Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!

vissza a főlapra

Elektronikus Könyvtár


Ágoston András Lord P. R. Carringtonnak, a Jugoszlávia Értekezlet elnöklőjének, 1992. IV. 9.

Nagyrabecsült Elnök Úr!

Valószínűleg értesült már róla, mégis megismétlem: dr. Vojislav Šešelj parlamenti képviselő, aki igen befolyásos politikus, és aki egyben több jól kiképzett, hatékony, nagy katonai erőt képviselő katonai alakulat parancsnoka is, nemrégiben a parlamentben retorzióval fenyegette meg a vajdasági horvátokat, a rájuk nehezedő háborús propaganda és a kényszerű mozgósítások elől elmenekült magyarokat pedig felszólította, hogy ne is térjenek haza.

A horvátok ügyében a demokratikus szerb közvélemény hallatta hangját, a magyarokat ért fenyegetést eddig senki nem tette szóvá. Mindez kézzelfoghatóvá teszi azokat a veszélyeket, amelyekről már írtam Önnek. Nevezetesen azt, hogy viszonylag rövid időn belül megvalósulhat Vajdaság etnikai összetételének erőszakos megváltoztatása. Mivel sem a horvátok, sem a magyarok nincsenek fölfegyverkezve, védtelenül, rettegésben várják sorsuk jobbrafordulását vagy beteljesedését.

Šešelj úr fenyegetéseinek a súlya különösen nagy. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a parlamentben a képviselők kettő kivételével szó nélkül hagyták felszólalását. A Szerbiai Szocialista Párt vezetői az alkotmányos rendelkezéseket helyezik szembe Šešelj úr kijelentésével. Elítélik ugyan nézeteit, de emlékeztetnek a kisebbségi vezetők és szervezetek "fasisztoid" megnyilvánulásaira is, mintegy igazolva ezzel a befolyásos képviselőt. Ismeretes, hogy Vajdaságban csak két legitim kisebbségi szervezet működik, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége és a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége. Velük és vezetőikkel kapcsolatban hangzik el gyakran a hatalom fennhatósága alatt álló tájékoztatási eszközökben a fasizmus vádja. Meggyőződésünk szerint csupán azért, mert a Párizsi Chartával összhangban ellenezték a polgárháborút és elfogadják az Ön által beterjesztett hágai okmányt, s annak alapján követelik jogaikat.

Tekintettel Šešelj úr kijelentéseinek jogi vonatkozásaira, továbbra is nyugtalanít a tény, hogy Slobodan Milošević úr, a köztársaság elnöke, aki a minap elismeréssel nyilatkozott Šešelj úrról és pártjáról, a mai napig nem mondott véleményt.

Tisztelt Elnök Úr!

A fentiek alapján kérem, utasítsa Thierry Beauce urat, a kisebbségekkel foglalkozó megbízottját, hallgasson meg bennünket és járuljon hozzá előbb a helyzet tisztázásához, majd természetesen megoldásához is.

Kérem továbbá Elnök Urat, személyes tekintélyével is járuljon hozzá, hogy minden menekült, mindazok, akik a háborús propaganda, vagy az alkotmányellenes, erőszakos mozgósítás miatt hagyták el az országot, békésen, minden bántódás és következmény nélkül visszatérhessenek otthonaikba. Visszatérésük és az erőszakos mozgósítások megszüntetése döntően befolyásolhatja a helyzet rendeződését és a polgárközpontú jogállamiság erősödését.

Ágoston András, a VMDK elnöke