Ágoston András: Segíteni, betelepítés nélkül. Válasz a Magyar Szó körkérdésére, 1995. VIII. 10.
Segíteni, betelepítés nélkül
A VMDK szerint fennáll a veszély, hogy az eddig nem tapasztalt méretű szerb menekülthullám részben Vajd
aságban csapódik le.A menekülés az egyéni, de nemzeti tragédia is. A VMDK mindig ellenezte a háborút, mert tartotta magát a párizsi konvencióhoz amely szerint Európában már nem léteznek csak háborúval megoldható érdekellentétek. De, ha már bekövetkeztek ezek a nemzeti ellentéteken alapuló konfliktusok a volt
Jugoszlávia területén, a menekülőket nemzetiségüktől függetlenül segíteni kell.A VMDK síkraszáll azért, hogy a vajdasági magyarság csakúgy mint eddig, segítse a súlyos humanitárius hely
zetben levő menekülteket. Mindennel amire szükségük van.De a menekü
lteknek a magyarlakta községekbe, valamint a szigetmagyarság településeire való mesterségesen, vagy erőszakkal történő betelepítése, megváltoztatná a lakosság etnikai összetételét. Ez ellentétben áll az érvényes nemzetközi dokumentumokkal.Ha figyelembe vesszük, hogy a Szerb Köztársaság kormányának 1992-ben hozott határozata a menekültek ma
gyarlakta községekbe való betelepítéséről továbbra is érvényben van, s megvalósítása most is fenyeget, érthető, hogy aggódva figyeljük a fejleményeketKülön gond, hogy
a helyzet, részben a menekültek száma, részben pedig a VMSZ és a Szerbiai Szocialista Párt koalíciója miatt, amely a községi döntéshozatal szintjén lehetőséget ad a betelepítési terv végrehajtására, most nehezebb mint 1992-ben.A VMDK továbbra is tartja ma
gát a betelepítéssel kapcsolatos három évvel ezelőtti állásfoglalásához. Kész a menekültek megsegítésére, de a betelepítés elleni politikai küzdelemre is.Ágoston András
[Megjelent: Magyar Szó, 1995. VIII. 13.]