Hová tegyük a zsidókat? írta: Egon van Winghene, Rotterdam.

(A. Tjörn közreműködésével, Koppenhága)

E mű eredeti német címe:
Arische Rasse, christliche Kultur und das Judenproblem Erfurt 1933. U. Bodung kiadás
Második bővített kiadás holland nyelvből németre fordítva.

Magyarra fordította: Szabó István

Magyar hétparancsolat
Előszó a magyar kiadáshoz
Előszó az első kiadáshoz
A. Kultúra és faj
B. Mik a zsidó faj legfontosabb tényezői
1. Örökös zsidó jelenlét
2. A zsidó túltengés
3. Kik a zsidók?
C. Mik a zsidó kultúra legfontosabb tényezői
1. A zsidók idegenszerűsége
2. A zsidóság harcmodora
3. A zsidó imperializmus
D. És mink?
1. Az árja-keresztény sorsközösség
2. A mi eddigi önvédelmi harcunk
3. Az út, amelyet követnünk kell
Végszó
Utószó


Magyar hétparancsolat

1. Sohase felejtkezz meg arról, hogy Magyarország erkölcsi és anyagi rontását a zsidóság idézte elő.
2. Minden erőddel és tehetségeddel akadályozd meg a zsidóság érvényesülését.
3. Ne szegődj zsidó szolgálatába, sem háztartásában, sem üzletében, sem gazdaságában, sem semmiféle minőségben, - de ne is alkalmazz zsidót semmiféle minőségben.
4. Semmit se adj el zsidónak, - csak végső szükség esetén vásárolj zsidónál.
5. Soha és sehol se szavazz zsidóra.
6. Ápold magyar keresztény öntudatodat keresztény újságok és könyvek olvasása által, s ne tűrj meg otthonodban zsidó szennylapot.
7. Teljesítsd híven és önzetlenül kötelességedet. Légy kitartó a jelen nehéz küzdelmeiben és szenvedéseiben s fölvirul újra a Haza.


Előszó a magyar kiadáshoz

Ez az tanulmány eredetileg holland nyelven még 1927-ben tűnt fel a könyvpiacon. Nemzetközi voltánál és társadalmunk sorsát eldöntő jellegénél fogva igényt tarthatott volna arra, hogy mindenkinek asztalán helyet foglaljon, akinek lelkét a keresztény kultúra és etika tölti el, aki megbecsüli elődeinek emlékét és szereti faját, aki a faj tisztaságát átérzi és értékelni tudja s ebben a törekvésében alapos tájékozódást és szilárd támaszt keres.

A könyv "Arische Rasse, christliche Kultur und das Judenproblem" cím alatt néhai Egon van Winghene tollából Rotterdamban látott napvilágot, német nyelven pedig 1933-ban már harmadik javított kiadást ért. A műnek már címében kifejezett lényege eléggé megmagyarázza, miért nem tudott ez a kis könyvecske elterjedni és miért nem ismerhették meg azok, akiknek szánva volt. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a zsidó faj az egyedüli a világon, amely nem tűri, hogy lényegét és jellemét éles fényszóróval megvilágítsák, s amely minden kínálkozó eszközzel meg tudja és meg akarja hiúsítani, hogy valaki leálcázza; sőt az ő szemében még az is megbocsájthatatlan bűnt követ el, aki titkos rejtekébe hatolva leleplezi sötét szándékait, hogy megakadályozza önhitt világuralmi törekvéseit.

Most adjuk át a szót a szerzőnek, akinek céltudatos törekvésére világosan rámutatnak művének eme bevezető sorai: "Ezt a könyvecskét ajánlom a "Weltkampf" és a "Hammer-Gemeinde" körül csoportosuló német barátaimnak, a "l' Ordre", a "Revue Internationale des Sociétés Secrétes" és a "Parti NationaI-PopuIaire"-hez csatlakozó francia barátaimnak, a "Schweizer Heimatwehr" a "Vaterländischer Ring" és a "Nouvelle Revue Romande" olvasóköréhez tartozó svájci barátaimnak, nem különben az osztrák barátaimnak, akik az "Arisch-christlicher Kulturbund" a "Bund für Volksaufklärung" és a "Deutsches Kulturamt" kötelékében vannak, továbbá magyar barátaimnak, akik a "Fajvédő Egyesületbe" a Keresztény Nemzeti Ligába" és a "Magyar Kultúrligába" tömörültek, a "The Britons" szövetséghez tartozó angol barátaimnak, a "Nationalt Tidsskrift" mellé sorakozó norvég barátaimnak a "Rozwój"-hoz szegődött lengyel barátaimnak, a "Liga Nationala Crestina" kötelékébe tartozó román barátaimnak és nem utoljára az "Ostara" és az "Alliance Chrétienne Aryenne" kötelékébe tartozó, az egész világon található barátaimnak."

A szerző tehát barátaihoz szól, természetesen abban a reményben, hogy szavát és bölcs tanácsait meg is hallják, meg is értik és követik. Hogy a szerző eme kívánsága teljesedésbe menjen, művét magyarra kellett fordítani és arra törekedni, hogy hazánkban is minél szélesebb körben terjedjen el. A szerző barátainak szólítja mindazokat, akik a Magyar Fajvédő Egyesülethez, a Keresztény Nemzeti Ligához és a Magyar Kultúrligához tartoznak. Ezeket a barátokat a legkevésbé feszélyezheti az a körülmény, hogy a szerző tanulmányában mindig csak árja fajról beszél és annak érdekeit előtérbe helyezve, az árját akarja öntudatra ébreszteni. Szerzőnk az árjaságot tág fogalmazásban érti és nemzsidó értelemben veszi, miért is önként érthető, hogy mindaz, amit a szerző hirdet, ugyanúgy vonatkozik a turáni fajra is.

A tanulmány szerzője már nem él, mi tehát kötelességet vélünk teljesíteni, amidőn mindazokat, akiket barátainak vallott, figyelmeztetjük arra a nagyszabású, komoly munkára, amelynek érdekében tollat ragadott. Ezt a munkát saját, jól felfogott érdekünkben és pedig úgy vezetőnek, mint közkatonának egyaránt kemény elszántsággal, következetességgel és odaadással kell elvégeznünk, ha elődeink szellemét, a magyar hazát és a tiszta, keresztény erkölcsöt legveszedelmesebb, legalattomosabb és legelszántabb ellenségétől meg akarjuk menteni. Ezeket tartsa szem előtt minden magyar, aki hazáját, faját, családját, vallását szereti s annak szolgálatában találja élete munkásságának célját, tartalmát és örömét!

1935. évi június hóban.

Indra, az Indusok Istene mondá: "Én az árjáknak adtam a földet." (Rigveda IV, 26, 2) "Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátoknak kívánságait akarjátok teljesíteni. Az eleitől fogva ember öldöklő volt és az igazságban nem állott meg: mert nincsen ő benne igazság. Valamennyiszer hazugságot szól, az ő magából szól: mert hazug ő és hazugságnak atyja." (János evangéliuma, 8. fejezet 44. vers. Károli Gáspár fordítása).


Előszó az első kiadáshoz

E sorok íróját barátok és ellenségek egyaránt óvták attól, hogy felvilágosító előadásokat tartson a zsidókérdésről és nyomtatásba foglalja gondolatait. Hasztalan és veszélyes vállalkozásnak mondották, ha valaki meg akarja gátolni a mindenütt felburjánzó zsidó álkultúra diadalmenetét. Hasztalan, mert nem lehet már a dolgok folyását meggátolni; és veszélyes, mert a zsidó gyűlölet alattomosan megsemmisít mindent, ami vele szembeszáll. Nemrég - brüsszeli tartózkodása idején - a szerző ismét kapott német nyelven írt névtelen fenyegető levelet, amelyben Gobineau, Ferenc Ferdinánd és dr. Wichtl képviselő sorsát helyezték számára kilátásba. Szép! Én és barátaim tudomásul vesszük ezt.

Erre pedig csak a következőt válaszolhatjuk: Visszariadhat-e a lelkiismeretes, betege megmentésével komolyan törődő orvos valamely betegség gyógykezelésétől csupán azért, mert ezzel kapcsolatban az ő személyét is veszély fenyegeti ? Nem kell-e inkább azt kívánnunk, hogy legyengült fajunk és ingadozó kultúránk védelmére minél nagyobb számban akadjanak olyan orvosok, akikben megvan a bátorság, hogy felvilágosító, tisztító és mentő beavatkozást végezzenek és kötelességüket utolsó leheletükig teljesítsék?! Akkor minden veszély megszűnnék.

Ha az árjaságot nem bénította volna meg már annyira a zsidó méreg - ösztönei ferdülésnek nevezi ezt Schickedanz /Schickedanz "Sozialparasitismus lm Völkerleben" (Theodor Weicher kiadása, Lipcse.) / - akkor tulajdonképpen elsősorban arról kellene gondoskodni, hogy mindannak tanulmányozására és továbbterjesztésére, amit itt elmondani fogunk, az árja-keresztény kultúrkör minden főiskoláján külön tanszéket állítsanak fel. Hogy ne kelljen a későbbi nemzedékeknek a homályban tapogatózniuk a zsidókérdést, a "problémák problémáját" illetőleg!

Mert a faj és kultúra tisztasága minden nép legértékesebb javai közé tartozik! Végre már világosságot kell teremteni erre vonatkozólag. Értsük meg jól egymást: senki se tehet a származásáról. Sőt, minden öntudatos férfinak helyt kell állania fajáért, kultúrájáért. A zsidók keverékfaja évezredek óta cselekszi ezt egymás közt, bár csak saját módja szerint. Végre már mi árják is feladatunk tudatára akarunk ébredni. A magunk módja szerint.

Ha manapság valaki kultúráról és fajról akar beszélni, nem kerülheti el, hogy a zsidóságnak, a zsidó szellemnek és a zsidó-uralomnak különösképpen folytonosan félve került és álszeméremmel félretolt tárgyát a legkomolyabban megvizsgálja. Hiszen a kérdésnek nemcsak megvilágításáról, hanem megoldásáról is szó van. A Miért és Hogyan egészen világosan ki fog tűnni e füzetből.

Ha e fejtegetéseknek elismerten nagyon kényes is a tárgyuk, én nézeteimet mégis a kellő élességgel, világossággal és érthetőséggel fogom kifejteni. Olvasóim közül senki se ütközzék meg tehát azon, ha a dolgokat a nevükön nevezem, ha itt úgy beszélek, ahogyan az árjákhoz beszélni szokás: élesen, világosan és érthetően. Megállapításaim és következtetéseim a dolog természete szerint kiváltképp a különböző nemzeti táborokban levő árja testvéreimnek vannak szánva. Az itten felállított orvosi diagnózist és a gyógykezelési előírásokat vegyék komolyan fontolóra.

Rotterdam, 1927. júliusában.
A szerző.


A. Kultúra és faj

Hivatásommal együtt járt, hogy kultúrkörünk népeinek egész sorozatát ismerhettem meg. Mindenütt ugyanazokkal a folyton világosabban napvilágra kerülő bomlási jelenségekkel találkoztam. Legérdekesebbek voltak talán élményeim és benyomásaim Középeurópában, ahol hosszabb időn át éltem, a legrosszabbak voltak azonban a kultúra borzalmas pusztulása által sújtott Oroszországban.
Négy világrészben gyűjtött megfigyeléseim és tapasztalataim határozott nézetet alakítottak ki bennem az árja-keresztény kultúra gyökereiről, azokról a feltételekről, amelyek fenntartásához nélkülözhetetlenek és ama súlyos veszedelmekről, amelyek ma fenyegetik. Ez a gyakorlati utón szerzett felfogásom örömömre ma már folyton tágabb körökben talál megértésre és tudományosan is mindig behatóbban tárgyalják. Határozzuk meg már most pontosabban azokat a fogalmakat, amelyek fejtegetéseim alapjául szolgálnak.

Mindenekelőtt, mi a faj? A faj a müncheni teológus, dr. Kofler kitűnő megállapítása szerint azon belső és külső tulajdonságok összessége, amelyek szervezetileg magasabban fejlett élő lényeket vérük azonosságánál fogva összekötnek és hasonlóképpen más élőlényektől vérük különbözősége folytán elválasztanak. A faj a tenyésztésnek, a tenyészkiválasztásnak természetadta eredménye és jelensége. Egy faj teremtésének lényeges előfeltételei: az idő és a gondozás. Szakadatlan folytonosság, tisztaság nélkül nincsen faj. Azt folytonos továbbfejlődésben kell tartani; a faj nem kezdettől megszabott állapot, a faj folyton alakulóban van. A faj mindig újból kitenyészthető.

Az egyes emberfajok között - és az erről szóló nézetemet csak akkor tudom világosabban megérteni, ha Kofler dr-t /Dr. Kofler: "Katholische Kirche und Judentum" (Verlag Franz Eher Nachfolger O. m. b. H., München)./ még egyszer idézem - lényeges fiziológiai, szellemi és erkölcsi különbségek vannak. Egy faj erkölcsi képességeinek különböző voltát és értékét is a fajbiológia és az örökléstan mutatja, melyeket a tudomány sajnálatos módon csak most kezd lassanként nagyobb figyelemre méltatni. Annak fő oka, hogy - az állatfajoknál évszázadok alatt szerzett tapasztalatok ellenére - az embereknél tulajdonképpen nem követtek tudatos fajápolást: (kivételt jó értelemben a nemesség kiválogatódása, rossz értelemben a zsidó ellenfajta képezett. Ennek fő oka abból állott, hogy viszonylag nem régen még igazi érintkezés az egyes embercsoportok között nem volt és hogy a házasságkötéseknél a fajkiválasztást hagyományszerűen a szülők ösztönére bízták. A tudományos fajbiológia szerint egy embernek nemcsak külseje, hanem erkölcsisége és belső képességei is szoros összefüggésben vannak a vérében rejlő erőkkel, az örökléssel és a fajjal. Egy faj tehát nemcsak fizikailag és lelkileg, hanem erkölcsileg is egy másiknál alacsonyabb értékű lehet. Aki ezt nem gondolja meg, aki egy alacsonyabbrendű faj vérével keveredik, saját faját teszi tönkre!

És mi már most a kultúra ? A kultúra - mint etikai tényező, ellentétben a csupán testi jóléttel törődő civilizációval - annyit jelent, mint hagyományt a múltból és fejlődést a jövő felé. A kultúra a jónak, a nemesnek, a szépnek gyűjtése a múltból és ápolása a jövő számára. Nem ok nélkül azok a népek legerősebbek etnikailag, amelyek az ősök kultuszát ápolják. Minden kultúrának etikai alapját csak a múlt ideáljaival való szoros kapcsolat adhatja meg.

Igazában csak annak van kultúrája, aki az ember nemesítésére vonatkozó fogalmait családja, elődei, törzse, népe, faja nagyságának, integritásának megértéséből és tiszteletéből meríti. Ilyen a nemességnek, a polgároknak és a földművelő népnek a régmúltból származó kultúrája. Az ilyen igazi kultúra egyenlő mértékben nyújtja a hagyományok jogait és kötelességeit. Csupán a hagyomány eme jogai és kötelességei adják meg minden kultúrának etikai létjogosultságát.

Etikailag cselekedni, etikailag érezni ezek után nem jelenthet mást, mint gondolatban, érzésben, cselekedetekben egynek lenni az ősök Istenével, lelkével, szellemével, szívével és nem utolsó sorban vérével is. A család, a haza és a nép, a hit, a becsület és a hűség ideáljai egyedül ezen a gondolaton nyugodnak! Aki eltűri, hogy idegen ámítók és csábítók megfosszák az elődeivel való együvétartozás érzésétől - legyenek ezek az elődök földművesek, polgárok avagy urak - az elveszíti az összefüggést kultúrájával és etikailag támasz nélkül marad, így a teljesen kultúra nélküli modernség a kisbirtokost gyökértelen munkássá, a letelepült polgárt vándor árussá, a nemest pedig nemzetközi társadalmi herévé süllyeszti.

Ezt vegyék tudomásul mindazok, akik fej és vezér nélküli korunk újfajta etikájában és hiperetikájában "dolgozó" prófétáinak szavait lesik. Mindegy, hogy vajon a nevük Rutherford vagy Besant, Keyserling vagy Steiner, Bergson vagy Coudenhove, Basch vagy Freud - csupa zsidó, zsidó származék és zsidócsahos, kik egyben szervezői az "Emberi jogok ligája", az "etikai közület", a "Komoly bibliakutatók", a "Theosophusok és Anthroposophusok", a "Pen Club", a "Fábián Society", a "Rotary-Club", a "Christian Science", a "Young Men Christian Association" című organizációknak, - vagy bárhogy is hívják a zsidóságnak és a szabadkőművességnek eme a kultúrát meggyalázó előőrseit.

Bármely kultúrának - éppúgy mint minden fajnak - elengedhetetlen feltétele az idő, (még pedig sok idő) és az ápolás. Kultiválni annyit tesz, mint ápolni. Ezért csak bensőleg nemes, konzervatív embereknek van érzékük a kultúra iránt. Csak kultúrembereknek vannak olyan gátlásaik, amelyek embertársaiknak egyéniségével számolnak és amelyek megkönnyítik a nemtelen és a rossz elleni harcot. Ezért mi "konzervatívok" (tehát a kultúrát fenntartó elemek) forradalmat hirdettünk a forradalommal szemben, vagyis a kultúrát meggyalázó anarchia félretolását szabályok, jog, törvény és gátlások révén. Minthogy a kultúra nemcsak hagyomány a múltból, hanem egyúttal fejlődés is a jövő felé, sohasem fordulunk a kultúrát alkotó fejlődés, de igenis a kultúrát romboló forradalom ellen, amely csak a kultúra pusztulását tudja előidézni. Nagyon jól tudjuk, hogy a kultúra megkövesedik vagy elrothad, ha a folytonosságot biztosító fejlődés nem tartja elevenen. Itt is áll az, amit a fajról mondottunk: a kultúra nem kezdettől megszabott állapot, a kultúra folyton alakulóban van.

Melyek - több mint két évezred óta - az árja világ alapjai? A kelta rögszeretet, a görög szépségeszmény, a római igazságérzet, a becsületességnek gall fogalma, a germán erkölcsösség, a szláv kedély: mindezek közreműködtek a mai árja kultúránk kialakulásánál. Az árja világnak ezek az alapelemei egyesültek majdnem két évezreden át a kereszténységen, azon tanon keresztül, amely elejétől végig egyetlen egy tiltakozás a farizeusi tanításokban és később a talmud hagyományokban lerögzített zsidó szellem ellen. Az árja keresztény kultúrának ezek az alapelemei képessé tették az árja népeket és Európának a századok folyamán összeolvadt, árja jellegűvé vált törzseit (akár itt voltak már ezek a nagy árja bevándorlás előtt, akár később vándoroltak be), hogy a közelmúltig a világ kétségbevonhatatlan urai és vezetői legyenek és azok maradjanak.

Így az ősapák példája nyomán Madridtól Moszkváig, Londontól Athénig, Stockholmtól Palermóig egy nemzetileg sokoldalú, de etikailag teljesen egynemű, szervesen felépült árja-keresztény kultúra fejlődött, amely lényegében 3 ideálra támaszkodott: szolgálat Istennek, az Úrnak és a nőnek. Nem volt itt semmiféle zsidó szellem és a zsidó befolyás alig kísérletezett.

Senkise - zsidó vagy Wotan-imádó se - mondja nekem, hogy a gótikus dóm, a középkori művészet eme legnemesebb, minden zsidó szellemtől érintetlenül maradt hajtása, nem az árja és keresztény kultúra egymásba forradásának legnagyobb és legtisztább megnyilatkozása! A frank világ legmagasztosabb keresztény lelki világa nyilvánul meg az árják által létesített reimsi katedrálisban. A keresztények által épített bécsi Szent István templom a legpompásabb, kőbe faragott német árja szellemről tanúskodik.

Ezeknél a kultúrműveknél a zsidó szellem legkisebb mértékét sem lehet kimutatni. Igazán aggályos zsidó szellemet a keresztény világba csak az újabb idők forradalmai vittek, amelyek a puritanizmus és racionalizmus (szülőatyái a ma zsidók által vezetett két szociális pestises jelenségnek, a bolsevizmusnak és a kapitalizmusnak) mindent hátráltató keveréke révén az árja közösséget az egyik kultúrválságból a másikba kergették, természetesen a forradalmak előidézésében részes zsidóság nagy örömére.

Érthető azonban, hogy egy kétezeréves kultúrát, amely néhány szépelgő zsidó gyerkőcnek nem tetszik, nem lehet máról-holnapra egy "más" kultúrával pótolni. A "Daloj staruju kulturu" (le a régi kultúrával!) forradalmi kiáltás, amelyet Moszkvában és Pétervárott a házak tetejéről lobogó sok méter hosszú vörös zászlókon olvastam, valóban nem teremt új Kultúrát.

Aki tehát az árja-keresztények etikai kultúrájából fakadó ezt a felfogásunkat, amely befelé végtelen nyugalmat, kifelé rettenthetetlen erőt ad, képmutató frázisokkal, megvesztegető ígéretekkel és egyéb alattomos eszközökkel megreformálni, modernizálni, valójában azonban szétzülleszteni akarja, aki tehát bennünket szellemileg és erkölcsileg gyökértelenné akar tenni, azáltal, hogy velünk mindig a túlburjánzó racionalizmus és anyagiasság fojtogató mocsárvirágát számoltatja, az a mi leggonoszabb ellenségünk. Őt legyőzni minden árjának, minden kereszténynek legfőbb erkölcsi feladata.

Bevezető soraimban megemlékeztem arról, hogy utazásaim és tanulmányaim közben bizonyos szilárd nézetekre tettem szert a fajokra és a kultúrára, főképpen azonban ezek ellenségeire vonatkozólag. Melyek tehát ezek a tapasztalat és megfigyelés által szerzett nézetek?

A mi árja elődeink sok-sok századon keresztül dolgoztak szellemi és lelki képességeik nemesítésén, működtek és harcoltak a legnagyobb és legfenségesebb emberi célokért. Sajátságuknak megfelelően igyekeztek a vérükből, tehát a legsajátosabb személyiségükből eredő legjobb tulajdonságokat fejleszteni, a bennük szunnyadó gonosz emberi ösztönöket pedig mint nemteleneket leküzdeni. Igyekeztek ezen az úton a világ fejlődését, annak jobbá válását kiharcolni és így minden erejüket annak a törekvésnek szentelték, amely az árja gondolkodást minden más faj fölé helyezte s amely hagyományokon nyugvó, a haladó fejlődéstől nem idegenkedő árja-keresztény kultúrát teremtett. Ezen kultúra teljesítményeire minden elfogulatlan csak tiszteletteljes csodálattal tekinthet. A világtörténelem minden lapján fel van jegyezve, hogy reális alkotó és teremtő akarat, valamint a nemesedésre törő hő igyekezet egyik fajban sem öltött annyira testet, mint a mienkben.

De a nemzedékek sok tucatja által alkotott "kultúra" fogalmához még egy tényező járul, amely számunkra ma éppen olyan lényegesnek és nélkülözhetetlennek látszik (távol tartván magunkat a politikai pártok civakodásaitól). Ez a kereszténység tana, úgy ahogyan ezt az árja népek átvették, felfogták és a nemes életfelfogásnak egy mindenesetre figyelemreméltó rendszerévé képezték ki. A gyakorlatban a kereszténység lett az árják nemzeti vallása. Csak az árja ember lelke tudott ahhoz az idealizmushoz felemelkedni, amelyet a keresztény tanítás legbensőbb lényegében megcsodálunk.

A nemzetileg a legkülönféleképpen tagozódott, azonban azonos és egyező kultúrájú, mindenben hasonló 700 millió árja etikai idealizmusukban majdnem kétezer éves, szakadatlan építő munkával felállították az árja-Keresztény kultúra büszke épületét, amely az árja fajt a közelmúltig a földkerekség nem vitatható urává tette.

És mit látunk most?

Mintegy százötven esztendeje - itt kezdődnek a tanulmányaim - lényünktől teljesen idegen gondolatokat hirdetnek eszményként, egy romlott, lélek nélküli, tisztán látszat civilizációt akarnak reánk erőszakolni, mint ideális szellemi és lelki műveltséget, mint a kultúra nemesedését! Százötven év: ez egybeesik a szabadkőművesség hatalomra jutásának időpontjával, a francia forradalom kitörésével, amely a "szabadság, egyenlőség és testvériség" üres, s ezért csalóka jelszavát hirdette a zsidó emancipáció és a liberális látszat-demokrácia bekövetkeztével!

Ha jobban a dolgok mélyére nézünk, észrevesszük, hogy ezeknek a "reform" eszméknek a hirdetői, az ősi kultúránk és etikánk ellen indított harcnak vezetői csaknem kivétel nélkül mind nem árják. Idegenek, sőt visszataszítóak voltak lényünknek még ott is, ahol nemzeti vagy vallásos téren mesteri mimikrivel igyekeztek hozzánk dörzsölődni. Ők, a nem-árják, az árja-keresztény kultúra bomlásának és rothadásának a bacilusai. A kizárólag az ö sajátságukat képező földalatti, nehezen ellenőrizhető módjukon csepegtetik az árja népekbe - mindegyiknél másféleképpen - az anyagias szellem, a korrupció, az erkölcstelenség és a rég bevált ideálokban való kételkedés mérgét. Szétbomlasztják az árja közvéleményt és a keresztény családot. Elpusztítják az árja hűség és a keresztény hit kötelékeit. Aláássák az erkölcsöt és vallást, az erényt és a jellemet. Százféle aljas csábítási eszközzel élnek, hogy mindent a mi hagyományainkban, tehát a mi legsajátosabb kultúránkban gyökeredző ideális világnézetet nevetségessé tegyenek, cinikussá torzítsanak, meghazudtoljanak és megsemmisítsenek.

A jónak és rossznak nemzedékek hosszú során át kialakult egységes felfogását széttépték, és mi mindannyian - bármely-árja nemzethez és bármely keresztény felekezethez tartozunk is - kimondhatatlanul szenvedünk amiatt, hogy a "legfőbb javak", amelyekért a mi kéretlen reformátoraink és modernizátoraink szándéka szerint ma harcolnunk kellene, a mi legbensőbb tisztességérzetünk szerint mégis csak hazugságok és ámítások! Elégedetlenség, bizonytalanság és kétségbeesés fogta el az árja embert, mert a világ, mely egykor olyan szép volt, számára most értelmetlenné és céltalanná vált. Kik tehát ezek a nem-árják, akik a mi kultúránkat megsemmisítik? Kínaiak-e, négerek, vörösbőrűek, japánok-e? Mindnyájan látjuk a hanyatlást, a fejetlenséget, az aknamunkát, és senki sem meri megnevezni az igazi bűnösöket? Kik ezek?

Mindenki, aki a szemét nem hunyja be szándékosan, aki csak egy kis fáradságot is vesz magának, hogy megértse az utolsó századok szembeszökő eseményei alapján a kultúra hanyatlását és fajunknak meggyalázását, láthatja, hogy vallásos, erkölcsi, nemzeti, művészeti, tudományos, politikai és gazdasági életünk minden fontos terén ennek a szembeszökően érzékelhető leromlásnak mozgató eleme az emancipáció óta az árja-keresztény társadalomba akadálytalanul beáramló nemzetközi zsidóságnak alattomos, földalatti, bomlasztó tevékenysége. Itten teljesen egyre megy az, hogy ortodox vagy reform zsidókról, kikeresztelkedett vagy keverékzsidókról és zsidócsahosokról, azaz olyan árjákról van-e szó, akik máris behódoltak a zsidó szellemnek.

Más szavakkal: a társadalmi és nyilvános élet minden terén a zsidók a mindinkább elharapódzó káosz előkészítői. Aki a saját népük számára készített irodalmat lapozza, aki az árják számára hírlapjaikban olvasni tud, felismeri azt a célt is, melyet ezzel a mesterségesen előidézett káosszal el akarnak érni. A cél az, hogy a megfertőzött árja-keresztény kultúra romjain a nekünk idegen zsidó kultúra világuralmát felépítsék.

A zsidókérdés - mint ahogyan ezt az utóbbi idők kutatásai és tapasztalatai mindinkább kétségtelenül bizonyítják - mindenekelőtt etnikai kérdés, tehát a tiszta világnézetnek, a fajfenntartásnak és a kultúra védelmének kérdése! Anélkül, hogy a legtöbb árjának és kereszténynek az ő vak gyanútlanságában eddig csak valahogyan is tudatára jött volna, a fajunkra és világnézetünkre jellemző idealizmus, amely sok évszázadon át elfogulatlan tisztességérzése minden szép, magasztos és nemes dolog, a hűség, jog, kötelesség, bizalom, becsület, illem és szégyenérzet iránt lelkesedni tudott, a zsidóság csábító művészete által mindinkább a meggondolás nélküli anyagiasság felé, a cinikusan egyoldalú racionalizmus felé terelődik.
Idegen faji elemek, titkos vagy valódi céljaikat ügyesen elhomályosító legkülönfélébb szervezetek formájában, évtizedről-évtizedre egyre tolakodóbb módon élősködnek az árja-keresztény népek kultúrépítményén és állami valamint társadalmi alakulatain. Ezen idegen faji elemek - a nagy gyanútlan tömeg számára fel ismerhetetlenül, mert alattomos álarcban - a logikának, jognak, méltányosságnak, észnek, vallásnak és etikának az árják által századokon át kipróbált megszentelt alapelveit aláássák és megingatják. Pedig éppen ezek az alapelvek képezték apáink sajátosságait és ezek voltak számukra olyan becsesek.
Egyedül ez a mi bajunk!

Ön tehát antiszemita? - kérdi tőlem valaki megütközve. Dehogy kérem; már csak azért sem vagyok az, mert szemita és zsidó nem azonosak. Azután meg én nem is támadom egyáltalán az egyes zsidót, hanem kultúránk zsidó szellemét s így természetesen annak képviselőjét, tehát a zsidóságot mint egészet. Én nem vagyok "patologikus zsidógyűlölő," ahogyan ezt szívesen elhinnék rólam! Ha az árja fajt és a keresztény kultúrát a zsidóság nem bántaná, nem köpné le, nem fertőzné és nem rombolná, úgy az egész zsidó kérdés hidegen hagyna. De én mindenek előtt szeretem fajomat és népemet. Én szeretem a keresztény kultúrát, úgy ahogyan az árják, tehát a mi apáink azt a századok folyamán maguknak kiépítették. És én látom, miként hatalmasodik el mérhetetlenül egy rendszeresen dolgozó ellenség majdnem észrevétlenül, - mert titokban működik! És mi nem védekezünk!!

Én tehát tiltakozom olyan beállítás ellen, mintha nekünk pánárjáknak egyáltalán volna valami közünk a divatos antiszemitizmushoz, a "pogrom-hangulathoz." Ez az antiszemitizmus ugyanis nem egyéb mint egy bekötött szemű, kegyetlenül megkínzottnak nem az igazi cél felé, hanem mindig melléje sújtó védekező mozdulata. Mi azonban hála Istennek, már tisztán látunk! Nekünk nincs is reá időnk, hogy az egyes zsidót gyűlöljük, üldözzük. Sokkal többről van szó, mint pogromról és romboló antiszemitizmusról; ezeket egyáltalában nem helyeseljük, mert eredménytelenek és értelmetlenek. Fajunkat, népünket, kultúránkat, ideáljainkat, jövőnket és nem utolsó sorban békénket kell megmentenünk, az ellenséges alattomos támadással szemben! Tehát mindenekelőtt pro árják legyünk és ne antiszemiták.

Vessünk csak egy pillantást a világtörténelemre. Nem a hatalom birtoklása utáni puszta vágy, hanem komoly etikai és kulturális mozzanatok vezették elődeinket akkor, amikor az árja-keresztény világ kultúráját minden csepp vérükkel védelmezték, keleten a tatár mongolok betörése, délkeleten a törökök, Spanyolországban az arabok s újabb időben Amerikában a négerek ellen.

S most kétségbe akarják vonni egy sokszorosan veszedelmesebb ellenség, a zsidóság ellen folytatott védekező harcunk etikai jogosultságát? Egy olyan ellenséggel szemben, amely nem nyílt és becsületes módon, harcol hanem csábítással, elkápráztatással, megnyerő, de téves tanokkal és a mimikri fegyvereivel? Egy olyan ellenféllel szemben, amely az egyenlőség, liberalizmus, világtestvériség, emberi haladás, demokrácia, a kommunizmus képmutató kétértelmű jelszavaival, azonkívül a mai kapitalista nihilizmus ábrándképeivel ördögi módon lefogva tart bennünket, hogy úrrá legyen felettünk? Egy olyan ellenséggel szemben, amely ne csak országunk határain belül, hanem minden árja országban egy időben tűnik fel, amely nemcsak titokban, de nemzetközileg is meg van szervezve és amely erejét minden országból és minden táborból meríti? Oly ellenféllel szemben, amely egyszerre fészkelte be magát minden politikai és szociális mozgalomba, legyenek azok akár keresztény, monarchisztikus, liberális, demokratikus, vagy szocialista, akár kapitalista, vagy kommunista irányzatúak?

Nyissuk ki csak szemünket és tekintsünk körül! Vegyük sorra a világtörténelem eseményeit a zsidók egyenjogúsítása óta, a két utolsó évszázad kultúrtörténetének tanulságait és mindenekelőtt a napi eseményeket, amennyire azokat a zsidó sajtó ferdítései ellenére érzékelhetjük. Tagadhatja-e egyetlen őszinte árja, meg győződéses keresztény manapság már azt a tényt, hogy a mi árja-keresztény etikánk és ezzel együtt árja-keresztény kultúránk minden oldalról ki van kezdve és rothadásnak indult? Tagadhatja-e, hogy ebben a rothadásban mindenütt a zsidó szellem, a zsidó lényeg, vagyis a zsidóság a tevékeny, az erjedő, a bomlasztó elem?
Erkölcstelen lehet-e az a harc, amelyet ilyen rothasztás és annak előidézői ellen hirdetünk ?

Csak néhány példát ragadunk ki a nyilvánvaló tények tömegéből!
A zsidó felfogás szerint pénzért minden kapható: becsület és társadalmi állás, jólét és szőke asszony. - Hát az ilyen feslett világnézet elleni harc nem lenne erkölcsös? A tényleges világeseményekről a zsidó újságíró, ki csaknem az egész világ sajtójának az ura, évtizedek óta csak azt hozzá tudomásunkra, a Kahál és a szabadkőművesség parancsára, ami nincsen fajának és azon "háromszáznak" érdekei és világuralmi törekvései ellen, kik közismerten a világ felett uralkodnak. A zsidó újságfirkász az árja nyilvánosságot tarthatja vakságban, azért mert a világ kábelei és rádiótávírója felett egyeduralmat gyakorló hírszerző ügynökségek már kizárólag az ő fajának kezében vannak. Mindannak rugóit és összefüggéseit, ami évtizedek óta a földtekén történik, mi árják és keresztények már alig sejtjük. - Ha már most a zsidó sajtó ezen ördögi butító és megtévesztő rendszere ellen felvilágosító harcot óhajtunk indítani, ez talán nem lenne erkölcsös?

A zsidó szépirodalmár szándékosan mérgezi az árja ifjúság kikét azzal a talmi-esztétikát utánzó pornográfiával, amely - a sajtó és művészeti szabadságnak oltalmazó leple alatt - az újságokban, a színpadon, a moziban, a hangversenyteremben és kiállításokon a művészet, az irodalom és a divat minden terén az.árja fiatalság becsület- és szégyenérzetét elrabolja, jóízlését elferdíti és elveszi a tiszta esztétikai érzések és a természetes szépség iránti megértését. A majdnem kizárólag zsidók által terjesztett lelki és erkölcsi züllöttség láttára a zsidóellenes magatartás talán nem erkölcsös-e?

A zsidó szépérzék dicsőíti az árják előtt a buta anyagelvűséget minden csillogó árnyalatában. Nincsen a nyilvános- és a magánéletnek olyan része, melyet ő felforgató szellemének csábító artistamutatványaitól megkímélne, hogy ideális felfogásunkat be ne nyálazná, kétségbe ne venné, betegnek nem nyilvánítaná és ki ne gúnyolná. - Hát az ilyen csábítás elleni küzdelem sem volna erkölcsös?

A zsidó a kapitalista rendszer torzítója, az árját dolgoztatja, a munka jutalmát pedig egyedül ő vágja zsebre. A titkos zsidó központi kormány, a pénzügyi világhatalom a New-Yorki Wall-streeten máris az összes népek ingó tőkéjének 70%-át magához ragadta. - Talán nem cselekszünk a jó erkölcs nevében, ha ez ellen a kizsákmányolás ellen harcolunk?

A zsidó az árja munkást az árja birtokos ellen uszítja mindaddig, amíg az utóbbitól mindent el nem szednek. A zsákmányt azonban nem az árja munkás, hanem a zsidó uszító kapja. Mindezideig mindig csak az árja kapitalizmus omlott össze, sohasem a zsidó! És ilyen, az árja társadalommal szemben véghezvitt nyilvánvaló zsidó csalással szemben az antijúdaizmus nem lenne erkölcsös?

Vagy talán nagyon is erkölcsös, ha a zsidó nagytőke falaz a zsidó bolsevizmusnak és az orosz nép megfojtásához szükséges eszközöket nyújtja neki; ha azonban a végzett hóhérmunka után ugyanaz a bolsevizmus szemtelenül átlendül a kapitalizmushoz és ha a különböző külföldi követségeinél ugyanazt a nagytőkét ünnepélyekhez hívja, amelyeken a lemészárolt cárizmus aranyedényein dőzsölnek? Nem lenne-e sokkal erkölcsösebb, ha ezen zsidó cinizmus ellen küzdünk és megsemmisítésére törekszünk?

A zsidóság különleges hatalmi eszközévé lett az eleinte ártatlan, később azonban a zsidók által nagyobbára saját céljaik szolgálatába állított szabadkőművesség. Ahol politikai aknamunkáról, a nyilvános élet aljasságairól, a hagyománnyal vagy kultúrával való szakításról, politikai gyilkosságokról van szó, ott a királyi művészet"-nek mindenütt benn van a játékban a keze, miközben csak titkosan végzett nemes cselekedetekre hivatkozik. De miért az áthatolhatatlan fátyol, ha hátsó gondolatok nélkül tényleg jót akar cselekedni? - Hát ezen veszedelmes zsidó hipokrízis elleni küzdelem talán szintén nem erkölcsös?

A kevés kiválasztottról a hatalom menjen át a népre - ezt mondják a zsidók. De vajon nem vet-e minden forradalom zsidó hatalmasokat az államok élére? A nép maga azonban üres kézzel távozik. - Vajon ilyen alávalósággal szemben a zsidóellenesség nem erkölcsös-e?

Majdnem valamennyi nép nemessége pénzért bemocskolta vérét zsidó házasságokkal. - Az ilyen beszennyezés elleni kíméletlen harc nem erkölcsös-e?

A monarchiák piszkos pénzért százával vették fel a zsidó családokat a keresztény nemességbe és ezzel az árja felső rétegeket kiszolgáltatták az elzsidósodásnak. Vajon az ilyen visszásság elleni küzdelem nem erkölcsös-e?

Mindinkább köztudomásúvá válik, hogy zsidó hatalmi tényezők újból és újból arra törekszenek, hogy pénzüket és szellemüket a katolikus egyházba vigyék, hogy azt a zsidókérdésben való világos állásfoglalásban erkölcsileg akadályozzák. Evangélikus tiszteletes uram azonban azt mondja, hogy gazdag zsidókat kell keresztelnie, mert csak náluk találhat elegendő pénzt templomának fenntartására. Egyházunk leginkább és legkeményebben elítélendő cselekedete az állítólag megtért zsidóknak számtalan és válogatás nélküli felvétele a keresztény közösségbe, mert ezzel megbántja erkölcsi tisztaságérzetünket. Nem vezet-e mindez az árja kereszténység elzsidósodásához? És az ilyen szánalmas állapotok elleni harc nem erkölcsös cselekedet-e? Ez a kis és a való állapotokat alighogy visszatükröző szemelvény legyen egyelőre elég!

Kedves embertársaink, hogy a pán-árja szabadságharcot csírájába fojtsák, azt szokták mondani, hogy a zsidóság elleni harc csak az irigység által diktált kultúrszégyen! Nem, az nem lehet kultúrszégyen, ha a sok évszázadon át alacsonyabbrendű néppel nem keresztezett fajunk tisztaságát meg akarjuk óvni, ha a népnek szabadságát egy idegen faj uralmától meg akarjuk menteni, ha nemzedékünk erkölcseit idegen fertőzéstől óvni akarjuk! Nem és ezerszer nem!
Hogy lássuk miként lehetne egy ördögi szövetség által fenyegetett szabadságunknak, tisztaságunknak védelmét elérni, az idevágó óriási kérdés halmazából csak egynéhányat óhajtunk kiragadni és árja egészséges ésszel néhány követ kifaragni, amely a probléma megoldására talán alkalmas.


B. Mik a zsidó faj legfontosabb tényezői
(társadalmi elhelyezkedés, létszám és kilét), amelyekre az árját folyvást újra emlékeztetni kell?


1. Örökös zsidó jelenlét

Milyen kevéssé ügyelünk arra, hogy a zsidóságnak mindig újból sikerül korunk majdnem minden szellemi és politikai megmozdulást saját szellemében befolyásolni, azoknak élére állani, vagy azokat a neki veszélyesnek tetsző kihatásait letompítani. E jelenségek nagy tömegéből csak néhányat ragadok ki, melyeknél a zsidók, zsidószármazékok, avagy zsidócsahosok általi vezetés vagy befolyásolás nyilvánvaló.

Tudjuk, hogy a szocializmus egészséges árja megmozdulás lehetett volna, ha a zsidók Marx (Mordochai) és Lassalle (Lasel) hatalmukba nem kerítik. Nagyon kevéssé ismert azonban, hogy nem Marx és Engels a szocializmus alkotói, hanem a francia árja Proudhon. Proudhon adta a szocializmusnak a tudományos alapot és ő volt az, aki felismerte, hogy a pénz és az arany birtoka iránti beteges zsidó vágy tenyészti azt az anyagias szellemet, amelynek elfajulását ő a "kapitalizmus" gyűjtőfogalmával jelölte meg. A Proudhon féle szocializmusnak - fejlődésében és helyes következményeként - a zsidók, mint a kapitalizmus hordozói elleni harchoz, vagyis kényszerítő módon az egészséges és természetet faji harchoz kellett volna vezetnie.

Erről kapott a finom zsidó ösztön szelet és versengés kezdődött a Proudhon-féle szocializmus szellemi kiforgatására és meghamisítására. Ebből a versenyből Marx és Engels kerültek ki mint győztesek, így azután zsidó álnoksággal és rosszindulattal átformálták ezt a zsidóságra annyira veszedelmes valóságos szocializmust és a belőle folyó faji harcot, az árjáknak egymás elleni osztályharcává, és a szükségből erényt csináltak! Ma árja munkások harcolnak zsidó vezetés alatt az árja polgárság ellen, a zsidó kapitalizmus javára.

Erre a pontra kellene teljes erővel reá vetnie magát a nemzeti szocializmusnak.
De már most menjünk tovább: A "bölcsesség ismert iskolájának" alapítója Keyserling gróf, nagyanyai részről zsidó. Az angol legfőbb egyház legmértékadóbb tényezői: Sir Slesser és Rosenthal, zsidók. Pen Club: az élén, Bécsben például, az irodalmilag és szellemileg kiváltképpen nagyon bomlasztólag ható Salten Félix és Auernheimer Raoul zsidók állanak. Anthroposophia: még mindig nem sikerült alapítójának Steiner Rudolfnak árja származását kétségen kívül megállapítani. Megcáfolhatatlan azonban, hogy Steiner környezete majdnem kizárólag zsidó nőkből állott.

Az üdvhadseregben, a Schlaraffiában, a Young Men Christian Association-nél a zsidó szót nem szabad kiejteni. Tudjuk, hogy miért. "Komoly biblia kutatók": az a hírhedt szervezet, mely évek óta - azon ürügy alatt, hogy az igazi kereszténységet hirdeti - mértéktelenül uszít a papok ellen és nagyszerű falragaszokat ad ki ezzel a rikoltó hirdetéssel: "Most élők milliói nem fognak meghalni". Olyan hirdetés ez, melyhez - a társadalmi és erkölcsi uszítás láttára - még két zárószót kellene hozzáfűzni, mely úgy szólna: "természetes halállal!" A derék szentgalleni orvos dr. Fehrmann bebizonyította a bíróság előtt, hogy a "komoly biblia kutatók" munkája mennyire zsidó munka.

Kultúrliga, Bécs: az élén, mint díszgój, egy Rohan herceg áll. De a hangadó közreműködők sorában "jelentőségteljes" zsidókat találunk, mint Korngoldot, Hertzet és Baeckhert, a berlini rabbit. A most annyira modern páneurópa mozgalom élén a bécsi Coudenhove-Kalergi Richárd Miklós gróf áll, szintén díszgój, mindannak ellenére, hogy anyja japán nő. Coudenhove felesége pedig Roland ismert zsidó színésznő, eredeti néven Klausner Ida, kinek dicsvágya, tettereje és felfelé törése a pán-európai szervezet mozgatórugója lett. Coudenhove-Kalergi bevallottan szabadkőműves. 1926. évben Bécsbe hívta össze az első páneurópa-kongresszust, melynek közönsége 4/5 részben zsidó volt. Ezen nem kell csodálkozni, ha megtudjuk, hogy ugyanez a Coudenhove-Kalergi a zsidó "Bécsi szabadkőműves újság" 1923. évi október 19. számában a következőképpen merészkedik jövendölni:

"A jövő ember keverékfaj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezéreket a zsidók adják, - mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, mint új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg."

A Coudenhove-Roland házaspár páneurópai mozgalmának vetélytársa volt az "Európai összműködés bizottsága" (Collaboration européenne). Ennek élén Ausztriában például Auffenberg Mór, a zsidó hadvezér állott.

S hogyan áll a dolog a népszövetséggel, a népek kiengesztelésének állítólagos eszményi intézményével? Vajon azt tényleg a különben kevéssé rokonszenves három "nagy" ember (Wilson, Clémenceau és Lloyd Qeorge) alkotásának lehet-e tartani? A népszövetséget valójában a háttérben, a "szabadkőművesség parancsára" (lásd az entente-szabadkőművesség 1917. évi június hó 28-30-án kelt titkos jegyzőkönyvét) három mozgékony nagy zsidó tartotta "keresztvíz" alá, kik közül mindegyik Wilson, Clémenceau és Lloyd Qeorge "jobbkeze" volt. Ezek: Baruch, az amerikai vasúti szervező és gazdasági diktátor, Mandel Georges, a francia nacionalisták (!) vezetője és Clémenceau titkára, angol részről pedig Sassoon, a szíriai zsidó bankár és ópium-nagykereskedő. A népszövetségnél uralkodó szellemre semmi sem jellemzőbb, mint az a Genfben ismert tény, hogy pl. az ott foglalkoztatott 130 gépírónő 3/4 része zsidó. Indokolás: oly könnyen kelepelik az idegen nyelveket!

Közismert, hogy az oroszországi bolsevizmus kizárólag a bosszúálló zsidóság műve. Az 1920-ban Demarteaunál Liége-Lüttich-ben megjelent füzet "Qui gouverne én Russie?" a szovjet 545 legmagasabb funkcionáriusát névleg felsorolja. Ebben megállapítják, hogy 447 legmagasabb tisztviselő, tehát 83%. zsidó és csak 5% orosz! Az orosz u.n. "munkás és paraszt kormány" tehát nem áll sem parasztokból sem munkásokból, de még oroszokból sem. Az oroszosan hangzó nevek senkit sem tévesszék meg. Trotzki valóságos neve: Bronstein, Radeké: Sobelsohn, Zinowjevé: Apfelbaum, Kamenevé: Rosenfeld, Litwinowé: Finkelstein, Wolodarskié: Cohen, Schtekloffé: Nechamkesz, Gschewinskié: Grünbaum, Gantzkié: Fürstenberg, Rossiné: Grossmann, Rumiantzeffé: Lurié, Illiné: Sieger, Wladimirskié: Hirschfeld, stb. stb.

De másfelől ne higgyük, hogy a bolsevizmus ellenlábasa: az olasz fasizmus zsidómentes. Sajnos nem! A müncheni "Weltkampf" egyik tanulságos cikkéből megtudjuk, hogy Benito Mussolini munkatársa és barátnője Sarfatti nevű zsidónő volt, kinek a maga részéről viszont három barátnője volt, a velencei Tivoli zsidó nővérek, kik a fasizmus három fontos (zsidó) finanszírozójának feleségei lettek. A Mateotti ügy hírhedt intézője, a belügyminisztérium akkori helyettes államtitkárja a zsidógyerkőc Aldo Finzi volt. A legkiválóbb és legünnepeltebb fasiszta szónokok egyike, a háborús vak De la Croix zsidó.

A sokfelé dicsért, "egészséges" amerikanizmus éppúgy fertőzött, mint minden ami európai. A háború befejezésekor ugyanis Észak-Amerika legmérvadóbb személyiségei között 5 teljhatalmú zsidót találunk: Baruch, a már említett vasútkirály, Brandeis, a legfelsőbb bíró, Gompers, a szakszervezetek vezetője, valamint Schiff és Warburg a két világbankár, kik közül az első a bolsevizmust pénzelte, a másik pedig a Dawes-egyezmény előmozdítója volt. Az Egyesült Államokban ily módon a forgalom, a jogszolgáltatás, a munka, a szociális forradalom és a kapitalizmus mind a zsidóság kezében összpontosult. Egy jelkép! Mit akarunk mi még ennél többet?

Németországban a legszélsőbb jobboldali konzervativizmus sem tudta megakadályozni, hogy zsidók legfelülre kerüljenek. Limburg-Stirum-Ebers gróf, Stahl és Berchem gróf konzervatív vezérek sem zsidómentesek. 1871-ben, Versaillesben egy Simons nevű zsidó ajánlotta fel Vilmos királynak a császári koronát. Vajon ki nem ismeri azt a túltengő szerepet, amelyet a Vilmos féle Németországban Ballin, Bleichröder, Dernburg, Friedländer, Oppenheim, Mendelssohn, Löwe, Warburg, Katzenstein (a császár által mindig Katzinak becézve) valamint Rathenau játszottak?! Még röviddel ezelőtt nem kevesebb mint 7 zsidó igazgató ült a Dawes-bankban!

A régebbi Franciaországban 3 ismert zsidó miniszter volt: Fould, Crémieux (az Alliance Israélite Universelle megalapítója) és Gambetta. M. Millerandnak, a nagyon nacionalistának látszó köztársasági elnöknek édesanyja egy Cahen, felesége pedig Kahn. És miközben, - mint már említettük, Georges Mandel, a francia sovinizmus vezetője, fajtestvére León Blum, a francia szociáldemokrácia élén áll. Közben a legfontosabb miniszteri tárcák zsidók, mint Klotz, Schramek, Bokanowski, Israel, Steeg stb. kezén voltak.

A keresztény egyház legkedvesebb lányának Franciaországnak főnemessége ma teljesen el van zsidósodva: A Ségur, Choiseul-Praslin, Montesquiou-Fézensac, Lesparre és Conegliano családokkal sógorságban álló Bidache herceg, Gramont fejedelmének felesége egy született Rothschild. Wagram és Neufchátel hercegének (Berthier) felesége szintén egy Rothschild. Ennek leánya Breuil hercegné lett. de Rivoli herceg (Masséna) Furtado-Heine leányt vett el. Ennek első férje Elchingen herceg (Ney), - leánya férje pedig Murát herceg volt.

Chalencon-Polignac herceg felesége egy született Mirés volt. Alice Heine Mária, a monakói herceggel való házassága előtt Richelieu herceg felesége volt. D'Estampes hercegnő született Raminghen zsidónő; Breteuil Marquise, Fould zsidónő; Vicomtesse de la Panouse, Heilbronn zsidónő; Salignac-Fénélon Marquise, Hertz zsidónő; de Plancy hercegnő, Oppenheim zsidónő; Fitz-James hercegné, (a Stuartok törzséből) Loevenhielm zsidónő; Las-Marimas Marquise, Jacob-zsidónő; Della Rocca hercegnő, Embden-Heine zsidónő; de Roche-chouart-Mortemart hercegnő, Erard zsidónő,- de Quelen vicomtesse de Raye bárónő és de Saint-Jean de Lentilhac Marquise, három Hermann-Oppenheim zsidótestvér.

De la Croix-Castries hercegnő, Sena zsidónő. Mint özvegy újból férjhez ment d'Harcourt grófhoz: ilymódon bebocsátást talált az összes d'Harcourt, Beaumont, Gaiche, Puymaigre, Mac-Mahon és Houssonville családoknál. Az utóbbi családnak már előbb nyílott alkalom arra, hogy a zsidó Ephrassi családdal sógorságba jusson. (Lásd Gyp híres regényét.)

Du Taillis Marquise, Cahen zsidónő; Lucinge-Faucigny hercegnő, egy másik Cahen zsidónő; de Presle Marquise nem született Poirier, mint azt Augier, az együgyű regényíró gondolta, hanem Klein zsidónő; de Rambervilliers grófnő, Alkein zsidónő; de Orouchy Marquise, de Kerjégu Vicomtesse, de Villiers grófnő, a három zsidó Haber testvér; de Noailles Marquise, Lackmann zsidónő; d' Aramon, Stern zsidónő /Lásd: Isaac Blümchen: "Le droit de la Rácé Supérieure", Krakkó./... és így tovább szeretettel!

Magyarországon Kun Béla letörése után, három éven át, úgynevezett keresztény kurzus uralkodott, mely úgy a politikai, mint a nyilvános életben úgy tett, mintha tisztogatna. Ennek ellenére a legtöbb vezeti állásban lévő zsidó megtartotta pozícióját és például a diplomáciai pályán ezután is éppen úgy hemzsegtek a zsidók, mint ezelőtt. Megmaradtak a következő zsidó diplomaták: Nemes gróf Wodiáner báró, Forgách gróf, Korányi-Kornfeld báró és Hevesi-Bischitz. Lényeges befolyást gyakoroltak az ügyekre - a keresztény kurzus dacára - a zsidó "monarchisták" és ezelőtt miniszterek is, mint br. Szterényi-Stern és Vázsonyi-Weisz. Ezenfelül a két zsidó pénzügyminiszter is: Teleszky-Jeiteles és Korányi-Kornfeld.

Ausztriában egy katolikus irányban ténykedő keresztényszocialista párt működik. Mérvadó befolyást gyakoroltak és gyakorolnak erre a pártra a következő hatalmas zsidók: Lueger idejében: Lohnstein, Seipel idejében Kunwald és Kienböck. Hogy a bolsevizáló osztrák szociáldemokráciát kizárólag zsidók vezetik, azt mindenki tudja. A párizsi "Figaró" legutóbb sorra megnevezte őket: Dr. Bauer Ottó, Dr. Adler Frigyes, Dr. Deutsch Gyula, Dr. Ellenbogen, Austerlitz, Seltz, Breitner, Eysler, Tandler, Danneberg. stb. A régi császári Ausztriában a leghatalmasabbak egyike volt a zsidó Sieghart-Singer. Ferencz József császár, uralkodásának utolsó éveiben 721 családnak adta meg az örökletes nemességet és ezek között 274 zsidó családot találunk!

A főnemesség úgy a katolikus Ausztriában, mint a katolikus Franciaországban szintén elzsidósodott. Majdnem minden előkelő családban találunk pénzes zsidóasszonyt. A hercegi és grófi családok közül a következők kerültek zsidókkal sógorsági viszonyba.: Liechtenstein, Fürstenberg, Auersperg, Sternberg, Solms, Salm, Czernin, Wurmbrandt, Kolowrat, Brusselle, Wickenburg, Hardegg, Rumerskirch, Arz, Attems, Bellegarde, Sizzo-Noris, Wimpffen, Beroldingen, Fries, Bothmer, Bylandt-Rheydt, Coudénhove, Chorinsky, Clary, Degenfeld, Mirbach, Haller, Larisch stb. E történelmi nevű családok mindegyikében legalább egy olyan tagot találunk, aki.rokonságba keveredett a zsidósággal. A világháború előtt, pénzszerzés érdekében kötött házasságok miatt, az osztrák vezérkar hasonlóan el volt zsidósodva. Bécsben az ügyvédeknek, az orvosi karnak, a háztulajdonosoknak, a mozi- és színművészeknek, az íróknak és újságíróknak, közel háromnegyed része zsidó. Körber 1928-ban azt mondja, hogy: "A bécsi egyetem 536 tanerője közül 248 zsidó."

Ma már minden harmadik külügyminiszter, vagy vezető államférfiú zsidó. Megnevezek néhányat, - csodálkozni fognak! Nincic, az azelőtti jugoszláv külügyminiszter, aki a hírhedt népszövetségnek is elnöke volt; Grünberger, az osztrák külügyminiszter, Sonnino és Schanzer olasz külügyminiszterek, Meyrowitsch, a lett külügyminiszter és ne felejtsük el a "német" Walter Rathenaut sem. A szabadkőműves Stresemann, egy Kleefeld nevű zsidónőt vett feleségül. Kemál pasa, az ottomán tradíciók, tehát a török kultúra tönkretevője, éppen olyan szalonikii spanyol zsidó, mint a cári udvar hírhedt francia követe: Paléologue (akinek természetesen nem Paléologue a neve). Mexikó ezelőtti vallásellenes elnöke, Calles, zsidó, aminthogy hivatali elődje, Francisco Madero is zsidó volt. Prágában mindenki tudja, hogy a csehszlovák köztársaság elnöke, Masaryk egy Redlich nevű cukornagyiparos törvénytelen gyermeke és a gazdag Gomperz zsidócsaládban nőtt fel. Az osztrák köztársaság első elnökének, Hainischnak a felesége egy Figdor nevű zsidónő. Lord Curzon és lord Reading angol főurak ereiben zsidó vér folyik.

És hogy a humort se nélkülözzük, megemlítjük, hogy Londonban a politikai kaméleon Lloyd George feltűnő zsidóbarátságát annak tulajdonítják, hogy a Kahál az ismert tőzsér és politikus Sir Alfréd Mond (jelenleg lord Melchett) feleségét, "Lady" Mondót, rendelte mellé barátnőül. Egyébként a zsidó befolyást Angliában legjobban az mutatja, hogy zsidószármazékok úgy a konzervatív, mint a munkás párt vezetésében elhatározó befolyással rendelkeznek. Nem csodálatos-e, hogy még a "szent" embernek, Rasputinnak jobbkeze és titkára, Simonovics is zsidó volt? Ma ez a Simonovics, Aaron fiával együtt, egy rosszhírű szalon tulajdonosa Párizsban.

Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy ma a világ egész hírszolgálata - hatvan esztendői céltudatos munka után - teljesen a zsidók kezébe került. Ők irányítják a világ legtekintélyesebb távirati irodáit, a Reuter, Havas, Wolff, Associated Press és Stefani ügynökséget, valamint a világ kábeleit, a távíró-, távbeszélő- és rádiószolgálatot is. A világ eseményeiről érkező híreket tehát csak a zsidó-szabadkőműves ellenőrzésen keresztül kapjuk meg, és mi árják már évek hosszú sora óta a világ eseményeiből csak azt tudhatjuk meg, amit a zsidók nekünk tudni megengednek. Ezért az árja, vagy keresztény újságban megjelenő, legjobb akarattal megírt cikk sem képes teljesen helyes képet nyújtani, mert olyan híreken nyugszik, amelyek a zsidók ellenőrzésén mentek keresztül.

Mit látunk mindezekből?

A zsidó az emancipáció, tehát ötnegyed évszázad óta betolakszik az egyház, az állam és a család mindazon területeire, amelyek addig el voltak zárva előtte. Minden országban arra törekszik, hogy a pártokban, a mozgalmakban, az intézményeknél és a szervezetekben vezető, vagy irányító szerepet kapjon. Behatol minden vallási, állami, gazdasági, társadalmi, művészeti és kulturális területre. A hírszolgálat révén" melyen korlátlanul uralkodik, megteremti a közvéleményt. Itt a bolsevizmust hirdeti, ott a kapitalizmust támogatja ; itt szociáldemokrata, ott szabadelvű, itt aláássa a tekintélyt, ott az egészségtelen reakciót szítja; itt nemzetközi szellemben beszél, ott felpiszkálja a sovinizmust (a háború kezdetekor Németországban énekelt "angolgyűlölő dal" - englischer Hassgesang is zsidó szerzemény), sőt még a nemzeti mozgalmakat is irányítani akarná. A zsidó Trebitsch Artúr, aki annyira csöpögött az árják iránti szerelemtől, hogy ez már patológikus tünet volt, két éven át mindent elkövetett, hogy vezetője lehessen Ausztriában és Németországban a zsidóellenes faji mozgalomnak. Nem jellemző-e mindez a zsidók tolakodására?

Tudatosan-e, vagy öntudatlanul, de érzi a zsidóság, hogy minél több olyan mozgalmat, áramlatot indít el mely egymással harcba keveredik, annál jobban szítja a meghasonulást, gyengíti, bomlasztja a gazdanépet és annak ősi kultúráját. Ezért a zsidó minden mozgalomban aktív részt vesz, lehetőleg vezető szerepre törekszik, de győzni egyik áramlatot sem engedi. Általában végzetes álokoskodása a keresztény egyházaknak, az összeomlott országok monarchista mozgalmainak, valamennyi árja, vagy árja jelleget nyert nép bizonyos nemzeti gondolkozású köreinek s a társadalomnak az, hogy bölcsebbnek tartják együtt haladni a zsidósággal, mint vele szembeszállni. Az ilyen álláspont egyenest veszélyezteti az árja-keresztény faj és kultúra fennmaradását. A zsidó minden népnél trójai faló; mint beosonó, hiszékenyen befogadott ellenség, belülről teszi éretté a várat az ostromra. Olyan mint a kukac, belülről vájja ki a gyümölcsöt.


2. A zsidó túltengés

A zsidó nemcsak azért jelent faji szempontból nagy veszedelmet reánk, mert ravaszul el tudja titkolni, hogy minden szellemi és politikai mozgalom vezetőségébe belopódzik, hanem rendszeres munkával előmozdított, habár titokban tartott számbeli gyarapodása miatt is. Ezt az eléggé fel nem becsülhető súlyos veszélyt legjobban néhány statisztikai adat világítja meg.

a) Az "Illustrierter Jüdischer Kalender auf das Jahr 5685" (1924-25) szerint (megjelent a zsidó naptárkiadónál, Berlin W. 15.) a zsidóság a következő csodálatos szaporodást érte el (megjegyzendő, hogy a zsidók a világháborúban nem sokat szenvedtek és mint a világ leggazdagabb emberei, mindig nyugodt, megelégedett életet éltek és a szükséget, nélkülözést nem ismerik):

1660-ben körülbelül l millió mózesvallású zsidó volt,
1800 " " 3 "
1881 " " 7.2 "
1900 " " 10 "
1914 " " 14.4 "
1924 " " 18 "
1950-re eszerint vár- 
ható legkevesebb: 30 " " "

Ehhez egy zsidó a következő megjegyzéseket fűzi: "Mi egyáltalán nem a pusztulás felé haladunk, amint azt néhány barátunk, illetve ellenségünk gondolja; ellenkezőleg, oly szaporodási irányzat vette nálunk kezdetét, aminővel az európai kultúrközösség egyetlen más nemzete sem dicsekedhetik. A világháborút közvetlenül megelőző 33 év alatt (1881 -1914-ig) a világ zsidóságának száma a duplájára emelkedett; ezzel szemben a legkedvezőbb helyzetben lévő többi kultúrnépeknél hasonló növekedéshez 70 esztendő volt szükséges. Ha ez a szaporaság csak egy bizonyos ideig is megmarad, akkor 30 év múlva, tehát 1950-ben körülbelül 30 milliónál fogunk tartani. Csak természetes, hogy a komoly államférfiúi megfontolás mindig különbséget fog tenni a visszafejlődő, vagy stagnáló nemzetek és az olyanok közt, amelyek ilyen hatalmas fellendülésben vannak. A "Jüdischer Kalender" Trietschnek "Der Wiedereintritt der Juden in die Weltgeschichte" című munkájából idézi ezt a mondatot.

1800-ban az emberiség összlétszáma körülbelül l milliárd volt, 1924-ben kb. 1.8 milliárd. Ha ezt a zsidóságra vonatkozólag a fenti adatokkal összehasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy a mózesvallású zsidóknak száma 124 év alatt 1/3 százalékról az egész emberiség 1%-ra emelkedett.

Trietsch Dávid ezen felül a "Jüdischer Kalender"-ben bevallja, hogy a legtöbb zsidó statisztika hamis; persze a zsidók rovására, és pedig azért, hogy az árják a zsidók óriási mérvű térfoglalását ne vegyék idő előtt észre. Trietsch azt írja: "A legtöbb zsidó statisztikusnak még mindig az a nézete, hogy a zsidók leghatásosabb védelme az, ha nem láthatók." Ilyen aggodalmak alapján az északafrikai zsidóság egy része földalatti lakásokban lakik, és a legtöbb zsidó statisztikus minden eszközzel arra törekszik, hogy a zsidó világ tényleges státusát a valóságnál kisebbnek tüntesse fel (régi adatokat közölnek, számadási hibákat követnek el, kedvezőtlen csoportosításokat mutatnak be, nem veszik figyelembe a szaporodás emelkedését mutató irányzatot és túlozzák a zsidóságra hátrányos tényezők hatását).

Ennek az eljárásnak iskolapéldája az, ahogyan Bécs zsidóit számba vették: A "Jüdischer Kalender" szerint 1924-ben-Bécsben volt 280.000 mózesvallású zsidó; állami hivatalos (!) adatok szerint pláne csak 201.000 a mózesvallású zsidó. Bizalmas felvételek alapján azonban 420.000 volt bejelentve. Feltehető tehát, hogy Bécs (a ki-keresztelkedetteket is beleszámítva) 1924-ben 600.000 fajzsidónak adott otthont.

A tényeknek ilyen elhomályosításával érték el azt, hogy 1924-ben a földkerekségén, hivatalosan csak 18 millió zsidót mutattak ki, pedig a valóságban akkor 27 millió mózesvallású zsidó volt, fajzsidó pedig (a kikeresztelkedettekkel együtt) 38 millió, így közli a "Romána."

b) A zsidó nép ijesztő szaporodásának két fő oka van:

1) a születések magas száma, ami az okos zsidó fajpolitika eredménye, és

2) az átlagos életkor magassága. (Ez annak a következménye, hogy a csalárd módon szerzett gazdagság a zsidónak több kímélést, testápolást és általános fizikai kényelmet enged meg. Ily előnyök a nagyvárosokban, utazásokon, szállodákban ma már csak a zsidók számára állanak rendelkezésre).

Beszéljenek itt is a számok:

A születések száma minden ezer lélek után:
Angliában 1913-ban 23.1
1925-ben 18.3
Németországban 1914 27.6
1925 20.0
Nagy-Berlinben 1925 10.66
A világ mózesvallású zsidóságánál 1924 32.0
Ahhoz, hogy Németország népessége
ne csökkenjen, szükség lett volna 1925 21.0

Amíg tehát 1925-ben Németországban ezer lélek után, a születések száma 20-at, Nagybritanniában pedig csak 18.3-ot ért el, addig ez a szám a világ zsidóságánál 32%!

Minthogy Németországban a születések száma 20, viszont a nemzet csak úgy maradhat fenn, ha népe 21-el növekszik, ezért Németország születési szaporulata mama már nem is elég ahhoz, hogy az ország népessége jelenlegi létszámát fenntarthassa. Ha Németország népessége dacára ennek mégis állandóan gyarapszik, ez csak a bevándorlás - és főleg a keleti zsidó bevándorlás - számlájára írható.
A zsidóság átlagos életkora kereken 40%-al magasabb, mint az árjáké.

Átlagos életkor: keresztényeké mózesvallású zsidóké
Budapesten (1900 körül) 26 év37 év
Londonban (1900 körül) 36 "49 "
Egyes. Áll.-ban (1890 körül) 41 "57 " (!)

Olyan emberek, akik nem szoktak gondolkozni, azt kérdezik tőlem: "De hát lényeges szerepet játszanak-e az előadottak a népek életében?" Dr. Lenz Frigyes: "Menschliche Auslese und Rassen-Hygiene" című művében (megjelent Lehmannál Münchenben) világos feleletet ad ezen kiválogatódási folyamat hatóerejéről. A következő példát adja elő: "Tegyük fel, hogy egy népcsoportban, amelyet A-val jelölünk, minden házaspárnak átlag három gyermeke születik és ezek 33 év múlva szaporodnak tovább. Egy másik népcsoportban viszont, melyet B-vel jelölünk, négy gyermek születik minden családban, ezek pedig 25 év múlva szaporodnak tovább. Ha egy bizonyos időpontban a két népcsoport éppen a felét (50%) teszi egy ország népességének, akkor száz év múlva már az A csoport az ország lakosságának csak 17.5%-át fogja kitenni, míg a B csoport 82.5%-át. 300 év múlva pedig a két csoport viszonya 0.9: 99 lesz. Ez a különbség tulajdonképpen még mögötte is marad annak, ahogyan az az életben tényleg bekövetkezik. Ilyen módon semmisülnek meg a fajok... Eme látszólagos csekély jelentőségű visszamaradás a szaporodásban eléggé magyarázza meg a germánok lassú elenyészését olyan idegen népelemekkel szemben, amelyeknek egykor nem is kellett nagyszámúaknak lenniük."

Ezt akarják a zsidók elérni és ezért harcolnak a sajtó, a film és előadások útján minálunk az anyaság és gyermekáldás ellen! Saját gyermekeiknek azonban éppen az ellenkezőt prédikálják.

c) Gondolkozásra késztet ama statisztika is, mely azt mutatja, hogy átlag hány gyermek esik egy-egy házasságra. /Lásd részletesebben Dr. Lenz tanár: "Grundrisse der menschlichen Erblichkeitslehre" című művének II. kötetét: "Menschliche Auslese und Rassenhygiene" (Lehmann, München)./

Egy házasságból származó gyermekek átlagos száma:
Angliában (Webb szerint) értelmi osztályban 1.5
"kézimunkásnál 5.0
Franciaországban (1906) textil munkásnál 3.4
" fémmunkásnál 2.8
" szerelőnél 2.3
" ügyvédnél 2.0
" orvosnál, gyógyszerésznél 19
" (1911) 445 leghíresebb franciától 1.3
" ezek közül 117-nél 0.0
Hollandiában (kb. 1921) a legalacsonyabb néposztálynál 5.4
" egyetemi tanároknál 3.6
" 20 elsőrangú tudósnál és
" művésznél 2.6

d) A zsidók aggasztó termékenysége oka annak, különösen a keleteurópai államokban, hogy legnagyobb részük állandóan új és kiadósabb kizsákmányolás! területek után kutat. Erről az 1924 évi "Illustrierter Jüdischer Kalender" a következőket írja: "A legkülönösebb sajátosság, amelyet a zsidó világ ma felmutat, a zsidó vándorlás. Azt mondhatjuk, hogy a legtöbb zsidót még ma is vándornak kell tekintenünk. A keleti országokban kivándorlás előtt állnak, a nyugatiakban pedig rendszerint nemrég vándoroltak be".

Negyven évvel ezelőtt például egész Amerikában egy negyed millió zsidó volt. Ma csak az Egyesült Államokban 4.4 millió a mózesvallású zsidók száma!
A zsidóság hatalmas gyarapodása az Egyesült Államokban, a következő számokból tűnik ki:

1881-ben volt ott 230.000 mózesvallású zsidó
1907-ben 1,700.000
1910-ben 2,000.000
1918-ban 3,200.000
1924-ben 4,400.000

1881-ben New-York lakosságának 7.5 %-a volt zsidó, 1926-ban. már 31 %-a. Ebben az évben New-York tanköteles gyermekeiből pláne már 38% volt mózesvallású zsidó.

A "Jüdischer Kalender" szerint egyéb fontosabb bevándorlási országok voltak: "Anglia, Kanada, Argentína, Délafrika és Palesztina. Franciaország, Belgium és Ausztrália szintén felvett egy tömeg odaözönlött keleteurópai zsidót".
A fő bevándorlási országokban a mózesvallású zsidók száma következőképpen alakult:

1881 1924 növekedés
Egyesült Államokban 230.000 4,400.000 1813 %
A Brit világbirodalom 105.000 900.000 750
Argentína - 135.000 -
Franciaország 50.000 180.000 260%

A zsidó vándorlás a maga egészében oly nagy volt, hogy a háború előtt némely évben, csak a tengerentúlra való özönlés évenként meghaladta a 200.000 főt. Ez abban az időben a keleteurópai zsidóság összlétszáma egy negyvened részének, illetve 2.5%-ának felelt meg.

e) A bevándorlás statisztikailag gyakran nagyon jól kimutatható.

A "Statistiches Jahrbuch der Schweiz" szerint a svájci szövetség lélekszáma 1860-tól 1920-ig csak 1.55-szörösére növekedett, a mózesvallású zsidóság száma ellenben ötszörösére; sokkal rosszabb a helyzet Zürich városban:

1860-ban összes lélekszám 44.968, ebből mózesv. zsidó 89
1870-ben 58.657, " 401
1880-ban 78.345, "682
1888-ban 94.129, "1221
1900-ban 150.703, "2713
1910-ben 190.733, "5212
1920-ban 207.161 "6662

Zürich összes népessége tehát az 1860-1920 évek között a 4.6 szeresére emelkedett, mózesvallású zsidósága ellenben 75-szörösére!

De még az aránylag zsidómentés Skandináviában is egyre inkább az árják kárára változik a helyzet. A világháború ideje alatt Norvégiába kb. 2000 mózesvallású zsidó vándorolt be. Koppenhágáról ezt írja az "Illustrierter Jüd. Kalender a. d. Jahr 1926": "Koppenhágában 1901-ig csak bennszülött zsidók éltek. 1906-ban már 264 bevándorolt volt 3012 bennszülöttel szemben; 1911-ben a bevándoroltak száma már 1600-ra emelkedett 3110 bennszülöttel szemben. 1921-ben a viszony már fordított: 2988 bevándorolt és 2729 bennszülött!"

f) A bécsi állapotokra vonatkozólag a "Deutsch-Österreichische Tageszeitung" következő adatai szemléltető képet adnak: Az 1914. évi mozgósítás alkalmával a bécsi egyetem zsidó hallgatóinak száma csak 4.2 %-kal csökkent, a nem zsidóké ellenben 46.2 %-kal!

Az 1924/1925. tanévben volt:
az orvosi fakultáson 65 % zsidó tanár
az egész egyetemen 47 % " hallgató
A világkereskedelmi főiskolán 38 % " "
A bécsi középiskolákban kb. 65-70 % " tanuló
Bécs fogorvosai között 83 % zsidó!

A "Deutsches Kulturamt" adatai szerint a bécsi "Die Stunde" című bulvár lapnak 21 szerkesztője és munkatársa van'; ezek közül 20 zsidó. S ezek között nem kevesebb, mint 18 "keletről bevándorolt idegen!"

g) A most előadott számarányok alapján kénytelenek vagyunk arról is beszélni, hogy miért követelik egyre inkább az iskolákban a numerus clausust. Semmi sem jellemzőbb erre, mint éppen az előadott bécsi állapotok. Ausztria lakosságának alig 4 %-a zsidó. Ennek ellenére a bécsi egyetem hallgatói közül:

1910-ben24.2 % volt zsidó
1911-ben25.4
1912-ben26.1
1913-ban27.5
1914-ben (a világháború) 40.4
1915-ben " 46.0
1916-ban " 46.5
1917-ben " 49.2
1923-ban 33.5
1924-ben 47.0

Ebbe a külföldi, tehát a hadiszolgálat alól felmentett zsidók bele vannak számítva, ellenben a megkeresztelt és felekezetnélküli zsidók nem. Az arány tehát tényleg még kirívóbb. Az egyetem orvosi fakultásán a helyzet még szörnyűbb. Ugyanis:

1910-ben volt 35.8 % zsidó hallgató
1911-ben37.6
1912-ben40.5
1913-ban40.5
1914-ben (világháború)56.6
1915-ben67.5
1916-ban67.0
1917-ben57.1
1918-ban56.0
1919-ben52.0
1920-ban56.3

A zsidók arányszámának a világháború vége felé észlelhető viszonylagos süllyedése a hadbavonult árja hallgatók tanulmányi szabadságra bocsátásának tulajdonítható. Hogy a békekötés éve még nem hozott jelentősebb változást, az a Dunamenti város német-árja lakossága nyomorának tudható be.

"Poroszország magasabbfokú iskoláiban a zsidók arányszáma 6-szor oly magas, mint az átlagos arányszámuk a lakosságban. A zsidónőké meg még több, mint a 6-szoros. Az iskolai oktatásból a zsidók általában 14-16-szor nagyobb arányban veszik ki a részüket, mint a többi népesség. Vannak magasabbfokú iskolák - eltekintve a számos tisztán zsidó intézettől -, ahol a zsidók száma 50%-ot, sőt többet tesz ki." "New-Yorkban meg van egy olyan városi egyetem is, ahol 90% a zsidó." (Zsidó források szerint).

Valamennyi árja ország iskoláinak elzsidósodása és a numerus clausus bevezetése azért olyan aktuális probléma minden államban, mert minden országnak vezető, intelligens rétege az iskolából kerül ki. Milyen nemzeti jövő elé nézhet azonban egy olyan ország, amelynek tanult osztálya egyre inkább csak zsidókból áll?

A numerus clausus problémáját azonban egyes országok külön-külön nem oldhatják meg. Ehhez az összes nemzetek együttműködése szükséges. Mi haszna van Magyarországnak a törvényesen bevezetett numerus claususból, amikor a külföldi egyetemekre húzódó zsidó felesleg a nemzetközileg gyakorolt nosztrifikáció kerülőútján külföldi doktori diplomákkal ismét visszatér az országba?

És Lengyelország is - hosszú harcok után és nagy nehézségek között - bevezeti főiskoláiban szerényebb formában a. numerus clausust. Erre a zsidó főiskolai segélyző egyesületek lengyelországi központi bizottsága válasz gyanánt azonnal kiad egy "útmutatót Európa egyes főiskoláinak viszonyai"-ról!

1925. április 30-tól május 4-ig pedig Bécsben ülésezett a W. J. S. (zsidó főiskolai hallgatók világszövetsége) végrehajtó bizottsága. A "Der Jüdische Student" című lap, Bécsben erről a következőket írja (3. füzet, 27. oldal):

V-ik csoport. A W. J. S. gazdasági feladatai:

9-ik pont. A zsidó hallgatók vándorlásának szabályozása. Hogy a zsidó hallgatók állandóan növekedő vándormozgalmát befolyásolhassuk, s hogy azt azokba az országokba és egyetemi központokba, irányíthassuk, ahol a zsidó hallgatóság bevándorlása számára a társadalmi és gazdasági előfeltételek megvannak (sic!), megbízzuk a bécsi irodát, hogy a ki-és bevándorlási országok meghallgatásával és támogatásával állandó információs szolgálatot tartson fenn, amelynek feladata lesz, a kivándorló zsidó hallgatókat a bevándorlási, országok és tanulmányi városok tekintetében felvilágosítással ellátni".
1924. októberétől 1925. márciusáig egyedül Lengyelországból több mint 3000 zsidó egyetemi hallgató ment ki különböző külföldi egyetemekre. (D. jüd. Stud. I. 1. 18).

Ha egyes államok jó példával járnak is elől a numerus clausus bevezetésével, ez a zsidókérdés megoldása tekintetében még semmit sem jelent. Legfeljebb helyi vonatkozásban eltolódik a kérdés. A zsidógyerekek ez esetben elárasztják egy másik árja nép főiskoláit; a vélt kizárás nem egyéb, mint önámítás! Csak egy nemzetközi, általános numerus clausus nehezítheti meg a világ intelligenciájának elzsidósodását. Árja főiskolák fel a munkára!

A világnak fokozódó elzsidósodása, amely ezekből az adatokból kitűnik, valóban megrázó. A zsidó faj hihetetlenül gyors szaporodásának annál is inkább meggondolásra kell késztetni bennünket, mert egyidejűleg a legtehetségesebb, a legmagasabban álló kultúrfajnak, a magastermetű, szőke északi kultúrfajnak lassú kihalása észlelhető.

Lenz a következőket mondja a már említett munkájában:.
"Ha az ember a különböző európai országok születési arányszámait összehasonlítja és vonatkozásba hozza a népesség fajkeveredésével, kétségtelenül megállapíthatja, hogy azok az országok, amelyekben az északi faj túlnyomó, sokkal kisebb születési arányszámot mutatnak fel általában, mint azok az országok, amelyekben más fajoké a többség. Tehát Európában keletről nyugat felé és délről észak felé haladva, a születések száma csökkenő számarányokat mutat, - míg ugyanezen irányokban az északi fajnak a népesség összes számához viszonyított aránya mindinkább nagyobb." S tovább, Amerikát illetően: "Két-három nemzedék elmúltával a túlnyomóan északi fajú törzsökös amerikai nép kihalása lényegileg befejezett dolog lesz, ha csak még az utolsó órában nem sikerül céltudatos fajhigiénia által az amerikai népet megmenteni. A tudomány és a közélet vezető egyéniségei ezt a veszélyt és legyőzésének módját már világosan felismerték, s ha az amerikaiak fajuk megmentése érdekében tartósan oly nagy energiát fognak kifejteni, mint amilyent a világháborúban az északi faj pusztítására fordítottak, akkor ennek a harcnak kimenetele nem lehet kétséges."

De vajon ezek után csakugyan olyan reménytelen-e a helyzet? Azt hiszem van azért még egy olyan nézőpont, amely azt mutatja, hogy még a "választott nép" fái sem nőhetnek az égig. Zsidókat csakis a korrupció számára különösen hozzáférhető magasabb társadalmi rétegekben látunk. A zsidó mindig egészen magasra törekszik, ahol abba a helyzetbe kerülhet, hogy százezrek felett gyakorolhassa hatalmát. Már pedig éppen a mai legmagasabb társadalmi rétegek a legromlottabbak, legkimerültebbek és legzüllöttebbek az árja államokban. Pusztulásra vannak ítélve s velük együtt zsidó protektoraik is.

S ha a zsidóság arra törekszik is, hogy a szociáldemokrácia és a munkásságnak, valamint a parasztságnak demoralizálása által a vezetést felettük kezébe kaphassa, a paraszt- és a munkás-osztályok mindamellett mindeddig csaknem egészen zsidómentesek maradtak. Ezek az alsóbb társadalmi osztályok fogják azt a gondolatot képviselni, hogy elkerülhetetlenül szükséges lesz, kultúránkat ezektől a parazitáktól megszabadítani.

Mindnyájan tartsuk azonban szem előtt: az életnek a célja az életnek fenntartása. Mindnyájunknak tudnunk kell, hogy kötelességünk nem csak az, hogy veszély esetén meghaljunk fajunkért, hanem az is, hogy érette éljünk és új.életet adjunk! Arra a természettől ránk rótt kötelességre gondolok, hogy a fajunkat tovább szaporítsuk és fejlesszük. Éppen az átlagos mértéken felül tehetségeseknek kell azt mondanom, hogy különösen komoly kötelességeik vannak az árja fajjal szemben. De - tekintve a tényleges helyzetet - fel kell vetnünk a kérdést: vajon végre valahára tudatában vannak-e kötelességeiknek?

Nyissátok fel az ablakokat! Bocsássátok be az igazságot! S ne engedjétek, hogy a zsidók telehazudják füleiteket a túlnépesedésről szóló mesével!


3. Kik a zsidók?

A zsidókat hosszú ideig csak vallásos szektának tartották s úgy bántak velük. Ebből a hamis beállításból származott az árja kereszténység minden szerencsétlensége! Mert a felekezeti türelmességgel szükségszerűen együtt járt a zsidók emancipációja, egyenjogúsítása. Ha helyesen ismerték volna fel már akkor a faj és a nemzet fogalmát, talán megmenekedtünk volna attól a bajtól, amely számunkra az ezzel a bennünket elerőtlenítő, velőnket kiszívó, parazita néppel való elkeveredésből és megmételyeződésből eredt.

Nem kétséges, hogy a zsidóknak nemcsak vallási, hanem faji egyéniségük is van, - ha más okból nem is, de legalábbis azért, mert a zsidóság olyan nép, amely négyezer éves beltenyésztés folytán túlnyomó többségben kénytelen-kelletlenül is külön fajjá alakult.

A faj fogalma, amelyről már szóltam, ma még, tisztán tudományos szempontból tekintve, talán még vitás. De gyakorlatilag már régóta tudjuk, hogy mi a zsidó faj. Ha egyáltalán van faj, akkor a zsidóság faji Az az egészen különös bánásmód, amelyben a zsidók több ezeréves történelmük folyamán feltűnő módon minden nép részéről, amellyel valaha érintkezésbe jutottak, részesültek, világosan bizonyítja ezt. Mert - jól jegyezzük meg - nemcsak az árja népeknél voltak évszázadokon át bezárva a gettóba, hanem megfigyelhetjük, hogy ezt a sajátságos népet mindenütt mindig újból elűzték. Elég, ha rámutatok arra a szerepre, amelyet a zsidók az egyptomiak, a perzsák, a babiloniak, a rómaiak, a spanyolok, az angolok és a franciák, - valamint legújabban az oroszok és románok történelmében játszottak.

A török, aki lenézi a görögöt és az örményt, ezt mondja: "Egy örmény rosszabb, mint hét görög, de egy zsidó rosszabb mint hét örmény." Az arab - ki maga is szemita, - arra kényszeríti a zsidót, hogy szálljon le szamaráról, ha ő ellovagol mellette, és hogy húzza le a cipőjét, ha egy mecset előtt elmegy, - nem ismer becsmérlőbb kifejezést a "jehudi!"-nál. Még a távoli Japán is, ahol alig van zsidó, nem akar róluk semmit sem tudni; ott a zsidó bolsevizmustól való félelem folytán zsidóellenes mozgalom is keletkezett, amely egy Schioden tábornok által vezetett zsidóellenes lapot ad ki japán nyelven. A zsidó Borodin "tábornokról" pedig éppen most sokat tudnának beszélni a kínaiak.

Egyébként a katolikus egyház is, midőn még egészséges árja szellemmel eltelve, a keresztény kultúra hordozója volt, sohasem vonakodott a zsidót ellenségének tekinteni és vele mint ilyennel bánni. Erről bizonyságot tehet a teljesen egybehangzó zsinati határozatok hosszú sora. Nem nagyon hosszú idő óta paktál csak az Egyház nyíltan a zsidókkal. Valószínűleg anyagi okokból. Pedig el fog pusztulni rajtuk, ha rövidesen nem száll harcba a zsidó szellem ellen.

Gyakran hallja az ember tudósoktól azt, hogy a fajt tudományos alapon meghatározni ma még nagyon nehéz. Ennek ellenére egész sor fizikai támaszpontunk van, amelyekről a zsidót felismerjük. Még az árjákkal történt kereszteződés után is.

Mint az orvosok gyakran állítják, az örökölt terheltség és és degeneráltság különösen gyakran visszatérő jelenség a felkapaszkodott zsidóságnál. Minthogy azonban ezek a mindig újból felfelé tolakodó zsidó rétegek mindig újból keverednek a mi tiszta vérünkkel, fajunk bomlása krónikus és a megfertőzés vége beláthatatlan. Ezen csak az árja fajnak a zsidótól való teljes elkülönítése segíthet. Ehhez pedig elsősorban a helyileg való elkülönítés szükséges, azonkívül pedig büntetőjogi rendelkezések!

Az, hogy zsidó részről politikai okokból gyakran megkísérlik annak tagadását, hogy valamely faj, különösen pedig a zsidó faj, felismerése lehetséges volna, nagyon természetes. De hosszú idő kellett ahhoz is, hogy az árja tudósok köréből neves emberek merjenek végre igazunkért kiállani. Így pl. dr. Lenz Frigyes tanár a már említett -,,Az emberi átöröklés tana" című kitűnő munkájában (a II. kiadás 428. oldalán) a következőket mondja: "De még egy kevert fajhoz - amilyen a zsidóság - való tartozás is a legtöbb esetben a bizonyossággal határos valószínűséggel meghatározható, annak ellenére, hogy a zsidó nép fajilag korántsem egységes, és hogy Középeurópa népei között az elő-ázsiai faji alkatrészek, amelyek a zsidó faj fő átöröklési anyagát teszik ki, erősen el vannak terjedve. S ha ez a felismerés bizonyos mérési módszerek segítségével nem sikerül, az inkább ezen módszerek ellen szól, mint a felismerés lehetősége ellen".

Ne felejtsük el, hogy a zsidók fajunk minden más ellenségétől abban különböznek, hogy hamis zászló alatt harcolnak és mimikrit űznek. Már csak ezért is az volna a legfontosabb előkészítő munka, hogy a zsidók és árják szétválasztását a legerélyesebben keresztülvigyük.

Zsidóknak tekinthetők:

1) a zsidó vérközösségnek minden tagja. /Lásd Schickedanz: "Sozialparasitismus im Völkerleben" (Theodor Weicher kiadásában Lipcse) és Günther: "Rassenkunde des jüdischen Volkes" (I. F. Lehmarm kiadásában, München)./ Ezen vérközösség előázsiai- mongol- keletbalti- északi-negroid-hamita- keleti- földközi-tengeri fajkeverék,
2) a mózesi valláshoz tartozó minden egyén,
3) mindenki, aki azelőtt a mózesi valláshoz tartozott,
4) mindazok, akiknek szülei, nagyszülei vagy dédszülei zsidó (mózesi) vallásúak voltak.
A "zsidó" fogalma mindenekelőtt antropológiai, amelynek különös jelleget adnak a mózesi vallás törvényei. A zsidók a legritkább esetben szereztek prozelitákat, a mózesi vallás ennélfogva teljes biztossággal tekinthető a zsidó vérközösséghez való tartozás ismertetőjelének. A mózesvallású zsidók a legkönnyebben ellenőrizhetők. A hiba mértéke nem nagy; abban a kultúrpolitikai harcban, amelyet meg kell indítanunk, nem képezhet akadályt.

Árjáknak jelzem ellenben a kultúrpolitikai tradíciók alapján az északi, földközi, dinári, balti és alpesi fajták tagjait és ezek keverékeit. Olyan egyének, akiknek vérében a színes fajokkal, vagy színesekkel keveredett fajokkal (tehát a zsidókkal) való keveredés nyomai is mutathatók ki, nem tekinthetők árjáknak. Árja tehát az, akinek vérében sem atyai, sem anyai részről zsidó vagy színes vérrel való keveredés nyomai nem mutathatók ki és aki nincs házassági kötelékben zsidó vagy színes vérkeveredésű egyénnel. Kétes esetekben a vér tisztaságát legalább három egymás után következő nemzedéken - a szülőkön, nagyszülőkön és dédszülőkön - keresztül ki kell nyomozni.

Minden árja és árjává vált népnél fajmeghatározó bizottságot kell felállítani. Ennek feladata ez lesz:

a) az árja. fajhoz tartozásról szóló bizonyítványokat kiadni, - csak ilyen bizonyítvány tulajdonossá élvezheti a teljes polgári jogokat;
b) kétes eseteket eldönteni.

E bizottságoknak anthropológusokból, geneológusokból, fizikusokból és elmeorvosokból kell állaniuk. Ne tegyük azt az ellenvetést, hogy egy ilyen bizottságnál is tévedések fordulhatnak elő. Ezek sohasem lehetnek olyan végzetesek, mint az igazságszolgáltatásnak néha elkerülhetetlen, mert az emberi felismerő képesség korlátait meghaladó tévedései, vagy az orvosok által elkövetett műhibák. Ezek miatt még egyetlen okos ember sem merné tagadásba venni sem az igazságszolgáltatás, sem az orvosi tudomány létjogosultságát.

Munkámnak ez a fejezete nem volna teljes, ha még nem mutatnék reá röviden a szefárd és askenázi zsidók közötti különbségre. Az elsőkhöz tartoznak az Európa délnyugati részében élő zsidók, elsősorban a spanyol zsidók. Ezek az előkelőbb zsidók, akik könnyebben asszimilálódnak és akik a kapitalizmus fő támaszai. Az askenáziakhoz, akik Európa északkeleti részén élnek, a zsidók fajilag kevertebb, proletarizált rétegei tartoznak, akik a bolsevizmus hivatott előharcosai.
Megemlítendők még a maránusok, a megkeresztelt, de előbbi vallásukhoz titokban hű maradt zsidók Spanyolországban. Továbbá a kazárok, egy tatár néptörzs, amelynek nemessége áttért a zsidó hitre, míg a fejedelem mohamedán, s a köznép pogány maradt.

Végül még egy szót arról a nagyon elterjedt hitről, hogy a zsidók ázsiaiak. Eredet szerint teljes bizonyossággal Afrikából származnak. Wahrmund egyetemi tanárnak "A nomádság törvénye és a mai zsidó uralom" című kitűnő munkájában olvasható, hogy a zsidóságnak etnikailag annyira kedvezőtlen beállítottsága onnan származik, hogy a sivatag szélén élő, állandóan megtelepedett népek a maguk gonosztevőit kizavarták a sivatagba, ahol ezek a sivataglakókkal együtt egy néppé, a zsidókká, olvadtak össze. Tényleg, a zsidók eredetileg szemiták, beduinok, négerek, és hettiták keveréke voltak. S nem szabad elfeledkezni az abesszíniaikról sem.


C. Mik a zsidó kultúra legfontosabb tényezői
(lényeg, harci mód és cél) amelyekre az árját újra és újra emlékeztetni kell?

Három tényezőnek összetalálkozása kényszerít bennünket zsidóellenességre:

1. a zsidóknak lényegbeli idegenszerűsége a velünk való vonatkozásban.
2. a zsidóknak harci módja,
3. a zsidó imperializmus (hatalmi törekvés).

A zsidó imperializmustól nem kellene annyira félnünk, ha a zsidók a mi vérünkből való vér volnának, és ha az árjaság elleni küzdelmükben a becsület és tisztelet fogalmát ismernék.

A zsidók harci módja még valahogy eltűrhető volna, ha emellett legbensőbb lényük nem oly ellenszenves, visszataszító módon érvényesülne és ha céljuk nem abban állana, hogy nagyon is kétes értékű világnézetüket az egész világra ráerőszakolják.
Az idegenszerűség pedig sohasem hatna ki oly pusztítóan, ha a zsidó nép sikereit nem oly megvetendő eszközökkel, álúton, szerezné meg és nem fejtene ki egyidejűleg oly ijesztő terjeszkedési erőt.

E három tényező egyetlen egyikének fennállása már elegendő ok és igazolás volna, hogy a zsidó terjeszkedést ridegen elutasítsuk.


1. A zsidók idegenszerűsége

Ez az idegenszerűség természetesen nem csak külsőleg, testileg nyilvánul meg, hanem mindenek előtt lelkileg, és magával hozza azt, hogy egy kínai vagy néger ellenséges betörés könnyebben volna elviselhető, mint a zsidóságnak csendesen tervezett világuralma.

A testi különbségek oly feltűnőek, hogy ezek megállapításához nem kell tudomány. Nemcsak a testalkatban nyilvánulnak meg, hanem az egyes testrészek használatában is, pl. a járásban, beszédben stb. Hogy mennyire kitörölhetetlenek ezek a különbségek, arról a zsidó Ganz Ede tanár a tanszékről így szokott tanítani:

"Keresztelés, sőt még keresztezés sem használ semmit, még a századik nemzedékben is zsidók maradunk, mint 3000 évvel azelőtt. Fajunknak szagát nem veszítjük el, tízszeres keresztezésben sem, és minden egyes nővel való minden egyes egyesülésnél fajunk az uralkodó, fiatal zsidók származnak ebből." Mi árják magunk tudjuk: a gyermekek mindig a "rosszabb" fajra ütnek.

Trietsch Dávid is az "Illustrierer Jüdischer Kalender 1924/25" című naptárban kifejezetten a következőket állapítja meg: "A zsidó dolgok számos bírálója - úgy barátai, mint ellenzői - abban tetszeleg magának, hogy kimutassa azt, miszerint a zsidók olyan emberek, mint a többiek, és hogy ezektől lényegesen nem különböznek. Ez azonban nem igaz. Nemcsak szellemileg vagyunk mások, de testileg is, ami nemcsak az eltérő hajkeresztmetszetben vagy ehhez hasonlókban nyilvánul meg. Lényegesen más a születési és halálozási számunk, lényegesen más a hajlamosságunk az éghajlattal vagy betegségekkel szemben. Emellett olyan hivatásszerű rétegeződésünk van, melynek párja a világon nincsen."

A bennünket oly idegenszerűen érintő gondolkodást és érzést a legjobban és a legkirívóbban a zsidók vallásos termékeiből ismerhetjük meg.
A zsidóságnak lényege - különös faji tulajdonságain kívül, melyek az évezredeken át megőrzött, beltenyésztést űző nomádságában gyökereznek - minden bizonnyal ennek a népnek egészen sajátságos vallásában rejlik. Ez a vallás végtelenül idegenszerű erkölcsi szabályoknak, fantasztikus egészségügyi intézkedéseknek és különleges politikai titkos tanoknak keverékéből áll. Tudjuk, hogy ez a tan a zsidóságot "választott néppé" minősíti, mely arra hivatott, hogy a világuralmat megszerezze és minden népet leigázzon. Ezt szépen kifejezésre juttatja szent könyvük következő mondata: "Az ő (a gójoknak) királyaik rabszolgáitok és fejedelemasszonyaik szolgálóitok legyenek!"

Ezekről a különös "szent könyvekről" köteteket és köteteket írtak össze, amelyek ennek a népnek erkölcsére és gondolkodásmódjára igen sajátságos fényt vetnek. Ragadjunk ki rögtönözve néhány különösen szembetűnő szabályt, talán a zsidónak beállítását a nőhöz és a nemi fogalomhoz általában:

Így a Sulchán-Aruch-ban (a terített asztal), ama négy zsidó törvénykönyvben, mely a talmud kivonatát képezi, egészen ijesztő különösségeket lehet olvasni. Az első könyvnek, az "Orách Chajim"-nak (az élet útja) már harmadik szakasza, mely a zsidók vallásos alkotmányát tartalmazza, az összes testi működéseknek legkezdetlegesebbjével foglalkozik. Címe: "Az árnyékszéken való viselkedésről." Egy sorozat technikai részlet felsorolása után a következőket találjuk: "Ha valaki szükségletét szabad téren intézi el, úgy észak és dél felé, nem pedig kelet és nyugat felé üljön le, mert ott állott a jeruzsálemi templom). Vizelni azonban kelet és nyugat felé is lehet." Ugyanebben a szakaszban a következő előírás található: "Nem szabad az asszonnyal keleti vagy nyugati irányban együtt aludni. A zsidók az asszonyt tehát bizonyos mértékig az árnyékszékkel egy sorba állítják. (Vesd össze a Talmud I. értekezésének 9. szakaszával). Egyedül a zsidó fajnak volt fenntartva az, hogy Isten -és az árnyékszék között is kapcsolatot teremtsen.

A zsinagógában való nyilvános imáknak és a szertartásoknak" legnagyobb része legalább tíz személynek a jelenlétét teszik szükségessé, mivel a rabbinusok véleménye szerint csak az a létszám magára vonja Isten figyelmét. (Talmud, Meghilla értekezés 23. lap Vö. Sanhedrin, 2. lap r.) Ámde "ha kilenc férfi és egymillió asszony gyűlt össze, gyülekezet mégsem jön létre, mivel az asszonyok nem számítanak." De ha egy 13 éves és l napos suhanc odavetődik, akkor minden rendben rendben van és a gyülekezet szentté válik. /Drach "Harmonie entre l'Eglise et la Synagoge." (II. 335-336. old). Gougenot des Mousseaux: "A zsidó, a zsidóság és a keresztény népek elzsidósodása" című kiváló könyvéből (84. oldal) átvéve. Németül Hoheneichen kiadása München./

Weininger Ottó a zsidó filozófus 1903-ban megjelent "Nem és jellem" (Geschlecht und Charakter) című könyvében a következőket írja: "A valódi férfi Istennek, az abszolút valaminek képmása. A. nő, a férfiban levő nő is, a semminek a jelképe." "A nőknek, nincsen létük és nincsen lényük, ők nincsenek, mert semmik. Valaki férfi vagy nő, aszerint hogy valaki-e vagy semmi."

A gyermekekkel való visszaélés úgy látszik nagyon érdekelte-e vallásos törvényhozókat. Az "Aboda-Sara"-ban (37/a alatt) a következőket olvassuk: "Bölcseink azt mondják, hogy egy nő a házassági elhaláshoz első ízben akkor alkalmas, ha három éves és egy napos." A "Nidda" értekezés (V. 4 alatt) még a 3 évnél fiatalabb lányokkal való visszaélést is tárgyalja. /Fritsch Tivadar: "A zsidó tan államellenessége" (18. oldal) Hammer-kiadás, Lipcse./

Ezekhez a szörnyűségekhez a következőket jegyezzük meg: A kultúrember életében döntő jelentőségű a lelki életnek az ösztönélethez való viszonya. Minél magasabb rendű valamely faj, annál-inkább alárendeli ösztöneit, ösztön életét magasabb céloknak.. Szolgálatába hajtja és termékennyé teszi. Az ösztönnek féktelen érvényesülése zűrzavarhoz vezet. Nekünk árjáknak vérünkben van az őserők teremtő hatalmának tisztelete. A szerelem ösztönét mi nemesítettük meg. Ebből születik meg az örökkévalóság és a halhatatlanság.. Jelent és jövőt ad nekünk. Jaj azoknak, akik tőle csak a pillanatot-akarják. Azok merő érzékiséggé alacsonyítják le a szerelmet. Ez világokat teremtő, de egyúttal világokat romboló erő is. A cél nélkülinek mindenütt tetszik a zűrzavar, a látszólag cél nélkülinek pedig tetszik a zűrzavar - minálunk. Az alkotó emberek számára Isten, a teremtő, a szerelemnek a jelképe.

Nekünk árjáknak természetünkben gyökeredzik az, hogy az őserőnek olyan értelmet adjunk, amely több mint csámcsogó, cuppanó élvezet vagy élettani szükségleteknek kielégítése. Ezzel a felfogással áll és bukik árja-keresztény kultúránk. Mások ellenben, akiknek számára a szerelem pusztán "mértani feladat", érzésüket és gondolkodásukat ránk akarják erőszakolni. Céljuk pedig az, hogy az érzékiségnek, a gerincvelőnek az agyvelő elleni forradalma megindíttassék. Innen magyarázható meg az utolsó időkben bekövetkezett nézetváltozás. Egy tünet: a tánc valamikor a mozgásban, a test feletti uralmunkban való örömünk volt, most azonban az erotika előjátékává vált. Egy másik példa: a lángelmének szellemi alkotásait ma kizárólag a gerinc velejének reflexeivel akarják magyarázni. Az idő sokkal komolyabb, semhogy jogunk volna ahhoz, hogy ezeket a szomorú dolgokat elhallgassuk. Készakarva választottam ezeket a példákat, hogy a két faj közötti ellentétet vázoljam, mert a zsidónak állásfoglalásából az asszonnyal és a nemi problémával szemben ránk nézve a legmesszebben kiható következmények származnak. /Tessék elolvasni: "Érzékiség és faj" (Erotik und Rasse) írta Hervig Hartner (Deutscher Volksveriag, Dr. E. Böpple, München)./ Mert hiszen, hogy ha a zsidó a saját törzsbeli nőjét ennyire megveti, mit jelenthet számára az árja leány? Sejtetni engedi ezt velünk a Kabbalá-nak egy helye (Sepher. Halk. 156. oldal, 30, 19, példabeszédek). Ezt pedig dr. Justus-nak (egy Briemann nevű hitehagyott zsidónak), dr. Ecker által tudományos kutatás alapján átvizsgált "Zsidótükör"-ében (97. oldal) találhatjuk.

"Csodálatos, hegy a tisztátalanoknak, a Klipoth-nak (a nemzsidó nőknek) szűz vére az Ég-nek mégis oly jóillatú áldozat. Igen, a nemzsidó szüzeknek vérét ontani éppoly szent áldozat, mint a legjobb fűszereknek áldozata és eszköz arra, hogy Istent magunkkal kiengeszteljük és hogy kegyelmét magunkra vonjuk. A szent írás ezt gondolja tehát: Csodálatos, hogy a nem-zsidó szűz személyileg tisztátalan, de a Klipoth (nemzsidó nő) vérének ontása mégis oly drága áldozat." Úgy gondolom, hogy Jehova meg lehet elégedve!

Megfigyelések erre engednek következtetni. Mindez azonban nem a mi szellemünkből való, mint ahogy ők nem hús a mi húsunkból. A gondolkodni nem tudók minduntalan azt az ellenvetést teszik, hogy a zsidó törvénykönyvek a modern zsidókra nézve már többé nem kötelező erejűek! Erre a következőket kell megjegyeznünk: Legalább 18 millió zsidóra a Talmud és a Sulchán-Aruch vallásos indokokból kötelező törvényerejű. A többiek pedig, akik állítólag velünk egybeolvadtak, e törvénykönyveknek célkitűzését, irányzatát faji ösztönként magukban hordják. Ez élettanilag átöröklődött bennük. Akár megkeresztelkednek, akár vallás nélküliekké válnak, mindegyikben, aki az ő vérükből való, benne rejlik belső lelki készség a hasonló gondolkodásra.és érzésre. Mert a Talmud a zsidó szellemből született és nem a zsidó szellem a Talmudból. Bár a hitfelekezetből, amely a Talmudot legfelsőbb törvénynek ismeri el, ki lehet lépni, de a zsidó szellemiségből, a zsidó gondolatvilágból nincs kilépés! A Talmud csupán írásbeli fogalmazása a zsidó szellemiségnek.

És ha egyszer, kivételesen, tényleg annak a látszata forogna fenn, hogy valaki zsidóságát legyőzte és gondolataiban és érzéseiben hozzánk hasonulna - gyermekeiben és unokáiban a zsidó vér és ezzel a zsidó szellem újból napfényre fog kerülni. Ezerszeres tapasztalat tanítja ezt. Bár meglehet, hogy az úgynevezett "nemes zsidó"-nak a típusa létezik, sőt meglehet, hogy olykor voltak olyan zsidók is, akik tényleg pozitív, az emberiséget felemelő dolgot alkottak - ezeknek a száma mégis sokkal kisebb, semhogy felérne azzal a sok rettenetes bajjal, amelyet a többi zsidó ránk hozott és még hozni fog. Nincsen jogunk ahhoz, hogy - a kivételes kevesekkel szemben igazságosságot gyakorolva, - egész kultúránkat, népünket, vérünket elpusztulni hagyjuk! Egyes "rokonszenves" zsidók kedvéért az egész zsidóság által keresett harcot nem adhatjuk fel. Vajon a zsidó szabadkőművesség által előidézett világháborúban mit szóltak volna ahhoz, ha a lövészárok embere azt magyarázta volna: erre nem lövök, ez nekem rokonszenves, csak a másikra lövök! Minden zsidót felelőssé kell tenni azért a bajért, melyet az ő népe naponként ránk zúdit. Ha csak félig-meddig meggondoljuk a következményeket, akkor egy zsidót sem engedhetünk be házassági és népközösségünkbe - bármibe kerüljön is!

Aki pedig az idegenszerűségnek ezen jeleneteiben nem hisz, az figyeljen maguknak a zsidóknak bizonyító állításaira; nem középkori rabbinusokéra, hanem modern tudósokéra, politikusokéra. Hogy miképpen gondolkodik a zsidó lelke mélyén mi rólunk árjákról, azt a nemzeti bölcsként ünnepelt Achad-Haam (az Ukrajnából származó, újabban Londonban meghalt, hírhedt Ginzberg rabbi, akinek a "Jegyzőkönyvek" szerzőségét tulajdonítják) 1923-ban, Berlinben, a Zsidó kiadóvállalatnál megjelent "Válaszúton" (Am Scheidewege) című könyvében (II. kötet, 103-104. oldal) mondja meg: "A diaszpóra egész időtartama alatt - a keresztényektől elszenvedett minden üldöztetés és baj ellenére - atyáink naponként hálaimát szoktak mondani Istennek azért, hogy zsidóknak teremtette őket. Sohasem halotta az ember azt, hogy akármelyik zsidó azt kérdezte volna: "Mi okom van arra, hogy zsidóságomnak örüljek?" vagy éppen: "Miért vagyok zsidó?" - "Egyszerűen mindnyájan tudták azt a magától értetődő alapigazságot, hogy a teremtés létráján fokok vannak: ásványok, növények, állatok, emberek és végül zsidók"

Aki pedig a Talmudot és a Sulchán-Aruchot nem akarja olvasni, az az azonos gondolatmeneteket megtalálja az ugyanezen zsidóvezér, Achad-Haam, által erősen befolyásolt "A cioni bölcsek jegyzőkönyvei "-ben. Valóban bűnt követünk el az érvényesülésért küzdő fajunk ellen azáltal, hogy a zsidóságnak titkos tanaival és cselszövéseivel eddig oly keveset foglalkoztunk; mert különben sok szenvedéstől megkímélhettük volna az árja népeket.

Mit is mond Fritsch Tivadar, a német faji mozgalom atyamestere: "Nem a zsidó faj, nem a szilárdan összeillesztett zsidó nemzetiség, nem a zsidó vallás, nem a zsidó tőkehatalmaknak titkos összejátszása adja meg a kulcsot a manapság ténylegesen fennálló zsidó világuralomhoz, hanem egy más körülmény, mely a világ szeme előtt mindeddig ismeretlen maradt: a titkos zsidó államszervezet mely a föld összes zsidait - szétszóródásuk ellenére - megrendíthetetlen politikai közösséggé kovácsolja össze."

Némelykor elárulja őket győzelmi önteltségük, mint Rathenau vigyázatlan beismerése alkalmából. E beismerés szerint "Háromszáz egymást ismerő ember (zsidók), kormányozza az egész világot." Még leplezetlenebbül beszél dr. Klatzkin Jakab zsidó író a "Der Jude" (a zsidó) című folyóirat 1916, évi 9. számában, amikor azt az álláspontot foglalja el, hogy Izrael el nem pusztulhat, míg vallásos törvényhozásának szilárd kötelékei összetartják. Ezen az alapon a zsidó szellem elég erős ahhoz, hogy a gazdanépek nemzeti szellemével szemben védekezzék és helyét megállja.

További fejtegetései (lásd "Hammer" 570. sz.), melyek elismerésre méltóan nyílt vallomások, tiszta képet nyújtanak arról, hogy miként tükröződik az igazi zsidó lelkében a zsidóság lényege. De halljuk magát Klatzkint: "Vallásunk az, amelyben a számkivetésben való fennmaradásunknak rejtélyét keresni kell. Ez az a hatalom, mely bennünket az összes népektől elkülönített és mindennemű szétszóródás ellenére egyesített. A külső gettó-falak, amelyeket ellenségeink emeltek, sohasem tudták volna azt véghezvinni. A belső falak azonban, amelyek vallásunkon alapszanak és amelyeket vándorutunkon magunkkal vittünk és a településeken mindig szilárdabban kiépítettünk, ezek a mozgatható "Jakab-sátrak" azok, amelyek nekünk mindenütt saját otthont biztosítottak."

"A zsidó vallás gazdag formaságokban, amelyek bennünket létben és külsőségben mint egységet összekötnek és jelképeznek. Hisz tudjuk, hogy más vallásokkal ellentétben a mi hitünk nem eszmetan, hanem törvénytan. Törvényeinkben az önrendelkezés jogát gyakoroltuk. Az állam külalakját elvesztettük, de az állam-alkotmányunkat el nem vesztettük; ezt megmentettük mintegy hordozható államként, amely a diaszpórában is valami nemzeti önkormányzatnak a formáját tette számunkra lehetővé.

"Bár államunk elvesztése után számos törvényt kellett hatályon kívül helyezni, de nagyban és egészben törvény-alkotmányunk mégis érvényben maradt. Csakis a zsidó törvénykönyv uralta és alakította életünket összes megnyilvánulásaiban. Csakis a zsidó jogszolgáltatás volt számunkra mérvadó. A nemzetek jogszolgáltatásához nem fordultunk és törvénykönyvüket nem ismertük el. Ha törvényüket ránkerőszakolták, úgy azokat gonosz kényszernek tekintettük és folyvást arra törekedtünk, hogy azokat eltakarítsuk és megkerüljük. Ezek mint "gseroth" (végzet) megtartották a "bűnös uralom" jellegét - még akkor is, ha kényszerülve voltunk azokat azon formula által szentesíteni, hogy "a gojim kormány törvénye érvényes törvény". Ez okból a ,,mossar"-t (besúgót) vagyis azt, aki egy zsidót a (gojim) kormánynál följelentett árulónak tekintették, elítélték, és a hitközségből kitaszították."

"Száműzetésben fejedelmeink (Qaonim, Rabbinim) nem voltak papok és lelkipásztorok... Ők elöljárók és közügyeinknek intézői voltak; bírák voltak (Dajanim); exilarhikus (számkivetéses) államunknak legfelsőbb hatósága voltak. Törvényszékeiknek meg volt a jogosultságuk arra, hogy büntető ítéleteket is hozzanak. "Törvény-alkotmányunk a diaszpórában sajátságos vallási nemzeti gazdasági formákat tartott meg számunkra. Ezek a formák működésükben sok kereseti ágat foglaltak magukba, habár bizonyos "az őshazánkhoz kötött parancsok" az idegenben nem nyerhettek alkalmazást."

"Mi nem voltunk hitközség (!); mi egy önmagában zárt jogi és gazdasági közösséget képeztünk... A zsidóságot nem annyira vallásának és erkölcstanának oktató tartalma, mint inkább állami alkotmányának konkrét formái választották el az összes nemzetektől, amelyeknek közepette sátrait felütötte. A gazdanépnek pihenő napjain mi nem pihentünk; nem is ünnepeltük emléknapjaikat, nem osztottuk örömüket és bánatukat és nem aggódtunk az idegen állam jólétéért. Saját magunk által emelt erős fal választott el az ország bennszülött népétől és eme fal mögött kicsinyített alakban egy zsidó állam élt."

Klatzkin zsidónak eme hitvallása a zsidó titkos államról köteteket beszél. Ez a vallomás - a zsidó emancipáció és a zsidóság csalárd módon fitogtatott áthasonulása ellenére - a mai tényleges állapotokra éppoly pontosan alkalmazható, mint a gettó idejében. Ez a hitvallás a zsidó siker titka és azon tannak az érvényesítése, hogy az államban titkos államot kell képezni.

Az itt előadottakhoz még egy fontos dolog járul: az a tény, hogy olyan néppel van dolgunk, melynek eszméi és gondolatmenete a mi fajunk etikai, erkölcsi és ideális törekvéseivel szöges ellentétben állanak. A zsidó népnek homlokegyenest ellenkező kultúreszményei vannak, mint nekünk, mivel a zsidó tradíciónak az árja-keresztény tradícióval sohasem volt közössége. Ebből következik, hogy a zsidóság elsősorban éppen csakis ránk, árjákra válhatott oly veszedelmessé.

Mert mi árják vagyunk a merőlegesek, a zsidók a vízszintesek. Mi a gótikus felépítés emberei vagyunk; mi széles alapot és az égbe nyúló csúcsot akarunk; mindegyikünknek rendeltetési helyét, aránylagos jogokban és kötelességekben részesülve, el kell foglalnia. A zsidók ellenben állandóan az elméleti egyenlősítésen mesterkednek, hogy az ekként teremtett zavarosban halászhassanak. Mi árják, addig amíg szellemünk egészséges, az idealizmusért küzdünk; a zsidóság a materializmusra és racionalizmusra van beállítva.

A mi rendeltetésünk földöntúli, az övék a földre szól. Mi szeretjük ősi kultúránkat; ők a modernséget mímelő látszatcivilizáció hordozói. Mi munkából élünk, amelynek örülünk, miként már a középkor kezdetén a segéd az elkészítendő "mestermű"-vén örült, a melybe egész lelkét beleadta. A zsidó a spekulációból él, azokból az előnyökből, melyeket felforgató szelleme teremt számára, amint.azt a zsidó Trebitsch Artúr oly találóan mondja. Mi árják vagyunk a jólelkűek; amazok a féktelenek.


2. A zsidóság harcmodora

E harcmodornak az alapja a zsidó farizeus-szellem marad, amely ellen már Krisztus Urunk erélyesen harcolt és amely Krisztus után a Talmudban egészen különleges, gonosz módon fejlődött ki. A talmudnak kezdete kb. a Kr. utáni 150-ik esztendőre vezethető vissza. A zsidó harcmodornak alapja továbbá a zsidóság által felállított minden elméletnek álértéke: ezek az elméletek mind puszta szemfényvesztés, aranyfüst és a gazdanépek megcsalására és megtévesztésére irányulnak, jusson eszünkbe ez a mondás: vak ellenség könnyebben győzhető le, mint az, amelyik lát! A zsidó mestere a mimikrinek, mint senki más. Nyelvben, szokásokban, napi véleményben, nemzeti hitvallásban majomszerű készséggel és erkölcsi gátlások nélkül látszólag teljesen alkalmazkodik környezetéhez, amely őt jólelkűségből és jámborságból tovább nem különbözteti meg. Ez különösen könnyűvé teszi számára, hogy minden kultúr- és világnézeti fogalmat bizonyos mértékben magából az őt befogadó nép kebeléből merítse és azt azután minduntalan, ide-oda rángassa, míg megteremti a vélemények végtelen zavarát.

A zsidóságra jellemző az ő harca, amelyet megosztott szerepekkel vív. A bécsi liberális-kapitalista "Neue Freie Presse" harcol a proletár-szociáldemokrata "Arbeiter-Zeitung" ellen és ezt szidalmazza. De ez csak látszólagos küzdelem a goj-olvasó elámítására és elaltatására, mert hisz a polgári lap zsidó kiadója és a munkás újság zsidó kiadója együtt ülnek ugyanabban a szabadkőműves páholyban és a ravasz augurok ott egymásra mosolyognak. Kiosztott szerepekkel ugyanezt a kettős nyelvű összjátékot játsszák a zsidó kapitalizmus és a zsidó bolsevizmus: csak az árja ne vegye észre az együttműködést. Éppen az említett "Neue Freie Presse" Bécsben minden vasárnap és hétköznapokon is hasábos cikkeket közöl Nik Basseches mérnöktől, zsidó tudósítójától Moszkvából, melyekben egy nyolcadrészben elítéli a bolsevizmust, egyidejűleg azonban hétnyolcad részben propagandát csinál mellette. Ugyanez a kapitalista lap közölte Trotzki emlékiratait!

A "Neues Wiener Journal" ugyancsak Bécsben (ez a város már hosszú idő óta egyike a zsidóság legfontosabb "vegyi" központjának) a legbensőbb meggyőződés mellhangján ír hasábos cikkeket a marxizmus ellen, egyidejűleg azonban szemérmetlen propagandát csinál a kommunizmusnak oly módon, hogy csaknem naponta idézi ennek szócsövét, a "Rote Fahne"-t. Ugyanez a lap gyakran közöl cikkeket, melyek a zsidóságot dicsőítik, ugyanegy lélegzetvétellel azonban "monarchista" és "heimwehrbarát" is.

Milánóban a zsidó Toeplitz, a "Banca Commerciale Italiana" mindenható ura, feltornázta magát a fasizmus mindenesetre nem egészen érdek nélküli pénzelőjévé. Unokaöccse, a fiatal Toeplitz azonban Varsóban a lengyel ifjúkommunisták vezére. A zsidó Dérembourg Párizsban feltűnő módon tevékenykedett a francia sovinizmus terén. Unokaöccse Dernburg német gyarmatügyi miniszterré s a német imperializmus támaszává lett. Az egyik Warburg a béketárgyalásoknál a német birodalom ellen amerikai oldalon hóhér szolgálatokat teljesít, testvére "menti" Németországot a Dawes-egyezmény révén..

És mi hallgatagon nézzük ezeket az üzelmeket! Olvasnánk inkább a zsidóság könyveit és írásait: a talmudot, a misnát, a sulchán-aruchot. Csak akkor csodálkoznánk igazán!

Aki azonban ezt nem teheti meg, az tájékozódjék legalább ennek az egyenesen ördögi népnek több mint különleges tanairól és terveiről Rohling, Fritsch, Ford, a balti Rosenberg, Paumgarten, von der Stauf, Schickedanz, Stoltheim, Wahrmund, Hartner, Drumont, Gougenot de Mousseaux, dr. Clarké, Netchvolodow, Nilostonsky, Jouin, Gobineau, Lambelin, Webster-nek a zsidó sajtó által szisztematikusan agyonhallgatott és a mi kultúrharcunkra mégis oly rendkívül fontos műveiből, és nem utolsó sorban a szintén agyonhallgatott "Zion bölcseinek jegyzőkönyvei"-ből.

Hogy olvasóimnak ízelítőt adjak abból, hogyan harcol a zsidóság ellenünk és mik az ellenünk irányuló legbensőbb gondolatai, hadd idézzek itt zsidó művekből néhány jellemző helyet, mint nagyon fontos vallomást, melyet mi eddig ugyancsak alig méltattuk figyelemre:

Az árja világ biológiai elzsidósodásáról a zsidó Kurt Münzer a "Der Weg nach Zion" című regényében a következőket mondatja egy lengyel zsidóval: "...Európa talán minden fajának - megfertőztük - megrontottuk a vérét. Ma egyáltalában minden elzsidósodott. A mi értelmünk él mindenben, a mi szellemünk kormányozza a világot. Mi vagyunk az urak."

Dr. Henrich Gratz (valójában Hinch-nek hívják) breslaui tanár "Geschichte der Juden" c. művében (II. kötet 367. oldal) az asszimilált zsidókról és a hamis lobogóról, mely alatt ezek az árja világban bajt okoznak, ezt mondja: "Nemcsak zsidó vér, hanem zsidó nedv is folyt az ő (megkeresztelt zsidók) idegeikben. Ők ugyan külsőleg elszakadtak tőlünk, de csak mint harcosok, kik az ellenség fegyverzetét és zászlaját megragadják, hogy őt annál biztosabban eltalálják és annál alaposabban elpusztítsák."

Alfréd Nossig "Integrales Judentum"-jában látjuk, hogy a vallás fogalma a zsidó agyvelőben hogyan tükröződik vissza. E munka 2. oldalán olvassuk: "Miként a régi keletiek mind, a héber bölcsek is burkolt képes beszédben igyekeztek tanaikat kifejezni. A mi törzsünk tana ezoterikus volt. A szóbeli hagyomány rábízta ezt a tant a nép egyes kiválasztottjaira, nemzedékről-nemzedékre (ezért nem bizonyítható a talmudból a rituális gyilkosság!!!). Aki azonban a kulcs megkeresésével fárad és aki ért hozzá, hogy a kultúrromokban ásson s a szóhieroglifákat megfejtse, az megtudja, hogy ez a tan a kezdet kezdetétől fogva igen mély világbölcsességet és egyidejűleg csodálatra méltó politikai művészetet rejtett magában, egy jámbor hit ártatlan ruhájába burkolva." (sic!)

A "Deutscher Volkswart" 1927. januári 4. számú füzetében "Japán" cím alatt az amerikai Landsberger Artur "Asiaten" című tanulmányát tárgyalja, melyben ez a zsidó többek közt a következőket mondja: "Hálónkat kivetjük egész Japánra. Elhatározó befolyásunk van ennek az országnak minden szerelmi eszközére és hangszerére. Mindnyájan azt a dallamot fogják játszani, amelyet mi adunk meg. Képzeljenek el egy országot, mint óriás testet. Aki ennek a testnek altesti funkcióit szabályozza, annak hatalma van fölötte. Látják-e végre, hogy mit akarok? Az Amerika és Japán közötti háborút a világuralomért Japán felszívása útján kell lefolytatni. Amerika nemcsak a szerelmet trösztösíti. Az országot legerősebben kifejlődött ösztönénél fojtja meg! Egy olyan országban, ahol a nemi aktus a test olyan természetes funkciója, mint minden más, csak a szükséges ingert kell ügyes formában megadni, és a fékevesztett nemi ösztön belegyengül a mámorba, amelynek tartamát mi határozzuk meg. Ez a mámor mindig újabb és újabb izgatószerek teremtése által állandósítható, és így ezt az országot már az őrültek országává lehet tenni."

Így festenek a "nemes" zsidó Landsberger jó tanácsai, íme, tisztelt olvasóim, itt áll önök előtt a zsidóság a maga igazi valóságában, és látjuk az ő harci módszerének tipikus példáját. Láttak-e már valaha ennyi galádságot és aljasságot összehalmozva, mint Landsberger Artur most idézett rettenetes buzdításában?

Ha meg akarjuk érteni a sajátos és legtöbbnyire érthetetlen eszményeknek titkos célját és azt, hogy hogyan játszódnak le most: ezek valamennyi országban, akkor tegyük Landsberger útmutatásában az amerikaiakhoz intézett e szavak helyébe: "Hálónkat kivetjük az egész Japánra" - a következő szavakat: Hálónkat kivetjük az egész világra" - és "Amerika nemcsak a szerelmet trösztösíti" szavak helyébe: "A zsidóság nemcsak a szerelmet trösztösíti". Akkor megtaláljuk, kedves olvasóim, a világ utolsó 50 év alatti rejtélyes fejlődésének megfejtését.

Hát kik a leánykereskedők, kik kereskednek ópiummal, kokainnal és éterrel? Ki fertőzi meg az erényt és erkölcsöt, szóban, írásban és képben? Ki árasztja el a világot meztelenséggel, Bettauer-, Freud- és Hirschfeld-féle disznóságokkal, néger dalokkal és néger táncokkal? Ki hozza nekünk a néprontó filmeket és az ízlést megzavaró operetteket és revüket? Ki propagálja a gyermektelenséget és rombolja szét a keresztény családokat? Mindig ugyanazok az idegen elemek és az általuk félrevezetett és megvesztegetett "forradalmárok" az árják között!

Vajon nem-e igazi zsidó elvetemültség ha a zsidó Landsberger bizonyos tekintetben használati utasítást ad ki egy egész nép kiirtására, mint ahogyan a férgek kiirtásására írnak elő valamely használati utasítást?! És Bécsben a "Neue Freie Presse" nem pendül-e egy húron Landsbergerrel, mikor heteken át többhasábos cikkeket szentel Magnus Hirschfeld "Kongress für Sexualreform"-jának még a legapróbb részleteiben is, míg a Hitler féle újjászületési mozgalom lényegéről alig néhány soros (és akkor is hamis) tudósítást közöl?!

Vajon a zsidó bolsevizmus által erőltetett vegyi háború nem valami hasonló perfid eljárásmód-e, hogy egy csapásra millió árja embertől szabaduljanak? És az emberiségnek ugyanez a söpredéke az, amely ugyanakkor képmutatóan olajággal lép elénk és "soha-ismét-háború" szélhámos jelszavával ámít bennünket! A szemfényvesztés ezzel az álpacifizmussal nem jelent egyebet, mint a következőt: "A világháborúból mi nemárják, mint egyedüli győztesek kerültünk ki. A hősi halál, a nyomorékok és vakok, a munkanélküliség és a gazdasági nyomor a tiétek, gojok, - miénk pedig a háború utáni pénzhalmozás! Most tehát hadd legyen egy kis szünet! Nekünk mindezt először is szépen rendezni kell és meg kell emészteni. Ehhez egy lélegzetnyi szünetre van szükségünk, míg aztán a vegyi háború egyszer megint megindul. Hol és mikor lesz ismét háború, azt majd mi megmondjuk nektek. Majd csak akkor - és bizony nem előbb - egymást ismét kölcsönösen szétmarcangolhatjátok. Ha azután a földön egy pár millió árjával ismét kevesebb lesz, mi a világuralomban további párduc ugrással törünk előre."

Látjuk tehát: rendszer van mindenben, amit ezek az uraságok kézbe vesznek, és igen nehéz hozzájuk férni, mert ők mérget fecskendeznek ki, amely azonban nekik nem árt. Hasonlóan a kígyóhoz, melynek marása öl, anélkül, hogy önmaga kárát vallaná. A zsidóság harcmodorát az utolsó részletig hézag nélkül kitervelte. Sohasem mutatkozott ez nyilvánvalóbban, mint a bolsevizmus fejlődésénél és megerősödésénél. A bolsevizmussal vívták ki a zsidók először leplezetlenül az állami hatalom teljességét az általuk gyötört gazdanépek egyike fölött, s láthatjuk, hogy ez mit jelent és hová vezet. A zsidóság jelenlegi szervezete - egyrészt a harmadik internacionálé keretében, másrészt mint hangadó a Wall-street-en és az Európai tőzsdéken - gonoszabb és veszedelmesebb, mint eddig bármikor is volt!

Ha jobban odanézünk, akkor egészen világosan észrevesszük, hogy az út, melyen a zsidóság mértéktelen uralomvágyának kielégítését keresi, az összes többi népek elvakításán és megfertőzésén át ezeknek rabigába hajtásához vezet. Ezen uralomvágynak az eszközei a sajtó monopólium, a pénzügyi monopólium és a gondolkodni kevésbé tudó alsóbb társadalmi rétegeknek tömegszervezete.

Hogyan vakít el bennünket a zsidó? Csak néhány példa álljon itt: Az egész hazug sajtó - ha tekintetbe vesszük, hogy a zsidók a világhírszolgálatban kiváltságos helyet foglalnak el - nem egyéb, mint nagyszabású szervezet a gazdanépek elvakítására. Idetartozik a szokásos mesterjáték megosztott szerepekkel, mint például a kapitalizmus és szocializmus látszólagos, egymás elleni küzdelme. Majd aztán az állatok mimikrijéhez hasonló, megdöbbentő-alkalmazkodóképesség, hogy igazi lényüket az ember meg ne ismerje. Az újból és újból felbukkanó szociális, vallási, gazdasági vagy politikai reformmozgalmak élére díszgojokat állítanak, míg az igazi mozgatók a zsidók. Ennek a népnek tagjai újból és újból kulturális reformokat, erkölcsi továbbfejlődést varázsolnak elő; de a valóságban csaknem minden zsidók által pártolt új "mozgalom"-ból belső bomlás, erkölcsi hanyatlás következik. Mindez semmi komoly eredményhez nem vezet. Zsidó nézőpontból azonban mindezt elő kell mozdítani, hogy zavart és szétforgácsolódást vigyen az árják soraiba.

És hogyan fertőz meg bennünket a zsidó? - Fajilag a folyton megújított diaszpórából származó zsidólányoknak árja férfiakkal kötött házassága útján. A korcsok gonoszabbak a tiszta zsidó tenyészetnél. Ez utóbbiról gondoskodik a zsidóság maga, mert öntudatos zsidó családnak férfiivadéka sohasem köt házasságot nemzsidó nővel. Kulturális tekintetben egy soha véget nem érő és állandóan elképesztően új alakban felbukkanó, részben földalatti, részben titkos, részben szemérmetlen nyílt küzdelem folyik az árja-keresztény házasság, a család, az oltár, trón, ifjúság, erény, tradíció, az erkölcsi fogalmak, a társadalmi illem, a tekintély gondolata ellen. A szemérmetlen divat, a sport orgiák, a modern táncok, a demoralizáló, a szociális nyugtalanság, a hazug egyenlőség elméletek, az aranyborjú imádása és a világnak ideáljaitól való megfosztása mögött kivétel nélkül fertőző zsidó munka rejtőzik. Csak az elvakított és megfertőzött árját lehet rabszolgává tenni!

És végül, hogyan tesz rabszolgává bennünket a zsidó? - Csak néhány vezérszót adunk itt is: zsidó liberalizmus, zsidó kapitalizmus, zsidó demokrácia, zsidó szocializmus, zsidó szabadkőművesség, bolsevizmus, a zsidók által rossz irányba terelt munkásmozgalom, általános választójog, agrár-"reform", iskola-"reform", nőmozgalom, infláció, népszövetség, stb. stb.

Elmélkedésemet a zsidóság harcmodoráról azzal zárom, hogy a "Zion bölcseinek jegyzőkönyvei"-ben magát a zsidóságot hagyom beszélni. A IX. sz. jegyzőkönyv 6, 7, 8, 11 és 12 fejezetei így szólnak:

"Mindennemű irány és tan követői: monarchisták, demokraták, szocialisták, kommunisták és más utópisták a mi szolgálatunkban állanak. Mindannyian érettünk dolgoznak. Mindegyikük a maga módja szerint ássa alá a tekintély utolsó maradványait és közreműködik abban, hogy minden fennálló rend felboruljon. Ezekkel a törekvésekkel gyötörjük a goj kormányzókat. Nyugalom után vágyódnak és mindinkább készek arra, hogy a békéért áldozatokat hozzanak. Mi azonban nem hagyjuk őket nyugton mindaddig, amíg a mi vezetésünket nyíltan el nem ismerik és annak alá nem vetik magukat."

"A tömegek sóhajtoznak a szociális kérdésnek nemzetközi egyezmény útján való megoldása után. Mivel azonban az összes népek pártokra oszolnak, és a pártmozgalom nagy anyagi eszközöket követel, ki vannak nekünk szolgáltatva. Mert a pénz nálunk van."

"A nemzsidók intelligenciájának és a tömegek vak erejének egyesülése veszedelmes lenne reánk. Mi azonban már megtettünk ennek a veszedelemnek elhárítására minden intézkedést, amennyiben a kölcsönös ellenségeskedés falát állítottuk e két erő közé. Ily módon a tömegek vad ereje a mi támaszunk marad. Mi, és kizárólag mi, leszünk az ő vezéreik, hogy őket a mi terveink kivitelére eszközként felhasználjuk."

"Hogy a nemzsidók berendezéseit idő előtt ne romboljuk szét, a legnagyobb elővigyázattal jártunk el, és mindenek előtt csupán az egész szerkezet hajtórugóinak végeit ragadtuk meg. Ezek a hajtóerők azelőtt egy szigorú, de igazságos rend szellemében hatottak. Ennek helyébe mi egy liberális dezorganizáció és az önkényes rendetlenség uralmát tettük. Ily módon lehetővé vált számunkra, hogy a jogszolgáltatásra, a választójogra, a sajtóra, a személyes szabadság oltalmára és - mint legfontosabbra - a nevelésre és a kultúra ápolására, mint az emberi önállóság és függetlenség sarokpilléreire, a mi szellemünkben befolyást gyakoroljunk."

"Elméleti és gyakorlati nevelési módszerekkel, amelyeket mi nyilvánvalóan hamisaknak tartunk, amelyeket azonban mi inspiráltunk, a nem-zsidók ifjúságát félrevezetjük, elbutítjuk és megrontjuk."

Ti árják, ti keresztények! Hát ez nem elég világos?


3. A zsidó imperializmus

Az imént hallott jellemző idézetekből és a mindennapi élet számtalan megnyilatkozásából látjuk, hogy milyen makacs céltudattal iparkodik a zsidóság az árja fajtól (melynek mindeddig alá volt rendelve az egész föld kerekség) a hatalmat lassanként magához ragadni. Kétségtelen, hogy a zsidó impérium útban van!" Az a beszéd, melyet dr. H. P. Chajes bécsi főrabbi hivatalának átvételekor 1918. évi aug. hó 3-án mondott" - így olvashatunk, a Nagy-Románia számára 5683 évben (1922/23) megjelent zsidó-almanach és naptár-ban - "történelmi nevezetességre tett szert." - Ez a zsidó főrabbi t. i. akkor ezeket mondotta: "A zsidó imperializmus az egyedüli, amely az emberre nem átkos, hanem áldásos, (lásd a Dawes- és a Young-tervet valamint a Szuperbankot!), ez az egyedüli imperializmus, amely el nem nyom, hanem felemel, amely nem sebez, hanem gyógyít! (lásd Oroszországot). E zsidó imperializmust a legjellemzőbben a Biblia következő szavai fejezik ki: "Jönni kell és jönni fog az az idő, amikor a mi világnézetünk fogja az egész világot eltölteni. A mi imperializmusunk az egyedüli, mely büntetlenül uralhat évezredeket, az egyedüli, amelynek nem kell félnie a hanyatlástól és a pusztulástól, hanem tántoríthatatlanul és legyőzhetetlenül, lassan, de folyton halad éa törekszik kitűzött célja felé."

Ezen elsősorban is azok gondolkozzanak, akik az idők jeleit, az utolsó tizenegy év keserves tanulságait nem akarják megismerni és ezeket csalóka jelenségeknek tartották! Eme szavakat a mózes "felekezet" legmagasabb egyházi méltóságának viselője mondotta, ki egyben a Zionista világszervezet végrehajtóbizottságának elnöke is volt! Hisz neki a valóságot csak tudnia kellett!

Miben nyilvánul meg ez a zsidó imperializmus? Három irányban nyilvánul meg. Mert mi is a hatalom? - A hatalom: szellem, erő, pénz.

a) A szellem.

A zsidó megkísérli a lényegére idegen környezetet a saját eszménye és lényege szerint átformálni, az árja kultúrát zsidó kultúrává átalakítani./Hasonlítsd össze Hartner Herwig "Erotik und Rasse" könyvével. (Deutscher Volksverlag Dr. E. Boepple, München)./ Az ő szelleme csak akkor tud rajtunk erőt venni, ha a kultúránkat elpusztítja. Berlinben 1912. jan. 24-én egy hithű gyülekezetben Loeb ügyvéd nagy helyeslés közepette ezt jelentette ki: "Mi keresztény államban élünk, ez a zsidó érdekekkel nem egyeztethető össze; a keresztény államot tehát meg kell semmisíteni." / Fritsch Tivadar; "A zsidó tan államellenes volta" (22. old.) (Hammer -kiadás Leipzig)./

A zsidó cenzúrázza a szellemi életünket; az újságokból mi csak azt tudjuk meg, ami már a nagy zsidó hírszedési irodákon átment. Az ilyen formán már megrostált híreknek aztán a közvetítője, a zsidó sajtó, amely ismét rostál, módosít és kommentál. A könyvkereskedelemből eltávolítanak majdnem minden könyvet, mely a zsidóságra veszélyes. Még az állami könyvtárakból is. A bécsi egyetemi könyvtárból, Frankfurter udvari tanácsos ideje alatt eltávolítottak egy csomó könyvet, mely a zsidókérdéssel foglalkozott és melyeket többé már nem lehet pótolni.

b) Az erő és erőszak.

Kún-Kohn Béla - Magyarországon, Trotzki-Braunstein Leó - Oroszországban, Eisner Kurt - Münchenben! Minthogy a saját fizikai erejük nem elegendő, hamis lobogó alatt más segítő csapatokat toboroznak. A tömegeknek sokszor jogos elégedetlenségét saját céljaikra használják fel. Így a "Jüdisches Volksblatt"-ban (1900 év, július) a következőt olvashatjuk: "Fejlesszük a szociáldemokráciát, ahol és ahogy csak lehet, de legyünk óvatosak ,,nehogy a széles néptömegek észrevegyék, hogy a szociáldemokrácia nem egyéb, mint a zsidóság védőcsapata." - Nossig Alfréd zsidóvezér közismert könyvében /Nossig Alfréd: "Integrales Judentum", 76. és 77. old.)/ igen őszintén mondja továbbá: "Azért a zsidók összességének - akár Palesztinára, akár a diaszpórára vannak beállítva - vitális érdeke, hogy a világszocializmus győzzön. Fejleszteniük kell, éspedig nemcsak az eszméi miatt, nemcsak mert lényegileg azonos a mózesi tanokkal, hanem taktikai okok miatt is!''

Óhajtja-e valaki még világosabban, hallani, és csodálkozhat-e azon, ha a szocializmus és kommunizmus élén a zsidóság menetel? Ugyanazon könyvben még a következőket olvashatjuk: ,,A mai világszocializmus képezi mózesi tanok első megvalósulási állapotát, a próféták országa megvalósulásának kezdetét. E két szellemi hatalom egymáshoz való viszonya most már egy új fejlődési fokba lép, amely a tudatos együttműködés (Nossig által ritkítva) fázisának volna nevezhető." Ezen az újjáalkotott együttműködés két területen fog tevékenykedni és érvényesülni: a létesülő zsidó közéletben és azonkívül az egyéb egész kultúrvilág keretében is."

Ennek az együttműködésnek iskolapéldáját szolgáltatja a mai Oroszország. És mik a következményei?

a) Minden tulajdonnak a kisajátítása (még jegygyűrűk, órák, stb is) a szocializálás ürügye alatt - a vezetők javára, akik közt, amint hallottuk, valóban találunk 5% oroszt is.

b) A hivatalos statisztika szerint (nyilvánosságra hozta az "Izwestia" hivatalos közlöny 1923. évi november havában) Oroszország lakosságának 60%-a vérbajos.

c) Korlátlan szabadság uralkodik Szovjetországban, amit a következő tények igazolnak: 10-14 órai napi munka; törvényes munkakényszer; sztrájktilalom (büntetés: száműzetés Szibériába, vagy halál); nyugdíj nincs; állásváltoztatás nincs megengedve; ha munkahiány fellép, könyörtelen elbocsátás a következménye (1925 évben 2 millió munkanélküli volt).

d) 1923-ig Oroszországban a hivatalos statisztika szerint betegség, kivégzés, éhség révén és polgárháborúban 35 millió ember halt meg!

A "Pravda" hivatalos pártlapban Kun Béla azzal dicsekedett (1920 végén), hogy 50.000 gyereket, asszonyt, s egyéb burzsoát végeztetett ki. Különös képesítés egy "vezér" részére! - De miért is volna különös? A "peszach" estéjén (első este a húsvéti ünnepek előtt) a hitbuzgó zsidók elmondják a Schephoch imát: "Sújtsd haragoddal Uram a Gójokat, kik Téged nem ismernek, s a királyságokat, amelyekben Hozzád nem fohászkodnak! Ontsd ki fölöttük mérgedet s a dühöd tüze érje el őket! Üldözd és irtsd ki őket Isten ege alól! (lásd Schulchán-Aruch, Orach Chajim 480 §. Hága, idézve a Mehari Brin-ből). Ez az imádság összefoglalása a következő bibliahelyeknek: Zs. 79, 6-7; 69, 25; siratódal 3, 66. Idézek a Dr. lustus féle "Zsidó tükör"-ből (44. old).

Tehát "neki" sikerült 10 év alatt 35 millió embert kipusztítani "Isten szabad ege alól", s így fest tehát Nossig úr "tudatos együttműködése". - A nagyhatalmak álláspontja ezzel szemben nem az, hogy "hogyan tudnánk az Antikrisztus hatalmát letörni", hanem ez: "elég konszolidált-e a bolsevista uralom arra, hogy üzleteket köthessünk vele?" És kik vezetik különben a nagyhatalmak e politikáját? Nem állnak-e ám ismét a nagyzsidók mögötte?

A zsidóknak terve a népeket az államban saját céljaikra kihasználni. A világpolitikában viszont, a színes fajok mozgósítására törekszenek a fehér faj ellen, hogy ez utóbbinak vezető állását aláássák. Tiszta véletlenség volna-e hogy az Egyesült Államokban a zsidók támogatják a feketék harcát a fehérek ellen pénzügyileg és eszmeileg is? (Hasonlítsd össze a nagy zsidó lapok állásfoglalását ezzel a problémával szemben). És tiszta véletlen volna-e az is, hogy a szovjet ügynökök Kínában, Marokkóban, Indokínában, Indiában s Egyiptomban a legintenzívebb propagandát csinálják a fehérek ellen? Véletlenség-e, hogy a pánázsiai mozgalmat zsidók támogatják? Pedig ez oly mozgalom, amely Jeruzsálemtől Tokióig közös érdekeket óhajt létesíteni.

c) A pénz.

"És történt, hogy amidőn Izrael megerősött, a kánaániakat adóra kötelezte, de egészen el nem üldözte őket." És hogyan áll a dolog 1935-ben? A nemzetközi kölcsöntőkének hitelmonopóliuma a termelést kötelezi, hogy kamatot fizessen. Dr. Scheffer Egon "A bankügy Ausztriában" című (Bécs, 1924) könyvében például azt olvashatjuk, "hogy Ausztriában minden említésre méltó gazdasági alakulás tényleg alá van vetve a kölcsöntőkének. A bankoknak a gyáripar feletti rendkívüli hatalma következtében módjukban áll a gazdasági élet többi ágait is, mindenekelőtt a mezőgazdaságot és kézműipart is befolyásuknak alávetni. Eltekintve attól, hogy a kölcsöntőke azon van, hogy a nagybirtokokat magához ragadja, a paraszt kényszerítve van rá, hogy a neki szükséges dolgokat közvetve vagy közvetlenül a tőkétől szerezze be." (Scheffer. 373. old.) Ez a kölcsöntőke pedig legnagyobbrészt zsidó tőke. Ausztriában pl. egyetlen egy nagyobb bank létezett, a "Zentralbank Deutscher Sparkassen", amely nem volt zsidó kézben. És ennek sem sikerült mindig a zsidó befolyást kikerülni. De ezt az egyet is föláldozták 1926-ban a zsidó aranyborjúnak.

A zsidó hatalomnak a világgazdaságban gyakorolt befolyásáról ezideig sajnos nincs még összefoglaló munkánk - egyes szimptómák azonban sejtetik azt: Így a Rothschildok ellenőrzik a higanyt, a Barnato testvérek & Werner, Veith & társa a gyémántot, a Levisohn testvérek és Guggenheim fiai a rezet és bizonyos fokig az ezüstöt (lásd "Jüdische Encyclopädie"). De ők ellenőrzik a szeszt is, a drótnélküli távirdát, a színházat, a leánykereskedelmet, a kábítószereket, a műkereskedelmet, az európai és az amerikai sajtó egy részét, a francia bútoripart, az osztrák fakereskedelmet és a lengyel textilipart.

A háború alatt Amerikában a már korában említett Baruch Bernát körülbelül 350 féle iparágat ellenőrzött. Ez az "ellenőrzés" Baruch számára, az állam által kirendelt "üzleti diktátor"-nak, saját szavai szerint "a háborúban a legnagyobb hatalmat" jelentette. Ő döntött: 1) a tőkéknek hovafordításáról a gazdasági életben; 2) az összes meglévő anyagokról; 3) az egész iparról, redukálás, beszüntetés, kibővítés és új alapítások tekintetében; 4) az emberek felhasználásáról közvetlen vagy közvetett háborús célokra; 5) a munkások foglalkoztatásáról, az árakról és bérekről. /Henry Ford: "Der Internationale Jude" II. (Hammer-kiadás, Lipcse.)/ Zsidó forrás szerint New-Yorkban a háborús milliomosok 73%-a zsidó. "Ezenfelül az államkölcsönök terén zsidó pénzemberek határozott túlsúlya uralkodott. Ez, mint említettük, a nagyobb zsidó cégek közötti nemzetközi kapcsolatnak tudható be." (Jüdische Encyclopädie).

"Az amerikai kereskedelem felbomlanék, ha annak zsidó része hirtelen kikapcsolódnék. Nincsen üzletág, kézműves iparág vagy foglalkozás, melyen a zsidók befolyása nem volna érezhető. New-York maga zsidó világ, amelyben minden zsidó típus és zsidó gondolatirány képviselve van. Már most is némely iparágban tényleges monopóliumuk van a zsidóknak és másokban is gyorsan haladnak előre. A szabóipar, a kabátgyártás, a szűcsiparban, az ingkészítés és rokon szakmák, mind az ő kezükben vannak. Mint közvetítő kereskedőknek oly erős a versenyük, hogy a fogyasztó ettől előnyt (?) remélhet." /John Foster Fraser: "The Conquering Jew" (Kinyomva "Az Illustrierter Jüdischer Kalender"-ben, 5685)/

És a nagy pénzcsoportok?
Halljuk, mit mond a "Romána" (Organe de Défense ét Coopération Sociale) Rómában erről a kérdésről:

1. Angolország.
a) A londoni nagy Kahál: Zaharoff, Rothschild, Hirsch, Mond, Sámuel, Sassoon stb. Az angol pénzérdekek teljesen ezen Kahál ellenőrzése alatt állnak.

b) Harc a londoni Kahál (Royal Dutch) és a new-yorki Kahál (Standard Oil) között az olaj ellenőrzése dolgában és kísérlet arra, hogy ez a két vetélkedő termelési központ közös eladási szervbe a "Persian Oil Co"-ba egyesítettessék.

c) A régi zsidó-angol irányelvek szerint az Ausztria-Magyarország feletti egykori felügyeletnek(Rothschild-Hirsch; Anglo-Austrian Bank; "Neue Freue Presse".) át kell mennie a londoni Kahálnak a háború utáni tervébe, a dunamenti országok feletti felügyelet irányában.

d) Ugyanez a terv Szovjetoroszország viszonyaival szemben.

2. Egyesült Államok.
a) A Wallstreet nagy Kahál-ja (,,Jew"-York), a régi frankfurti Kahálnak egy hajtása, máma ennek támasza. Legnagyobb képviselői: Kahn, Loeb és társa (társak: Schiff Jakab, Kahn H. Ottó, Warburg M. Pál); Speyer és társa; Seligmann J. és W. és társa: Lazard testvérek; Ladenburg, Thalmann és társa; Hallgarten és társa; Knauth, Nachod és Kühne; Goldmann, Sachs és társa.

b) Ezen Kahál félreismerhetetlenül forradalmi politikát folytat az egész világon (Mexikó, Középamerika, Brazília stb.). Schiff Jakab finanszírozta a bolsevista forradalmat Oroszországban ; ő pénzelte az írországi forradalmat is. Ő támogatta különböző országok "demokratikus" pártjait szabadkőműves alapon a nemzeti és különösen a fasiszta mozgalmak ellen.

3. Franciaország.
a) A Kahál ellenőrzi az egész pénzügyi és gazdasági életet (Louis Dreyfus; ma: Finaly Horace magyarországi zsidó, Citroen, Lazard testvérek).

b) Francia zsidók igyekeznek a francia-orosz egyezség létrehozására, miáltal addig nem sejtett üzleti lehetőségek teremthetők.

Csodálkozunk-e ezek után még azon, ha 1920 június 20-án Brisbane Artur a "Hearst" zsidó újságtröszt valamelyik lapjában (olvasói kb. 7 milliót tesznek ki) azt állapíthatta meg, hogy: "A zsidók, kiknek a földkerekség lakosságában l %-nál kisebb a részesedésük, munkásságuk, vállalkozó szellemük, szorgalmuk és eszük által a világkereskedelem hasznának felét magukénak mondhatják!" A számtalan elhomályosító kísérlettel szemben, nagyon fontos ez a beismerés. Kérdés azonban, vajon az indokolás megfelel-e a teljes igazságnak?


D. És mink?

A zsidó szellemnek (a sajtó útján), a zsidó pénznek (a közgazdaság útján) és a zsidó hatalomnak (a tömegek megszervezése útján), általánosan és nemzetközileg mindinkább érezhetővé váló térfoglalása kényszerítőén mutat rá az összes árja népek sorsközösségére. Népeink az egy felől szemtelenül tolakodó módon, másfelől alattomosan a föld alatt ható idegen elem által fenyegetettnek látják magukat mindabban, ami nekik magasztos és dicső, kedves és drága. Miképpen küzdöttünk mi eddig ez ellen az idegenszerűség ellen, és hogyan kellene tulajdonképpen a jövőben küzdenünk ellene?


1. Az árja-keresztény sorsközösség

Mivel valamely népnek a művelődésre való képessége szellemi képességeitől, lelki sajátosságaitól, és testi alkatától függ, ezeket a tényezőket, mint öröklött képességeket a környező világ fejlesztheti vagy elnyomhatja ugyan, de soha meg nem teremtheti. Ennélfogva a kultúra elsősorban megalkotóinak, illetőleg hordozóinak származásától függ. Ilyenformán a kultúra kérdése legnagyobbrészt faji kérdés. A mi művelődésünk (kultúránk) állandóan hanyatlik, mivel mi a fajunkat és különlegességeit nem ápoljuk.

Az árja és az árja jelleget nyert népek egy közös kultúrának a megteremtői és a fenntartói. Egyforma vérség egyforma gondolatokat szül. Azonos erkölcsi törvények szabályozzák életüket és halálukat. És ezek a népek, a melyek a testben és lélekben külön egyéniségek, de mégis testvérek, manapság mégis ellenségei egymásnak gazdasági okokból, vagy éppenséggel rövidlátó hiúságból. Holott mindezeknek az egymás ellen harcoló nemzeteknek egyetlenegy közös ellenségük van: a zsidó imperializmus. Az összes népek sajátosságait és szabadságát komolyan csak egy ellenség veszélyezteti, amely egész lényüknek ellenlábasa; az az ellenség, mely közöttük az ártatlan és egyenlő jogú állampolgár álarcában lakik, hogy az államot szétbontsa és elpusztítsa. A legveszedelmesebb ellenség bent ül minden nép országhatárainak a belső és nem a külső oldalán.

Vegyük őszintén a legszélsőségesebb lehetőségeket figyelembe. Mit jelenthet például a francia imperializmus Németországra, mit egy német imperializmus Franciaországra? - A legrosszabb esetben politikai rabszolgaságot bizonyos időre. - Mit hozna azonban mind a kettőre a zsidó hatalmi akarat győzelme? - A legjobb esetben lassú, borzalmas belehanyatlás egy kulturális, népi, halálba, (lásd Oroszországot!) Az összes árja népek vezetőinek a feladata lesz, mindkét eshetőséget elkerülni és a harcot a leginkább veszélyeztetett fronton megvívni. Berlin sohase lehet francia, de igenis lehet zsidó. Párizs sohase lehet német, de igenis lehet zsidó. Franciaország és Németország addig veszekednek majd a Rajnáért, míg a körülötte levő országok mindkét félre nézve örökre veszendőbe mennek és ki lesznek szolgáltatva a zsidó pénzhatalomnak. (Lásd Rechberg propagandáját!) A kisebb dolgot fel kell itt a nagyobbért áldozni!

De nem csupán a zsidó hatalmi akarat lesz a döntő tényezője pusztulásunknak, hanem a zsidó bomlasztó munka által előidézett gyöngeségünk is. Még a legégetőbb nemzeti szükségességek közepette se szabad az árja faj világhivatásáról megfeledkeznünk. Az árja ember nyomora ma ezerszer borzasztóbb, mint a német ember mélységes nyomora. Az árja népeknek csakis a következő közös célkitűzésük lehet: "megszabadulni a zsidóságtól". És ezt a célkitűzést könyörtelenül kell keresztülvinni. Nem is kell nekünk "antiszemitáknak" lennünk, hanem mindenekfölött "öntudatos árjáknak."

Nem is az a feladatunk, hogy megsemmisítsük a zsidó népet, hanem kizárólag csak az, hogy gyökeresen ártalmatlanná tegyük az ő világuralmi terveit és megakadályozzuk a mi sajátosságainknak megkárosítását, amelyhez titkon űzött bomlasztó tevékenységük vezet. A zsidókat kényszeríteni kell arra, hogy végre alakítsák meg az ő külön zsidó államukat, ahová a világ összes zsidait kényszer útján deportálni kell. Hogy a zsidó nép mit csinál egymás között, az ránk nézve közömbös. Azonban abban a pillanatban, amikor a zsidóság a mi életünk alakulására nem kívánatos befolyást gyakorol, mert elférfiatlanít bennünket, védekeznünk kell ellene. A védekezés nem irányul a zsidó, mint zsidó ellen, hanem a zsidó mint hatalmi tényező, mint az árják leggonoszabb ellensége ellen.

Ennek a rövid iratnak is csak az a célja, hogy a mi kultúránk ellenségét jellemezze, az árják szemét kinyissa, hogy kit vettek "polgártárs" gyanánt maguk mellé. Álláspontunk ugyanaz volna más ilyen lényegünkhöz idegen csoportokkal szemben is, mihelyst velünk nem kívánatos élénk összeköttetésbe kerülnének.

Tehát még egyszer: nem "antiszemiták" hanem "pro-árják" vagyunk! Már csak azért is, mert ez a fogalom sokkal messzebb terjedő, amint azt némely népnek pl. az amerikaiaknak a helyzete meg is követeli, akiknek nemcsak a zsidók, hanem a négerek és a japánok ellen is védekezniük kell. Elhibázott dolog volna tehát pán-árja mozgalmunkat csupán "antiszemitává" lefokozni. Minden színes fajnak meg van a belső lehetősége ahhoz, hogy a mi kultúránk lerombolójává legyen. Emellett azonban semmiképpen se szabad elfelejtenünk, hogy sem a mongolok, sem a négerek nem válhatnak soha az árja fajra olyan veszedelmesekké, mint a zsidóság az ő különleges képességeivel és bűneivel. Hiszen ezeknél e más fajoknál a vallás és istenhit nem "az összes egyéb népek felfalásában" s a világhatalom ígéretében csúcsosodik ki, mint a zsidóknál!

Egy nemzet fölötti kérdés csak nemzet fölötti módon oldható meg. Mert még ha sikerülne is évtizedes heves harcok árán a zsidókat egy országból, pl. Németországból - ahol ma leginkább észrevehetők - eltávolítani, ezzel még ennek a kérdésnek végleges megoldására nem tettünk semmit. Még Németország számára sem. Mert nincsen német, angol vagy amerikai zsidókérdés, hanem valóságban csupán világ-zsidókérdés van. Ugyanis Németországnak a többi államokhoz és a világgazdasághoz való ezerféle vonatkozásainál fogva (hisz a zsidók a különféle hatalmi csoportosulásoknál mérvadó irányító szerepet játszanak); az az eredmény, melyet a zsidóknak pl. egyedül Németországból való kiűzése jelentene, nagyonis múlékony volna.

Az egész emberiségre kiterjedő kérdés egyetlen egy állam által meg nem oldható. Miként egy ragadós betegség ellen való védekezés nem állhat meg az ország határánál, úgy a zsidó lelkiség és imperializmus ellen való védekezés sem. Természetes érdekcsoportoknak nemzetek fölötti együttműködése nem jelenti a nemzeti eszmének elárulását, hanem az sokkal inkább az egyetlen utolsó eszközt arra, hogy a népek nemzeti sajátságaikat és független nemzeti létüket, a zsidó művelődési formáktól és a zsidó hatalmi akarattól megoltalmazzák. Úgy ahogy az állam keretén belül csak akkor lehet a zsidókérdéssel szemben megfelelő eréllyel föllépni, hogyha az összes pártok és szervezetek, melyekre nézve az létkérdést jelent, békét kötnek egymással, ugyanúgy az összes árja népek is csak akkor maradhatnak országaiknak urai, ha a valamennyiüket érdeklő zsidókérdésen egységes irányelvek szerint járnak el. Tehát nem: itt Ludendorff - ott Hitler, nem: itt Cuza - ott Sumuleanu, nem: itt Heimatwehr - ott Schweizer Ring; nem: itt keresztények - ott nemzeti pártok! De igenis: itt árják - ott zsidóság, itt a jónak, a nemesnek a szelleme - ott a gonoszé és a komiszé.

Nekünk nem szabad a pillanatnyi történelmi helyzet fájdalmába belesavanyodnunk, hanem azon túl messzebbre nézve fel kell ismernünk a fenyegető nagyobb veszélyt, a világveszélyt. Talán éppen az a zsidóknak egyetlen küldetése, hogy bennünket a nyomorúság által, melybe ők döntöttek, összekovácsoljanak és megújhodásra kényszerítsenek. Mindannyian naponta a bacilusok millióit szedjük magunkba. Ha egészségesek vagyunk, vérünk a védőanyagok segítségével elpusztítja őket; ha gyöngék vagyunk, áldozatául esünk a betegségnek, inficiálódunk. Hogy mi a zsidók miatt tönkremegyünk, annak nem annyira a zsidók komiszság az oka, hanem a saját gyöngeségünk, még ha meg is engedjük, hogy ezt a gyöngeséget a zsidó szellemnek a saját családunkba való befurakodása okozta. Ha azonban a dolog már egyszer annyira fajult, mindenekelőtt a zsidó bacilus eltávolítására kell törekednünk, hogy az egészséget visszaszerezhessük. Ha meg ezt elértük, akkor még mindig nincsen vége a harcnak. Mert ezután egészségünket még rendszeresen edzenünk kell, nehogy ismét rögtön megfertőződjünk. Hisz bacilusok mindig lesznek! A mi lelki halálunk volna az, ha mi belső szabadságunkat már annyira elvesztettük volna, hogy minden ránk nézve kellemetlen jelenségre csupán azt mondanánk: "Hát bizony, itt nem lehet semmit sem tenni!"

Legyünk ismét árják, tudatos árják, akik lelkileg elég szabadok arra, hogy pillanatnyi panaszok fölé emelkedhetnek, akik elég nyugodtak és határozottak, hogy egy pillanatnyi helyzetbe bele nem bolondulnak, elég nagyok, hogy tévelygő "hús és vér" szerinti testvéreinknek segédkezet nyújtsanak, a végből, hogy egyesült erővel a valódi és örök ellenségtől megszabaduljanak. Hisz csak ez az ellenség követeli a mi lényünk tagadását. Csak akkor lesz értelme annak, hogy az árja emberek, árja népek egymás közötti civódásaikat és nézeteltéréseiket rendbe hozzák, hogyha előbb mindannyian a zsidó szellemtől, a zsidó ragálytól, a zsidó pestistől megszabadulnak. Tanuljunk az ellenségtől, aki bár csekély erőkkel, de okossággal, szívóssággal és összetartással hatalmas győzelmeket vívott ki. Sikerének titka e mondat tudatában rejlik: "Kol Jisroel chaverim", valamennyi zsidó elvtárs!

Ezen "elvtársak" szórták a világba ama jelszót: "A világ proletárjai egyesüljetek!". Ezen ledarált, öngyilkos és a népet osztályokra hasító jelszónak mindörökre el kell tűnnie. Lépjen helyébe egy másik, sokkal nagyszerűbb jelszó: "A világ árjái egyesüljetek!".

Fegyvereink csak akkor győzedelmeskednek majd, ha mi a zsidó imperializmussal, egy elenyésző kisebbség vakmerőségével a pán-árja hatalmi akaratot állíthatják szembe. Árja szolidaritást a zsidó világuralom ellen! Akkor és csak akkor harsanhat fel felszabadító mozgalmunk végleges sikerének biztos kilátásával a mi csatakiáltásunk: "Árják! előre!" "Zsidók kifelé!!!"


2. A mi eddigi önvédelmi harcunk

A zsidóságnak eddigi megdöbbentő sikerei - egy elenyészően csekély, de a rabbinusok által jól megszervezett kisebbségnek a sikerei a nagy, de egységesen meg nem szervezett árja tömeggel szemben. Ezek a sikerek legbensőbb meggyőződésem szerint annak a körülménynek a rovására írandók, hogy a mi fajtánknak a három utolsó nemzedéke - a zsidóság mesterkedései által már elvakítva és félrevezetve - a mi hagyományos kultúránk védelmét és a fajnak zsidó befolyásolástól való tisztántartásának kérdését mindeddig tévesen fogta fel. A tapasztalás azt tanítja, hogy az árjáknál eddig szokásban volt védekezési módszerek teljességgel elégtelenek voltak.

Mert eredménytelenek maradtak az érzelmi megoldásnak (utcai antiszemitizmus, pogrom-cécó), a nemzeti megoldásnak (nemzeti fölszívás által való asszimilálás), a vallási megoldásnak (meg-keresztelés által való asszimilálás) összes kísérletei s egyéb megoldási kísérletek is, melyek fele utón megakadtak (a régi gettó-rendszer, a modern cionizmus).

A zsidókérdés megoldásának útjai a közkeletű felfogás szerint a következők volnának:

a) lármás antiszemitizmus,
b) asszimiláció,
c) gettórendszer,
d) cionizmus.

a) Hogy a fenyegető zsidó világuralom hová vezetne, arról halvány fogalmat adhatna Oroszország sorsa, a new-yorki Wallstreet és az ausztro-marxizmus üzelmei - és nem utolsó sorban a talmud tartalma is. Ezen zsidó világuralomnak fejünk felől való elhárítására a fent említett négy, a mai napig kellőképpen kipróbált védekező eszköz közül az érzelmi, ösztönös megoldás bizonyára a legkilátástalanabb. Ide tartoznak a legkülönbözőbb országoknak rövid életű modern antiszemitizmusai: Drumonttal Franciaországban, Stöckerrel Németországban, Luegerrel Ausztriában az élén. Ide tartozik: az egykori pogrom hangulat Oroszországban, a Ku-Klux-Klan lárma az Egyesült Államokban és a bécsi Ottakring külváros drasztikus: "Üssétek a zsidót agyon!" kiáltása. Ez nem egyéb, mint szalmatűznek egy tehetséges agitátor által szított hirtelen élénk fellángolása, a kínzott lakosság irigységének, dühének és gyűlöletének önkéntelen kitörése. A gyötört nép nem tud magán másképpen segíteni. Ennek a hipernaiv és azért nem igen veszélyes antiszemitizmusnak, mely éppen oly gyorsan összeomlik, mint ahogyan támadt, a zsidó különösen örül. Hiszen a dühnek eme kitörése őt többnyire ártatlan mártírrá avatja.

b) Sokkal rövidlátóbb és ostobább, de sokkal becstelenebb és veszedelmesebb is a zsidó kérdésnek asszimiláció útján való oly sokszor ajánlott megoldása. Ezzel a tárggyal és különösen az úgynevezett vallási asszimilációval kissé behatóbban kell foglalkoznunk. Minden gondolkodó ember előtt nyilvánvaló, hogy egy ilyen ördögi tulajdonságokkal felruházott 27 milliós népnek a beolvasztása kivihetetlen. Hiszen a gyakorlatban ez az asszimilálódás akként alakul, hogy erkölcsileg és etikailag mi asszimilálódunk a zsidóhoz, de nem megfordítva. Másrészt a zsidó mindenesetre nagy ügyességgel sajátítja el a mi művelődési és nemzeti teljesítményeinket, amennyiben azok hasznosak számára.

Ma tényleg az összes árja államokban az asszimiláció útján haladunk és láthatjuk mindenütt annak végzetes következményeit. Tegyük föl, hogy az egyház továbbra is tömegesen és válogatás nélkül fog zsidókat megkeresztelni és ez által a keresztény közösségbe befogadni. Vagy tegyük föl, hogy a német nemzeti-liberális tanárok - amint azt ők naivul képzelik - a zsidókból csupa "németeket" csinálnak. Mérget lehet arra venni, hogy a zsidók sem igazi keresztényekké, sem igazi németekké nem lesznek. Fogadást ajánlok azonban az ellenkezőre: a keresztény egyház szellemében teljesen el fog zsidósodni és a materializmus áldozata lesz. A német nép pedig ezen a módon teljesen zsidó vezetés alá kerül. Ez az asszimiláció, tisztelt olvasóim, csak talmi és csalás, csak megtévesztés, és szemfényvesztés! Hisz a zsidóknak soha nem fog eszükbe jutni, hogy lényükről lemondjanak! Gondoljunk csak a megkeresztelkedett maránusok elpalástolt zsidó voltára. Ne engedjük magunkat ilyen oktalan módon a szakadékba rántani!

Amidőn Magyarországban a bolsevizmus kitört, a kikeresztelkedett "nemzeti" zsidók ezrei tértek vissza a zsinagógába és leköpték a magyar nemzetet. Berlin, különösképpen azonban Bécs, azok a kémiai központok, melyekben a jóban-rosszban népének lényegéhez még ragaszkodó ortodox "lengyel" zsidó két vagy három évnél rövidebb időn belül asszimilált nyugati zsidóvá alakul át, aki az ortodox gettózsidó jó tulajdonságait lerázza magáról és ezentúl csupán népének gonosz hajlandóságaihoz ragaszkodik. Mink azonban ezeket az embereket gondolkodás nélkül úgy kezeljük, mintha valóban árjákká és keresztényekké lettek volna.

A valóságban az asszimiláció a zsidóságnak ellenünk használt legélesebb fegyvere. Ez vezetett a mi belülről támadó megrontásunkra. Az élettani elzsidósodás éppen a legjelentékenyebb árja családokat fosztotta meg belső átütő erejüktől. Nossig Alfréd mondja az ő "Integrales Judentum" című művében (76. oldal): "így ömlött át a zsidó vér nem sejtett bő arányban az összes többi kultúrnépek ereibe. Csak az újabb kutatók mernek ama, az előbbi nemzedékekre nézve olyan kényelmetlen tényre rámutatni: hogy a félzsidóság úgy el van terjedve, hogy azt csaknem a kultúrnépek ismertető jeleként kell tekintenünk. Máris a műveit világ biológiai elzsidósodásáról lehet beszélni. Erre nézve a zsidó statisztika már manapság is nagyon érdekes anyaggal rendelkezik. A további részletkutatás ebben az irányban bizonyára a legcsodálatosabb fölfedezéseket fogja napfényre hozni. Ha azonban a vér általában sajátságos nedű, akkor azt a zsidó vérről még fokozottabb mértékben lehet állítani. Egyetlen vércseppecske egész családok lelki ábrázatát, még a nemzedékek egész sorozatán keresztül is befolyásolja". Nem elég nekünk ez a zsidó bizonyítvány?

Emellett éppen az asszimiláció játszotta a legfontosabb állásokat a zsidók kezére. Nossig ezt mondja: "És mégis kívánatos, hogy egy liberális (asszimilált) zsidó se legyen olyan egyoldalúan liberális hogy az ortodox csoport óriási jelentőségét félreismerje, hisz ő a zsidóság történeti értékeinek fenntartója és ama tartalék, melyből a túlságosan liberálisok kiesése folytán, Izraelnek minduntalan eltünedező tíz törzse mindig újból kiegészül. És egy ortodox se legyen annyira ortodox, hogy föl ne ismerje a liberálisok jelentőségét a zsidóság világhelyzetére, a veszélyek elhárítására, a nyomás enyhítésére, a gazdasági segítségre, sőt magának a hagyományos zsidó tanulmányoknak az anyagi előmozdítására, egyszóval a zsidó közösségnek minden életszükségletére".

Ezekből a szavakból nyilvánvalóan kitűnik a munkamegosztás az árja világ elleni harcban. A hivatalos neve ennek azonban - asszimiláció. A megkeresztelkedés arra szolgál, hogy a vallás mögött elrejtse a fajt. A századok során igen sok képviselője volt az Egyháznak, akinek nézete ebben a kérdésben a miénkkel megegyezett. Bizonyítéka ennek amaz izzó gyűlölet, mellyel a zsidóság az egyházat mindenkor támadta és ma is támadja. Ezért a zsidóság számos pártolója az antiszemitizmust az egyház vallási türelmetlenségére vezeti vissza. /Mint pl. Coudenhove-Kalergi Henrik gróf, a páneurópa gróf atyja, az ő "Das Wesen des Antisemitismus" című művében./

Az egyháznak korábbi, egyenest teljesen elutasító álláspontja kezdettől fogva egészen a XIX. század elejéig hivatalos zsinati határozatokban nyilvánult meg [különösen a következő városokban tartott zsinatokon: Elvira (300), Epaone (517), Orléans (541), Macon (581), Toledo (633), Konstantinápoly (681), Esztergom (1114), Avignon (1226), Bécs (1267), Prága (1349), Salzburg (1418), Milánó (1565), Pozsony (1822)]. /Lásd a "Britis Guardian" 1924. július-augusztusi számában "The law of the Chnrch and the Jews", valamint a "Revue Cátholique des Institutions ét du Droit" 1893. októberi számában M. Anzias Turenne "Les Juifs ét le Droit Ecclésiastique" című cikkét./

Luther állásfoglalása a zsidósággal szemben kétségtelenül kitűnik az ő "Von den Juden und ihren Lügen" (1543) című iratából: ".... nem azért írok én, hogy a zsidókat megtérítsem, mert az éppen olyan lehetetlen, mint az ördögnek a megtérítése!" "... Jól tudom, hogy ők ilyeneket és mindeneket tagadnak. Azonban Krisztus ítélete szerint ők mérges, elkeseredett, bosszúvágyó, kaján kígyók, orgyilkosok, és az ördög fajzatjai, akik orozva szúrnak és tesznek kárt, mert ezt nyíltan nem tehetik." "... Az én véleményem oda lyukad ki: ha mi nem akarunk a zsidókra szórt szidalmak részeseivé lenni, akkor magunkat el kell tőlük különítenünk és őket a mi országunkból kiűznünk. Ez a kézen fekvő és a legjobb tanács, mely mind a két felet egyforma mértékben biztosítja."

A görögkeleti egyház is behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel és az ökuméniai zsinatokon hasonló eredményre jutott. E dolgokról bővebbet Mgr. Benigninek "Storia Sociale della Chiesa" című művében találni (megjelent Milánóban Vallardi Ferencnél). Ebben a kitűnő munkában, melyből 5 kötet már megjelent, Mgr. Benigni a kereszténység törvényhozását és állásfoglalását tárgyalja az izraelitákra való vonatkozásban. Ennek a munkának óriási fontossága érthetővé teszi, hogy a zsidó-jezsuita-szabadkőműves koalíció mindent elkövet annak elnyomására. Franciaországban megjelent e munka legfontosabb anyagának egy összeállítása a "Revue Internationale des Sociétés Secrétes" című folyóiratban (Párizs, VIII; 11 bis, rue Portalis).

Mindenesetre számtalan, az ókorban és a középkorban a zsidók túlkapásai ellen hozott radikális rendszabály bizonyítja, hogy az Egyház ezt a kérdést milyen helyesen fogta fel abban az időben, amikor még ténylegesen az árja-kereszténység hordozója volt. Ez az idő - sajnos - ma már a történelemé.

Ma folyton azt mondják nekünk: "az.Egyház világhivatása kizárja bármely faj elutasítását", vagy pedig hogy: "az antiszemizmus bűn" /Lásd egy katolikus világi tudós művét: "Antisemitismus vom katholischen Standpunkt als Sünde verurteilt." (Bécs, 1890)/ Mindez a tényállás elhomályosítását jelenti. Ha az Egyház azt tanítja: "minden ember egyenlő Isten előtt", ez még nem jelenti azt, hogy mindenki egyenlő az emberek előtt. Egy vallási közösségbe való fölvétel még nem jelenti a felvételt a népi és a házassági közösségbe. Ez két különálló szféra. Hogy régebben az Egyház is így fogta fel ezt, az kitűnik abból a szerfelett fontos tényből, hogy a 633. évi toledói zsinat a korábbi toledói (599), párizsi (614) és rheimsi (625) zsinatoknak a zsidókra vonatkozó tilalmait (melyek szerint a zsidók se polgári, se katonai, sem egyéb köztisztséget nem viselhetnek) a megtértek fiaira is kiterjesztette. Ezzel világosan meg van mondva, hogy az Egyház a vallási és politikai jogokat nem kapcsolja össze. Ezzel az árja-katolikusok és a zsidó-katolikusok szétválasztása keresztül volt víve.

A természetes határok fenntartása még távolról sem jelent ellenséges cselekedetet, ez tehát nem "kereszténytelen gyűlölet." Az árja-katolikus és a zsidó-katolikusok két külön csoportjának megteremtése által a zsidóktól elvonaték annak a lehetősége, hogy ők végzetes mimikrijüket folytassák.

Vajon a kínaiak, akik megkeresztelkedtek, faji és népi tekintetben mások lettek-e? Hát ha vannak budhavallású és keresztényvallású kínaiak, miért vonakodik a társadalom állandóan attól, hogy mózesvallású és keresztény vallású zsidókról beszéljen?

Manapság az Egyházban a zsidókérdés tekintetében minden irányzat van képviselve: a régi árja hagyomány szerinti elutasításnak iránya /Lásd dr. Kofler kitűnő művét; "katholische Kirche und Judentum" (Eher Frz. utódai kiadása, München)./ éppen úgy, mint a vétkes közömbösségnek, vagy a kifejezett filoszemitizmusnak az iránya. Ha azonban az Egyházban - sajnos - van is olyan irányzat, mely teljes mértékben zsidó törekvéseket képvisel, mindazonáltal igazságtalanság s egyúttal oktalanság volna emiatt az Egyházat mint olyat támadni, és nem pusztán azokat a képviselőit, akik a zsinati határozatokat egyszerűen ignorálják. Jegyezzük meg jól: az árja-keresztény kultúra megvédelmezése nem csupán a mi érdekünk, hanem az Egyháznak az érdeke is. Ezen érdek megóvása azonban bizonyára nem a zsidóknak a minden keresztény felekezetnél szokásba jött és egyenesen frivolnak mondható tömeges megkeresztelése révén történhet, mely rossz szokás megdöbbentő módon elterjedt.

Hát az Egyház nem veszi-e észre, hogy ez a válogatás nélküli térítés az árja-keresztény világnézet tisztaságát az ily módon a mi sorainkba betolakodó zsidó szellemnek áldozza fel? Nem veszi-e észre az Egyház, hogy milyen rontó hatás gyakorol úgyszólván minden kikeresztelkedett zsidó az ő keresztény környezetére? Nem veszi-e észre az Egyház azt, hogy 2000 zsidónak meggondolatlan fölvétele "a kereszténység ölébe" két millió árját űz ki az Egyházból? Hiszen már a latin közmondás is azt mondja: "Naturam furca expellas, tamen usque recurret" Vagy bécsies zsargonban: "A vallás bizony mindegy - de a faj! A fajban van a baj!" Miért zárkózzék el éppen az Egyház ez elől a közkeletű igazság elől? Tisztelet-becsület az Egyház keresztelő hivatásának! - de a zsidó szellem és az árja vér szokásszerű kerítőjévé az Egyháznak nem szabad lesüllyednie; más különben elzsidósodik ez Egyház maga is, aminek sajnos mind a katolicizmusban mind a protestanizmusban már nagyon is észrevehető jelei mutatkoznak.

A keresztelés által tehát nemcsak, hogy meg nem szabadulunk a zsidó veszedelemtől, sőt még inkább elmélyítjük, lerögzítjük és örökké tartóvá tesszük azt általa....

Valamint a vallási, szintúgy a nemzeti asszimiláció is elvetendő védekező eszköz. Én itten az egyes nemzetre korlátozott zsidó-ellenségre gondolok, arra, mely a zsidóktól való megszabadulást az ország határához köti és körülbelül így beszél: "Nekünk nem kellenek zsidók. Hadd kergessük őket a szomszéd országokba, ahol aztán azt az idegen nemzetet kedvük szerint elpusztíthatják és megronthatják." Micsoda tökéletes esztelenség! Mintha a zsidókérdést csak egy hajszálnyira is meglehetne oldani úgy, hogy vele szemben az országhatároknál megállunk.

Példa erre Magyarország. A háború előtt nem voltak szájasabb magyarok, mint a budapesti megkeresztelt és meg nem keresztelt zsidók. A bolsevizmus idején Magyarországon ezekkel a zsidó "50 krajcáros magyarokkal" kellett azt a csodát megérni, hogy épp ama zsidók, akik valaha a soviniszta asszimilációs fanatikusok büszkeségei voltak, 1919-ben - mert Magyarország akkor a porba volt sújtva - nem riadtak vissza attól, hogy az országot az internacionálénak elárulják. És mindjárt utána következett az úgynevezett "keresztény kurzus" Magyarországon, mely 3 éven át rendszeres "nemzeti" antiszemitizmust folytatott és a magyarországi zsidókat megrendszabályozta, de bizony anélkül, hogy a szomszéd országoknak a zsidók ellen folytatott élet-halál harcával törődött volna, sőt hízelgett a szűklátókörű soviniszta önzésnek az a tudat, hogy az ellenséges nemzetek szintén meg vannak fertőzve. És mi volt az eredmény? A keresztény-nemzeti hullám felmutathatott ugyan a csehek, oláhok, jugoszlávokkal szemben - valamennyien árják - bizonyos nemzeti sikereket; de a zsidóság Budapesten ma is olyan hatalmas, mint annak előtte és a nemzeti "keresztény kurzusnak" a nemzetközi zsidóság előtt kapitulálnia kellett, mert a harc a nemzeti országhatárokra szorítkozott.

Ennyit az asszimilációról. Térjünk most át a zsidóság ellen eddig kipróbált többi védekező eszközre:

c)A gettórendszer, ez az ösztönös előérzete a zsidóság előbb-utóbb szükségessé váló teljes kiválásának, szintén nem hozhatta meg a kérdés végleges megoldását. Azonban idővel bizonyára a helyes útra vitt volna bennünket, ha idő előtt nem szüntették volna meg. A zsidóknak bizonyos helyhez-kötése, - mint a "secessio judaica"-hoz vezető út egyik közbülső állomása - a jövőben is elengedhetetlen lesz a kiváláshoz.

d) A cionizmus. A zsidók ellen eddig olyan eredménytelenül folytatott harcunknak egyik jellemző tünete az a törekvés: hogy a közéletben a zsidó befolyást mindig csupán fél rendszabályokkal, illetőleg nem elég hatékony törvényes és közigazgatási rendszabályokkal igyekeztünk visszaszorítani. Az egyes államokban a különböző százalékszámú numerus clausus bevezetése (melynek eredménytelenségét már fejtegettük), éppúgy az az eszme, hogy a zsidó lakosságot egy nemzeti kisebbség jogaival ruházzák fel, azután a külön néphez tartozóság gondolatának rendszeres kiépítése, valamint mindazok a rendszabályok, melyek a zsidóságot bár idegen, de egyenlő értékű népelemnek kívánták tekinteni és akként kezelni, mindezek a kísérletek, mondom, tökéletlen eszközökkel szőtt tervek csupán. Ide tartozik a zsidók Palesztinába költöztetésének erőszakolt terve is. Ez a hamis cionizmus tipikus példája annak, hogyan lehet bennünket egy "fogással" elámítani. Nagyon súlyos érvek szólanak az ellen, hogy a Palesztina-cionizmus valaha is a zsidókérdés végleges megoldása lehessen:

Először is Palesztina túlságosan kicsiny ország arra, hogy kereken 27 millió zsidót (bizony ennyien vannak, szemben a hivatalosan bevallott 18 milliós számmal) ott el lehessen helyezni. 1925-ben még csak 160.000 zsidó élt Palesztinában. Az egész ország legjobb esetben is csupán 600.000 embert tud eltartani.

Másodszor Palesztina kulturális tekintetben nem uratlan ország. Ehhez az araboknak van több joguk, - vajon melyik egészséges nép tűrne el idegen betolakodókat? Onnan elűzni őket annyit jelentene, hogy a zsidó-kérdés mellé még egy arab-kérdést is teremtsünk.

Harmadszor ránk nézve elfogadhatatlan lenne, hogy a kereszténység szent helyei a kereszténységnek közismerten legnagyobb ellenségei kezére kerüljenek. A zsidó mételyt a szentföldre áthelyezni: ez minden keresztény előtt ellenszenves gondolat lenne. Különösen a zsidó egyetemnek az olajfák hegyén leendő felállítását nyílt kihívásnak kell minősíteni.

Negyedszer egy országnak, amelyik - mint Palesztina - a jövőben talán nagy világtörténelmi szerepre van hivatva, a zsidók általi birtokba vétele ránk nézve valóban nem kívánatos.

Ötödször pedig a cionista párt belső céljai az ő hivatalos programjával egyáltalán nem azonosak. Dr. Löwenstein Frigyes azt mondja az ő "Das Deutsche Judentum, seine Parteien und Organisationen" /Lásd a "Neue Jüdische Monatshefte"-! (Berlin-München, 1919)./ című gyűjteményes iratában (28. oldalon): "A cionista szervezet azonban fölismerte, hogy nemcsak az a kötelessége, hogy a nemzeti palesztina-mozgalom szíve legyen, hanem hogy köteles az egész zsidó nép politikáját is vezetni. Hosszú időn keresztül, talán örökre, fenn fog állani a zsidó Palesztina mellett a zsidó szétszóródás (diaszpóra)". Tehát "cion"-ról írnak, de "Izrael"-re gondolnak. E mögött az a szándék rejlik, hogy egyrészt egy földrész küszöbén, melynek nemsokára nagy szerepe lesz, biztossággal megvessék a lábukat, másrészt, hogy legyen egy kulisszájuk, mely mögött zavartalanul világpolitikát űzhetnek. Vajon mit is mondott Chajes bécsi főrabbi a zsidó imperializmusról?

Az egész handabandázással a "National Home" és a "Jewish Agency" körül csak egy céljuk van a zsidóknak - a bolsevikiek fölötti zsidó uralomnak mégis kétséges fennállásán kívül - egy új állami támasztópontot nyerni a végből, hogy az árja hegemóniától lassanként felszabaduló kis zsidó államból továbbra is ellenőrizhetetlen világpolitikát folytathassanak. Ezeknek az uraságoknak így volna ez kedvére: kicsiben egy szuverén zsidó" államot teremteni, hogy hivatalosan mindenbe beleszólhassanak, népüknek túlnyomó részét azonban a gazdanépeknél meghagyni, hogy ezeket annál rendszeresebben kiszipolyozhassák és maguk alá rendelhessék! Hát nincsen ez ravaszul kieszelve?
* * *

Minthogy eddig az árja népek egyike se fogta föl a kérdést helyesen, ennek következtében a mi önvédelmi harcunk eredménye is mindig meddő maradt. A zsidóság pedig - hasznot húzva a mi hiányos megismerésünkből, megzavarodottságunkból, szétszakadozottságunkból és szervezetlenségünkből - ijesztő gyorsasággal halad egyik hódító hadjáratától a másikig. Az eddig ilyen veszedelmes ellenséggel szemben alkalmazott félrendszabályok, illetőleg félrendszabályok kísérletei azonban bennünket egy képzelt biztonság tévhitébe és végül egy elgyengítő ópium-álomba ringatnak, mely a mi természetes ellenálló erőnket mindinkább megbénítja.

Emellett egyenesen tragikus dolog, hogy egy közös pán-árja önvédelmi harcnak kikerülhetetlen szükségességét éppen az egyes árja országok jóirányú nemzeti mozgalmai ismerik fel legkevésbé, habár éppen mindezeknek az országoknak nemzeti irányban harcoló körei a legvilágosabban látják a zsidó veszedelem rettentő nagyságát és annak a saját népükre gyakorolt bomlasztó, megsemmisítő hatását. A keresztény Egyház megint - és ez a másik éppen olyan megrázó tragikum - hajlandó ugyan a kérdésnek nemzetek fölötti megoldására, de nem hajlandó a kérdést elég gyökeresen megoldani.

Az Egyháznál a pán-zsidóság elleni elkerülhetetlen önvédelmi harc azon a gondolaton törik meg: hát a zsidótól - ha így kívánja, vagy legalább úgy tesz, mintha azt kívánná - csak mégse lehet a lelki üdvösséget megtagadni. A nacionalistáknál megint a közös harc megtörik az egyedül üdvözítő országhatárok fogalmán. Ezen okokból kellett a zsidóság ellen eddig folytatott összes mentő kísérleteknek hatástalanoknak maradniuk és mi nem jutunk előre. Tegyük föl az esetet: egy egész nép az utolsó szál emberig fölkel a zsidó kultúragyalázók ellen, - egyoldalú nemzeti voltában még is csak magára marad, tehát olyan gyöngének fog mutatkozni, hogy az egész nemzetközi zsidóság, mely erejét az összes országokból szívja, őt le fogja teperni.

Ha mindezt mérlegeljük, rájövünk arra, hogy a zsidókérdés nem kizáróan vallási, nem csupán nemzeti, nem érzelmi, nem politikai, sőt még csak nem is kizárólag faji kérdés. Sokkal több, mint mindez együttvéve: mert "kat exohen" kultúrkérdés, a zsidó és nem-zsidó szellem kérdése, világnézeti kérdés és az erkölcsi tisztaság kérdése.

A keresztény etika és az árja faj, egész művelődésünknek és hagyományainknak e két sarokpillére, lassanként leomlanak, ha mi kellő időben arra az elhatározásra nem jutunk, hogy a zsidókérdést a fent említett értelemben gyökeresen megoldjuk.


3. Az út, amelyet követnünk kell

Ahhoz, hogy az utat megtalálhassuk, mely az árja-keresztény kultúrának a teljes elzsidósodásától való megmentéséhez vezet, mindenekelőtt három dolgot nem szabad soha szem elől tévesztenünk:

1) A zsidónak sajátosan fejlődött intelligenciája van.
Esze sokkal felforgatóbb, sokkal mérlegelőbb, sokkal agyafúrtabb, mint a miénk. Wahrmund tanár azt mondja: "Már 4000 év óta spekulál ez a nomád nép, - mink pedig dolgozunk". A sikernek a mások munkájából való kipréselése különösen alkalmas az ész élesítésére. "A zsidónál minden a földön való küzdelemre, a reálisra, az anyagiasra, a racionálisra van beállítva", mondja Orel Antal. Mérlegelő ész és ennek eredménye, a pénz, minden, - ezt prédikálja nekünk a zsidó; mert mi ezen a téren nem tudunk vele lépést tartani. Tényleg azonban ész és pénz nem minden! Hát hol maradnak: a jellemesség, a becsület, a hűség, a kötelesség, az áldozatkészség és valamely eszméhez való ragaszkodás? Ez talán mind semmi?! Az idealizmusban mi árják vagyunk az erősebbek! Apáink kitartottak e fogalmak mellett és mégis eszesek, jómódúak és sikerben gazdagok voltak, sőt ők voltak a világ kétségbevonhatatlan urai és vezetői. És mindez zsidó asszimiláció nélkül! Hogyan történhetett tehát, hogy most hirtelen mi lennénk a tehetségtelenebbek, - mint gazdasági szakemberek, kereskedők, gyárigazgatók, bankigazgatók, újságírók, sőt mint művészek, bölcselők, tudósok, diplomaták és államférfiak is? Mi nyilvánvalóan túl sok teret engedtünk nyilvános és magán életünkben a sajátosan zsidó, teljesen idegen jellegű racionalizmusnak! Túl sok zsidó levegőt, zsidó szellemet lélegzünk be és ettől elszédítve és elbutítva támolygunk tova. "Ösztönmérgezésnek" nevezi ezt Schickedanz nagyon találóan.

2. A titkos küzdelemben nem tehetünk túl a zsidókon. Ebben felülmúlnak minket. Az árja nem alkalmas a titkosszövetségesdi játszására. Hiányoznak benne az ehhez szükséges ördögi, gonosz, alvilági tulajdonságok. Mi árják csak a nyílt, becsületes küzdelemben voltunk és vagyunk nagyok! De bizony ilyen küzdelemnél is alattomos ellenséggel szemben nem szabad elővigyázatlanul fellépnünk. Ez csak természetes. De ha a hagyományos kultúránk megmentése érdekében csak az eszméknek rejtett, titkos küzdelmére akarunk szorítkozni, akkor ilyen harcnak évről-évre reménytelenebb kilátásai lesznek. Isten sem ravasz csellel küzd a sátán ellen. Az arkangyaloknak kellett őt erőszakkal elkergetniük.

A zsidó csak a durva erőszaknak enged! Ebben mi felülmúljuk őt. Mert az árja tömegek a mi oldalunkon vannak, mihelyt felvilágosítottak őket a kérdés lényegéről. S ha majd aztán a felvilágosodott tömegek szervezve vannak, a zsidó csak bámulni fog! Nyitva áll előttünk az út az árja tömegek leplezetlen szervezésére és minden árja nép közvéleményének a megnyerésére. Ha a zsidó már telebeszéli fejünket a "demokrácia" az "általános választójog" és egyenlősítés jelszavaival, nekünk is legyen bátorságunk őt saját fegyvereivel megverni! Mutassuk meg neki végre, hogy jelszavait mi is fel tudjuk használni!

3. A harcvonal egyet szakaszain való küzdelemre nem szabad energiánkat szétforgácsolni és elpazarolni. Küzdelmünknek pán-árja értelemben nemzetközinek, tehát nemzetek felettinek kell lennie. Máskülönben a zsidó az egyik-másik állami törvényhozás által hagyott résen mindig újra és újra átnyomul és kimenekül. Ahol csak egy kártékony mikroba is akad, az egész szervezetet fertőzéssel fenyegeti. A mi esetünkben ugyanis arról van szó, hogy egy rothadást keltő bacilust ártalmatlanná kell tennünk mindenütt, a merre árja-keresztény kultúr- és hatalmi-körünk kiterjed. Ha Baselban kolerajárvány támad - az eltérő nemzeti felfogás és meggyőződés dacára - svájciak, németek és franciák feltétel nélkül összefognak és közösen tanácskozzák meg azokat az eszközöket, amelyekkel a járványt azonnal és sikeresen le lehet küzdeni. Miért ne nyújtsunk mi kezet egymásnak - felülemelkedve vallási ellentéteken és nemzeti országhatárokon - a zsidó szellem ellen való küzdelemben? Hisz ebben az élethalálharcban mindnyájan keresztény testvérek, mindnyájan árja testvérek vagyunk. Ha egyáltalában valahol, úgy itt van helye az egységfront jelszavának!

Hisz nyugalmat akarunk és tiszta levegőt akarunk szívni megint. - Ugyebár urak akarunk ismét lenni saját házunkban és üdvözülni a mi ízlésünk szerint, nem az idegen bolondítók és újítók kedve szerint. - Nincsen ez így?!

Mire tanit minket már most a tapasztalat? Nem segít rajtunk sem a megkeresztelés, sem a nemzeti beolvadás, sem a szórványos numerus clausus, sem a gettó, sem a kisebbségi jogok és mindenekelőtt nem segít a kétkulacsos álcionizmus! A zsidó kérdésnek egyetlen árja népnél, tehát földrajzilag korlátolt területen való megoldása - ahogy ezt a legtöbb nacionalista kívánja - hasonló képtelenség.

A zsidókérdés radikális megoldására csak két mód van:

1) A közveszélyesnek felismert idegen népnek testi megsemmisítése és kiirtása. Ez ma a harcnak alig járható útja. Már jeleztem, hogy a pán-árja felfogás elutasítja ezt az eshetőséget. Miért? Ha ki is irtanák Svájcban, vagy Romániában az egész zsidóságot az utolsó emberig, a kérdést ezzel egy hajszálnyira se hoznák a megoldáshoz közelebb. A Guggenheim- és Kohnék testvérei Prágában és Varsóban, a Fruchtermann- és Menascheék rokonai Odesszában és Budapesten, különösen pedig a Pollack- és Rotth-ék Bécsben és Berlinben bizony majd gondoskodnak kellő utánpótlásról és szaporulatról. Részleges pogromok csak vértanúkat termelnek. Egy 27 milliós népnek a kiirtása, amelyik oly sok országban szétszórtan él, azonkívül technikailag lehetetlen.

2. Százszázalékos tiszta kirekesztés. Ez az egyedüli, a célhoz vezető út, bármily nehéz is legyen. Csakis a teljes, százszázalékos cionizmus segíthet a bajunkon. Ilyen cionizmust végre nekünk árjáknak is nyíltan kell vallanunk. Jól értsük meg: tökéletes cionizmus, azaz a zsidó népnek, mint kultúránk legveszedelmesebb ellenségének, teljes kirekesztése az árja világból és a zsidókra és zsidó származásúakra kényszerítendő letelepedés egy számukra még megállapítandó országban, - egyidejűleg pedig a zsidók teljes jogvesztése minden árja országban. A zsidók csak akkor fognak minket nyugton és békén hagyni, ha mi már nem tűrjük meg a körünkben őket, ha fizikailag és technikailag nincsenek már abban a helyzetben, hogy beolvadás és egyenlősítés útján romboló, rothasztó szellemüket közvetlenül belénk ültessék.

Még a gettó is - a még józan érzékkel bíró középkornak ez az észszerű és üdvös védekező rendszere - tompa fegyvernek bizonyult és az árja-keresztény kultúra számára örök fenyegető veszély maradt, mert homályba burkolt helyzetet teremtett. Ennek folyamán egy szép napon ravaszság és megtévesztés folytán összedőltek "a zsidók vallási egyenlőségére nézve méltatlan" falak és lehetővé lett, hogy a bezárt farkasok akadálytalanul megtámadhassák az ártatlanok, semmi rosszat nem sejtők nyáját (lásd az átkos francia forradalmat, Nagy Kázmér, Cromwell és Napóleon rendszabályait).

A zsidóság évezredek óta nomád nép, amely - ahelyett, hogy a sivatagon és pusztaságon maradt volna - a letelepedett és ezáltal kultúrképessé vált árjákra támadt. Ez a törzs nem akar letelepedett kultúrnéppé válni és szívesebben lemondott államterületről, a magasabb kultúra jegyében folytatott igazi nemzeti életről, sőt saját nyelvéről is, mintsem hogy azokat a kizsákmányolási lehetőségeket nélkülözni óhajtaná, amelyekből oly gazdag nyereségre tett szert, midőn elszánta magát, hogy a sajátosan zsidó, sokoldalú és számító szellemmel megbirkózni nem tudó gazdanépeket mesteri rendszerességgel megtévessze és elvadítsa.

Ma a zsidó népet egyáltalán nem is tehetjük komolyan felelőssé az árja-keresztény kultúrát romboló cselekedeteiért, mert hiszen nem alkot általunk megfogható nemzetet. Hogyan akarjuk mi megfogni a zsidót, mint egy perverz, felforgató, bennünket árjákat rontó és mérgező szellem hordozóját, ha olyan ostobák vagyunk, hogy őt majd mint keresztényt, majd mint németet, majd pusztán mózeshitű embert, majd meg éppen mint "jótékony fermentumot" hagyjuk érvényesülni?! A kérdés megoldásának ilyen módszerei mellett egyáltalán nem csodálkozom, hogy a zsidó mindig újra kisiklik a kezeink közül, és hogy hatalma mind szörnyűbb méreteket ölt.

Aki kételkedik ebben, az tekintse csak meg a palesztiniai álcionizmusnak már korában ostorozott torz arcát! Ez a faj nem akar hazát, nem akar önálló életet, nem akar saját rendet és fegyelmet, függetlenséget vagy felelősséget. Csak abban a rothadás-ban érzi jól magát, amelyet más népek közt maga körül terjeszt. Mi legyen már most a válaszunk ilyen ellenszegülő magatartásra? Mi a cionizmus hívei vagyunk: igenis! De egy teljes-mértékű cionizmusé, annak kikerülhetetlen következményeivel együtt, tehát egy mindkét lábon álló cionizmusé. De hogy az egyik lábukkal a "palesztinai hazájuk"-ban álljanak, a másikkal pedig az árja gazda-népeknél maradjanak: az bizony nem tűrhető! Ennek a fajnak eléggé nagy külön országot kell kapnia, hogy abban, nem pedig minálunk gyakorolhassa zsidai számára a polgárjogokat (amelyeket a francia forradalom után hamis ürügyek alatt, egészen önkényesen és jogtalanul ravaszkodott ki magának a más népeknél).

Az uraságok bizonyára kézzel-lábbal védekezni fognak ezzel az egész természetes felfogással szemben: hiszen hogyan történhetne akkor a gazdanépeknek a kizsákmányolása? Tehát azért, hogy célt érjünk, fordított eljáráshoz kell fognunk. Az árja és árjává lett országokban addig fogjuk őket rendszeresen polgári jogaiktól megfosztani, vagyonukat elkobozni és idegen-jog alá helyezni, amíg ők maguk - hiszen a zsidó is szívesebben választja a kisebb bajt - végül mégis elszánják magukat egy saját ország megteremtésére. Ott aztán saját testükön próbálhatják ki az ő gazdasági kísérleteiket, szociális reformjaikat, érzéki elméleteiket, erkölcstanukat, lélekelemzésüket és politikai elképzeléseiket. Ott aztán tetteikért is könnyebben vonhatjuk őket felelősségre.

A velük eddig szerzett tapasztalatok után, a zsidókat bizonyára a saját országukban sem fogjuk ellenőrzés nélkül tevékenykedni hagyni, és ezt mindaddig tesszük, amíg nem fogják viselkedésükkel bebizonyítani, hogy képesek hasznos nemzettagjává válni az emberiségnek. Ezért az összes országok zsidósága kizárólag csak egy szigetre való: itt az ellenőrzés lehetősége a legnagyobb, a fertőzés veszélye pedig a legkisebb.

Gyakorlatilag véve a zsidóságnak ez a "néppé válása" egész sor jól átgondolt átmeneti intézkedést tesz szükségessé minden árja és árjává vált országban. Már előzőleg azonban - tehát még mielőtt ennek az idegen népnek a körünkből való teljes kirekesztésére sor kerülne - rendszeresen kell őket a mi már is súlyosan meggyalázott kultúréletünkből kiszorítani.

Az előkészítő védekezési módok erre - röviden jelezve - a következők:

a) A zsidók által annyira kedvelt megosztott szereppel való játék és a népek szemébe való porhintés ellen: felvilágosítás, felvilágosítás és még egyszer felvilágosítás! Az egyes országokban van elég fajvédő szervezet és végtére vannak bizonyos kezdeményezések az árja-keresztény újságírás terén is. Foglalkozzanak ezek az eddiginél sokkal alaposabban a zsidókérdéssel!

b) A hamis erkölcsi elvek és a népek megmételyezése ellen: társadalmi kirekesztés, bojkott. Szégyennek kell ismét tartani a házasságkötést zsidóval, sőt a zsidóval való érintkezést is.

c) A népek leigázása és a titkos társaságok elleni tömegszervezkedés a közvélemény megnyerésére. E tekintetben egy demagógia nélküli, vallási és gazdasági téren megtisztultabb tételeket felállító nemzeti szocializmusnak nagy jelentősége volna. A különféle ellenforradalmi regenerációs mozgalmak, többek közt az eléggé nem értékelhető fasizmus is, nem állanak ellentétben a nemzeti szocializmus eszméivel.

d) Végül a zsidó pénzmonopóliummal szemben: gazdasági bojkott, amely már Lengyelországban, Bulgáriában és Palesztinában (az arabok részéről) sikeres alkalmazásra talált.

Ezekkel a társadalmi eszközökkel párhuzamosan kell minden ország számára szóló árja-keresztény egyetemes programot megalkotni és népszerűsíteni, a politika, az államjog, az államforma, a közgazdaság, a társadalom, az erkölcstan, a szociális kérdések és a művészet részére. Ennél egyben bizonyos mértékig a súlyosan megfertőzött kultúránknak újraélesztéséről és kigyógyításáról lenne szó. E megalkotásra váró program keretében, lépésenként és az egyes nemzetek viszonyaihoz mérten, körülbelül a következő harci eszközöket kellene alkalmazni, a melyek minden országban a felállítandó nemzeti munkaközösség részéről követelendők és amelyek rendszeresen és közös szempontból alkalmazva, kultúrkörünknek a zsidó vésztől való lassú szabadulásához vezetnének:

1. Követelni kell nemcsak az árja paragrafus minden téren való érvényesítését, de az árja bizonyítvány kiállítását is.

2. A zsidó alakoskodás (mimikri) megszüntetése:
a) a kikeresztelkedett zsidók neveinek közzététele útján,
b) a neveiket változtatott zsidók közzététele útján,
c) azzal a tilalommal, hogy élő családok neveit nem szabad felvenni,
d) arra való utalással, hogy melyek azok a helyek, ahol életviszonyainkra befolyást gyakorló zsidók tevékenykednek.

3. Minden államban, városban és községben zsidó kataszterek összeállítása (különösen foglalkozási katasztereket, amelyekben az állami, kulturális és gazdasági életnek minden ágát át kellene fogni).

4. A lépcsőnkénti társadalmi elválasztás és kirekesztés követelése.

5. Iskolai téren való teljes elválasztás.

6. Árja-keresztény tudósító szolgálat megszervezése (újságok, könyvkereskedelem, kábel, rádió).

7. Kíméletlen gazdasági bojkott.

8. Az árja-keresztény gazdasági élet megszervezése (bankok, szövetkezetek, takarékpénztárak, ipar, kereskedelem, a kamaturalom ledöntése, az aranyfedezettel való szakítás).

9. A közélet minden terén szigorú numerus clausus, elővigyázati átmeneti állapot gyanánt.

10. A zsidóknak, mint idegen népnek, tervszerű társadalmi, gazdasági és politikai jogtalanítása minden árja és árjává vált ország törvényhozásában (először is nemzeti külön helyzet nagyon korlátolt kisebbségi jogok biztosításával, aztán zsidórend, milyent például a "német zsidórendben" bírunk).

11. Megfelelő fokozatos korlátozása minden zsidókorcs polgárjogának, legalább is a negyedik nemzedékig.

12. A zsidó vagyonok legmesszebbmenő elkobzása az árja munkások szociális kérdésének ésszerű és gyökeres megoldása céljaira, mely követelés természetes következménye annak a ténynek, hogy minden zsidó vagyon árja munka verítékéből származik; - az elkobozott zsidó vagyon egy része pedig az alkotandó zsidó állam felállítására lesz fordítva.

13. A zsidóságnak az árja-keresztény kultúrkör minden államából való teljes mértékű jogi és társadalmi kirekesztése, és végül:

14. A zsidó államnak megalkotására megfelelő nagyságú területnek (szigetnek) átengedése és a zsidó nép kényszer útján való betelepítése, árja ellenőrzés mellett.

Ilyen és csakis ilyen lehet a valódi cionizmus. Ezt akarjuk mink! Ha a cél ma még nagyon messzefekvőnek és ábrándbelinek tűnik is fel, még is ez ama eszme, amelynek elérésére törekednünk kell. Mikor Herzl fellépett "zsidóállam"-ával minden, okos ember mulatott a bolondon. Ma az ő eszméje világveszedelemmé vált. A mienkének kell a világ megváltását meghoznia!

Lehet, hogy az az út, amely a valódi cionizmushoz vezet, úgy amint nekünk van szükségünk reá, a zsidóság számára talán a szenvedések útja lesz. A zsidók, akik már hisznek a mi legyőzöttségünk-ben, a szenvedéseknek ezt az útját minden esetre bőségesen megérdemelték! Bármennyire is fognak ellene védekezni ravaszsággal és erőszakkal és a megvesztegetésnek, elvakításnak és elámításnak náluk annyira használatos mindenféle fegyverével: erre az útra rá kell lépniük. Rajtunk és csakis rajtunk árjákon áll, hogy az ellenállást megszervezzük és egyesült erővel magunk vegyük kezünkbe megszabadításunkat. Le kell győzni a zsidó Sodomát és Gomorrát, bármennyire is elönthet minket harcosokat szurokkal és kénnel. Ennél a kérdésnél vezessen a nagy bécsi árja néptribunnak, - kit a zsidók annyira gyűlöltek - Luegernek bátorító mondása: "Fejet fel, orrot befogni, neki a közepének!"


Végszó

Az általam összegyűjtött adatok és mérlegelések ne tegyék olvasóimat se kishitűvé, se gondtalanná. De mindazon, amit itt leírtam, gondolkozni, komolyan gondolkozni kell: mert a mi mentési munkánk már készülőben van.

Kultúrellenségünk alattomos harcmodorához már egyszer hozzátartozik -az, hogy a köztünk levő jóhiszemű, mit sem sejtő emberekkel - akiknek száma bizony egész légióra rúg - mindig újból akarják elhitetni, hogy a zsidók elleni harc csupán Ízléstelen divat dolga, vagy a gyűlöletnek és irigységnek tisztességtelen megnyilvánulása. Ez a harc - ők mondják ezt nekünk - kizárólag csak alkalmi pogromokban, vagy ostoba vicc- és hecclapoknak méltatlan támadásaiban nyilvánul meg. Nem! Céltalan pogromok és oktalan zsidóheccek csak annak a vakságunknak megnyilvánulásai, amelyben minket azok tartanak, akik nem akarják, hogy meglássuk, milyen veszélyes az ellenség! Ha az ember szeme be van kötve és ilyen védtelen állapotban kínozzák, ész nélkül vagdalkozik maga körül és alig fogja kínzóját eltalálni tudni, így születnek meg az egyik vagy másik meggyötört népnek pogromai és alkalmi, értéktelen, mert eredménytelen dühkitörései.

Mi azonban le akarjuk rántani a kötést a vakságban tartott árják szeméről. Hadd lásson és értsen előbb, - és csak aztán üssön oda!

Az első dolog tehát: felvilágosítás, - a második: nemzeti és vallási tekintet nélkül való összefogás. Mert nem csupán nemzetünkért, nemcsak hitfelekezetünkért megy a harc. Sokkal többért, mindenért, ami előttünk kedves és drága - kultúránkért, idealizmusunkért, erkölcsi fölfogásunkért!

Mielőtt egész Európában és Amerikában - tehát mindenekelőtt az árják és a keresztények számára - meg nem kíséreljük megszervezni a kulturális, etikai és szociális közös védekezést, nincsen remény arra, hogy sikerre! szálhassunk szembe a zsidó mételyezéssel, mely már a köz- és magán-élet minden területét ellepte, és a zsidó erőszakoskodással, amely bennünket politikai, szociális és gazdasági tekintetben rabszolgákká akar tenni. E közös védekező hadjáratunkban úgy nemzeti, mint vallási eszméink teljes mértékben kielégülést találnak.

Tekintettel arra a mulasztásra, amely 120 éven át az ostoba egyenlősítéssel és álemberieskedéssel kizárólagosan egy nép javára érvényesült, (a mely nép azonkívül az örök ellenségünk) csak úgy segíthetünk magunkon, árja-keresztényeken, ha a közösen fenyegető borzasztó veszéllyel szemben árja nemzetek feletti és keresztény-felekezet közötti alapon kezet fogunk egymással. Minél gyengébbek vagyunk, munkánknak annál jobban szervezettnek kell lennie. Nem engedhetjük meg magunknak többé a széttagolódás luxusát. Minden országban egy központba kell összefogni az árja-keresztény gondolatot képviselő irányok mindegyikét, hogy elkerülhessük a gyengülést, mely a széttagoltságból ered. Párt és vallási kérdésekkel nem szabad foglalkoznunk. Mert csak akkor fogunk tudni minden befolyásolástól mentesen dönteni arról, hogyan akarjuk államunkat a magunk számára végérvényesen berendezni, ha ismét csak magunk között vagyunk.

Ezen nemzeti központoknak feladatai a következők lesznek:
1. Minden belső erőt összegyűjteni.
2. Az országban a zsidó befolyás ellen küzdeni.
3. A világzsidóság elleni küzdelemben nem a többi országok: nemzeti központjai ellen dolgozni, hanem egymás munkáját kölcsönösen elősegíteni a hírek, tapasztalatok kicserélése útján és minden más tekintetben.

A munkaközösségben való munkálkodást fajbizonyítvány feltételéhez kell kötni. Óvakodjunk a zsidó munkatársaktól! Régi zsidó harcmodor, mindenkor mindkét táborban benn lenni. Mit is mondott Rothschild: "Ne tedd minden tojásodat ugyanabba a kosárba!"

Óvakodjunk a zsidó pénztől: talán felfogják nekünk kínálni! Mert a zsidó pénz, zsidó hatalom. Talán segítene nekünk, hogy életben maradjunk, - győzni ellenben nem fog engedni.

Az egésznek a magja egy pán-árja szolidaritási érzés gerjesztése. Belőle fog megszületni a győzelmes, hatalomra törő akarat. A zsidókérdés lényegileg árjakérdés. Ne engedjük, hogy a politikai pártok ugatása bizalmatlanná tegyen bennünket egymással szemben. Különösképpen remélem, hogy az ifjúság - mindenek előtt a főiskolai ifjúság, - mely ugyanazon vérű, sorsközösségével tisztában kezd lenni. Ifjúság nélkül nincsen jövő!

Bevégzem fejtegetéseimet és árja öntudat, árja önbecsülés, árja önvédelem után kiáltok! Eszméinknek az elzsidósodástól való megmentéseért kiáltok! Az árja gondolatvilágnak a keresztény világnézettel való együttélése után kiáltok, ama két idealizmus után, amely alappilléreit képezi a mi két évezreden keresztül szervesen kifejlődött kultúránknak! Az árja-keresztény egységes harcvonal, az árja-keresztény ellenhatás után kiáltok!

A világ minden sarkán öklök emelkednek, hogy a bajnak véget vessenek. Ellopták és elrontották örökségünket. Nos, védjük mindnyájan, akik jót akarunk és árja vérűek vagyunk, a legutolsó kincsünket, az árja-keresztény kultúrát.

Akinek ez a füzet fölkeltette érdeklődését, az forduljon az időközben meghalt szerző barátjához; Farmer O.-hoz, Erfurt (Németország), Gartenstasse 38.

Használt irodalom.
(A *-gal ellátott művek elolvasását különösen ajánljuk.)
Barruel: "Mémoires pour servir á l'Histoire du Jacobinisme".
*Baur-Fischer-Lenz: "Grundriss der menschlichen Erblich-keitslehre" (München).
*Benigni, Mgr. Umberto: "Storia Sociale della Chiesa" (R. Fran-cesco Vallardi-nál, Milano).
Bettauer, Hugó: "Die Stadt ohne Juden".
*Blümchen, Isaac: "Le Droit de la Rácé Supérieure" (Krakkó).
Bogebjerg: "Jüdisk Aand" (Kopenhága). "British Guardian, The" (London).
*Chamberlain, Houston: "Die Grundlagen des XIX. Jahrhunderts" (München).
*Clarke, Dr.: "England under the Heel of the Jew" (London).
Coudenhove-Kalergi, Heinrich, Gráf: "Das Wesen des Antisemitismus" (Bécs).
Dargon: "The Nameless Order" (London).
*Daste, Louis: "Les Juifs ét les Sociétés Secrétes" (Párizs).
Demarteau: "Qui gouverne én Russie (Lütlich).
Dinter dr. Artur: "Die Sünde wider das Blut" (Lipcse).
Drach: "Harmonie entre l'Eglise ét la Synagogue".
Drexler, Anton: "Mein politisches Erwachen" (München).
*Drumont, Edouard: "La Francé Juive" (Párizs).
*Eberle, Dr. Josef: "Grossmacht Presse" (Bécs).
*Feder, Gottfried: "Das Manifest zur Brechung der Zinsknechtschaft des Geldes" (München).
*Ford, Henry: "Dér internationale Jude" (Lipcse, 1922).
*Fritsch, Theodor, jun: "Der jüdische Zeitungspolyp" (Lipcse).
*Fritsch, Theodor, sen: "Die Staatsfeindlichkeit der jüdischen Lehre" (Lipcse).
*Fritsch, Theodor, sen: "Handbuch der Judenfrage" (Lipcse).
Ginzberg, Rabbi: "Am Scheidewege".
Gobineau, gróf: "Essais sur l'Inégalité des Races Humaines".
Gougenot de Mousseaux: "Der jude, das Judentum und die Verjudung der christlichen Völker" (Rosenberg fordítása franciából, München).
Graetz, Dr. Heinrich: "Geschichte der Juden".
Grant, Madison: "The Passing of the Great Race" (New-York).
Griese, Hans: "Gibt és eine Schuld der Kirche und der Schule?"
*Grimpen: "Judentum und Sozialdemokratie".
Günther, Hans: "Rassenkunde des deutschen Volkes".
*Günther, Hans: "Rassenkunde des jüdischen Volkes".
*Hartner, Herwig: "Erotik und Rasse" (München, 1925).
*Jouin, Mgr. Ernest: "Le Péril Judéo-Maconnique" (Párizs).
"Jude.Der" (folyóirat).
"Jüdischer Almanach für Gross-Rumänien, mit Kalender 5683 (1922-23)".
"Jüdischer Kalender, Illustrierter, auf das Jahr 5685 (1924-25)" Berlin.
"Jüdische Student, Dér" (folyóirat, Bécs).
Justus, Dr.: "Judenspiegel" (Paderborn, 1921.).
Katholischer Privatgelehrter, Ein: ,.Antisemitismus vöm katholischen Standpunkt als Sünde verurteilt" (Bécs, 1890).
*Kernholt: "Vom Ghetto zur Macht" (Lipcse).
Killwinning: ,,Die Juden in der Freimaurerei".
*Körber, Dr. Robert: "Der Arierstandpunkt - eine Schlüsselfrage" (Bécs, 1928).
*Kofler, Dr.: Katholische Kirche und Judentum" (München).
Kraitschek, Dr. Gustav: "Rassenkunde".
*Lambelin, Roger: "L'Impérialisme d'Israél" (Párizs).
Landsberger, Artúr: "Asiaten".
Lenz, Prof. Dr. Fritz: "Menscliche Auslese und Rassenhygiene".
Löwe, Heinrich G. F.: "Schulchán-Aruch oder die vier jüdischen Gesetzbücher".
Lőwenstein, Dr. Fritz: "Das deutsche Judentum, seine Parteien und Organisationen".
Luther, Martin: "Von den Juden und ihren Lügen" (1543).
Meister, Wilhelm: "Juda's Schuldbuch" (München).
Münzer, Kurt: "Der Weg nach Zion".
Netchvolodow, Al. de: "Nicolas II et les Juifs" (Párizs).
"Neue Jüdische Monatshefte" (folyóirat, Berlin-München).
Nilostonsky R.: "Der Blutrausch des Bolschewismus" (Berlin).
*Nossig, Alfréd: "Integrales Judentum".
*Paumgartten: "Arbeiter, auf ein Wort!" (Bécs).
Petrovsky, D.: ,, La Russie sous les Juifs" (Párizs).
Pickl: "Semi-Gotha" (Lipcse).
*"Protokolle dér Weisen von Zion, Die".
"Revue Catholique des Institutions ét du Droit" (Párizs),
"Revue Internationale des Sociétés Secretes" (Párizs, VIII. 11 bis, rue Portalis).
*Rézanoff, Colonel: "La troisiéme Internationale Communiste" (Párizs).
*Rohling, Prof: "Der Talmud-Jude".
"Romana'', Organe de Défense ét Coopération Sociale (Róma).
*Rosenberg, Alfréd: "Pest in Russland" (München). Salburg,
Grafin Edith: "Hochfinanz [Psyche des Geldes]" (Lipcse).
Sarolea, Prof. Charles: "Impressions of Sowiet-Russia".
Saxlund, E.: "Jöder og Gojim" (Oslo).
Scheffer, Dr. Egon: "Das Bankwesen in Österreich" (Bécs, 1924).
Scheibler: "Vom Sozialismus zum Judaismus".
Schickedanz, Arno: "Sozialparasitismus im Völkerleben" (Lipcse).
Schüssler, Hugó: "Die praktische Lösung der sozialen Frage".
Stauf von der March: "Die Juden im Urteile der Zeiten" (München).
Stoltheim: "Das Rätsel des jüdischen Erfolges" (Lipcse).
Strasser, Dr.: "Die Weltherrschaft des Finanzkapitals".
Trebitsch, Arthur: "Deutscher Geist oder Judentum" (Lipcse).
Trietsch, Dávid: "Der Wiedereintritt dér Juden in die Weltgeschichte".
Urbanitzky, Grete: Das andere Blut".
Valentinov, A: "The Assault of Heaven".
Wahrmund, Prof. Dr. Adolf: "Das Gesetz des Nomadentums und die heutige Judenherrschaft" (München).
Walther, Dr.: Freimaurerei".
Webster, Nesta: "World Revolution" (London).
Webster, Nesta: "Secret Societies and Subversive Movements" (London),
Weininger, Ottó: "Geschlecht und Charakter" (1903).
"Weltkampf, Der". Monatsschrift für Weltpolitik, völkische Kultur und die Judenfrage aller Länder (München).
Wichtl, Dr.: "Weltfreimaurerei, Weltrevoluion, Weltrepublik" (München).
Wichtl, Dr.: "Freimaurermorde".


Utószó

"Nyissuk ki csak szemünket és tekintsünk körül! Vegyük sorra a világtörténelem eseményeit a zsidók egyenjogúsítása óta, a két utolsó évszázad kultúrtörténetének tanulságait és mindenekelőtt a napi eseményeket... Tagadhatja-e egyetlen őszinte árja, meggyőződéses keresztény manapság már azt a tényt, hogy a mi árja-keresztény etikánk és ezzel együtt árja-keresztény kultúránk minden oldalról ki van kezdve és rothadásnak indult? Tagadhatja-e, hogy ebben a rothadásban mindenütt a zsidó szellem, a zsidó lényeg, vagyis a zsidóság a tevékeny, az erjedő, a bomlasztó elem? Erkölcstelen lehet-e az a harc, amelyet ilyen rothasztás és annak előidézői ellen hirdetünk?

A zsidó felfogás szerint pénzért minden kapható: becsület és társadalmi állás, jólét és szőke asszony. - Hát az ilyen feslett világnézet elleni harc nem lenne erkölcsös? A majdnem kizárólag zsidók által terjesztett lelki és erkölcsi züllöttség láttára a zsidóellenes magatartás talán nem erkölcsös-e?

A zsidó szépérzék dicsőíti az árják előtt a buta anyagelvűséget minden csillogó árnyalatában. Nincsen a nyilvános- és a magánéletnek olyan része, melyet ő felforgató szellemének csábító artista mutatványaitól megkímélne, hogy ideális felfogásunkat be ne nyálazná. kétségbe ne venné, betegnek nem nyilvánítaná és ki ne gúnyolná. Hát az ilyen csábítás elleni küzdelem sem volna erkölcsös?

Azt szokták mondani, hogy a zsidóság elleni harc csak az irigység által diktált kultúrszégyen! Nem, az nem lehet kultúrszégyen, ha a sok évszázadon át alacsonyabbrendű néppel nem keresztezett fajunk tisztaságát meg akarjuk óvni, ha a népnek szabadságát egy idegen faj uralmától meg akarjuk menteni, ha nemzedékünk erkölcseit idegen fertőzésétől óvni akarjuk! NEM ÉS EZERSZER NEM!"

EGON VAN WINGHENE