Major a cikkében megállapítja: "a liberális magyarok az emberi jogok országos méretű érvényrejuttatásának keretében kialakuló kollektív jogokban látják a "magyarkérdés" megoldását, s nem bíznak abban, hogy ettől függetlenítve is lehetséges volna azt rendezni; a magyar szociáldemokraták a "jóléti állam" kiépítésének a keretében vélik megoldani a szerbiai magyarság kollektív érdekeit is; a magyar konzervatívok viszont úgy vélik, hogy a magyar ügyet a hármas autonómia képében akármilyen hazai folyamat ellenében realizálni kell". Ebben az idézetben három, vagy ha úgy tetszik, hármas csúsztatás érhető tetten.

Csúsztatás az is, amikor Major úgy állítja szembe a liberális és a szociáldemokrata magyarokat a konzervatívokkal (ezek úgymond a VMDK-sok), mintha mindannyian azonos minőségű politikai áramlatokat képviselnének. Holott az előbbiek nem jelenítenek meg szervezett politikai erőt, és nincs tárgyalási legitimitásuk sem.

Harmadszor, Major már-már indulatosan szembeállítja a békésen politizáló magyar liberálisokat és szociáldemokratákat a rebellis VMDK-s magyarokkal, akik "akármilyen hazai folyamatok ellenében" realizálni akarják a hármas autonómiára vonatkozó elképzeléseiket. Igaz ugyan, hogy a VMDK autonómiakoncepciójának megalkotásával, a rá nehezedő politikai nyomás ellenére nyilvánossá tette politikai céljait, és nem ijed meg saját árnyékától, de azért nem megy fejjel a falnak. Pont ennek köszönhető, hogy mindenütt, a nemzetközi politikai porondon is, a dialógust szorgalmazó, mérsékelten politizáló szervezetként tartják számon. Olyan stabilizáló tényezőként, amelyet nem lehet egyszerűen lesöpörni az asztalról.

A feleletet az említett idézetből bonthatjuk ki. Major azért akarja a politikai legitimitást nélkülöző magyar liberálisokat és szociáldemokratákat egy síkra hozni a politikai legitimitással rendelkező, úgymond konzervatív VMDK-val, mert ezzel az előbbieket létező, közjogilag is számba veendő politikai erőnek kívánja feltüntetni. Igyekezete nem öncélú: azt szeretné elérni, hogy az általa képviselt politikai stratégiát legitim lehetőségként mutathassa be.

Ha a VMDK Majorra hallgatna, akkor most belenyugodna abba, hogy a készülő kisebbségi törvénynek még csak a közelébe sem engedi a szerb hatalom. Hiszen Szerbiában eddig sem a rendszerváltás nem ment végbe, sem a jóléti állam nem"épült ki". Ha a VMDK most kivárna, a végén már nem lenne kinek autonómiát követelni.

Csakhogy a VMDK-nak nem kivárásra, hanem az autonómiáért való politikai küzdelemre van megbízatása a vajdasági magyaroktól. Ezért dialógust követel, s ha kell, a nemzetközi tényezők segítségét is kéri, de nem legitimálhat egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek nem ad politikai szubjektivitást és nem teszi lehetővé az autonómia megvalósítását.

Bízva a nemzetközi körülmények számunkra kedvező alakulásában, a vajdasági magyarság valóban nagy többsége nem azért szavazott a VMDK jelöltjeire, hogy azok a parlamentben harcolják ki az autonómiát. Ellenkezőleg: legitimitást akart adni a VMDK-nak a parlamenten kívüli és a nemzetközi politikai fellépéshez. Ez a bizalom és legitimitás az, aminek alapján a VMDK-t nem pártként, hanem politikai érdekszervezetként kell meghatároznunk.

Tény, hogy a VMDK a parlamentben is a rendszerváltást szorgalmazza, és fellépéseivel a demokrácia térhódítását szolgálja. Tudni kell azonban, hogy a szerbiai rendszerváltást a VMDK ugyan segítheti, de azt csak a nagy szerb pártok válthatják valóra. A VMDK-t nem azért hoztuk létre, hogy megvalósítsa a szerbiai társadalom pluralizálódását, vagy hogy gazdasági tevékenységet folytasson, hanem azért, hogy a vajdasági magyarságnak kiharcolja az autonómiát. Meg azért hogy a legkülönbözőbb önszerveződési formákat serkentve, segítve, otthonossá tegyük számára az autonómiát.

Nincs tehát szükség a Major által javasolt népszavazásra. Nincs, mert a VMDK jelöltjeire csak azok a magyarok szavaztak, akik az autonómiát is akarják. Azok a magyar liberálisok és szociáldemokraták, akik nem akarnak autonómiát, szavazhattak és szavaztak is a magukat demokratikusnak nevező szerb pártokba behúzódott magyar jelöltekre. Az a tény, hogy nem jutottak be a parlamentbe, magáért beszél.