Elektronikus Könyvtár

Az MVSZ már jó ideje céltáblaként funkcionál a "pártállami maradvány" felirattal, a legkülönbözőbb irányokból záporoztak(nak) rá a vádak, illetve a követelések: oszlassa fel magát, vagy ha nem, hát tartson bűnbánatot és újuljon meg. Így került sor az 1991. dec. 15-i "elsietetten megújuló közgyűlésre", amit annyira azért nem lehetett elsietni, hogy előtte be ne lépjen mindenféle szélsőjobbos gyülevész társaság. A belépések természetesen automatikusan levették a napirendről a feloszlás kérdését, és a megújulás mikéntje, illetve "kibenléte" került az egyre élesedő viták középpontjába. A nagyobb létszámú és hangosabb tábort a magyarországi szélsőjobb és a nyugati emigráns magyarság jelenlévő képviselőinek többsége alkotta. Ugyaninnen került ki a kevésszámú ingadozó is. A másik, létszám és decibelhátrányban lévő tábor a kisebbségi (elszakított országrészekben élő) magyarság képviselőiből tevődött össze, néhány csendes magyarországi és nyugati szimpatizáns mellett.

Az áttekinthetőség kedvéért mindkét fél mondanivalóját három témakörbe csoportosítom.

A többségi tábor felszólalásaiban a legkisebb helyet az MVSZ jövőbeni felépítésére és szerepére vonatkozó vélemények tették ki. Mindazonáltal igen érdekes elképzeléseket hallhattunk például arról, miként lehetne elérni a magyarországi munkával és lágerek- ben töltött évek beszámítását a svájci nyugdíjalapba, mennyire szükséges egy szervezet, amely komolyan foglalkozik a küszöbön álló területi revíziók előkészítésével, és még sorolhatnám. A legnagyobb teret a "bajtársak" az MVSZ átkos pártállami múltja megbélyegzésének és saját forradalmi, emigrációbeli és más elévülhetetlen érdemeik ecsetelésének szentelték. Hangsúlyozták, mennyire megengedhetetlen, hogy a múlt rendszertől, különösen annak kiszolgálóitól való megtisztulást még itt, az MVSZ-ben is elszabotálják. (Vastaps a többségi padsorokban). A harmadik blokkba a Komlós Attila (megbízott főtitkár '90 óta) elleni személyes támadásokat és általában a leendő vezetőkkel kapcsolatos vitát sorolom. Ennek volt része a jelölő, illetve szavazási procedúra fölötti vita is. A többségi tábor érthetően azért szállt síkra, hogy a jelenlévők egyenlően szavazhassanak. Ahogy illik egy demokratikus gyülekezethez, a nyilvános felszólalásokat folyosói lobbyzások egészítették ki.

Az elnököt sikerült közben közfelkiáltással megválasztani. Csoóri Sándor is megérkezett, mire a vita a főtitkárválasztással kapcsolatban a végletekig kiéleződött. A többségi tábor ugyanis egyszerű nyílt szavazással kívánta megválasztani jelöltjét a már megválasztott elnökségi tagok közül. Végül is Kincses Előd vállalta a többségi tábor jelölését. A veszekedés éjféltájt elérte a forrpontot, mivel a kisebbségi tábor nem hagyta magát lehurrogni - ami nem is csoda azon edzettség birtokában, amit pozsonyi, bukaresti, vagy akár ungvári képviselőtestületekben volt alkalmuk szerezni a többségi hangerővel szemben. Mivel viszont a többségi tábor is immunis volt az észérvekkel szemben, beállt a patthelyzet. Végül is az újdonsült elnökünk által ajánlott salamoni megoldás elfogadása (Komlós Attila ügyvezető alelnök, Kincses Előd főtitkár) oldotta meg, illetve intézményesítette a dilemmát. Hajnali kettőkor elénekeltük együtt a Himnuszt.

Az egyik lehetséges magyarázat a kisebbségi és a nyugati magyarság közötti, azok létfeltételeinek különbségéből adódó ellentét. A nyugatiak úgymond, akiknek az ereiben is demokrácia folydogál vér helyett, nem tudnak közös nevezőre jutni a totalitarizmus körülményei közt felnőtt kisebbségekkel. Az igazság az, hogy a nyugati magyarok elsősorban önmaguk közt (sokszor önmagukkal sem) nem tudnak közös nevezőre jutni. Van, aki belátja, hogy az összmagyarság szempontjából a kisebbségek kérdése az, ahol értelmes erőfeszítések tényleges eredményeket hozhatnak. Vannak, akik számára a politika tartalma a régi sérelmekért való elégtételvevés. Sokan tartják egymást a régi rendszer kollaboránsainak. Ellentét és meg nem értés tapasztalható az emigráció különböző hullámaihoz tartozók között. Azt lehet mondani, hogy a nyugati magyarság fogalma olyan. mint egy kaleidoszkóp tükörrendszere, amely egységes képnek mutat néhány összevissza üvegszilánkot. Az elszakított részeken élők politikai jellegű érdekképviseleti szervezetei, amelyek felelős politikát folytatnak, inkább egy kormány analógjai, mint egy egyesületé, mivel döntéseik nem csak tagjaikat érintik, hanem az adott kisebbség egészét is. A kisebbségiek, azok képviselői tapasztalataink szerint mély empátiával közelednek egymáshoz és könnyen alakítanak ki közös álláspontot. Ugyanez vonatkozik a nyugatiak felelősen gondolkozó képviselőire is. A határokon túl élő magyarság e két nagy egységének szembenállásáról beszélni hitünk szerint erőltetett és rosszindulatú megközelítés.

A másik lehetséges magyarázat, hogy jól értesült radikális reformerek szálltak szembe tapasztalatlan, félreinformált, tekintélyuralomhoz szokott emberekkel - ahogy a többségi tábor hangoztatta. Ez ellen csak két dolog szól - a régi (1989-es) irányítás ellen felhozott érvek primitívsége, és hogy meggyőzés helyett egyszerűen hangerőt alkalmaztak.

A feszültséget, ami ilyen módon sült ki, valójában három törekvés összeütközése generálta. A kisebbségi szervezetek törekvése, hogy önálló felelős"külpolitikát" folytassanak, az Entz Géza államtitkár vezette hivatal törekvése, hogy megszerezze a kisebbségekkel kapcsolatos magyarországi és nem magyarországi szervezetek fölötti ellenőrzést, végül a politikai élet perifériájára szorult szélsőjobbos elemek törekvése, hogy arénához jussanak.

Az első két tényezőnek nem ez az első összeütközése. Hogy ez a harc a felszín alatt maradjon és ne kapjon nyilvánosságot, a KMKSZ esetében mi is partnerek voltunk. Több más szervezet esetében ugyanez a helyzet, de részünkről belügy, hogy meddig kívánják a dolgok ilyen állapotát fenntartani. A mi esetünkben emellett a következő érvek szóltak. Először is amíg lehetett, a belügyeinkbe való beavatkozást véletlennek, tapasztalatlanságból eredő túlzásnak, kommunikációs zavarnak tekintettük. Annál is inkább, mivel tisztában vagyunk vele, hogy a stabil együttműködés bármely bonyolultabb politikai szervezettel feltételezi a meglévő és egymással rivalizáló frakciókkal való kapcsolattartást. Mivel a KMKSZ belső egysége stabil, a "normális" mértéket túllépő szemtelenségeket is elnéztük, illetve csak burkoltan, a további együttműködés szempontjait szem előtt tartva fejeztük ki rosszallásunkat.

Másodszor, valóban szükségünk van a magyar kormányzat, mint külpolitikai tényező támogatására, mind az államainkkal fenntartott kétoldalú kapcsolatban, mind a nemzetközi fórumokon, amivel a külügyminisztériumon kívül az említett hivatal is foglalkozik, bár nem világos, milyen munkamegosztásban.

Harmadszor, ismerve a magyarországi politikai élet viszonyait (legalábbis annak felszínét) nem akarunk munícióval szolgálni annak csatározásaihoz; tőlünk telhetőleg igyekszünk megkönnyíteni a résztvevőknek, hogy a kárpátaljai magyarság ügyét (akárcsak a többi magyar kisebbségét) pártpolitikai érdekeken felül álló ügynek tekintsék. Ha sikerülne megőrizni az MVSZ-t független társadalmi szervezetnek, amelyben a befolyásunk megfelel a jelentőségünknek, az nagyon megkönnyítené törekvéseinket. Entz Gézáék részéről teljesen logikus, hogy ha már minden eszközzel támogatják a nekik nem tetsző kisebbségi politikusok belső ellenzékét, akkor miért hagynának érintetlenül egy szervezetet, amelyen keresztül azok csak úgy ellenőrizhetetlen információhoz, kapcsolatrendszerhez, nyilvánossághoz, kisebb mértékben anyagi eszközökhöz juthatnak.

Természetesen számítottunk rá, hogy az egymással folyton ellenkező nyugati magyar szervezetek közül a tradicionálisan MVSZ-ellenesek jelennek meg nagyobb számban, de bíztunk abban, hogy lehet velük értelmesen beszélni, másrészt, hogy sikerül elfogadtatni egy ésszerű szavazási módszert. Így aztán nemigen tartottunk ettől a kikényszerített, idő előtt megtartott közgyűléstől. A szélsőjobbos siserehad fellépése orvtámadás volt. Pedig tulajdonképpen ez is logikus, végtére nekik is kell hely a nap alatt, és a szélnek eresztendő régi MVSZ-apparátus helye is milyen jól jönne a mindenünnen kiebrudalt szájtépők megfáradt csontjainak. Egyébként ennek a segédcsapatnak a bevetése bizonyos értelemben hasznos volt: azok a kisebbségi politikusok, akik hajlottak volna az MVSZ-ellenes fellépésre, visszariadtak alkalmi szövetségeseiktől. Riasztó tény, hogy az államtitkár úr ilyen eszközöket teljes nyíltsággal (személyesen vezényelte a többségi tábort) képes használni.

A mi céljaink világosak: legyen egy intézmény, ami a kisebbségi magyarok budapesti, azon keresztül nyugatra nyíló nagykövetsége; az legyen biztosan leárnyékolva a magyar belpolitika zavarai elől; a szervezet belső struktúrája tartalmazzon fékeket és ellensúlyokat a belső hatalmi harc ellen; a kormányzat kisebbségekkel foglalkozó szerveivel legyen mellérendelt viszonyban és legyen közöttük ésszerű munkamegosztás.

Megpróbáljuk a mérleg nyelvét a magunk javára billenteni, bár lehet, maga a tény, hogy ilyen magától értetődő elvek elfogadásáért harcolni kell, felér egy vereséggel. Arra viszont ne számítson senki, hogy belefáradunk és feladjuk a harcot.