Ágoston András: A VMDK és a vajdasági magyarság, 1995. II. 21.
Most már tudjuk: az a tízegynéhány ember, aki öt évvel ezelőtt, 1989. december 18-án kezdeményezte a VMDK megalakulását, olyan politikai szervezetet hozott létre a Vajdaságban, amelynek történ
elmi szerep jutott a kisebbségi magyarság életében. A kétpólusú világrend felbomlásának sodrában a fennmaradás távlatát tudta felmutatni a vajdasági magyarságnak, s egyben helyet szorított számára mind a szerb, mind pedig a nemzetközi politikai színtéren.Egyenrangúan a politikában
Az autonómiatörekvéseket megalapozó politikai eszmék koherens együttese, amelyet a VMDK vezető politikusai szinte a semmiből teremtettek meg, valamint a személyes bátorság, kitartás és következetesség, amellyel az eszméket a hatalom rettenetes nyomása ell
enére képviselték, a vajdasági magyarság óriási többségét odaállították e politikai szervezet mellé. A magyar kisebbség képviselőinek az egyöntetű támogatás politikai legitimitást adott, mellyel a demokratikus világban szokásos formában képviselhették az egész népcsoportot.Az a tény, hogy a polgárháború körülményei között a nagypolitika irányítói is tudomást szereztek létéről, s a gyakorlatban elismerték politikai szubjektum voltát, a vajdasági magyarságnak a megmaradást, a túlélést jelentette.
A polgárháború megpróbáltatásai közepette a VMDK a vajdasági magyarságot nemcsak óvta, védte, hanem, saját példával elöljárva, nevelte is. Vállalta a politikai kockázatot és felhívta a magyarokat, ne tegyenek eleget a behívó parancsnak, s ne menjenek el a polgárháború
ba. A magyarok ösztönösen megérezték a támogatás jelentőségét és addig nem tapasztalt bátor ellenállásba kezdtek. Tömegesen utasították vissza a behívókat, s ez megóvta őket a nagy emberáldozatoktól. A VMDK ehhez a vállalásához nemzetközi támogatást szerzett, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mérséklődjön a többi között a katonaköteles fiatalok elvándorlása is.Gyors beavatkozással, s a nemzetközi porondon történt hatékony fellépéssel a VMDK-nak sikerült megakadályoznia, hogy a szerb kormány végrehajtsa a
menekültek betelepítését a magyar többségű községekbe.A bizonyosság, hogy a VMDK a javát akarja, és a nehéz pillanatokban kiáll mellette, a vajdasági magyarságban megérlelte a felismerést, hogy a kisebbségi alávetettség nem elkerülhetetlen formája létünknek.
Tudja, mert megélte, hogy Európának ebben a részében a létbizonytalanság egyik napról a másikra beköszönthet. Átérezte és megjegyezte: legitim képviselői képesek rá, hogy legrosszabbat megakadályozzák. Súlyos polgárháborús körülmények között érintette
meg a demokrácia fuvallata.Ha csak pillanatokra is, megérezhette, mit jelent egyenjogúnak lenni. Annak ellenére, hogy az autonómiatörekvéseket keményen támadta az egész szerb sajtó és a politikai pártok is, a Szerb Köztársaság elnöke formálisan is elisme
ri, hogy a vajdasági magyarságnak lehetnek politikai céljai, s ezeket legitim képviselők jelenítik meg, akikhez politikai partnerként kénytelen viszonyulni.Amióta kisebbségben él, a vajdasági magyarság először tapasztalhatta, hogy választhat olyan politikai képviselőket, akik neki, nem pedig a szerb hatalomnak tartoznak felelősséggel. Eddig a magyar politikai tisztségviselők mindig közvetítők voltak. Közvetítettek a szerb hatalom és a magyarok között. Tették ezt pénzért, pozícióért, úgy, hogy közben megbí
zóik érdekeit érvényesítették.A VMDK, a vajdasági magyarság által is reálisnak ítélt helyzetértékelésből kiindulva, nem követelt határmódosítást, de a szerb hatalommal dacolva kiállt a Magyar Autonómiáért. Sőt, követeléseivel megjelent a nemzetközi politikai porondon is. Másrészt, a vajdasági magyarság alapérdekeinek megfelelően a VMDK önállóan és nyíltan közeledett a magyar kormányhoz, s a Kárpát-medencében élő magyarok törekvéseivel összhangban kimondta: közösen, egymást segítve kell küzdeni Magyarország
EU tagságáért, de a magyar kisebbségek autonómiatörekvéseinek valóra váltásáért is.Ezt a politikai irányvonalat, de különösen a VMDK kemény politikai fellépését az egypártrendszerben a hatalom szolgálatában álló, volt magyar tisztségviselőkből összeverődö
tt restaurációs ellenzék illúziónak, kalandorságnak igyekezett megbélyegezni. Mára bebizonyosodott: az út járható, s a trianoni trauma feloldásához vezet.Szembesülés a vámszedőkkel
De a vajdasági magyarságnak voltak negatív tapasztalatai is. Megpróbálta
tásai közepette találkozott a polgárháború magyar vámszedőivel. A legtekintélyesebb VMDK-vezetők közül több olyan is akadt, aki a nép nyomorúságát saját gazdagodására használta ki.Volt, aki a hasonszőrű magyar válságlovagok segítségével kisajátította a vajdasági magyarság számára a világ magyarjaitól kapott támogatást. Mások, a maffiagazdálkodás elemeitől sem mentes hazai gazdálkodási körülmények között, saját ügyleteiket bonyolítva, gyanús hátterű vállalkozásokba fogtak. A VMDK adta tekintéllyel, magyaro
rszági összeköttetéseket építgetve, maguknak, s itteni partnereiknek monopóliumokon alapuló jövedelmeket szereztek.Hódi Sándor, a VMDK alelnökeként, Csoóri Sándorral, a Magyarok Világszövetségének elnökével együtt, létrehozta az elhíresült Délvidéki Magyar
ságért Alapítványt. Az alapítvány, valamint a Magyarok Világszövetsége által nyitott, összesen négy devizaszámlára gyűjtötték be a nyugati magyarságtól a sanyarú körülmények között tengődő vajdasági magyarságnak szánt adományokat. A begyűjtött pénzzel a mai napig nem számoltak el. A vajdasági magyarság akkor nem jutott hozzá a támogatásokhoz, amikor erre a legnagyobb szüksége lett volna.De ez nem minden.
A Csoóri-Hódi kettős egy másik ügylete a politikai nyomásgyakorlás mintapéldája. Közismert tény, hogy Csoóri Sándor nem barátja az autonómiáknak. Még annak idején, a "mozaiknemzet" eszméjétől vezéreltetve, de egészen gyakorlati meggondolásból is, tekintélyének egész súlyával szorgalmazta a törekvést, hogy a harmadik szárszói tanácskozás záródokumentuma az
autonómiát meg se említse.Ilyen körülmények között külön jelentőséget kap a tény, hogy Csoóri Sándor az Illyés Alapítvány elnökeként mintegy negyven millió forint támogatást ad a közvetítő Hódi Sándornak, hogy azt juttassa el a VMDK-nak. A pénzt a kedvezmé
nyezett soha nem kapta meg. Hogy az hol akadt el? A Délvidéki Magyarságért Alapítványban, melynek kuratóriumában Hódi az elnök, Csoóri pedig a kuratórium legmegbecsültebb tagja!? Igaz, a VMDK kemény fellépésének eredményeként Hódi megkezdte a pénz visszajuttatását, de nem az a lényeg. A gond az, hogy a "nyakas" VMDK ezt a támogatást nem használhatta fel az általa fontosnak tartott tevekenységek megsegítésére.A szakítás
A VMDK korán felfogta a vajdasági magyarságra leselkedő többszörös politikai veszély mibenlétét.
Miután a támogatások kiközvetítésének jogát magához ragadta, Hódi rögtön politikai hatalmat követelt a VMDK-n belül. Minthogy közeledtek a magyarországi válasz
tások, a VMDK-t egyszerűen csatasorba akarta állítani az MDF-es kormánykoalíció oldalán.Csakhogy a VMDK vezetősége kemény diónak bizonyult: nem engedett a politikai nyomásnak. Nem is engedhetett, hiszen a VMDK nem párt, hanem politikai érdekszervezet, amely azért jött létre, hogy a vajdasági magyaroknak kiharcolja az autonómiát. Amikor az anyagi támogatások politikai eszközként való felhasználása kudarcot vallott, az elszámoltatás igénye a VMDK vezetése részéről gyorsan elvezetett a szakításig.
Ebben a kri
tikus pillanatban a VMDK-nak az autonómiaügyben hajthatatlan vezetői újabb ellenfelet kaptak. Támadásba lendült az újsütetű magánvállalkozóknak az a kicsi, de meglehetősen befolyásos csoportja, amelynek a maffiagazdálkodás elemeit sem nélkülöző gazdálkodási viszonyok között a szerb hatalommal való gátlástalan egybefonódását a VMDK következetes autonómiapolitikája igencsak zavarta.A végeredmény ismert. A Hódi és Kasza által vezetett VMDK-s ellenzék a VMDK zentai tisztújító Közgyűlésén a szavazatok egy harma
dát sem tudta megszerezni.Pedig a restaurációs ellenzék napilapja, a Magyar Szó is besegített: ugyancsak kedvezőtlen színben igyekezett feltüntetni a VMDK autonómiaügyben hajthatatlan vezetőit. Major Nándor, az egypártrendszerben országló magyar vezető, s a mögötte felsorakozott pozicionált értelmiség, kezdettől fogva ellenzi a VMDK tevékenységét, az autonómiát pedig illúziónak és a legnagyobb veszélyforrásnak tartja. Ez a csoport nem vett ugyan részt a VMDK-n belüli küzdelmekben, de ez érthető is. Nekik is megvan a számításuk: a VMDK autonómiatörekvéseinek bukása új lehetőségeket nyitna számukra. Ők ugyanis, jó pénzért, szívesen vállalnák a régi szerepet. Azt, hogy politikai pozíciójuk biztonsága fejében a szerb hatalmi érdekeknek megfelelően kormányozzák
a vajdasági magyar kisebbséget.De térjünk vissza a VMDK-hoz, amelyben a szakítás a történtek után elkerülhetetlenné vált. Csoóri és köre gyorsan felfogta, hogy politikai pozícióit a VMDK-ban nem tudja megtartani. Anyagi és politikai érdekeiből kiindulva n
em egészen két hét alatt Budapesten megszületett a döntés: Vajdaságban új magyar "érdekszervezetet" kell létrehozni. A keresztapa szerepét Csoóri vállalta. Így született meg a Vajdasági Magyar Szövetség.A megújhodás
Miután a VMDK disszidensei külső kezd
eményezésre létrehozták saját érdekszervezetüket, a VMSZ-t, mind a restaurációs ellenzék, mind pedig a Magyarországról anyagilag is támogatott Vajdasági Magyar Szövetség sajtója azt igyekezett bebizonyítani, hogy szakadásra került sor a vajdasági magyarság soraiban. Ez azonban csak látszat. A vajdasági magyarság előtt néhány hónap alatt világossá vált: a VMDK továbbra is az egyetlen politikai erő, amely kitartóan küzd az autonómiáért.Másrészt, a nagy politikai nyomás ellenére, a VMDK teljes egészében felúj
ította szervezetét, megszabadult a visszahúzó belső ellenzéktől. Hozzálátott autonómiakoncepciójának korszerűsítéséhez, s újra kilépett a nemzetközi színtérre. A VMDK újra kész arra, hogy harcoljon a magyar autonómiáért. Azt várja, hogy a legközelebbi választásokon a vajdasági magyarság újra mellé áll, s legitimitást ad politikai tevékenységéhez. Mert a vajdasági magyarok tudják: az autonómiát semmi nem helyettesítheti.Temerin, 1995. február 21-én.
Ágoston András