Kezdjük azon, hogy a Hármashatár-hegy, annak is főként az északkeleti oldala nem túlságosan hosszú, legalábbis az ideálisnál rövidebb. Folytassuk azzal, hogy kellemes északkeleti szél elég ritkán fúj. Ezekből már kitalálható, micsoda zsúfoltság tud kialakulni ezen a starthelyen (közismertebb nevén, az Óbudain), ha csak egy kicsit is úgy fest, hogy repülni lehet. Ráadásul ezen a napon még csak nem is volt egyértelmű az idő, legalábbis, mikor én kiértem. A szél gyenge volt, nem tartott meg a hegyoldalon. A termikek? Hát azok hol emeltek, hol eltűntek, ilyenkor nagy lerohadásparádé szemtanúi lehettünk.
Fentiekből következik, hogy amikor a termikek feléledni látszottak, boldog-boldogtalan elstartolt, egymás hegyén-hátán. Hamar ki is alakultak a csinos akváriumok, ami talán magában még nem lenne baj, ha a kollégák betartanák a légi közlekedés - siklóernyősökre is vonatkozó - szabályait. Ilyesmiről azonban már régóta nincs szó. (Tirginc, aki pedig vitán felül kiváló pilóta, lényegében abbahagyta a repülést, mondván, nem félni jár ki a starthelyre.) Agyba-főbe dicsértek egy fiatal kis szőkeséget, milyen ügyes, hogy olyan sokáig fönt marad jó magason. A kiscsajnak láthatóan fogalma sem volt róla, mikor kinek van elsőbbsége. A józanabbak rémülten fröccsentek szét előle, a bosszantó, de nyugalmasabb lerohadást választva.
De nem mindenki úszta meg. Viki a levegőben összetalálkozott valakivel. Az elejét a dolognak nem láttam, nem tudom, kivel ütközött, azt sem, ki volt a hibás. Én már csak annyit észleltem, hogy egy fehér ernyő viszi Viki ernyőjét, mint valami ragadozó madár a zsákmányt. Aztán a hegyoldal, értsd, az erdő fölött elengedte. Vikinek nem esett baja, de hosszan bogozhatta le a fáról az ernyőjét.
Persze, megértem, hogy mindenki repülni akar, de hát ha már kicsi a starthely, akkor illenék a sorbanállás íratlan szabályait megtartani, különben elszabadul a pokol. Megjelent a Bajszos Úriember, aki különösen híres arról a világnézetéről, hogy az egész Kozmosz azért van, hogy ő jól érezze magát, és mindenki más örüljön, hogy szolgálhat neki. (Ennek megfelelő helyen is tart a népszerűségi listán.) No, Bajszos Úriember kiterített szépen hátul, ahogy kell, majd rászólt egy szerencsétlen, berezelt kezdőre, hogy most mi van, elstartol már végre vagy csak töpreng? Szegény kezdő ijedten elszállt, Bajszoskám ezek után onnan hátulról, a terítőhelyről indult neki, keresztülgázolva mindenkin és mindenen, aki és ami csak az útjában volt. Hamar fölkerült vagy 20 méter magasra, ott anyázott valakivel, hogy az miért nem tér ki az útjából. (Mondanom sem kell, hogy annak a másiknak volt elsőbbsége.)
Starttechnikáját megismételte még a Vagány Csávó is. Ő az, aki - a természetvédők vélhetően nagy örömére - a starthely széléig ki sem száll a terepjárójából. Vagány Csávó rikoltozott, hogy a nagyközönség miért nem ugrik szét, mikor ő föl méltóztatik húzni az ernyőjét. Valaki megmagyarázta neki, hogy szabad a starthely széléről indulni, de ha valaki úgy dönt, hogy hátulról startol, számoljon vele, hogy körülötte emberek lesznek.
Persze, én belátom, hogy macerás megszervezni az Óbudaira a felszállítást, és azt is belátom, hogy a starthelyre (legalábbis erre a starthelyre) visszaszállni bravúr. No igen, ha úgy csinálod, mint pl. Rónaszéki Laci vagy Tasi Gábor. De mindenkinek talán nem kéne erőltetnie. Púzóbéka telibe kapott egy bokrot visszaszálláskor, ami még belefért a vicces kategóriába, de Bajszoskám már egy sárkányra rakta az ernyőjét. Ami nem biztos, hogy használ az amúgy is törékeny sárkányos-siklóernyős barátságnak. És hát persze a visszaszállások nem sikerülnek elsőre, ilyenkor az éppen startolni készülő kolléga kényszerűen vár.
Valószínűleg nem nagyképűségből és nem okoskodásból mondja, aki mondja, hogy ha a nívó (=a starthely szintje) alá kerültél, kezdj el foglalkozni a leszállással. Mégis, ezen a napon számosan akadtak, akik "jobban tudták", és valahol a szintkülönbség felénél még megpróbáltak visszagirhelni a nívóra. (Éppen olyankor, amikor lejtőszél gyakorlatilag nem működött.) Volt is számos kertbe szállás. Tudom, ez régen jópofa volt; öreg nénik sütivel kínálták az égből pottyant egyedet. De ezek az idők elmúltak. A leszálló előtti házakban már nem kedves öreg nénik laknak. Hogy valaki egy pitbull-farmra száll le, az, bár nem kívánom neki, de mégiscsak az illető magánügye. De ha megszaporodnak az ellenünk benyújtott panaszok, annak letiltás is lehet a következménye. Néhány starthelyet már sikerült elvesztenünk, nem állunk olyan jól.
Ezt, gondolom, nem kell ragozni. De ha már a leszállásnál tartunk: sokan szálltak le a szomszédos baseball-pályára. Persze, nem kell nekem megmagyarázni, értem én. A leszállóban nyakig ér a gaz, a baseball-pályán meg nyírott fű van. Csak hát a körülmények mai állása szerint oda TILOS beszállni, és nem tudok a tilalomnak olyan alpontjáról, hogy "amennyiben a tulajdonos (bérlő, kezelő) nem látja, akkor szabad".
Akár optimista is lehetnék, mert úgy gondolom, a bunkókat a többiek kiutálják a start- és leszállóhelyekről (no meg a levegőből), a hülyék meg begyűjtenek annyi kudarcélményt, hogy elmenjen a kedvük a repüléstől. Csakhogy
