Ágoston András Giczy Györgynek, 1995. IX. 12.
Giczy György
a KDNP elnöke
Budapest
Tisztelt Elnök Úr!
Örömmel értesültünk róla, hogy kisebbségi ügyekben a három ellenzéki polgári párt saját programot dolgoz ki.
A VMDK is szorgalmazza az összefogást.
A K
árpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációját mi elengedhetetlenül fontosnak tartjuk nemcsak a kisebbségek autonómiatörekvéseinek megvalósítása, hanem a trianoni trauma fokozatos meghaladása miatt is. Úgy véljük , hogy a magyar nemzet megmaradása és fejlődése nagyban függ attól, sikerül-e Magyarországnak bejutnia az EU-ba, a kisebbségi közösségek megmaradásának záloga pedig az autonómia. A két cél eléréséért folytatott közös politikai tevékenység egyben létrehozná a politikai integrációt, s ezzel a trianoni trauma távlatokat nyitó meghaladását is.Ezért különösen fontos, hogy a kisebbségek mielőbb önálló autonómiakoncepcióval rendelkezzenek. Csakis a legitim koncepció teszi lehetővé, hogy a kisebbségek a politikai kezdeményező szerepében léphessenek fel, anélkül, hogy mellőzniük kellene a közbeeső megegyezéseket, s a hatalom részéről megnyitott lehetőség
eket.A VMDK-nak van ilyen autonómiakoncepciója.
Tisztelt Elnök Úr!
Eddig az MDF az SZDSZ és FKGP adott számunkra lehetőséget arra, hogy a párt tisztségviselőivel, szakértőivel ismertessük autonómiakoncepciónk lényegét és a vele kapcsolatos politikai elképzeléseinket. Arra kérem Elnök Úr, tegye lehetővé, hogy egy ilyen találkozás a Kereszténydemokrata Néppártban is megvalósu
lhasson.Nekünk szeptember 18-tól 22-ig bármelyik nap megfelel. De, ha ez túl korai lenne, elfogadunk egy önök által meg
határozott későbbi időpontot is.Jelzésüket várva, tisztelettel: Ágoston András elnök
Temerin, 1995. szeptember 12-én.