Elektronikus Könyvtár

Három éven belül most negyedszer is választások előtt áll a vajdasági magyarság. Megtépázottan, lerongyolódva, a szerb hatóságok nyomása alatt, a háború árnyékában újra bizonyítanunk kell. Bizonyítani mindenkinek, hogy nem törtünk meg, s hogy továbbra is ugyanazt követeljük: az autonómiát. Mert lélekben megerősödve továbbra is hisszük, hogy az autonómia biztosíthatja számunkra a jogi keretet nemzeti identitásunk megőrzéséhez, a megmaradáshoz. Úgy akarunk megmaradni és úgy akarunk itt maradni, hogy ne a nyakunkba ültetett vezetők mondják meg, mit akarunk, s mi az, ami nekünk jó.

Nem követelünk határmódosítást, de az egyetemes magyar nemzet részeként nemzeti tudatunkat megőrizve, önállóan akarjuk irányítani oktatási, művelődési, tájékoztatási ügyeinket. A többi polgárral a demokratikus politikai erőkkel együtt küzdeni akarunk az igazi rendszerváltásért, a piacgazdálkodó társadalom létrejöttéért, ami viszont feltétele annak, hogy egyszer ez az ország is csatlakozhasson Európához.

De nem várhatjuk, hogy majd a szánkba repül a sült galamb! Ahhoz, hogy a könnyebb ellenállás vonalát követve, a nagy nemzetközi osztozkodásban senki se kerülhessen meg bennünket, újra be kell juttatni a szerb parlamentbe a képviselőinket.

Tudatában kell lennünk, hogy nem lesz könnyű feladat, kilenc VMDK-s képviselőt újra bejuttatni a szerb parlamentbe. Nem, nem ezek a képviselők döntenek majd a vajdasági magyarság sorsáról. De jelenlétünk a politikai porondon ékes bizonyíték arra, hogy a vajdasági magyarság tudja, mit akar, s ezért tud harcolni is.

A legfontosabb most is az, hogy a mostoha körülmények ellenére, ha esik, ha fúj, mindannyian elmenjünk szavazni. Tudnunk kell, hogy a sikerhez, a megmaradáshoz minden szavazatnak sorsdöntő jelentősége lehet.