Ágoston András: A magyar kisebbségpolitika válsága, 1995. X. 16.
A magyar kisebbségpolitika cselekvésképtelen, válságban van. A szomszédos országok kormányainak összehan
golt, frontális ellenállása miatt nem tudja előrevinni a magyar kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezését.A helyzet sok tekintetben rosszabb, mint a szocializmus idején volt.
Sem a kemény követelések, sem a barátkozás taktikája nem hozott eredményt. Nincsenek részeredmények sem. A magyar diplomácia csak a kisebbségpolitikai nemzetközi dokumentumok kimunkálásában és elfogadtatásában tud bizonyos részeredményeket elérni.
A sikertelenséghez, azon tényen kívül, hogy a nyomásgyakorlásra nincsenek eszközök, mindenképpen hozzájárult az is, hogy a magyar politikai elitnek nincs hatékony kisebbségpolitikai stratégiája. Nem egy vagy két párt hibája ez, hanem az egész magyar politikai elité.
A demokratikusan megválasztott magyar kormányok két végletes st
ratégia között őrlődnek. Az egyik a “mindent vissza”, vagy, enyhébb formájában, a “nem szabad semmiről sem lemondani”, a másik az “előbb jussunk el Európába, utána meglátjuk mit lehet majd tenni a kisebbségekért”.Az egyik azért nem fordul Európához, mert tudja, hogy ez hiábavaló lenne, a másik azért, mert fél. Fél kimondani, mi a Kár
pát-medencében élő magyarság nemzeti érdeke, mert ez Európának esetleg nem tetszik.E felemás állapot következményeként a magyar diplomácia nem juthat a politikai kezdeményező kétségkívül kedvezőbb szerepébe. Mivel nincsenek világosan meghatározott célkitűzései, követelései, leginkább a tűzoltó szerepében tevékenykedik: igyekszik csökkenteni a bajt, elhárítani a partnerek kezdeményezéseinek követke
zményeit.Külön gond, hogy a k
isebbségpolitika a pártok közötti vetélkedés tárgyává vált, miután a kormányváltás után gyorsan beigazolódott, hogy stratégia nélkül az új taktika sem hozott eredményt. Ahelyett, hogy a pártérdekeket félretéve munkához látnának, a legfelelősebb pártok egymásra mutogatva igyekeznek kibújni a felelősség alól. Közben pedig, Vajdaság vonatkozásában mindenképpen, elszalasztják a cselekvésre alkalmas történelmi pillanatot.Hol a kiút?
Lehet, hogy nincs is kiút. De mielőtt ezt kimondanánk, még egy kísérletet kell tenni a hatékony nemzeti stratégia kidolgozására. Ha a nemzetközi dokumentumok előkészítésében és meghozatalában való részvétel, valamint a nemzetrészenkénti megközelítést feltételező kétoldalú tárgyalások nem hoznak eredményt, csak a szemléletvá
ltás segíthet.Ha magyar diplomácia (mindkét eddigi politikai felállásában) elfogadta a szegmensenkénti rendezés elvét, ami úgy látszik csak a különben szoros együttműködésben álló szomszédos országoknak felelt meg, akkor most be kell lá
tni, hogy ez tévedés volt, hiba, amit csak közösen lehet helyrehozni.Magyarország és a szomszédai között, valamint ez utóbbi országokon belül is megmutatkozó politikai feszültség forrása maguk a kisebbségek. Nyílt és megoldatlan helyzetük olyan regionális probléma, amelyet szegmensenként, csupán kétoldalú megközelítés alapján, nem lehet megoldani.
A kisebb
ségeknek az érdekelt országok szándékától függetlenül is létező politikai tevékenysége állandó feszültségforrás marad mindaddig, amíg a hárommillónyi kisebbség számára is megfelelő megoldás nem születik. A kisebbségek léte és politikai tevékenysége Európában is érzékelhető politikai feszültséget kelt, amely objektíve akadályt jelent az érdekelt országok európai beilleszkedésének folyamatában. Ezért ezek az országok mindegyike érdekelt a kisebbségek helyzetének méltányos rendezésében.Tekintettel arra, hogy
magyar kisebbségekről van szó, a megoldási javaslat kidolgozása elsősorban Magyarország felelőssége. Ha ezt a felelősséget vállalja, kisebbségi stratégiájának kidolgozásával átveheti a politikai kezdeményező egyértelműen kedvező szerepét is.Melyek a lehetséges kisebbségi stratégia elemei?
A kiindulópontok, a célok és az alkalmazható módszerek.
A kiindulópontok a következők:
a kisebbségek helyzete és a trianoni trauma közötti összefüggések elismerése, méltánylása és felmutatása,
a határmódosítás reális esélyeinek hiánya,
a magyar diplomácia eddigi tevékenysége és az eredmények hiánya,
a szomszéd országok egybehangolt tevékenysége a kisebbségek teljes alávetettségének megteremtésére.
A kisebbségi stratégiának három célja lehet:
hogy növelje Magyarország tekintélyét, súlyát a nemzetközi porondon és segítse az EU-felvételt;
hogy olyan közjogi keretek jőjjönek létre a szomszéd országokban, amelyek lehetővé teszik az ott élő magyar k
isebbségek önazonosságának megőrzését és szülőföldjén való megmaradását;hogy segítse a trianoni trauma távlatokba mutató megoldását.
Az eszközök
közül csakis azok jöhetnek számításba, amelyek a demokratikus, elvszerű tevékenységen alapulnak. Folytatni kell a nemzetközi dokumentumok előkészítésében és meghozatalában való részvételt, valamint a nemzetrészenkénti megközelítést feltételező kétoldalú tárgyalásokat is. De ehhez hozzá kell tenni a kisebbségek autonómiatörekvéseinek, illetve autonómiakoncepcióinak nemzetközi megjelenítését, s ezzel összefüggésben a nyílt közös fellépést is.