Másodszor, szükség van arra is, hogy a szerb hatalom, a parlamenti pártok belássák: a többnemzetiségű Szerbiában a kisebbségek önazonosságnak megőrzése, s ennek jogi kerete, az autonómia egyben szerb nemzeti érdek is, hiszen a jó nemzetek közötti viszonyok az egész országot közelebb viszik Európához.

Harmadszor, ahhoz, hogy a szerb hatalmi berkekben és a politikai közvéleményben ez a szemléletváltás megtörténjen olyan nemzetközi légkörnek kellene kialakulnia, amely kedvez az autonómia létrejöttének. Biztatás számunkra, hogy az autonómia gondolata gyökeret vert a nemzetközi politikai gondolkodásban, s nagy érdeklődés mutatkozik az új körülményeknek megfelelő autonómiamodellek iránt.

Jóllehet a magyar diplomácia hatékony a kisebbségügyi nemzetközi dokumentumok kimunkálásában, elfogadtatásában, s vannak részeredmények a szomszéd országokban elfogadott jogelvonó aktusok egy-egy következményének megelőzésében, visszaszorításában is, a magyar kisebbségpolitika mégis válságban van.

Nem lehet vitás: folytatni kell a nemzetközi dokumentumok kidolgozásában való részvételt, s nem szabad lemondani a szomszédok jogelvonó gyakorlata elleni küzdelemről sem. A kisebbségi szervezetek folytassák napi küzdelmeiket a mindenkori hatalom kisebbségi jogokat sértő politikája ellen. Látni kell azonban, hogy a helyzeten csak valaminek a hozzáadásával változtathatunk. Meg kell találni és fel kell mutatni a magyar alternatívát.

Be kell vallanunk: a rendszerváltást és Magyarország teljes önállóságának visszaszerzését követően nem tudtuk világosan megfogalmazni és a nemzetközi porondon felmutatni mi az amit közösen akarnak a Kárpát-medencében élő magyarok. Nyugaton már tudják, hogy szenvedünk a trianoni traumától, de mi sem, tehát ők sem tudják, hogyan akarjuk ezt feloldani. Megértést, érdeklődést, a nemzetközi porondon csak akkor várhatunk, a politika nyelvén is megfogalmazzuk, hogyan képzeljük el a trianoni trauma feloldását. Bizalom híján a szomszédok indokoltnak látják összehangolt lépéseket tenni a területükön élő magyar kisebbségek beolvasztására, vagy szétszórására, a nagyhatalmak pedig újabbnál újabb kifogásokkal hárítják el az EU felvétel folyamatának megindítását.

Az Európa Tanács 1201-es ajánlása körüli bonyodalmak is jelzik, hogy az autonómiavita még nem dőlt el. Ezért magyar vonatkozásban is szükség van az összefogásra. Azt kellene mielőbb elérnünk, hogy a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek mielőbb mind megalkossák a számukra legmegfelelőbb autonómiamodelleket, a magyar kormány pedig felvállalja ezeknek a nemzetközi porondon való képviseletét.

Milyenek az esélyek arra, hogy megvalósuljon a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációja?

Mivel a kisebbségi követelések megvalósítása hosszabb folyamatnak ígérkezik, érthető és elfogadható a magyar kormányok gyakorlati politikája, amely Magyarország EU-tagságának ad előnyt. Ennek jegyében a Boross-kormány, az Európához való gyorsabb csatlakozás reményében, elfogadta a Balladur-terv megcsonkított változatát, amelyből a szomszédok nyomására kimaradt a kollektív jogokra s a kisebb, megegyezéses határmódosításokra vonatkozó tétel. A magyar-szlovák alapszerződés megkötése újabb, logikus lépése ennek a politikának.

A baj az, hogy nincs nemzeti konszenzus a trianoni trauma meghaladásának ügyében. Az eddigi kormányok két szélsőség között őrlődtek. Nem tudtak olyan kompromisszumot felajánlani, amely feloldaná a "tele van a hócipőm a kisebbségekkel" és a "nincs jogunk lemondani arról, amit tőlünk erővel vettek el" szószólói között állandósult politikai feszültséget.

A kompromisszumot meg kell találni! Mindenek előtt le kell számolni az illúziókkal. Ki kell mondani amit mindannyian tudunk. Azt, hogy Magyarország nem tudja gazdaságilag felemelni a mintegy három millió kisebbségi magyart. Nincs szükség tehát arra, hogy gazdasági vonatkozású ígéretek szorítsák háttérbe az autonómiaköveteléseket. Tudomásul kell továbbá venni, hogy a magyarországi politikai tényezők óhajától függetlenül, az immár politikai szubjektivitással rendelkező kisebbségek mindenképpen bizonytalansági tényezőnek számítanak.

Ha nemzeti kompromisszumként, elfogadhatóvá válna az autonómiamodellek kidolgozásáért és az autonómiatörekvések érvényesítéséért folytatott, nyílt és közös küzdelem, ebben a folyamatban megvalósulhatna a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációja. S ezzel lassan a trianoni trauma meghaladása is.

A kisebbségek védelme körüli jelenlegi dilemmák tisztázása mindenkinek érdeke. Elsősorban a kisebbségeknek, de Magyarországnak is, hiszen az autonómiatörekvések támogatása, s az autonómiamodellek kimunkálásának serkentése, előbb-utóbb megértésre talál nyugaton is. Az autonómiatámogató kisebbségi politika, mert reális érdekeket jelenít meg, előbbre viszi, tárgyszerűbbé teszi a szomszédos országokkal alakuló kapcsolatokat. Még akkor is, ha elmegy egészen a nemzetközi közvetítők bevonásáig.