A restaurációs ellenzék vezéregyénisége Major Nándor újra hozzányúlt kedvenc témájához: van-e esélye a VMDK-nak arra, hogy az általa képviselt autonómiakoncepciója valamint a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációjára, vonatkozó elképzelése s ezzel a trianoni trauma demokratikus meghaladása, utat törjön magának a magyar politikai színtéren.

Ebből a különben pontos megállapításból Major a tények merész megkerülésével és néhány csúsztatással eljut a szónoki kérdésig: képes lesz-e a VMDK felszámolni illúzióit, és a "hazai porondon gyámolítók nélkül jól felkészülni az átrendeződés egyre közeledő próbatételére"?

Major szerint a VMDK már 1990-től odaállt az akkor hatalomra került MDF mögé, s most miután a Horn-kormány az EU felvétel érdekében félretette a kisebbségeket, politikai zsákutcába került autonómiakoncepciójával, s a Magyarok Világszövetségétől átvett politikai integrációs elképzeléseivel együtt. Szó sincs ilyesmiről!

Antall József elévülhetetlen érdeme, hogy kimondta a tizenötmillió magyar összetartozására vonatkozó politikai tételt, s élete végén, először Trianon óta politikai tanácskozásra hívta meg a kisebbségi magyar szervezetek vezetőit. De sem ő, sem Boross Péter nem jutottak el addig, hogy konkrétan (például az anyagi támogatások kettős funkciójának megteremtésével) serkentsék a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit.

Másrészt, a kormánykoalíció programjában, új elemként, megjelenik a kisebbségi autonómiatörekvések támogatásának vállalása, de az autonómiamodellek kidolgozásának serkentése, s az anyagi támogatások kettős funkciójának megteremtése tovább várat magára.

Ugyanakkor, részben a kisebbségek helyzetének rohamos romlása miatt, Horn Gyula és Fodor Gábor minőségileg új politikai stílust honosítva meg, Romána és Szlovákia felé bátran vállalják a közvetlen politikai intervenció ódiumát.

Egészséges önvédelmi reflex formájában megjelennek tehát a történelmileg megfelelő politikai stratégia elemei, de továbbra sincs lényegi változás a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációja ügyében.

A VMDK politikája kezdettől fogva világos és egyértelmű. A vajdasági magyarság perszonális autonómiájának eszméjével indult, de már 1992-ben megalkotta a hármas autonómia koncepcióját. A modell amelyben a VMDK ezt a koncepciót megjelenítette, jogilag kidolgozatlan volt, de ezt a hiányosságot az 1995-ös módosítás kiküszöbölte. A perszonális autonómiára vonatkozó rész dominánssá vált és jogilag rögtön kivitelezhető.

A VMDK szinte kezdettől fogva síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációjáért. Nézzük a tényeket!

A VMDK 1993 májusában nemzetközi autonómiatalálkozó megszervezését javasolta a magyarországi parlamenti pártok vezetőinek. Ez év végén kimondta a Kárpát-medencében élő magyarok politikai összefogásának szükségességét. A magyarországi pártelnökökhöz eljuttatott levelében a VMDK feltette a kérdést: "Mi történne akkor, ha megfelelő nemzetközi előkészítés után a Magyar Országgyűlés, valamint az utódállamokban működő magyar kisebbségi szervezetek legitim küldöttségei közös nyilatkozatot fogadnának el (esetleg meghívott külföldi politikusok jelenlétében), amelyben kimondanánk, egyrészt azt, hogy nem követelünk határmódosítást, de ugyanakkor együtt kívánunk küzdeni a nemzetközi porondon a magyar kisebbségek autonómiakoncepcióinak megvalósításáért?"

Az alapszerződésekre vonatkozó 1994 októberében kelt VMDK Állásfoglalás, amelyet Major lapjában a Magyar Szóban azon frissiben megtámadott, kimondja: amennyiben ez "feltétele Magyarország EU tagságának, az alapszerződéseket meg kell kötni. De itt nem szabad megállni".

A Magyar Autonómia s benne a Perszonális Autonómia modelljének kidolgozásával, valamint a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosítás nélküli politikai integrációja eszméjének meghirdetésével a VMDK nem a magyarországi politikai pártok kegyeibe kíván beférkőzni. A méltányos történelmi kompromisszum felmutatásával a régió magyar kisebbségeinek ügyét igyekszik előbbre vinni. Méghozzá úgy, hogy tapasztalatait felkínálja más érdekelt kisebbségeknek is.

Miért állít Major valótlanságot? Hacsak azért nem, hogy a vajdasági magyarság előtt úgy állítsa be, mintha a VMDK csak "behozatali" eszmékkel lenne képes felvenni a versenyt a restaurációs ellenzék autonómiaellenes ideológiájával.

A Boross-kormány valóban tévedett, amikor az EU-hoz való gyors csatlakozás reményében visszautasította a határontúli magyar vezetők kérését, s elfogadta a Balladur-terv második változatát amelyből cseh, szlovák és román követelésre kimaradt a kollektív jogok fogalma, meg a megegyzéses kisebb határmódosítások lehetősége is. Ezzel kész tények elé állította a Horn-kormányt, s belekényszerítette azt a magyar-szlovák alapszerződés megkötéséhez vezető egyirányú utcába, de nem tette lehetetlenné a kisebbségi autonómiatörekvéseket.

Az Európai Tanács 1201-es ajánlásának megerősítésért folytatott küzdelemben viszont, újra jeleskedtek a magyarországi képviselők. Ez az eredmény újabb lökést adhat a kisebbségi autonómiák megvalósításának.

Nincs tehát ok a riadalomra. Még akkor sem, ha a magyarországi pártok többségében vannak politikai erők, amelyek a Európai Unióba való gyors bejutás reményében, a továbbiakig szívesen mellőznék a határon túli magyar kisebbségek ügyét.

Lengyel Lászlónak, akinek szavait Major arra használja fel, hogy újra megtámadja a VMDK koncepciót, végül is igaza van. Az több okból kifolyólag, valóban illúzió, hogy a kisebbségi nemzeti középosztályok autonómiáik révén összeépülhetnek az anyaországi nemzeti középosztállyal. A VMDK csak annyit mond, hogy a kisebbségek kivívott politikai törekvéseik miatt objektíve bizonytalansági tényezőnek számítanak régióban. Akkor is így lenne ez, ha bármely magyar kormány proklamációt adna ki, miszerint nem kíván kisebbségeinek kérdésével foglalkozni. Mi erre a meglevő problémára kínálunk demokratikus és véleményünk szerint méltányos megoldást.

Major a restaurációs ellenzék élén(az egypártrendszerben országló magyar politikai elit tagjairól van szó), a vajdasági magyarságot politikai vonatkozásban nem tartja az összmagyarság részének. Számára a kisebbség politikai szubjektivitása elfogadhatatlan politikai konstrukció, mert az a politikai kollektív jogok elismerését jelentené. De az igazi baja az, hogy az általa képviselt politikai csoportosulás tagjai, nem a vajdasági magyaroktól akarnak politikai megmérettetés útján tisztségeket és mandátumot kapni, hanem a mindenkori szerb hatalomtól. Méghozzá a lefelé, a vajdasági magyarok irányába megnyilvánuló politikai felelősség nélkül.

Általánosítva, Major az államhatárokkal tagolt Európát látja maga előtt, amelyben a kisebbségeknek hallgass a neve, a VMDK pedig a nemzetek Európáját, amelyben az emberi szabadságjogok kiterjednek az olyan kis közösségre is mint amilyenek a nemzeti kisebbségek. A VMDK léte bizonyítja, hogy vannak még olyanok akik így gondolkodnak.