Ágoston András Tabajdi Csabának, 1995. XI. 27.
Tabajdi Csaba
politikai államtitkár
Miniszterelnöki Hivatal
Budapest
Tisztelt Államtitkár Úr!
Tegnap 1995. november 27-én, a többi között Nikowitz Oszkár és Vékás János jelenlétében rövid, de különösen lehangoló beszélgetésem volt Törzsök Erikával a HTMH alelnökével.
Annak alapján amit Törzsök Erika mondott az etnikai tisztogatás amerikai jóváhagyása és Seselj vajda novem
ber 26-án tett televíziós megnyilatkozása közötti összefüggésekről (Seseljnek állítólag nincs kifogása a magyarok ellen, de a szerb menekülteket Vajdaságban el kell helyezni), én azt a következtetést vontam le, hogy ő nem látja mit tehetne ebben a pillanatban Magyarország a betelepítés ellen, hisz a nagyok az etnikai tisztogatást jóváhagyták.Rövid szóváltás következett, melyben érzésem szerint Törzsök Erika belenyugvásának adott hangot, én pedig ar
ról igyekeztem meggyőzni, hogy a magyar kormánynak az ENSZ-ben és a nagyhatalmaknál kell fellépni a magyar többségű községek és települések nemzetiségi összetételének megbontása ellen.Az alelnök asszony meghökkentő viszonyulása végül is csak jelzés. Jelzés arra, hogy a magyar illetékesek eg
észében véve érdektelennek és eredménytelenek bizonyultak a vajdasági magyarságot olyan súlyosan érintő probléma megoldásában.Véleményem szerint a szerb menekültek Vajdaságba való letelepítése ellen nemzetközi jogi érveket nem lehet felhozni. Önök hibáztak amikor elfogadva a
VMSZ szakszerűtlen érvelését, nem csak a vajdasági magyar többségű községekre és településekre összpontosították figyelmüket. Mi történt? Bekövetkezett az etnikai összetétel mesterséges, részben erőszakos megváltoztatása.A legújabb fejlemény az, hogy sa
jnos ENSZ pénzek bevonásával, folynak az előkészületek a jelenleg közösségi szállásokon levő szerb menekültek tartós elhelyezésére is. A VMDK-n kívül eddig csak Magyarország belgrádi ügyvivője hívta fel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága helyi képviselőjének O' Keeffe asszony figyelmét a betelepítésekre.Ha már az eddigi betelepítéseket nem sikerült Magyarországnak elhárítania, legalább az utolsó 15 százalék ENSZ segítséggel történő tartós elhelyezését kellene erőteljes nemzetközi fellépéssel, mindenekelőtt Genfben és New Yorkban, de a nagyhatalmaknál is megakadályozni. A legerősebb érv: ne költsenek ENSZ pénzeket (a m
agyar adófizetők pénzét is) a nemzetiségi összetétel erőszakos megváltoztatására!Ezenkívül, ha már bekövetkezett az etnikai összetétel me
gváltoztatása, használja ki ezt Magyarország arra, hogy érveljen a vajdasági magyar autonómia mellett. A megváltozott etnikai összetétel folytán elsősorban a VMDK perszonális autonómiára vonatkozó modelljének megvalósításáról lehet szó.Tisztelt Államtitkár Úr!
Nemcsak az alelnök asszony viszonyulása az ami miatt meg kell kérdeznem: van-e a HTMH-nak álláspontja arra vonatkozólag mi történik most Vajdaságban és mit kell tenni? Ha igen, akkor kérem tegyék ezt közzé.
Tisztelettel: Ágoston András
Budapest, 1995. november 27-én