A magyar politikai autonómia a tét. VMDK-közlemény, 1995. XII. 23.
A VMDK Tájékoztatási Szolgálata
Becse
1995. december 23-án
A magyar politikai autonómia a tét
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének Elnöksége 1995 december 23-án Becsén megtartott ülésén értékelte a VMDK Magyar Autonómia megvalósítására irányuló tevékenységét. Megállapításai a kö
vetkezők:1. A vajdasági magyarság újra nehéz évet tud maga mögöttMiután az etnikai indíttatású polgárháborút kezdettől fogva ellenezte, a szerb hatalom erőszakos mozgósításokkal és a súlyos lélektani hadviseléssel sujtotta. Ennek következtében mintegy 35-40 ezer magyar menekült el, vagy hagyta el önszántából az országot. Ezt tetézte az idén a mintegy 40 ezer szerb menekültnek a szerb kormány, s részben a vele együttműködő magyar polgárme
sterek segédletével, de legalább is hallgatólagos belegyezésével történt betelepítése.Annak ellenére, hogy van politikailag legitim és nemzetközileg is ismert autonómiakoncepciója, helyzete a párizsi békekötés után is nyílt és megoldatlan.
2. A szerb hatalom eddig két okból kifolyólag nem adta meg a VMDK által követelt Magyar Autonómiát. El
őször is, mert azt a VMDK-n kívül senki sem kéri. Másodszor, mert a szerb hatalom két legyet akar ütni egy csapásra.Várható ugyanis, hogy nemzetközi késztetésre Kosovo visszakapja az 1974-es alkotmányban rögzített autonómiáját. Vagy föderális egységgé vá
lik Kis-Jugoszláviában, s a vétójogot is megkapja, vagy más, csorbult formában jut etnikai, politikai autonómiához. Elsőrendű szerb nemzeti érdek, hogy az albán autonómiának szerb előjelű ellenpárja legyen. Autonómiát kell tehát adni a szerb többségű Vajdaságnak is. Ezzel lehet már a tartományi autonómiák szintjén ellensúlyozni az albán befolyást, s megtartani a köztársasági hatalmi szervek domináns helyzetét.De nemcsak erről van szó. A szerb nemzeti érdekeket szem előtt tartva, a felvilágosult szerb ellenzék, a szerb ellenzéki pártok egy csoportja, élén az egypártrendszer vajdasági tisztségviselőit tömörítő Vajdasági Klubbal, a párizsi békeokmányok aláírása előtti napokban kérelemmel fordult a békefolyamat irányítóihoz, melyben aut
onómiát követel a szerb többségű Vajdaságnak. Az ok egyszerű: ha a szerb Vajdaság autonómiáját a magukat demokratikusnak nevező szerb pártok követelésére lehet megadni, méghozzá úgy, hogy ezek a vajdasági kisebbségek érdekeire hivatkoznak, az így megadott autonómia alkalmas lesz arra is, hogy a szerb hatalom nemzetközi jóváhagyással szerelje le vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit.3. Eddig sem a VMDK, sem pedig a VMSZ, aláírásukkal nem adtak politikai támogatást ehhez a szerb kezdeményezéshez. A rossz viszont az, hogy a magyar kormány nem vállalja a vajdasági magyarság által legitimizált autonómiamodell nemzetközi képviseletét, illetve Kovács László
Magyarország Külügyminiszterének a magyar kisebbségi vezetők előtt tett minapi bejelentése szerint az ellenmodellt, a szerb többségű Vajdaság autonómiáját támogatja.A magyar kormány eddig nem vállalta a vajdasági magyarság autonómiakoncepciójának képviseletét. A politikai elit egy része kockázatosnak tartja a VMDK által követelt politikai autonómiát. Részben, mert a példát a többi magyar kisebbség is követheti. Másrészt, mert úgy gondolja, hogy a kisebbségi kérdés nyílt nemzetközi felvállalása elodázhatj
a az EU felvételt. Sajnos, vannak olyanok, mint például a HTMH vezetői, akik úgy gondolják, hogy az autonómia kérdése megkerülhető, ha a VMSZ által követelt közigazgatási körzetet egyszerűen politikai autonómiának nevezik ki.Az autonómia iránti viszony t
isztázása a magyar politikai elit sürgős feladatává vált. Biztató számunkra, hogy van már olyan parlamenti párt, amely nyíltan támogatja a VMDK autonómiakoncepcióját, s kimondja azt is, hogy azt a magyar kormánynak is támogatni kellene. A vajdasági magyarok esetében a kormánynak időszűkében kell eldöntenie, vállalja-e a politikai autonómiára vonatkozó követelés nemzetközi képviseletét, vagy sem. Az az elodázási képlet miszerint előbb a vajdasági magyaroknak kell egyességre jutniuk az idő szorításában tarthatatlanná vált. A történelmi döntés felelőssége ugyanis a magyar kormányé.4. A kisebbségek helyzetének romlása és ezzel összefüggésben a magyar állam politikájának eredménytelensége folytán a magyar állam és szomszédos államokban élő magyar kisebbségek ér
dekei ellentétesekké váltak.A magyar államnak az felelne meg, hogy minél kevesebbet foglalkozzon a nemzetközi porondon a kisebbségeinek helyzetével, s az egész problémát, úgy ahogy van, az Európa Tanácshoz helyezze át. A kisebbségek a nemzetközi porondon várnak többet a magyar kormánytól.
Ezt az ellentétet két féle képpen lehet feloldani.
A magyar kormány vagy elhallgattatja a kisebbségeket (pénz-megvonással, belső politikai bomlasztásukkal, a politikai autonómia kérdésének megkerülésével és a helyi önkormányzatok minőségileg más problémájának egyidejű behelyettesítésével), s csak az EU-ta
gságra összpontosít, vagy új elemekkel bővítve jelenlegi tevékenységét, megkísérli egyidőben közeledni az EU felé, s hozzájárulni a kisebbségek autonómiatörekvésének megvalósításához.5. A VMDK évek óta hangoztatott álláspontja az, hogy a nemzetállamokban
a magyar kisebbségek identitásának megőrzése, csakis a politikai autonómia keretei között lehetséges.A Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek helyzetének rendezése nem kétoldalú probléma, hanem, a k
isebbségek politikai követeléseiből kifolyólag, középkelet-európai, tehát regionális biztonsági kérdés. Megoldását a nemzetközi porondon, a Kárpát-medencében élő magyarság demokratikus, határmódosítás nélküli politikai integrációjának folyamatában lehet elérni.Ez a rendező elv lehetővé teszi, hogy Magyarország a szomszédos országokkal sokoldalú együttműködést val
ósítson meg. Ugyanakkor, a kisebbségekkel együtt, szükség szerint közvetítők bevonásával, a nemzetközi porondon küzdhet a kisebbségi autonómiák megvalósításáért. A demokratikus, konkrét modellekben rögzített kisebbségi autonómiatörekvések támogatása, egyértelművé tenné politikai pozícióját. Egyben értelmetlenné válna a Magyarország és a magyar kisebbségek ellen a szomszédos országokban folyó propaganda, különösen a szeparatizmus vádja. A közös küzdelemben Magyarország közelebb kerülhet az EU-hoz, s eljuthatunk a trianoni trauma demokratikus, méltányos feloldásához is.6. A vajdasági magyarság mindezt tudja. Azt is, hogy Magyarországnak történelmi esélye van az EU-ba való bejutásra, s hogy ezt nem szalaszthatja el. Mégis, úgy véli, hogy az EU tagságért folytatott politikai küzdelem és az autonómiakövetelések támogatása közötti ellentét csak látszólagos. Ha a magyar kormány a kisebbségekkel együtt lépne fel azok politikai autonómiamodelljeinek képviseletében és védelmében, ezzel egy maga teremtette tabut oldhatna fel Eu
rópában. Ebből minden félnek haszna származna.A vajdasági magyarság várja a támogatást, amely számára a megmaradást jelenti. Magyarországtól, a magyar kormánytól, mert anyaországa csak egy van.
A Vajdasági magyarok Demokratikus Közösségének Elnöksége