Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

Vékás János Krémer Sándornak, 1995. II. 5.

Krémer Sándor

Chicago

Fax: (1 312) 226-4621

Oldalak száma: 2+3

Kedves Sándor!

A VMDK Elnöksége, meghallgatva az amerikai utamról adott jelentést, elfogadta a VMDK-t támogatni kész amerikai magyar szervezetekkel való együttműködési megállapodás szöveg-javaslatát. Kérlek, olvassátok el, ha van javaslatotok a kiegészítésére vagy módosítására, tegyétek meg, ha így elfogadható, küldjétek vissza aláírva.

A mi helyzetünk fokozatosan normalizálódik, visszatérünk eredeti feladatainkhoz, próbálunk nem reagálni a provokációkra, összeugrasztási kísérletekre. Jelenleg az autonómia-modell korszerűsítésén dolgozunk, segítségünkre van egy budapesti szakértői csoport, Glatz Ferenc akadémikus vezetésével. Ha ott befejezzük a munkát, a tagozatokban megvitatjuk az új szöveget és a várhatólag március folyamán sorra kerülő közgyűlésen el is fogadjuk. Megőriztünk benne mindent az eddigiből, a lényeges módosítás annyi, hogy a Magyar Nemzeti Tanács hatáskörét hangsúlyosabban a helyi önkormányzatok fölé helyeztük, mivel ez a testület hivatott képviselni a vajdasági magyarság egészét, tehát a szórványban és a tömbben élőket egyaránt.

Jelenleg a legfőbb teendő, hogy a magyar kérdés továbbra is a Jugoszlávia Értekezlet napirendjén maradjon, és ne érvényesüljön kettős mérce, vagyis ugyanolyan státust követelünk, mint a szerbek Horvátországban, vagy az albánok és muzulmánok Szerbiában. Erre hellyel-közzel kapunk is ígéreteket. Mellékelem az Ágoston András bonni útjáról készített feljegyzést.

Különben kaptunk egy nagyobb összegű támogatást az Illyés Alapítványtól a magyar iskolahálózat kiépítésével kapcsolatos előkészületekre és néhány egyéb célra, vagyis visszaadták annak a pénznek egy részét, amit Hódi tőlünk elvett. Megpróbáljuk most ebből a pénzből a pedagógusokat munka fejében (ankétok lebonyolítása, tanulmányok, adatgyűjtés, stb.) valami kis kiegészítő jövedelemhez juttatni.

Ami pedig a VMDK-beli tagságot illeti, a mellékelt belépési nyilatkozatot kell aláírni. (Az Alapszabály a VMDK 1990-es Évkönyvében található, a 87-93. oldalon, azt hiszem, hagytam belőle Nálatok.) A VMDK-ban eddig nem volt tagfelvételi eljárás, kizárni se lehetett senkit, ezeket az intézkedéseket valószínűleg ugyancsak a közgyűlésen iktatjuk be az Alapszabályba, hogy megszabaduljunk a köreinkben meszeseknek becézett VMSZ-tagoktól, akik ezidáig mást se csináltak, mint a VMDK-üléseken is hirdették, miért nem jó és nem reális az, amit a VMDK tesz és követel.

Küldök még egy cikket az MVSZ-en belüli ügyekről. Azért hívom fel rá a figyelmed, mert érzésem szerint ezeket a dolgokat kell szemmel tartani, hogy érthető legyen, honnan ered az MVSZ egyes körei részéről a VMDK ellen a jövőben is várható ellenpropaganda. Nekik az nincs ínyükre, hogy a VMDK igyekezett megakadályozni, hogy a "nemzetmentés" zászlaja mögé bújva folytassák pénzügyleteiket, másrészt ezt a konfliktust igyekeznek kihasználni bizonyos jelenlegi magyarországi kormányerők, amelyek viszont nem hajlandók felvállalni a határon túli legitim magyar szervezetek követeléseit. A tekintélyt élvező magyar kisebbségi vezetőkkel azonban még kockázatosnak tartják a nyílt leszámolást, ezért előbb azt szeretnék, ha különböző "botrányokban" előbb csorbulna valamelyest azok tekintélye a közvélemény előtt.

Üdvözlettel,

Újvidék, 1995. február 5.