Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

vissza a főlapra

Elektronikus Könyvtár

Bódis Gábor: Az állampárt. Újabb adalékok a vajdasági magyarság hányatott sorstörténetéhez. - Napló, 1994. IV. 13.

Ernyedt szomorúsággal olvastam a VMDK(b) egyetlen hívő vezetőségi tagjának a Naplóhoz címzett levelét, amelyet felülírott vezércikke váltott ki belőle. Csorba Béla csupán hazugsággal és - szerinte, mert én ugyan nem emlékszem rá - ismételten elvtelenséggel vádolt. Megvallom őszintén, ez nekem nem elég stimuláció egy válaszlevél megírására. Mondjuk, az már nagyobb erőbevetésre késztet, hogy kíméletlenül a fejemhez vágta azt a tagadhatatlan tényt, miszerint ő már 1990 óta tudja, hogy én nem vagyok barátja a VMDK-nak. Mert a piciny vajdasági magyar világot a VMDK barátaira és azokra, akik nem azok, kell felosztani. Ezek és Csorba szerint .

A Napló körülbelül akkor született meg, amikor néhány politikushajlamú férfiú elhatározta, hogy az itteni magyarságot megajándékozza egy párttal. Csakhogy egy párt mindig is egy pluralista rendszer része, amely rendszerint valamilyen csábító programmal igyekszik megszerezni a lehetséges szavazatok egy részét. Kialakult demokráciákban előre lehet tudni, hogy a liberális, a keresztény vagy a szocialista pártok kinek a szavazataira számíthatnak, sőt nem nehéz megjósolni ezen irányultságú pártok kormánypolitikáját sem. A VMDK alapítói azonban nemcsak egy karéjt akartak az amorf vajdasági magyar szavazótáborból, hanem az egészet. Kitalálták hát az érdekszervezet formulát. Az már más lapra tartozik, hogy az érdekszervezet a kommunistáktól átvett demokratikus centralizmus alapján működött.

Teljesen megalapozott volt továbbá az a feltételezésük, miszerint több évtizedes kommunista uralom után az átlagos délvidéki magyar szavazó minden gondolkodás nélkül a magyar hangzású nevet karikázza be. Emiatt egyáltalán nem meglepő, hogy a VMDK pontos politikai program nélkül is meg tudja szerezni a szavazatok több mint 80 százalékát. Amennyiben más magyar név is felbukkant a jelöltek között, a párt vezetősége azonnal lecsapott rá és rásütötte a magyarság árulójának a bélyegét (pl. a Várady-eset). Ebből a lejáratási kampányból, ha elékezetem nem csal, a két macskás és egy nyulas Csorba is kivette alaposan a részét. A mai napig nem értem, hogy a nemzetközi hírű jogászprofesszor miért nem védhette volna a magyarság érdekeit például hatásosabban, mint néhány grammatikázó képviselő. Vele is az volt a baj, mint a minapi zentai ellenfelekkel - másként gondolkodott.

A Milošević-féle kapkodó diktatúra mindvégig megfelelő körülményeket biztosított a VMDK(b) fejlődéséhez - bármilyen cinikusan hangozzék is. Háború, mozgósítás, a magyarok nagyarányú menekülése, az anyaországban kialakult szimpátia (amelynek a VMDK-t illető anyagi vetületéről olvasóink is meggyőződhettek). Senkinek eszébe nem jutott a programnak, ezúttal az időközben megszületett autonómiatervezet megvitatásának a számonkérése. Hiszen mindennél fontosabb volt itthon tartani a magyarokat - fogyatkozni kezdett a bázis. Furcsa dolgok is megtörténtek. Olyanok, akik összeütközésbe kerültek az ellenséggyártó vezetőséggel, nem boldogultak letelepedésügyben a magyarországi hatóságokkal. A pénz pedig folyt, olyannyira, hogy egész kutya- és nyúlfarmokat lehetett volna létesíteni.

Időközben a Napló, maga is belekóstolva a háborús körülményekbe, sorozatosan veszítve munkatársait, akiket sem a VMDK(b), sem a vajdasági magyarság sorsa nem tudott itt tartani, a semlegesség pozíciójára helyezkedett. Megpróbált belekapaszkodni az egyetlen megfogható dologba, a szakma becsületébe. Nyitott volt és maradt mindenki számára, aki írni tudott és akart is. Egyetlen kikötésünk az volt, hogy ne szítson gyűlöletet. Ez a Napló szerkesztéspolitikája, talán nem először írom ezt le. És az ilyen pofonegyszerű dolgot természetesen elvtelenségnek nevezik mindazok, akik az újságírást és annak szabályait egy "ügy" szolgálatába állítják. Nekik koncepciójuk van. Egy koncepciójuk, egy igazságuk, egy vezérük. Egyébként se kutyájuk, se nyuluk.

Csak a nyúltenyésztésbe belefásultak hihetik a zentai leszámolás után, hogy a Nagy Ígéret, vagyis a többpárti vajdasági magyar parlament saját magától, jobban mondva a VMDK(b) jóvoltából jön létre. A párt vezetősége ezt nem úgy képzelte el, hogy majd mindenki jelöl és választ, akit akar. De nem ám, hanem népfront alapon. Mindannyian egy ügyért harcolunk, nem igaz? Akkor meg mindek az a sok párt, amely csak megosztja a vajdasági magyarságot. Amelynek most van a legnagyobb szüksége az egységre. Meg az egységes "érdekszervezetre".

A népfrontos magyar parlamenti választások be is jöttek volna a VMDK(b)-ben, és akkor "többpárti választások" szentesíthették volna az egyeduralmat a vajdasági magyarság felett. Már minden készen állt sz újabb állampárt megalakulására. Az már csak részletkérdés, hogy ez az állampárt a szerb állampárttal együtt vagy külön-külön, de egymást mélyen respektálva uralkodott volna a vajdasági magyar kultúra, oktatás és tájékoztatás felett.

De bejött Zenta, ahol az elvtársak elkapkodták a dolgokat. Szétverték a saját szervezetüket és fennállása óta először, a VMDK(b) egy nagy lépést tett a pluralista demokrácia felé. A zavarodott magyaroknak megadták a választás lehetőségét. No, nem úgy, ahogy azt Csorbáék elképzelik, hogy vagy velünk, vagy ellenünk. Hanem úgy, hogy a közeljövőben már tényleg több párt közül választhatnak. És ebben az esetben a többön van a hangsúly, nem pedig azon, hogy milyen világnézetű pártok alakulnak.