The Players
* On the injured list - 06/06/03
° Probably leaving the team - 06/06/03
Tizennyolc másodperc a hirtelen halálból. Tizennyolc év az életbôl. Ennyi telt el. Ennyinek kellett eltelnie, hogy Fehérvárott ismét beteljesedhessék az álom, és 1981 után újfent a Volán vigadhasson. Az ünneplésen látszott is, mily régen nyertek legutóbb. A jégen, majd késôbb, Székesfehérvár fôterén úgy tűnt, mintha most gyôztek volna elôször. Semmi koreográfia, csak a boldogság parttalan áradása, mámoros összevisszaság, zabolázatlan eufória. Ettôl volt az egész utánozhatatlanul bájos és magával ragadó.
***
A siker színén
,,Fehérvár hôsei ti vagytok!" -- hirdette egy transzparens a dunaújvárosi csarnokban, a fehérvári szurkolók szektora elôtt. És a meccs elôtt.
Utóbb azt mondhatnók: alakulhatott volna bárhogy a hatodik derbi, kiérdemelték e címet. Sôt, megkockáztatom: ôk a hoki hôsei is egyben -- egy ilyen mérkôzést ugyanis ilyen felállásban nem nagyon szokás megnyerni. Merthogy ez az a sportág, amelyben háromszor húsz perc alatt szinte mindig kiderül, ki a jobb. Az erôtartalékokra, frissességre, fegyelmezettségre gondolok.
A harmadik rész elején úgy tűnt, a Volán valamennyi műfajban alulmarad. Kifogy az emberekbôl, energiából, építô gondolatból. Szemközt szenvedett ugyan a Dunaferr, ám 1--3-ról 4--3-ra fordítani egy finálé hajrájában nem is fél -- háromnegyed gyôzelem. Csakhogy az újvárosiakban valahogy nem lobogott a tűz. Márpedig ha a fog nem csikorog, ha nem feszül pattanásig az izomrost és az idegszál, akkor tíz, testileg-lelkileg meggyötört, de a végletekig elszánt ember képes felülkerekedni a komplettebbnek ható ellenfélen.
Elvégre ôk még nem voltak bajnokok. Lehettek volna, a megelôzô öt évben háromszor is. Aztán elcsúsztak. Jégen nem nagy kunszt, a bensôben mégis kitörölhetetlen nyomokat hagynak az ilyen élmények. Melyektôl aztán görcsbe is rándulhat az, aki hajlamos elhagyni magát. Hogy nekünk ez már úgysem jön össze soha a büdös életbe'...
Mi tagadás, jó néhányan gondoltuk ezt a volánosokról. Megint szépen megrettennek a lehetôségtôl, a Dunaferr pedig meg sem áll hazáig az aranyéremmel.
Ránk cáfoltak. A legegyértelműbben szerda este. Minden veszni látszott, nem csupán ezen a meccsen, de az esetleges hetediken is. Alig két soruk maradt, tíz játékos, hisz ketten sérültek, és a végleg kiállítottak sem játszhattak volna az utolsó találkozón. Tudniuk kellett, ha itt és most nem tesznek csodát, nagy valószínűséggel elúszik ez az álmuk is. De nem lankadtak. Szív és tüdô egyaránt a robbanás határán volt, ôk azonban mentek, semmivel sem törôdve.
Ezért ünnepelhettek a végén, fékeveszetten. Látszott, annyira kiégették önmagukat a gyôzelem érdekében, hogy nem is nagyon tudják, merre vannak. Csak üvöltöttek, ugráltak, koreográfia nélkül, ösztönösen. És közben beesett, hullafáradt orcájuk koromfekete szemgödreibôl valami hihetetlen csillogás áradt, olyan, mint... Milyen is? Nem, nemigen lehet ezt leírni.
Szóval olyan, amilyen a bajnokokéból szokott áradni.
A hôsökébôl.
***
Otthon, mámoros otthon
A Városház téren tomboló tömeg másfél órát várt az ország legjobb hokisaira, türelmesen. Fújt a szél, viszont ingyen mérték a sört, arról nem is beszélve, hogy a drukkerek a Déli-sarkon költô királypingvinekhez hasonlóan melengették egymást, amint ott tobzódtak egyetlen hatalmas tumultusba verôdve, a jég(korong) fellegvárában. Ôk is költöttek, rigmusokat, önfeledtek voltak és diadalittasak, némelyek a szó szorosabb értelmében. (Ám ez ilyenkor egyenesen elvárható.)
Mígnem megérkezett a csapat: a csapat, amely a finálé során minden addiginál jobban összeforrott. Mint a históriában oly sokszor, ezúttal is egy ártatlan áldozat sorsa korbácsolta fel az érzelmeket, és kovácsolta minden addiginál keményebb egységbe a harcmezôre vonulókat. Rajz Attila neve került a lobogóra, amely alatt csatába indultak -- és most, amikor megtértek, elsô útjuk a kórházban fekvô játékostárshoz vezetett, ezért késtek kissé az ünneprôl.
Hm, ünnep: kissé magasztos szó, feltételez valamiféle rendet, tervezettséget és szervezettséget. Ilyesmirôl itt szó sem volt. ,,Kilencvenötben olyan »emelvényácsolós« hangulatban mentünk neki a Fradi elleni döntônek, aztán elbuktunk. Épp ezért közöltem mindenkivel: meg ne tudjam, hogy akár egy lépést is tesznek bármilyen elôkészület ügyében" -- üvöltötte a fülembe a szakosztálymenedzser, idôsb Ocskay Gábor, miközben polipként fonták körbe az ünneplôk karjaikkal.
Kangyal Balázs például hiába követelt pezsgôt rögvest a meccs után -- egyszerűen nem volt. Úgy hoztak a stadion büféjébôl egy láda sört, a gyôzelmi nedű csupán Fehérvárott kerülhetett a bajnoki kupába. Az ám, Kangyal, a mennybôl... Ô az egyetlen, akinek a haja megmaradt sárgásnak. Egy esztendeje az egész csapat beszôkíttette magát, a játékosok aranyló fejjel hajszolták az aranyat, mindhiába. Ezúttal senki sem festetett, leszámítva a bekket. Aki be is lôtte a beteljesülést hozó gólt.
Amitôl ez a viharos jókedv kerekedett. Ilyet sem pipált még a városháza! Az alpolgármester szobájának szônyege csütörtök reggelre alighanem felpúposodott a kilocsolt pezsgôtôl, és a takarítónôk is elcsodálkozhattak reggel, amikor üres üvegeket találtak Warwasovszky Tihamér polgármester úr asztalán. (Aki láthatóan elfogódottan kiabált a mikrofonba, ô sem ,,rutinból hozta" alkalmi beszédét.) Minthogy azonban e két tisztviselô szobájának ablaka nyílott a fôtérre, egyértelmű volt, hogy a gyôztesek e helyiségeket dúlják fel, bár kissé aggasztónak tűnt, amikor Ocskay és Palkovics az ablakban állva már-már a fôerkély mellett kitűzött zászlók magasságában ,,lobogott" az alant ôrjöngôk fölött.
Utóbb rajongóik között folytatták, pontosabban akkor is kissé felettük: felmásztak az Országalma-szobor tetejére. Így lett belôle OrszágAlba.
Egy koronázott város fôterén.
***
Kiss Tibor nagy napja
Kiss Tibit mindenki szereti.
Naná, hogy szeretik, ô vezette a csúcsra a székesfehérvári hokisokat, a szomszédvár, a nagy rivális, a Dunaferr SE legyôzésével. Lehet itt hideg, lehet este tizenegy óra, ez most senkit sem érdekel. A fiúk az istenek, no meg persze az edzô, akihez mindenkinek van egy-két jó szava. ,,Tibi, én már akkor is neked szurkoltam, amikor itt játszottál!" -- mondja egy Alba-sapkás középkorú úr, ,,Óriásiak voltatok!" -- teszi hozzá egy zászlóba burkolódzó fiatal srác. Az öröm leírhatatlan, a hangulat mindenkit magával ragad: Székesfehérvárnak tizennyolc esztendô után ismét bajnoki aranyérmes hokicsapata van.
-- A fehérvári hokisok eddig két bajnoki aranyérmet szereztek, és Kiss Tibor mindkettôben részt vállalt, elôször mint játékos, most pedig mint edzô. Ez azt jelenti, hogy Kiss Tibor nélkül Székesfehérvárott elképzelhetetlen az aranyérem?
-- Ez jól hangzik, de azért én ezt így nem jelenteném ki. Meg aztán Palla Tóni és Ocskay Gabi, persze az idôsebb, ugyanúgy benne volt mindkét bajnoki címben. Tehát, ha igaz is a kijelentés, legfeljebb hármunkra igaz.
-- Anélkül, hogy az egekbe magasztalnánk a csapatát, fantasztikusat produkált szerdán Dunaújvárosban az Alba. Különösen Lvov végleges kiállítása után...
-- Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. A hamadik harmad elején pillanatok alatt elônyt szerzett a Dunaferr, nálunk pedig alig kétsornyi ember maradt, félô volt, hogy nem bírjuk a végét.
-- Amikor a Dunaferr átvette a vezetést, hitt még abban, hogy nyerhetnek?
-- Bíztam benne, de éreztem, hogy erre csak akkor lehet esélyünk, ha a rendes játékidôben vagy a hosszabbítás elején dülôre visszük a dolgot, arra viszont gondolni sem mertem, hogy tizennyolc másodperc elég lesz.
-- Csak elméletben, de azért játsszunk el a gondolattal: ha a hirtelen halálban az ellenfél nyer, akkor a csütörtöki, székesfehérvári meccsen -- figyelembe véve, hogy sem Lvov, sem Horváth Balázs nem játszhatott volna -- melyik csapatot tartotta volna esélyesebbnek?
-- Erre gondolni sem merek. Azt hiszem, nagyon jó, hogy így alakult, mert csütörtökön gyakorlatilag kilenc emberrel kellett volna végigjátszanunk a mindent eldöntô derbit.
-- Tudom, az edzôk ilyenkor nem szeretnek senkit sem kiemelni, mégis: a bajnokság egészét tekintve kik azok, akiknek a teljesítményével leginkább meg volt elégedve?
-- Vannak a sztárjátékosaink, Ocskay, Palkovics, Csibi, Kangyal, ôk, tényleg csak egy-egy mérkôzéstôl eltekintve, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, no meg persze Marin, aki tartást adott a csapatnak. De a bajnokság végére Rajz, Szilassy, Horváth, Gebei és Sándor is nagyon feljavult.
-- Szép lassan az egész csapatot felsorolja...
-- Tényleg. De ilyen pillanatban valóban nehéz kiemelni bárkit is, ez a gárda együtt érte el ezt a sikert, mindenkire egyformán szükség volt. És akkor még nem szóltam a közönségrôl, ezekrôl a csodálatos szurkolókról, akik már nagyon megérdemelték, hogy így ünnepelhessenek. Ez a nyolcadik bajnoki címem, de, és ezt ôszintén mondom, egyik sem volt ilyen emlékezetes.
-- Érzése szerint miben lett más az elmúlt egy évben az Alba Volán, az idén miért Fehérvárra, és miért nem Dunaújvárosba került a bajnoki arany?
-- Jóval nagyobb lett az önbizalmunk, és talán ez volt az egyik legdöntôbb momentum. A játékosok elhitték, hogy nyerhetnek, és akarták is a sikert. Ez az akarat még jobban összehozta a társaságot, amit a döntô utolsó meccse is bizonyított. Jó volt nézni, ahogyan egymásért, a kórházban fekvô Rajz Attiláért és a palánk mellett álló Csibi Józsefért is harcoltak a srácok.
-- Viszonylag rövid edzôi múlttal a háta mögött sikerült bajnoki címet szereznie. Mi lehet a következô állomás?
-- Nem vagyok az a típus, aki egy-egy sikerrel megelégszik, mindig újabb álmokat szövök. Ha sikerülne bekapcsolódni az Alpen-ligába, az újabb kihívást jelentene, ugyanis ott erôs külföldi csapatokkal játszanánk hétrôl hétre. Meg aztán ôsszel, a nemzetközi kupasorozatban is bizonyítanunk kell.
-- Ugyanezzel a csapattal?
-- Az ideális az lenne, ha együtt tudnánk tartani a társaságot, és néhány poszton még erôsíteni is tudnánk. Éppen a döntô bizonyította be számunkra, hogy kevesen vagyunk, egy-egy sérülés szinte pótolhatatlan veszteséget jelentett. De a csapaton belüli egészséges versenyszellem kialakítása miatt is szükség lenne még játékosokra.
-- Vége a döntônek, de ez vélhetôen nem azt jelenti, hogy következhet a pihenés idôszaka.
-- Tényleg nem. Talán néhány napot lazítok, megnézem a Németországban játszó fiaimat, de sok idôm nem lesz pihenni, ugyanis az áprilisi ifjúsági világbajnokságon valószínűleg én vezetem majd a csapatot.
Kikapcsolódásra legfeljebb csak azután gondolhatok.
***
Aranyszavak
Alekszej Marin: -- Voltam már Európa-bajnok, de ennek az aranynak is nagyon örülök. Jól védtem, de csak egy játékos vagyok a sok közül.
Horváth Balázs: -- Meg sem fordult a fejemben, hogy nem mi leszünk a bajnokok. Az utolsó meccsen végleg kiállítottak, a palánk mellôl drukkoltam, olyan ideges voltam, hogy majdnem összeestem.
Kangyal Balázs: -- Kiss Tibort most már nyugodtan hívhatjuk professzornak.
Horváth Csaba: -- Az élet iskoláját járjuk, tanulunk a professzortól.
Palkovics Krisztián: -- Az életben még sohasem örültem ennyire. Ez a legboldogabb napom.
Ocskay Gábor: -- Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!
Anatolij Lvov: -- Három évet vártunk erre a sikerre. Boldogság a köbön. Remélem, együtt marad a csapat.
Gebei Péter: -- Hallgatni arany... Mégis el kel mondanom, hogy dunaújvárosi vagyok, és tiszta szívembôl örülôk a fehérvári aranynak.
Sándor Szilárd: -- Amikor tízen maradtunk és vesztésre álltunk, én mondtam a fiúknak, hogy higgyünk a gyôzelemben. Éreztem, hogy sikerül egyenlíteni. És a gyôzelem nem is maradt el.
Ancsin László: -- Boldog vagyok. Csalódást jelentett volna a második hely.
Alekszandr Medvegyev: -- Legalább három nap kell ahhoz, hogy feldolgozzuk ezt a sikert, felfogjuk, mit is vittünk véghez.
Szilassy Zoltán: -- A Fradival már kétszer voltam bajnok, de ez most más érzés, ezt át kell élni.
Zalavári Miklós: -- Csupa pezsgô a hajam, de egyáltalán nem bánom. Csodálatos sikert értünk el, amelyet még fel kell dolgozni.
Csibi József: -- Tíz éve jöttem Csíkszeredából, azóta várok erre a pillanatra. Megsérültem, de valamit talán én is hozzátettem a sikerhez. Borzasztó volt a palánk mellôl tehetetlenül nézni a fiúk küzdelmét.
Nemzeti Sport
Remélem ennek az idénynek a végén is lesz mit ünnepelni!!!
Links to this topic:
Official Alba Volan Site
Inofficial Alba Volan Site - and a bit old
Inofficial Alba Volan Site - nice fansite
Hungarian Icehockey Federation
The Hungarian Hockey Team
19 - Ocskay Gabor
24 - Palkovics Krisztian
12 - Frank Kovacs
1- Szuper Levente
