"...szíved vére, kínok kínja legyen vásznad,
a lelked érzi hogy merülsz a folyóba, a negyedik hajlatán
merülhetnél boldogabban is
talán..."
A legfontosabb: a kék madár és a folyó úgy veszti el őszinteségét, ahogy meglátja és megérti, hogy visszatükröződik az őt néző szemében.
A vers megtetszik neked, s persze ezt minél előbb az alkotó tudomására is hozod, mondjuk rajongásoddal. A hiúság megsímogattatva, a következő vers már a tetszeni akarásból születik. ANNAK IS TETSZENIE KELL neked!!!
Ez nagy hibánk, ezért kérlek fogadd el,
hogy ezek a versek nem akarnak tetszeni neked. Örülnek az
érzéseknek melyekké alakulnak, de a szemük csukva van. Leszek
inkább kék madár és folyó és úgy tetszelgek előtted, hogy
közben nincs róla tudomásom.
Ha a madár megsejtené hogy röptét
filmre vettem
Nem
repült-e volna százszorta szebben
Nem hívna-e szivárványt a folyó
esése fölé
Ha
sejtené: a naív pára
A festő
vászna
Vadméhek mézét szüretelő ember
Telve
vagy már büszkeséggel
Hogy legyen az erdő, a tánc igazi, ha
Visszatükröznek
szemei
Hozzádvágom az arcomat
S nevetve
állom az átkokat
Bohócszívvel megsejtem hogy csak a
fény örök
Én csak odaálltam
Csak
táncolok
Csak
fényt török
A világ túl öreg
Kitalálták
és rendszerbe foglalták minden titkait
Mégis
beteg, és új gondolatot hoz a bársonypillanat
Mélyen tudat alatt aggaszt az ember
A hajnali
ködben tántorgó színész
Jól
játsza el hogy él
És
elalvás előtt bálványokat imád
A hajnal és az éjszaka leegyszerűsítése
Összezavarni! Összezavarni!
az egyetlen út a végtelen felé
Aki azzal játszik hogy őrültként
verődjön vissza szemeidben
azt ne
zárd be egy hűvös kőszobába
Talán arcodba köp egy érthetetlen végtelen spirállal kavarogva a szemeiben
Azt mondja nem szeret mert a benzinköd
ágyékában élsz
Azt
mondja nincs szerelem
és Azt
mondja látja a fák titkait
És arra
kér hogy ne rajzold át a spirálokat a szemében
Érthetetlen
különös dolgokról mesél
Ekkor öleld át és mondd el neki hogy
nem jársz oda
Kutyák
közé a porba
Bálványok,
hajnalban tántorgó ködök közé
Egymásban való kölcsönös
feloldódás létezik
Ehhez
hisztérikus ölelésekre van szükség, melyeket már régen
elfelejtettünk
Fel kell
találni királyságunkat újra
Nincs
törvény: a nagy király beteg
Sugaraiddal lebombázhatod vékony hártyákból épült kőbástyáit
'99. I. 21.
Királyfi lehunyt szemekkel
Levélárnyak közé burkolózott
szempár
Látja
hogy színek, illatok keverednek, szelíden hullámzanak
Ott hol
ő mit sem ér
Körbefogja
a tér
Füst,
illatok, fény
Nyugszik,
ringatózik
Sosem tölthet be óriás teret
Sosem
lebeghet át hátrahagyva önmagát
Mások
játékaként
Levélárnyakba fekve: izzadtan,
őrülten
Nem hagyhatja el! Nem hagyhatja el!
Lehunyja
szemét..................................................és mit
talál
Sötétség
erdejét
Tajtékzó tengerként tölti be a teret
Az időt
is ledönti magas márványtalapzatáról
Tombol
Megragadja a félelmeket és két
kezébe fogja borzalmas arcait
Remegve
csókol
Szürke színű halál hamvait
Nézd!
Még fény van a hamvakban is
Azt nem
égeti át, az emlékeket
Az nem lehet!
A gonosz királyfi kígyóbőröket
gyűjtött
Úgy
mondták, beléjük burkolja fagyos szívét és hogy élvezetét
leli a
csupasz hús vergődésében
Úgy
tartották róla hogy gonosz
Valójában nem hallott, nem beszélt
Levélárnyak
mögött lehunyta szemét
Túllépte
a fájdalom érzetét
S
megnyúzott testét ő is átnyújtotta volna boldogan
Tessék! Vedd el!
Részeim
repüljetek! Betöltöm a teret!
A megnyúzott testből részek repülnek
szerteszét
Millió
kék madár
Látod?
Másfelé száll mind
Miért
hordozná őket ő
Miért
lenne nem több mint összhatás
Nem
kellett neki az irányítás
Emlékezete, szelleme hatalom
Az idő
csak az anyag közé fagyott
S az idő
sebezte anyag cserepekké szakad
Hazudunk, mikor egymás testeibe
fordulunk
Valami
van itt, ami átérzi az ölelés legmélyebb bugyrait
Igen! Gonosz királyfiként meg kéne nyúzni egymás testeit!
..................................kinyílt
a szeme
volt neve
volt
bélyege
'99 I. 4.
a Békakirály
örök
tél lesz s összefagy a szánk
tőlem egy szót se
várj: az már nem én leszek
nem
vér jár az erekben
nem fény a szemekben
vadabbik szellemem csak
barna folt
kötődés őbenne sosem
volt
ő a tél, kollázs, bezárulkozás
jégtáblán
úszunk nagy érzelemtengeren
magunkba bújtunk -
forró a testünk
örvénybe ússzunk
a
tenger örök, ó ő sosem fogy el
de néha partokról
figyelem barna foltomat
irígy vagyok
"égnek
a tájak a folyók
testeink rajtuk a
hajók
tüzet hordozó
érzelemtutajok"
a
szavak majd elvesztik egykori értelmüket
színes fák intenek:
vigyázz!! tél lesz!!
de nem figyelsz...
beesteledett,
s hirtelen melletted ébredtem az égő hajnalon
valami körbefont
azt hittem kígyó! és fojtogat!
...de te voltál és én válladra hajtottam arcomat
kérlek
ne engedj megnyugodni engem!
légy Békakirály,
csúszómászó szörnyeteg
legyen vörös drágakő
a szemed!
üvölts
fülembe! húzz őrületbe újra!
ha a parton kóborolva
könnyesen néznék egy barna foltra egy
szellem? ott?
sodródik az örvény
felé
ahonnan vissza még nem
jött senki sem
mi mind
megyünk
de én mindezt élvezem!
'99. XI. 29.
Képekben suhanó álmaink
Ugyanott lakom ahol földetérnek
Tőled várom s akarom hogy várni akard
A képekkel karöltve hazatérjek
Tőled jó csak hogy vársz és engedsz
Megint halvány volt az arcunk
Elsüllyedtünk táncunk tengerében
Riadtan rohantak a képek mellkasunkból
Üzentek: üzetve suhantak valódi
Lakhelyünkre
Keressük őket szüntelen, az
Égen felhőkbe tekintgetünk
Partokról sodródunk, süllyedő neonok nem várnak már
Este van, hazavisszük
Képekben suhanó álmainkat
Sietségünk
Ugyanúgy
Halandó
Ahogy a
Neonok olvadása
Óriás tűzgolyónkba
Álmomban képek suhannak, pont ott lakunk ahol
Leszállnak hogy megérintsen
Minden
Ami
Itthon
Nincsen
2000. X. 27.
Az igazi idegenség
Igazi idegenség - távolban
fuldokló szemem
mélybe néző kereső szemem
A víz
-
egykor itt arcom visszatükröződött
felhők úsztak, ringatóztak benne
s a szemembe
vízből ég jutott
felhők...jó volt nekem
találgattam
melyik
milyen
Most
felbukkanok ugyanott
Iszonyú csöndet hozok
Nagy titkok sejtője
lettem
De titkom az égből víz
alá merült
S még nem tudom mit
súg, mit ír
A
felhők ehhez már túl játékosak
Fejtem, forgatom hatalmas
titkomat
Igazi
idegenség
Itt is
Ott is
2000. IX. 11.
Vers spirálokról
Suttogó délután
Pupillám hajlatán
Innen is, onnan is létezem
Rianó falak és a képek
maradjak, Átrepüljek?
Lenézek, lezuhanok
Sikoltó kristálytiszta összevisszaság
Percek, évezredek
Itt mozdulnak bennem
Rövidülnek, nyúlnak
bennük Állok, fekszem
Lehetetlen, lehetetlen
Soványodó
Pillanatba
Invitál
Riadok: kérdés kérdés után
Álmomban felsejlik még a pillanatnyi fény odafent
de már Lehetetlen tudnom mit jelent
jó mégis idelent
2000. XI. 10.
Víz
1.
A
távolság olyan hogy homályos szavaid áttetsző képeket
festenek
Ismerem - de kontúrjai
közül már útra keltek az arcok
Volt-szemgödrökben
távolba merülő hegy-völgy utak
Valahol láttalak
Valahol a tengerről
meséltem neked
Az idő
nekünk olyan
Hogy csak halványítja
arcaink
Távol
és rég valaki a tengerről mesélt
De az emlék
Nem te vagy
Nem én
Aki
hiányzik, mindíg csak ő
A távoli idő
Hullám
a testem
Tenger van bennem
Tengerben vagyok
Végtelen burok
Vándorhalak
titokszemében arc
Kontúrjaim
csak olvadnak, olvadnak
2.
A víz
barát
Körülfolyás
Fakad, múlik, visszatér
fakad
Testetlenné lényegít
Ringat, éltet, elragad
Hullámolt
szült az óceán hogy átadja ritmusát
Simítja a bennem lakó
asszimetriát
Vándorhalak
testén fénylő titkok gyűlnek
Szememből a vágyak víz
alá merülnek
Napot
nyel, forró szörnyeteglelket olt a víz
Áradó
Nyugtalan
Morajló
Egyetlenegy
2000. XII. 11.
Tengerszemed
Tengerszemed
hullámai
Visznek, utazom
Viharzol, nevetek
tomboló vized dühén
Csillag vagy,
csillagtérkép a táj
Forrásból tomboló
tenger-halál
Érintéstől
zuhannak zajfalak
Szigeten, csenderdőben
láttalak
Őzekkel futni át
A forrásnál
tengerészlényem kinyúlt feléd
Te néztél vissza rám
Tengerszemeddel
2001. I. 3.
Felsőbb ritmus
Pont
akkora hang táncolt a fejedben
Hogy belefért a
kiáltásom
De már nem figyeltél
Felsőbb ritmus húzta
kezed hogy vele járd táncodat, az
Fényesebb, beszédesebb
Bölcs
csillagszemű
Arca víz, a teste fény
Nekem e
hang semmit se árthatott
Pedig könnyen
megsebezhetett
Mint a védtelen
vándorhalak
Kinevetem önnön
kiáltásomat
Úgysem férnék már
bele, eltemettem földtestemet vele
Színek;
a fény
disszidensei
Kékben fessem meg a
megmásíthatatlan vízszínut?!
Vízbe fúlt bogarak
halálkiáltásait hozza a fény
Ahogy levelek közt
ragyog
S ott lejti táncát a
porszembe rejtett titok
Bogarak
énekével így lesz minden egy
Hozza a fény a szelet
A szél a fényt
Vízbe fúlt
bogarakénekét
Ami
rajtam kívül él, szabad legyen, szabadon engedhető
Vígyél máshová mert
A fényből máshol én
vagyok
Ezután
- vízbe fúlt kedvesem - mi lesz, mi lesz
Egymásnak miféle
hangokkal mesélhetünk
Vízszerű színeket,
olyan örvényeket?
Gangesz-játék
A
folyónak mélysége nőni fog
Magasba csábítja
szándékaink
Oda már oda már
otthonunk, a Ház
Vízben
égbe szökken
Zenéljük szándékait
dalokban - hozd a dobot
Nem is fáj - dobtuk neki
játékaink
Sodródott
szó, úszott zene
Tükrében arcunkra
leltünk
Sodródott
szó, úszott zene
Örök napmezőkre
hajnalra érkezik
Itt ünnepeljünk a parton
Minden
összefűzve
Egyetlen varázsige
mindenünk
Tábortüzünk súgja: "Ti itt a fényáltal összetartozók, mennétek együtt"
Valaki
játszik vízben forgó dobjainkon otthonmuzsikát
Valaki énekelt mellé
otthonverset
Aki
erős hajókon érkezik
Sodródhat fel-alá
tudatsíkjain
Holnapra itt akarják
lelni boldog perceink
Holnapra
máshol leszünk
Kéz a kézben megyünk
Hazafelé
Tavaszi torony
| Bennem ha
tavasz van madárként repülsz Hajnalban rádébredek Szól az éneked Szemem nyílik, felettem szállsz Furcsa torony tövében ébredtem s már indulok De még egy percig nézlek Repülsz Gömbeged
Indulok, hív
|
Bennem ha tavasz van tornyom
altat Vándorló hercegem csak Te vagy végtelen Szárnyam nyílik, álmodnak vége van Furcsa torony tövéből szállok úgy hív az ég De még egy percig nézlek Indulsz Gömbutad
Úgy hív az
ég |
Táncon
túl
Táncon túl
Világokat látnak
Ne csak
a táncot
Ne csak a táncot
Lássátok Sámánnak!
