Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

Csorba Béla: A kutya éve (1994) a körzeti szervezet életében, 1995. II. 12.

TEMERIN

A KUTYA ÉVE (1994) A KÖRZETI SZERVEZET ÉLETÉBEN

Némi tréfával azt mondhatjuk, hogy Temerinben 1994 a keleti horoszkópok szimbolikájának megfelelően az állhatatosság és az eredeti politikai célokhoz való hűség jegyében zajlott. A VMDK vezetőségében beállt válság jelei itt nem kavartak vihart, noha a tagság hangulatára rányomták nemkívánatos bélyegüket. Krónikaszerűen (és szinte csak címszavakban) összefoglalva, az állandó aktív önkormányzati jelenlét mellett, legfontosabb dolgaink a következők voltak:

Januárban, kihasználva a helyi szocialista--radikális koalíció szétesésének lehetőségeit, a szocialista párt által korábban kisajátított művelődési házat a radikálisok támogatásával ismét önkormányzati tulajdonba helyeztük. A hónap második felében a VMDK csúcsvezetésével együtt fogadtuk a FIDESZ küldöttségét.

Februárban Guszton András alelnök és Papp Ferenc, az újvidéki szervezet elnöke a temerini városházán fogadta az EBEÉ megbízásából Vajdaságban tartózkodó olasz és svéd diplomatákat.

A március 15-ei ünnepségen Németh Zsolt, a magyar országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke mondott beszédet. Szakelőadást tartott Pál Tibor (Kossuth Lajosról) és Ökrész Károly (Temerin a szabadságharcban).

Május és június a helyi közösség körüli politikai küzdelem jegyében telt el. Többszáz temerini polgár írta alá azt a petíciót, amelynek lényege, hogy a helyi közösség közgyűlését a helyi közösség területén állandó lakhellyel rendelkező nagykorú polgároknak kell megválasztaniuk, szabad, egyenlő, általános és titkos szavazással, a területi és nemzeti sajátosságok tiszteletben tartása mellett. Papp F. Imre és hívei (a helyi közösség jelenlegi vezetői) mint ördög a szenteltvíztől, úgy félnek ettől az egyedüli demokratikus megoldástól. 1994 egyébként a kérdésben nem hozott megoldást. A község az új önkormányzati törvényre vár.

Július 3-án tartottuk meg a körzeti szervezet tisztújító közgyűlését. Titkos szavazással, többes jelölés mellet a közgyűlés megválasztotta a körzet elnökségét: Csorba Béla (elnök), Guszton András (alelnök), Pál Tibor (alelnök), Ádám István, Ternovác István, Kiss Zoltán, Balogh Ferenci Zsuzsanna, Milinszki József és Béres Antal, valamint ellenőrzőbizottságát: Döme Csaba, Faragó Csaba, Jánossy Nándor, Morvai István és Tóth Erzsébet személyében.

Júliusban Varga László VMDK-s községi képviselő javaslatára a községi önkormányzat az illetékes minisztériumhoz fordult a földművesek adóterheinek csökkentése érdekében.

Szeptemberben veszélybe került a magyar iskola önállósága, ezenkívül a korábban a szerb többségű általános iskolából áthelyezett tagozatokat miniszteri beavatkozásra vissza kívánták telepíteni. A VMDK gyorsan és minden szinten reagált, kezdve az illetékes szakminisztertől és a kormány alelnökétől egészen a dél-bácskai körzetvezetőig és a községig. A VMDK által szeptember 25-én összehívott szülői értekezlet résztvevői elszántságuknak adtak kifejezést: ha kell, polgári engedetlenség árán is megvédik az iskola önállóságát és gyermekeik jogait. Látva a készülődő lavinát, az illetékesek átmenetileg visszavonulót fújtak. Temerin ismét csatát nyert. A VMDK fennállása óta először történt meg, hogy a magyar törekvéseket hallgatólagosan a községi szerb pártok is támogatták.

Az ősz folyamán a VMDK erélyes fellépésének köszönhetően leállították Temerin belterületén a tömbházak engedély nélküli építését.

Mindenszentek napján 1944 magyar mártírjaira emlékezve minden eddiginél nagyobb tömeg gyűlt össze a Nyugati temetőben. A VMDK egy három méter magas, akácfából készült emlékkeresztet helyezett el a legnagyobb tömegsírnál.

Hamarosan a kiskereskedők és kisvállalkozók adóterhek elleni tiltakozása kapott igen nagy publicitást, különösen miután Döme Csaba, a VMDK községi képviselőcsoportjának vezetője, a kiskereskedők és kisvállalkozók érdekszervezetének elnöke leleplezte a hatalmukkal visszaélő köztársasági ellenőröket.

December 29-én a körzeti szervezet művelődési bizottsága kétnyelvű emléktáblát helyezett el azon a házon, amelyben Sziveri János (1954--1990) a nyolcvanas években élt. A dombormű alkotói Papp Ferenc és Matuska Ferenc, mindketten Temerinben élő művészek. A költő verseiből Kollár Mária mondott el néhányat.

CSORBA Béla

1995. február 12.

[A VMDK 1994/95. évi, meg nem jelent évkönyve számára]