Ágoston András Tabajdi Csabának, 1995. XI. 14.
Tisztelt Államtitkár Úr!
Mellékelten küldöm a VMDK Elnökségének november 13-i Állásfoglalását.
Amikor 1992-ben hasonló veszély fenyegetett bennünket, nevezetesen, hogy a szerb kormány az ENSZ Mene
kültügyi Főbiztosságának anyagi segítségével kívánta az akkori menekültek betelepítését elősegíteni, én néhány napon belül eljuthattam Genfbe ahol magánál Annemarie Demmernél a Menekültügyi Főbiztosság európai igazgatójánál érvelhettem a terv ellen. Alapvető követelésem az volt, hogy az ENSZ ne segítse anyagilag azokat a törekvéseket, amelyek az etnikai összetétel erőszakos megbontására irányulnak, hisz ez azt jelentené, hogy az általa hozott dokumentumok megsértését pénzelné.Akkor sikerült elhárítani a veszélyt, most rajtam kívül álló okokból kifolyólag nem tudok Genfbe utazni.
Arra kérem segítsenek, hogy miután több magyartöbbségű községben megtörtént a menekültek befogadása, l
etelepítésük ne ENSZ segítséggel valósuljon meg.A SWISS DIASASTER RELIEF (SDR) belgrádi képviseletének faxszáma: 00 381 652 410.
A menekültek elhelyezésével mebízott belgrádi képviselőt, aki személyesen is megjelent a magyar községekben THOMAS RAMSLER-nek hívják.
Segítségét előre is köszönjük: Ágoston András
Temerin, 1995. november 14-én