Elektronikus Könyvtár
Ágoston András Entz Gézának a Képes Ifjúság ügyében, 1993. IV. 25.
Kedves Géza!
Legutóbb, amikor Budapesten jártunk, Székely András Bertalan megkérdezte tőlem, lenne-e kifogásom ellene, hogy mintegy 400 ezer forint segítséggel járuljatok hozzá az újvidéki
Magyar Tanszék hallgatói által szerkesztett irodalmi lap megjelentetéséhez. Én nem elleneztem az elképzelést.Tegnap azonban tudomásomra jutott, hogy a Képes Ifjúság újságírói (ez az egyetlen magyar nyelvű ifjúsági lap a Vajdaságban) már hat hónapja nem kapnak fizetést. A Forum vezetői így akarják őket a lapban megmutatkozó politikai irányvonal megváltoztatására bírni. Annál is inkább érthetetlen ez, mivel viszonylag keveset foglalkoznak politikával. Két politikai bűnük van. Az egyik, hogy ellenzik az erő
szakos mozgósításokat, s a másik, ami talán még nagyobb, hogy már korábban kérték, a VMDK vállalja az alapítójuk szerepét. Fanatikus kitartással, esetenként saját anyagi eszközeik mozgósításával szerkesztik és készítik a lapot. A főszerkesztő például elmondta, hogy lopják az írógéppapírt.Mindezek alapján úgy gondolom, felül kellene vizsgálni a Székely András által szorgalmazott hozzájárulást, vagy meg kellene találni a módját, hogy ezeket az újságírókat (heten vannak) átmenetileg, pár hónapig megsegítsük. Véleményem szerint a levelemben említett két sajtótermék közül a Képes Ifjúság mindenképpen fontosabb.
Amennyiben érdemesnek tartod foglalkozni az általam felvetett problémával, talán az lenne a legjobb, ha a napokban a főszerkesztő Budapesten tudná részletesebben is megindokolni kérelmüket. Jóindulatod előre is köszönöm, Ágoston András.