Csak örülni lehet annak, hogy az érdeklődő külhoni magyarok is bekapcsolódnak a vajdasági magyarság helyzetéről és jövőjéről folyó vitába. Emlékezzünk csak: a VMDK március végén megtartott tisztújító közgyűlése előkészületei során a VMDK Elnöksége, akkor még Dudás Károly is, az elszámoltatásra szavazott, felszólította Hódit, hogy számoljon el azzal a pénzzel, amelyhez a VMDK alelnökeként, a VMDK nevében, vagy arra hivatkozva vett fel. Ő erre kijelentette, nem számolok el, Ti kommunisták vagytok. Hodik András nyugaton él, tudja mit érne ott egy ilyen válasz.

De lássuk a medvét! Valóban tagadhatatlan, hogy a VMDK politikájára, jóllehet azt a Közgyűlés több mint két harmados többséggel megerősítette, mind a radikálisok, mind pedig az egyezkedő odasímulók össztüzet zúdítottak. Nem csoda, hogy öszszefogtak, hisz az egyik oldal kevesli, a másik meg sokallja azt amit a VMDK követel.

A VMDK követelése kezdettől fogva ugyanaz: autonómia a magyarságnak, rendszerváltás és piacgazdálkodás az országnak. Ezenkívül, síkraszáll azért, hogy szerbek és magyarok ezen a vidéken békében éljenek egymás mellett. Itt kell felhívnom a figyelmét kedves Hodik András, hogy én soha nem szóltam bele a személyes döntésekbe. Azt, hogy ellenzem a vegyes házasságokat, eddig csak Kertész Mihály, Ön, meg a magyarok ellen uszító szerb sajtó állította.

Az csak természetes, hogy miután megfogalmazta követeléseit, a VMDK megvalósításukra törekszik. Ezért akar dialógust, politikai megegyezést. Azzal, s úgy, akivel, s ahogy lehet. Mindeddig nem sikerült érdemi tárgyalásokat kezdeni a szerb vezetéssel, de tudnunk kell, hogy a kisebbségek ügyeinek rendezése a volt Jugoszlávia területén, elvben csak harmadik a sorrendben: először a szerb horvát konfliktus, majd Bosznia várja a megoldást. Azt amit időközben meg lehet tenni, a VMDK megtette. Nyitva tartja a vajdasági magyarok kérdését mind a hazai mind pedig a nemzetközi színtéren. Bízunk a nemzetközi körülmények kedvező alakulásában: derűlátók vagyunk. A borúlátók már elmentek, vagy menni készülnek, mint ahogy Hódi és más radikálisok is.

Igaz, Hódi Sándor a minap azokkal együtt, akik a VMDK tisztújító közgyűlésén, a titkos szavazás után kihullottak a vezetésből egy jelenleg még nem világos profilú szervezetet kíván alakítani, de ez a lényegen nem változtat. Ő arra készül, hogy a VMDK nevében, vagy arra hivatkozva szerzett pénzt megtartva, egy kedvező pillanatban elhagyja az országot. Teheti mert befolyásos támogatói már rendezik a munkahelyet számára. A szervezet alapítás nem más mint ködfüggöny, melynek segítségével a vajdasági magyaroknak szánt pénzről kellene elterelni a figyelmet.

Beszéljünk a politikáról is. A maximalisták, vagy radikálisok, élükön Hódival, voltaképpen nem akarják az autonóma megvalósítását, hiszen akkor a határmódosítás már nem lehet reális politikai követelés. Az egyezkedők pedig, akiket Csubela Ferenc vezet nem kívánnak területi autonómiát, mert azt már túlzásnak tartják: félnek a politikai kockázattól, s a szerbek ellenállásától.

Higyje el, kedves Hodik András, pont az arany középúton a legnehezebb megmaradni. A kérdés az, lehet-e úgy haladni az autonómiánk megvalósítása felé, hogy közben a tárgyalások során ne kerüljünk zsákutcába, magyarán, hogy ne csapjanak be bennünket. Kell-e mondanom, hogy a kérdésre csak a gyakorlat, s a történetírók adhatnak majd végleges választ. Minden esetre, a VMDK vezetése már bebizonyította: tudja kivel áll szemben, s azt is hogyan kell eredményes vitát folytatni. Én ugyan nem voltam pénzszerző körutakon mint dr.Hódi, de a legnagyobb nyugati államokban mintegy háromszáz diplomatával, politikussal folytattam megbeszéléseket a VMDK autonómiakoncepciójának érvényesítése érdekében. Néhány nappal ezelőtt például Natale Falco úrral, a Európai Únió megfigyelő csoportjának képviselőjével folytattunk tárgyalásokat a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseiről.

Meg kell mondani, lehetséges a Hódi által javasolt taktika és stratégia is, melynek értelmében nem szabad egyezkedni, hisz csak várni kell, s gyökerestől átalakul itt minden: a határmódosítás igényéről nem szabad eleve lemondani.

Másrészt, elvben, kivitelezhető Csubela Ferenc elképzelése is: a VMDK elállhatna a területi autonómia követelésétől, s a magukat demokratikusnak nevező pártokkal együttműködve kisérelhetné meg a kisebbségi jogok érvényesítését.

A magyar kormány realizmusát Boross Péter miniszterelnök a minap is bebizonyította, amikor a határon túli magyar vezetőkkel együtt, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a hónap végén, annak ellenére alá kell írni a Balladur-terv indító okmányát, hogy abból kimaradtak mind a kollektív jogok, mind pedig a kisebbségeknek a folyamatba való bevonása. Ugyanakkor ő is szükségesnek látja, hogy magát a paktumot, az Európai Stabilitási Egyezményt, a magyar kormányfő csak akkor láthatja majd el kézjegyével, ha a kisebbségek megvalósították autonómiatörekvéseiket, s ha ennek alapján megszületnek a szükséges kétoldalú alapszerződések. Ez az, amire mi a VMDK-ban azt mondjuk, hogy fel kell tenni a lécet, s utána jöhetnek a tárgyalások.