Székesfehérvári Maraton – 2002. május 2.
Aki a jég hátán is megél…
A honi jégkorongozók kis híján elképesztették a világot. A Dunaújvárosban (és Székesfehérváron – szerk.) megrendezett jégkorong Divízió I. Világbajnokságon hajszállal maradtak el az első helytől, s annak a lehetőségétől, hogy a magyar jégkorong történelmében első ízben feljussanak a legjobbak közé. Az utolsó meccsen dőlt el az arany sorsa, ott alulmaradt a csapat, így a második helyen végeztek, s nagy kő eshetett le a kanadaiak és a többiek szívéről, hiszen jövőre (még) nem találkoznak a magyaros virtussal.
Silye Sándor
A csapat legjobbja sérülten lépett a jégre a döntő csatán. Ifjabb Ocskay Gábornál (vagy ahogy a többség ismeri: kis Csicsó) péntek este még az is kétséges volt, hogy mikor épülhet fel térdsérüléséből, kevesen bíztak benne, hogy szombaton kikorcsolyázik a többiekkel. Megtette, a csapat helytállt, de nyertek a dánok.
- Nem vagyunk bosszúsak amiatt, mert így sikerült a vb. Kihoztunk mindent magunkból, túlteljesítettük a legmerészebb terveket is – jelentette ki a csatár. Kis Csicsónál akár eleve elrendeltetés is lehetett, hogy jégkorongoznia kell, hiszen édesapja, id. Ocskay Gábor (s ebből adódik, hogy ő a nagy Csicsó), a Volán SC-nek volt sokszoros válogatott jégkorongozója Budapesten és Székesfehérváron.
- Nem erőltették, hogy ezt a sportot űzzem. Két, három éves lehettem, amikor rátettek a jégre, kíváncsi volt apukám és anyukám, miképp viszonyulok ehhez a közeghez. Aztán ahogy telt az idő, apu mindig mondta, hogy jöjjek ki vele, s aztán úgy ott ragadtam, hogy már le sem lehetett rángatni onnan. Tizennégy, tizenöt éves lehettem, amikor komolyra fordult a dolog, akkor határoztam el, hogy mindent megteszek a hokiért. Örülök, hogy így döntöttem, hiszen az elmúlt évek olyan élményt adtak, amit soha nem fogok elfelejteni – mondta.
- Gyerekként nem álmodoztál arról, hogy egyszer világhírű játékos leszel?
- Álmodni mindenről lehet… A reális célom az volt, hogy minél többet érjek el itthon, aztán fokozatosan lépjek előre. Soha nem voltam elégedett önmagammal, örök maximalista vagyok, de azt nem gondoltam, hogy a vb-n ilyen szép eredményt el. Ezt már nehéz lesz túllépni. De – megpróbálom…
- Soha nem voltál boldogtalan amiatt, hogy profi módon gondolkozol? Hiszen így sokkal jobban láthatod a zsákutcákat…
- Ennek megvannak az előnyei, hátrányai, bár inkább az előbbiből van több. A profi gondolkodású ember sokszor falba ütközik, de ahogy múlnak az évek, okosodik is, így jobban tudja kezelni a nehéz szituációkat.
- Ahhoz, hogy a legjobb légy a pályán, sok dologról kellett lemondanod?
- Attól függ, mire gondolsz? A lányokról nem, mert nem vagyok fából, és bolond sem vagyok…
- Mi volt az a fontos dolog, amire mindenképpen szakítottál időt a hoki mellett, amitől teljes embernek érezted magad?
- A hoki nem az a sport, amivel meg lehet alapozni a jövőt. Éppen ezért örömmel tanultam, elvégeztem a TF szakedzőit, s egy rekreációs iskolát is végigjártam. Nem nagy dolgok ezek, de ahhoz remélem elég lesz, hogy el tudjak indulni az élet útvesztőiben.
- Mi a hobbid?
- Sok sporteseményen találkoztunk már, elmegyek mindenhova, mert érdekel ami a városban történik. Horgászni is szeretek, meg a mozit is kedvelem.
- A legnagyobb fogás?
- Rég volt, de igaz volt: egy öt kilós ponty.
- Kedvenc mozid?
- Minden héten háború.
- Kedvenc könyved?
- Sportkönyvek, életrajzok.
- Ifjabb Ocskay Gáborról lesz majd könyv?
- He-he… Na, ez jó kérdés.
- Kedvenc zenéd?
- Mindenevő vagyok.
- Apropó evés: hoki ütő vagy fakanál?
- Ááá…, az ütő. Főzni nem szeretek, de kedvelem a magyaros konyhát és az olasz ételeket.
- Mi leszel, ha nagy leszel?
- Nem tudom, remélem ez az idő még messze van, mert még sokáig jégkorongozhatok.
