez a tilalom érvényes azokra az arab nemzetiségű izraeli állampolgárokra, akik az izraeli hadseregben szolgáltak és ott magas rangot értek el). A zsidókká konvertált peruiak esete egy néhány éve tényleg megtörtént eset.

Ezek az új zsidók Nyugat-Jordán vidékén Nablus környékén kaptak házakat, ahol nemzsidók hivatalosan nem telepedhetnek le. Minden izraeli kormány hatalmas politikai veszélynek teszi ki magát, a háború veszélyét beleértve, hogy az ilyen településeken kizárólag zsidóként definiált személyek települhessenek le (és nem 'izraeliek', ahogy ezt a legtöbb média hazudja), ahol ezek csak 'zsidó' fennhatóságnak vannak alárendelve.

Úgy gondolom, hogy az USA-ban vagy Nagybritanniában lakó zsidók azt antiszemitának tartanák, ha keresztények azt javasolnák, hogy legyen az USA vagy Nagybritannia 'keresztény állam', amely hivatalosan csak a keresztényként definiált polgárok tulajdona. Egy ilyen szabály következménye az lenne, hogy csak olyan zsidók lennének teljes jogú állampolgárok, akik megkeresztelkedtek és így keresztényé lettek. Emlékeznünk kell arra, hogy a vallási áttérés előnyeit zsidók a saját történelmükből ismerik. Amikor a keresztény és iszlám államok az olyan személyeket, akik - mint a zsidók nem tartoztak az államvallás közösségéhez, hátrányosan megkülönböztették, a zsidók hátrányos megkülönböztetése megszűnt, ahogy az államvallásra áttértek. Egy nemzsidó, akit Izrael állam hátrányosan megkülönböztet, azonnal másként lesz kezelve, ha áttér a júdaizmusra. Ez mutatja, hogy ugyanazt a megkülönböztetést, amelyet a szétszórtságban élő zsidók nagy része antiszemitizmusnak lát, a zsidók többsége zsidónak lát. Az antiszemitizmus és a zsidó sovinizmus elleni föllépést a zsidók messzemenően 'öngyűlöletnek' nevezik, amely szememben értelmetlen.

A 'zsidó' és a rokon értelmű szavak a 'júdaizmus' szót is beleértve az izraeli politikával összefüggésben ugyanannyira nagy jelentőségű, mint az Iránban hivatalosan használt 'iszlámi' szó, vagy a Szovjetúnióban használt 'kommunista' szó. Az általánosan használt 'zsidó' szó jelentése nem világos, sem a héber, sem más nyelvekben. Ezért szükséges a fogalom hivatalos definíciója.

Az izraeli törvény szerint egy személy akkor 'zsidó', ha vagy anyja, vagy nagyanyja, vagy dédanyja, vagy ükanyja vallásos zsidó volt, vagy ha a személy olyan módon konvertált a zsidó valláshoz, amely az izraeli hatóságok szemében kielégítő. Ezenkívül szükséges feltétel az is, hogy a személy nem konvertált a zsidóságtól egy más valláshoz. Ekkor Izrael a személyt nem tekinti többet 'zsidónak'. Ebből a három föltételből vezethető le az első talmudi definíció 'ki zsidó', tehát a zsidó ortodoxok által is használt definíció. A Talmud és a Talmud szerinti törvény elismeri ezenkívül egy nemzsidó áttérését a zsidósághoz (ugyanúgy mint egy nemzsidó rabszolga megvételét zsidók által, aki más módon tér át a vétel után) mint érvényes módszerét a zsidóvá válásnak, feltéve, hogy a vallási áttérést egy olyan rabbi vezeti, akin erre jogosult és a megfelelő módszereket alkalmazza. Ez a 'megfelelő' mód nők számára azt jelenti, hogy hagynia kell, hogy egy 'tisztító fürdőben' három rabbi megvizsgálja. Ez a szertartás ugyan a héber sajtó minden olvasója előtt ismert, a nemzsidó médiák azonban bizonyos olvasók kétségtelen érdeklődése ellenére nem gyakran említik ezt meg. Remélem, hogy ez a könyv egy folyamat kezdete, ami ezt az ellentmondást föloldja.

Még egy fontos oka van a hivatalos definíciónak, hogy ki 'zsidó' és ki nem. Izrael állam hivatalosan diszkriminálja a nemzsidókat az élet sok területén, amelyek közül én hármat találok a legfontosabbnak: a lakás joga, a munkavállalás joga és a törvény előtti egyenlőség joga. A lakás joga körüli diszkrimináció azon alapul, hogy kb. 92%-a Izrael országnak állami tulajdon és az izraeli földhatóság a zsidó nemzeti Fund (Jewish National Fund (JNF)), a World cionista Organization egy leányvállalata által kiadott szabályok szerint intézi a lakásügyeket. Ezekben az előírásokban a JNF senkinek, aki nem zsidó, nem engedi meg a letelepedést, üzlet nyitását és gyakran a munkavállalást sem. Éspedig csak azért, mert az illető nem zsidó. Ezzel egy időben zsidóknak megengedett bárhol Izraelben letelepedni és üzletileg tevékenykedni. Ilyet egy másik államban zsidókkal szemben rögtön és jogosan antiszemitizmusnak neveznének és kétségkívűl erőteljes tiltakozást eredményeznének. Ha viszont Izrael alkalmazza ezeket az intézkedéseket, akkor ezeket a közvélemény tudatosan figyelmen kívül hagyja, vagy ha (ritkán) megemlítik, bocsánatos bűnnek tekintik.

A munka jogának megtagadása azt jelenti, hogy nemzsidók hivatalosan nem dolgozhatnak az országnak olyan részein, melyek ügyeit a JNF intézi. Ezeket az előírásokat néha nem veszik figyelembe, de ezek attól még léteznek. Időnként Izrael megpróbálja ezeket az előírásokat az állami hivatalokkal keresztülvitetni, pl. mindig akkor, amikor a mezőgazdasági minisztérium az ellen a szentségtörés ellen lép fel, hogy olyan gyümölcsösöket, amelyek zsidók tulajdonában vannak és amelyek állami földeken vannak, arab munkaerők szüretelik le, akkor is, ha a kérdéses munkaerők izraeli állampolgárok. Izrael megtiltja továbbá, hogy az állami földön lakó zsidók az föld egy részét a munkásoknak bérbe adják, akár csak rövid időre is. Azok, akik ezt megteszik, komoly pénzbüntetésekkel kell hogy számoljanak. Nemzsidóknak ezzel szemben nem tilos, földjüket zsidóknak bérbe adni. Ez az én esetemben azt jelenti, hogy mert én zsidó vagyok, jogom van egy gyümölcsöst egy másik zsidótól bérbe venni, hogy a gyümölcsöt leszedjem. Egy nemzsidónak, függetlenül attól, hogy izraeli állampolgár-e vagy Izraelben lakó külföldi, erre nincs joga.

Izrael nemzsidó állampolgárainak nincs joga a törvény előtti egyenlőségre.

Ez a diszkrimináció sok izraeli törvényben nyilatkozik meg, amelyekben a 'zsidó' és 'nemzsidó' fogalom általában nem közvetlenül, mint a visszatérési törvényben, hanem közvetett módon van belefoglalva, valószínűleg komplikációk elkerülése végett. Eszerint a törvény szerint csak hivatalosan zsidóként elismert személyeknek van joguk arra, hogy Izraelbe bevándoroljanak és ott letelepedjenek. Automatikusan megkapnak egy 'bevándorlási bizonyítványt', amikor megérkeznek, melynek neve 'polgárjog visszatérése alkalmából a zsidó hazába', és amely gazdasági előnyöket biztosít számukra, amely származási országuktól függően különböző összegű. A volt Szovjetúnió államaiból bevándorolt zsidók családonként több mint 20 000 dollárnyi összegű 'beilleszkedési segítséget' kapnak. Minden zsidó, aki ennek a törvénynek az értelmében vándorol be Izraelbe, rögtön aktív és passzív parlamenti választójogot élvez - akkor is, ha egy szót sem beszél héberül.

Más izraeli törvények a kissé érthetetlen megnyilatkozások pótlékaként működnek, 'mindenki aki a visszatérési törvény alapján bevándorolhat' és 'mindenki, akinek a visszatérési törvény értelmében bevándorlási joga van'. A kérdéses törvény alapján az első kategória olyan juttatásokat kap, amelyeket a második rendszeresen nem kap meg. A mindennapi élet általános diszkriminálási módszere a személyi igazolvány, amelyet mindenki köteles magánál tartani. A személyi igazolványban a személy 'nemzetisége' is be van jegyezve, amely 'zsidó', 'arab', 'drúz' és hasonló lehet. Izraeli lakosok kísérletei, hogy a belügyminisztériumot arra kényszerítsék, hogy 'izraeli'-t vagy akár 'izraeli zsidó'-t jegyeztessenek ide be, nem voltak sikeresek. Akik ezt megkísérelték, egy levelet kaptak a belügyminisztériumtól, amelyben az állt, hogy egy határozat értelmében 'izraeli nemzetiség nem ismerhető el'. A levél nem árulja el, hogy ki és mikor hozta ezt a határozatot.

Izraelben olyan sok törvény és előírás van, amelyek olyan személyeket, akik 'a visszatérési törvény alapján bevándorolhatnak' előnyben részesít, hogy erről a témáról külön kell beszélni. Itt egy példát említhetünk meg, amely a letelepedési jog csorbításával összehasonlítva triviális és mégis fontos, mert lerántja a leplet az izraeli törvényhozó szándékairól. Olyan izraeli állampolgároknak, akik az országot egy időre elhagyták, de mint olyanok vannak számontartva, akik 'a visszatérési törvény alapján bevándorolhatnak', visszatérésük esetén nagyvonalú vámkedvezményekre, gyermekeik felsőbbfokú taníttatásához támogatására és vagy segélyre, vagy egy alacsonykamatú hitelre és más kedvezményekre van joguk. A nem így definiált polgárok, azaz Izrael nemzsidó polgárai ezen kedvezmények semelyikére sem jogosultak. Az ilyen diszkriminációs intézkedések nyilvánvaló célja az, hogy a nemzsidó polgárok számát csökkentse, hogy Izrael államot 'zsidóbbá' tegye.

***
3- A 'megváltott' ország ideológiája

Izrael zsidó polgárainak az ország megváltásának szuper-kiválasztott elméletét propagálja. Erről az ideológiáról , amelyet a zsidó iskolás gyerekeknek Izraelben megtanítanak, le lehet azt a hivatalos célt olvasni, hogy a nemzsidók számát egy minimumra csökkentsék le. Azt tanítják, hogy ez az egész Izrael államra áll, vagy 1967 után arra a területre, amelyet Izrael államnak neveznek. Eszerint az ideológia szerint egy 'megváltott' terület olyan terület, amely nemzsidó tulajdonból zsidó tulajdonba ment át. A tulajdon átmehet magántulajdonba, a JNF tulajdonába, vagy a zsidó állam tulajdonába. A nemzsidók kezén levő földeket 'nem megváltottnak' tekintik. Tehát ha egy zsidó bűnöző egy bűntelen nemzsidótól egy telket vesz, akkor az 'nem megváltottból' 'megváltott' lett. Ha viszont egy bűntelen nemzsidó a legrosszabb zsidóktól földet vesz, akkor az addig hibátlan 'megváltott' terület újra 'nem megváltott' lesz. Egy ilyen elmélet logikus következménye a 'transzfernek' nevezett elűzése minden nemzsidónak az ország területéről, amelyet 'meg kell váltani'. Ezért az Izrael állam által átvett zsidó elmélet szerint a zsidók ideálja az, hogy az ország teljesen 'meg lesz váltva' és nem lesz nemzsidók tulajdonában vagy nem művelik meg nemzsidók azt. A cionista munkásmozgalom vezetői ezt a teljesen visszataszító ötletet nagyon világosan fejezték ki. Walter Laqueur, egy vérbeli cionista, a 'cionizmus története' című könyvében leírja, hogy az 1919-ben elhunyt A. D. Gordon, a cionizmus egyik szellemi atyja 'az erőszakot alapvetően elutasította, és az önvédelmet csak rendkívüli körülmények között engedte meg'. Ő és barátai azt óhajtották, hogy a zsidó hazában minden fát és minden bokrot csak zsidó kezek ültessenek. Ami azt jelenti, hogy azt kívánta, hogy minden más vándoroljon ki a zsidók által 'megváltandó' területről. Gordon követői több erőszakot vetettek be, mint ő gondolta. A 'megváltás' és annak a következményei megmaradtak.

Hasonlóképpen van a kibuccal, amely egy égig dicsőített utópia kísérlete. Akkor is ha ateistákból áll, alapvetően nem vesz föl arabokat és más nemzetiségű leendő tagjaitól megkívánja, hogy először konvertáljanak a zsidó hitre. Így aztán nem csoda, hogy a kibucban felnövők az izraeli zsidó társadalom legmilitánsabb tagjainak tekinthetők.

Éppen az a szuper-kizáró ideológia és nem az izraeli propaganda által előtérbe helyezett 'biztonság iránti igény' az, amely alapján Izrael az 50-es és 60-as években területeket foglal el Izraelben és a megszállott területeken. Ez az ideológia hozta létre Izrael hivatalos terveit 'Galilea júdaizálására'. Ez a sajátos fogalom bátorít föl zsidókat letelepülésre Galileában anyagi támogatással. (Kérdezem, hogy hogyan reagálnának az amerikai zsidók, ha az országban valaki 'New York kereszténnyé tételét' vagy akár csak Brooklynét javasolná). A területek visszavétele mögött több van, mint helyi júdaizálás. Izrael egész területén az izraeli hatóságoktól (különösen a titkosrendőrségtől) erősen támogatott JNF sok pénzt ad ki arra, hogy minden területet megvegyenek, amit nemzsidó elad és zsidók minden kísérletét elfojtsák, hogy földjüket nemzsidóknak magasabb áron eladhassák.

***

4- Izraeli terjeszkedés

A legnagyobb veszély, amelyet Izrael mint 'zsidó állam' saját lakosai, más zsidók és szomszédai számára jelent, az az, hogy ideológiailag alátámasztja a területi terjeszkedést és a háborút, amelyet az a cél elkerülhetetlenül jelent. Minél zsidóbb lesz Izrael, ahogy héberül mondják, és minél inkább visszatér a júdaizmushoz (ez Izraelben 1967 óta tartó folyamat), annál jobban irányul a napi politikája zsidó ideológiai célok megvalósítására és kevésbé vezetik a józan megfontolások. Én itt nem annyira az izraeli politika erkölcsi értékelésére célzok, sem Izrael feltett biztonsági és védelmi igényeire, sem Izrael túlélésének állítólagos veszélyeztetésére. Én itt az izraeli hódító (imperialista) politikára gondolok, amely az ország állítólagos érdekein alapul. Attól függetlenül, hogy egy ilyen politika mennyire rossz erkölcsileg vagy mennyire durva politikailag, egy, a zsidó ideológián alapuló politikának minden változatát mint egy még rosszabb esetet tekintek. Az izraeli politika ideológiai védekezési mechanizmusai általában a zsidó valláson alapulnak és nem vallásos zsidóknál a zsidók történelmi jogain, amelyet ők ebből a vallásból vezetnek le, és megtartják a vallási hit dogmatikus jellegét.

Az én politikai pálfordulásom Ben Gurion csodálójából kifejezett ellenzőjévé pontosan ennél a problémánál kezdődött. 1956-ban fölvettem magamba az összes politikai és katonai érvet, amelyet Ben Gurion fölhozott a Szuezi háború elkezdésére, amíg ő (pedig ateistaként büszke volt a zsidó vallás parancsainak figyelmen kívül hagyására) a háború harmadik napján büszkén mondta ki a Kneszetben, hogy a háború valódi oka Dávid és Salamon királyságának visszaállítása annak bibliai határain belül. Beszédének ezen a pontján szinte minden Kneszettag spontán fölállt és a himnuszt énekelte.

Tudtommal soha egy cionista politikus sem távolodott el Ben Gurion elképzelésétől, hogy az izraeli politika (gyakorlati meggondolásokon belül) a bibliai határok visszaállítását kell céljának tekintse. Valóban, az izraeli távlati stratégia és a külpolitika alapelveinek tényleges vizsgálata világossá teszi, hogy az izraeli tényleges politikát alapvetően a zsidó ideológia határozza meg. A ténylegesen létező júdaizmus és a zsidó ideológia elhanyagolása azt a politikát érthetetlenné teszi a külföldi megfigyelő számára, aki néhány felületes védekezésen kívül semmit sem tud a júdaizmusról.

Itt egy további példát hozok föl arra a lényeges különbségre, amely a felfújt, de világi birodalmi tervezés és a zsidó ideológia alapelvei között van. Az utóbbi megparancsolja, hogy minden terület, amely fölött az antik korban egy zsidó uralkodó uralkodott, vagy azt Isten az Ótestamentum szerint vagy, ami még fontosabb, a Biblia és a Talmud rabbinikus értelmezése szerint a zsidóknak ígérte, Izrael tulajdona, mivel ez egy zsidó állam. Az tény, hogy néhány zsidó 'galamb' véleménye ma az, hogy az ilyen megszállásokat akkor kell végrehajtani, amikor Izrael erősebb, mint ma, vagy, azt remélik, hogy egy békés meghódítás lehető lesz, azaz meg tudják győzni az arab uralkodókat vagy népeket arról, hogy fizetés ellenében lemondjanak a kérdéses területekről.

Közkézen forognak részben egymásnak ellentmondó változatai Izrael állam bibliai határainak, amelyet a rabbinikus hatóságok szerint ideális esetben a zsidó állam területét képezik. A maximális változat szerint a következő területek esnek ezek közé a határok közé: délen a Színai félsziget és Északegyiptom egy része Kairó közeléig, keleten egész Jordánia és Szaudi Arábia nagy része, egész Kuwait és Irak egy része az Eufrátesztól délre, északon egész Libanon és Szíria Törökország egy nagy részével együtt (a Van tóig) és nyugaton Ciprus szigete. Részletes tanulmányok és tudós viták, amelyek ezeken a határokon alapulnak, atlaszokban könyvekben, cikkekben és népszerű propaganda alakjában jelennek meg Izraelben állami támogatással. Biztosan ez a nemrég elhunyt Kahane rabbi és követőinek, valamint befolyásos egyesületeknek, mint a Gus Emunimnak a kívánsága, nemcsak ezen területek Izrael általi elfoglalása, hanem ezt Isten által megparancsolt törvénynek tekintik, és hisznek a sikerben, mert Isten velük van.

Ténylegesen, néhány fontos zsidó vallási vezető Izrael tartózkodását egy ilyen szent háború vezetésére, vagy, ami még fontosabb, Színai visszaadását, mint nemzeti bűnt tekinti, amelyet Isten igazságosan megbüntetett. Dov Lior, a Gus Emunim egyik szóvivője és a Kirjat Arba és Hebron zsidó települések rabbija ismételten kinyilvánította, hogy a katonai vereségek Libanonban 1982 és 1985 között a megérdemelt Isteni bosszúk voltak, mert Izrael ország egy részét, a Színai félszigetet Egyiptomnak visszaadtak.

Noha én bevallottan extrém példát hoztam Izrael bibliai határaira, amelyek a zsidó állam tulajdonai, ezek a határok a nemzeti vallási körökben nagyon népszerűek. Vannak a bibliai határoknak kevésbé szélsőséges változatai is, amelyeket történelmi határoknak is hívják. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Izraelben és a szétszórtságban a bibliai és történelmi határok elvét, mint a demarkációs vonalat a zsidó és nemzsidó népek között nem utasítják alapvetően el. Itt csak egy pici kisebbség képez kivételt, amely a zsidó állam elvét elutasítja. Másfelől ezeknek a határoknak a háború által történő megvalósítása elleni érvek teljesen gyakorlati természetűek. Az egyik ellenvetés az, hogy Izrael még túl gyönge az egész ország meghódításához, amely a zsidók tulajdona, vagy hogy a zsidók (nem az arabok) életének föláldozása egy ilyen hódító háború során súlyosabb teher, mint az elfoglalt terület értéke. De a normatív júdaizmusban nem vitatható, hogy Izrael állam, bármely határok között nem minden zsidó tulajdona. 1993 májusában Ariel Sáron a Likud pártnapon azt javasolta, hogy Izrael ismerje el a bibliai határok elvét hivatalos politikaként. Sem a Likudon kívül, sem azon belül nem volt szóra érdemes ellenállás ez ellen, és ami volt, annak gyakorlati oka volt. Senki sem kérdezte meg Sáront, hogy hol vannak pontosan azok a bibliai határok, amelyeket Izraelnek véleménye szerint a határai. Emlékezzünk vissza arra, hogy azok között, akik magukat leninistáknak nevezték, nem volt kétséges, hogy a történelem a Marx és Lenin által kidolgozott elveket követi. Nem a dogmatikus hit miatt, hanem a nyílt viták lehetőségének kiküszöbölése és az abból következő gátlástalanságból egy totális lelki tartás következik. Ezért mondhatjuk el az izraeli zsidó társadalomról és azokról a diaszpórában élő zsidókról, akik a zsidó élet vezetői és a tiszta zsidó egyesületekbe vannak szervezve, hogy jellemük erős totalitárius vonásokat mutat.

Az állam kezdete óta egy izraeli hosszú távú stratégiát is kifejlesztettek, amely nem a zsidó ideológia dogmáira, hanem tisztán stratégiai és imperialista meggondolásokra alapul. Az időközben az aktív szolgálatból kivált tábornok, Slomo Gazit, aki a katonai hírszerzés vezetője volt, összeírta az alapgondolatokat mértékadó és jól érthető módon, amelyekre ez a stratégia épít.

Gazit szerint:

Izrael főfeladata [a Szovjetúnió felbomlása után] egyáltalán nem változott és alapvető fontosságú. Izrael pozíciója az arab-moszlém Közelkelet közepén arra hivatja el Izraelt, hogy éles szemmel figyelje szomszédai stabilitását. Izrael szerepe az, hogy a meglévő rendszereket támassza, hogy megakadályozza vagy megállítsa a radikalizálódást és a fundamentalista vallási fanatizmust csökkentse.

Ez okból Izrael meg fogja határain túl a változásokat akadályozni és azokat akkor fogja elfogadhatatlannak tekinteni, ha elérik azt a pontot, amikor azok megakadályozása vagy kiirtása Izrael egész katonai erejét igénybe venné.

Más szavakkal Izrael célja az, hogy hegemóniát hozzon létre a Közelkelet más államai fölött. Gazit szavai szerint nyilvánvaló, hogy Izrael az arab kormányok stabilitásában érdekelt. Gazit szemében Izrael a közelkeleti rendszerek védelmével életfontosságú szolgálatot teljesít az iparilag fejlett államoknak, akiket nyugtalanít a Közelkelet biztonsága. Úgy gondolja, hogy Izrael nélkül a terület meglévő rendszerei már régen összeomlottak volna, mert csak az izraeli fenyegetés miatt léteztek. Lehet hogy ez a nézet álszent, de ebben az összefüggésben emlékezhetünk La Rochefoucauld elvére, hogy 'az álszentség az az adó, amelyet az alattomosság fizet az erkölcsnek'. Az ország megváltása egy olyan kísérlet, amely egy ilyen adó fizetését akarja elkerülni.

Természetesen én teljes szívvel harcolok az ellen a nem ideológiai izraeli politika ellen, amelyet Gazit világosan és találóan leír. Egyszersmind elismerem, Hogy Ben Gurion és Saron zsidó ideológia által motivált politikája sokkal veszélyesebb mint egy tiszta hatalmi politika, sőt, bűnöző jellegű is. Ennek a politikának a kihatásai más, ideológialiag motivált rendszerekre ugyanabba az irányba mutatnak. Az izraeli politika egy fontos összetevőjének a jelenléte, amely a zsidó ideológián alapul, megköveteli a politikai analízist. Ez az ideológia a történelmi zsidóság álláspontján alapul nemzsidókkal szemben, akik ennek a könyvnek az egyik fő témája. Ez az álláspont szükségszerűen - tudat alatt vagy tudatosan - sok zsidót befolyásol. Feladatunk itt tehát az, hogy a történelmi júdaizmust úgy kezeljük, mint amilyen. A zsidó ideológiának sok zsidóra akkor a legnagyobb a befolyása, ha nyilvánosan nem folyik róla vita. Ez a vita remélhetőleg sok embert fog abba az irányba vinni, hogy a zsidó sovinizmus és a nemzsidók sok zsidó által mutatott megvetése (amelyről még itt szó lesz) iránt ugyanolyan álláspontot vesz föl, mint amelyet az antiszemitizmus és az idegengyűlölet, a sovinizmus és rasszizmus más formáival szemben fölvesz.

Abból a föltételezésből indulhatunk ki, hogy csak az antiszemitizmus és történelmi gyökereinek leírása lehet az alapja az ellene folytatott harcnak. Ugyanígy azt is látom, hogy csak a zsidó sovinizmus, vallási fanatizmus teljes leírása lehet a harc alapja ezek ellen a jelenségek ellen. Ez éppen a mai időkben igaz, amikor szemben az 50 vagy 60 évvel ezelőtti helyzettel a zsidó sovinizmus és vallási fanatizmus uralkodó szerepet játszik és politikai befolyásuk sokkal nagyobb mint az antiszemitizmusé. De van még egy fontos szempont. Meg vagyok arról győződve, hogy az antiszemitizmust és a zsidó sovinizmust csak együtt lehet leküzdeni.

****

5- Zárt Utópia?

Amíg ezek a belátások szélesebb körben ismertek lesznek, a zsidó ideológián alapuló izraeli politikából kiinduló veszély nagyobb, mint annak a politikának a veszélye, amely stratégiai meggondolásokon alapul. A kétfajta politika közti különbséget jól fejezte ki Hugh Trevor-Roper "Sir Thomas More and Utopia" című elbeszélésében, amelyben azt plátói-macchiavelliinek nevezte.

Macchiavelli legalább igazolta azokat a módszereket, melyeket a politikában elkerülhetetlennek látott. Sajnálta, hogy erőszak és csalás szükségesek és nem nevezte őket másként. Plátó és More ezzel szemben jóváhagyták azokat azzal a föltétellel, hogy azokat saját utópikus köztársaságaik életben tartásához fogják használni.

Ehhez hasonlóan a zsidó államnak nevezett utópia valódi hívői, akik bibliai határokat akarnak, sokkal veszélyesebbek, mint a nagyszerű Gazit típusú stratégák, mert az ő politikájukat vagy vallással vagy, ami még rosszabb, szekularizált és abszolútságra igényt támasztó vallási elvekkel igazolják. Gazit legalább úgy látja, hogy érveket kell hoznia arra, hogy az izraeli parancsuralom az arab rendszereknek előnyöket hoz, Ben Gurion nem csinált titkot abból, hogy Dávid és királyságának újrafölállítása csak a zsidó államnak hoz előnyöket.

A platonizmus elvének felhasználása a zsidó ideológiára alapuló izraeli politika vizsgálatához valószínűleg nem szokatlan. Több tudós, köztük Mózes Hadas mint a legjelentősebb állapították meg, hogy a klasszikus júdaizmus alapjai, azaz a talmudi bölcsek által alapított júdaizmus Plátó befolyásán, különösen az ő Spártáról festett képén alapul. Hadas szerint Plátó politikai rendszerének, melyet a júdaizmustól vett át, meghatározó jellegzetessége volt már a makkabeusi időben (142-63 Kr.előtt), hogy: 'az emberi viselkedés minden fázisa vallási eljárásokon nyugszik, amelyeket valójában az uralkodó manipulál'.

A klasszikus júdaizmusra, és arra a módra, ahogy a rabbik manipulálnak, nincsen jobb meghatározás, mint hogy ez a plátói módszer. Hadas különösen azt állítja, hogy a júdaizmus azt vette át, amit 'Plátó maga, mint programja célját' a következő ismert szakaszban összefoglalt:

"A legfontosabb az, hogy senki, se férfi se nő ne legyen vezető nélkül, hogy senki lelke ne szokjon ahhoz, hogy akár a harcban, akár a gyakorlatok során, valamit saját elhatározásból tehet. Hanem minden háborúban és békében tekintsen föl a felettesére.. egyszóval, lelke szokjon hozzá ahhoz, hogy mások nélkül ne tegyen semmit, sőt ne is vegyen észre dolgokat vagy tanuljon dolgokról, hanem mindenki élete lehetőleg egy egyesült, egymáshoz kötött módon együtt folyjon le." (törvények, a 942. től).

Ha a fölöttes szót a rabbi szóval helyettesítjük, akkor tökéletes képet kapunk a klasszikus júdaizmusról. az utóbbinak még nagy hatása van az izraeli-zsidó társadalomra és nagy részben meghatározza az izraeli politikát.

Éppen a fönt idézett szakaszt választotta Karl Popper művében: 'A nyílt társadalom és ellenségei'-ben arra ki, hogy egy zárt társadalom lényeges ismertetőjegyeit leírja. A történelmi júdaizmus és két utódja, a zsidó ortodoxia és a cionizmus, mindketten egy nyitott társadalom esküdt ellenségei, ha őket Izraelre alkalmazzuk. Egy zsidó állam sohasem lehet nyílt társadalom, függetlenül attól, hogy a mai zsidó ideológián alapul-e, vagy ha jellege alapján zsidóbb lesz, mint amilyen ma, ha a zsidó ortodoxia alapjain áll. Az izraeli zsidó társadalomnak két választási lehetősége van: átváltozhat egy teljesen zárt és harci gettóvá, egy zsidó Spártává, amely az arab helóták munkájára támaszkodik és az USA politikai irányítására kifejtett befolyása valamint atomerejére való hivatkozásai tartják életben, vagy megpróbálhat nyílt társadalommá válni. A második választási lehetőség a zsidó múlt becsületes földolgozásától függ, attól a belátástól, hogy a zsidó sovinizmus és a zsidó kirekesztés léteznek, valamint a júdaizmus nemzsidókkal szemben tartásának becsületes vizsgálata.

***

B/ 6- Előítéletek és hamisítások

A téma kezelésének első nehézsége abban rejlik, hogy a 'zsidó' fogalomnak az utóbbi 150 évben két különböző jelentése van. Hogy ezt megértsük, elképzeljük, hogy 1780-ban élünk. Akkor zsidó alatt ugyanazt értették, amit a zsidók tekintettek saját azonosságuknak. Ez az azonosság elsősorban vallásos volt. A vallási előírások szabályozták a napi élet minden vetületét, társadalmi és magántéren, a zsidók között és a nemzsidókkal való kapcsolataikban. Szószerint igaz az, hogy akkor egy zsidó még egy pohár vizet sem ihatott egy nemzsidó házában. Ugyanazok az alaptörvények szabályozták a zsidók viselkedését nemzsidókkal szemben Jementől New Yorkig. Mindegy, hogy melyik kifejezés írta le 1780-ban a zsidókat, (Itt nem szeretnék metafizikai vitába belemenni a nemzet és nép fogalmakról)- nem vitatott, hogy abban az időben a zsidó közösségek különváltak az őket környező nemzsidó közösségektől.

Mindezt két egymással párhuzamosan futó folyamat megváltoztatta, amelyek Hollandiában és Angliában kezdődtek el és a forradalmi Franciaországban és a 19. század modern királyságaiban folytatódtak: a zsidók megkapták az egyéni polgárjogokat (sok esetben a teljes egyenlőséget), és a zsidó közösségek elvesztették törvényes hatalmukat tagjaik fölött. Említésre érdemes még, hogy a két fejlődés egyidejűleg futott és a másodiknak, pedig sokkal kevésbé ismert, mint az első, nagyobb jelentősége volt.

A késői Római Birodalom ideje óta volt a zsidó közösségeknek jelentős hatalma tagjai fölött, éspedig nemcsak olyan hatalmuk, amely a társadalmi nyomás önkéntes nyomásából következik (pl. a tilalom, egy kitért zsidóval kapcsolatot tartani vagy hulláját elföldelni), hanem a meztelen kényszer hatalma, mint a büntetés veréssel, a bezárás és az elűzés. Egy rabbinikus törvényszéknek joga volt ezeket a büntetéseket kiszabni. Sok országban, pl. Spanyol- vagy Lengyelországban, a halálbüntetés kimondása is jogos volt, még olyan kegyetlen módon is, mint a halálra korbácsolás. Ezt nemcsak megengedték, hanem keresztény és moszlém országok még támogatták is. A támogatás oka a rend és fegyelem közérdek követelte fönntartása mellett közvetlen anyagi előnyök is voltak. Így találhatók 13. és 14. századbeli spanyol iratokban a legjámborabb katolikus spanyol királyoktól kiadott parancsok, amelyekben kevéssé vallásos tisztviselőiket arra utasítják, hogy a rabbikkal együtt kényszerítsék ki a szabbat betartását. Miért? Ha egy rabbinisztikus törvényszék zsidókat pénzbüntetéssel sújtotta a szabbat megsértése miatt, a rabbik a büntetés kilenc tizedét a királynak kellett hogy kifizessék, ami nagyon nyereséges és hatásos intézkedés volt.

Idézni lehet az 1832-ben ismert pozsonyi rabbi, Mose Szófer jegyzeteit, amelyeket az Bécsbe küldött. Pozsonyban (azaz Magyarországon) a zsidóknak akkor már sok egyéni joga volt. A rabbi arról panaszkodik, hogy a zsidók a vallási törvényeket már nem tartják be olyan pontosan, és hogy a bécsi zsidó közösségnek már nincs joga tagjait megbüntetni. Hozzáfűzte: 'Ha itt Pozsonyban azt mondta valaki, hogy egy zsidó üzletember üzletét egy zsidó ünnep idején nyitva tartja, rögtön a rendőrséget küldtem ki, hogy bezárják az illetőt.'

Ez volt a zsidó lét legfontosabb szociális ténye a modern állam kialakulása előtt: a zsidók a júdaizmus vallási törvények betartását fizikai kényszerrel kényszerítették ki, amely ellen csak a többség vallására való áttéréssel lehetett védekezni, ami azonban teljes társadalmi törést is eredményezhetett és így egy vallási krízis kivételével gyakorlatilag lehetetlen volt.

A modern államban a zsidó közösség elvesztette azt a jogát, hogy zsidókat büntessen vagy fenyegessen. A legzártabb zárt társadalom, a történelem egyik legtotálisabb társadalma széttört. A felszabadítás kívülről jött akkor is, ha egy-két zsidó ehhez belülről is hozzájárult. A felszabadításnak ez a formája jelentősen kihatott a jövőre. Németország esetén (A. J. P. Taylor mesteri analízise szerint) egyszerű volt a reakció ügyét a patriotizmussal összekötni, mert valóban a francia forradalom és Napóleon hozták az törvény előtti egyenlőséget és az egyén jogait Németországba. Így aztán a szabadságot 'nem németnek' lehetett nevezni.

Éppen ennyire könnyű a zsidóknak (különösen Izraelben) az emberiesség és a jogállam eszméit 'nem zsidónak' vagy 'zsidóellenesnek' nevezni - amik azok valóban egy bizonyos történelmi értelemben - és mint olyan elveket támadni, amelyek akkor érvényesek ugyan, ha zsidó érdekeknek hasznosak, de érvénytelenek, ha károsak a zsidó érdekeknek, tehát ha pl. arabok hivatkoznak ezekre az elvekre. Ez vezetett pl. Németországban és más középeurópai államokban egy hamisított, érzelmes és ultraromantikus zsidó történetíráshoz, amelyből minden kellemetlen tényt kicenzúráztak.

Hannah Arendt terjedelmes írásaiban a totalitarizmusról vagy a zsidókról vagy mindkettőről a legcsekélyebb utalást sem lehet találni a 18. század zsidó közösségeinek tényleges valóságára: könyvégetés, írók üldözése, ellentétek amulettek földöntúli erejéről, a legelemibb nemzsidó oktatás tilalma (pl. német nyelvi oktatás a nyelv korrekt használatáról vagy a latin betűkkel való írás megtanulása). A számos angol nyelven írt zsidó történelmi művekben nem lehet alapvető tényeket megtalálni a zsidó misztika (amely ma bizonyos körökben olyan divatos) álláspontjáról a nemzsidókkal szemben: ezeket - így szószerint - mint a sátán testrészeit tekintik, és a köztük található kevés nem sátáni személy (azaz akik a júdaizmusra tértek át) valójában zsidó lelkek, akik elvesztek, amikor a sátán a szent asszonyt (Sehínát vagy Matronitot), az Istenség egyik női részét, és a Kabala szerint a fiatalabb férfi Isten nővérét és feleségét megerőszakolta (mennyei lakhelyén). Elismert források, mint Gerzson Sólem hírnevükkel támogattak egy csalási rendszert, amennyiben annak érzékeny részeit támogatták, és a legismertebbek köztük voltak a legbecstelenebbek és legdemagógabbak.

Ennek a libaralizálódási folyamatnak a következményeként egy zsidó kb. Kr.után 200 óta először lehetett tevékeny egy országban a polgári jog keretein belül, anélkül, hogy előbb megfizesse ennek árát vallási áttérés formájában. A modern, sőt az abszolút európai államok adták meg először a zsidóknak a szabadságot, modern nyelveken írt könyveket megismerésére és elolvasására, a rabbik által nem engedélyezett héber könyveket olvasni (minden héber vagy jiddis könyvet azelőtt a rabbi kellett hogy engedélyezzen), nem kóser élelmet enni, a számos abszurd tabut a társadalmi életben nem venni figyelembe, sőt a gondolkodás szabadságát (a tiltott gondolatok a legveszélyesebb bűnökhöz tartoznak), noha ezek az országok ezzel egyidőben esetleg antiszemiták és elnyomóak voltak. Az orosz cár, I. Miklós antiszemita volt, és sok zsidóellenes törvényt hozott országában. De a jog és rend erőit erősítette Oroszországban, éspedig nemcsak a titkosrendőrséget, hanem a normális rendőrséget és a csendőrséget is, úgy hogy nehéz lett zsidókat a rabbi parancsára megölni, ami Lengyelországban 1795 előtt igen egyszerű volt. A hivatalos zsidó történetírás elítéli I. Miklóst mindkét vádpontban. Így például röviddel 1840 előtt egy szent rabbi (zaddik) megparancsolta egy szabadgondolkodó kivégzését egy kis Ukrajnai zsidó városban, akit a városi fürdő forró vizébe kellett volna vetni. Korabeli zsidó források meglepve és szörnyülködve számolnak be arról, hogy a vesztegetésnek már nem volt hatása, és nemcsak a tetteseket, de a szent embert is szigorúan megbüntették. Metternich kormánya Ausztriában 1848 előtt reakciós volt és nagyon nem szerette a zsidókat, de nem engedte meg, hogy liberális rabbikat megmérgezzenek. 1848-ban, ahogy az államhatalom ideiglenesen legyengült, az első az volt, hogy Lemberg város (ma: Lviv vagy Lvov) zsidó közösségei az új szabadság hatása alatt a város liberális rabbiját megmérgezték, aki a pici, nem ortodox zsidó csoportot Németországból odahozta. Mellékesen az egyik legveszélyesebb szabadgondolkodás volt akkor a Bár Micva ünnep tényleges megtartásának javasolása.

***
7-Fölszabadítás kívülről

Az utóbbi 150 évben a zsidó fogalomnak kettős jelentése lett, amely különösen az angolnyelvű országokban néhány jószándékú embert nagyon összezavart. úgy gondolták, hogy az általuk ismert zsidók szociális szempontok szerint a zsidók reprezentánsai. Keleteurópában és az arab világban a zsidókat saját vallásuk és saját közösségük elnyomása alól külső erők szabadítják föl, de túl későn és olyan körülmények között, amelyek nem előnyösek egy igazi belső szociális változásra. A legtöbb esetben (különösen Izraelben ) a társadalomról alkotott kép a régi és a - különösen a nemzsidókkal szemben - teljesen hamis régi történelmi kép fönnmaradt. Ez azokra a zsidókra is áll, akik a 'haladó' baloldali mozgalmakba beléptek. A radikális szocialista és kommunista pártok vizsgálata a zsidó sovinizmus és rasszizmus rejtett példáit mutatja, azokét, akik a pártba a zsidó érdek képviseletében léptek be és ma Izraelben a nemzsidók diszkriminációját követelik. Csak meg kell nézni, hogy hány zsidó szocialista írt a kibucról anélkül, hogy egy gondolatot is áldozott volna arra, hogy a kibuc egy rasszista szervezet, amely Izrael nemzsidó polgárait szigorúan kizárja, és hogy ez a jelenség egyáltalán nem szokatlan.

Anélkül hogy álszentségre vagy figyelmen kívül hagyásra alapuló kliséket használnánk, látjuk, hogy a zsidóság szó (és hasonló eredetű szavak) két különböző sőt ellentétes társadalmi csoportot ír le. A mai izraeli politika miatt nagyon gyorsan tűnik el a folytatólagosság a kettő között. Egyrészt létezik a tradicionális és fönt leírt totális jelentés, másrészt, de származási zsidók is vannak, akik a Karl Popper által leírt nyitott társadalom eszmerendszerét belülre átültették. (Különösen az USA-ban vannak olyanok is, akik ezeket az elképzelésekkel ugyan belülről nem azonosulnak, de megpróbálnak ezekkel házalni.)

Tudnunk kell, hogy minden állítólagos zsidó tulajdonság (nyugati tudatlan intellektuellek ezeket a zsidókkal azonosítják) új ismertetőjel, amelyek a zsidó történelem nagy része folyamán ismeretlenek voltak és csak akkor léptek előtérbe, amikor a totális zsidó közösség hatalma tűnni kezdett. Vegyük például az ismert zsidó humort. A múltban csak rövid ideig volt olyan országokban látható, amelyekben a zsidó felsőbb réteg nem szenvedett erősen a zsidó elnyomás alatt, mint a 14.-17. század Olaszországában, vagy a moszlém Spanyolországban. A 19 század előtt ez a humor a héber irodalomban nemcsak ritkán található, hanem humor és viccek a zsidó vallás értelmében szigorúan tilosak, a jellemző kivétellel: más vallásokról alkotott viccek. A rabbi vagy a zsidó közösség vezetői ellen irányuló viccek nem léteztek a júdaizmusban, még olyan csekély mértékben sem, mint a latin kereszténységben. Nem léteztek zsidó vígjátékok, mint ahogy a régi Spártaiak sem írtak vígjátékokat, ugyanabból az okból.

Vagy vegyük a tanulás iránti szeretetet. A vallási indíttatású tanuláson kívül, amely akkor kisebbrendű és degenerált állapotban volt, az európai (és kisebb mértékben az arab országokban élő) zsidók kb. 1780 előtt mélyen megvetettek és szívből gyűlöltek minden tanulást (a Talmud és a zsidó misztika kivételével), Az Ótestament jelentős részét, az egész nem egyházi héber költészetet és a legtöbb könyvet a zsidó filozófiáról nem olvasták, sőt megtiltották olvasását. Nyelvek, a matematika és a természettudományok tanulása szigorúan meg volt tiltva. Teljesen ismeretlen volt a földrajz, a történelem, különösen a zsidó történelem. A kritikus értelem, ez a zsidók egyik állítólagos erőssége nem létezett és semmi nem volt annyira, tilos, semmitől nem féltek annyira és üldözték ezért, mint a legkisebb újítást vagy a legártatlanabb kritikát.

Ez a legmegvetendőbb babonákba, fanatizmusba és tudatlanságba lecsúszott világ volt, egy olyan világ, amelyben az első héberül írt földrajzkönyv előszava (amelyet 1803-ban adtak ki Oroszországban) arról panaszkodott, hogy sok jelentős rabbi azért tagadta az amerikai világrész létezését, mert az lehetetlen volt. E között a zsidó környezet között és aközött, amit nyugaton gyakran tipikus zsidónak tartanak, a hibás tulajdonságjelzőn kívül semmiféle hasonlóság nincs.

A mai zsidók közül sokan éreznek nosztalgiát eziránt a környezet iránt, az elveszett paradicsom és a kényelmes zárt társadalom, amelyből nem fölszabadultak, hanem ahonnan elűzték őket. A cionista mozgalom egy nagy része ezt akarta visszaállítani - és éppen ez a rész került fölülre. Sok az izraeli politika mögött álló hajtóerő, amelyek Izrael szegény összezavart nyugati barátait gyakran úgy meglepik, elmagyarázhatók, ha azt egyszerűen reakciónak tekintjük a szó politikai jelentésében, egy kényszerre alapuló és sok értelemben ötletes és ezért illuzórikus visszatérésre a zsidó múltba.
***

8- Akadályok a megértés útjában

Mint a történelemből ismert, egy zárt társadalom nem érdekelt önmaga leírásában, mivel egy ilyen leírás kétségtelenül egy kritikus vizsgálat formáját ölti magára és sok kritikus, tiltott gondolat kimondására bátorít föl. Minél nyíltabb egy társadalom, annál kevéssé zárkózik el attól, hogy jelenlegi működését és múltját leírják vagy kritizálják. Mi történik akkor, ha intellektuelek egy klikkje azt kívánja, hogy egy már nagy részben nyílt társadalom visszatérjen korábbi zárt állapotába? Ez esetben a korábbi haladás eszközei, mint a filozófia, a természettudományok, a történelemírás és különösen a szociológia az intellektuelek elárulásának eszközeivé válnak. Pervertálják őket, hogy a csalás eszközeként szolgáljanak és ennek a folyamatnak során degenerálódnak.

A klasszikus júdaizmus kevéssé volt érdekelve abban, hogy önmaga le legyen írva a közösség számára, attól függetlenül, hogy azok a Talmud tanulmányozásában képzettek voltak-e vagy nem. Jellemző módon nincs zsidó történetírás (még a legszárazabb krónikás stílusában sem) Flavius Josephus korától (az 1. század vége) és a reneszánsz között. A reneszánsz idején rövid ideig kivirágzott Olaszországban és más olyan országokban, ahol a zsidók erős olasz befolyás alatt állottak. Jellemző a rabbikra, hogy a zsidó történelemtől még jobban féltek, mint az általános történelemtől. Így volt az első modern a 16. században kiadott történelemkönyv címe a francia királyok története és az oszmán királyoké. Ezt követte néhány történelmi mű, amely csak zsidóüldözéseket írt le.

Az első a tulajdonképpeni zsidó történelemmel foglalkozó művet, amely az antik korral foglalkozott, a rabbinikai hatóságok betiltották és elnyomták. A 19-ik században jelent meg újra. A rabbinikus hatóságok Keleteurópában minden nem talmudi vizsgálatot megtiltottak, akkor is, ha abban semmi olyasmi nem volt, ami a tilalmat indokolta volna, Az azzal eltöltött idő helyett keressenek inkább pénzt vagy tanulmányozzák a Talmudot, és a pénzt fordítsák a talmudtudósok támogatására. Egy kibúvó maradt, az az idő, amelyet egy hívő zsidó a WC-n kényszerül eltölteni. Mivel ezen a tisztátlan helyen a szent írások tanulmányozása tilos, ott szabad volt történelemkönyveket olvasni, föltéve, ha héberül voltak írva és teljesen valláson kívüli dolgokkal foglalkoztak, tehát csak nemzsidó témákról szólhattak.( Elképzelhetjük, hogy ebben az időben néhány zsidó - kétségkívül a sátán kísértésére - erősen érdeklődött a francia királyok története iránt, és állandóan székrekedésről panaszkodtak szomszédaiknál...). Így kétszáz évvel ezelőtt a zsidók túlnyomó része szellemi sötétéségben élt, nem csak Amerika létezését illetően, de a zsidó történelem és a zsidóság akkori állását illetően. És ők azzal teljesen egyetértettek, hogy ez így is fog maradni.

***

9- Totalitárius történelem

Egy dolog esetén nem maradhattak önelégültségi állapotukban, mégpedig a keresztények támadásai esetén a Talmud azon részei ellen, amelyek általában nemzsidó és különösen keresztényellenesek voltak. Tudnivaló, hogy az ilyen támadások a történelemben és a keresztény-zsidó kapcsolatokban viszonylag későn léptek föl, éspedig a 13. század után. (Ettől az időtől fogva léptek föl a keresztény hatóságok a júdaizmus ellen vagy a Bibliával vagy általános érvekkel. A Talmud úgy tűnik, hogy meglehetősen ismeretlen volt nekik.) A Talmud elleni keresztény támadásokat nyilvánvalóan a kereszténységre áttért zsidók vezették be, akik Talmudot nagyon jól ismerték és akiket sok esetben a keresztény filozófia erős arisztotelészi (es ezzel általános) jellege vonzott.

Elsőnek azt kell megemlíteni, hogy a Talmud és a talmudi irodalom - teljesen eltekintve az általános nemzsidó ellenes megnyilvánulásoktól, amelyek keresztülhatják és amelyeket az V. fejezetben (E33- Törvények nemzsidók ellen) fogunk megbeszélni - néhol nagyon sértő, különösen a keresztények elleni mondásokat és előírásokat tartalmaz.

Egy sor hihetetlen, nem bebizonyított állítás mellett Jézus nemi életéről pl. azt írja a Talmud, hogy büntetése a pokolban abból áll, hogy főtt ürülékbe mártják. Ez az állítás nem éppen azt célozza, hogy a Talmudot megszerettesse hívő keresztényekkel. De idézhetjük azokat az előírásokat is, amelyekben a zsidókat arra utasítja, hogy az Újtestamentum minden kezükbe kapott példányát lehetőleg nyilvánosan égessék el. Ezt az előírás ugyan már nincs érvényben, de még ma is gyakorolják, például 1980 március 23-án, amikor Újtestamentumok százait égették el nyilvánosan és ünnepélyesen Jeruzsálemben a 'Jad Le Ahim' szervezet rendezésében, amely az izraeli vallási minisztérium által támogatott egyesület.

Minden esetre a 13. századbeli Európában sok pontban jól megalapozott támadások indultak meg a talmudi júdaizmus ellen. Nem a tudatlanságon alapuló rágalmazásokról beszélünk, a szellemileg visszamaradt barátok vérvádjairól kis városokban, hanem az akkor Európa legjobb egyetemein tartott és pártatlanul vezetett vitákról amelyek a középkor folyamán lehetségesek voltak.

Mi volt a zsidó - vagy helyesebben: a rabbinikus reakció? A legegyszerűbb válasz abban állt, hogy elővették a vesztegetés fegyverét és kapcsolataikat. A legtöbb európai országban szinte mindent el lehetett intézni vesztegetéssel. Sehol sem állt ez jobban, mint a reneszánsz pápák Rómájában. A talmudi törvények első kiadása, a Misna Tóra Majmonidésztől nemcsak tele van a legundorítóbb előírásokkal minden nemzsidó ellen, de közvetlen támadásokkal is a kereszténység és Jézus ellen (akinek nevét az író a jámbor 'legyen átkozott a neve' toldalékkal látja el), 1480-ban a támadó részekkel együtt kiadták Rómában IV. Sixtus alatt, aki politikailag nagyon aktív volt és állandóan pénzhiányban szenvedett. VI. Sándor a Borgia családból szintén nagyon liberális volt ebből a szempontból.

Mint azelőtt, ebben az időben is voltak országok, ahol időlegesen egy talmudellenes üldözés hulláma tört ki. De a reformációval és ellenreformációval, amikor a keresztény tudósok között szellemi becsületesség és jobb hébertudás elterjedtebb lett, egy messzemenőbb és logikusabb támadási hullám vette kezdetét. A 16. századtól kezdve az egész talmudi irodalom a Talmudot beleértve a különböző országokban cenzúrázva lett, Oroszországban 1917-ig. Míg néhány cenzor pl. Hollandiában lazábban fogta föl feladatát, mások sokkal szigorúbbak voltak és kivették vagy megváltoztatták a nekik nem tetsző részeket.

Minden modern történelmi kutatás a júdaizmusról, különösen azok, amelyek zsidóktól származnak, ebből az ellentétből kiindulóan fejlődtek ki. Máig viselik eredetük félreismerhetetlen jegyeit: Csalás, védekezés vagy ellenséges vitatkozás, közöny vagy aktív ellenségeskedés az igazság keresése iránt. Akkortól máig az ún. zsidó tanulmányok a júdaizmusról egy külső ellenség ellen folytatott vita és nem egy belső vita formáját veszik föl.

Tudnunk kell, hogy ez eredetileg minden ismert kultúrkör teljes történetírására jellemző volt (az antik Görögország kivételével, ahol a korai liberális történészeket a szofisták hiányos hazafiságuk miatt támadták). Ez igaz az első katolikus és protestáns történészekre is, akik egymással vitatkoztak. Ugyanígy az első európai nemzeti történelmi művek a legdurvább nacionalizmussal és más nemzetek alábecsülésével vannak átitatva. Korábban vagy később elérkezik az az idő, amikor megkísérlik a nemzeti vagy vallási ellenséget is megérteni és ezzel egy időben a nemzeti történelem fontos és mélyen fekvő szempontjait kritikusan átvilágítani. Ez a két folyamat egy időben zajlik le. Csak akkor, ha, ahogy azt Pieter Geyl olyan jól fejezte ki, a történetírás vég nélküli vitává alakul és nem a háború továbbvitele marad történelmi módszerekkel, lesz lehető egy emberi, pontosságra és mértékletességre törekvő történetírás. Ez akkor a humanizmus és önnevelés egyik leghatásosabb eszköze lesz.

Éppen ebből az okból írják a modern totális rendszerek a történelmet át vagy büntetik meg a történészeket. Ha egy egész társadalom megkísérel visszatérni a totalitarizmushoz, akkor totális történelmet írnak, éspedig nem azért, mert fölülről kényszerítik őket erre, hanem az alulról jövő sokkal hatásosabb nyomás miatt. Éppen ez történt a zsidó történetírással és ez az első akadály, amelyet le kell győznünk.

***

10- Védekezési mechanizmusok

Milyen módszereket vetnek be a zsidó közösségek a fent említett vesztegetés mellett, amelyet együttesen és teljes erővel tesznek, hogy a Talmudra és más vallási irodalomra irányuló támadásokat kivédjék? Különféle eszközöket láthatunk, melyek mindegyikének fontos politikai következményei vannak, amelyek a mai izraeli politikában láthatóak. Fárasztó lenne minden esetben a Begin vagy Ben Gurionra mutató párhuzamokra hivatkozni. Biztos vagyok abban, hogy a közelkeleti politikát kicsit is ismerő olvasó észre fogja venni a hasonlóságot.

Az első eszköz, amelyet itt megbeszélünk, a külső alázattal összekötött titkos ellenállás.

Mint fönt említettük, el kellett a kereszténység és nemzsidók ellen szóló talmudi részeket távolítani vagy meg kellett azokat változtatni - túl nagy volt a nyomás. A következőt tették: a legbántóbb részeket kivették minden Európában a 16. század közepe után nyomott kiadásból. Más részekben a pogány, nemzsidó, idegen (Gój, Eino Jehudi, Nochri) kifejezéseket a bálványimádó, nem hívő vagy akár kánaáni, szamaritániai kifejezésekkel helyettesítették, amelyeket könnyen el lehet magyarázni, és amelyeket a zsidó olvasó mint a régi kifejezések szépítését föl tudja ismerni.

A fokozódó támadások miatt a védekezés mind ravaszabb lett, szomorú eredménnyel. Időnként a cári Oroszországban a cenzúra szigorúbb lett, és ahogy a fent említett szépítések ismertek lettek, megtiltották azokat. A rabbi hatóságok erre az arab, moszlém, (héberül: izmaelita, amely mindkettőt jelenti) vagy néha az egyiptomi szót használták, helyesen arra számítva, hogy a hatóságok ezt a szóhasználatot nem fogják megtiltani. Ezzel egy időben a talmudi kihagyások listája kézirat formájában került közkézre, amelyek minden új fogalmat elmagyaráztak és fölsorolták a kihagyásokat. Néha a talmudi irodalom minden kötetének címoldalán egy nyilatkozatot nyomtak ki, amely néha eskü alatt állította, hogy az adott kötetben előforduló összes ellenséges kifejezés kizárólag az antik kor bálványimádói vagy a régen kihalt kánaániakra vonatkozik, és 'nem olyan emberek ellen van, akiknek az országában élünk'. Amikor a britek elfoglalták Indiát, néhány rabbi azt állította, hogy az általuk használt különösen csúnya kifejezések csak indiaikra vonatkoznak. Néha Ausztrália őslakóit használták ugyanerre a célra.

Ez természetesen elejétől végéig csalás, mert ahogy Izrael alapítása után a rabbik magukat biztonságban érezték, minden kifogásolt részt és kifejezést rögtön fölvettek minden új kiadásba. (a hatalmas költségek miatt, amellyel minden új kiadásra vonatkozik, a talmudi irodalom a Talmudot beleértve még mindig a régebbi kiadások újranyomása. Ezért jelentek meg a fentemlített kihagyások Izraelben egy olcsó kötetben Hezronot Sasz cím alatt.) Ma tehát újra szabadon lehet a kifogásolható részeket olvasni (és a zsidó gyerekeknek meg is tanítják őket), mint például azt, hogy minden zsidó, aki egy zsidó temető mellett megy el, áldást kell hogy mondjon, míg a nemzsidó temető mellett a halottak anyját kell hogy megátkozza.

A régebbi kiadásokban elhagyták az átkot vagy a nemzsidóra egy fedőnevet használtak. Az új izraeli kiadásban amelyet Adin Steinsalz rabbi állított össze (héber magyarázatokkal és a szöveg arameus részéhez szószedettel, hogy az iskolás gyerekeknek ne legyen kétsége afelől, hogy mit mondjanak), újra bevették a nemzsidó és idegen kifejezéseket.

Külső nyomás alatt a rabbik csaló szándékkal megváltoztattak bizonyos részeket, de az általuk előírt gyakorlatot nem. Tény marad, hogy totális társadalmunk századokon át barbár és embertelen szokásokat alkalmazott tagjai lelkének megmérgezésére. Ez még ma is folyik. (ezeket az embertelen szokásokat nem lehet az antiszemitizmus vagy zsidóüldözésre adott reakciónak tekinteni. Ezek ok nélküli barbár szokások amelyek minden emberi lény ellen irányulnak. Egy hívő zsidó, aki először Ausztráliába kerül és véletlenül az őslakók egy temetője mellett megy el, vallási cselekedetként el kell hogy átkozza az ott eltemetettek édesanyját). Ha nem nézünk ezeknek a kemény tényeknek a szemébe, akkor részei leszünk egy csalásnak, és cinkosai a mai és jövő nemzedékek megmérgezésének annak minden következményével.

***
11- A csalás folytatódik

A júdaizmus modern tudósai nemcsak hogy folytatják a csalást, hanem túl is lépnek a régi rabbinikus módszereken pimaszságban és becstelenségben. Mivel az antiszemitizmus különböző történelmi ábrázolásai egy komoly gondolatra sem érdemesek, nem akarok velük itt foglalkozni. Ehelyett három különböző és egy általános példáját mutatom be a modern tudományos csalásoknak.

1962-ben Jeruzsálemben megjelent a fentemlített Majmonidészi Kódex, az ún parancsolatok és tiltások könyve a zsidó hit és vallásgyakorlás alapszabályaival mint kétnyelvű kiadás, amelyben az angol fordítás és a héber szöveg egymás mellett olvasható. A héber szöveg eredeti formájában van visszaadva, amely a parancsot a zsidó hitetlenek kivégzésére teljes hosszában visszaadja: 'Kötelességünk ezeket saját kezünkkel kiirtani'. Az angol fordítás már kicsit enyhébb: 'Kötelességünk aktívan tevékenykedni megsemmisítésükön'. A héber szöveg ezután konkrét példákat hoz a hitetlenekre, akiket ki kell végezni: 'Az olyanok mint a názáreti Jézus, tanítványai, valamint Sadok és Baitos és az ő tanítványaik. Az átkozottak neve is rohadjon meg.' Az angol szövegben a mellette levő oldalon ebből egy szó sem látható (78 a. oldal).

Ebben jellemző, hogy annak ellenére, hogy ez a könyv az angolnyelvű országok vallástudósai között meglehetősen el van terjedve, tudomásom szerint egyik sem tiltakozott emiatt a jelentős hamisítás miatt.

A második példa az USA-ból származik, itt szintén Majmonidész egy könyvének angol nyelvű fordításáról van szó. Majmonidész nemcsak a Talmudot rendszerezte hanem nagy filozófus is volt. Az eltévelyedettek vezetője c. művét joggal tekintik a zsidó vallási filozófia egyik legnagyobb művének, sok ember olvassa és ma is használják. A nemzsidókkal és különösen a keresztényekkel szemben Majmonidész sajnos szintén feketeellenes rasszista volt. A könyv végén egy fejezetben (II. Könyv, 51. fejezet) azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy hogyan képesek a különböző embercsoportok a legmagasabb vallási értéket, azaz Isten imádását elérni. Azok közé, akik ezt a célt nem képesek elérni, a következők tartoznak:

"A törökök némelyike [azaz a mongol faj] és az északi nomádok, a feketék és a déli nomádok, és mindazok, akik területeinken hozzájuk hasonlatosak. Természetük a néma állatokéhoz hasonló, és véleményem szerint nem az emberek szintjén állnak, és minden ismert dologban az emberek alatt és a majmok fölött állnak, akkor is, ha külsejük hasonlóbb az emberekéhez mint a majmokéhoz."

Mi tegyünk egy ilyen résszel a júdaizmus legfontosabb és alapvetően könyvében? A valóság és annak következményeinek az arcába nézni? Isten őrizz! Beismerni (mint sok keresztény tudós hasonló helyzetben tette), hogy egy magasan elismert zsidó tudós fanatikusan feketeellenes nézeteket vall és ez által a vallomás által megkísérelni, sajátmagunkat igazi emberré nevelni? Felejtse el ezt a gondolatot. El tudom az USA-ban élő zsidó tudósokat képzelni, akik tanácskozásra vonulnak vissza és megkérdezik, hogy mit tegyenek, mert a könyvet az amerikai zsidók csökkenő hébertudása miatt le kell fordítani. Hogy a tanácskozás eredménye vagy egy személy ötlete, egy szerencsés megoldást találtak: Az elterjedt amerikai fordításban, amelyet egy bizonyos Friedlander készített, és először 1923-ban jelent meg, és aztán sok új kiadást ért meg, sok kiadást ért meg zsebkönyv formában is, a héber kusim szó, amely feketét jelent, egyszerűen a kusiták szóvá írták át, amelynek, ha valaki nem tud héberül vagy egy jóságos rabbi nem világosítja föl, nincs jelentése. Ennyi év alatt egy szó sem esett, hogy ezt a csalást, vagy azokat a szociális tényeket, amelyeken a csalás folytatása alapul, napfényre hozzák.

És ez akkor történt, amikor Martin Luther King kampánya folyt, amelyet olyan sok rabbi támogatott, nem is említve más zsidó személyiségeket, akik feketeellenes rasszista alapállása ismert kell hogy legyen, mert ez zsidó örökségük része.

Martin Luther King sok zsidó segítője biztosan feketeellenes rasszista volt, akik őt zsidó érdek miatt taktikai okokból támogatták (azért, hogy a feketék az amerikai zsidóságot és Izrael politikáját támogassák). Vagy pedig minden hájjal megkent, szinte skizofrén álszentek voltak, akik nagyon gyorsan át tudnak állni a fanatikus rasszizmus rejtett barátaiból a rasszizmus elleni harc nyílt támogatóivá, majd újra visszaállítják régi énjüket.

A harmadik példa egy olyan könyvből származik, amely tudományosan nem olyan igényes, de éppen ezért igen elterjedt: A Jiddis örömei, írója Leó Rosten. Ez a vidám könyv, amely először az Egyesült Államokban 1968-ban és utána sok új kiadást ért meg többek között a Penguin Paperback kiadásában. Ez jiddis szavak jegyzéke, amelyet zsidók de nemzsidók is gyakran használnak az angol nyelvű országokban. Minden szóhoz tartozik annak definíciója és többé-kevésbé vidám anekdóták használatának magyarázatára, a szó eredetének többé-kevésbé helyes adatai abban a nyelvben, ahonnan a jiddis a szót átvette, és jelentését az eredeti nyelvben. Ez alól kivételt képez a sajgec szó, melynek első jelentése nemzsidó fiú vagy nemzsidó fiatal férfi. A származását hébernek mondja anélkül, hogy az eredeti héber szó jelentését vagy formáját leírná. A siksza szónál, amely a sajgec női formája az író a sekec (vagy sekez) szót adja meg, és ennek héber jelentését tisztátlannak mondja. Ez hazugság, mint azt minden héberül tudó tudja. Az Izraelben kiadott Megiddo Modern Héber-Angol szótár a sekecet helyesen:' tisztátlan állat, mocskos lény, szörny, rongy, ellenkező fickó, nemzsidó fickó'-ként adja meg.("unclean animal; loathsome creature, abomination, wretch, unruly youngster; Gentile youngster" ).

Az utolsó és általánosabb példa, ha ez lehetséges, még megdöbbentőbb mint az előzőek, és a haszid mozgalom tartását adja vissza nemzsidókkal szemben. A haszidizmus, a zsidó misztika folytatása (és meghamisítása) ma is élő mozgalom aktív támogatók százezreivel, akik fanatikusan esküsznek szent rabbijaikra. Néhányuknak jelentős befolyása van Izraelben , a legtöbb párt vezetője és a hadsereg magasabb vezetői között.

Mi tehát ennek a mozgalomnak az álláspontja nemzsidókkal szemben?

Példaként említsük itt meg a Hatanya der habad-mozgalom alapkönyvét, a haszidizmus egyik legfontosabb műve.

E szerint a könyv szerint minden nemzsidó kivétel nélkül sátáni lény, amelyben abszolút semmi jó sincs. Még egy nemzsidó embrió is minőségileg különbözik egy zsidótól. Egy nemzsidó teljes léte elkerülhető, ezzel szemben az egész Teremtés csak a zsidók érdekében történt.

Ez a könyv számos kiadást ért meg, elképzeléseit számos vitában terjeszti mostani vezetője, az ún. Ljubavicsi Rabbi, M. M. Schneuerssohn, aki ezt a hatalmas világmozgalmat annak New Yorki főhadiszállásából vezeti. Izraelben ezeket az eszméket nyilvánosan terjesztik az iskolákban és a hadseregben. (Schulamit Aloni kneszettag tanúsága szerint a habad propaganda növekedett Izrael 1978-as libanoni inváziója után, hogy katonai orvosokat és nővéreket arra vegyen rá, hogy sebesült nemzsidóknak ne adjanak orvosi segítséget. Ez a náciszerű utasítás nem arabokra vagy palesztinokra állt, hanem egyszerűen nemzsidókra, gójókra). A korábbi izraeli elnök, Sazar a habad lelkes híve volt, és sok magas izraeli és amerikai politikus, mindenek előtt Begin körüludvarolta ezt a mozgalmat és nyilvánosan támogatta azt. Annak ellenére, hogy a Ljubavicsi rabbi népszerűtlen: Izraelben azért kritizálják, mert még látogatóba sem hajlandó Izraelbe jönni. Érthetetlen messiási okokból New York-ban marad, pedig ott ismerik feketeellenes alapállását.

Az a tény, hogy a habadot a gyakorlati nehézéségek ellenére a politikai élet olyan sok személyisége támogatja, arra vezethető vissza, hogy a legtöbb tudós becstelen és félrevezető módon ír a haszidi mozgalomról és annak habad szárnyáról. Ez különösen áll azokra, akik a mozgalomról angolul írtak. Elrejtik a régi haszidi szövegek nyilvánvaló elvét és az abból folyó politikai következményeket. Ezek még a héber sajtó alkalmi olvasóinak is föltűnnek, mert a Ljubavicsi rabbi és más haszidi vezetők folyamatosan jelentetnek meg vérszomjas kirohanásokat minden arab ellen.

A csalás hatalmára jó példa ebben az esetben a főcsaló, Martin Buber. Számtalan művében az egész haszid mozgalmat (a habaddal együtt) az égig dícséri és nem mutatja meg a haszidizmus tanításait a nemzsidókról.

A hamisítás bűnét megnagyobbítja az a tény, hogy Buber a haszidizmust először német nyelven dícsérte a német nacionalizmus és a nemzeti szocialisták hatalomátvétele idején. Állítólag a nemzeti szocializmus ellensége volt, de egy olyan mozgalmat dícsért, amely olyan véleményének ad hangot nemzsidókkal szemben, amely a nemzeti szocialisták véleményétől a zsidókról nem tér el. Lehetne természetesen azt is mondani, hogy a haszidi zsidók 70 vagy 50 éve az áldozatok voltak és egy kegyes csalás az áldozat javára megbocsájtható. De egy ilyen csalás következményei mérhetetlenek. Buber műveit lefordították héberre és a héber nevelés jelentős elemévé lettek. Erősen megnövelték a vérszomjas haszidi vezetők hatalmát és ezzel nagyrészben felelősek az izraeli sovinizmus és a nemzsidók iránti gyűlölet megnövekedéséért. Ha azokra az emberekre gondolunk, akik amiatt haltak meg, mert az izraeli hadsereg haszidi propaganda által fölheccelt orvosi személyzete nem segített neki, akkor haláluk miatt Martin Bubert tekinthetjük felelősnek.

Itt meg kell említenem, hogy Buber sokkal erősebben dicsőítette a haszidizmust mint más zsidó tudósok, éspedig elsősorban azokat, akik héberül (régebben jiddisül) vagy európai nyelveken írtak zsidó olvasóknak. A zsidó belső érdekek kérdésében egyszer erős kritika érte a haszidi mozgalmat. Nőgyűlölete, (amely sokkal erősebb, mint az a zsidó ortodoxiában szokásos), alkoholfogyasztásra való fölhívása és fanatikus kultusza a szent rabbikkal, amely cím öröklődik, és akik a mozgalomtól sok pénzt zsarolnak ki és számos babonás elképzelésük - ezek és más negatív vonásait kritizálták. De Buber szentimentális és csaló romantikussá tétele különösen Izraelben és az USA-ban fölülkerekedett, mert ez a minden igazán zsidó teljes csodálatával összhangban állt és bizonyos baloldali zsidó körök, akikre Bubernek különösen nagy hatása volt, átvették ezeket a nézeteket.

Buber nem állt egyedül ezekkel a nézeteivel, pedig véleményem szerint az a romlottság, amit terjesztett és nagy hatása miatt ő volt messze a legrosszabb. Sokan mások, mint a szociológus és Bibliakutató Jeheszkel Kaufmann, aki Józsua könyve alapján a népgyilkosságot propagálta, valamint az idealista filozófus Hugó Smul Bergman, aki már 1914 és 1915-ben minden palesztín elűzését Irakba és más országokba javasolta. Kifelé ezek ugyan mind galambok voltak, gondolataikat azonban úgy fejezték ki, hogy azok a legszélsőségesebb arabellenes üldözésre uszítottak. Mindegyikük hajlott a vallási miszticizmus felé, amely a csalás elterjedését elősegítette, és valamennyien lágy léleknek tűntek, akik egy légynek sem tudtak volna ártani, akkor sem, ha elűzést, népgyilkosságot és rasszizmust hirdettek.

Éppen ezért volt csalásuk hatása annál nagyobb.

Harcunk az embertelenség dicsőítése ellen kell hogy irányuljon, az olyan ellen, amelyet nemcsak rabbik propagálnak, hanem olyanok is, akiket a júdaizmus legnagyobb és legbefolyásosabb tudósainak tartanak. A hamis próféták modern követői és a becstelen papok ellen is harcolnunk kell. Mivel Izraelben és a más országokban, mint az USA-ban élő zsidók véleménye szinte teljesen egységes, ismételnünk kell Lucretius intését, hogy ne mondjunk le a saját ítéletünkről a papok tirádái fejében: Tantum religio potuit suadere malorum (ennyi rosszra vitte az embereket a vallás). Nem mindig a vallás a nép ópiuma, ahogy Marx mondta, de gyakran lehet az. Hogyha valódi lényét hibásan mutatják be, azok a tudósok és intellektuelek, akik ezt a feladatot végrehajtják, ópiumcsempészek lesznek.

Ebből az vizsgálatból még egy következtetést vonhatunk le azokról a hatásos és rémítő eszközökről, amelyek arra jók, hogy rosszat tegyenek, becsapjanak és csaljanak, egész népeket megrontsanak, és őket elnyomásra és gyilkosságra használják, egyidőben pedig magukat bűntelennek ábrázolják. Nyugatjordániában a legborzalmasabb elnyomás kétségtelenül a zsidó vallási fanatizmusból ered. A legtöbb ember látszólag abból indul ki, hogy a legborzalmasabb totalitarizmus testi kényszert alkalmaz. Orwell 1984-ére utalnak, amely egy ilyen hatalmi modellt mutat be. Nekem azonban úgy tűnik, hogy ez az általános vélemény durva félreértés. Isaac Asimov fölismerése, akinek a tudományos-fantasztikus elbeszélései a legborzalmasabb elnyomást mint belső elnyomást ábrázolták, jobban beletalál az emberi természetbe. Sztálin szelíd tudósait halál vagy koncentrációstábor fenyegette. A rabbiknak és még inkább az itt megtámadott tudósoknak, beleértve az éppúgy hallgató szellemi tucatárut, mint írókat, újságírókat, és híres embereket, akik még azoknál is többet hazudnak és csalnak, csak társadalmi nyomástól kell tartaniuk. Hazafiságból hazudnak, mert kötelességüknek tartják, állítólagos zsidó érdekek miatt hazudni. Ők a hazafias hazugok, akiket hazafiasságuk ítél hallgatásra, amikor a palesztínok elnyomásáról van szó.

Ebben az esetben egy másfajta csoportos összetartásról van szó, amely kívülről jön és néha nagyobb károkat okoz. Sok nemzsidónak (beleértve a keresztény papságot és vallásos embereket, továbbá néhány teszőleges irányzatú marxistát) az a csodálatraméltó véleménye, hogy a zsidóüldözés bűnbánatának egyik eszköze az, hogy a zsidó gonosztettekről hallgatnak és résztvesznek azok kényszerű hazugságainak terjesztésében.

Az antiszemitizmus vádját (vagy zsidók esetében az öngyűlöletét) mindenki ellen, aki a palesztínok kirekesztése ellen van, vagy a megengedett változattól eltérő tényekre utal a zsidó vallásról vagy a zsidó múltból hozzák föl ellenségesen a zsidók nemzsidó barátai vagy maguk a zsidók. Ennek a csoportnak a nagy befolyása minden nyugati országban, különösen az USA-ban (és más angolnyelvű országokban) lehetővé teszi a rabbiknak és a júdaizmus tudósainak, hazugságaik nemcsak ellenállásmentes, hanem jelentős segítséggel való terjesztését.

Valójában sok antisztalinista csak csodálata tárgyát cserélte ki, és afelé hajlanak, hogy a zsidó rasszizmust és fanatizmus lelkesebben és alattomosabban támogatják, mint a legtöbb hívő sztálinista a múltban. Noha minden rossznak a vak sztálinista támogatása 1945 után különösen erős volt, amikor a valóság az európai zsidók kiirtásáról ismertté lett, hiba azt föltenni, hogy ez a jelenség csak akkor lépett föl. Épp ellenkezőleg, egészen a szociáldemokrata körökig lehet azt visszakövetni. Moses Hess, Marx egyik korai barátja, aki Németország első szocialistáinak egyike volt, később rendkívüli zsidó rasszizmusával tűnt föl, akinek 1858-ban kiadott véleménye a tiszta zsidó fajról éppolyan ostobaság, mint a tiszta árja fajról kiadottak. A német szocialisták, akik a német rasszizmus ellen harcoltak, hallgattak a zsidó rasszizmusról.

A Hitler elleni háború idején a brit munkáspárt egy tervet hagyott jóvá 1944-ben a palesztínok kiűzésére Palesztínából, amely Hitler egy korábbi (kb. 1941-es) tervével a zsidókat illetően azonos. Ezt a pártot a pártvezetés zsidó tagjainak a nyomására hagyták jóvá, amelyek közül sokan erősebben a mottó szerint dolgoztak: 'A saját mispoche (család) először', az Izraelt illető politikájukban, mint ' a saját törzs először' elv alapján dolgozó konzervatív képviselők mint Ian Smith körül valaha is tették. Mivel a sztálinista tabuk Nagybritanniában a baloldalra erősebben hatnak mint a jobboldalra, szinte nem folytak viták a témáról akkor sem, amikor a munkáspárti kormány a Begin kormányt támogatta.

Az USA-ban hasonlóak az állapotok, itt is az amerikai liberálisok a legrosszabbak.

Ez itt nem az a hely, ahol ennek a helyzetnek minden politikai következménye felismerhető lenne. De a tényekkel szembe kell néznünk: Harcunkban a zsidó vallás rasszizmusa és fanatizmusa ellen legnagyobb ellenségeink nemcsak a zsidó rasszisták, hanem azok a nemzsidók, akiket más területeken - szememben hibásan- haladóknak tartanak.

***

----- a második részhez ----