Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

Ágoston András: A VMDK cselekvési programja, 1995. VI. 27.

A VMDK cselekvési programja az eddigi dokumetumokra alapul, de figylembe veszi az új körülményeket is.

I. A VMDK autonómiakoncepciója jó kompromisszum

A VMDK abból indul ki, hogy az általa képviselt autonómiakoncepció, melyben a Perszonális Autonómia domináns helyzetben van, jogi keretet ad a vajdasági magyarság önazonosságának megőrzéséhez. Az autonómiamodell nem más mint egy egészséges kompromisszum.

Kompromisszum, modus vivendi egyfelől a nemzeti önrendelkezés elve, másrészt az állami szuverenitás, a területi integritás megőrzésének igénye között. Kiiktatja a határódosítási követelésekkel járó háborús veszélyt, ugyanakkor lehetővé teszi a határmódosítás nélküli nemzeti integrációt. Ebben a vonatkozásban alkalmas a trianoni trauma demokratikus, a nemzetközi mércékkel mérten is elfogadható meghaladására.

Az autonómiakoncepció megvalósításának négy feltétele van:

- Kell egy megvalósításra alkalmas modell (Ezt a VMDK felkínálta).

- Szükséges a szerb politikai színtér legerősebb pártjainak támogatása (Erre akkor kerülhet sor, ha a szerb meghatározó tényezők is arra a meggyőződésre jutnak, hogy a VMDK autonómiakonepciójának megvalósítása egybevág a szerb nemzeti érdekekkel, ha elfogadják a demokratikus, Európa felé törekvő Szerbia-képet).

- Ha a volt Jugoszlávia területére vonatkozó béetárgyalások nemzetözi irányítói is napirendre tűzik a kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezését, és politikailag támogatják a demokatikus kisebbségi törekvéseket.

- Ha a magyar kormány a gyakorlatban is vállalja a VMDK által szorgalmazott autonómiamodell, elsősrban a Perszonális Autómia megvalósítására irányuló törekvések politikai képviseletét a nemzetközi politikai színtéren.

A vajdasági magyarság helyzetének a jugoszláviai rendezés keretében történő megoldásán kívül, van egy másik sík is, amelyen, a magyar kormánnyal együtt küzdeni lehet a magyar kisebbség ügyének előbbrevteléért.

A Kárpát-medencáben élő magyar kisebbségek kérdése felfogható a térség biztonságpolitikai problémájaként is. A politikai szervezeteik tevékenysége révén a kisebbségek a politika szubjektumává váltak, s érdekeltek autonómiatörekvéseik érvényesítésében. Ha ez az érdekeltség politikai követelések formájában jelenik meg, a kisebbségek biztonságpolitikai tényezővé válnak. Az érintett országok, Magyarország, Románia, Szlovákia és Kis-Jugoszlávia, de az érintett kisebbségi közösségek közös érdeke, hogy a demokratikus kisebbségi követelések következtében létrejött politikai feszültség ne állandósuljon, s ne váljék a térségben bizonytalansági tényezővé.

Ahogy Magyarország nem veheti semmibe a magyar kisebbségi követelések nyomán jelentkező politikai feszültséget, úgy a környező államok sem kezelhetik kizárólag belügyként az ott élő kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetét. Közös érdekük, hogy közösen, esetleg nemzetközi közvetítők segítségével tartós megoldást találjanak. Ha az érdekelt országok a kisebbségi autonómiatörekvések érvényesítésében találják meg a megoldást, ezzel az Európába vezető utukról hárul el egy kicsinek éppenséggel nem mondható akadály.

II. A VMDK a hazai és a nemzetközi politikai színtéren

A szerb politikai színtéren a VMDK több irányban tevékenykedik:

- dialógusra törekszik a szerb hatalommal és igyekszik elfogadtatni autonómiakoncepcióját a szerb politikai pártokkal:

- igyekszik megteremteni a magyar iskolahálózat létrehozatalának feltéteeit:

- eljár a vajdasági magyarságot érintő emberjogi sérelmek ügyében:

- együttműködik a Szerbiában elő más kisebbségekkel, segíti őket autonómiatörekvéseik megfogalmazásában:

- segíti a Szerbiában zajló demokratizálódási folyamatokat mind képviseleti testületekben, mind pedig a politikai életben.

- erejéhez mérten támogatja az embargó megszüntetésére irányuló demokratikus törekvéseket, s a maffiagazdálkodás elemeitől terhes gazdasági viszonyok között síkraszáll a vajdasági magyarokat hatványozottan sújtó munkanélküliség csökkentéséért, valamint a tényleges piacgazdálkodás alapjainak megszilárdításáért.

A nemzetközi politikai színtéren a VMDK síkraszáll a vajdasági magyarság kisebbségi sérelmeinek orvoslásáért és igyeksik tudatosítani, hogy e kisebbség helyzete nyílt és megoldatlan. Megismerteti a nemzetközi tényezőket a vajdasági magyarságot ért emberjogi sérelmekkel. Érveket sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy a Magyar Autonómia megvalósulása nélkül a vajdasági magyarság rövid időn belül megszűnik közösség lenni, szétszóródik, asszimilálódik.

A VMDK az általa képviselt autonómiakoncepciót, de különösen annak domináns elemét a Perszonáis Autonómia modelljét általános érvényű demokratikus modellnek tartja, amely lehetővé teszi, hogy egy kisebbség területi autonómia nélkül is kifejezésre juttathassa politikai szubjektum voltát. Mivel a modell megoldást jelent mind a tömbben, mind pedig a szórványban élő kisebbség számára, s beleépült a pluralizmus elve is, a VMDK másoknak is felkínálja alkalmazásra.

III. A VMDK tevékenysége a magyarországi politikai színtéren

A VMDK a Magyarországon megülönböztetés nélkül partneri együttműködésre törekszik minden számottevő politikai erővel, a mindenkori magyar kormánnyal és a kormányzati szervekkel is. Az együttműködés során síkraszáll a trianoni trauma határmódosítás nélküli, demokratikus feloldásáért, a Kárpát-medencében élő magyarok politikai integrációjáért.

A Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli demokratikus politikai integrációja a magyar kormány és plitikai tényezők, valamint a kisebbségek legitím szervezeteinek közös politikai célokért folytatott együttes nemzetközi fellépés során valósulhat meg. A VMDK két közös célkitűzést kiemelkedően fontosnak tart. Az egyik Magyarország EU tagsága, a másik a kisebbségek autonómiatörekvéseinek megvalósulása. E két cél mellérendelő összefüggésben áll egymással, de a reális helyzetnek megfelelően Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása, mint hamarabb elérhető cél, előnyben részesülhet.

Ha a nemzetközi politikai színtéren bebizonyosodik, hogy az alapszerződések megkötése feltétele Magyarország Európai Unióba való felvételének, akkor azokat alá kell írni. De itt nem szabad megállni.

A VMDK olyan megegyezés kimunkálását tartja szükségesnek, melynek résztvevői, a mindenkori magyar kormány, valamint a legitím kisebbségi szervezetek vállalják, hogy a nemzetközi porondon, regionlis problémaként, közösen jelenítsék meg a kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezésére irányuló autonómiatörekvéseket.

Mivel a magyarországi anyagi támogatás nagyban hozzájárul a kisebbségek kulturális és más közösségi szükségleteinek kielégítéséhez, a VMDK síkraszáll azért, hogy a támogatásoknak kettős funkciója legyen. Egyrészt, hogy fenntartsák a szóbanforgó tevékenységeket, másrészt, hogy serkentsék a kisebbségi közösség autonómiatörekvéseit.

Éppen ezért

most meg lehetséges és szükséges.

Ugyancsak fontos, hogy a vajdasági magyarság

- A vajdasági magyar politikai színtér

- A VMDK és a politikai pluralizmus

- A VMDK mint politikai szervezet