A vajdasági magyarságnak különösen nehéz helyzetben kell választ adnia: képes-e közösségként, különálló népcsoportként megmaradni és úgy a polgárosodás útjára lépni, hogy közben gazdaságilag is vonzóvá tegye azt a területet amelyet főleg a szerbekkel együtt benépesít.

Már a kezdő pozíciója sem volt írígylésre méltó. Az önigazgatású szocializmus több szempontból is bénítólag hatott. Az önálló, vertikális szerveződés politikai tabuja, másfelől pedig a rendszerben érvényesülő atomizálódási tendenciák, meg az ezek alapjában működő kemény, a legnagyobb nemzet érdekeinek megfelelő pártirányítás, nemcsak a közösségi védelmi mechanizmusokat bénította meg, hanem a vajdasági magyarságot több szinten zajló asszimilációs folyamatba kényszerítte bele. A jugoszlávság eszméjének intézményesen és politikailag is támogatott térhódítása következtében a szakmai és politikai érvényesülésre törekvő magyarok nemcsak nyelvüktől távolodtak el, hanem nemzeti közösségüktől is.

Éppen ezért a magyarok száma Vajdaságban évtizedről évtizedre csökkent. Az 1991. évi népszámlálás adataiból kiderül, hogy ekkor 13 százalékkal kevesebb vajdasági polgár vallotta magát magyarnak mint tíz évvel korábban. Az eszmélést, a nemzeti öntudatra alapuló reakciókat, maga a rendszer, a beleépült magyar vezetők csoportja akadályozta, tette veszélyessé. Magyar nacionalizmus miatt viszonylag sokkal többen kerültek börtönbe, vagy néztek elébe meghurcoltatásnak mint más nacionalizmusok miatt.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között a VMDK megjelenése, s az általa hangoztatott kisebbségi politikai szubjektivitás, a politikai partnerség eszméje, a vajdasági magyarság politikai közösségként való felfogása, mekkora megrőkönyödést keltett! Azok az értelmiségiek, akik maguk is hordozói voltak az l968-as forradalmi eszméknek, vagy legalább is a reform-követeléseknek, most miután már átélték a 68-at követő politikai jégkorszakot, s konszolidálódtak, sőt maguk is beépültek a hatalom második, harmadik vonalába, most riadtan hárították el maguktól a kisebbségi magyarság önszerveződésében való részvételt. Részben, mert a korábbi jól bevésődött tapasztalataik alapján a visszarendeződéssel járó következményektől féltek, másrészt, mert számukra idegen, szinte elrettentő volt a saját nemzeti közegben való megmérettetés, ami elejétől fogva szükségszerű velejárója annak a politizálási módnak amelyet a VMDK kezdeményezett.

A VMDK politikai felfutása minden bizonnyal több tényezővel magyarázható. Közülük kettő különösen fontos. Az első a politikai védelemre és az érdekképviseletre való igény, ami a meglevő eszmei zürzavarban, az egyre növekvő nemzeti és háborús fenyegetettség körülményei között elelmi erővel tört fel a vajdasági magyarságban. A másik a VMDK által vállalt nemzeti demokrata, alapjában véve polgári értékrend. Azzal, hogy a VMDK vállalta a strukturájában megnyilvánuló eszmei sokszínűséget, s a polgári demokrácia legszigorúbb mércéit, mondjuk a titkos szavazást, beépítette a döntéshozatali rendszerébe, a vajdasági magyarság előtt politikai tekintélyt szerzett magának. A tolerancia, az egyenjogúságért való küzdelem, a következetesség, a felelőségvállalásra való készség, a személyi politikai kockázat vállalása, az együttműködésre s a kezdeményezésre való hajlam mind mind olyan politikai, etikai és erkölcsi kategóriák, amelyek pillérként tartják a polgári társadalmakat. Ezek az értékek, az autonómia-törekvésekkel együtt, az őshonos vajdasági magyarság közösségként és polgári életrendben történő megmaradását és ittmaradását szolgálják.

Mit jelent mindez konkrétan? Ha a VMDK a "reformosokra" hallgatna, akkor most belenyugodna abba, hogy a készülő kisebbségi törvénynek még csak a közelébe sem engedi a szerb hatalom. Hiszen Szerbiában eddig sem a rendszerváltás nem ment végbe, sem a jóléti állam nem "épült ki". Ha a VMDK most kivárna, a végén már nem lenne kinek autonómiát követelni.

Csakhogy a VMDK-nak nem kivárásra, hanem az autonómiáért való politikai küzdelemre van megbízatása a vajdasági magyaroktól. Ezért dialógust követel, s ha kell a nemzetközi tényezők segítségét is kéri, de nem legitimálhat egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek nem ad politikai szubjektivitást és nem teszi lehetővé az autonómia megvalósítását.

Bízva a nemzetközi körülmények számunkra kedvező alakulásában, a vajdasági magyarság valóban nagy többsége, nem azért szavazott a VMDK jelöltjeire, hogy azok a parlamentben harcolják ki az autonómiát. Ellenkezőleg: legitimitást akart adni a VMDK-nak, a parlamenten kívüli és a nemzetközi politikai fellépéshez. Ez a bizalom és legitimitás az, aminek alapján a VMDK-t nem pártként, hanem politikai érdekszervezetként kell meghatároznunk.

Tény, hogy a VMDK a parlamentben is a rendszerváltást szorgalmazza és fellépéseivel a demokrácia térhódítását szolgálja. Tudni kell azonban, hogy a szerbiai rendszerváltást a VMDK ugyan segítheti, de azt csak a nagy szerb pártok válthatják valóra. A VMDK-t nem azért hoztuk létre, hogy megvalósítsa a szerbiai társadalom pluralizálódását, vagy, hogy gazdasági tevékenységet folytasson, hanem azért, hogy a vajdasági magyarságnak kiharcolja az autonómiát. Meg azért, hogy a legkülönbözőbb önszerveződési formákat serkentve, segítve, otthonossá tegyük számára az autonómiát.

Nincs tehát szükség külön népszavazásra a VMDK autonómiakoncepciójával kapcsolatban. Nincs, mert a VMDK jelöltjeire csak azok a magyarok szavaztak akik az autonómiát is akarják. Azok a magyar reformosok, akik nem akarnak autonómiát, szavazhattak és szavaztak is a magukat demokratikusnak nevező szerb pártokba behúzódott magyar jelöltekre. Az a tény, hogy nem jutottak be a parlamentbe, magáért beszél.

Ettől függetlenül, természetesen beszélgetnünk kell közös dolgainkról. Én személyszerint erre minden formában hajlandó vagyok. A sajtóban is, de nyilvános tribünökön is, az érdekeltek körének teljes bevonásával. Az autonómiát nem valaki ellenében, hanem mindannyiunk történelmi érdekeinek figyelembevételével kell megvalósítanunk.

Most a megvalósítás szakasza következik. Hogy ez a szakasz meddig fog tartani, azt nehéz megjósolni. Az biztos, hogy nincs sok idő, különben a vajdasági magyarság szétszéled, lemorzsolódik. A VMDK-nak eredményeket kell felmutatni, hogy meggyőzze a magyarokat, érdemes maradni.

3. Amíg nem kezdődik meg a Balladur-terv mevalósítása, van rá esély, hogy a magyar kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezése céljából, Szerbiát is bekapcsolják a rendezés folyamatába.

Ilyen helyzetben, tovább kell folytatni a VMDK eddigi tevékenységét: csak demokratikus eszközökkel kell küzdeni, de kitartóan, kihasználva a nemzetközi körülmények minden kedvező változását: kezdeményezni, itthon, Magyarországon és külföldön is.

Miloševič ígéreteivel kapcsolatban, nincs más megoldás, mint elindulni a felkínált úton. Tudva persze nemcsak azt, hogy a tárgyalásoknak akár meg sem kell kezdődniük, s azt is, hogy bármikor abbamaradhatnak. Mivel a célt, a magyar autonómiának a megvalósítását, már kitűztük, ha másként nem lehet lépésben is haladhatunk, csak nem szabad megállni.

Tisztelt jelenlevők! A VMDK, létrehozatala óta a politikai érdekek metszéspontjában helyezkedik el. Tevékenységével, politikai állásfoglalásaival, sikerült maga mellé állítani a vajdasági magyarság túlnyomó többségét, s legitímen képviselheti annak autonómiatörekvéseit. Ez az oka az érdekellentétnek, amelyek a magyar-szerb viszonylatban jelentkeznek. A magyar szerb viszony a polgárháborús propaganda, az erőszakos mozgósítások, a VMDK által követelt magyar autonómia miatt mélypontra jutott. Erről a mélypontról, a VMDK által jónak tartott irányban, a partneri viszony és az autonómia megvalósításának irányában nincs kimozdulás. De a nemzetközi körülmények, különösen az autonómiának amerikai részről történt felkarolása, a felismerés, hogy a horvátországi szerbek, valamint a kosovói albánok kérdése csakis ezzel a kollektív jogokat keretbe foglaló jogi, alkotmányjogi intézménnyel oldható meg, újra előtérbe helyezi a VMDK követeléseket. S a lehetőséget is, hogy a szerb magyar viszony új alapokon, a kisebbség, a másság elfogadása és megbecsülése alapján álljon helyre.