Ágoston András: Pártvetélkedés a Népkör felújítása körül, 1995. XII. 9.
Méltó otthona a kultúránknak
Magyar Szó, 1995. december 7., 4. oldal
Nem hiszem, hogy van vajdasági magyar, aki ne tudná milyen jelentős szerepe van a szabadkai Népkörnek ku
ltúránk megőrzésében. Mindannyian örülünk megújításának és sokat várunk a benne működő együttesektől a jövőben is.Éppen ezért sajnálatos az a politikai huzavona, amelyet Kasza József községi elnök, a VMSZ elnökjelöltje megnyilatkozásai nyomán keletkezett.
A szóban
forgó interjúban Kasza József két legyet akar ütni egy csapásra. El akarja terelni a figyelmet a Népkör felújítását kisérő anyagi jellegű mesterkedésekről és a VMSZ számára akarja kisajátítani az átadási ünnepséget.Kasza József azt mondja, nem történtek visszaélések a Népkör felújítása körül. Igaz, bizonyos mértékben túl kellett lépnünk a költségtervet - vallja be töredelmesen -, de rögtön megadja a magyarázatot is. "A bontás során derült ki ugyanis, hogy az egyik része vályogból van, ezért egyes falakat az alaptól kellett újjáépíteni", közli teljes tekintélyét bevetve a olvasóval.
A nyájas olvasónak meg kell emészteni, hogy a hétszáz nyolcvan ezres költségkeret két millió nyolcszáz ezer dinárra történt megnövekedését, "egyes falak" újjáépítése okozta. Vajjon mennyibe kerülhet akkor egy felújított fal?
Van itt más is. Kik a tulajdonosai azoknak a vállalatoknak, amelyek nyilvános pályázat nélkül kaphatták meg a biztos és jól fizetett kivitelezési munkákat? Erre a csak a "tényfeltáró bizottság" számára mellékes kérdésre, az interjú
ból sem kapunk választ. Véletlenről lenne szó? Aligha!Kasza úgy gondolja, hogy ha a VMDK-t szapulja, ezekre kérdésekre nem kell választ adnia.
De a VMSZ elnökjelöltje itt nem áll meg. Újfent vádaskodik: a VMDK-t teszi felelőssé a Népkör ellen elköv
etett, s azóta is felderítetlen bombamerényletért. Ezzel az abszurd, felháborító kijelentésével kívánja lehetetlenné tenni a VMDK vezetőinek az ünnepségen való megjelnését.Így a mindannyiunk örömére felújított Népkör átadása a VMSZ pártrendezvényévé vált.
Temerin, 1995. december 9-én
Ágoston András, a VMDK elnöke