Ágoston András Kovács Lászlónak, 1995. XI. 19.
Kovács László
Magyarország
Külügyminisztere
Budapest
Nagyrabecsült Külügyminiszter Úr!
A VMDK Elnöksége november 18-án megtartott ülésén aggodalommal összegezte a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek súlyos gondjait. Szlovákiában a nyelvtörvény, Romániában az oktatási törvény veszélyezteti a kisebbség egészét. Vajdaságban magyar iskolahálózat már régen nincs, s most a szerb menekülteknek az egyes magyar önkormányzati vezetők által is támogatott, már ENSZ
pénzeken történő letelepítése kelti a teljes kilátástalanság érzését. Ebben a helyzetben, reménykedve veszünk tudomásul minden olyan budapesti megnyilvánulást, ami segítheti a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációját, s ennek eredményeként autonómiatörekvéseik megvalósítását.A kisebbségi jogok szavatolását mi is a térség biztonságának szempontjából tartjuk fontosnak. Ezért fontos a bejelentés, miszerint hatpárti egyeztetés után kerülhet sor a döntésre, hogyan tovább a felvidéki magyarok ügyében.
Szeretnénk, ha most, amikor erre a legnagyobb szükség van, a kisebbségi politika ügyében konszenzus jönne lét
re. Ennek a konszenzusnak a lényegét a VMDK a következőkben látja:- Tekintse a magyar politikai elit a kisebbségek helyzetét olyan regionális biztonsági kérdésnek, amelynek megoldásába ha a kétoldalú tárgyalások nem hoznak eredményt, be kell vonni a nemzetközi tényez
őket is.- Vállalja a magyar politikai elit a kisebbségi autonómiatörekvéseket most már úgy is, hogy autonómiamodelle
ket követel tőlük.A kisebbségi jogokért történő együttes fellépés, s annak regionális biztonsági kérdésként való kezelése, a magyar kormány számára lehetővé teszi a szomszédokkal épített kapcsolatok viszonylagos önállósítását és elkülönített kezelését. Ezzel Magyarország , a kisebbségei által okozott hátrányból előnyt kovácsolva, demokratikus politikai küzdelmeivel növelheti sú
lyát a nemzetközi politikai színtéren és közelebb kerülhet az Európai Unióhoz is.Abban a reményben, hogy az összetett nemzetközi körülmények között a magyar politikai elit jó választ ad a kihívásra, tisztelettel: Ágoston András, a VMDK elnöke
Temerin, 1995. november 19-én