Site hosted by Angelfire.com: Build your free website today!
HIPPOKRATÉSZ : A SZENT BETEGSÉG
Dr. Kemenes Pál
orvos, orvostörténész, társadalomorvostan szakorvos
 
    "A szentnek nevezett betegséggel a következő módon áll a dolog. Nekem semmivel sem látszik istenibbnek a többinél, és szentebbnek sem, ... " 1  E sorokkal kezdődik a hippokratészi szöveg majd, a könyv végén ekképpen záródik: "Ez a szentnek nevezett betegség ugyanazokból az okokból keletkezik, mint a többi, a közeledő és távolodó dolgokból, a hideg, a meleg és a szelek váltásából, amelyek sohase nyugszanak. Ezek emberfelettiek, mégsem kell a betegséget megítélőnek azt a többinél emberfelettibbnek tartania hanem, mindüket isteninek és emberinek." 2 A szerző, aki a kutatás mai állása szerint nem Hippokratész volt, a betegségeket egyaránt tartotta isteninek és emberinek.
    A betegségek szent mivoltának eredete a teremtésmitológiába nyúlik vissza; a teremtés kezdetén pricípiumok jöttek létre, elsőként a lélek, amely a későbbiekben létrejövő anyagi princípiumok, a négy őselem rendező elve s mint ilyen, egyúttal az élet pricípiuma is. Az élet tehát nem más, mint a négy őselem lélek organizálta kombinációja. Az organizmus azonban már önálló, szervezettségének megfelelő és azt fenntartó princípiummal is rendelkezik, a pneumával, az életerővel, vagy szellemmel.
    Az antik felfogás szerint a mozgás az elsődleges életjelenség amiből a léleknek, az élet princípiumának a működésére lehet következtetni. A mozgás a lélek közvetítésével szorosan kapcsolódik a teremtéshez, akárcsak a pneuma, amely egy alacsonyabb szinten bár de, ugyancsak az élőlény életének és integritásának a fenntartásában játszik szerepet. Az ember a pneuma, a psziché és a szarkosz egysége, mozgása pedig életének jele.
    A kóros mozgásokkal vagy bénulással járó megbetegedések az ember hármas egységének megbomlásából keletkeznek. Elsősorban a pneuma áramlásának akadályoztatottsága miatt, mikoris a nyálka hidegségénél fogva lehűti egyes testtájakon a vért és a képződött véres nyálka eltömeszeli az ereket. A fej ereinek eltömődése tudatzavarhoz, a tüdőben légzészavarhoz, az izmokban bénulásokhoz vagy ha, a pneuma már bekerült az érbe és csak a visszaáramlása akadályoztatott akkor, a fluktuációja folytán görcsökhöz vezet.
    A szent betegség gyüjtőfogalma alatt elsődlegesen a pneumaáramlás zavarait kell érteni aminek pathogenézisében a nyálka felszaporodása és nem kellő mértékű ürülése játszik döntő szerepet. A nyálkaszaporulat tisztulásának elmaradása családi halmozódást mutat. A gyors hőmérséklet változásoknak kitett szervezet fogékonnyá válik a kórra, tehát a nyálka ürüléséért és felszaporodásáért a külső hatások is felelősek; a hideg, a meleg, a szelek - természeti erők - amik szintén a teremtés részeként jöttek létre. Ezek adják a szent betegség isteni oldalának az egyik részét.
    A szent betegség vezető és minden bizonnyal a betegség szentségét és isteni mivoltát magyarázó tünetei a kóros mozgások és bénulások, amik a fentemlített módon a mozgásnak a lélekkel és annak a teremtéssel való kapcsolatára utalnak. A hagyomány tehát joggal tartotta "szentebbnek" és "istenibbnek" e betegséget másoknál, hiszen az isteni teremtés első aktusaként teremtett lélek munkálkodásának a defektusát az élet elsődleges jelének helyi megszűnését illetve a szokványostól eltérő megjelenését látták a tünetek mögött. Ezt támasztják alá a szerző alábbi sorai: " ... ebben a bajban az agy a hibás amint a többi legsúlyosabb betegségben is." 3 Az agy ugyanis a magasabbrendü lélek székhelye és a pneuma elsődleges "felhasználója." " ... az agynak van a legnagyobb hatalma az emberben, ... " " Mert az egész testben ő az értelem székhelye, ezt a pneumából veszi át." 4 
    A hippokratikus szerző művét a tévhiedelmek eloszlatása végett és a szent névvel visszaélő mágusok, csalók, szemfényvesztők és sarlatánok tevékenysége ellen írta. "Ha egészséges lesz, legyen övék a dicsőség és a sikernek járó tisztelet, ha pedig meghal a beteg, védekezésűk álljon biztos lábon, és legyen alapjuk arra, nem ők a hibásak, hanem az istenek." 5  Mai szemmel nézve, a tüneteket elemezve, a szent betegség összefoglaló név alatt a febris rheumatica, poliomyelitis, az epilepsziák különböző, de meg nem határozható formái és az apoplexiák soroltattak együvé, elsősorban az önkéntelen mozgás illetve bénulás, a mozgásban bekövetkezett változásokkal járó tüneteik miatt.


A szövegben előforduló "családi halmozódás" kifejezés kapcsán genetikát emlegetni anakronizmus.
 


IRODALOM

  1. Válogatások a hippokratészi gyűjteményből Bp. 1991, 107.  
  2. uo. 120.  
  3. uo. 111.  
  4. uo. 118.  
  5. uo. 108.  


Megjelent: Dr. Kemenes Pál: Hippokratész: A szent betegség  Orvosi Hetilap 137. (1996) 10.  533-534.



Az antik görög filozófiai gondolkodás nem volt egységes a világ keletkezését illető elképzelések részletei terén azonban, elképzeléseik főbb vonalaikban a fenti írásban előadott sémát követték. A séma részletes kifejtését l. későbbi írásaimban. Egy vagy több szellemi természetű rendező elv felvétele nélkül nem tudták magyarázni a dolgok sokféleségét.  

*  *  *
A XVI. század végétől lassacskán kezdett feledésbe merülni az az ógörög, Platónnál és Arisztotelésznél még fellelhető metafizikai elv, hogy a dolgoknak és a személyeknek megvannak a maguk hatókörei, melyeket átlépniük „igazságtalanság”. A medicinában évezredeken át meghatározó jelentőségű volt ez az elv. A mértékletesség a hatókörön belül maradást, az ellentétes minőségek együtteséből felépült világ és ember számára a relatív nyugalmi állapotot, a harmóniát, a helyes arányok megtalálása, az eukrázia jelentette. A humorálpathológiai elmélet keretei között a már megbomlott humorális egyensúly esetén az elsődleges teendő a változás irányának meghatározása volt, hogy mi lépte át a maga kiszabott hatókörét, melyik összetevő szorított vissza „igazságtalanul” egy másikat, vagy különült el „igazságtalanul”. A továbbiakban meg kellett határozni a hatókörök áthágásának következményeit, amitől az ezt követő terápia, a rend helyreállításának sikere függött. Az archaikus időkben a következő teendő feltehetően a sértett fél kiengesztelése lehetett. Hippokratész szerint: betegség lesz a következménye „...ha nem áll fenn helyes arány és egyensúly a meleg és a hideg, a száraz és a nedves között, sőt az egyik elem túlsúlyba kerül a másikkal szemben, vagyis az erősebb a gyöngébbel szemben.”
„...az ember minden alkotóelemének megvan a szélsőséges változata... Amennyiben ezek a tulajdonságok keverednek és elegyednek egymással, nem lesznek szembeszökők, és nem okoznak fájdalmat, ám ha valamelyik kiválik közülük, és egymagában fordul elő, akkor az érzékelhetővé lesz, és bajt okoz.”
„Az emberi test valamennyi alkotóeleme akkor a legszelídebb és legjobb indulatú, ha minél több egyéb minőséggel keveredik. Az ember állapota akkor a legkielégítőbb, ha a benne lévő nedvek összeálltak, nyugalomba kerültek és nincs fölös erejük.” A hippokratészi gondolatrendszerben a személyek esetében hasonló mérlegelést kívánt meg a hatókörök átlépésének eldöntése. „Gondom lesz rá, hogy a tudományt, a szóbeli és minden más felvilágosítást ismertessem fiaimmal és mesterem gyermekeivel, valamint azokkal a tanítványokkal, akiket szerződés és az orvosi törvény alapján tett eskü kötelez, de (rajtuk kívül) senki mással sem.” „A szent dolgok viszont csak a beavatottak előtt tárulnak fel. Ezeket a kívülállók nem sajátíthatják el addig, míg bebocsátást nem nyertek a tudomány rejtelmeibe.”
A beavatás mértékétől függ az orvos személyes hatóköre. „Ha valaki súlyosabb bajban szenved, mint amilyen erősek az orvostudomány eszközei, akkor semmiképpen sem szabad reménykedni a gyógyítás sikerében.” Azaz, ne lépje át az orvos a hatókörét, és ne próbáljon meg beavatottsági fokát meghaladó erejű betegséggel szembeszállni.
Az az orvos aki, olyan beteg gyógyításába kezd akinek a betegsége meghaladja az orvos tudását, felkészültségét nem méltó az orvos névre.

Kiemelés:
Dr. Kemenes Pál: Az orvosi gondolkodás szellemtörténeti háttere a XII. századtól a XVI. század végéig, különös tekintettel Dudith András és Jordán Tamás munkásságára. Kandidátusi értekezés 1994. Nyilvános védés nélkül.

A humorálpathológia alapját képező testnedvek (vér, epe, fekete epe, nyálka) kizárólag ezen elképzelés keretei között értelmezhetők. A világ felépítésére vonatkozó elképzelés részei voltak, illetve annak analógiájára alkották meg azokat, és nincs közük a ma ismert testnedvekhez.
Elgondolkodtató, hogy egy primitív világelképzelésre - a négy elem tanra (föld, víz, levegő, tűz) és az ahhoz kapcsolódó négy minőségre (hideg, nedves, száraz, meleg) - alapozott elméletek (humorálpathológia) kétezer évig fogva tartották az európai gondolkodást. A humorálpathológiai teória hosszú fennmaradása példája annak, hogy az elmélet befolyásolja a tapasztalatot azaz, a tapasztalat elmélettel terhelt továbbá, a tapasztalótól független tapasztalat nem létezik. A tapasztaló/k előzetes ismeretei befolyásolják a tapasztalatot.
A keretelméletek ellenállóak az azokat cáfoló adatokkal, empirikus tényekkel szemben. Számos ellentmondó tapasztalat kell a keretelméletek megdöntéséhez, és amíg, új keretelmélet nem kerül elfogadásra a régihez ragaszkodnak a tudományos közösség tagjai az ellentmondások ellenére. Ez lehet a magyarázata a humorálpathológiai elképzelések hosszú ideig tartó fennmaradásának.
A humorálpathológiai elmélet keretei között racionális és empirikus elképzelés az, ha a testnedvek között megbomlott egyensúlyt kívánják helyreállítani. Láz esetén a meleg testben csökkenteni kellett a melegséget hordozó vér mennyiségét. Az érvágás és vérlebocsájtás ezt szolgálta. A lázat tartották a betegségnek és az adott elméleti keretben a vérlebocsájtás ésszerű magatartás.
A humorálpathológiai elmélet keretei között hasonlóképpen racionális magatartás a hasonlót a hasonlóval elv gyógyító alkalmazása esetén, ha a besárgult beteget sáfránnyal kezelték. Ebben az esetben a sárgaság volt a betegség. A sáfrányt sárga színe, sárgára festő hatása miatt adták a betegnek. Sáfrány hatására a beteg saját sárgasága visszaszorul és fokozatosan visszaáll az egyensúly - a teória szerint.
A fenti - a mai orvoslás számára értelmezhetetlen - elgondolások az elméleti keretek meghatározó jelentőségét példázzák.
Valamennyi dokumentum szerzői és egyéb jogai a szerző tulajdona. Valamennyi dokumentum csak és kizárólag magán célra, változtatás nélkül másolható a szerzőre és a forrásra történő pontos hivatkozással. Minden más terjesztési és másolási mód és forma esetében a szerző engedélyét kell kérni. A szerzőre és a forrásra való pontos hivatkozást és az engedélyt a dokumentumban mindig fel kell tüntetni és annak mindig benne kell maradnia a dokumentumban. A dokumentumok és azok részletei a szerző és a forrás pontos megjelölése nélkül még parafrázisként sem idézhetők és semmilyen célra fel nem használhatók. A dokumentumokkal kapcsolatos jogokról az 1999. évi LXXVI. törvény A szerzői jogról, továbbá a 2001. évi LXXVII. törvény a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény módosítása megfelelő szakaszai rendelkeznek.
Dr. Kemenes Pál: Orvostörténeti publikációk