Elektronikus Könyvtár
Moravica és Pacsér lakosainak és a VMDK Moravicai Tagozatának közleménye, 1992. IV. 6.
Nyolcvan moravicai, pacséri és krivajai tartalékos katona, a területvédelmi egységbe osztottak 1992. április hatodikán megtagadta a háborúba, frontra való vonulást.
A VMDK moravicai tagozata Moravica és Pacsér lakosaiva
l megtartott gyűlésén 1992. április 6-án megtárgyalta az előállt helyzetet és a következő közleményt adja ki:Azok a tartalékos katonák, akik megtagadták a frontra vonulást, cselekedetükkel tiltakoznak az esztelen háború ellen.
Jugoszlávia is aláírója anna
k a konvenciónak, amelyet 1990-ben Párizsban fogadtak el, és amely kimondja, hogy a korszerű világban a háború nem fogadható el mint a vitás kérdések tisztázásának eszköze.Ez a háború nem Jugoszlávia területi integritását és szuverenitását hivatott megvéd
eni, ezért érthető és indokolt a hadkötelesek ilyen magatartása.Jugoszláviát nem támadta meg külső agresszor, tehát a még érvényben lévő jugoszláv alkotmány alapján nem lehet őket háborúba szólítani. Azok, akik a moravicai, pacséri és krivajai fiatalokat, katonákat és tartalékosokat, de nemcsak őket, hanem az ország valamennyi katonáját és tartalékosát a nemzeti gyűlölet által kiváltott háborúba szólítják, alkotmányellenes cselekedetet tesznek, tovább szítják a nemzeti gyűlöletet.
A területvédelmi egység h
adkötelesei nem utasítják el, sőt joguknak és kötelességüknek tartják a topolyai község védelmét. Éppen ezért elfogadhatatlannak tartják elvezénylésüket a Baranyában vagy Szlavóniában dúló frontra a már említett okok és érvek miatt. A katonai hatóságok azáltal, hogy nem mozgósítják a szlovéneket, horvátokat, muzulmánokat, albánokat, macedónokat és másokat, nagyobb megpróbáltatás elé állítják Szerbia lakosságát, így a magyarokat is. Szerbia lakossága egy részének, így a magyaroknak is eddig nagyobb terhet és áldozatot kellett vállalnia. Mindezt diszkriminációnak tartjuk és a szövetségi alkotmány ide vonatkozó rendelkezései durva megsértésének.A gyűlés résztvevői tiltakozásukat fejezik ki:
- a napról napra több áldozatot követelő, értelmetlen háború folytatása ellen;
- a példátlan mozgósítás ellen, amelynek következtében rettegésben él a lakosság, megszűnnek a gazdálkodás, a normális élet funkciói, szülőföldjük elhagyására kényszerítik fiataljainkat, a jövő biztosítékát.
Tiltakozunk a katonai hatóságok erőszakoskodása ellen, ahogyan és amilyen érvekkel akarják meggyőzni a hadköteleseket. Szerintük a frontra vonulás megtagadásával a magyarok becsü
letét mocskoltuk be. Ha vér tapad katonáink kezéhez, akkor tisztább lesz a becsület?A gyűlés résztvevői felhívással fordulnak a békeszerető lakossághoz, hogy támogassák a moravicai, pacséri és krivajai hadkötelesek lelkiismeretükből eredő erős elhatározás
át.Felhívják a katonai hatóságokat, hogy hagyjanak fel mindenféle meggyőzéssel és elsősorban tiszteljék a hadköteleseket mint embereket.
Felhívjuk a hazai és nemzetközi emberjogi szervezeteket, hogy álljanak ki és segítsék fiataljaink példás magatartását.
A tiltakozó gyűlés résztvevői biztosítják az elhatározásukban a hadkötelezetteket, akik az értelmetlen háborúban való részvételt tagadták meg, hogy falvaink polgárai messzemenően támogatják őket, segítséget nyújtanak nekik és szolidaritást vállalnak velük
.