Elektronikus Könyvtár
Vékás János Hangya Istvánnak, 1993. VII. 20.
Hangya István
23.000 Zrenjanin
Dobrovoljačka 2.
Kedves Hangya Úr!
Küldöm tehát a fénymásolatokat. Kívánok munkájához sok sikert.
Ami a VMDK körzeti közgyűlését illeti, az azon jelenlevők többsége úgy nyilatkozott, hogy számára "ez így jó". A VMDK tartományi vezetősége számára pedig az a jó, ha Bánátban valami is történik a magyarság érdekvédelmének ügyében. Három és fél évvel ezelőtt is voltak, akik úgy nyilatkoztak, azért nem csatlakoznak a VMDK-hoz, mert ott
nincs elég tekintélyes személy. Erre mondja a szerbiai paraszt: majd akkor szavazok az ellenzékre, ha hatalomra kerül. Nagyjából így reagál az ún. értelmiségiek nagy hányada is, amely megszokta, hogy minden hatalom igényt tart a szolgálataira. Csakhogy most elhanyagolva érzi magát, mert nem sündörög körülötte senki: aki hatalmon van, annak nincs szüksége rá, akinek pedig szüksége lenne a támogatására, az nincs hatalmon. S ha "hatalmon" is van itt ott (mint a VMDK Kanizsán), kérdés, meddig tart a "pünkösdi királyság", érdemes-e ennyi időre behódolni neki. Arra nem gondolnak ezek az értelmiségiek, hogy hány olyan "egyszerű ember" is fizette értük az iskola-adót, akinek a közösségi érdekeit most éppen nekik kellene felvállalniuk? Persze hogy nem, mert sose ezektől az emberektől függött a sorsukAmikor pedig egy környezetben a személyes ellentétek is nehezítik a közösségi föllépést, legjobb konkrét, gyakorlati akciókkal elindulni, s akkor megmutatkozik, ki az, aki lendíteni tud a közös ügyeken, akár személyes sérelmeit is félretéve. Üdvözlettel, Vékás János