1. Területi kiterjedés

Az országok fölötti területi kiterjedés lehetővé teszi a hébernek az által a bensőséges kapcsolat által, melyet állandóan ápolnak, hogy sok területen pontos áttekintése legyen a gazdasági dolgokról. Így ismerik a terméskilátásokat, az árutermelést és az áruk eladását, a raktárkészletet, az áruszállítást vízen vagy földön át, a pénzforgalmat, a helyi pénzhiányt, mégpedig pontosan. Az is biztos, hogy egymásnak - nemcsak a piaci és tőzsdei jelentésekkel azokban az újságokban, melyeket szinte kizárólag ők szerkesztenek -, hanem levelekben és rejtjelezett jelentésekben egymásnak kölcsönösen értékes híreket küldenek. Akinek fogalma van ezekről a tényekről, azt nem lepi meg a zsidó siker. Mindig voltak éleslátású emberek, akik átlátták ezt a tevékenységet; csak a régi bölcsesség sajnos elveszett a mai nemzedék számára - vagy eldugták azt előle.

Már a haagi francia követ egyik jelentése 1698-ból foglalkozik a hollandiai zsidók tevékenységével és manipulációikkal az amszterdami börzén. / Revue historique 44 kötet (1890)./ Ebben többek között a titkos testvériségekről (kongregációkról) van szó, melyeket a zsidók tartanak fönn és amelyek bensőséges viszonyban állnak egymással. Így például a "szalonikai testvériséggel", amely "nemzetét mindkét világtájon kormányozza és felelős azért", és a "Velencei, amely az amszterdamival együtt az északi részek fölött uralkodik". Arról is szó van, hogy ezeket a testvériségeket Angliában csak megtűrik és Franciaországban titkosak. Ezeknek a testvériségeknek az a hatása, hogy a zsidók minden kereskedelmi újdonságról elsőként és legjobban vannak informálva, amire aztán spekulációs rendszerüket fölépítik, minden héten gyűlésükön, mégpedig vasárnaponként, amikor a keresztények vallási kötelességeiknek tesznek eleget.

A követ így folytatja: "Ezek a rendszereket, melyek a héten történtek legfinomabb és legagyafúrtabb híreiből állnak, melyet a rabbik és írástudók kiválogattak és magyarázatokkal látták el, már vasárnap megkapják a zsidó tőzsdei és más ügynökök, akik a lehető legrafináltabbak. Miután ezeket egymás között megbeszélik, egyenként adják őket tovább még aznap a saját céljaikat szolgáló híreket. Másnak rögtön akcióba lépnek, adnak és eladnak, váltókat és részvényeket. Mivel mindig nagy összegeket és árumennyiségeket tartanak raktáron, mindig képesek arra, hogy pontosan kiszámolják, hogy mikor a legalkalmasabb a pillanat arra, hogy á la hausse, á la baisse, vagy rögtön mindkét irányba véghezvigyék akcióikat." (S 202, Sombart)

Ez valóban a zsidó tőzsdei ügynökök titka évszázadok óta., és meglepő, hogy sem kereskedőink sem gazdasági tudósaink, sem politikusaink, se államférfiaink nem látják át ezt a titokzatos tevékenységet, és még mindig abban a naiv hitben vannak, hogy ajánlat és kereslet alakítják ki az árat. A valóságban a héberek, nemzetközileg szerveződve klikket képeznek minden lehetőség kinyomozására és a piaci viszonyok tervszerű befolyásolására. A rabbi között ma is vannak segítők és vezetők ezekhez a sötét manipulációkhoz, ás nyugodtan föltételezhetjük, hogy néha a zsinagógában is olyan dolgok folynak, melyeknek semmi köze az istentisztelethez, de melyek a kereskedelemmel és a tőzsdével a legszorosabb kapcsolatban állnak.

Ez a zsidó kémrendszer és a titkos cselekvések a zsinagógában és a tőzsdén a hébereknek lehetővé tették, hogy sok mindenről többet tudtak, mint bárki az államban, a kormányokat sem kivéve ebből. És ezért van az, hogy az utóbbi naivitásában és gyanútlanságában nagyon gyakran azt hiszi, hogy a héberek segítségére van szüksége, nemcsak ahhoz, hogy fontos híreket szerezzen külföldről, hanem hogy diplomáciai befolyást fejtsen ki. Elfelejtik, hogy a kecskére bízzák a káposztát, és hogy a politika és a tőzsdei változásokból elsősorban a héber nyerészkedik.

Ha valaki képet akar magának alkotni a zsidó beavatkozásról a magas politikába, akkor olvassa el azt, amit a régebbi német követségi tanácsos az Egyesült Államokban v. Holleben nagykövetsége alatt, Emil Witte írt fölfedésekkel teli könyvében: Egy német követségből, a német-amerikai diplomácia tíz éve a Reuter (London) és Wolff (Berlin) hírügynökségek természetéről és szerepéről közöl, melyek köztudottan főszerepet játszanak a fontos hírek eljuttatásánál a sajtóhoz.

Kivonatként a következő, amely egyidejűleg egy zsidó kalandor pályáját is bemutatja. A Reuter iroda alapítója Kasselből származik egész szegény zsidó szülőktől, és eredeti neve Josaphat. Eléggé sötét és úgy tűnik eseményekkel teli fiatalság után Reuter társtulajdonosa lett egy berlini könyvkiadónak; ezt az állását bizonyos "szabálytalanságok" miatt hagyta ott, és hamarosan ezután egy fajtársával, Dr. Engländerrel együtt, aki egyike azoknak a becsületes embereknek, akik német nevük miatt a németséget külföldön megvetés tárgyává teszik, egy kifejezett anarchistával Londonban a Reuter irodát. A welfi politikai ügynök és író, Oscar Meding (Gregor Samarow) segítségével sikerült neki a vak V. hannoveri György királyt rávenni arra, hogy koncessziót kapjon egy kábelvonal építésére Lowestoft és Norderney között, melyet 1869-ben több mint 200 000 font sterling nyereséggel (több mint 4 millió márka) adott el az angol kormánynak. A Koburg-Gothai Ernő herceg őt is hercegi rangra emelete, és ezután sok pénzt keresett mint a perzsa sah, Nasr-ed-Din impresszáriója, akit saját költségén utaztatott Európában. Ennek fejében a sah neki adott sokféle Perzsiai koncessziót.

Hogy megszűnjön a konkurencia a szintén zsidó Dr. Wolff az 1865-ben alapított berlini irodájával, Reuter részesedést vett ebből, úgyhogy azóta a két irodát egy szellem vezeti. Hogy milyen fajta ez a szellem, azt helyben is el lehet olvasni. Itt csak ennyit: A Reuter iroda tulajdonosát, "Reuter bárót" démonian becsvágyó embernek mondják, aki állását és hihetetlen gazdagságát arra használja, hogy a politikai színtéren romboló tevékenységet végezzen a kulisszák mögött. Olyan ember továbbá, aki nem válogat eszközeiben arra, hogy gazdagabb legyen, és akit kifejezetten németellenes híradásai miatt annak idején Bismarck kiutasított. Ezért úgy állt bosszút a német báró, hogy meghatározó befolyást vásárolt magának a Wolff féle irodára, melyet Poroszország és Németország támogatott, és azóta minkét birodalom politikájában részt vett a maga módján. Hogy melyik irányban - arról senki sem világosítja fel a közönséget, pedig minden újságirodában ismeretes, hogy a külföld minden németellenes megmozdulásának a Reuter iroda a lelke. /Aki a világháború kitörésének előmozdítóit keresi, az ne menjen el csak úgy Reuter mellett. /

Tehát- ez a fél világot hírekkel ellátó, azaz befolyásoló intézet "a legszorosabban" össze van kötve a Berlinben levő Wolffi intézettel. Hogy ez mit jelent, azt Witte (118. oldal) mondja el, amikor egy korábbi Times levelező (Charles Lowe a "Black and White"-ban ) a Reuter és Wolff közötti kapcsolatról és a Wolffi szervezet belső szervezéséről idézi: "Wolff részvénytársaság, amely Berlin első zsidó bankáraiból áll, ennek a társaságnak a tagjai igényt támasztanak arra a jogra, hogy elsőként olvassanak el minden fontos táviratot, és ennek az előjognak nyilvánvalóan hatalmas jelentősége van a nemzetközi politika és a nemzetközi gazdaság ikervilágára.

A WTB félhivatalos intézet, a német és porosz kormány elismert szerve. 'Do ut des' (=adok, hogy adjál) vagy 'quid pro quo' (= semmiből nem jön semmi) az alapelvei, melyek kapcsolatát szabályozzák a kormányokhoz, melyeknek ez eladó szolgája (Henchman), és egyszersmind szóvivőjük is. A hüllő irodáról Berlinben nagyon sokat mondtak és énekeltek már és nagyon megvető hangon, amely valójában nem, vagy legföljebb a fent említett hírügynökség alakjában létezik. Nem arról van szó, hogy Wolff segítséget kapna a kormány hüllő alapítványából. Egy újságnak vagy hasonló intézetnek a hírekben való fizetés legalább annyit ér, ha nem többet, mint a pénzben való fizetés. Miben fizetnek tehát Wolffnak? Először is azzal az előjoggal, melyet a kormány minden kimenő vagy bejövő Wolffi hírnek ad, és az irodának ha csak lehet, előnyt ad hírei megjelentetésénél, ez a tekintetbe vétel természetesen nagyon jelentős egy távirati iroda esetén. Továbbá a kormány a WTB-t használja szócsövének, ha valamit cáfol, a közvéleményt akarja befolyásolni vagy a világgal - különösen a nem német világgal - egy hírt akar közölni egy bizonyos formában, melyet Wolff nemzetközi kapcsolatai révén kényelmesen meg tud tenni."

A Wtb egyike azoknak az alapításoknak, melyeket Bleichröder támogatott, melyhez I. Vilmos császár fölolvasóját, egykori altisztet, későbbi udvari tanácsost, Louis Schneider is megnyerte, aki meg tudta nyerni ehhez szolgálati urának hozzájárulását. Dr. Wolffnak írt levelében, melyben annak szándékát dicséri, a király 1865-ben annak az elvárásának adott hangot, hogy "hazafias gazdasági emberek, mint Oppenfeld, Magnus és Bleichröder" támogatni fogják Wolff vállalkozását. Hogy hogyan néz ki a "hazafiasság" a Wolffi vállalat részvényeseinél, azt ennek az intézetnek a tevékenysége bizonyítja, melyet Bismarck híres mondása "hazudott ahogy táviratozott" világosan jelzett. Főrészvényesei Witte szerint a Bleichröderi bankház főnöke, Dr. Paul von Schwabach, angol főkonzul, és Herbert v. Reuter, az angol iroda vezetője, akinek németellenessége kétségtelen. A többi részvényes a bankok Mendelssohn, Warschauer, és más hasonlók.

Hasonló szerződések, mint a Wolffi és Reuteri hírügynökségek között léteznek még e között és a többi európai ország hivatalos vagy félhivatalos hírügynökségei között, melyek közül a francia Agence Havas és az olasz Agencia Stefani a legismertebbek. Minden ügynökség zsidók kezében van. Most gondoljuk meg, hogy mit jelent az, hogy szerződések, melyekben magas kötbérben állapodtak meg, arra köteleznek minden nevezett irodát, hogy egy bizonyos távirati gyűrű vagy kartellhez csatlakozott ügynökség híreit változatlan formában (azaz annak valóságtartalmától függetlenül) a sajtónak ki kell szolgáltatniuk! A két konkuráló amerikai ügynökség: az Associated Press és a Laffan-Bureau közül az első képviselője ügyessége révén ellenszolgáltatás nélkül azt a hivatalos előjogot élvezi, hogy híreit gyorsabban továbbítják Berlinből - mert itt azt hiszik, hogy ilyen előnyökkel jobb sajtót kapnak odaát. - Hogy ez eddig milyen meglepően sikeres volt, azt Witténél utána lehet olvasni, és a világháború tényein is föl lehet ismerni.

Witte így folytatja: "akiket az ügynökség érdekel, azoknak nincs hazája és nemzetközi érzelműek - a háború illetve annak veszélye nekik arra kínál alkalmat, hogy a zavarosban halásszanak. Még a tárgyalásokon is ismételten kiderült, és jegyzőkönyvbe foglalták, hogy a Wolffi iroda részvényesei érdekében fontos híreket visszatart, hogy "hazafias üzletembereit" (akikhez I. Vilmos fordult fölhívása idején) abba a helyzetbe hozza, hogy az így szerzett információkkal nyereséges tőzsdei üzleteket csináljanak. Megállapították továbbá, hogy a külügyi hivatal a császár beszédét a birodalmi gyűlés megnyitásakor és zárásakor több órával hamarabb kiadja, mint ahogy az a sajtónak és a birodalmi gyűlésnek ismert lesz. (121-122 o.)

Ez a "nemzeti" ügynökség magánelőfizetéseket vett föl, hogy II. Vilmos császár haláláról táviratban értesítse előfizetőit annak uralkodása alatt. Már évekkel ezelőtt (Witte 1907-ben írta könyvét) 500 ilyen előfizető volt. Megkérdezzük: Ez ellen a "hazafias" ügynökség és annak sötét tevékenysége ellen a Német Birodalom képviselete nem találhatna segítséget úgy, hogy egy független, nem befolyásolt hírügynökséget alapít, és ezzel azt a rendkívüli veszélyt elfordítaná a Birodalomtól, hogy a zsidó pénzérdekek érdekében hírét bemocskolják? /A világháború idején is a WTB-re hírmonopóliumot ruháztak! Csoda-e ezek után a háború kimenetele? /

Sombart is beszámol a zsidók hasonló kerülőútjairól. Ezt mondja: " Útjuk a gazdaság vezetéséhez gyakran ez volt: Először tolmácsként tették magukat hasznossá a hercegnél, azután közvetítőként és alvállalkozóként idegen udvarokba küldték őket, aztán a herceg rájuk bízta vagyona kezelését [amit ezek mellékesen ügyesen arra használtak, hogy a herceget adósságok fölvételére beszéljék rá, és ők voltak a hitelezők- R. St.] és így lettek a gazdasági élet és később a tőzsde urai." (203.o.)

A zsidók mindig ugyanaz a recept alapján jártak el. Ez már József történetében is világosan előre van rajzolva, viselkedésében Potifárral és a fáraóval szemben; és így a hébernek egyáltalán nincs szüksége arra, hogy különösen intelligens legyen, hogy ezt a régi trükköt naponta megismételje - különösen, mert a keresztény népeket ezeknek az alattomosságoknak a teljes mellőzésével nevelték, és jóhiszeműen utánamondják a hazugságot, hogy az egyiptomi zsidó jámbor és erényes ember volt és jótevő amellett.

Már a legrégebbi időkben is szerepük volt a zsidóknak a német hercegi udvarokban - így nagy Károlynál Izsák, II. Ottónál Kalonymos. Barbarossa Frigyest zsidók hada vette körül, ugyanígy I. Rudolfot is. I. Miksa erősen el volt adósodva a zsidóknál, mert rendetlenül gazdálkodott. A 17 és 18 század nagy német háborúiban a zsidók kémkedése mindkét oldalon nagyon nagymérvű volt; még a porosz-német fölszabadítási harcokban 1813-ban és később is azoknak a kémeknek, akik országárulóként franciáknak kémkedtek , több mint a a fele zsidó volt. /Ez tény; ezzel szemben a zsidó öndicséretről már az 1819-es felszabadítási harcokat illetően is kiderült, hogy hazugság. Hogy ma még erősebben virágzik, mint régen, hogy egy zsidó újságíró Eleonóra Prohászkát, a potsdami hősnőt zsidónak nevezi, az a szokásos rosszindulatú zsidó történelemhamisítás./

Az udvaroknál a hercegek bukásáig csak úgy nyüzsögtek a zsidók. A hercegek elég vakok voltak ahhoz, hogy a királyság legveszélyesebb ellenségeit keblükön melengessék és megbízzanak bennük. A királyok bukása nem véletlen; magas beosztásban a butaság bűn. Sokan óvták őket időben.

A zsidó rosszban sántikálásnak a politikai kulisszák mögött jó példája a hírhedt Bernhard Maimon.A párizsi külügyminisztériumban történt nagyméretű iratlopások miatt (1911-ban) néhány tolvajt elfogtak, és Maimon is közöttük volt. Őt egy kiterjedt kémhálózat vezetőjeként azonosították. Erről a tehetséges zsidó szélhámosról egy zsidó folyóirat így ír: "Bernhard Maimon, aki kb. 60 éves, egyike korunk egyik legérdekesebb kalandorainak, egy igazi modern Casanova, aki híres (zsidó) elődje mintájára világpolitikát csinál és egyszerre minden párt megbízásából minden párt ellen dolgozik, a legnagyobb gazdasági vállalkozásokat és a legnehezebb államkölcsönöket is megvalósítja és amellett ideje és kedve van a legbátrabb szerelmi kalandokra."

Bernhard - vagy tulajdonképpen Baruch - Maimon galíciai zsidó, ami nem hátráltatta őt abban, hogy hol mohamedánt, hol keresztény játsszon. Nemcsak a Talmudot ismerte, hanem a Bibliát és a Koránt is és kitűnően értett ahhoz, hogy felvágjon ezekkel az ismeretekkel. Dicsőítve meséli a héber lap tovább: "Sok ismert és még több titkos kapcsolatával az angol követséghez versenyeztek titokzatos kapcsolatai a többi követséggel, különösen Abdul Hamid szerájával. A Yildis Kioszk első titkára, Tachsin akarat nélküli szerszám volt Maimon kezei között, és ha maimon a palotán kívül szállodájában volt, állandó levél és hírváltás volt Yildis és Maimon között, éjjel-nappal.
Maimon nyilvánvalóan elsősorban Anglia érdekeit szolgálta, de biztosan nemcsak egyedül ezeket. Az egész világnak kémkedett, és hiúságát legyezte, ha az fő diplomatákkal macska-egér játékot játszott, és uralkodókkal dolgozószobájukban olyan dolgokról beszélgetett, melyekről a miniszterek csak később kaptak hírt. A névai Téli palota kapui nyitva álltak előtte, és Abdul Hamidnál nagy tekintélye volt és vakon bíztak benne, noha, vagy éppen azért, mert jóban volt az ifjútörökökkel. Ha Maimon Konstantinápolyban volt, Abdul Hamid nála szerzett tanácsot minden nemzetközi kérdést illetően, és ha messze volt a Boszporusztól, akkor gyakran táviratilag kértek tőle és szállított ilyen tanácsokat. Ezzel egy időben Bernhard Maimon tanácsadója sőt barátja volt a görög királynak, Györgynek, és tanácsadója volt a görög-török háború idején. Krétán egész csapat elsőrangú angol és francia hadijelentővel jelent meg, és még a híres amerikai fényképész, Unterwood sem hiányzott, mert képeket kellett csinálni az emlékezetes pillanatokról az egész Föld képeslapjai számára - Bernhard Maimon természetesen mindig a képek középpontjában állt." A politikai szélhámos csak különvonatban utazott és csak elsőosztályú szállodákban szállt meg. - Így állt a dolog a régi kormányok bölcsességével és diplomáciájukkal! Ki csodálkozik azon, hogy mindannyian hajótörést szenvedtek!
* * *
Hírszerző rendszerük számára előnyös a héberek szétoszlása az országokban, és föltehető, hogy ez az eloszlás kiszámolt hálózatot képez, úgy hogy minden fontos helyen van hírszerzőjük. Ha a kormányok olyan sokáig előnyben részesítették a zsidókat a háborús szállításoknál, ezt azzal igazolták, hogy a zsidók elterjedt ügynökhálózatuk révén könnyebben tudnak élelmiszert és más tömegszükségleti cikket gyorsan összeszedni, - kapcsolataik révén, melyeket minden városban fönntartanak. Egy könyvben "Zsidóságról és zsidókról" (1795) ezt mondja von Kortum: "A zsidó vállalkozónak nem kell félnie a nehézségektől. Csak a zsidóságot kell az adott helyen aktiválnia, és pillanatok alatt annyi cinkosa lesz, amennyire csak szüksége van." Mert, ahogy még kiemeli: "A régi idők zsidója sohasem cselekedett különálló egyénként, hanem mint egy kiterjedt kereskedő-csoport tagja a világban."Vagy, ahogy a párizsi kereskedők egy beadványa írja a tizennyolcadik század második feléből " ezek higanycseppek, melyek mozognak és a legkisebb ütésnél is egy főtömbbé egyesülnek." És a kormány még támogatja a zsidókat gazdasági kémkedésükben, amikor konzuláris kapcsolatok létesítésével bízza meg őket!

Hogy ez a zsidó pókháló milyen hihetetlen szerepet játszott a világháború alatt és utána, hogy milyen hihetetlenül pimasz módszerekkel igázták le és zsákmányolták ki az országokat, azt elolvashatjuk "A nagy gazdaság bűnei" c. műben Th. Fritschtől (Hammer kiadó, Lipcse). Bizonyítékok is vannak benne, melyeket ha nem vizsgálták volna meg utólag bírósági úton, akkor hihetetlennek tűnnének.

2. A héberek idegensége

A zsidó soha nem foglalkozik belsejében mélyebben annak az országnak az érdekeivel, melyben él. Hiszen neki megvan a saját nemzetisége, amelynek érdeke teszi ki vallási tanának tartalmát. Hogyan hagyhatna el egy olyan közösséget, melyet nemcsak a vér és a közös hit köt össze, hanem afölött egy egyetlen üzleti közösséget alkot, amely csak szilárd összetartásával tud létezni és az egyedi zsidónak is a létezését garantálni! Egy ilyen idegen vallási társaság saját érdekeit mindig élesen el fogja választani más népek érdekeitől, tehát idegenként és ellenségesen áll ezekkel szemben. Ezt a héber nemzet tanítói már évezredekkel ezelőtt fölismerték; ezért írják tanaikban: "maradj idegen az országban, ahova mész, hogy meghódítsd azt." A zsidók még ma is, Adolf Wahrmund szavai szerint útjukat a Földön annak elfoglalásának tekintik - nem személyes bátorságukkal és karddal, hanem a nemzetek gazdasági és szellemi leigázásával, uzsorás kizsákmányolásával és erkölcsi bomlasztásával. Mint Jakab, a zsidóság ősapja, aki a becsületes parasztot, Ézsaiást elsőszülött jogainak elvételével akarta becsapni, úgy a zsidóság is mind a mai napig a nemzetek hivatásos örökösödési csalója. A talmudi erkölcsi tanítás ezt nyilatkozza: "A nemzsidó tulajdona olyan, mint a senki tulajdona, aki először elveszi, annak van rá joga."

Biztosan el lehet ismerni, hogy a hébernek nagyfokú a szellemi mozgékonysága, az üzleti áttekintése és éleslátása a viszonyok és személyek megítélésére. Ezek a képességek egy faj öröksége, amely évezredek óta mással sem foglalkozik, mint kereskedelemmel, uzsorával, kémkedéssel és a becsületesek becsapásával. A héber nem külső körülmények hatására vált uzsorássá és csalóvá; elejétől fogva sem volt soha más. Ez világosan kiderül régi tanaiból és törvényeiből, amelyek, jelentéktelen elbeszélésektől és kultúrformáktól eltekintve - szinte semmi mással nem foglalkoznak, mint a nemzsidó emberiség kihasználásával és elbolondításával. Ehhez hozzájön, hogy a nagyon mozgékony és mindig vándorlásra kész zsidóság, mely valójában korunk nomádjait alkotja, környezetének és viszonyainak állandó változtatásával jobban kiélesíti látását, mint a rögén ülő letelepedett ember. A héberek mindenütt betolakodók, akik ravaszsággal kell, hogy helyüket elfoglalják, és ezért az ehhez szükséges tulajdonságokat mindig is mesteri módon használták.

"Az új betelepülőknek", ahogyan Sombart őket nem egészen helyesen nevezi, "nyitva kell tartani szemüket, hogy gyorsan föltalálják magukat az új helyzetben, ügyelniük kell arra, hogy hogyan haladnak, hogy az új körülmények között is megkeressék kenyerüket. Ha a régen ott levők már meleg ágyukban fekszenek, ők kint állnak a hűvös reggeli levegőben, és azon gondolkodni, hogy hogyan rakjanak maguknak fészket! Kinn állnak - a régen megtelepültekkel szemben, mint betolakodók." (205. oldal)

És Júda népének idegensége, ahogy Sombart is beismeri, nemcsak külső, hanem belső idegenség is. Ezt mondja: "Izrael idegen volt az évszázadok során egy másik, azt lehet mondani, hogy pszichológiai - társadalmi értelemben is, egy belső ellentét miatt a környező népekhez, egy szinte kasztszerű bezárkózással a gazdanépekkel szemben. A zsidók magukat valami különlegesnek tartották, és a gazdanépek annak is tartották őket." (206 o.)

Ez alapjában véve a héberség jellegzetes titka: ez az idegenség, az ellenségesség, melyet mint vendégek az idegen államokban éreznek vendéglátóikkal szemben., és a mi nevelésünknek ez a fő hiányossága, hogy minket erről nemcsak hogy nem világosítanak föl, hanem éppenséggel be is csapnak ezt illetően! Míg a zsidó egy pillanatig sem felejti el, hogy bennünk idegent és ellenséget lásson, akiket ki kell használnia és becsapnia, minket abban a téves elképzelésben nevelnek föl, hogy a héber az emberi társadalom ártalmatlan tagja, mint minden más nép tagja. Sőt, mi több: Kifejezetten előnyben részesítjük gazdaságunk és nemzetünk legveszélyesebb ellenségét amiatt a szerencsétlen összefüggés miatt, melyet az egyházi tanítás hibás módon a zsidóságba beleépített. Ez a zsidóságnak olyan erkölcsi és vallási jelentőséget tulajdonít, amely ebből teljesen hiányzik. Ebből a tévedésünkből szívja a héberség legnagyobb erejét. Míg ő - az ártalmatlan emberi testvér arcával - minden lehetőségre lecsap, ahol előnyöket szerezhet tőlünk, mi nyitott karokkal, nyílt szívvel, és nyitott zsebekkel jövünk vele szembe és megkönnyítjük dolgát, hogy saját javára nekünk károkat okozzon. A vázolt körülmények között valóban különleges intelligenciára és üzleti felsőbbrendűségre van szüksége a zsidónak ahhoz, hogy gazdasági előnyt szerezzen velünk szemben, akkor, amikor fajtársai titokzatos manipulációi és a mi határtalan bizalmunk játékát ennyire megkönnyítik?

Gondoljuk csak meg, hogy az erkölcsös emberiség kultúrája a kölcsönös bizalmon alapszik. A héber nem ismeri a hűséget és bizalmat - legalábbis "idegenekkel" szemben nem. Csak saját törzsének összeesküvésszerű összetartását ismeri, ami viszont csalási terveihez elengedhetetlen. Az idegenekkel szemben viszont úgy tartja, hogy nincs lelkiismereti kötelezettsége. Sombart ezt mondja: "A puszta tény, hogy "idegennel" van dolgom, mindig is, amikor emberiességi megfontolások nem bódítottak, elegendő volt a lelkiismeret megkönnyebbüléséhez, és az erkölcsi kötelezettségek lazításához." (206.o)

A héber ma is erre az álláspontra helyezkedik; mi mind idegenek vagyunk szemében, akiket kihasználhat, akiknek károkat kell okoznia Izrael, és istene Jehova nagyobb dicsőségére. A hébernek ez a viszonya az "idegenhez" pontosan az ellentéte a németének. Túlzásba vitt humanitás arra visz bennünket, hogy a nem németekkel szemben különösen elnézőek és megbocsátók legyünk. Emiatt a népünk elleni elnézés miatt már régóta bűnhődünk, mégpedig különösen a zsidókkal szemben.

3. A zsidók félpolgári volta

Idegenségükön alapul a zsidók félpolgári volta, amennyiben csak külsőre és látszólag államunk polgárai, titokban azonban megtartják zsidóságukat és nemzetiségüket. Emiatt kettős állampolgárok, mert a jog szerint egyszerre két nemzet és állam tagjai; ők nálunk egyszersmind németek és héberek, két jog és kettős védelem alatt állnak, mert tetszés szerint és ahogy saját javuk diktálja, hol a német, hol a zsidó jogra hivatkoznak. Ezáltal előnyben vannak a többi állampolgárral szemben. Ezt már Fichte hangsúlyozta: "Majdnem minden európai országban egy hatalmas, ellenséges állam terjed el, mely az összes többivel állandó harcban áll, és amely némely polgárra nagyon ránehezedik, és az a zsidóság. Nem hiszem, ... hogy ez azért olyan szörnyű, mert különálló és egymással összekapcsolt államokat alkot, hanem azért, mert ez az állam az egész emberiség ellen fejlesztett ki erős gyűlöletet.

Így történhet, mondja, hogy "egy államban, ahol a hatalmas király nem veheti el kunyhómat, és ahol igazam lehet a hatalmas miniszterrel szemben, az első zsidó, akinek ehhez kedve van, büntetlenül kirabolhat." És így folytatja:" mindezt látjátok, nem tagadhatjátok le, és édes szavakat mondotok toleranciáról és emberi jogokról, polgárságról, miközben ők a mi alapvető emberi jogainkat sértik meg... Nem emlékeztet itt titeket valami az államra az államban? Nem jut eszetekbe az érthető gondolat, hogy a zsidók, akik nélkületek is egy állam polgárai, szilárdabbak és erőszakosabbak, mint ti mindannyian, ha ezeknek még polgárjogokat is adtok államaitokban, akkor saját polgáraitokat fogjátok letiporni?"

Azt az állítást, hogy a régi időkben nem engedték meg a zsidóknak, hogy becsületes ipart űzzenek, és ezért szükségből lettek uzsorások, Sombart a leghatározottabban cáfolja. Többek között arról számol be, hogy egy határozat 1790-ben megengedte a Breslaui védett zsidóknak, hogy sokfajta mechanikai munka végzését, és hogy ezek között a zsidók között az eltűrtek között még előjogok és általános előjogok is voltak, akik a keresztényekkel azonos jogokat élveztek a kereskedelemben és pénzügyekben. Tény, hogy zsidóknak részben külön előjogaik voltak, melyeket a családban örökölték. /"Egymás között éltek a zsidók" (a 10-12 században és később) "a mózesi-talmudi jogok szerint, amelyből később néhány jogi gondolat az általános polgári jogba is átment. A zsidók minden városban külön közösséget képeztek" - ez a gettó - "és őket egy a király által választott zsidó érsek vezette, aki vitáik esetén bírói joggal döntött az ügyben" (Schröder bíró: Német jogtörténet I., 91. oldal) /

Sombart azt is kiemeli, hogy ha a zsidók céhekbe és ipartestületekbe nem akartak belépni, és nem léphettek be, ez azért volt, mert ezek a szervezetek keresztény jellegűek voltak; a kereszt tartotta őket vissza. Egyébként a zsidók már a tizenkettedik és tizenharmadik században nemcsak egyenlő jogot élveztek a piaci jogot illetően a nagykereskedőkkel, a kiskereskedőkkel és az utazó kereskedőkkel, hanem még előjogaik is voltak velük szemben, mert a viszályjog védte őket éppen úgy, ahogy a papokat, nőket és zarándokokat védte. (Freytag: képek a német múltból, II.) A múltban a keresztények vallása és a héberek idegensége hasonlóképpen védte őket, mint ma a németek gyávasága és "képzésük". Idegenségük miatt a zsidóknak még az a külön előnyük is származott, hogy nem kellett részt venniük a népek csatározásaiban, de annál könnyebben húztak hasznot a politikai zavarokból - mindkét vitatkozó rész hátrányára. Sombart ezt mondja: "Nemzeti viszályok lettek a zsidó pénzjövedelem egyik fő forrásává".

Ezenkívül gondoljunk a pénzverés jogának bérlésére, melyet a német császárok a tizenharmadik évszázad óta az országos uraknak és a városoknak engedtek át, ezek pedig a maguk részéről a saját bérlőiknek - közöttük sok zsidónak. A tizennyolcadik század közepéig ezek hatalmas nyereséget csináltak egyedül a pénzrontásból "kívül szép, belül rossz, kívül Frigyes, belül Efraim" - gúnyolódott a brandenburgi polgár a rosszul ezüstözött érméken a hétéves háború idején /Efrém, a zsidó (Itzig & Co.) volt a fő pénzérmebérlő, akit Nagy Frigyes a legnehezebb időben bízott meg ezzel /

4. Zsidó gazdagság

A régi sopánkodásnak a zsidók elnyomásáról ellentmondanak pompaszeretetük és luxuslakásaik. Nemcsak Hollandiában és Londonban, de Párizsban és Hamburgban is övék voltak a legpompásabb paloták, és hamelni utazók meséltek a hercegi luxusról, mely egy amszterdami zsidóházasságot kísért. Sombart gazdag zsidók listáját hozza Angliából, Hamburgból és Frankfurt a. M.-ból a tizenhetedik és tizennyolcadik századból, amikor a fölsorolt jövedelmi adatok a régi szólásnak a "szegény elnyomott zsidókról" nyomatékosan ellentmondanak. Ezt mondja: "Ez a sajátos és érdekes tény, hogy a zsidók mindig a leggazdagabb emberek voltak, a századok során változatlan maradt és ma is áll, mint 2-300 évvel ezelőtt. Csak ma talán általánosabb és kifejezettebb mint a régi időkben," (217. o.) /Különösen ajánljuk Sombart könyvét gondolkozó szociáldemokratáknak, hogy megtudják, ki is a szülőapja az általuk állítólag annyira gyűlölt kapitalista rendszernek és a nép igazi elnyomói. Talán akkor megfontolják, hogy helyes-e az, hogy legtöbb vezetőjüket éppen ezekből a körökből választják. /

Mindig újra kell harcolni az ellen a hamis elképzelés ellen, hogy a nálunk élő zsidók vagyona a nép jövedelmének szaporodását jelenti. Ellenkezőleg, a zsidó gazdagság annak az összege, amit mi elvesztettünk a jólétből. Ma egy idegen, ellenséges nép kezébe került, mely arra használja azt, hogy minket elnyomjon. A héberek minden erőszakos bankalapítása és tőzsdei spekulációja elsősorban a mi pénzünkkel történik. A zsidó tevékenységek nem termelnek népgazdasági javakat, hanem csak ravasz tulajdonosváltást. Ezt még egy becsületes héber, Konrad Alberti (Sittenfeld) is bevallotta, amikor ezt írta a "Társadalom (Gesellschaft)" c. lapban 1899, Nr. 12: "Senki sem vitathatja, hogy a zsidóság kitűnően kiveszi részét a viszonyok elmocsarasodásában és a korrupcióban. A zsidók egyik jellemvonása a következetes törekvés, hogy értékeket állítsanak elő munka nélkül, és mivel ez lehetetlen: csalással, korrupcióval, tőzsdei manőverekkel, hamis hírekkel, a sajtó segítségével, és hasonló módokon mesterséges értékeket állítanak elő, ezeket tulajdonukba veszik, és később kicserélik valódi, munkával szerzett értékekre, az álértékek pedig szétfolynak a cserepartner kezében, mint Heléna Faust karjaiban. A tőzsdei, a sajtóbeli és színházi korrupció képviselői regényemben 'Öregek és fiatalok'-ban, annak az osztálynak a képviselői, mely munka nélkül akar meggazdagodni, ezért zsidók. "

Ha Sombart azt mondja: "A kapitalizmus a pénzkölcsönzésből született", akkor ehhez hozzá szeretném tenni: A kapitalizmus elsősorban csak pénzkölcsönzésből áll, mert a tőke alatt szorosabb értelemben csak kölcsöntőkét értek, azaz azt a tőkét, amely produktív termelés nélkül csak kamatnyereségből jön és kamatszaporodással nő. Vitán felül áll, hogy a mai veszélyes kapitalizmus csak a pénzkölcsönzésből származik, mert nagyiparosaink produktív vagyonát nem lehet összehasonlítani Rotschild és társai uzsorával szerzett vagyonával. Az ipar produktív tőkéje éppen úgy mint a nagybirtokosoké elsősorban ingatlanokból, gépekből, és felszerelésből áll, és csak akkor hoz nyereséget, ha föltalálói intelligencia, szervező és munkaerő csatlakozik ezekhez.

A tisztán kölcsöntőke, a "spekulatív tőke" jellemzője viszont az, hogy akkor is nyereséget hoz, ha munka nem járul hozzá. A termelő tőke ezzel szemben százaknak és ezreknek ad munkalehetőséget és keresetet, a kölcsöntőke viszont állandóan elveszi a más munkájának nyereségét, gyakran annak oroszlánrészét, mert az mindig biztosítja magának a százalékot, akkor is, ha a rossz konjunktúra vagy a rossz termés miatt nincs nyereség.

Ha naiv néptömegeinknek elmagyarázzák, hogy a paraszt és a nagybirtokos, a gyűlölt "agráremberek" a nép kizsákmányolói és kifosztói, akkor lehallgatják, hogy ezek az agráremberek gyakran maguk is elnyomottak, és gyakran évekig azért kell dolgozniuk, hogy pénzkölcsönzőjüknek ki tudják fizetni a kamatokat. Az iparban és kézműiparban alkalmazott ember mindig szabad, aki tisztességes munkáért tisztességes bért kap, és akkor mondhat föl, amikor kedve van rá. De aki a kölcsöntőke rabságában van, az nehezen tudja ezt a béklyót valaha is lerázni. A földadóssággal terhelt tulajdonos sokkal kevésbé szabad és sokkal kevésbé a maga ura, mint a legutolsó gyári proletár. Egész élete során, és gyakran még gyerekei és unokái is a röghöz vannak kötve, és a földet kell művelniük, hogy a kamatokat ki tudják fizetni a kölcsöntőkére. Új szolgai viszony állt elő titokban, a tömeg számára ez láthatatlan, a rabszolgát az úr színeiben tünteti föl, és az az "úr" valójában mégis egyfajta jobbágy.

Ez a jobbágyi viszony végül is a mi hibás kamatrendszerünkben gyökerezik. Értelmetlen az, hogy egy egyszeri kölcsön miatt a kölcsön fölvevője gyerekeivel és unokáival örök időkre kamatfizetésre lesz kötelezve. Ez az "örökös kamat" egy oldalon átok a produktív osztályoknak, másrészt a népek elnyomójának, Júdának a hatalom és dicsőség alapja. A kamatok hatalmat adnak a pénzkölcsönző kezébe, mely valójában nyomasztóbb, mint a régi idők despotizmusa vagy urainak elnyomása. A régi idők ura mindig részt vállalt jobbágyai gondjában és védte őket a külső veszélyek ellen, mert azok megmaradásával saját gazdasági érdekei kötötték össze.

A pénzkölcsönző nem ismeri ezt a személyes érdeket kölcsönvevői épsége iránt; kemény szívvel zavarja el őket házukból és udvarukból, ha nem tudják fizetni kamataikat. Emellett megvan az az előnye, hogy az idegen tulajdon nem eladósodott része is tulajdonává válik. Kényszerárverezést irat ki adósa tulajdonára gyakran követelés magasságában és azzal a tulajdonnak azt a részét is megkapja, ami nem volt eladósodva. Egy új kamatrabszolgát helyez ebbe a tulajdonba és ezzel, aki esetleg munkaerejével megemeli a tulajdon értékét, ugyanígy jár el, saját igénye szerint. A kölcsönadó és kölcsönvevő között nincs semmi emberi kapcsolat; viszonyuk tisztán mechanikus, embertelen és lélektelen. A tőke felhalmozódása is lélektelen folyamat lett. A kamat és a tőke a tömeg vonzásának tiszta mechanikus törvénye alapján szaporodik, mely teljesen ostoba folyamat, semmi szervi értelme nincs.

Sombart ezt mondja: "A pénzkölcsönzésben a gazdasági tevékenység mint olyan elvesztette értelmét; a pénzkölcsönzéssel való foglalkozás sem a testnek, sem az elmének nem értelmes foglalkozása." (233.o.) Itt csak egy cél van: az anyagi siker, az új tőke nyerése és ezzel a pénzkölcsönző hatalmának növelése. Így lesz a kölcsöntőkének hatalma más emberek fölött és uralkodói állást kap, amely sem testi, sem szellemi, sem erkölcsi kiválóságon nem nyugszik. A tőke fogalmának a teljesen emberen kívül levő, teljesen képzeletbeli hatalmára alapul. Az "örök kamaton" keresztül beláthatatlan időkig idegen munkáét tesz saját szolgájává, és elnyomja a szellemi és erkölcsi erőket. A kamattal való tőkeképzés automatikus és szellemtelen dolog, mert egy idióta is el tudja végezni, és egy erkölcsileg lecsúszott személy is - egyszerűen egy elképzelés, egy hibás gazdasági szemlélet miatt.

"A pénzkölcsönzésben mutatkozik meg először világosan az a lehetőség, hogy saját izzadság nélkül egy gazdasági tevékenységgel pénzt lehessen keresni. Teljesen érthetően megjelenik annak a lehetősége, hogy erőszakmentesen idegenek dolgozzanak a kölcsönző számára." - így ír Sombart a 233. oldalon; nekünk úgy tűnik, hogy a kölcsön bezsebelése nem érdemli meg a "gazdasági tevékenység" nevet.

Ilyen szemlélet megismerése után furcsának tűnik, hogy éppen a pénzkapitalista zsidó sajtó állandóan gyűlöletet prédikál a régi idők urai iránt, és minden iránt, ami valahogy is emlékeztet azokra az időkre. A feudális urak, a lovagok, a nemesség középkori fogalmak, és mint ilyenek állandó támadási pontjai az úgynevezett "liberális" sajtónak, hogy az elbolondított, történelmet nem ismerő nép ne érezze, hogy hogyan senyved a kamat új urainak uralma alatt, akik sokkal önzőbb módon és brutálisabban dolgoznak, mint ahogy a legfigyelmetlenebb középkori feudális úr azt valaha is tette.

__________

XIV. Üzlet és vallás

Sombart gúnyosan beszél a "rémes mondásokról", melyeket Pfefferkorn, Eisenmenger, Rohling, Dr. Justus és társaik olvastak ki a zsidó vallási könyvekből. Jó lett volna, ha olvasóinak mintát is adott volna ezekből a "rémségekből", mert akárhányszor vizsgálták ezeket más lelkiismeretes tudósok: mindig ugyanolyanok maradtak. Ugyanaz a Sombart, aki nemrég arról számolt be, hogy a Talmud miatt az egész zsidó szellemi élet megmerevedett, és hogy minden pont, minden betű és minden szó jelentése fontos, képes arra, hogy pár oldallal később könnyedén ezt mondja: "természetesen ezek az egyes tanítások a hosszú évszázadok során másképpen hangzottak." Ez nem igaz. Csak annyi az igazság, hogy a Talmud kommentárjaiban a rabbik legkülönfélébb véleményei szólalnak meg, és hogy az ott kinyilatkoztatott tanítások és magyarázatok gyakran ellentmondanak egymásnak; ennek csak ennyi a jelentősége: Minden hívő zsidónak szabad azt az érvényes tant és magyarázatot magáévá tenni, amelyik neki különösen tetszik, mint érvényeset. Ha valahol ez áll: "Nem szabad a gojnak hazudnom, őt becsapni és meglopni", és egy másik rabbi azt mondja: "bizonyos körülmények között mégis megteheted", akkor a hívő talmudzsidó lelkiismeretének még további tere van. Így is és úgy is eljárhat, és mindig a törvényes keretek között marad, mindig talmudi jámbor zsidó marad.

A rabbik írásainak ezekből az ellentmondásaiból következik az ismert rejtvényjáték, amit a rabbik időtlen idők óta folytatnak nemzsidókkal. Ha valaki egy talmudi helyre hivatkozik, ahol ez áll: Te tehetsz rosszat a gojjal, akkor a zsidó rögtön föllapoz egy másikat, ahol ez áll: nem szabad ezt tenned. Ezért szemtelen Sombart, ha az első keresztény Talmudról írt tanulmányokra hivatkozva, arról a "tényleg kicsinyes játékról ír, amit az antiszemiták és keresztény vagy zsidó ellenfeleik emberemlékezet óta űznek. Azt kérdezzük csak, hogy melyik oldalról nézve kicsinyes ez a játék. Képrejtvényt maga Sombart játszik, amikor ezt mondja ezeket a dolgokat illetően: "Ha maguk a laikusok olvassák a vallásos írásokat, nekem az tűnik lényegesnek, hogy abban egyáltalán véleményt nyilvánítanak bármilyen kérdésről. Mert a jámbornak , aki tanul azokból az írásokból, elég az egyik nézet ahhoz, hogy ezzel védje meg érdekeit, ha azok ugyanabba az irányba haladnak". (240.o.)

Ezután a logika után azt gondoljuk, hogy Sombart is a talmudiskolába járt, mert ez igazi rabbinikai képrejtvény: Elég egy nézet is, ha éppen ez tetszik az olvasónak! - igen. De ha két, egymásnak ellentmondó nézet áll ott, akkor a jámbor olvasónak lehetősége van arra, hogy azt válassza ki, amelyik neki jobban tetszik. Sombart hozzáteszi: "Ez mind isteni kinyilatkoztatás, és az egyik hely ugyanolyan értékes, mint a másik." Helyes! Akkor itt a kettős erkölcs - melyet egy magát nemzsidónak tartó tudós nyilvánvalóan megvédelmez!

A rabbik írásai valóban bebizonyítják, melyeket biztosan a zsidó nép legkitűnőbb elméi írtak, hogy a zsidókból teljesen hiányzik az érzék a valódi erkölcs, az erkölcsi tudat. Számukra nincs jó és rossz: mindent csak a pillanatnyi előnyön mérnek. Friedrich Nietzsche, a naiv gondolkodó ebben csodálattal fedez föl egy "magasabb erkölcsi stílust" és arra érez kísértést, hogy "a jótól és rossztól való eltávolodottságának" tulajdonítsa ezt. Nem tudta, hogy ezzel az erkölcstelen zsidóságnak épített utat. Az építő és alkotó népek számára, az igazi kultúrnépek számára nincs "a jótól és rossztól való eltávolodottság"; nekik szigorú mértékek és mércék kellenek, hogy meg tudják különböztetni az építőt és pusztítót, a megtartót és a bomlasztót. Csak a héber, aki semmit sem akar fölépíteni, engedheti meg magának, hogy "a jótól és rossztól való eltávolodottságban" éljen.

Tisztességesebb, amikor Sombart bevallja: "A zsidó vallást ugyanazok az eszmék vezetik, mint amelyek a kapitalizmust jellemzik; az egyiket ugyanolyan szellem vezérli, mint a másikat." (242. o.). Valóban, az a lelkiismeretlen rablószellem, mely a modern kapitalizmus jellemzője annak legrosszabb formájában, melyet a Mammon szelleme jellemez, tölti ki a talmudi rabbinisztikai tant. Azt mondja, ez a vallás "Nem ellenállhatatlan kényszerből, nem a meggyötört lelkek szívének vágyából, nem a megváltásra vágyó lelkek boldogítására állt elő, hanem egy előre kigondolt terv eredménye, mint egy kiagyalt fejlődés terve, hasonlóképpen, mint egy diplomáciai föladat." (242. oldal). Az értelem művének nevezi azt, amely arra irányul, hogy a természetes világot letiporja és szolgájává tegye. - Milyen csodálatos összhangban van itt a kigúnyolt antiszemiták álláspontjával, akik évek óta ugyanezt mondják!

A zsidó tank kétségkívül hiúvá lett értelem, mely elvesztette minden kapcsolatát a természetes létezés és élet törvényeivel, mely elszakadt az értelemtől és a lélektől, és számtanpéldává szeretné alakítani környezetét. A racionalizmus szó, melyet szeretnek az ilyen lelki alapállás és életszemlélet leírására használni, itt nem a helyes kifejezés. A ráció értelmet jelent, tehát a természetes törvényekkel egybehangzó gondolkodást; az értelem nemcsak megértés, hanem ösztönökkel párosodott értelem, mely finoman érezve áthatja a dolgok lényét. Pusztán a megértés csak számolás ösztön és érzések nélkül. A zsidó gondolkodás ilyen. Ha Sombart azt mondja: "Racionalizmus alapja a júdaizmusnak és a kapitalizmusnak is", akkor ő hiú értelmi műről beszél, tisztán számítási példáról, és ha később ezt mondja:" A zsidó vallás nem ismert misztériumot", akkor inkább ezt kéne mondania: nem ismer idealizmust és igazi erkölcsöt, nincs étosza. Ha továbbá azt állítja a régi vallásokról, hogy ezek mindig hajlandóak voltak arra, hogy egy olyan tettet, mely miatt az ember szégyellte magát vagy amelyet megbánt, az Istenre tolja, akkor ez nagyszerűen illik csak a zsidó vallásra. Már az Ótestamentumban azt mondják, hogy Júda minden gonosz tettét, melyeket más nemzetek ellen követett el, Jehova parancsára követte el; A Talmud folytatja ugyanezt a játékot. Jehova nemcsak helyesel minden gonosztettet, de ő maga, mint a zsidó lény megszemélyesítője, hazudok és csal. Már a filozófus, Ludwig Feuerbach is a zsidó vallást mint üzleti szerződést jellemezte Júda és Istene között. Semmi olyan nincs ezekben a törvényekben, ami nem Izrael gyermekeinek anyagi hasznát tartaná szeme előtt. Jehova engedelmességet követel népétől, és azért készpénzt kínál jutalmul: "A haszonelvűség a zsidóság legfelső alapelve", írja Feuerbach. "A zsidók megtartották sajátosságaikat mind a mai napig; Istenük a világ gyakorlati alapelve: Önzés, mégpedig önzés vallási formában." Ugyanezt mondja Ernest Renan "Histoire des langues sémitiques" c. művében.

Nem különbözik ettől Sombart írása a zsidó tanról: " Nincs semmi olyan közösség Isten és ember között, amely nem olyan formában zajlana le, hogy az ember valami tórának megfelelő dolgot teljesít és Istentől ezért valami ennek megfelelő dolgot kap." (245.o.) De Jehova is csak készpénzfizetés ellenében tesz valamit népéért. Nem az önfeláldozó szeretet Istene, hanem olyan igazi üzletember, mint maga a zsidó; és így az egész zsidó vallásból hiányzik minden magasabb erkölcsi vezérfonal. Nincs benne semmi, ami fölemelné az embert egy magasabb szintre, nincs önzetlen önfeláldozás, nincs az ideálok tisztelete. Mindig csak "állandó méricskélése az előnynek vagy kárnak, melyet egy tett vagy annak nem kivitelezése maga után von, és egy nagyon bonyolult könyvelés, hogy az egyén tartozik és követel oldalát egyensúlyban tartsa." (245.o.)

Ilyen Sombart szerint a zsidó jámborság; és ahogy a zsidó gondolkodásban minden a szolgáltatás és ellenszolgáltatás, a készpénzben való fizetés és szerzés körül forog, így az úgynevezett zsidó vallásban is a pénzszerzés lesz az egyetlen és legmagasabb életcél. Az uzsorás szellem az istentiszteletbe is beleivódik a zsidóknál, amelyről Sombart azt jelenti, hogy néha szabályos árverés jelleget vesz föl. Így például a Tóra-hivatalokat a zsinagógában a legtöbbet ajánló kapja meg.(Sombart, 249.o). Azt is igazolja, hogy maguk a rabbik nagy üzletemberek voltak; és így igazat kell adnunk neki, amikor arra utal, hogy a zsidó vallási rendszer segítette elő a zsidóság kapitalista pályáját. Más szavakkal: Az úgynevezett zsidó vallás nem más, mint bölcs üzleti szokások vallási formába öltözése.

Egy népnek biztosan nem válik becsületére, ha olyan erkölcsi tant talált ki és követ mind a mai napig, amely valóságban mentes minden erkölcstől. De hogy ne függene a héber makacsul ezen az örökölt művön: hiszen ennek segítségével van a siker az ő oldalán! Hogy ne tisztelné Jehováját, aki neki olyan kitűnő tanácsokat ad üzleteinél? A többi nép végzetes gyengéje, hogy viszonyukat a zsidókkal eddig nem látták át tisztán, és nem fedték fel a zsidók útját és módját a meggazdagodásra. Így a zsidóban az az őrült gondolat alakult ki, hogy az ő intelligenciája nemcsak magasabb, mint a többi emberé, hanem vallása is a jobbik.
* * *
A valóságban nem lehet mélyebb ellentét, mint Krisztus nem földi, magas idealizmusa, amely az anyagi világot megveti, és a rabbinizmusnak a csak az anyagi jólétre és földi élvezetekre alapuló lelkülete. Sombart ezt mondja: "A zsidók a legnagyobb ellentétben állnak a keresztényekkel, akik vallása megpróbálja a földi élet örömeit csökkenteni. Ugyanolyan gyakran, ahogy az Ótestamentum írásaiban a gazdagságot dicsőítik, éppolyan gyakran átkozzák azt az Újtestamentumban, és a szegénységet dicsérik." (259. oldal).

Érthető tehát, hogy a jámbor zsidó és a jámbor keresztény a kereső életben egyenlőtlen szerepeket játszanak. A keresztény azért akar keresni, hogy fönttartsa életét, a zsidó pedig gazdag akar lenni, hogy élvezzen és uralkodjon, és itt fölvetődik a kérdés: A keresztény világtól elszakadt vallás talán tudat alatt talán annak volt a segédeszköze, hogy az árja népeket a zsidóság aranybéklyóiba vonja?

De míg az árja népek életszemlélete és erkölcsi kötelességei az idők folyamán mind szabadabbak és emberibbek lettek, a zsidóság 300 év óta egy lépést sem haladt előre erkölcsi tekintetben. Törvénye merev és változtathatatlan mind a mai napig. Ami írva van, az írva van, és ma is éppen úgy érvényes, mint az első napon, amikor a legenda szerint azt Jehova diktálta Mózesnak a Szinai hegyen. A zsidó törvény merev betű szerinti törvény, mely minden saját értelmet kikapcsol és minden szabad ítélkezést. A hívőt hangtalan szolgává teszi. Ha mindig újra arról van szó, hogy a zsidók voltak tanítóink az erkölcsi-vallási dolgokban, és vallást kaptunk volna tőlük, akkor ebből teljes tudatlanság szól, vagy a tények tudatos elferdítése. Júda népe sohasem volt erkölcsös és jámbor a mi fogalmaink szerint, és ezeken a területeken hiányában van minden érzésnek. Aki a héber vak betűkövetésében a legnagyobb fokú jámborságot látja, az teljesen félreérti az igazi ember lelki, erkölcsi természetét. Lagarde ezt mondja helyesen: "Egy vallás csak akkor élő, ha rajta változtatnak." Tényleg, csak az erkölcsi tökéletesség állandó keresése, és az állandó keresés és elmélyülés teszik a vallást igazi vallássá. Ha semmi ilyesmi nem lelhető föl, akkor nincs vallásról szó! Ebből az álláspontból is nézve, a zsidó vallás nem támaszthat igényt arra, hogy valódi vallásnak nevezzük.

Sombart ezt írja Izrael Tórájáról: Az abban levő isteni parancsokat és tilalmakat a jámbornak szigorúan be kell tartania; kicsit és nagyot; értelmesnek és értelmetlennek tűnőt; ezeket teljesíteni kell, a legszigorúbban, úgy, ahogy ott állnak, azon egyszerű okból, mert ezek Isten parancsai," (262 o.) Tehát: Értelmet és önálló gondolkozást, saját erkölcsi érzéket és lelkiismeretet ki kell szükségszerűen kapcsolni, hogy a zsidóságot alkalmassá tegyék sajátos feladatára, melyet világi misszióként bíztak rá: a népek anyagi és erkölcsi tönkretevése és azok tulajdonának elvétele saját javukra. A zsidó nép akarat nélküli eszköze egy elvont eszmének, melyet "isten" fogalmazott meg, és amely végső célja a becsületes emberiség kirablása és megsemmisítése. Ennek a harcnak a hajtóereje az embergyűlölet, az életellenes akarat és a rossz szellem.

Felületesen szemlélve, tehát mindazok számára, akiknek a valódi vallásosság ismeretlen fogalom, a zsidó tan természetesen vallásnak látszhat, mert ez a legapróbb életjelenségekkel is foglalkozik (például a WC-ben való viselkedésre) és minden előírást közvetlenül Isten parancsolatának nevez. Emellett a zsidók nyelvének különleges pátosza van, ahogy ezt már Goethe hangsúlyozta, és szereti a túlzó kifejezéseket. De a jóhangzású szavakat nem szabad, hogy félrevezessenek. A mindennapi életben is gyakran az viseli legkevésbé szívén az ügyet, akinek a leggazdagabb a szóáradata és a legcsillámlóbb kifejezéseket használja, másfelől az, akinek lelkét a túláradó érzelem feszíti, gyakran nem képes érzéseit szavakkal kifejezni. A zsidók írása és beszéde gyakran olyan dolgokat említ fennkölt neveken, melyek valójában alacsonyak sőt erkölcstelenek, és ezáltal ott is vallásos benyomást keltenek, ahol ilyesmiről nincs szó.

Másfelől a vak engedelmesség, mely szolgaian követi a törvény szavait, megnöveli ennek a "vallásnak" az üzleti felügyelőjének hatalmát, a rabbiét. És így lehet elmagyarázni, hogy az uralkodni kívánó papoknak a zsidók alázatos jámborsága példásnak tűnik. A valóságban a héberek sok szent szót kölcsönöztek más, mély hitre képes népek vallásaitól, hogy azok mögött rejtsék el világi, önző szándékaikat. Ha egy viszonylag becsületes héber, mint Dr. Jakob Fromer azt állítja, hogy a zsidóságban minden etika /Lásd Dr. Jakob Fromer: "A zsidóság lénye" c. művét. Az írót hittársai néhány nyílt kritika miatt csúnyán ledorongolták. / , akkor ő ezzel csak azt akarja mondani: minden abban a gyakorlati használhatóság szerint van kiszámolva, mert az erkölcs fogalma idegen ennek az embernek. Úgy gondolom, hogy a héber etika alatt annak a művészetét érti, hogy minden cselekedetre, a legaljasabbra is jámbor köntöst húzzon, akár csak azzal, hogy azt Isten akaratának mondja. Például egy héber, aki valakit meg akar lopni, képes arra, hogy szándékát ezekbe a szavakba öltöztesse: "Istenem uram, erőt adtál nekem az idegen java fölött, és lásd, én igyekszem eleget tenni isteni akaratodnak."

Ilyen módon vitte be a héber az emberi életbe a valótlanság és álszentség alapgondolatát, amely mentes minden természetességtől és erkölcstől, és az emberiség többi részét is el akarja szakítani a természettől és az értelemtől. Meglepően sikeres és éppen azon van, hogy az emberiséget a zsidók elkorcsosultsági fokára nyomja le. Azt mondhatjuk: a zsidóság kísérlet arra, hogy az emberi életet elválassza a természettől és tiszta értelmi számolási példává tegye. Ebben áll a héberség híres "intellektualitása". Élet egyedül, függetlenül a természettől nem lehetséges hosszabban; és ahogy a héber bomlasztó értelmével sehol sem volt képes arra, hogy megtartsa államát, hogy saját önálló társadalmat és kultúrát hozzon létre, bomlasztását behordja a kultúrnépek közé. A héber mindenben a paraziták jellemzőit mutatja. Létezésének alapját nem a természetből, a földből, hanem egy másik élőlényből szerzi, akinek tagjait kiszívja. De a parazita, ha nem tudja áldozata nedvét és erejét kiszívni, és ha nem tud más hordozóra áttelepülni, akkor maga is elpusztul áldozataival együtt. A parazita természetben kevés ésszerű van, inkább vak és mohó ostobaság, amely végül saját létének alapjait is tönkreteszi. A zsidók tehát nem "racionalisták", ahogy Sombart nevezi őket, hanem oktalan, rövidlátó értelmű emberek, röviden paraziták.

Elfordulásában minden természetestől a héber nem ismeri a természetben való örömet. Egy bimbózó virág, egy énekesmadár számára nem léteznek, alig veszi őket észre. / Ahogy Heinrich Heine a növényeket olyanokra osztja föl melyek ehetőek és nem ehetőek, csupán igazi zsidó szemléletmód. / Olyan emberi érzelmek, melyek józan előnykeresésének útjában állhatnának, szeretet és együttérzés más lényekkel számára ostobának tűnik. A talmudi tanokban nincs ilyesmire hely. A rabbinizmus viszont keményen iskolázza a zsidók elméjét, melyhez fogható csak a jezsuiták iskoláztatásában található. Itt mindent arra képeznek ki, hogy az iskolázott kemény szerszám legyen az idegen akarat alakításában. Szívjóság, lágyság és érzelmi puhaság nem tűrhető, mert ezek befolyásolhatják az üzlet célszerűségét. Sombart a zsidó tant "célszerűségi mechanizmusnak" nevezi. Némely dolog a rabbinikai írásokban tényleg erkölcsösnek és ésszerűnek tűnik; így mindenek előtt a folyamatos igyekezet az erkölcstelenség ellen, sőt, a nő e és minden természetes életöröm elutasítása. "ne kéjelegjenek szemeid nőkön, ne halld hangjukat, ne nézd alakjukat. Még a ruháját se nézd tetszéssel!" Ezt halljuk folyamatosan; de hogy néz ki ez a gyakorlatban? ősapáink óta úgy ismerjük a hébert, mint a legszégyentelenebb nőcsábászt.

Ha a Talmud rabbik ilyen szorgalmasan óvnak az erkölcstelenségtől, ennek fő oka valószínűleg félelmük saját gyöngeségüktől. Még Sombart is beismeri, hogy a zsidók rendkívül érdeklődő nép a nemi dolgok iránt, akiket Tacitus "projectissima ad libidimen gens"-nek hívott. Ahogy mindenben, a héber ebben is természetellenes; vágya és kéjsóvársága itt is túlmennek az értelmes mértéken.

A zsidók elkülönülése

Menjünk vissza a zsidó vallás és a kapitalizmus viszonyára. Sombart is bevallja, hogy a zsidó tan célja: a természet elleni vagy azzal szembeni élet folytatása, hogy egy olyan gazdasági rendszert, mint a kapitalista, amely szintén a természettel szemben és az ellen működik, építsen föl. A zsidók vallása szolgál ehhez eszközként. "Hogy a kapitalizmus kibontakozhasson, először a természetes, ösztöneitől irányított embernek először minden csontját el kellett törni, először egy különleges ésszerűen kialakított lelki mechanizmust kellett az eredeti természetes élet helyére tenni, és az élettől való elvárásokat és életátgondolásokat visszájára kellett fordítani. A homo capitalisticus mesterséges és mesterségesen kialakított lény, amelyből kiindult ez a visszájára fordítás." (281 o).

Miből következnek ezek a sajátságos célok? Melyik természetes embernek lehet az a kívánsága, hogy minden természetes ösztönét letagadja és megfordítsa? Itt nem áll az, amit Sombart gondol és amit néha általánosan gondolnak, hogy a héber egy ravaszul kidolgozott életről vallott tan eredménye, hanem inkább: a furcsa tan a héber eredetével és viszonyával a tisztességes társadalomhoz függ össze. Van egy olyan elképzelés, hogy a héberek a régi nyugati kultúrnépek kitaszított elemeiből tevődik össze /Lásd Fritsch:A zsidókérdés kézikönyve, 29,. kiadás, 246 oldal: "A hamis isten", "A zsidóság eredete és lénye" c. fejezete, 9 kiadás, 150-163) /, gondoljunk az indiaiak csandalájára, amely a becsületes kasztokból kitaszított degeneráltakat és bűnözőket foglalja magában, hogy magyarázatot kapjunk a zsidó szellem sajátos voltára. A kitaszítottak, akiket a többi kaszt megvetett, úgy bosszulták meg magukat, hogy minden erkölcsi fogalmat kigúnyoltak és feje tetejére állították. Ami a többieknek szent volt, azt megvetették; ezzel szemben olyan elveket tartottak nagyra, amelyeket mások megvetettek. "Ott semmi sem szent, ami nálunk szent; másfelől megtehetik azt, amitől mi undorodunk" így jellemzi Tacitus a zsidókat. Valóban, a zsidóság lényege az erkölcsös emberiség minden álláspontjának kifordítása. Lehet, hogy tudatosan, lehet hogy tudat alatt: A héberek a névadásnál is megfordították a dolgokat: A kitaszítottakat "kiválasztottaknak" nevezték. A kényszerű kizárásból - a csandalák nem lakhattak a becsületes kasztok között - önkéntes elkülönülést csináltak; végül különállásukat törvényre emelték, és a maguk részéről - mint a középkor cigányai és utazó emberei - megvetéssel tekintettek mindenkire, aki nem tartozott szövetségükhöz, minden becsületes emberre.

A zsidók elkülönülése a z emberiség többi részétől mindig is önkéntes volt; nem kényszerítették őket gettóba, hanem önként egyesültek ott, hogy furcsa szokásaiknak egymás között hódoljanak, és azért is, mert a törvény megtiltotta érintkezésüket más emberekkel. Ezért az az állami hatóságok gesztusa volt, ha megengedték a hébereknek, hogy zsidónegyedet építsenek maguknak. Ezt néhány zsidó történetíró is kerítés nélkül megvallja azzal indokolva, hogy elsősorban a gettói élet tartotta meg a zsidó népet. Sombart ezt mondja: "A zsidók maguk hozták létre a gettót, amely nemzsidó szempontból is eredetileg adomány volt, előjog, és nem jelentett ellenségességet. Külön akartak élni, mert úgy vélték, hogy fölötte állnak a környezetükben élő egyszerű népnek; mert ők magukat a kiválasztott, papi népnek tartották." (282 o.) "Idegenellenességük és elzárkózási hajlamuk a már a középkor előtt is jellemezte őket" (283 o.) Hiszen már a legrégibb idők óta tilos nekik más népekkel vegyes házasságot kötni; és az Ótestamentum tele van ellenséges kitörésekkel a környezetük ellen: Edom és a kananaiták ellen. "A zsidóknak sorsuk, mely vallásuk volt, szerint kellett és úgy is akartak élni." véli Sombart (284 o.)

A befogadó népek sokszor jóindulattal és bizalommal fogadták a zsidókat; a középkorban is nemcsak jogaik, hanem direkt előjogaik voltak, mégpedig a püspöki pálca irányítása alatt. Egy Hausmann nevű speyeri püspök a tizenegyedik században egy megerősített zsidó várost épített föl, ahonnan igazi rablóhadjáratokat vezettek a vidék ellen úgy, hogy nem lehetett elcsípni őket. Nem kellett visszaadniuk a lopott árut, melyet náluk megtaláltak, vagy tetszőleges árat követelhettek érte.

Ennek a vallási okokból létrejött együttlakásának és a zsidóság elkülönülésének a néptől az általunk már részletesen tárgyalt idegenség volt a fontos következménye, vagyis ahogy a zsidó kilépett a gettóból, minden üzlete idegennel folytatott üzlet volt." Így ír Sombart (284 o.) De az idegenek jog nélküli lények, állatok, kizsákmányolható lények. Különösen meg volt engedve ezek kiuzsorázása, sőt ajánlott volt; és ha a talmudi írásokban olyan helyek is vannak, melyek ennek ellenkezőjét látszanak tanítani, ezek csak a rabbinikai zsidóság körében szokásos álcázások, melyek a tényleges értelmet el akarják titkolni. Ezt maga Sombart is bevallja: "Az volt az érzésem, hogy a viták nagy része arra szolgált, hogy azt a rendkívül világos tényállást, melyet a Tóra teremtett, mindenféle kétértelműséggel akarták érthetetlenné tenni." (268. oldal) Tehát: az idegentől vehetsz uzsorát, áll világosan a zsidó tanban (Mózes V., 23, 20); és minél több pénzt szerzett egy héber életében jogtalanul annál elégedetten pillanthat vissza életére, mert hiszen így szolgált legjobban Istenének, annak a Jehovának, akinek az a vágya, hogy a világ minden népét rabolják ki és irtsák ki. "Míg a jámbor keresztény" így Sombart tovább " aki életében uzsorázott, halálos ágyán bánta ezt és kínokat állt ki sőt még halála előtt gyorsan hajlandó volt tulajdonát elvetni magától, mert ez mint jogtalanul szerzett vagyon égette lelkét, a jámbor zsidó halálos ágyán mosolyogva tekintett tele ládáira és dobozaira, ahol az aranypénz volt, melyet hosszú élete során a nyomorult keresztényekből szedett ki; ezen a látványon elégedetten pihent meg szeme, mert minden kamatfillér, ami ott volt, szinte áldozat volt istenének. " (287 o.)

Sombart úgy véli, hogy csak tudatlanság vagy rosszindulat tagadhatja, hogy az "idegen" a zsidó szemében különleges esetet jelentett, mivel kötelezettségeik mindig csak a "felebarátokra", azaz a zsidótársakra vonatkoznak, és hozzáteszi: "De azon az alapgondolaton, hogy az idegenekre kevésbé kell tekintettel lenned, mint fajtársaidra, a Tóra óta semmi sem változott". (287 o.) Ez fontos dolog elismerése, és szeretnénk azoknak mindig szeme előtt tartani, akik úgy vélik, hogy a zsidó tan ma már nem lenne érvényben és a Talmudban túlhaladott dolgok vannak. Ezeket a szavakat rögtön megcáfolja Sombart, azaz azt, hogy a Talmud tana változott-e az évszázadok során: "Ez egészen merész álláspont: Az idegent becsaphatod, a számolásban is átverheted, ezzel nem követsz el bűnt, ezt ott is még meg is erősítették, ahol a talmudtanulás formális hajszálhasogató módját kifejlesztették, mint ahogy a sok keleteurópai zsidó közösségben." (289 o.)

Még a pártatlanságtól messze levő zsidó történetíró, Graetz is bevallja: "Csavarni és kicsavarni, ügyvédi ravaszkodás, trükkök és előzetes megbeszélések az ellen, ami nem állt érdekkörükben, lett a lengyelországi zsidó alapvető tulajdonsága. Hagyománytisztelet és jogi érzék éppen úgy elveszett belőle, mint az egyszerűség és a valóság iránti érzék." Mi viszont úgy véljük, hogy az erkölcsi tisztesség a zsidóból nem elveszett, hanem ez öröklődési hiba, mert ennek hiánya nemcsak a Talmud léte óta, hanem már az Ótestamentumban is hiányzik. Olvassuk csak el, hogy milyen áruló módon kezelték Jakab fiai a tisztességes hevitákat, hogy beszélték őket rá a körülmetélésre, és a sebláz alatt rájuk rontottak és agyonverték őket (Mózes 1, 34).

Figyelemre méltó, ahogyan sok rabbi mély alapossággal foglalkozik a különféle üzleti gyakorlatokkal; és az megint igazán talmudi, ha ennek során látszólag állandóan óvnak az erkölcstelen gyakorlattól, míg a tilalmakat később újra megszüntetik és az eljárást megengedettnek nyilvánítják. Így Jehuda egy lélegzettel írja: "A kiskereskedő ne osztogasson gyerekeknek cukorkáét és mogyorót, mert ezek emiatt rászoknak, hogy hozzá járjanak, - de a bölcsek megengedik ezt. Az árat sem szabad rontani, de a bölcsek úgy vélik: legyen szép emléke (azaz ez dicséretes szokás). Abba Saul elhatározza, hogy a kétfelé vált babot nem kell fölszedni - de a bölcsek megengedik ezt."

Itt látható a Talmud kettős erkölcse egyszerű módon láthatóvá téve - anélkül, hogy tudatosulna, hogy itt ellentmondásos és erkölcstelen dolgot tanít. Azt akarja mondani: Minden tilos és minden meg van engedve; a ti föladatotok az, hogy a legtöbbet hozzátok ki a dologból. A Sulchan Aruch írói ezt teljesen nyíltan fejezik ki; ezt mondják a Chochen hammischpatban, 228,18: "A kiskereskedőnek szabad a nála bevásárló gyerekeknek mogyorót és hasonlókat ajándékozni, hogy magához vonzza őket; olcsóbban is adhat el, mint a piaci ár, és a többi eladó semmit sem tud ez ellen tenni." Az ár gátlástalan alákínálása és a verseny adja a zsidó lét velejét; minden meg van engedve, ami megkönnyíti az üzletet; minden szabad, ami a zsidóknak lehetővé teszi a többiek túlszárnyalását és kizsákmányolását.

Ezért mondja Sombart e fejezet végén: "Isten (azaz Jehova) a szabadkereskedelmet akarja, isten az iparűzés szabadságát kívánja. Micsoda hajtóerő arra, hogy tényleg részt vegyenek a gazdasági életben!" (292. o) Érdekesek Sombart utalásai az angol puritanizmus és a júdaizmus egyező vonásaira; ezen az összefüggésen már Heine is gúnyolódott, amikor a puritánokat "disznóhúst evő zsidóknak" nevezte.

Ahogy Sombart hangsúlyozza, a zsidókat a 17. században Angliában a puritánok szinte fanatikusan tisztelték, és sok írásban próbálták bebizonyítani, hogy az angolok a zsidók közvetlen leszármazottai. Mindenesetre bizonyos ájtatos körök Angliában azon fáradoznak, hogy életvitelükben, neveikben és más külsőségekben a zsidók legyenek példaképeik. Ez a szimbiózis addig ment, hogy a keresztény papság és még a keresztény laikusok is előszeretettel tanulmányozták a rabbinikai irodalmat. Sombart utal egy "doromboló könyvecskére", mely 1608-ban "Kálvinista zsidótükör" címen jelent meg és többek között a puritanizmus (kálvinizmus) és a zsidóság kapcsolatáról szól. Figyelemre méltó benne ez a mondat: "A zsidók minden országban be akarják csapni a népet."

Holland és német ájtatos körökben is (Wuppertal, Svábföld, stb...) is megtalálhatók az angol puritanizmus hívei a névadásnál, a szombat tiszteletében, stb.. Ezek kétségkívül a legerősebb támaszai annak, hogy a német protestáns egyház az Ótestamentumra támaszkodik. Igen, még olyan protestáns papok is vannak, akik képesek arra, hogy a zsidókat állítsák a vallásosság példaképeinek - és talán tudat alatt - inkább a zsidóságnak csinálnak reklámot, mint a kereszténységnek.
__________

XV. A faji probléma

1. Általában
A XII. fejezetben Sombart a zsidó sajátságokat faji szempontból vizsgálja meg. Úgy véli - egy oldalütéssel a gonosz antiszemitákra - hogy a faji probléma és a népek lelkivilága dilettáns szeszélyek labdájává vált, és hogy különösen a zsidó lény vázolását "durva ösztönökkel megáldott durva lelkek politikai sportként művelik". Nem tagadható, hogy a zsidóellenes mozgalomban olyan irányzatok és személyek is fölbukkantak, akik egy kemény vizsgán nem állnák meg helyüket; de manapság olyanok is, akik másként gondolkodók kigúnyolásában nem is lehetnének bántóbbak, minden antiszemita megnyilvánulást fölülről lefelé ítélnek el. Ennek ellenére jelentős és tiszteletreméltó emberek voltak már szószólói ennek a mozgalomnak, vagy még ma is azok. Nem akarunk itt arról beszélni, hogy minden idők nagy emberei, filozófusok, mint Giordano Bruno és Voltaire éppen úgy mint Fichte, Herder, Schopenhauer és Feuerbach, államférfiak mint Nagy Frigyes, I. Napóleon és Bismarck, művészek mint Richard Wagner és Liszt Ferenc is a zsidók ellenzői voltak. / Ezeknek az embereknek az írásaiból vannak kivonatok a "Zsidókérdés kézikönyvében", 29. kiadás, 41-197. oldal. Részletesen tárgyalja a faji kérdést az ismert földrajztudós Rich. Andree: "A zsidók néptana", Bielefeld 1881. Lásd a függelékben Hans F. K. Günther "A német nép fajtana" c. könyvet (J. F. Lehmanns kiadó, München.) /

Az újabb antiszemita mozgalomban is olyan emberek, mint Paul de Lagarde, Eugen Dühring és Adolf Wahrmund, akik mint szóvivők olyan mély tudásúak, amilyen ellenfeleiknél biztosan nem található meg, bármennyire is kicsinyíti ezt a zsidó uralom alatt álló nyilvános sajtó, vagy hallgatja agyon őket. Mindenek előtt azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a gonosz antiszemiták nyúltak először a faji kérdéshez, és ébresztették föl újra a faji öntudatot a népekben. Ha eredetileg csak az árják és zsidók közötti különbséggel foglalkoztak, ma, munkájuk az egész faji mozgalmat mozgásba hozta, és az antiszemiták alapvető nézeteire alapul. Ha a zsidóellenes mozgalomban itt-ott durvább kifejezések is hallhatóak, és a hébereket nem mindig becenevekkel illetik, akkor is éppen a zsidó oldalon a legkevesebb ok van arra, hogy érzékenykedjenek. Emlékezzünk csak vissza arra, hogy a zsidó humoristák az úgynevezett vicclapokban, melyeket szinte kizárólag héberek állítják elő, hogy támadják a többi népet, rendet, vallást és a politikai ellenzéküket.

Nevetséges finomkodássá válik ez a megrendülés, ha zsidó oldalon - ahogy ezt Friedrich Hertz és mások teszik - vitatják, hogy ma még egyáltalán léteznek zsidók. Ez több mint nevetséges állítás. Ameddig az úgynevezett zsidó vallás létezik, addig a zsidóság zárt, ellenséges hatalomként fog a többi nép között élni. De még akkor is, ha ezt a vallást ki lehetne irtani, a rendkívül szívósra kitenyésztett zsidó faji sajátosságok még sokáig tovább fognak működni.

Sombart azon fáradozik, hogy becsületesen helyükre tegye azokat a fecsegőket, akik a zsidó faj és sajátságok létezését tagadni akarják; kifejezetten elutasítja Houston Stewart Chamberlain álláspontját (a tizenkilencedik század alapjaiban, 3. kiadás, 1901-ből, 457. oldal), amely ezt a furcsa nézetet vallja: "Másfelől értelmetlen, egy legigazibb zsidót, aki le tudta vetni Ézra és Nehemiás béklyóit, kinek fejében Mózes törvénye van, és kinek szívében nincs helye mások megvetésének, zsidónak nevezni". Ezt a nézetet illetően kétséges az, hogy a zsidó faji sajátságaiban gyökerező alapállása, ahogy ezt Mózes, Ézra és Nehemiás előkészíti és a későbbi talmudi rabbinizmus erősen eltúloz, valaha is elhanyagolható lesz-e. De még ha ez lehetséges is lenne valaha, a zsidó vérében a zsidó ösztönök tovább fognak működni. Amíg nem lesz arra példa, hogy a zsidó kereskedő fia paraszt vagy kalauz, ács vagy hajós lesz, addig senki sem hihet Júda népének igazi emberré és németté válásában. Egyetértünk Fichtével abban, aki szintén nem hitt a héber megváltoztathatóságában, hogy "egy éjszaka le lehet vágni minden fejet, és másikat ültetni helyükre, melyekben nincs egy zsidó gondolat sem."

Ez találóan mutatja be a zsidó faji lény elpusztíthatatlanságát. A faji probléma tanulmányozása arra tanított bennünket, hogy az ember vérsége és szelleme között feloldhatatlan kötelék van. "Az ember lelke vérében lakik" mondja már az Ótestamentum is, és ezzel azt fejezi ki: Az ember szelleme elválaszthatatlan vérétől. Ezt teljes komolyságában kell értékelnünk. Az állatokban már régen becsüljük vérüket és fajukat; nem várjuk el, hogy a pudli vadászkutyává váljon, vagy a brabanti ló versenylóvá legyen. Tudjuk, hogy a vérrel jó és rossz tulajdonságokat öröklünk.

Az nem igaz, hogy minden jó és rossz tulajdonságoknak változatlan formában tovább kellene öröklődniük nemzedékről nemzedékre, és hogy egy zseniális apa gyerekei mind zsenik, vagy egy bűnöző gyerekei csupa bűnözők lesznek; de azért az átlagos tulajdonságok bizonyos fokon öröklődnek, és csak olyan eltérések lépnek föl, amilyeneket a természet játéka megenged. Ha a mai emberiség öröklődésében viszonylag kicsi az állandóság, azt valószínűleg arra az erős faj és csoportok közötti keveredésre vezethetjük vissza, amely századok, sőt évezredek óta történik. A tiszta fajok szinte teljesen elvesztek, és csak keverékek élnek környezetünkben. Ennek ellenére nem szabad a fajiság hatását egyszerűen tagadni. Nekünk németeknek ma tényleg kevés okunk van arra, hogy fajunkra különösen büszkék legyünk, mert értéke erősen lecsökkent, vére és szellemisége zavarossá lett. De ez nem szabad, hogy abban gátoljon bennünket, hogy a fajiságot magasra értékeljük és azt például fajápolással újra megjavítsuk, amit fajunk felelőtlen elhanyagolásával vétkeztünk.

Tény az - és valószínűleg ez az egyetlen dicséretes, amit a zsidókról mondani lehet -, hogy a héber népben a faj védelme erősebben fejlett, mint a többi népekben, lehet hogy bizonyos céllal, lehet hogy a merev törvény miatt tudat alatt, amely a nem a fajhoz tartozót idegenként kezeli és megvetését tanítja. Így igaz az, hogy a zsidó népben a faji tudat ma még erősebben fejlett, mint más népekben, szellemileg és testileg is. A héber majdnem mindenütt megismerhető más népek között, mind külsejéről, de még inkább szellemi hozzáállásáról. Ez a faji állandóság akkor is megmarad, ha más népekkel keveredik. A zsidó professzor Eduard Gans ezt mondta: "A keresztelés nem használ, mi a századik nemzedékben is zsidók maradunk mint 3000 éve. Nem veszítjük el fajunk szagát. Minden nővel való közösülésnél fajunk dominál: ebből fiatal zsidók lesznek."

Ha valaki ezen tények ellenére tagadni meri a zsidó faj létezését, annak a valóság felismeréséhez kevés érdeke fűződik. De mi jól értjük, hogy miért kellemetlen a hébereknek, ha más népek faji fölismerését és faji öntudatát nőni látják. Abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, a zsidók idegensége igazán tudatos lesz, és ez a héberek üzletét minden módon megnehezíti. A zsidó utánozhatatlan változási képességgel keveredett más népek közé és azt színlelte, hogy közéjük tartozik - ez a körülmény rendkívül megkönnyítette a többiek becsapását. Ha a népek újra saját voltukra ébrednek és szellemi és erkölcsi értékeikre találnak, akkor a hébert hamarosan meg fogják próbálni távol tartani maguktól, mint házi békéjük zavaróját és harmonikus fejlődésük elrontóját.

2. A zsidók pszichológiája

A zsidó alkalmazkodási képessége biztosan nagy; de téves lenne azt remélni, hogy attól, hogy külsőleg beleilleszkedik a népek életviszonyaiba, bele is olvadna a népekbe. A zsidó sajátosságok túlságosan különbözőek más népek sajátosságaitól ahhoz, hogy egy tényleges beolvadás valószínű lenne. Végül is a zsidó életszemlélet és a zsidó erkölcsi törvény az, amely nem engedi meg a tartós közösséget más népekkel.

Sombart hiábavaló kísérletet tesz arra, hogy a héber lényét bizonyos fogalmakba foglalja. Csak néhány rossz tulajdonságot lát bennük, és ezeket sem hozza kapcsolatba azok ehhez illő jellemvonásaival. Azok a zsidó tulajdonságok, melyeket fölsorol, nekem nem tűnnek elégségesnek. Azt hiszem, nem sokan mondanak ellent, ha az átlagos zsidót így jellemzem: beszédes és jól beszél, pénzsóvár és takarékos, pimaszul merész és változásokra képes, nem szereti a testi munkát, kéjsóvár és szégyentelen, hiú, gyáva és pimasz. Csak kevés olyan zsidó van, akiken ne lenne megfigyelhető ezeknek a tulajdonságoknak a többsége.

Ha Sombart mindig újra "nagyszerű szellemi képességeikről" beszél, akkor itt a józan zsidó számolási képességről beszél, a hideg értelmi tevékenységről, mely a lelki életet elnyomja, szemben a mélyebb lelkű emberekkel. A hébereknek az a sokat dicsért intellektualitása valójában csak egy förtelem. /Ezt igazolja a keleti utazóként ismert Vámbéry Ármin (eredetileg Bamberger) jelentésében a keleten élő zsidókról (1879), ahol azt mondja, hogy őrület azt föltételezni, hogy az Európai zsidók intelligensebbek lennének, mint a körülöttük élő népek, mert Középázsiában a hindukkal és örményekkel szemben mindig alul maradnak. /

Mit akar egy nép, melynek nincs semmi termelő képessége, amely ravasz csalással dolgozott és másokat csábító szavakkal nyert meg szándékai támogatására? Nem vitatható, hogy a héberek között néha volt egy-egy tehetséges tudós, orvos, ügyvéd, de mindig csak addig, ameddig arról volt szó ezeken a területeken, hogy valaki magát hidegen számító és körmönfont értelmével tegye ismertté. Emellett az erkölcsi kisebb értékűség szinte előnyben részesült. Aki nem veszi komolyan kötelességeit az emberiséggel szemben, annak néhol nagyobb a szabadsága egy olyannal szemben, akinek lelkiismerete és tapintata határokat szab. Ha a zsidó kereskedő rosszminőségű árujával sikeresebb versenytársainál, így ez más területen is megtörténhet. Kötelességtudás, lelkiismeret és becsület nem túl fontosak a hébernek az értelemhez viszonyítva. A zsidó minden esetre okosként akar föllépni; más dolgok nem fontosak számára.

Sok olyan zsidó közmondás ismert, amelyek a butaságot rosszabb dolognak tartják, mint bármi más erkölcsi és szellemi hiányosságot. Körülbelül ilyen formájúak: Lehetsz gazember, ha ravasz vagy. Míg a becsületes és erkölcsös népeknél a fő súly az erkölcsös jellemen és a szellemiségen van, a héber az embert értelme után ítéli meg. Aki okos, az szerinte csodálatra méltó, akkor is, ha okosságát más emberek kárára használja - talán akkor még inkább! A zsidó sajtóban ez gyakran megfigyelhető, amikor komoly bűnözőket azzal próbálnak mentegetni, hogy tettükhöz nagy mennyiségű agymunka volt szükséges. Az erkölcsi fogalmaknak az ilyen összezavarása az értelmi mércével az egyik legveszélyesebb módszere a hébereknek arra, hogy elrontsa a népeket.

Sombart a zsidó alapelvet - valószínű a sajátját is - ezekkel a szavakkal írja le: "Legmagasabb emberség és legmagasabb intellektualizmus". A hősi népek ezzel ellentétben ideáljukat az egyén önfeláldozásában keresik a köz érdekéért, vagy egy eszméért - a szabadságért vagy becsületért - mindenek előtt az önzés teljes leküzdésével. Drámáink hőse, kinek sorsa megragad és megráz, nem a ravasz cégvezető, aki a legravaszabb módon kerül el minden veszélyt, hanem az egyenes, hajlíthatatlan jellem, aki a fölismert kötelességet bátran veszi magára és semmilyen fenyegetés sem téríti el a valóság és a jog ösvényéről. Soha nem saját előnyére, hanem kötelességére és becsületére gondol. Egy ilyen igazi hős a zsidók szemében talán ostoba fickónak tűnik: "jobb egy élő kutya mint egy döglött oroszlán", mondja egy szemita közmondás- Ez mutatja a mély árkot a zsidó és a hamisítatlan emberi gondolkodás között.

A puszta számításos értelem nem bizonyul elégnek az élet egy komoly dolgában sem. Az értelemnél van magasabbrendű dolog is. Az értékes embert inkább veleszületett érzéke, ösztöne vezeti és nem a józan számítás; és ezek az ösztönök, melyek valóságban bensőséges szellemi és kedélyi belegondolást jelentenek a dolgok összefüggéseibe, az embereket sokkal biztosabban irányítják, mint minden csak értelmi spekuláció. Ahol a vezető ösztön hiányzik, ott látjuk, ahogy az értelem zsákutcákba keveredik, mesterséges építményeket hoz létre, melyeknek sem az értelemhez, sem a természethez semmi közük nincs, és végül ezért veszítenek.

A héber, kinek lénye nem természetes eredetű és ezért a természettel való benső kapcsolat nélkül éli életét, nincsenek ösztönei. Megpróbálja azt a puszta értelemmel helyettesíteni. Ez lehet hogy látszólagos fölényt ad neki, ameddig mesterséges körülmények között mozog, amelyek többé-kevésbé értelmen alapulnak. De elveszti tartását és teljesen önállótlan lesz, ahogy teljesen természetes körülmények közé jut. Robinson képes arra, hogy egy magányos szigeten szegényes eszközökkel berendezze életét; a héber nem képes erre. A zsidó másodrangú ember, akinek létezése sokféle külső föltételtől függ ő a természet mostohagyereke és nem érti meg jól magát ezzel az anyával; szüksége van más természetben jártas és ösztönös emberekre, hogy ezek vigyék át az életen. .

Ha Sombart azt hiszi, hogy az ösztönöktől való megszabadulás, a természeti törvényektől való függetlenség valakit teljes zsenivé formál, akkor téved: A zseni mélyen összefügg és legbensőségesebben érzi a természeti folyamatok törvényeit - többnyire tudat alatt! Olyan forrásból iszik, melynek legmélyebb pontját szinte maga sem ismeri föl. Csak azért, mert a természetes dolgok örök belső törvényei a zseni alkotásainak is részei, csak azért örökösek és kiolthatatlanok; ezért mozgatják meg az ember belsejét, ha lénye még nem zárult be a természet hangja iránt.

A zsidók kitűnő értelmi képességei éppenséggel gyöngeségük bizonyítékai, emberi kisebb értéküké. Mert ott, ahol a természetes érzés nem működik, ahol az ösztön nem vezet biztosan tovább, ott kezd a számító értelem szükségében kiokoskodott segédeszközök után kutatni, megpróbál mesterséges állapotokat teremteni, melyek neki kellemesek. Csak mesterséges világban tud a zsidó létezni. A héber értelmi spekulációi a valóságban egy kis területre szorítkoznak, ahol előnyt akar szerezni magának és az ellenfelet be akarja csapni és félre akarja vezetni; de mindenütt, ahol a művészeti, műszaki, természettudományos ismeretek mélysége döntő, ott a zsidó értelem nem elégséges. Ezért a héber sohasem nagy föltaláló vagy művész.

Igen, aki a talmudi rabbik körmönfont okoskodásait követi, gyakran megfigyelheti, hogy milyen kicsinyes, rövidlátó számító szellem vezeti őket durva ostobaságokra. A népszáj az ördögöt tekinti a ravaszság mintaképének. De ugyanez a népszáj mesél különféle anekdotákat arról, hogy hogyan csapja be a paraszt az ördögöt, és ennek a népi bölcsességnek mélyebb értelme van. A paraszt lehet hogy együgyűnek és durvának tűnik egyszerű életkörülményei miatt, különösen, ha a mesterséges városi körülményekkel áll szemben; azonban, ha csak érzelmileg is, de mélyebb áttekintése van a természetes folyamatokról, mint sok ismeretekkel teli városinak. Az számító ördög mindig ott téved, ahol a természetes ésszel áll szemben, és ahol a természet megváltoztathatatlan törvényei belenyúlnak csaló szőttesébe. Igen, az ördög alapjában véve buta, és unokatestvére a zsidó is az. Tedd csak ki a természetbe, más tehetséges emberek segítsége nélkül, és egész nagyszerű intellektualitása nyomorúságosan hajótörést szenved- és éhen fog halni.

Ezzel szemben a zsidó jól értett ahhoz, hogy a modern városoknak, azok mesterséges és természetellenes életének hatalmas vonzóerőt adjon; a naiv falusi embert kicsalja a természetből ebbe a modern bűnparadicsomba, ahol minden a ravaszságot és a természetellenességet szolgálja. A nagyvárosokban zsidók és zsidó szellem uralkodik, és a természethez szokott ember idegennek érzi magát bennük, mit egy tanácstalan gyerek, aki mindenütt a zsidók csapdájába esik. A nagyvárosokban zsidók és zsidó szellem uralkodik, a természethez szokott ember idegenül érzi ott magát, mint egy tanácstalan gyerek, aki állandóan a zsidók csapdájába esik. Ezért menekülj ezekből a városokból és keress újra a természet ölén menedéket, ha biztosan el akarod kerülni a zsidók csalásait, hogy ne élj te, a természet gyermeke a zsidók mesterséges, hazug világában.

Ezt Sombart is elismeri: "A zsidóknál gyakran visszafejlődött az ösztönös felismerés, éppen úgy a világnak az érzés és érzelmek alapján való megismerése is." Ezzel azt ismeri el, hogy maga a héber természettel ellentétes, természetellenes lény. Érzéketlenül és érzések nélkül megy át a természeten, mert neki minden élet törvényszerűségei idegenek. Ezért nem képes arra sem, hogy lemérje saját cselekvésének és törekvéseinek a végső hatásait. A paraszt tulajdonát akarja megkaparintani; kiszipolyozza a munkást és a kis kézműves utolsó csepp vérét is, és tönkreteszi őket, anélkül hogy megkérdezné: Mi lesz a világból, ha ilyen módon gyöngítjük a termelőerőket? Az államokat adósságokba dönti és kölcsönkötvények kiadására serkenti, és ezeket az összeomlás szélére hozza, anélkül, hogy meggondolná, hogy ilyen módon végül tönkreteszi az emberi társadalmat - ugyanazt a társadalmat, melynek testén parazita létét éli. Lefűrészeli az ágat, melyen ül, levágja az aranytojást tojó tyúkot. Megszokta, hogy a kimeríthetetlen természet és a népek fáradhatatlan szorgalma neki mindig újabb kizsákmányolási területeket és uzsoraterületeket nyújtanak, és nem képes arra, hogy meggondolja, hogy az a világuralom, amire vágyik, egyszersmind a világ tönkremenését is jelentené. Hiú értelmi lénye, mely nem lát tovább a mánál és a holnapnál, mindenütt megsemmisítő és öngyilkos módon működik.

Építő módon csak olyan erők működhetnek, melyek szervi kapcsolatban állnak a természettel, és a természetes dolgok mélyét csak érezve lehet megérteni. Az értelem nem hatol le az élet forrásának talajvizéhez. A zsidó gondolkodás szervetlen és ezért nem képes alkotó tevékenységre. Ezért nem képesek a héberek saját állam alkotására, mert végső fokon egy állam is szerves dolog és szerves törvények szerint működik. A rendezett állam társadalma szervesen kell hogy fölosztva legyen, melyek egymással szoros kapcsolatban állnak, és ez teszi az egészet életképessé. A héber ezt őrült előítéletnek és elavult intézményeknek nevezi; szeretne mindent azonos szintre hozni, feloldani és lazítani, hogy saját szerzéséhez egyenes, sík mezeje legyen. Ezért arra törekszik, hogy a társadalom minden egysége ellensége legyen a többinek; a céhek, az egyesületek, a nemesség, a hadsereg. Ezek bántják a szemét, szét akarja verni őket, atomokká tenni, az embereket egyedekké tenni. Valószínűleg az az elképzelés vezeti ennek folyamán, hogy az egyént könnyebben le tudja győzni és jobban föl tudja használni saját céljaira. A szerves fölépítmény lerombolását fölszabadításnak, "liberalizálásnak" nevezi. Ért ahhoz, hogy az embereket azzal hitegesse, szervezeteik sorompók, melyeket szét kell törni, bilincsek, melyeket le kell rázni, hogy a valódi szabadsághoz eljussanak - a farkas szabadságához a juhok között.

Találóan írja Sombart: "A zsidó nagyon élesen lát, de nem néz sokat. Elsősorban nem látja környezetét élőnek, és ezért nincs érzéke az élőlények sajátosságai iránt, azok teljessége iránt, annak nem oszthatósága iránt, a szervesen nőtt, a természetesen nőtt iránt. Ezért is áll távol tőle minden személyeken alapuló függő viszony: A személyes uralkodás, a személyes szolgálat, a személyes odaadás. A zsidó belsejében nem szeret semmiféle lovagiasságot, szentimentalizmust, gavallérságot, feudalizmust, patriarchálist. Minden rendi, minden céhbeli dolog ellenszenves neki. Politikailag individualista a. (318.o.) /Valószínűleg helyesen föltételezzük, hogy Sombart ezeket a gondolatait a "Hammer" kiadónak köszönheti, mely alapítása óta (1902) ilyen értelemben foglalkozott a "zsidókérdéssel". /

És mégis csak korlátozott mértékben individualista, Sajátmaga egy merev rendszer, egy kényszertörvény rabszolgája, mely őt fajánál tartja - a természetes kötelékek helyett. Magának a zsidónak nincs egyénisége; mindig csak egy zsidó minta többé-kevésbé sikeres másolata. A zsidók sokkal hasonlóbbak egymáshoz, mint a többi emberek; már ez is megindokolja természetük rendkívül korlátozott voltát. A héber bizonyos társadalmi tevékenységekre van berendezve, egy idomított automata; a társadalomban mindenütt ugyanazokat a feladatokat látja el. Egy hébert ezért könnyű egy másikkal pótolni, míg más emberek esetében ez nem föltétlenül igaz.

A zsidók társadalmának ezt a sematikus alkotmányát, azaz egyenértékű részek az egyéniségmentes és mechanikus összeállítását szeretné a héber más társadalmi szervekre és magára az államra is ráerőszakolni. Nem érti, hogy miért védekezik a szerves társadalom ez ellen a sablonba szorításba, a maga nivellálási és feloszlatási tevékenységével szembeni ellenállást "reakciónak" nevezi. Ez a reakció valójában az egészséges ellenállás, melyet a szerves társadalom a héber lazítási és bomlasztási törekvéseivel szemben tanúsít, tehát az önfenntartás ösztöne.

Az igazi romlott reakciós valójában a héber, aki megcsontosodott sablonizmusával a népek életének növekedését gátolja és azt annak kezdeteire - a mindenki harca mindenki ellen - állapotra akarja visszavetni. Ez az, ami a természetes fejlődést gátolja és ezzel az életet zavarja. Szerencsétlenségünkre ezt kevesen ismerik föl. Az erőknek az a hatalmas felszínre kerülése, amit a héber spekulatív elve maga után vont, és a külső életnek ennek következtében történt erőteljes aktívabbá válása mindenkit megcsal a valós állapotot illetően. A körülöttünk levő csillogás és sziporkázás sokaknak az élet fényének tűnik, de ez csak a rothadás foszforeszkálása. A héber a túlélésért vívott vad harc kihívásával a nép erejének utolsó tartalékait is fölkavarta és így úgy tűnik, hogy az élet komoly lökést kapott fölfelé; de valójában csak a kölcsönös megsemmisítésért vívott harc, mely hirtelen kimerüléssel fog végződni.

De mit érdekli ez a hébert! Mint a pillanat embere, most előnye van ebből és ez elég neki. Sombart ezt mondja: "A zsidó mindent sajátmagával hoz kapcsolatba. Az őt legjobban érdeklő kérdések: miért? mi tartja? mi a haszna? Élénken érdeklődik a siker és a működés iránt, mellyel szemben a dolgok iránti érdeklődés áll. Nem zsidó, egy tevékenységet - bármelyiket is - önmagáért művelni, "öncélnak" tekinteni, az életet cél nélkül, a sorstól rendelt módon leélni, a természetnek ártatlanul örülni. (320 o.)

És amilyen ő maga, olyannak képzeli a zsidó Istenét. A zsidó isten a természeten kívül álló zsarnok, aki a dolgokat önkényesen vezeti saját céljai irányába. Mindenféle természetellenes csodák történnek vele, és mindent úgy rendez el, hogy kedvenc népének abból előnye származzon.

3. Látszólagos zsidó fölény

Ha Sombart ezt véli: "Ma a nyugateurópai zsidó nem akarja megtartani vallását és nemzeti sajátosságait: fordítva, - ha nem ébresztik föl újra nemzettudatát, - sajátságait olyan gyorsan, amennyire lehetséges, el akarja tüntetni, és föl akar oldódni a befogadó népekben" (325 oldal) , akkor meg kell kérdeznünk: Mi bizonyítja ezt az állítólagos célt? Ki hatalmazta föl Sombartot, hogy biztosítson minket erről? Mi a magunk részéről inkább ennek az ellenkezőjét látjuk és érezzük.

Azt elismerhetjük, hogy a héber fokozatosan rosszabbul érzi magát bőrében, amióta éleseszű emberek a figyelmet tevékenységére irányították és trükkjeit fölfedték; tény, hogy sok zsidó nem szeretné, ha fölismernék róla, hogy zsidó. és külsőre el szeretne tűnni; de önmagában egyszerűen lehetetlen, hogy a zsidók más népekbe beolvadjanak, még akkor is, ha ezt tényleg szeretnék. Ehhez lényük túl különböző a többiekétől, és önzésük is túl nagy. Nem akar lemondani előjogáról, hogy ő a "kiválasztott nép". De a többi népek ellenérzése, ha az egészséges ösztönök még működnek náluk, túl erős ahhoz, hogy be tudjanak olvadni.

Azok a társadalmi rétegek, amelyek hasonlóvá lettek a héberekhez, degenerációs típusok, akik úgyis eltűntek volna. Csak a degenerált ember szereti a hébert, aki finomabb ösztönei elvesztése miatt kivált az igazi emberiségből, és a természet áldozataként lesüllyed abba a nagy rohadó gödörbe, melyet a héberség az ókor óta alkot, mint az idegen kultúrák alját.

Ahogy Sombart tudósi józanságában - ha kerülő utakon is - fokozatosan közelebb jut a mi hozzáállásunkhoz-, ezt bizonyítja következő ítélete a zsidókról: "életszemlélete nem belsejéből nőtt ki, hanem fejben csinálta azt. Álláspontja nem a föld, hanem egy, a levegőben levő mesterséges építmény. Ez nem eredeti szervezetileg, hanem mechanikusan racionális. Az ösztön és az érzések, a talajon való meggyökeredzés hiányzik." (326 o.)

Ez azonos azzal a véleménnyel, melyet az antiszemiták már régen hangoztatnak. De ne felejtsük el e mellett: A zsidó lény és annak az életszemlélete az értelem mesterséges alkotása; ez az évezredek folyamán annyira a héber tulajdona lett, annyira húsává és vérévé lett, hogy éppen ő képtelen ezt föladni, sokkal inkább, mint bárki más. Ugyan eléggé ravasz ahhoz, hogy külsőleg átvegye mások viselkedését és gondolkozását, meg tudja játszani magát, van színészi tehetsége, hogy úgy tegyen, mintha hasonló lenne hozzánk; de végül is mindig újra kitör belőle a hamisítatlan héber. Simulékonysága, külső illeszkedőképessége, tehetsége, hogy másnak adja ki magát, mint ami, csodálatosnak tűnhetnek szemünkben, ha nem lennének egyszersmind olyan veszélyesek. Mindezek a héber tehetségek csak eszközök ahhoz, hogy megcsaljanak bennünket, és arra késztessenek, hogy engedelmeskedjünk az idegennek. Igaz az, hogy a héber, értelemmel nézve sok előnnyel tűnik bírni, és csak finom ösztön látja ezek valódi értékét és tudja helyesen fölbecsülni veszélyességüket. Ha értelmünk csodálja is a zsidót, érzelmeink el kell hogy ítéljék.

Találóan szól Sombart a héber "erkölcsi mozgékonyságáról". Mikor céljait el akarja érni, nem állítanak neki "erkölcsi vagy esztétikai megfontolások terhes akadályokat". Erkölcse laza és rugalmas; mindig kész arra, hogy csalafintáskodjon, ha ez neki előnyére szolgál. "Ebben segítségére van csekélyebb mértékű érzéke az iránt, amit mi a személy méltóságának nevezünk. Kisebb erőfeszítésébe kerül, hogy magát letagadja, ha céljait el akarja érni." (327 o.) Valóban: A héber olyan kis mértékben birtokolja azt, amit mi jellemnek nevezünk, hogy bármikor kész arra, hogy emberi méltóságát fölcserélje anyagi előnyökért. Egy régi mondás ezt mondja:

"A zsidó hét pocsolyán megy át azért,
hogy egy fillérrel többje legyen."

A talmudi tanítások segítségével a héber ravasz hajszálhasogató lesz, és a maga megjátszásának tudománya is gyerekkortól egyik parancsolata. Ezért nem csoda, hogy később ügyvédként, újságíróként vagy színészként tűnnek ki. Annak művészete, hogy gyorsan beleéljék magukat egy idegen gondolkodásmódba, a spekuláló kereskedő életeleme. Ha a zsidónál ez hiányozna, akkor hogy tudná életét arra építeni, hogy más embereket ügyesen kihasznál, és gondolati határokat és törvényeket áthág. A zsidók erősségei gyöngéi tükörképei; ezek a szükség diktálta eszközök, kifogások, olyan különleges eszközök, melyekre azért van szüksége, hogy gyöngéit eltakarja velük. A természet ismert sajátossága, hogy feltűnő hibákat más tulajdonságokkal próbál kiegyenlíteni és eltakarni. Gyenge és védtelen lényeknek olyan tulajdonságokat adott, melyek védik azt a közeledő ellenséggel szemben. A fiatal madárkákat a fészekben azok riasztó csúnyaságával védi, más lényeket rossz szaggal vagy undorító nyálkával. És így azt az emberfajtát, mely örökletes gyöngeséggel van sújtva, olyan tulajdonságokkal ruházott föl, melyek védik azt. A körmönfont értelem és a ravasz alattomosság is ilyen védőeszközök, melyeket többnyire gyöngéknél és betegeseknél találunk. Az erős emberek többnyire nyíltak és jóindulatúak, türelmesek és engedékenyek. Az erős szellemi és lelkialkattal bíró emberek is mutatják időnként ezt a jóindulatot és engedékenységet, mely néha gyöngeségnek tűnhet, valójában csak az önbizalom jele.

Másfelől ismeretes, hogy gyönge és erőtlen emberek éles elméjűek és harapósak, és ez védi őket váratlan támadásoktól. Hasonló helyzetben van a héber a becsületes emberekkel szemben. ő, a gyönge, aki sehol nem képes megélhetését saját erejével biztosítani, akit politikai ügyetlensége arra ítéli, hogy parazitaként éljen más népek között, akinek nincsenek magasabb szellemi képességei, hogy alkotó és fölfedező módon saját kultúrája legyen; ezt ravasz értelme és határtalan pimaszsága és arroganciája védi az ellen, hogy hiányosságai mindenki számára láthatóvá váljanak. A héber valójában szellemi nyomorék az emberek között, a szellemileg kisebb értékű alsóbbrendű ember. Csodálhatja, aki akarja: mi csak sajnálni tudnánk, ha nem lenne mérges kígyó, aki a becsületes emberiség békéjét mindenütt veszélyezteti.

De a rafinált értelem és a lyukacsos erkölcsnek még egy másik védő és harci eszközre volt szüksége, hogy becsapja a becsületest és uralma alá hajtsa. A hiányzó természetes erők helyett olyan anyagot hozott létre, melynek szinte démoni ereje van: a pénzt, a tőkét. A pénz annyira alapeleme a zsidó létnek, hogy itt az ember szinte mellékes dologgá lesz az anyagi tulajdonnal szemben: "Aki pénzemet nem fizeti meg, az elveszi becsületemet", írja Amschel Rothschild II. Vilmos választófejedelemnek; és a szocialista vezető, Marx Károly, szintén zsidó, ezt vallotta: "A pénz a zsidóság igazi Istene." Jelentős jelkép, hogy a héberek már a Szinai hegyen aranyborjút csináltak maguknak, és azt körültáncolták.

Sombart is elismeri erről: "A zsidók számára éppen úgy, mint a kapitalizmus számára a pénz és annak szaporodása érdeklődésük középpontja. Nem csak azért, mert annak elvont mivolta jól megfelel a zsidó nép elvontságának, hanem mindenek előtt azért, mert a pénz magasra értékelése egy másik alapvető vonása a zsidó lényének, a teleologizmus. A pénz az abszolút eszköz: ennek csak egy értelme van az azzal megvalósítandó célokra való tekintettel." (330 o.) Így fejezi ki magát Sombart a tudomány nyelvén és ezzel elismeri, hogy a zsidó célok egyik legfőbbike a pénz.

A pénz azonban csak beképzelt érték, az emberi spekuláció mesterséges alkotása. Semmi köze nincs a természethez, a szerves dolgokhoz. Nincs belső kapcsolata az ember lényéhez. A pénz az embert sem erősebbé, sem okosabbá nem teszi, se nemesebbé. Egyesül az a képessége , melyet az emberi képzelet adott neki, tette hatalmassá, mégpedig az, hogy - kölcsöntőke formájában - kamatot hoz, és ezt a képzeletbeli hatalmat ismerte föl a héber mint annak eszközét, hogy ez neki pótolja hiányzó erejét. A pénz lehetővé teszi az alsóbbrendű embernek, hogy felsőbbrendűként viselkedjen és az emberi dolgokat saját uralma alá hajtsa.

Miből áll a zsidó fölény? Valójában egy szellemi hibás képből. Éppen a héber természettől eltávolodott lényéből jön az az ügyesség, mellyel a természetesen gondolkodó embert becsapja és félrevezeti. Mert a zsidó nem szervi lény, tehát nem természetesen gondolkozik, a naiv és romlatlan ember nehezen képes spekulációit követni. Míg mi megszoktuk azt, hogy egyenesen gondolkozzunk, a zsidó a sarkon túlra gondol; fordítva, hátulról és perverz módon. Végkövetkeztetései meglepnek minden természetes logikát. A zsidó gondolatok természetellenes sorrendje összezavarja a természetes agyat, úgy, hogy a héber nyomasztó szavai mellett elveszt logikus gondolkodóképességeiből egy részt és egyfajta kábult állapotba kerül, aminek során az akaratgyenge vagy lassan gondolkozó ember hajlamos lesz arra, hogy alávesse magát az idegen akarati befolyásnak.

Ez a szuggesztív erő a legveszélyesebb hatalmi eszközökhöz tartozik, melyekkel a héberség nemcsak egyes embereket, hanem egész népeket becsapott. Azt, hogy a mai kultúrnépeket olyan feltűnő módon elvakította a héberség, nem lehet másképpen magyarázni, mint egyfajta szuggesszióval vagy hipnózissal. Az államok és népek alig tudják, hogy mi történik velük, mióta a héber a pénz démoni hatalmi eszközével a nyilvános sajtót segítségül híva az egész világot hipnotikus álomba ringatja, és a szellemet bénító kényszerpályára vonja.

Lehet hogy csak a hipnotizáló leleplezésére van szükség, becstelen segédeszközeinek bemutatására, hogy örökre megtörjük az átkot.

__________

XVI. A zsidó lény eredete

1. A zsidók származása

Sombart keresi a zsidó művészet eredetét és fölveti a kérdést: Honnan jönnek, hová mennek? Nem veszi a fáradságot, hogy a zsidókat az emberiség egy alosztályába sorolja, amely vér szerint minden néptől eltér, akik között lakik. Hozzátesszük: A vér szerinti eltérés a szellemiségben való eltérést is jelenti, mert a faji fölismerés egyik legfontosabb fölismerése, hogy a vérrel bizonyos szellemi sajátosságok föloldhatatlanul össze vannak kötve. Az általános vélekedés szerint Sombart is azt hiszi, hogy Júda különféle keleti népek keveredéséből alakult ki. Ennek az elképzelésnek az a tény mond ellent, hogy a zsidók magukat egy közös ősapa utódainak tartják (Ábrahám vagy Jakab), és a zsidók keveredését más népekkel már az ókorban szigorú törvények tiltották. Zsidóságról valóban akkor beszélhetünk először, amikor egy kaszt tudatos magát ellentétbe állította az emberiség többi részével , és minden közösséget és minden keveredést elutasított ezekkel.

Éppen a saját faj kizárása a többi emberekkel való közösségből teszi a zsidóságot azzá, ami az ma. Hogy a héberség alaptörzsei beduin, szemita törzsekből alakultak ki, általános föltételezés, és Adolf Wahrmund meggyőző bizonyítékokat hozott a héberség szellemi rokonságára a szemita sivatagi törzsekkel. Mindkettő tulajdonsága az állhatatlanság, a nomádság; egyik sem ismeri az állam fogalmát, hanem boldogságukat az állandó vándorlásban és változásban keresik. Ha lelegeltették a legelőket, akkor oda vonulnak tovább, ahol új zsákmányt sejtenek. Mindegyikük hirtelen rohanja le ellenfelét és teljesen kiirtja és lemészárolja azt. Mindkettőt a sivatag szelleme élteti, amely kiégetett helyeket hagy maga után. Csak héberjeink a kultúrnépek között megváltoztatták zsákmányhadjárataik formáját. Már nem kardjuk élével fojtogatnak, hanem a tőke aranyhurkával fojtják meg ellenségüket. /Itt érdemes összehasonlítani őket az indiai thagokkal vagy thugokkal (=rablók), akik úgy gondolták, hogy akkor szolgálják Istenüket a legjobban, ha sok embert megfojtanak. Lehet, hogy ezek a thagok vagy thugok kapcsolatban vannak az elűzött csandalákkal. / Az ellenfél megrohanása és lemészárlása a tőzsde modernizált formájában zajlik le. Ott tekeri a népek fojtogatója arany kötelét, melyben nemcsak a népek gazdasági életét, hanem politikai és szellemi életét is behálózza.

Mai zsidóinkat nem lehet tiszta szemitának tekinteni; ők is sok idegen népelemet vettek föl magukba; de meglepő, hogy menyire tökéletesen magukba asszimilálták ezeket. Megkérdezzük, hogy csak a talmudi szellem tette-e lehetővé ezt a teljes beilleszkedést, vagy hogy egy csepp zsidó vér elég-e arra, hogy egy egész tömegnek - legalábbis szellemileg- egységes formát adjon. Kívülről a mai zsidók erősen eltérő megjelenésűek. A szemita mellett negroid és turáni (mongol) típusok is megtalálhatók közöttük. Igen, az Orosz és Lengyelországból jövő héberek közt nem kevés szőke, vizenyős szemű elem található. Biztosnak tűnik, hogy a volt kazárok népe, akik Kr. u. 800-ban önálló birodalommal rendelkeztek, és akiket finn-tatár törzsnek tartanak, áttértek a zsidósághoz, és teljesen feloldódtak benne. A zsidók maguk tudatában vannak ennek a faji különbségnek, mert a Spanyolországból jövő nyugati zsidók, akik magukat szefárdoknak nevezik, és északafrikai vér van bennük, ezeket a keleti zsidókat askenáziknak nevezik, és kissé lenézik őket. A talmudi törvény mégis egybefonja őket, és a rabbik zsarnoksága egységes kaszttá teszi őket, akik egyetértenek egymással abban, hogy minden nemzsidó néppel szemben ellenségesek.

Ha ezek szerint a mai zsidók fizikailag nem egységes faj, az egész zsidóság mégis egységes faji szellemet mutat föl. Faji szempontból a szellemi beállítottság fontosabb, mint a tisztán lelki, amely valószínűleg véletlenszerű külsőségeket hoz létre, de nem befolyásolja a faji jelleg vérbeni és szellemi alapját.

A legrövidebben kifejezve, a faj egy közös őstől kiinduló közösség, amely vérrokonságon alapul és emiatt sok közös testi és szellemi tulajdonságot von maga után. Itt azzal a ténnyel kell számolni, hogy a vérrel nemcsak a testi viszonyok, hanem a szellem és kedély, a temperamentum és a jellem tulajdonságai is öröklődnek. Ez az öröklődés annál állandóbb, minél tisztább és egységesebb a faj. A más fajokkal való keveredés elrejti részben a faji tulajdonságokat, kívülről még jobban mint belülről, de nemzedékek után gyakran meglepően tisztán jönnek ki újra az eredeti sajátságok. Azt lehet tehát mondani: Egy faj jellemzői a bonyolult, állandóan öröklődő tulajdonságok. A mai német nép germán, szláv és román (kelta) - vagy mai névvel: északi, alpesi (keleti) és mediterrán (nyugati) elemekből áll, melyek azonban a századok folyamán egységessé lettek, legalábbis annyira, hogy eddig nem kételkedhettünk a német gondolkodás és érzések egységességében. Csak az utóbbi időben, mikor a degenerálódás határozott jelei lettek láthatóak, tűnik úgy, hogy ezek a fai részek újra eredeti összetevőikre bomlanak szét, és amellett nagy mennyiségű fajilag nem besorolható vegyes forma (a degeneráció eredményei) kerülnek felszínre.

Ha egy külön zsidó faj létezését vitatják, ahogy ezt Felix von Luschan és mások megpróbálják, ennek talán annyi jogosultsága van, hogy nem volt zsidó ősfaj, a héberek inkább különféle fajok keveredéséből álltak elő, keverékfaj, mely azonban az évezredes belszaporulat miatt fajszerű típussá vált.

Aki a zsidók embertani sajátosságait keresi, az ezeket kevésbé fogja testi ismertetőjegyek formájában megtalálni, inkább a lelki és jellem vonásai között. Igaz az, hogy a szefárdok főleg hosszú fejűek, az askenázik vagy kazár zsidók kerekfejűek, és arcprofiljuk is a legkülönbözőbb alakú. A zsidó faj különleges jellegzetessége legföljebb a végtagok rövidsége lehet. Majdnem minden zsidónak feltűnően rövid a karja és a lába, míg felsőtestük viszonylag hosszú. Míg az normális európai, különösen a germán kitárt karjainak a szélessége meghaladja testmagasságát, a hébernél ez fordítva igaz. A karok kis fejlettségét arra is vissza lehet vezetni, hogy ez a faj soha nem foglalkozott kézi munkával, soha nem vitt fegyvert vagy evezett, és karjai ezért fejlődtek ki olyan kevéssé. További ismertetőjelük a fül állása az orrhoz viszonyítva. A valódi árjáknál az orr és a föl általában azonos hosszúságú, és egy magasságban vannak; a zsidóknál mindkét irányban vannak különbségek és feltűnő szabálytalanságok.

Ma a zsidó faji állandóság szembeötlőbb, mint bármely más faj esetében. A zsidó faj sajátságos szellemi szívósságát már az ősidők óta tanúsítják, mert már a régi próféták is bosszankodtak emiatt a "kemény nyakú és merev" nép miatt. A zsidó sajátságok talán azért lett annyira feltűnő, mert ennek a népnek a vallása, jobban mint másoké, saját lényéhez illeszkedik, mely a legrészletesebben előírja az életvitel egyes részleteit. Faj, vallás, nemzet, életmód és üzleti erkölcs, ezek a hébernél mind egy anyagból vannak kiöntve: ezek ugyanannak az alapnak az egységes kifejezői. Az egységes oktatás és a szigorú fegyelem, az ugyanolyan, évezredek során űzött életmód, melyet a belszaporodás megerősített, ennek a népnek a szellemét és jellemét rendkívüli módon megerősítette és megszilárdította, úgy hogy a zsidók kevésbé befolyásolhatók idegen eszmékkel, mint bármi más, képezhető és fejlődőképes emberfajta.

Sombart is igazolja, hogy a zsidó sajátságok nem csak a diaszpórában (=szétszórtság) alakultak ki, mint ezt a tendenciózus zsidó történetírás előszeretettel állítja, hanem maga a szétszórtság ennek a fajnak a sajátsága. Éppen olyan kevéssé lehet állítani, hogy a zsidó sajátságok a rabbinikai tanítások gyümölcsei; sokkal inkább a zsidó vallás a zsidó szellem alapvető lényéből nőtt ki és a zsidó gondolkodásmód szükséges terméke. Igen, ez a zsidó lét szükséges segédeszköze. Enélkül az "erkölcs nélküli erkölcs" nélkül a héber nem létezhetne. A rabbinikai tanok csak az igazán zsidó gondolkodás és érzések kendőzetlen kifejezései; ha ezeket mesterségesen állították volna elő, és rákényszerítették volna a zsidókra, akkor a zsidók tömegei tiltakoztak volna az ilyen életszemlélet ellen. Erről azonban soha nem hallott senki. Sokkal inkább a héberek szívesen és szabad akaratból vették föl ezeket az oktalan tanokat, mert ezek testükre voltak szabva. Joggal mondja tehát Sombart, hogy a zsidó vallás sajátságaiból nyugodtan lehet a zsidók népi sajátságaira következtetni. Ha kételkedik abban, hogy Izsák, Jakab ls József becstelen viselkedéséből a zsidó lény csaló sajátosságára lehet következtetni, mi az olvasóra hagyjuk, hogy erről maga gondolkozzon el.

Ha mindig újra fölbukkan az a legenda, hogy a zsidók eredetileg földművelő nép voltak, itt megbocsátható a tévedés Izrael és Júda törzsei között. A sokszor hallott vélemény, melyet teológusok is képviselnek, hogy az izraeliták és a zsidók azonosak, megkérdőjelezendő, mert ezt az Ótestamentum temérdek helyen cáfolja, ahol Izraelről és a zsidókról van szó. /figyelemre méltó Dániel és Zsuzsanna jellemző története is, V. 56 és 57, amely "Kánaán és Júdea" és "Izrael lányai" és Zsuzsanna között határozottan különbséget tesz./

A régi Izrael tisztességes földművelők és pásztorok népe volt, melyet a betörő héberek maguk alá gyűrtek. Az igazi zsidó Palesztinában is, éppen úgy, mint más országokban gazdasági uzsorásként lépett föl; az idegen népektől rabolt arannyal jött (mint Egyiptomi kivonulásakor), és a becsületes népeket pénzkölcsönzéssel és uzsorával fosztotta ki. Így igázta le a békés földművelő izraelitákat ez az idegen pénz-burzsoázia, éppen úgy, mint mind a mai napig sok népet. DE az igazi izraeliták utálata az új pénzel uralkodók ellen erős lehetett, mert egy izraelita katonatiszt így szólt mikor őt becstelenséggel gyanúsították: "Zsidó gazember vagyok?" (Samuel 2. 3, 8). / "Harosch keleb anoki ascher l´jehuda?" Kautsch így fordítja: "zsidó kutyafej vagyok?" Lásd Hammer, 259. sz. "Az Ótestamentum kialakulásának történetéhez." /

2. A zsidók kereskedő néppé válása

Júda népének későbbi sorsában elegendő lehetőségük volt arra, hogy a földet műveljék; de a héberek ezeket a lehetőségeket sohasem használták. Nem érzik magukat hozzákötve ehhez a fáradságos és becsületes iparhoz, mert a természetet nem lehet becsapni. És az egyik talmudi rabbi bölcsessége is ezt fejezi ki: "Ha száz szuszt használsz kereskedelemre, akkor minden nap ehetsz húst és ihatsz bort. Ha viszont száz szuszt használsz földművelésre, akkor meg kell elégednek káposztával és sóval, a földön kell aludnod, és sokat fáradoznod." Így nincs hiány olyan történészekben, még zsidó történészekben sem, akik bevallják, hogy a zsidók eleve a kereskedelemre irányuló engedelmes nép, kifejezetten kereskedő nép. Ezt bizonyítják régi iratok is. Időközben a Nippuri ékírásos iratok igazolták, hogy a héberek a régi Babilonban is nagykereskedők és bankárok voltak. A veszélyes tengerentúli kereskedelmet átengedték a föníciaiaknak, mert ehhez a kereskedelemhez személyes bátorság kellett és életveszélyes is lehetett.

Naivnak hangzik, amikor Sombart az ismert arany és ezüstrablást Egyiptomban úgy ábrázolja, hogy ezek azok az egyiptomi kölcsönösszegek, melyekre a héberek rátették kezüket. Ez meglepő hiányát mutatja nép-pszichológiai ismereteinek. Mivel a héberek a régi időkben aligha foglalkoztak mással, mint gabona és állatkereskedelemmel, uzsorával és zálogkölcsönnel, így föltételezhető, hogy Egyiptomban sem csináltak mást. Azt gyanítom, hogy az arany és ezüstedények, a drága ruhák, melyeket a héberek elvonulásukkor magukkal vittek, olyan zálogtárgyak voltak, melyeket a zsidó uzsora miatt szükséghelyzetbe került egyiptomiak náluk zálogba adtak. (lásd Sombart, 370-371 oldal). Hogy hogy működött a zsidó uzsora a régi időkben, arról Nehemiás büntetőprédikációja tanúskodik, de mindenek előtt Amos 8, 4-7. Hogy a rabbik is életükben aktívan beszálltak a pénzüzletekbe, az a zsidó tan és világnézet természetéből következik. Sombart is elismeri, hogy sok esetben a rabbik voltak a fő pénzadók; sőt olyan helyek is vannak az írásban, melyek a rabbik uzsoramonopóliumára utalnak. Sombart példát hoz az oxfordi papiruszból, amely tényleg egy hatalmas zsidó uzsoraesetet ír le. Mert ez az irat, amely egy adósságlevél, világosan kimondja, hogy az adósság mindannyiszor megduplázódik, amikor nem fizetik azt vissza a megbeszélt időpontban.

Nem csoda, ha ilyen gyakorlattal a héberek a népek pénzét mindig sajátmagukhoz irányították. És Sombart is megjegyzi, hogy már a hellén és római időben a gazdag zsidók a királyok pénzadói voltak, és a római időben sok szó esik a római uzsoráról és kizsákmányolásról. De az arabok között is az a héber híre, hogy neki az uzsora és kizsákmányolás a vérében van. A merowing királyok alatt a zsidók szintén gazdasági intézők és üzletemberek voltak; és Spanyolországban, ahol a legszabadabban mozoghattak, a nép már nagyon korán adósuk lett. Már a keresztes hadjáratok idején is pénzüzleteket közvetítenek, és kíméletlenül kiuzsorázzák a keresztes lovagokat, úgy hogy Sombart ezt állapítja meg: "Mióta valamit is tudunk a zsidó gazdasági életről, látjuk, hogy a pénzkölcsönzésnek ebben kimagasló szerepe volt." (375 o.) Hozzáteszi: "Igazán ideje lenne, hogy eltűnjön az a mese, hogy a zsidók csak az európai középkor folyamán kényszerültek arra, hogy pénzváltóként éljenek, mert minden más foglalkozás el volt előlük zárva. A zsidó pénzkölcsönzés kétezer éves története a középkorig kellő bizonyítékot nyújt arra, hogy ez a történelmi föltevés alapvetően téves." (373 o.)

Ott is, ahol a zsidóknak lehetőségük volt más hivatások űzésére, előszeretettel foglalkoztak a pénzkölcsönzéssel és zálogüzlettel, ahogy ezt Karl Bücher bebizonyította Frankfurt a. M. esetére. Igen, voltak olyan idők, amikor a hatóságok jutalmat tűztek ki azért, ha a zsidók más foglalkozást választanak maguknak, és ez sem volt sikeres. Jellemző a zsidó vallásra, hogy az ókori zsidó templomok a pénzkereskedelem központjai voltak, bizonyos mértékben bankházak. A Jeruzsálemi templomban nagy aranykészletek halmozódtak föl, és a vallás és pénz ilyen mértékű összefonódását nem tesz megbocsáthatóvá, hogy állítólag más szemita népek, mint a babilóniaiak ezt állítólag szintén így csinálták. A keresztény templomokról minden esetre ilyesmi nem állítható. Sombart is elismeri, hogy a kölcsönszerződések technikája a zsidóknál hihetetlen tökéletességet ért el. Ezt mondja: " ha átolvassuk a Baba mezia negyedik és ötödik fejezetét, az lesz a benyomásunk, hogy abban egy harminc évvel ezelőtti Hesseni uzsoraszerződésről van szó; olyan sokoldalúak a fogások és ravaszságok, melyeket a kölcsönszerződéseknél alkalmaznak." (378 o.) Ezért jogosan nem a zsidó gazdagság, hanem a zsidó uzsora vált közmondásossá.

Míg más népek papjai az erkölcs őrzői, a hébereknél ezek a legravaszabb üzletelők, és maguk is uzsorások. Sombart ezt mondja: "Föltűnő a gazdag és nagyon gazdag emberek nagy száma maguk között a talmudisták között. Könnyen összeállítható több tucat rabbi listája, akiknek gazdagságáról hírek járnak." (380 o.) Sombart bevallja, hogy összes vizsgálata nem elég arra, hogy a zsidó gazdagság megjelenését kellőképpen elmagyarázza. ő tényleg kifelejtette a legfontosabb momentumot: a zsidó üzleti viselkedés bandaszerű viselkedését, a havroszt. A zsidó kapitalisták nagy gazdagságát is csak a havrosz magyarázza el. A havrosz ma mindenütt létezik: A tőzsdéken, a bankoknál, a nagykereskedelemben, a sajtóban, a leánykereskedelemben, a zsidó zsebtolvajok és betörők között, és az egész világon szét van ágazva. A zsidó nép fenomenális meggazdagodására csak egy kielégítő magyarázat van: a kereskedelem, az uzsora, a becsapás és lopás bandaszerű szervezése - és mindez egymással összefüggő módon - mindegy, hogy milyen szégyenlős és virágok mögé dugott formájuk van ezeknek. /Sajátságos, Oroszországban az egész zsidó közösséget uraló üzleti és kizsákmányoló társaság neve Kahal vagy kagal. Erről értesít a keresztelt zsidó, Jacob Brafmann kétkötetes műve: "A kahal könyve", melyet S. Passarge professzor adott is, és amely németül a Hammer kiadónál jelent meg. /

Úgy van, ahogy Herder megmondta: "A héberek megvetendő faj és ravasz kereskedők, akiknek sem becsületre és lakásra, sem hazára nincs szükségük." Az, hogy valaha is becsületes földművelők és bátor katonák lettek volna, nekünk nem tűnik hihetőnek, mert ilyen erősen nem változik meg egy nép természete.

Az utolsó kísérletet a zsidók becsületének megmentésére és tulajdonságainak magyarázatára Sombart azzal teszi, hogy a zsidókat keleti népként ábrázolja, mely a z északi népek közé került és ezzel kultúrája összepárosodott. Az bizonyos, hogy arra joggal lehet utalni, hogy egy nép áthatása idegen fajelemekkel annak erőteljes kultúrhatásokat ad át. Gobineau /Gobineau gróf: "Az emberi fajok egyenlőtlenségének magyarázatára való kísérlet" c. műve németül Ludwig Schemann-tól négy kötetben Stuttgartban jelent meg 1902-ben / ismeretes módon a régi kultúrákat azzal próbálta magyarázni, hogy a déli népek az északi fajjal, a szőke árja fajjal kereszteződtek, amikor is az utóbbiak uralták a leigázott elsőbbeket, és szervezőtehetségükkel és hősi gondolkozásukkal megvetették a nagy fejlődés alapját. A héber szerepét ezzel összehasonlítani aligha juthat valaki eszébe. A héber sehol sem kultúrahozó és társadalmi újító, ehhez túl negatív egész működése. Ha Sombart állandóan "kapitalista kultúráról" beszél, ez eufórikus gondolkodás. Kezdeti megfigyeléseink azt a fölismerést adták, hogy a kapitalista gazdasági mód a szunnyadó erők hatalmas mértékű kioldásához vezethet, de ezzel a népek kifárasztását éri el és soha nem alkot építő kultúrát.

Ennek a ténynek helyes sejtésében Sombart néha "A kapitalista kultúra furcsa kinövéseiről" beszél. Ennél nem furcsább, amikor azt véli erről a keleti népről, hogy ez magát föláldozza ebben a neki teljesen idegen éghajlati és népi közegben és legjobb erőit föláldozza. Nekünk úgy tűnik, hogy más erőit fogyasztja és emellett maga meghízik. Egyetértünk vele akkor, amikor a beduinok körül fölbukkanó állattenyésztőkről és nomádokról így beszél: "ilyen nyugtalanul vándorló beduin törzs volt valaha a héberek törzse, akik Kr. e. 1200 táján rabolva és gyilkolva tűnt föl Kánaán országában, és elhatározta, hogy megpihen hosszú vándorlása után. Ez azt jelentette: ha lehet, semmit se dolgozzon, és az itt honos népeket dolgoztassa maguk helyett " (405. o.) /Ezek a vélemények nem Sombart eredeti gondolatai, mert 1886 óta kimondja őket "A zsidókérdés kézikönyve", a régebbi "Antiszemiták katekizmusa" Theodor Fritschtől. /

Azt is elismeri, hogy az ország elfoglalását nem annyira harci bátorságukkal, mint gazdasági kizsákmányolásával érték el, és a héberek értettek ahhoz, hogy az ország legnagyobb részét adófizetőjükké tegyék, és így tized szolgáltatása vagy hitelviszony által maguk alá gyűrjék. Elismeri, hogy "A héberek nagy része mint kamatszedő vagy járulékos a városokban lakott, míg a leigázott nép mint földművelő vagy "szabad paraszt"' a földet művelte. (406 o.)

A héberek földművelő múltja a mítoszok világába való: "De a nomád múlt emléke minden törzsben élő maradt. Mert ha ez másképp lett volna, akkor ha Izrael" [helyesen: Júda , R-St] "akár csak a kelet szintjén földművelő nép lett volna, akkor soha nem érthetnénk meg a zsidó vallási rendszer kialakulását és első formáját. (406 o.) Valóban, egy földművelő nép nem talál föl egy olyan az uzsorát és csalást dicsőítő vallást, és nem helyez maga fölé olyan Istent, akinek szent célja az országok és népek tönkretétele. Ami a becsületes földművelésből belejátszik a zsidó nép történetébe, az biztosan Izrael letelepedett népeire vonatkozik, és nem a később bevándorolt uzsorás héber népre. /A 269. sz. "Hammer"-ban W. Scheuermann arra vezeti vissza az amerikai zsidó, M. Fishberg könyvében a földművelő zsidó legendáját, hogy régen és ma is a zsidóságra áttérő földműves népek tagjait egyszerűen zsidóknak nevezik. /

Hogy az izraeli történelem részben a zsidók történetével össze van kapcsolva, és hogy itt-ott a gyűlölettel teli bosszúszomjas Jehova mellett az Ótestamentumban egy magasabb szintű istenfogalom is előfordul, - mindez a nemzsidó izraeliták behatásának tulajdonítható. Ezt sejti Sombart, amikor azt mondja, hogy a Pentateuch (Mózes 5 könyve) egy nomád nép történetét mondja el. Így ír: "Az Isten, aki győzelmesen került ki a más hamis istenekkel vívott harcból, egy sivatagi és pásztoristen. A Jehova imádás tudatos felélesztésével a nomád korszak Ézra és Nehemiás nevéhez fűződő hagyományai élednek föl és lesznek a vezető elemek, figyelmen kívül hagyva a közben levő (és a zsidók számára talán sohasem létező) földműves korszakot. (406 o.)

Jul. Wellhausent idézi, aki szintén megerősíti: "A papi kódex óvakodik minden utalástól a kánaáni életről; formálisan szigorúan a sivatagi vándorlás helyzetéhez tartja magát, és teljes komolysággal egy sivatagi törvénykönyv akar lenni." Sombart úgy véli, hogy a zsidó nép széles rétegeit nem elsősorban nomád ösztönök és hajlamok uralták volna, akkor ez az elsősorban nomádokra irányuló vallást nem kényszeríthette volna senki rá hosszabb ideig a népre. És a zsidó nép sorsa bebizonyítja, hogy az az évezredek során sivatagi és vándor nép maradt.

Ez az én véleményem is. De mindez nem más, mint amit finom érzékű antiszemiták, akik tényleg koruk előtt voltak a fajfelismerés terén, már évtizedekkel ezelőtt világosan kimondtak. Hogy minden érintkezési pontot elkerüljön ezekkel a belátó nép-politikusokkal, Sombart szükségesnek tartja, hogy "antiszemita pamfletírókról" beszéljen, akik ezekből a tényekből gyűlölködő módon anyagot gyűjtöttek volna "szidalmaikhoz". Valószínűleg nagyon keveset tud az illetőkről, mert Eugen Dühringet és Adolph Wahrmundot nevezi ilyen irányú íróknak, akik közül különösen az utóbbi csak tényleg nagyon finom és tudományos módon írt a zsidóproblémáról. Sombart minden antiszemita megnyilvánulást "kicsinyesnek és gyűlölködőnek" talál, pedig ő sem mond lényegében egyebet, csak más irányból, mint azok az élesen látó elmék, akik megértették a faji problémát, mielőtt bizonyos ma olyan bölcsen beszélő tudósoknak akár a legcsekélyebb fogalma is lett volna arról.

Joggal gúnyolódik arról, hogy a katedrákon még ma is a következő bölcs megállapítások hangzanak el: "Palesztinában földművelés folyt az ókorban. A zsidók abban az időben Palesztinában laktak, következésképpen földművesek voltak." Valóban, akkor ugyanilyen joggal ezt is lehetne állítani: a zsidók ma Németországban uralkodó pozíciókat foglalnak el, és mivel a német nép nagy része ma földművelésből él, és magas kulturális szinten áll, így a zsidók földművesek és ennek a kultúrának a kialakítói.

3. A zsidók szétszóródása a Földön

A szétszóródásra, mely szívesen használt anyag Júda gyermekeinek vádaskodásánál és szentimentális emberek együttérző szipogására, Sombartnak ironikus szavai vannak. /Érdekes, hogy Alexander Dumas a zsidókat dicsérő színjátékában "Claudius felesége" hősével Dániellel ezt mondatja: "A diaszpóra nem szórt bennünket szét, hanem szélesebbé tett, emiatt behálózzuk az egész Földet." / Azt véli, hogy a kiűzést, ha becsületesek vagyunk, nem tudjuk elképzelni, sem a kiutasítást, sem a visszatérést. A zsidó jelentésben ez áll: "És Nebukadnezar egész Izraelt, minden tisztet és katonát kivezetett; tízezreket vitt magával, és minden kovácsot és lakatost; nem maradt más ott, csak az egyszerű nép." És ha később ez áll: "Az ország minden előkelőjét rabul ejtette és fogolyként vitte Jeruzsálemből Bábel irányába", akkor arra gondolunk, hogy csak a parazita felsőbb osztályokat vitte el, míg a becsületes földműves nép az országban maradt (Királyok 2, 24,14 és 25,11-12). Luther fordításában az utolsó helyen nyilvánvaló hiba van. Ott ez áll: "A többi népet azonban, akik a városban maradtak és akik Bábel királyával értettek egyet, Nebusur Adan, az udvarmester vitte magával." Nyilvánvalóan helyesen ez így hangzik: "nem vitte magával", mert később ez áll: "És az ország legkevésbé hatalmasai dolgoztak az udvarmester földjén és szőlőiben"; és a 22-ik bekezdésben, hogy a király a "megmaradt népet" Gedalja uralma alá helyezte. Nebusur Adant, az udvarmestert Sombart a "legfölső hadbírónak" nevezi. - Miért fordítja ezt ilyen gyűlölködéssel le?

De Sombart maga is megállapítja a kiutasítottakkal kapcsolatban: "A tulajdonképpeni földművesek nem voltak köztük." (410 o.) Tehát az asszír királyok bölcsessége fölismerte, hogy milyen csapás sújtja a termékeny Kánaánt, és úgy akarta az új országot rendbehozni, hogy a parazita osztályt, a plutokráciát elvitte, és a becsületes munkásokat és parasztokat az országban hagyta. Egyetértünk Sombarttal abban, hogy ezek a becsületes emberek a régi ott született törzsek maradékai voltak. Írónk a zsidók palesztinai uralmát és a babilóniai állapotokat megérkezésük után a következő módon írja le: "A városi urak, akik egyszersmind pénzkölcsönzők, földjüket nemzsidó részparasztokkal műveltetik meg. Ez legalábbis a tipikus kép, amelyet a babilóniai Talmudban látunk." (411 o.)

Utal rá, hogy a héberek babiloni tartózkodása nem volt kényszertartózkodás, a héberek szabad akaratukból mentek oda, hogy az ottani kulturális központokban jobban tudják uzsorás üzleteiket csinálni. "Mert" mondja, " nem tudunk meg semmit arról, hogy azok a magukat száműző zsidók azután hazatértek volna, amikor kis vagyont gyűjtöttek: mint a ma kivándorló svájciak, magyarok vagy olaszok. Inkább megmaradnak az idegen városokban és hazájukkal csak vallási-lelki kapcsolatot tartják fönn. Legföljebb, mint az igazi nomádok, az évi zarándoklaton részt vesznek Jeruzsálembe Passzah idején. (412 o.)

A héberség kisugárzása minden országba már akkor is nagyon erős lehetett, mert Strabo Josephus (Kr.e. 63-Kr.u 24) azt írja, hogy nehéz olyan helyet találni a lakott földön, ahol ez a faj ne lakna és azt ne uralná. Philo is (Kr.e 20-Kr.u 40) azt jelenti, hogy zsidók laknak Európa, Ázsia, Líbia számos városában a tenger mellett és az országon belül is. De nem hallunk semmit olyan erőszakról, mely ezeket oda vitte volna; ezért a zsidók szétszórása a kultúrállamokba nyilvánvalóan önkéntes volt. Hogy milyen sűrűn laktak a korai császári Rómában, arról különböző jelentések szólnak. A zsidó király, Heródes egy küldöttségét állítólag nyolcezer Rómában lakó hittárs kísérte Augustus elé, és Kr.u. 19-ben 4000 szabadon engedett hadképes korú embert, akiket "az egyiptomi és zsidó babonák hatalmukba kerítettek" Szardíniába utasítottak ki. (430 o. Tacitus, Sueton és Josephus szerint, az utóbbi állítólag Vespasiánus kegyence volt).

Sombart ír a német birodalomban az erős belső vándorlásról, és számokat mutat be, hogy hogyan vándoroltak a héberek a birodalom keleti részeiről nyugatra, különösen Berlinbe. Itt több mint furcsa, hogy "helyről helyre űzött népről" beszél. Mi úgy gondoljuk, hogy ha zsidók Krotoschinból és Meseritzből Berlinbe költöznek, akkor ezt a jobb üzletek és több élvezet miatt teszik, és nem azért, mert valaki oda űzi őket. Valóban, ma a zsidóknak több mint a fele Németországban nagyvárosokban lakik, mert itt jobban elemükben érzik magukat. Az is találó, amikor Sombart más helyen a modern nagyvárosokat a sivataggal hasonlítja össze, utalva arra, hogy a modern városokat a vándorlás és a sivatag szelleme tölti föl, és a nagyváros elsivatagosítja a nép életét. "Sivatag és erdő" mondja "a nagy ellentétek, melyek körül az országok és emberek lénye táborozik."

Valóban, a germán eredeti születési helyes és hazája az erdő, ami miatt már az erdővel szemben ellenséges rómaiaknak is Germánia olyan furcsának tűnt. Az igazi német csak az erdőben és a mezőn virul ma is ki. És ahogy az erdő és a sivatag ellentétes dolgok, így a germánság és a héberség is igazi ellenpólusok az emberiségen belül. Tény, hogy a földművelés mindig is a germán törzsek legfontosabb alapeleme volt, és az indogermán őstörténet során soha nem volt teljesen ismeretlen. A természettel való együttélés és együttműködés, ahogy ez a parasztoknál szokásos, a germánság alapvető lényében van benne, éppen úgy, mint ahogy minden építő jellegű kultúrnépben. A természettel szembeni idegenség a szemiták ismertetőjele, akik ősapjáról, Kain, aki a finomlelkű földművelőt, Ábelt megölte, ez áll az írásban: "Légy nem megtelepedett és menekülj! kezed legyen mindenki ellen, és mindenki keze legyen ellened! "

Zsidópárti elfogultságot árul el Sombart, amikor egyetért azzal, amit egy 16. századbeli zsidó orvos Spanyolországban a zsidók "finom szellemű" lényének elmagyarázására kiokoskodott. Úgy véli, hogy a sivatag finom, könnyű levegője, a "könnyű víz" és a "Manna finom eledele" a zsidókban szellemi finomságot alakított ki. Ennek a meggondolásnak a nevetséges volta nyilvánvaló. Ennek alapján nem kellene minden beduinnak finomlelkűnek lenni? És hogy akarja Sombart elmagyarázni, hogy furcsa módon az arabot, aki a sivatag valódi fia, mély árok választja el a zsidótól? Arab írók a legmérgezőbb szavakkal mutatták be, hogy mennyire megvetik a zsidókat. Már Kr.u. 545-ben ezt írta Abd al Qadir a-Ilani: "A zsidók, akik az egész földön szétszórva élnek és mégis szorosan összetartanak, ravasz, emberellenes és veszélyes lények, akiket mint a mérges kígyókat kell kezelni, vagyis ahogy odasompolyognak valakihez, rögtön a fejükre kell lovagolni; ha csak egy pillanatra megengedjük nekik, hogy fejüket fölemeljék, akkor rögtön harapnak, és harapásuk biztosan halálos."

És ha Sombart továbbra is megkísérli a héber undorító természetét a korábbi sivatagi élettel magyarázni, akkor ezt kérdezzük tőle: Miért nem lettek az arabok zsidókká? Miért őriztek meg egy olyan szellemiséget, melyet, összehasonlítva a zsidókéval arisztokratikus és hősiesnek lehet tekinteni?

A zsidók ellenséges viselkedését az északi népekkel szemben Sombart megpróbálja a déli és a nedves-hideg északi népek ellentétével magyarázni. / A németek viszonya a zsidókkal szemben korábban egyáltalán nem volt ellenséges. De a zsidók a germánok nagy türelmével a végsőkig visszaéltek és ezzel keltették föl befogadóik gyűlöletét. / De ez a védelmi kísérlet sem sikeres, mert azt olvassuk, hogy a héber a déli országokban, Egyiptomban és Marokkóban ugyanúgy viselkedik és uzsoráskodik, mint északon. Ha most azt hozzák föl a zsidó védelmére, hogy rossz jelleme annak velejárója, hogy évezredek óta a népek pénzének kezelője, akkor megkérdezzük: Ki bízta meg ezzel? Nem sajátmaga választotta magának ki ezt a szerepet?

Ebben rejlik a zsidókérdésben annyira kedvelt módszer titka, a tényeknek állandó és ismételt teljes fejreállítása és kifordítása, mely ellentmond minden történeti ismeretünknek és különösen az egész Ótestamentum szellemével teljes ellentmondásban áll. Ha Sombart ezt mondja "ők lettek a pénz urai, és a pénz segítségével, melynek ők lettek az urai, uralták a világot." akkor ez annak bevallása, hogy a hébernek arra kellett a pénz, hogy a világ ura legyen.

A mélyebbre tekintő előtt fölmerül a kérdés, hogy nem a pénz hoz-e az ember életébe egy olyan veszélyes hamisító és természetellenes hatalmi faktort, hogy éppen ezáltal tudott a héber csaló szellem hatalomra jutni. Talán a népek nem szabadulnak föl előbb a zsidó veszedelem alól, míg meg nem szabadulnak a pénz lényének vonzásától, annak a pénzétől, melynek értéke képzeletbeli és amely démoni elemet hozott a kultúrába, vagy ameddig - Lagarde tervei szerint - az állam ez összes pénzüzletet kezébe nem veszi. A héberek nem találták föl a pénzt, és a csillogó aranyat nem hozták föl a Föld mélyéről, de ők agyalták ki a pénzzel való visszaélést, mely a kölcsöntőke formájában a becsületesen dolgozó népet a kamat láncára veri. A pénz veszélyes titka nem magában a pénzben rejlik, hanem az abból levezetett tőke fogalmában, és az ezzel összekötött természetellenes "örök kamatban".

Természetellenes, hogy egy egyszer adott kölcsön után, amíg vissza nem fizették, állandó és azonos kamatot követelnek, és azt évszázadokon sőt évezredeken át. Itt van a becsületesen dolgozó népek szükségállapotának
forrása; és ebben van a zsidó tőke határtalan növekedésének oka és a zsidó hatalomé. / Theodor Fritsch már 1892-ben javasolta, hogy minden kamatfizetésbe foglaljanak bele egy térítési összeget is (amortizációs részt), úgy hogy a tartozás belátható időn belül visszafizethető legyen. Lásd: Két alapbaj: A föld-uzsora és a tőzsde, Lipcse, 1894./ Ezért Sombartnak igaza van, amikor ezt mondja: "A pénz lett annak az eszköze, hogy hatalomhoz jussanak anélkül, hogy erősek lennének.". Valóban, a világ leggyöngébb és leggyávább népe urainkként viselkedik, mert a csillámló pénzt használja föl ellenünk.

Szórakoztató, amikor Sombart elmondja, hogy hogyan gyűlölik a német-lengyel zsidókat, az úgynevezett askenázikat a szefárdok, vagy spanyol-portugál hittársak nyugatról. (194. oldal). Így például a portugál zsidók 1761-ben Bordeauxban elérték az azonnali parancsot, hogy minden idegen zsidónak 14 napon belül el kellett hagynia Bordeauxot. A keleti zsidókat "csavargóknak" nevezték és azon igyekeztek, hogy sürgősen megszabaduljanak tőlük. Ha tehát maguk a "nemesebb" zsidók is undort éreztek az egyszerű héber iránt, akkor hogy lehet nekünk rovásunkra írni, hogy mi még jobban utálkozunk tőlük? Mert a szefárdokat legalább hitük, szokásaik és életszemléletük szorosan összeköti; hogy ne lennének ezek a gusztustalanságok nekünk, akik érzéseinek és gondolkodásának, egész lényének mindez teljesen idegen, duplán visszataszítóak és gyűlöletesek? A két zsidótábor közti szellemi és erkölcsi távolság nem lehet olyan nagy; hiszen mindkettő telítve van a Talmud légkörével. Maga Sombart is bevallja, hogy a társadalmilag alul álló zsidók sajátságos szokásai figyelemre méltók: Kis csalások, tolakodás, méltóság hiánya, tapintatlanság, stb...

* * *

Sombart írásából ennyi elegendő ahhoz, hogy megmutassa, hogy valaki, aki minden erejével azon van, hogy a hébereket a legelőnyösebb fénybe állítsa, mégis arra kényszerük, hogy bevalljon egy sor komoly hibát a zsidók természetében, melyek tökéletesen elegendők ahhoz, hogy a kultúrnépek között a zsidót nagyon nem kívánatos idegen elemként ismertessék föl, aki nagyon megszolgálta azt, hogy az erkölcsös népek ne szeressék.

Értékes, hogy egy ember, aki minden kapcsolatot elutasít az antiszemitizmushoz, és mindent összeszed, ami a zsidók dicsősége érdekében csak elmondható, mégis olyan sok fontos engedményt tesz. Csak emiatt adtuk Sombart szövegét olyan részletesen vissza, mert ezek a zsidókérdést ismerőnek sem mondanak sok újat. Sombart nyilvánvalóan tanult az antiszemitáktól, de az elismerten okos, ha nem is különösebben nemes taktikát, hogy tanítómestereit letagadja. Reméljük, hogy német honfitársaink valakinek, aki egyáltalán nem szeretne antiszemita hírébe kerülni, elhisznek bizonyos tényeket, melyeket egy magát zsidók ellenségének vallónak nem akarnak elhinni.
__________

XVII. A zsidók befolyása a nőkre

A nőknek nagy befolyása van a kiskereskedelemre. Hiszen főleg ők azok, akik a család részére bevásárolnak; kezükön át folyik a férfi jövedelmének nagy része vissza az üzleti életbe, és ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hol vásárolnak a nők. Megfigyelhető tény, hogy a lányok és asszonyok előnyben részesítik a zsidó üzleteket. Erre egy magyarázat a zsidó áruk látszólagos olcsósága lehet. A nők - olyanok is, akiknek nem erős oldaluk a takarékosság - sajátságos örömet látszanak találni abban, ha egy tárgyat olcsóbban vettek meg, mint annak szokásos ára - akkor is, ha csak a vevő képzelte be magának ezt az olcsóságot. Ezt nyilvánvalóan saját okosságuk javára írják - néha még dicsőségnek is veszik, mit személyiségük szeretetreméltóságának bizonyítékát. Ezért az a kereskedő, aki a nő beképzelt szimatának és ravaszságának elébe jön, amennyiben áruját előre megfontolt rendetlenségben kínálja nekik turkálásra, jobb üzletet fog csinálni, mint a "rendes" konkurens.

Nőknek sokszor van szükségük alkalmi árukra, és ezért szívesen mennek a turkálókhoz, ahol az áruk összevissza hevernek, és ahol úgy gondolják, hogy valami megfelelő dolgot jó áron megkapnak; elmennek a rendezett pocok mellett - így hangzik egy nőket ismerő háziasszony vallomása. Az eladó azzal, hogy ezt a női gyöngeséget ravaszul kihasználja, két legyet üt egy csapással: szívességet tesz a nőknek és megkíméli magát attól a fáradságtól, hogy ócska áruját rendezze és kiszortírozza - ezt a vevők elintézik helyette.

Ha emellett ugyanez az üzletember azt a benyomást tudja kelteni, hogy ő egy vevőnek - mert annak személyes varázsa őt elbűvölte -, olcsóbban adja áruját, akkor kétségtelenül megnyeri vásárlói szívét. És ha képes arra, hogy minden vevőjének ugyanúgy kedvébe járjon, mindegyiket becsapja azzal, hogy a többiekkel szemben őt részesíti előnyben, akkor nem lesz hiánya vevőkben.

Asszonyaink- ha bizonyos dolgokban túl is szárnyalják a férfiakat okosságban és finom ösztönben, a gazdasági dolgokban rendkívül naivak. Hagyják, hogy egy dolog vakító külseje megvakítsa őket, és a pillanatnyi előny vezesse őket, anélkül, hogy elszámolnának maguknak tettük további következményeiről. Nem firtatják, hogy vásárlásukkal becstelen elemeket és rossz üzletmenetet támogatnak, olyat, amely selejtgyártást támogat, és azzal, hogy nem vásárolnak komoly üzletekben, talán egész üzletágakat taszítanak ki az üzletből, röviden az egész üzleti életet veszélyes irányba tolják. Az ilyen megfontolások idegenek számukra.

Hibáikban összetalálkoznak a zsidók természetével, akik szintén a vakító külsőségek és a pillanatnyi előnyök emberei. A héber, aki vevőinek lelkivilágát alaposabban tanulmányozza, mint az árja kereskedő, - mert sikerét nem annyira az áru minősége, mind inkább az emberi gyöngeségek és hiúságok kihasználásában keresi - már régóta észrevette a nők természetének ezeket a sajátosságait, és mesterien ki tudja használni a nők gyöngeségeit.

A női érzékeket már egy kirakat is összezavarja. Valószínű, hogy a nők játékos, szétszórt gondolkodásmódja és a zsidók kiállítási gyakorlata között összefüggés van, mert a tárgyak kiállításánál nem a jó ízlés, hanem a tarkabarka összevisszaság vagy az egyes áruk tolakodó előtérbe helyezése az, ami a látogató nőket vonzza és izgatja. A meglepő ármegjelöléssel is össze akar zavarni a zsidó. Egy áru, amely agy nemzsidó kirakatban 75 pfennigért van kiállítva, a zsidó kirakatban pedig 97 pfennigért, az a benyomást kelti ott, mintha három pfenniggel olcsóbb lenne, mint másutt.

Tény az, hogy a zsidó kirakat szinte hipnotikus erővel vonzza a nagy tömegeket. de a héber nem hagy ki semmiféle módszert arra, hogy más módon is sikert érjen el. A közönség csordaösztönével számolva állítólag vannak olyan nagyobb zsidó üzletek, melyek azért fizetnek embereket, hogy azok bizonyos nagyforgalmú órákban az üzlet előtt sétáljanak és kíváncsiságot színlelve állva maradjanak a kirakat előtt. Példájuk másokat utánzásra ingerel, és az ilyen üzletek állandóan tele vannak. Ha az egyik ilyen fizetett ember elhagyja a bolyt és bemegy az üzletbe, akkor ez a példa is ragadós és mások is utána csinálják.

A zsidó üzletek rendszeres és föltűnő újsághirdetései is hozzájárul ahhoz, hogy a vevőket magukhoz vonzzák, és nem utolsósorban ezen a területen a zsidó kereskedő a szavakkal és képekkel bemutatja fajának teljes tolakodó voltát és mások figyelembe nem vételét, de ravaszságát is. A zsidó üzleteknek ezek a fogásai biztosan befolyással vannak arra, hogy a zsidó üzletek forgalmát megnöveljék, de arra nem elegendők, hogy bizonyos, szinte rejtélyes folyamatokat megmagyarázzanak. Inkább a zsidó személyisége az, ami szinte szuggesztív erővel ha a nőkre. Asszonyaink fogékonysága minden "idegenre" biztosan előre dolgozott azon, hogy a zsidók befolyása ekkora legyen. A külföldiek számára szinte érthetetlen, hogy nálunk a gyengébb nem tagjai között tömegesen vannak olyanok - az iskoláslánytól kezdve a negyven év körüli nőig -, akik a behozott négerekkel mint saját fajtájukkal állnak szóba, és a színes kiállítási személyzettel szemben szinte szemérmetlenül viselkednek, mások pedig a gyarmatokon a bennszülöttekkel szemben hihetetlenül bizalmasan viselkednek. Ez a körülmény, eltekintve a korlátlan szemérmetlenségtől, a nemzeti és faji öntudat szomorúan alacsony színvonalát árulja el. Mindennek része van abban a viszonyban, amellyel női nemünk nagy része a zsidókkal van.

És itt le kell venni a fátylat arról a sötét területről, amely mellett kortársaink nagy része úgy megy el, hogy fogalma sincs arról, mi van a fátyol mögött, és amelyet mégis föl kell derítenünk, hogy segítsünk elmagyarázni azt a hihetetlen befolyást, melyre a zsidók köztünk szert tettek. Ez olyan terület, melyre erkölcsös és lelkiismeretes ember csak viszolyogva gondol, és sokáig nem tudtam magam arra elhatározni, hogy erről nyilvánosan beszéljek. De mivel ezt az írást annak gazdasági témája miatt nem olvassa el bárki, így remélem, veszélytelen az érett olvasók előtt egyszer nyilvánosan szólni arról, amiről nyilvánosan nem szoktunk beszélni. Hiszen itt népünk erkölcsi és lelki erejének aláásásáról van szó a héber törekvései által, ezért a szeméremérzést tekintetbe vevését kivételesen mellőzzük. Ennek a kérdésnek a taglalása itt ezért sem elkerülhető, mert szükséges ahhoz, hogy leírjuk a héber faji és erkölcsi környezetét, amelyben él, és amelyben él és üzleteit végzi. Hogy a fő szempontok jól láthatóak legyenek, a legjobb szolgálatot tesz pár életből vett példa. Bevezetőül a következőt jegyezzük meg. Nőnemű fiatalságunk között a sok ezer nem házas és házas zsidó élvsóvár személy olyan pusztítást végez, amely önmagában elegendő egy nép tönkretételéhez, akkor is, ha az ezzel kapcsolatos gazdasági és társadalmi károkat figyelmen kívül hagyjuk. Ez a következő lapok figyelmes tanulmányozása után világos lesz. Megfigyelésem szerint azonban vannak olyan tapasztalt férfiak is, akiknek ezekről a tényekről nincs fogalmuk, és a károk nagyságáról és mélységéről sem, melyet népünk elszenved, Ezek vakon mennek el mellettük.

Nem kétséges - a legtöbb mai képzett ember előtt a zsidók tulajdonképpeni lénye teljesen ismeretlen és érthetetlen. Nem volt alkalmuk arra, hogy bepillantsanak a zsidó tevékenységekbe. A zsidókkal való ismeretségük körülhatárolt és többnyire felületes ismeretségekre szorítkozik a társadalmi és üzleti életben, és mivel itt a héber magát a legártatlanabb és legkellemesebb oldaláról igyekszik bemutatni, így nem csoda, ha mindig újra azt halljuk, hogy a zsidók tulajdonképpen mégis kellemes, tisztességes és szeretetreméltó emberek. Mások a zsidókat csak a szépítő irodalmi munkákból ismerik meg, mint "Nathan a bölcs" vagy Walter Scott "Ivanhoe" -jából, és arra hajlanak, hogy átvigyék a nekik kritika nélkül betanított tiszteletet a bibliai pátriárkák iránt a mai zsidókra.

Szórakoztató irodalmunkat a zsidó írók már régóta rafinált módon arra használják, hogy teljesen hamis képet fessenek a zsidóról. A német érzelgősségre való ravasz hivatkozással a zsidókat mindig nemes, ártalmatlan lényekként ábrázolják, mint tűrőket, akikben az "örök fájdalom" dúl amiatt, mert a gonosz keresztények előítéletei és indokolatlan gyűlölete miatt szenvednek. Azonkívül zsidó befolyás alatt álló újságaink és irodalmunk minden személyt, aki a nyilvánosság előtt megjelenik, aszerint ítél meg, hogy az a zsidósággal kedvezően vagy kedvezőtlenül áll szemben. A zsidó írók kritikájának a mércéje ősidők óta ez, és ma még inkább, mint régen. Ennek az a következménye, hogy lelkünk fiatal korunktól kezdve hamis "emberbarátságra" lesz beállítva, különös tekintettel a "szegény, üldözött zsidókra". A későbbi években a "képzés" és a "tűrés"-nek kell elérnie azt, hogy a mai héberek nehogy a "középkori előítélet" alatt szenvedjenek.

Az ilyen hozzáállás szívünket tiszteletreméltó fénybe állítja - de vajon eszünket is? A történelem és az élet tényeinek minden ismerője tudja, hogy a zsidók soha nem voltak egészen ártatlanok azoknál a bajoknál, melyek időnként rájuk zúdultak, , és hogy a korábbi századokban a héberekkel szemben állítólag elkövetett kegyetlenségeket sok esetben csak kitalálták, máskor erősen eltúlozták. Így a középkori úgynevezett zsidócsaták többnyire csak annyiból álltak, hogy az erősen megszaporodott zsidókat kiűzték a városokból és olyan vidékekről, ahol az általuk, illetve uzsorájuk által kifejtett gazdasági nyomás elviselhetetlenné lett. Mivel a zsidóság ma is hatalmas sikoltozásba kezd, ha fajuk egy tagja valahol életét veszti, vagy akár csak haja szála is meggörbül, világos, hogy a történelemben is minden olyan történet, ahol a zsidók voltak a szenvedő fél, mértéktelenül fölfújtak.
* * *
A mai zsidókat csak az képes jól megérteni, akinek lehetősége volt évekig kapcsolatban állni velük; de ilyen alkalom nem kínálkozik sokunknak. Mert a héber éppen olyan óvatos közeli környezetének kiválasztásánál, mint az intelligens német, és ez minden magától értetődő tolerancia mellett ösztönösen betart egy bizonyos távolságot maga és a zsidók között. Annál nagyobb jelentőségűek a zsidó társaságban szerzett tapasztalatok, melyekről az, aki ezeket átélte, saját szavaival számol be:

"Mint ártatlan húszéves jöttem egy kisvárosból Berlinbe. Egy véletlen vezetett hasonló korú zsidók társaságába. Bevezettek családjukba, és itt néha megdöbbentő dolgokat hallottam. Zsidó barátaimmal való további érintkezésem során olyan véleményekkel és elvekkel ismerkedtem meg, melyek fölháborítottak. Mikor ezek ellen fölszólaltam, annyira egy emberként nevettek ki, hogy elkezdtem szégyelleni elmaradott nézeteimet. Zsidó ismerőseim körében a beszélgetés többnyire nőkről és nemi dolgokról folyt; előszeretettel büszkélkedtek azokkal az alattomosságokkal és ravaszságokkal, melyeket arra használtak, hogy ártatlan lányokat maguktól függővé tegyenek, és hiányzott belőlük a lelkifurdalásnak még a nyoma is. Azt teljesen természetesnek vették, hogy a háznál szolgáló lánynak a férfiak rendelkezésére kell állnia. "Most megint új lányunk van" mondta az egyik. "Csinos?" kérdezte a másik. "Apám nem fog nekem rosszat kikeresni" így a válasz. Az egyik fölháborodva mesélte, hogy az új lány családjában tiltakozott közeledése ellen; akkor apja beszélt a lány fejével, és ezt mondta: "Nem mindenesként vettük fel önt? - Nahát! Abba ez is beletartozik!" és a hallgatók teljes egyetértése bebizonyította, hogy ezt mind így gondolták.

Sok évvel ezután, mikor más események miatt meggyőződéses zsidóellenzővé lettem, az első emlékezetes élmények újra élénken támadtak föl lelkemben.

Egy ismert iskolát reformáló ember szerint a zsidóellenesség a "keresztény" üzletemberek irigységének és lustaságának a következménye, akik nem képesek a "kiváló" zsidó konkurenciával dűlőre jutni. Régi és új élményeim a "zsidók és a nők" c. fejezetből sem hatották meg; nyilvánvalóan hihetetlennek, vagy legalábbis túlzónak tartotta írásomat.

Hosszabb idő után meglátogatott és bevallotta nekem: "Mégis meggyőződtem arról, hogy az ön vázlata a zsidók és a nők viszonyáról hihető. Münchenben beszállt egy úr a fülkémbe, akiről a beszélgetés során láttam, hogy képzett zsidó. Nagykereskedő vagy bankár lehetett. A beszélgetés során szóba került a szolgálók kérdése, és ezt mondta: " Na, hála Isten, hogy újra van egy rendes, kedves szobalányunk." Amikor megkérdeztem, hogy Münchenben nehéz-e most szobalányt kapni, azt felelte: "lányt eleget lehet kapni, de ha én alkalmazok egy lányt, akkor különös föltételeim vannak. Van egy tizenöt éves fiam, és azt kívánom, hogy az szabadon járhasson be a lányhoz."

A mesélő hozzáfűzte: "Nem akartam hinni füleimnek; szívem összeszorult, de közömbösnek tetetve magamat megkérdeztem: Mit szól az ön felesége ehhez? A válasz ez volt: Mit szóljon hozzá; a feleségem megértő asszony. Akarja talán azt, hogy a fiú tisztátlan nőszemélyekkel kezd ki az utcán? Csak kedvére lehet, ha a fiúnak tiszta lány áll otthon a rendelkezésére!"

Nevelési reformerünket jobban eltalálta ez a mondat, mint az első; most végre nála is leesett a tantusz, hogy a zsidó gondolkodást és érzésvilágot a mienkétől világok választják el. Fölismerhető: A zsidó nevelés más, mint a német. Csoda-e, hogy a fiatalemberekké serdült fiúk az így nyert tapasztalatok után olyan gyorsan és durván mennek át a gyakorlatba, és hozzászoknak ahhoz, hogy minden véleményük szerint társadalmilag alattuk álló vagy nekik alárendelt nőben nem látnak mást, mint vágyaik kielégítőjét? Aki ebből az alapállásból hajlandó következtetéseket levonni, az nem csodálkozik el azon, hogy a zsidó-német közösülésekből házasságon kívüli és ál-házasságbeli gyerekek számolatlan ezreit találja, mint faji degenerációnk jelét; annak rögtön föltűnik a berlini, frankfurti és más zsidókban gazdag városok népességének világosan látható keveréktípusa. Kéz a kézben ezzel halad a nép jellemének hihetetlen romlása, mert minden fajkeveredés eddig a nép romlásának eszköze volt. Az erkölcsi romlásból föltámadhat egy nemzet, a fajiból már nem. Az elsőre a régi Róma, az utóbbira Franciaország történelmi példa. Régen ismeretes az a kéjes durvaság, melyet elsősorban a zsidó fiatalság mutat üzletekben, bálokon, vendéglőkben a női alkalmazottakkal szemben, és a társadalmilag igénytelenebb vagy tényleg tapasztalatlan látogatónőkkel szemben. A leglelkiismeretlenebbek még házas asszonyokat vagy szinte még gyerekeket sem kímélnek durvaságaiktól. Az ilyen esetekről állandóan olvashatunk a rendőri jelentésekben, és ezek a legkevésbé tanulékonyakat is hamarosan kitanítanák, ha a bűnözők nevét és vallásának megadását az újságok nem hagynák el tudatosan.

Sok per bizonyítja, hogy a zsidók szívesen támadnak meg fiatal szűzlányokat, sőt gyerekeket is, és a talmudi irodalom itt is védi őket; keressen egy Talmud-rabbit, és magyaráztassa el vele, hogy miért lehet már egy három éves lánnyal ágyba menni. / Lásd Fritsch: A hamis Isten. 9. kiadás, 77. oldal /

Berlin a tizenkilencedik század hetvenes éveiben jó hely volt ilyen megfigyelésekre. A zsidóság fölfelé törekvése akkor nagyon föltűnő volt. Az alapító évek tőzsdei manőverei a zsidókat jelentős gazdagsághoz juttatták, és így mind a gazdasági mind a közéletben mindenütt előretolakodtak. Már akkor észrevette minden becsületesen gondolkozó német azt a szégyenletes tényt, hogy gyakran ragyogó német nőket lehetett zsidók karján látni - és nem a tiszteletre méltó feleség szerepében. A tetszőleges utakon meggazdagodott héberek külsőleg ragyogó föllépése és rafinált csábítási művészete által elcsábítva évente sok nő, akinek az lenne föladata, hogy népükben szorgalmas anyák legyenek, beleesik a zsidók csapdájába és eladó lény színvonalára süllyed.

Bárhol is éltek a zsidók, ott a kurválkodás bőségesen kifejlődött. A zsidók nemi kilengéseiről már az Ótestamentum is jelentést tesz leydeni papiruszon az egyiptomi korból. /Lásd a zsidókérdés kézikönyve, 29. kiadás, 250. oldal / A zsidó keleti emberként a soknejűség híve, ahogy az ismert zsidó író, Max Nordau (Südfeld) kifejezi: " nem monogám állat". Ha olyan országokban, ahol az egynejűség szokásos, külsőleg egynejű lesz ugyan, de elég utat talál arra, hogy más formában hódoljon keleties kedvteléseinek. A zsidó nők nem állítanak férfiaik útjába akadályokat, talán, mert náluk a többnejűség szintén velük született elképzelés, talán, mert örülnek annak, hogy idegen törzsből való nők férfiaik kegyeiért versengenek. Érdekes megállapítani erről a jelenségről, hogy hogyan ítélnek meg nyíltan zsidó nők ilyen jelenségeket.

Az "Irodalmi Visszhang"-ban (1912, 3, füzet) a héber Anselma Heine fajtársát, az író Jacobowskit dicsőíti. Ennek során annak szerelmi kalandjairól esik szó, és azzal kapcsolatban ezt mondja: "Hirtelen észrevettem rajta faja ősi fájdalmas vonását (!). Neki bosszúval teljes örömöt jelentett, hatalmat mutatni a nők fölött, és sohasem volt gúnyosabb a néppel szemben, mint amikor azzal büszkélkedett, hogy a szőke nemesek finom asszonyait maga alá gyűrte" - Próbáljuk meg elképzelni, hogy lehetséges lenne-e az, hogy egy német írónő ilyen kéjes tiszteletzivatarral teli hangon dicséri egy honfitársa győzelmeit zsidó nők fölött a világ előtt.

Bernhard Kellermann (Fürth) az "alagút" című munkájában (kiadó a zsidó Samuel Fischer kiadó Berlinben) a következő figyelemre méltó dolgot írja le története zsidó hőséről: "S. Woolf egy gentleman mintaképe volt. Csak (!) egy rossz tulajdonsága volt, és ezt gondosan titkolta a világ előtt. Ez rendkívül vágyakozó természete volt. A vér zubogni kezdett fülében, amikor egy csinos lányt látott. Minden évben legalább egyszer elutazott Párizsba és Londonba, és mindkét városban megvoltak barátnői. Gyakran hozott "unokahúgokat" haza ezekről az utazásokról, akiket New Yorkba küldött. A lányoknak szépnek, fiatalnak és szőkének (!) kellett lenniük. S. Woolf így állt bosszút (!) a szegény Samuel Wolfsohn (apja) miatt, akitől a jókülsejű teniszjátékos konkurenciája évekkel ezelőtt minden szép nőt elhódított. Megbosszulta magát azon a szőke fajon, amely régen lábbal tiporta őt. És mindenek előtt lemondásokkal teli fiatalságáért kárpótolta magát." Tehát: a cinikus fickó, aki a "szőke lányokkal" úgy bánik, mint az "emberhússal", megtámadja őket, élvezi és utána eldobja, az zsidó fogalmak szerint "egy gentleman mintaképe", és ehhez még ez az őrült bosszú gondolata: Mert az öreg Wolfsohnnak nem volt szerencséje a germán nőkkel, miért kell fiának a szőke faj más nőin bosszút állni? Talán itt túl sokat árulkodott a zsidó író? tehát a hébert nem a szeretet vagy az érzéki vonzalom vonzza a szőke nőkhöz, hanem - gyűlölet és bosszú! Lehetőleg sokat akar közülük elrontani és szégyenbe hozni - függetlenül attól, hogy ez "bosszújával" kapcsolatban van-e vagy nincs - és ezzel bosszút állni - miért? - egy olyan jogtalanságért, mely egyedül a zsidók gyűlölködéstől és hiúságtól elhomályosult képzeletében létezik.

Valóban, egy ilyen logika csak egy olyan nép érzelmi mocsarában fejlődhet ki, amely még ma is, 2000 év után, győzelmi énekekkel ünnepli annak a 75 ezer perzsának a lemészárlását, akik Eszter és nagybátyja Mordechai bosszúszomjának lettek áldozatai. De kétségtelenül, a zsidó úriember bosszújának igazi oka az utolsó mondatban van: "lemondásokkal teli fiatalságáért kárpótolta magát", amikor a szőke faj lehetőleg sok asszonyát pénze és csábítási művészete segítségével megbecstelenített, és emellett vérében levő gyűlölete megédesítette diadalait.

És "a zsidó faj tipikus ősrégi fájdalma", az "örök zsidó fájdalom" melyet Heine, Jakubowski és elvtársaik megírtak? Ez nem más, mint Mefisztó fájdalma , hogy nem szabad neki tetszőlegesen cselekedni, ahogy csak akar, Shylock fájdalma, akinek nem szabad démoni gyűlöletét ellensége széttépésévé csillapítani. Ez a fájdalom a gyűlölet és gőg fájdalma minden nemzsidóval szemben, a faj ősrégi öröksége, annak egyik maradandó sajátossága.

Hogy ez ilyen szellem gyermeke, azt egy költemény mutatja be egy zsidó újságból "Az akció (Die Aktion)" 1913 februárjában, egy bizonyos Paul Mayer tollából. Ez talán kinyitja az egyik vagy másik olvasó szemét a zsidóság már csak kevéssé titkolt "végső céljait" illetően:

Ahasvérus boldog vándoréneke

Látjátok, én vagyok a gyökértelen, lelkem bőre sima
Nem vagyok környezetemmel házas, nem kell hegyeknek vezekelnem,
Nincs honvágyam, de zsákmányom halmozódik
szívemet nadrágomba hajtja, és menyasszonyaitok sírnak,
mert engem a fájdalom acélozott meg.
Engem, az idegen sivatag kivetettjét,
Hajt küszöbötök elé a sors, ásítva fújjátok ki dohányotok füstjét
Rám vágytok leginkább, a jó emésztéshez,
Hallom irigy kiáltásaitokat, de ügyes tapintó vagyok
mert forrásaitokat iszom, és rossz szokásaitokat izgatom,
És megmérem értékeiteket, saját javamra
Játszom is
érett jókedvvel
sajátos, nagyon óvatos,
utolsó, előttetek titkos céljait
Ázsiai véremnek!

A Talmud rabbinikai tanai nem engedik meg a zsidó feleségnek azt, hogy férje viszonya miatt nemzsidó nőkkel, még ha azok házasok is, tiltakozzon. Emellett szól az a körülmény, hogy a nemzsidó házasság a rabbinikai fölfogás szerint nem számít házasságnak, hanem csak "azonos állatok együttélésének" tekintendő. Hiszen a talmudi tanok szerint a nemzsidók nem emberek, hanem csak "emberformájú állatok".

Ez a fölfogás magyaráz meg sok, máskülönben rejtélyes zsidó nézetet. Az állatnak nincsenek erkölcsi jogai, és ezért nem ismer a rabbinizmus erkölcsi kötelességeket nemzsidókkal szemben. Egy szép nemzsidó nő a zsidó szemében ezek szerint nem más, mint egy szép állat, és ezért a zsidó azt tehet vele, amit akar. Nem kell, hogy lelkiismeretfurdalása legyen amiatt, hogy az erkölcsileg lesüllyed.

Egyes jobbindulatú héberek hangjukat hallatták, akik fajtársaik szégyenletes viselkedését nemzsidó nőkkel szemben nyíltan beismerték és nem értettek vele egyet. Így Conrad Alberti (Sittenfeld) az M. G. Conrad "Társaság" 1889, 2 számában ezt írta, miután előzőleg a zsidó intoleranciáról beszélt nemzsidókkal szemben: "Kivételt képez a nemi érintkezés, különösen a gazdag zsidófiúk viselkedése szegény lányokkal, például varrónőkkel szemben. Olyan hihetetlen fokú cinikus durvaság fokát éri el, amilyenre keresztény fiatalemberek soha nem süllyednének. Ezek nőkkel szemben mindig megőriznek egyfajta szégyenérzetet, amely a mi tőzsdén dolgozó ifjainkból teljesen hiányzik."

Hogy ez a becsületes vallomás tényeken nyugszik, arról lányok ezrei, akiket évente zsidó üzletekben és családokban megszégyenítenek, tudnának megrázó tanúvallomást tenni. Biztosan igaz az a megjegyzés, hogy nemzsidó munkaadók vagy főnökök esetében is előfordul ilyesmi; de minden hasonló esetben a két fél között jellemző különbség van. Ha a szolgáló panaszkodik a háziasszonynál, hogy az úr, vagy a fiatalúr tolakodó módon viselkedik vele szemben, egy német háziasszony az esetek 99 százalékában kellemetlen órákat fog szerezni férfi lakótársainak, a szobalányt pedig egy kevésbé veszélyessel fogja kicserélni. Más a helyzet a zsidó háziasszony és anya esetében. Ahogyan ez felnövekvő fiával szemben is "toleráns", éppen úgy nemcsak el fogja tűrni férje gyöngéit, hanem annak és saját érdekében, Sára példáját követve, azt fogja a cselédnek tanácsolni, hogy teljesítse a tolakodó családtag kívánságát.

Egy esetből ismerem a szavakat, melyekkel egy gazdag zsidó asszony zsidó szobalányának panaszait kezelte, miután az panaszkodott neki, hogy ura tolakodó módon viselkedik vele szemben. Szinte részvétteljesen mosolyogva és egyfajta anyai jóindulattal ezt mondta a háziasszony: "Milyen ostoba gyerek maga! Ön csinos és fiatal; ha máshová megy, ott is lesznek férfiak, és ezek újra tolakodóak lesznek önnel szemben. És ha onnan is elmegy, máshol is ugyanez lesz a helyzet. A férfiak ilyenek; egy csinos fiatal lánnyal szemben mindig tolakodóak; és végül valahol mégis föl fogja adni tartózkodását. - Legyen esze, maradjon itt, férjem gazdag és jól meg fogja önt fizetni!" / Berlinben a beavatott körök tudják, hogy sok közvetítőnő külön összeg ellenében a csinos falusi lányokat kizárólag zsidó házakba közvetíti ki. /

Az említett esetben a szobalány elég erős jellemű volt ahhoz, hogy rögtön elmenjen, de milyen kevesen lesznek képesek arra, hogy ilyen rafinált csábításnak ellenálljanak? A zsidók áldozatai lesznek és utána hallgatnak szégyenükről. Mivel emellett a zsidó elég okos ahhoz, hogy jó fizetéssel és kis ajándékokkal legyezze a lány hiúságát, az így elesetteknek még csak le sem kell magukat győzni ahhoz, hogy elismerően és dicsérően nyilatkozzanak zsidó uraságaikról.

A zsidó feleség viselkedése úgy magyarázható, hogy a zsidó nő nagyon jól tudja, hogy kéjsóvár férje nem elégszik meg feleségével folytatott viszonyával. Tehát házon kívül keres lehetőségeket. De ez többnyire drága és veszélyes vállalkozás - akár csak egészségügyi szempontból is nézve. Az okos és takarékos zsidó nő tehát ezt mondja: egy egészséges szobalány otthon, akit kicsit jobban fizetünk, mint máshol és néha egy kis ajándék, ez a legolcsóbb megoldás a férj mulatási igényének kielégítésére; és így nem fertőzheti meg magát.

Fönt már utaltunk arra, hogy a zsidók személyisége rejtélyesen hat a bizonyos nőkre, amit szuggesztív, akaratbénító hatásnak nevezhetünk, amikor az 1980-as években a "német társadalmi lapok" erről a témáról írtak, polgárok mindenfelől jelentéseket küldtek olyan eseményekről és megfigyelésekről, melyek igazolták ennek a befolyásnak a létét. A háttérben olyan erők jelentek meg, melyeket a legtalálóbban démoninak lehet nevezni, az érzékiség természetellenes fölkorbácsolása, melyek az áldozat minden értelmét elrabolták. Az "elvarázsolás" megmagyarázhatatlan dolgokkal, mellyel általában nőket gyanúsítanak, itt fordítva látszik működni.

Az említett közlések között voltak az alábbiak, melyek különösen jellemzőnek nevezhetők. Egy hölgy a következő megfigyeléseket vázolja: "Egy elég rosszul öltözött zsidó találkozott egy polgári nővel. Ránéz, a nő állva marad, mint akinek gyökeret vert a lába és utána megy. Hasonló történt az utcán, ahol egy vörös hajú ruhakereskedő zsidó állt üzlete előtt. Egy fiatal lány, aki éppen kinőtt a bakfiskorból megy arra, a zsidó ránézi, vagy valamit súg neki; a lány találva érzi magát, megáll a következő kirakat előtt és állandóan a zsidóra néz. Kis idő után követi a zsidót a boltba. Egy fiatal kereskedőfeleséghez, aki éppen megözvegyült, egy zsidó jött, valószínűleg üzleti ügyben. Még aznap este beengedte lakásába és éjjel is magánál tartotta. ő tanult nő volt jó családból, a zsidó pedig idős ember, nem különösebben finom ember. "

A hölgy tovább sorolja: "föltevődik a kérdés: itt talán talmudi titkos művészetek dolgoznak? Néhány zsidó állítólag képes arra, hogy egy nőt egy pillanattal megremegtet, mintha azt elektromos ütés érte volna. Egy hölgy, akinek zsidóval volt viszonya, miután magához tért, elmondta családjának: Amikor először beszéltem azzal az emberrel, és az áthatóan rám nézett mélyen sötét szemeivel, pillantása a velőmbe hatolt, és attól a pillanattól kezdve ellenállhatatlanul magához vonzott, álmaimban is megjelent, stb... Ki fejti meg ezt a rejtvényt? Egy pillantás-e az (talán az, amit az olaszok jettaturának neveznek), vagy talán a talmudi rendkívüli bölcsesség és élettapasztalat titkos váltakozó kapcsolatokat ismer, bizonyos vonzóerőket? Vagy itt is a zsidó energia hat, amellyel a zsidók a női lelket képesek uralni?"

Valóban, az ilyen esetekkel tudatlanul állunk szemben, melyeket sürgősen át kell világítanunk. A számos lány és asszony közül, akiket zsidók elcsábítottak, a nagy többség azt mondja, hogy mintha egy tudat alatti démoni erő hajtotta volna őket a zsidóhoz. Kétségtelen, hogy bizonyos héberek hipnotikus erőket használnak, hogy az asszonyok fölött hatalmuk legyen. 1913 július 13-án jelentették Triesztből: "Sikerült egy bizonyos Ziffert letartóztatni, aki egy tizenkilenc éves nemeslányt, egy nagy szappangyáros lányát elszöktette, miután hipnotizálta. Ziffer állítólag két évvel ezelőtt egy boroszlói cukorgyáros feleségét szöktette meg hasonló módon."

Továbbá 1913 július 20-án ez volt a berlini lapokban olvasható: egy fiatal lány tragikus sorsa, akit egy házasságszédelgő kifosztott, és erre a teljes megtakarított pénze ráment, és aki emiatti kétségbeesésében öngyilkos lett, a tárgyaláson került szóba, amelyet tegnap tartottak a második berlini országos törvényszéken. A szeretőt, Ziffert elővezették a vizsgálati fogságból, hogy az számot adjon erről a csalási esetről. A vádlott az előző év áprilisában ismerkedett meg a hajadon Johanna Simonnal, aki néhány napja jött szülővárosából Berlinbe, hogy itt állásba lépjen. ő "mérnökként" mutatkozott be a lánynak, és rövid ismeretség után megígérte neki, hogy Délamerikában feleségül veszi, és emellett a legfényesebb színeket festett előtte arról a nagyszerű életről, melyet ott élni fognak.

Mivel a mélyen katolikus lány egyszer elmondta neki, hogy nem házasodik meg máshitűvel, a vádlott, aki zsidó, katolikusnak mondta magát, és áltatásában addig ment, hogy mindig, ha a lánnyal egy templom előtt ment el, levette kalapját. Mindenféle hamis mesékkel sikerült neki a lány egész megtakarított pénzét elszedni. Miután végül kicsavarta a lányt, és testileg is tönkretette, ledobta álarcát, brutális és durva lett. Miután a becsapott lány följelentette, kiderült, hogy a vádlott már egy másik nőt is hasonló módon kizsigerelt. Az esküdtszék a vádlottat aljas jelleme miatt tíz hónapi börtönre ítélte. Másnap a lány, aki időközben Hamburgba költözött, elrontott élete miatti kétségbeesésében öngyilkos lett. A vádlott a föllebbezési bíróság előtt még olyan pimasz volt, hogy azt állította, a lány az ő elítélése miatti bánatában lett öngyilkos. A büntető törvényszék tényleg csökkentette a büntetést, és az ítéletből hat hónap és két hét börtön lett. Ez egy példák ezreiből. A "sötét középkorban" az ilyen esetek ismétlődésének megelőzésére fölakasztotta az ilyen bűnözőket.

Mint a Ziffer esetben, hipnotikus erőt kell föltételeznünk, amikor látjuk, hogy még öreg és csúnya zsidók is képesek arra, hogy fiatal nőket magukhoz ragadjanak. Erről sokat mesélhetnének a kis szobák az üzletek mögött, melyekbe zsidó kereskedők olyan órákban, mikor kicsi az üzlet, csinos női vevőket hívnak be többnyire azzal az ürüggyel, hogy valami szépet akarnak nekik mutatni. A női kíváncsiság többnyire nem tud ellenállni az ilyen kísértéseknek, és a zsidó ott képes olyan helyzeteket előállítani - például azzal, hogy fölpróbáltat egy ruhát - hogy a női gyöngeség mindenre képes lesz.

Egy tisztességes asszony, akit szintén a hátsó szobába csábítottak, megnézett ott pár szép mintát, és röviddel rá furcsa zajt hallott- és amikor megfordult, a zsidó kereskedő anyaszült meztelenül állt előtte. Egy rémült kiáltással menekült ki onnan.

Akkor is, ha nem akarunk a hipnotikus befolyásnak hinni, a nők gyöngeségét a zsidókkal szemben más logikus tényekkel is meg lehet indokolni. Már saját régi írásaikban, az Ótestamentumban és a Talmudban is az izraeliták magukat kéjes és szórakozni vágyó népnek mutatják be, amely érzéki értelemben a legvadabb kihágásokra volt hajlamos. A kéjsóvárság és vágy a zsidónak már az arcára is rá van írva, és ennek hatása van a másik nem gyönge tagjaira. Mindenekelőtt a szeméremérzés teljes hiánya teszi a zsidót olyan veszélyessé és könnyíti meg játékát. Hogy mennyire nincs a zsidónak nemi szégyenérzete, azt többszörösen bizonyítják a rabbinikai írások, melyek minden szégyenérzés nélkül számolnak be a legintimebb dolgokról, mindig olyan hangon, mintha ártatlan, magától értetődő dolgokról lenne szó.

Egy különösen förtelmes esetet mesél el Berakhot könyvének 61a oldala: Kohana fiatal éveiben a bölcs Rab rabbi tanítványa, amikor egy nap észrevette, hogy mestere egy fiatal idegen lánnyal akart együtt lenni, elrejtőzött az ágy alatt. A rabbi lefeküdt a lánnyal, csevegett és viccelődött vele. Amikor a lány a fájdalomtól fölkiáltott, Kohana kiszólt az ágy alól, és talmudi szóhasználatot használt: "Úgy tűnik, hogy Abba szája még nem kóstolt ételt." Ezzel arra akart utalni, hogy a lány szűz. A rabbi ezt felelte: "Itt vagy, Kohana? Gyere ki, az nem illik" De Kohana ezt válaszolta: "Ez csak tanulás, mester, mindenütt szeretnék tőled tanulni. "

A hébert nem befolyásolják erkölcsi kételyek, vágyát nyíltan mutatja ki, és ezzel vált ki a másik nemben hasonló érzéseket. A nő természete alkalmazkodó; öntudatlanul és tudat alatt fölveszi annak a férfinak a gondolkozásmódját és érzésvilágát, akivel közeli kapcsolatban áll és akit szimpatikusnak tart. A nemes gondolkozású férfi mellett a nő is megtartja belső nemességét és magasságát; de éppen olyan nagy a veszély, hogy az alacsonyrendű kéjenc mellett annak színvonalára süllyed. A zsidónak különös tehetsége van arra, hogy a nemi dolgokról mint teljesen ártatlan és magától értetődő dolgokról beszéljen, és így altatja el a női szeméremérzetet. A zsidók közelében a női szégyenérzés a legkisebb fokra zuhan; azt is lehet mondani, hogy a zsidó a nőt kurvává teszi. Mivel ő a nőt csak mint kéje tárgyának tekinti, így a nő sem érzi magát másnak, és annak hivatkozását állati ösztöneire nem tekinti szégyenletesnek, legalábbis messze nem annyira, mint más férfiakkal szemben.

Az 1882-ben elhunyt lipcsei fizikaprofesszor, J.K.F. Zöllner egy kis írásban jegyezte föl a zsidó szélhámos Glattstern csínyeit, melyek ebbe a fejezetbe illenek. Glattsternnek, egy szegény lengyel-zsidó diáknak, aki amellett félig vak volt, sikerült bejutni a jobb lipcsei családokba, és azok lányaival legközelebbi ismeretségbe kerülni. Megvakulásának okáról a következő tudódott ki: Zürichben tanult, és ott udvarolt egy jó családból való lánynak. Mert az őt következetesen elutasította, egy nap egy magányos utcán útjába állt, és azzal fenyegetőzött, hogy szeme előtt lövi le magát, ha nem hallgatja meg. Mert a lány nem hajlott kérésére, egy vaktölténnyel töltött pisztolyt húzott ki zsebéből és homlokára lőtt. A buta zsidó nem tudta, hogy egy lövés lőporgázai hosszú tűzcsóvát vonnak maguk után, így elégette az egyik szemét.

Ez nem tartotta vissza attól, hogy Lipcsében folytassa pimasz nőcsábászatát. Mindenütt gazdag emberként lépett föl és ehhez a pénzt egyrészt szabadalmi csalásokkal szerezte, másrészt azzal, hogy állítólagos jótékonysági célokra gyűjtött, és a gyűjtés eredményét megtartotta magának. Itt azzal operált, hogy elsőként helyezett egy nagyértékű bankjegyet a tányérra és ezzel a többieket szintén nagyértékű adományok adására ösztönözte, amit aztán elsikkasztott. Amikor a lipcsei bíróság nyolc évi börtönre ítélte, néhány gazdag család lánya terhes volt tőle. Valószínűleg befolyásos támogatói voltak, mert 2 1/2 év után kegyelmet kapott!

Ennek a kicsapongó gazembernek a különös csínyei közé tartozott a következő: egy szegény asszonynak, akinek férje ezzel egy időben az ő magántitkára volt, pénzt adott, hogy az mosodát és fehérnemű varrodát nyithasson. Legfőképpen azonban kötelezte az asszonyt, hogy mindig egy bizonyos számú fiatal varrólányt és tanulólányt tartson, akik egy kis hátsó szobában dolgoztak, ahol a fény felülről jött. Glattstern különféle órákban megjelent itt, a tulajdonosnőt valamilyen ürüggyel elküldte, és egy lánnyal a díványra feküdt - a többiek jelenlétében. Miután ezt a szomszéd ház lakói a lichthofon át többször megfigyelték, végül följelentették és a rendőrség jelent meg a helységben.

Nem ez az egyetlen nekem ismert eset, ahol zsidók más asszonyok és lányok jelenlétében elégítették ki kéjvágyukat. Bármilyen furcsának is tűnik, a jelenlévők, akik végignézték ezt a szemérmetlenséget, ez ennyire megdöbbentette őket, hogy elkerülhetetlene folyamatnak tartották és hallgattak róla, ameddig különös események nem vezettek ezek fölfedezéséhez. Ahogyan egy madarat megbűvöl a kígyó nézése, úgy bénítja meg a zsidók viselkedése a gyönge nőket, és úgy vélik, hogy nem tudnak megszabadulni a rájuk szakadt átoktól.

Jellemes és nemes gondolkodású nők undort éreznek a zsidók iránt és minden zsidó dolog iránt, finom ösztönnel érzik a zsidó lény undorító jellegét, ahol egy férfiszem ezt nem látja. Gyönge és hiú nők ezzel szemben akarat nélküli bábokként vannak kiszolgáltatva a héber befolyásának. Úgy tűnik, hogy a fajkeveredési viszonyoknak ebben szerepe van. a fajilag erős, tiszta ember idegenséget és ellenséget érez a zsidóban és elkerüli ezt a megrontót tudatosan vagy ösztönösen. A keverékből azonban nyilvánvalóan hiányoznak a finom ösztönök, és ezért ellenállás nélkül lesz a csábító áldozata. Így, ha akarjuk, akár magasabb értelmet is láthatunk ezekben a jelenségekben.

Olyan, mintha a zsidót azért küldték volna az emberek közé, hogy mindenkit , akinek gyönge az életösztöne, tehát minden degeneráltat és kisértékűt gyöngíteni és megsemmisíteni segítsen. Ez a magyarázat vigasztaló lenne, ha nem éppen a kifejezetten germán nőtípusok lennének a zsidók csábításának tárgyai és ha nem lennének gyakran zsákmányaikká. Ahogy a zsidó minden tekintetben a germán embertípus kifejezett ellenpólusa, így ebből a szempontból is, és éppen a két faj nemi ellentéte a legveszélyesebb és legzavaróbb. A germán és zsidó faj állandó együttélése az elsőnek minden esetre nehéz próbatétel és föltétlenül a germán erkölcs és faj tönkremenéséhez vezet.

*
A zsidó nőcsábász csábítási eszközeihez tartozik, ha másképp nem érné el célját, az "eljegyzés" is. Hihetetlen, hogy hogyan hat a "jegygyűrű" együgyű, ártatlan asszonylelkekre. Hogy mennyire hatásos ez az eszköz, azt a csapda állítója nagyon jól tudja.

Egy sziléziai kisváros szállodájának kávézójában hallgattam ezt a beszélgetést az asztalnál, ahol ültem, melyet két üzleti utazó, akik egyike zsidó volt, folytatott a szomszéd asztalnál. A zsidó megkérdezte:

"Hol száll meg Görlitzben?"
A kérdezett megnevezett egy szállodát.
"Aha" mondta a zsidó, "Azt ismerem. Én is eltöltöttem ott egy kellemes éjszakát."
"Hogyan történt?"
"A Breslauba való úton megismertem egy csinos lányt. Nagyon fiatal volt. Mindannyian egy kocsiban ültünk; megbízott bennem, és végül eljegyeztem magam vele."
"Eljegyezte? " kérdezte a másik meglepve.
"Nos, ahogy ezt nevezik. Mindig van a mellényzsebemben egy pár olcsó gyűrű. Tudja, egy ilyen gyűrűért a lányok mindenre kaphatók, és így este velem jött a szállóba."
"Na és mi lett később a dologból?"
"Istenem, másnap továbbutaztam, ő is. Soha nem láttam többet... Kár, mert kedves gyermek volt!.."

A zsidó gyorsan ígér házasságot is, ha ez segíti abban, hogy célját elérje; tudja, hogy számára veszélytelen a dolog. Ahogy meg akar a lánytól szabadulni, kijelenti, hogy ő zsidó, és látszólag mély fájdalommal közli, hogy egész rokonsága mélyen ellenzi, hogy keresztény nőt vegyen el; és amellett valószínű, hogy a lány rokonai sem lelkesednek azért, hogy a lány zsidóval házasodjon össze, a mélyen boldogtalant játssza és úgy válik el a megcsalt nőtől, hogy életében ez volt az egyetlen igaz szerelem, melyet soha nem fog elfelejteni - hogy másnap egy másikkal kezdje el ugyanezt a játékot. A német lányok többnyire elég naivak és könnyen hívők ahhoz, hogy mindent készpénznek vegyenek, sokszor megvédik a csalót vádak ellen és kellemes emlékként emlékeznek rá vissza később is.

A fenti fajta esetek vázolásához a német társadalmi lapok a következőt jegyzeték meg: "Van a világon egyáltalán olyan botrányper, ahol zsidók ne lennének közvetlenül vagy közvetve az ügy részesei, mint csábítók, selyemfiúk vagy apacsok, pénzadók vagy másféle szerepben? Bárhol is történik a dolog, a zsidókat a legpimaszabb csábítókként látjuk, akiknek semmilyen erény, szépség vagy becsület nem szent, ha vágyaik kielégítéséről van szó." Azt hisszük, hogy nemcsak érzékeik hajtják őket, hanem ördögi kárörömet éreznek, amikor az erényes nőiességet aláássák, és azokat szentségtelenítik meg, akik a német férfiaknak a legtiszteletreméltóbb feleségeivé kellene hogy váljanak. Mivel természetétől fogva szégyentelen, azt használja föl saját javára, hogy a vágy vágyat ébreszt, különösen ha azt - mindenféle szégyen nélkül - nyíltan kimutatják. A nemi életnél az állat az állatra hivatkozik, és éppen a legalacsonyabb állati természet ereje a legnagyobb. Így nem meglepő, hogy egy minden szemérem nélkül kimutatott állati vágy egy gyönge és érzékeny személyre ellenállhatatlan befolyással van.

És még egy pszichológiai szempontot kell figyelembe vennünk: olyan teljes szégyentelenség, melyet nyilvánosan mutogatnak, másokban is szégyentelenséget ébreszt, elaltatja mások szégyenérzését. Tény, hogy általában egy zsidó előtt bárkinek kevesebb a szégyenérzete, mint bármely más ember előtt. Miért fordul a paraszt, a kézműves, sőt a birtokos, a tiszt és a miniszter is, ha pénzgondjai vannak inkább a zsidóhoz, mint egy barátjához, a bankhoz vagy egy kölcsönpénztárhoz? "A zsidók előtt nem kell szégyenkeznie!" - ez sokszor hallott mondás és sok rejtély megoldása. A zsidókkal tényleg olyan dolgokat is el lehet intézni, amit más embereknek soha nem mondana el; nem szégyelli magát az ember előtte, mert ő maga is szégyentelen.

Erre lehet a zsidók rendkívüli megvesztegetési tehetségét is visszavezetni. "Erkölcsi nihilizmus", minden magasabb mérce tagadása a pénzen és élvezeteken kívül, ez a zsidókban olyan megrendíthetetlen bizonyossággal lép föl, hogy ő - legalábbis ideiglenesen - másokat is lehúz a saját szintjére.

Ebben rejlik a zsidók hatalmas korrumpáló hatalma, a nőkkel szemben is. A zsidó közelében más érzés nincs, mint élvezetvágy és nyereségvágy. Különleges erő kell ehhez? Semmiképpen sem! Ahol a legnyersebb és legalacsonyabb ösztönök gátlástalanul felszínre jutnak, ott a finomabb és magasabbrendű dolgok háttérbe szorulnak. A jobb győzelméről és az "erők szabad játékáról" elterjesztett tévtanokat lépésről lépésre megcáfolják a tények.

A zsidóknak az is előnyére szolgál, hogy az "Isten népének" különlegességéről és elsőbbrendűségéről szóló babonát már kisgyerekkortól belénk verik, és éppen a nők ragaszkodnak jobban a babonákhoz, mint a józan férfiúi értelem. Ehhez járul hozzá, hogy a férfiideál asszonyaink elképzelésében meg van hamisítva. A színpadon a szeretőt többnyire zsidó ifjú játssza; elzsidósodott regényírásunkban a történet hőse szinte mindig zsidó, míg a gyöngeelméjű, a becsapott, az önfeledt ideálok keresőjének szerepét többnyire német kapja. Nem csoda, ha a fiatal lányok félrevezetett ízlése és megzavart fantáziája minden egyenes növésű fekete fürtű zsidó fiatalemberben regényhőst vél megpillantani, és annak megjelenése "elbűvöli" őt. Az általános német hibás gondolkozás, amely minden nem németet és idegent csodál, segít ebben. Valóban, évtizedek óta a szépirodalomban, a női- és divat lapokban keleties kultusz uralkodik.

De nemcsak a német nők becsülete és erkölcsi tisztasága a játék tétje; ugyanígy egészségük is veszélyben van. Hogy a zsidók sajátságos természete a női testet túlzott mértékben kifárasztja, vagy azok a fiziológiai körülmények, melyek a körülmetéléssel kapcsolatosak, játszanak itt szerepet, nem biztos, de tény az, hogy azok a nők, akiknek zsidókkal volt dolguk, sokszor női betegségeket kapnak és gyermektelenekké válnak. Sőt, egyszerűen azt lehet mondani: Azok a nők, akiknek zsidókkal volt nemi viszonyuk, elvesztek fajuk számára. Ha ma a születések számának csökkenését kutatjuk, akkor nem szabad elfelejteni, hogy tekintetbe vegyük a faji idegen befolyását, akik a nőket nemcsak erkölcsileg, de lelkileg is tönkreteszik, és azonkívül a fogamzásgátló módszerek egyre nagyobb elterjedése egyre jobban veszélyezteti a közösséget.

Emellett szól, hogy a zsidó faj a nemi betegségek fő terjesztője a népek között. A zsidó akkor sem áll meg kéjvágyának való hódolásában, ha fertőző betegségben szenved. Ismerjük fiatal zsidók mondásait, akiknek ördögi örömük van abban, hogy betegségül ellenére egy - talán egész ártatlan - lányt elcsábítanak és megfertőznek. Ilyen cinizmusnak egy szörnyű esetét tárgyalták 1904-ben Münchenben egy perben.

A müncheni esküdttörvényszék előtt megjelent a házas kereskedő Julius Klippstein, egy részletfizetési vállalat vezetője, leányvállalata a Jacob Weg vállalatnak. Hamis eskü és hamis esküre való felbujtás miatt állt a törvényszék előtt. Egy postásfeleséget, aki üzlete vevője volt, arra akarta rábírni, hogy eskü alatt tagadja le, hogy üzletében vele erkölcstelen viszonya volt. ő maga tagadta a tényeket. A postásfeleség azonban végül - a megígért pénzajándékok ellenére - bevallotta a dolgot. A Klippstein elleni vizsgálat eredménye az volt, hogy annak üzletében napirenden volt, hogy női vevőknek erkölcstelen ajánlatokat tett. Az államügyész 35 lányt és asszonyt nyomozott ki, akiknek Klippstein ajánlatot tett. Mind megjelent a perben tanúként. Vallomásaik rémületes képet adtak: egyes esetekben a támadás a megerőszakolás határát súrolta. Néhány nőnek, akik ellenálltak közeledésének, Kippstein elárvereztette a dolgait. Csak mikor engedtek neki, akkor állította le a végrehajtást és adott nekik hosszabb fizetési határidőt. Többnyire munkások és szegény parasztok lányairól és feleségéről volt szó. Klippstein kicsapongó élete miatt undorító betegségben szenvedett, melyet áldozatai is megkaptak. Felesége is megbetegedett miatta és súlyos operációt kellet emiatt kiállnia; ugyanez volt a szakácsnő betegsége is, akivel szintén viszonya volt, és 17 éves fia is, akinek apja volt a mintaképe. Klippsteint 1 1/2 (!) évi börtönre ítélték."

A szociáldemokrata "Münchner Post", a kevés lapok egyike, amelyik ezt a hallatlan történetet a közönség figyelmeztetésére nyilvánosságra hozta, még ezt is közölte: "Az esküdtek tárgyalása alatt a vádlott cellájában szorgalmasan héber imákat mondott el. Különféle válóperek a per további következményei."

A "német kereskedő-őr" ezt jelentette a vádlott személyiségéről: "Julius Klippstein már régi tartózkodási helyén, Gießenben is nemi erőszak ügye miatt volt előzetes letartóztatásban, de itt szabadon engedték. Münchenbe áttelepülve alig volt egy éve üzlete tulajdonosa, amikor egy "megállapodással" hitelezőit 25 ezer márkával megkönnyítette és újra kicsapongó életbe kezdett, melyek nagyságrendje leírhatatlan volt. "Legyen kedves hozzám" mondta női alkalmazottainak, "akkor jó dolga lesz. Máskülönben pokollá fogom tenni életét." Egy alkalmazottja, aki támadásait energikusan visszautasította, és akit ezért Klippstein nagyon leszidott, az üzlet könyvelőjének panaszkodott a dologról, aki Klippstein arcába mondta a tárgyalásom, hogy a börtönben lenne a helye.

A "Hammer" akkor ezt jegyezte meg az üggyel kapcsolatban: "hibás prűdség lenne, ha elutasítanák az ilyen esetek nyilvánosságra hozását. Itt a sötétben bujkáló veszélyről van szó, amelynek hatása beláthatatlan. Aki szereti népét, annak ki kell nyitnia annak szemét az ilyen szörnyűségek előtt. Ezekről a hallatlan dolgokról a nagy sajtó nem tett említést sem - az a része sem, mely különben magát a népek jogainak és erkölcsének különleges védelmezőjeként adja ki, és különben minden kicsiségből nagy ügyet csinál. A közönségben sajátos zavar van az erkölcsi fogalmak terén. Ha néhány frissen bevonult katonának durva szavakat mondanak, és egy különösen engedetlen közülük egy pofont kap, erről minden lap hosszan ír, és így a közvélemény is hetekig tárgyalja a dolgot, a Reichstag (=birodalmi gyűlés) egész üléseket tölt az ilyen események vizsgálatával. Itt azonban, ahol a legaljasabb bűnözés folyt, és számos asszony élete és becsülete szenvedett kárt, mindenki csak hallgat a dologról. Miért nem szólalt meg Bebel úr, aki könyvében "A nő"-ben olyan szívesen játssza az erkölcscsőszt, hogy kinyilvánítsa erkölcsi megdöbbenését? Itt nem többnyire kis parasztok és munkások lányai voltak az áldozatok?"

A mély árok, melyet a zsidókat erkölcsi írásaikban és különösen a nők értékelését illetően a becsületes népektől elválasztja, mutatja a regényíróként ismert Dr. Arthur Landsberger a "Reigen" c. újságban 1924-ben igazi zsidó szemtelenséggel a következőképpen: "Gyanútlanul odaülök, olyan szó, mely az álszent burzsoáziát meg fog döbbenteni, hogy ugyanis a kokotthoz mint a teremtés legtökéletesebb asszonyához szólok. Természetesen aki az anyát az emlősállattal mellén tartja idillnek, aki a pelenkák szagára érzéketlen, annak az az anya tűnik a legértékesebbnek, akinek a legtöbb gyereke van. Érdekes, hogy ezeket a kultúrember számára állati tevékenységeket éppen a nőknél olyan magasra értékelik."

Hibás lenne, ha valaki egy héberrel erről akarna beszélni, és őt ki akarná tanítani; neki egyszerűen egy érzékszerve hiányzik az erkölcsi dolgokhoz; a verecundia, ahogy ezt már Schopenhauer megállapította. Már megszoktuk, hogy a zsidók minden bűnöző és erkölcsileg alacsonyrendű dolgait fölmagasztalva lássuk; és nem fog meglepni, ha egy elmés zsidó legközelebb azt fogja nyilatkozni, hogy a rablógyilkosok, a falra mászó betörők és a szélhámosok sokkal érdekesebb és ezért értékesebb embertípusok, mint a becsületes ember, aki hűen dolgozik hivatásában, és azon fáradozik, hogy állampolgárként lelkiismeretesen eleget tegyen kötelességeinek. Egy olyan törzstől, akinek származása a kultúrnépek kidobottjaira vezethető vissza, nem várható el más, mint az, hogy az erkölcsi és jogi fogalmak fejreállításával saját utolsó voltát nemességre akarja hamisítani.

Emellett a zsidók nem veszik maguk komolyan az ilyen fogalomeltolást. Saját fajuk szempontjából egész másképp cselekednek. A jámbor zsidó kötelessége, hogy gyerekei legyenek, lehetőleg sok gyerek. Így írja elő a Talmud! A saját családjában tehát nem zavar a pelenkák szaga, csak a "goj-állatoknál" olyan gyűlöletes az számára.

Aki képes arra, hogy világosan lásson, az föl fogja ismerni, hogy a Landsbergeri mondás nem más, mint jól kiszámított ocsmányság, hogy meghamisítsa az erkölcsi fogalmakat; nagyon begyakorolt csaló játék egy naiv népnél, melyet minden zsidó szellemi játékos szívesen utána mond - új példája annak, hogy mennyire ért a zsidó ahhoz, hogy tervszerűen összezavarja és aláássa a nemzsidó népek életét a fogalmak eltolásával. Az ilyen szellemű emberek leprásak, akiket nem szabad tovább tűrnünk magunk között; mert a lelki lepra is ragályos. A zsidó nagyon jól tudja, hogy a nő tiszteletlen kezelésével szó szerint a nemzet éltető talaját ássa alá. Ha más ezerféle zsidó hiányosság még elviselhetőnek is tűnik: ez egymaga arra hív föl minden olyan népet, melyben még él a becsület és tisztesség fogalma, hogy követelje ezeknek a leprás idegeneknek a kiutasítását. Vagy csak azért akarjuk leányainkat fölnevelni, hogy a becsület nélküli idegen kurvája legyen? Egy nép, amely nem tudja asszonyai becsületét és tisztaságát megvédeni, amely hagyja, hogy ezeket büntetlenül a sárba tiporják - az a nép lemondott önmagáról.

Azt az ellenvetést fogják fölhozni, hogy a nemzsidók között is vannak szégyentelenek, akik hasonlóképpen működnek. Biztos- e de egy kivétellel: a németek között a lelkiismeretlen kéjenc mindig a kivétel, a zsidók között pedig szinte a szabály. Gondoljuk meg, hogy Németországban száz németre esik egy zsidó. Ha a németek ugyanolyan mértékben lennének bűnösek mint a héberek, akkor minden zsidó bűnre száz német bűnnek kellene esni. Nehéz lenne minden zsidó bűnre száz hasonló német bűnt fölsorolni. A gyakran hallott mondásban: "Pont annyi német gazember van, mint zsidó" benne van annak elismerése, hogy a zsidók sokkal erősebben terheltek, mint számuk a népességben megindokolná.

Emellett egy erkölcsileg hiányos németet általában megvetnek, de ez nem igaz a zsidóknál. Ellenkezőleg: ismeretes, hogy a zsidók köreikben nyilvánosan dicsekednek gazemberségeikkel és a többiek dicsérik őket ezek miatt.

Leánykereskedelem

Az asszony elleni tiszteletlenség képben, szóban, tettel és cselekvéssel a héber egyik alapelve. A színpadon és a moziban pimasz kéjessége uralja a mezőnyt; a szemérmetlen könyvek, a legrémesebb titkos szerek eladói zsidók (sokszor "keresztény" álnév alatt). Így nem meglepő, hogy az ember legmélyebb megvetése, a szűzlányé is, mint a kereskedelem lenyomása a lehető legalacsonyabb színvonalra a zsidókból indul ki. Ez a "fehér rabszolgakereskedelem", különösen a leánykereskedelem. Ez az üzleti szellem legaljasabb kiterjesztése: az élő emberi hússal való kereskedelem, lélekeladás a mocskos nyereségért. Ez a héberség érdeme, ezt az érdemtelen ipart tervszerűen és nagyvonalúan kiépíteni olyan szervezetté, mely az egész Földet átfogja.

A rabszolgakereskedelem már az ókorban is zsidó sajátság volt. Nem véletlenül adott a híres lengyel festő Henryk Diemiradzki ismert képén a régi római életről: "A váza vagy a nő?" a két rabszolgakereskedőnek tipikus héber arcvonásokat. Még a Karolingok idejében is a rabszolgakereskedelem elsősorban zsidók kezében volt. /Lásd Dürr és Klett, világtörténelem II, 56 o./ így származásuk szerint ma a leánykereskedők szinte kizárólag zsidók, amit a zsidó oldal is elismer. Egy 1919 márciusában Londonban tartott, leánykereskedelem elleni konferencián az 1919 április 2-i "The Jewish Chronicle" elismerte, hogy "az ebben a szakmában tevékenykedő zsidók messze túlhaladják számban a többi kereskedőt" és hozzáteszi: "A zsidó leánykereskedő a legrettenetesebbek egyike az emberi tehertételek sorában; ha ki lehetne a zsidó elemet kapcsolni ebből, akkor a leánykereskedelem összezsugorodna és viszonylag kis mértékűvé válna."

Ha pénzéhség és nyereségvágy az árja embert is néha szintén gyanús üzletekhez vezetett, lehet hogy élvvágya is néha áldozatokat követel; de olyan hidegszívű üzletiesség és olyan aljas rafinéria, amilyet a leánykereskedelem követel, egy árja soha nem mondott magáénak, kivéve, ha erkölcsileg teljesen korcs lett volna. /Ne tévesszenek jó német hangzású nevek aziránt, hogy itt héberekről van szó. A gazemberek nevének megadása sajtónkban annak becstelenségét mutatja - naponta képes arra, hogy igazi zsidó nevekből jó német neveket "sajtóhibázzon"./ Csak az a talmudi fölfogás, amely a nemzsidót és különösen a nemzsidó nőt csak állatnak tartja magyarázza el, ha a héber hidegvérrel kereskedik nőkkel mint áruval. És állíthatjuk: Olyan fokú hideg számítás és álcázás, amivel a zsidó a gyanútlan lányokat hálójába csalja, amikor "eljegyzi magát vele", vagy házasságot és jó állást ígér nekik, mikor rábeszéli őket arra, hogy megszökjenek a szülői házból, és miután a maga javára kihasználta őket, továbbadja mint árut egy másiknak, és menthetetlenül kiszolgáltatja őket a szégyennek - ilyen embert nemigen találunk az árják között.

Mint mindig és mindenütt, ahol a zsidók rontó tevékenységét el kell rejteni, egy segítőkész zsidó rögtön ott van, mint itt is. A "jótevő asszonyok" és a "népbarátok" tevékenysége a szerencsétlen áldozatok érdekében eleitől fogva hiábavaló, ha zsidók vezetik ezeket az intézményeket. Ezzel minden komoly vizsgálatot lehetetlenné tesznek. /Erre egy példát szeretnénk hozni, amely jellemző az ilyen irányú női munkára. Münchenben volt a "német liga a nőkereskedelem elleni harcra" néven egy egylet, Sulkowska hercegnő vezetése alatt. A vezetőségben néhány nemes hölgy volt, három férfi, és az "emberpiac" című sajtótermék kiadója D. Possart és Oskar Tietz, egy áruház tulajdonosa, mindkettő szemita. Már az első füzetben jellemző módon utalás volt arra, hogy a szerkesztőségben változtatni kellett, mert az első füzet tartalma "nem felelt meg mindenben az elvárásoknak". Aki azt elolvassa, az érthetetlennek találja, hogy abban egyáltalán kívánságoknak tettek eleget: pikánsan összeállított mindenféle, amelyből a kritikus olvasó rögtön látja, hogy egyet akar elkerülni: A zsidók leleplezését. / Mert mindig és mindenütt az a zsidók célja, hogy a zsidókra irányuló vádakat legyöngítsék, erejüket vegyék, nemzsidókra tereljék, míg a komoly dolog legyöngül vagy komédiává válik.

A tárgyról föllelhető irodalom elég gazdag ahhoz, hogy nem szükséges, hogy mi itt ennek a szomorú iparnak a részleteit taglaljuk. Beszéljen egy, az élet közepéből kiragadott példa, amely az állapotok minden szörnyűségét fölfedi és egyszersmind tanúságot tesz arról, hogy mióta űzik ezt a szégyenletes ipart. Otto Glagau "Kulturkämpfer"-je (= Kultúra harcosa) , 3. sz. 1880-ból ezt a vázlatot tartalmazza (egy volt német konzul tollából) Rio de Janeiróból: Lehet-e Brazília gyönyörű fővárosának látogatásakor szégyenletesebb számunkra, mint az a megjegyzés, hogy német és osztrák lányok adják az ottani prostituáltak nagy részét? Egész utcákat laknak, és hazájuk nyelvén legszégyentelenebb módon szólongatják meg az arra járó férfiakat, sőt a főváros sok szórakozóhelyén is tolakodó módon közelednek a közönség férfitagjaihoz.

Legtöbbjük nagyon fiatal és bizonyítottan nem saját elhatározásából vándorolt ki, hogy idegen országban piszkos iparral keresse meg kenyerét, hanem zsidó kerítők és kerítőnők szerencsétlen áldozatai, akik néhány éve formálisan kereskedelmet folytattak német lányokkal Rióba. /Ez a kereskedelem annyira zsidó különlegesség, hogy a bordélyok tulajdonosait ott hivatalosan is "os cattens" (= kaftánok) -nak hívják. (Andree: zsidó néprajz, 253 o.) New Yorkban már odáig fajult a dolog, hogy a bordélyüzlet trösztöt alkot. Ennek a trösztnek élén egy Goldberg nevű zsidó állt (ismét egy "Dutchmann"!). Lásd "Hammer, 267. szám, 1913 augusztus.)/ Ez végül olyan mértékű lett, és olyan bomlasztóan hatott a brazil főváros amúgy is gyenge erkölcsére, hogy az ottani kormány végre közbelépett és a zsidó kerítők kiutasítását rendelte el, akik többnyire aranykereskedőként voltak bejelentve, de elsősorban kerítésből éltek.

Decemberben Rio de Janeiróban a következő személyeket utasították ki: Markus Schomer, Moritz Silbermann, Markus Weinbach, Tebel Silbermann, Mózes Silberstein, Moritz Eisenberg, Johann Freund, Adolf Bernstein, Tobias Saphir, Herrmann Ficheler, Gerson Baum, Markus Schwarz, Hermann Veitel, Markus Freemann, Samuel Auster, Karl Bukowitz és Abraham Robins. Kocsiban utaztak a hajókikötőhöz, és beszálltak az "Equator" nevű gőzösbe, amely őket Buenos Ayresbe vitte, elsőosztályú kabinokban, amelyre telt nekik a Rióban gyűjtött bűnös pénzből. Buenos Ayresben kellemetlen meglepetésben volt részük, mert a rendőrség beszállt a hajó fedélzetére, és tiltakozott kiszállásuk ellen, ami miatt ezek a "bácsik" újra az öreg Európát fogják jelenlétükkel boldogítani.

Hogy ezek az állapotok újabban sem változnak, sőt inkább rosszabbodtak, azt bizonyítja a következő jelentés a napi körképből 1913 július 24-éről: 4000 elrabolt lány. A tegnapelőtt Hamburgban letartóztatott orosz (azaz zsidó- az író) leánykereskedőt Jakubowitschot tartják a teljes keleteurópai leánykereskedelem fejének. Összesen néhány ezer esettel vádolják. A statisztikai megállapítások szerint az utóbbi évben német kikötőből több mint 400 lányt szállítottak el leánykereskedők.

Ugyan megszervezték a "leánykereskedelem ellenes ligát", ugyan a kormányok erősítik erőfeszítéseiket, ugyan évente megfognak pár leánykereskedőt, akik mindig és kizárólag zsidók, és mégis virágzik az undorító ipar tovább, az "erkölcsös" Európa szégyenére, a társadalmunk legfölső rétegéig a "művelt" többséget uraló gyöngeség szégyenfoltjaként, a romlott "tűrés" és nem utolsósorban a zsidóktól való határtalan félelem jeleként, mely minden hasonló szervezet tevékenységét elejétől fogva haszontalanságra kárhoztatja.

Valóban: titokzatosnak tűnnek azok az erők, amelyekkel a zsidó versenytárs bír a kereskedelemben. mint a nők érzékeinek ura. Annál szükségesebb ezek fölfedése és veszélyességüktől való intés.

XVIII A zsidók és a világháború

Az árja népek harcai minden időben Júda hatalmának növekedését és annak meggazdagodását szolgálták. Erről már sokszor volt szó ebben a könyvben. A hadiszállításoknál, az értékpapírokkal való gazdasági manővereknél és valutaüzletek során az államok szükséghelyzetéből mindig nagy haszonnal járó üzleteket csináltak. A meggazdagodott és nemessé vált zsidócsaládok fölkerülésüket szinte mindig a hadiuzsorának köszönhetik, amiről a "Semi-Gotha" érdekes adatokat közöl. Az 1914-1918-as világháború is a héberek lázas üzleti tevékenységének időszaka. Ezúttal is ők a legfontosabb hadiszállítók, a legpimaszabb árdrágítók, csempészek és hatalmas nyereségek ütik markukat. Viselkedésük jelentős mértékben okozta a tengelyhatalmak vereségét. Úgy is lehet mondani, hogy ők ennek a hatalmas népek harcának a tényleges győztesei.

Rögtön a háború kitörése után a héberek, Rathenau és Ballin elkezdték a hadigazdaság megszervezését - látszólag az állam érdekében, valójában azért, hogy fajtársaiknak biztosítsák a hadiszállítások oroszlánrészét, és hogy az egész belföldi és a semleges külfölddel folytatott kereskedelemben egy szinte zsidó monopóliumot szervezzenek meg.

Egy iparos, aki 1914 szeptemberében bement a porosz hadügyminisztériumba, hogy szállításokat ajánljon föl, meglepve látta, hogy ebben a magas hivatalban nem, ahogy várta tisztekkel és katonai tisztviselőkkel találkozott, hanem elsősorban zsidókkal. Walter Rathenau úr egy nagy irodában ült egy diplomata íróasztalánál, és ő rendelkezett és adta ki a hadiszállításokat. Környezetében szinte csupa alkalmazottak és üzletemberek - Ballin úr, a "Hapag" igazgatója, aki úgy látta, hogy hajótársaságát a háború hidegre tette, fölajánlotta tehetségét a birodalmi kormánynak, mint szervező és üzletkötő, tisztviselőkarával átköltözött Berlinbe és megszervezte a "Központi bevásárló társaságot" (ZEG), és más zsidó vállalatokat.

II. Vilmos császár gyönge kormánya, mely a zsidókat mindig is minden fontos pozíció betöltésénél előnyben részesítette, tanácstalanságában mindebbe beleegyezett, és a háború folyamán jól látható lett az a tény, hogy II. Vilmos trónra lépésétől a zsidók voltak a tényleges urak a Német Birodalomban. A császár bizalmas tanácsadói az utóbbi tizenöt évben szinte kizárólag gazdag héber gazdasági szakemberek, iparosok és nagykereskedők voltak, mint Emil és Walter Rathenau, Ballin, Schwabach, James Simon, Friedländer-Fould, Goldberger, Guttmann, Huldschinsky, Katzenstein és mások. / Lásd: Rud. Martin:n A német hatalom birtokosai /

Az a régi legenda, hogy a császár a főnemesség és az Elbától keletre levő junkerek befolyása alatt áll, zsidó kitaláció volt, hogy a népet becsapja a tényleges állapotokról, és a császárt kisebbé tegye népe szemében. A valóságban a császárnak az utóbbi évtizedekben főleg zsidók adtak tanácsokat, akik gyöngeségeit körülhízelegték és sok ostobaságának voltak oka, amelyek végső soron a világháborúhoz és Németország összeomlásához vezettek. A német nemességnek szinte nem is volt bejárása a berlini királyi udvarba.

Rathenaunak fajtársai sajtója dicsérő ódákat énekelt állítólagos szolgálatai miatt a hadigazdaságban, amelyek nélkül állítólag a háborút nem is lehetett volna elkezdeni. ő magát "front mögötti gazdasági fővezérnek" neveztette, akinek a német győzelmek tulajdonképpen köszönhetőek. A valóságban Rathenau több mint 300 fős haditársaságaival értelmetlen szerkezetet hozott létre, amely az országban a gazdasági életet rendkívül megnehezítette és összezavarta, és a hatalmat és minden előnyt a zsidók kezébe játszott.

Itt utalunk néhány terhelő tényre, amelyek vitán felül bebizonyíthatók: A ZEG hatása az volt, hogy sok esetben megnehezítette a külföldről való élelmiszerbehozatalt; másfelől, mint különösen a háborús gabonahely (KG) az árukat ésszerűtlen módon küldözgette a birodalom egyik végéből a másikig, gyakran addig, míg romlott állapotban kerültek a fölhasználók kezeihez. Ezzel egy időben rendkívül túlterhelték a vasutakat és az árukat a szállítások miatt szükségtelenül megdrágították. Hogy a ZEG bevásárlói milyen furcsa értelmetlen gazdaságot működtettek Hollandiában, Dániában és másutt, arról tanulságos példák olvashatók az 1915-1918-as "Hammer" évfolyamokban. /Erről megjelent egy összeállítás a Hammer kiadónál a "panaszok a ZEG ellen" cím alatt. Figyelemre méltó továbbá "A ZEG és a zsidó üzleti monopólium" a 377. sz. Hammerből 1918 március 1-én./ A zsidó nagy malmok előnyben részesítéséről és a gabona és liszt értelmetlen ide-oda szállításáról a KG-n keresztül a lipcsei "német molnár" c. szakfolyóirat számol be számos bizonyítékkal.

Tévedés lenne, ebben csak szervező és szállítási hibákat látni; a figyelmesebb odatekintés megmutatja, hogy itt a rosszindulat volt az első helyen. A héberek viselkedése a németekkel szembeni mély antipátiájukból is következik, éppen úgy, mint a német államforma és a "militarizmus" elleni gyűlöletükből. Nem kívánták a Német Birodalom győzelmét. A zsidók kétségtelenül a németeket gyűlölik a legjobban - már csak azért is, mert a német idealizmus a zsidó csandala szellem természetes ellenpólusa.

A zsidók nagy része egyértelműen ellenségeink oldalán állt, különösen Anglia oldalán. Fontos zsidó újságok, mint a Frankfurti Újság, Berlini Napilap, Új szabad Sajtó Bécsben és sok más mindig a nyugati külföldet dicsérték és a német népet, mint a "reakció bölcsőjét" szapulták. Az ilyenfajta újságok már évtizedek óta hírhedtek voltak az alkalmi botrányok agyonhangsúlyozásáról (Eulenberg per, katonai hibák), a németséggel szembeni gyűlölet keltésével külföldön és a német népet undorító gyanúkba keverték, ami miatt az undorító zsidó szó "Boche" megszületett - egy szó, melynek jelentése a német írott nyelvben nem visszaadható, mert ez olyan valakit ír le, aki természetellenes szenvedélyek rabja (fiúkat szeret) / Valószínűleg a héber "Bocher" (= fiú) szóból származik / Hogy a héber a hallatlan hadi uzsorán, az úgynevezett csempész vagy láncgazdaság föltalálásával és a létszükségletek hogyan vétkezett a német nép kárára, és hogyan lett mérhetetlenül gazdag ezzel egy időben, az szinte mérhetetlen.

Itt utaljunk csak arra a tényre, hogy csak a hadiszállításoknál aránytalan nagyságú drágulás lépett föl, mert - a zsidó befolyás következtében- nem vettek közvetlenül a termelőtől, hanem zsidó komisszárok, ügynökök és közbeiktatott kereskedők végezték a megrendeléseket. Szinte azt a benyomást keltették, hogy Júda népe már a háború elején azt a föltételt állította a német kormány elé, hogy ő kapja meg a hadiszállítások nagy részét. Mert számtalan olyan eset ismeretes, amikor német szállítókat, gyárosokat, nagykereskedőket, szakszövetségeket, céheket elutasítottak, és aztán zsidó közbeiktatott kereskedők kapták meg a megbízást lényegesen magasabb árakon. Emellett fontos szállításokat sokszor olyan kereskedők kapták, akinek nem volt meg az áruismeretük és gyakorlatuk; elég volt, hogy zsidók voltak.

A lövészárokban ritkán voltak zsidók, inkább küldöncként, irodai erőként és a kaszárnyákban teljesítettek hadiszolgálatot. Az erről - a birodalmi gyűlésben is- sokszor elhangzott panaszokat 1915-ben mint ismeretes egy statisztikai jelentésbe foglalták össze, amelyet azonban soha nem hoztak nyilvánosságra -valószínűleg azért, mert Júda számára túl megszégyenítő lett volna.

A forradalmat , melynek célja nem az volt, hogy a becsületes munkásság befolyását mértékadó módon megnövelje, hanem inkább az, hogy megsemmisítse a zsidók által gyűlölt királyságot és a hadi szervezeteket, főleg zsidók szervezték. A milánói szabadkőműves páholy (a latin szabadkőművességet teljesen zsidók vezetik) egy 1914 június 30-i körlevélben kihirdette, hogy a páholyok célja az, hogy olyan kort hozzanak el, amelyben "nincsenek trónok és oltárok". Tehát: Minden herceg kiiktatása, minden nemzsidó vallás megszüntetése. A zsidóság ezen a feladaton dolgozik - nyíltan és titokban - évtizedek óta. És nagyon közel került céljához. A félrevezetett munkásság a zsidók vezetésével a zsidó célok faldöntő kosa lett. a nemzeti érzés kiölése a német munkásságból, és minden megvetendővé tétele, melynek német a neve, egy rafinált zsidó sajtókampány következménye. A zsidó hangulatkeltés a háború évei alatt kioltotta a bizalmat a német győzelemben és a háború minden bűnét a németek vállára próbálta tenni.

Frontunk összeomlása árulás következménye. A "Hammer" egy bizalmas embere jelentette, hogy egy zsidó katona 1918 júliusában ezt mondta: "Németország nem fog győzni, mert mielőtt a háború véget ér, mi (zsidók) fogunk forradalmat csinálni." A független szociáldemokrata, Vater, azt vallotta Magdeburgban, hogy pártja 1918 januárja óta az ellenséghez való átállásért és a lázadásért csinált propagandát a fronton.

Így a német nép az összeomlást és a megsemmisítő békefeltételeket azoknak a rosszindulatú hatalmaknak köszönheti, akik Németország belsejében dolgoztak az ellenség kezére - és dolgukat a német nép vaksága és könnyen hívése megkönnyítette. Úgy tűnik, hogy a Lehnini kolostor régi jóslata valóra vált:
"Israel infandum scelus audet, morte piandum" (Izrael kimondhatatlan, megölni való szentségtörést merészel elkövetni)

XIX Hipnotikus szellemi és akarati irányítás - a zsidók titokzatos hatalma

Ha a zsidók titokzatos életsikerét minden összefüggésében ki akarjuk kutatni, akkor nem mehetünk el figyelmetlenül egy titok - egy művészet mellett, amely a németek számára mind a mai napig teljesen titokban maradt: a szellemi befolyásolás művészete. Ebben a zsidó mester - annyira, hogy a gyanútlan német itt földerítetlen rejtély előtt áll, és hajlamos arra, hogy a zsidóknál természetfeletti erőt gyanítson.

Valóban, a zsidónak politikai, üzleti és más tevékenységeinél olyan segítsége van, amelyek a gyanútlan németnek teljesen ismeretlenek. A zsidó képes arra, hogy az ember érzelmeit, érzékeit, gondolatait és vágyait ügyesen és feltűnés nélkül úgy irányítsa, hogy szándékai megvalósuljanak. Hogy hogyan fog ehhez hozzá, arról a német elme csak hosszú kerülőutakon képes valamennyire közel jutni. Egy olyan kísérlet sem volt eddig sikeres, mely megpróbálta a német nyilvánosságot - vagy akár csak a nemzet vezető elméit ezekre az összefüggésekre irányítani. A német agyban úgy tűnik, nincs fiók ehhez a területhez. Mégis itt újra meg fogjuk próbálni. És ez témánkhoz tartozik, mert csak ezzel tudjuk a "zsidó siker titkát" teljesen föltárni.

*

Az ember szelleme formálható anyag, amely sokféle formát vehet föl. Lehet, hogy a vér fajtája miatt az ember lényében sok minden fajilag meg van határozva; végső soron a szellem formáját a külső és belső hatások és ingerek szabják meg; a mozgás irányát a hangulat szabályozza. Egy ember másképpen cselekszik a harag és gyűlölet állapotában, mint mikor jó kedve van és szeretet tölti el. Haragot és gyűlöletet, jókedvet és szeretetet azonban mesterségesen is elő lehet hívni, még csalással, beképzeléssel, hamis tények előhozásával is. Aki egy személyről, egy rendről vagy egy népről csak hátrányosat vagy megvetendőt hall, azt utálat fogja eltölteni , véleményét ez fogja kialakítani, és viselkedését eszerint fogja alakítani. Így egész társadalmi és politikai életünket lelki hangulatok itatják át és mozgatják; azok, akik ismerik annak művészetét, hogy ilyen hangulatokat hozzanak létre és irányítsanak, azok közéletünk igazi urai.

Nézzük meg néhány példán, hogy hogy hatnak ezek a hatalmak. A politikai élet állandó harc a hatalomért. Néha egyének azok, akiket nagyravágyásuk és hatalomvágyuk hajt, hogy az állam vezetőivé legyenek, máskor egész rendek, máskor népek, akik a többieket uralni akarják. Régen az ilyen uralom szinte mindig igazi erőkön és fegyveres túlerőn alapult; az újabb időkben egyre inkább a taktika, a ravaszság és a ravasz szellemi befolyásolás illetve gazdasági hatások léptek ezek helyére. A következő az eljárás: Az az embercsoport, mely hatalmat és uralmat akar, úgy látja, hogy egy osztály útjában áll. Gyöngíteni akarják őket és meg akarják semmisíteni őket. A nyílt erőszak eszközei gyanúsak. A gazdasági megsemmisítés hosszadalmas. Így az erkölcsi megsemmisítést választják. A hatalmat bíró osztályt gyanúsítani kell, hírnevét rossz fénybe kell vonni, megvetendővé és nevetségessé kell tenni. Erre ma rengeteg eszköz van. Mindenek előtt a nyilvános sajtó ad erre kényelmes és veszélyes eszközt. Napi sugallataival, összezavaró és ravaszul változtató híreivel szinte ellenállhatatlan hatalmat gyakorol a lelkek fölött és a tömegek hangulatát és szenvedélyeit tetszőlegesen irányítja. Az az osztály, akinek kezében a nyilvános sajtó van, és ezt ravaszul használja, ezáltal tényleg uralomhoz fog jutni.

Tekintsünk vissza, és gondoljunk arra, hogy milyen rafinált módon évtizedek óta az addig uralkodó osztályokat tervszerűen megvetendőnek állították be. A hercegek, tisztek és magasabb tisztviselők a sajtóban, regényekben, a színpadon és a vicclapokban főleg mint trotlikat, piperkőcöket, hiú kéjenceket, emberkínzókat, a haladás ellenségeit és kifejezett gazembereket ábrázolták; és a nép tudatában fokozódó harag fejlődött ki ezekkel a rendekkel szemben, akiknek uralma tarthatatlannak és a kultúra gátjának tűnt. Így csináltak hangulatot a forradalomhoz - annál sikeresebben, mivel a fenyegetett osztályok nem ismerték föl ennek az előmunkának mesterséges voltát és célját.

Teljesen hasonló módon készítették elő a világháborút és a németség megsemmisítését. Évtizedek óta a német, elsősorban kormánya és hadserege volt külföldön a "fekete Péter". A sajtó fáradhatatlanul jelentéseket írt a németek szörnyű voltáról, a "reakciós" és hadi készülődéséről. Németország föllendülése és versenyképessége az idegen népek számára kellemetlen volt, és így megsemmisítését szívesen látták volna. De hogy azt a világ egyetértésével semmisíthessék meg, előbb megvetendőnek és gyűlöletesnek kellet ábrázolni. Erre minden eszköz jó volt. Az újabb angol regényekben (ezeket többnyire héberek írták /lásd Hammer 63, 291, 303, 316, 318 és 392 szám / a német szinte mindig gazember, kém és áruló volt. Állítólag rejtett fegyverekkel jött Angliába pincér, fodrász és könyvelő alakjában, és bizonyos helyeken németek egész serege gyűlt össze, és egy napon belülről támadta meg a gyanútlan angolokat. Üzleteiben a német ravasz csaló volt, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy becsületes versenytársait elűzze a piacról. Így már tíz évvel a háború előtt tervszerűen ábrázolták a németet megvetendőnek. Hogy ez a rágalmazás a háború alatt - különösen a Northcliffe által befolyásolt külföldi sajtóban - hogyan fokozódott groteszk túlzásokká, hogyan mutatta a német katonát brutális dühöngőként, gyerekrontóként és kézlevágóként, és az egész világ megvetését hívta ki ellene, erre még mindnyájan jól emlékszünk. Így minden népben németgyűlöletet keltettek, a németeket hunoknak és barbároknak állították be, akiket ki kell zárni az emberiség soraiból, úgy hogy minden igazságtalanságot, mely a németekkel történik, a többi nép kárörömmel vegye. Ilyen módon lehet az emberi érzékelést ravasz befolyásolással félrevezetni. A német nép teljes kiirtása a legszörnyűbb módon az emberiség nagy részét mély elégtétellel töltené el.

Az az eljárás, hogy azt, akit tönkre akarunk tenni, előbb megvetendőként ábrázoljuk, nem új. Az Ótestamentum már elmondja, hogy Júda gyerekei szomszédaikat, kiknek országát és kincseit el akarták venni, eszerint kezelték. Istentelennek rágalmazták őket, kicsapongóknak, akik kirablása és megsemmisítése Istennek tetsző nemes cselekedetnek kell, hogy látsszon. Így találták föl Lot és lányai rettenetes történetét, hogy az ammonitákat és Moabitákat, akik a szörnyű vérfertőzés leszármazottai, megvetendőnek tűnjenek, és ellenük minden tisztességtelenség jogos bosszúnak tűnjön. Aki a sorok közt tud olvasni, és fölismeri, hogy ezek a földművelő népek a régi Palesztinában becsületes, tisztességes népek voltak, és erkölcsileg messze a sivatagból betörő zsidó rablóbandák fölött álltak.

Így volt ez mindig. Ilyen ravaszságokkal és művészetekkel a naiv és gyanútlan német teljesen értetlenül áll szemben. ő, akinek a ravaszság és csalás teljesen idegen, nem várja el ezt másoknál sem. Hogy egy másik ember szavai csak annak eszközei, hogy az gondolatait elrejtse és ellenfelének érzékeit megtévessze, nem fér a fejébe. ő maga nyíltan és egyenesen kimondja amit gondol és ezt tételezi föl a másikról is. Annak művészete, hogy "csaló beszéddel" mások gondolatait és érzéseit irányítsák, a legérthetetlenebb számára. És ebben rejlik politikai gyöngesége, vereségének oka. Ezért legfőbb ideje, hogy a német belátásait kitágítsa ebben az irányban, mert itt veszély fenyegeti, sőt teljes vereség.

*
Az 1922-es politikai-antropológiai havi füzetben, 2. sz, Georg Bihler gondosan elemezte ezt a tárgykört. Ebben "harcot lát a nép lelkéért". A külföldön tapasztalható németgyűlöletet tekintve, az idegenek szövetségének megsemmisíteni akarását, és azokat az aljas eszközöket, melyeket károsítóink használnak, fölismeri a német gondolkodás nem megfelelő voltát a politikai trükkökkel és mesterséges szellemi irányítással szemben. Ezt mondja. "Nincs elég ismeretünk a lelki életről és annak törvényeiről, és mindenek előtt annak alkalmazásáról a politikai életben." Utal arra, hogy a háború előtt a kormányzó és uralkodó osztályok vakon álltak szemben a német nép lelkét tervszerűen bomlasztó eszközökkel, és semmiféle módon sem védekeztek. Még kevésbé gondoltak arra, vagy voltak képesek arra, hogy ellenfeleink népeinek a világszerte terjesztett hazugságpropaganda által megmérgezett lelkével helyesen bánjanak. Nem értettek hozzá, és nem is gondoltak komolyan arra, hogy a világ népeinek gondolkodását és a saját nép gondolkodását úgy irányítsák, ahogy ez nekünk érdekünkben állt volna.

Itt mutatkozik meg a német oldalon ijesztő tudatlanság a lélek törvényeiről, melyek az emberek együttélését határozzák meg. "A népek sorsáról az elhatározások nem a csatamezőkön történnek, hanem mindenek előtt a népek lelkében. A csatamezőn történtek csak az népek lelkében előzőleg történtek elháríthatatlan következményei." Gondoljunk csak arra, amit mi a "Hammerban" már évekkel ezelőtt leírtunk: vereségünk kevésbé volt katonai természetű, inkább szellemi és lelki. "Népünk lelkét tervszerűen bomlasztották és ellenállásra képtelenné tették." Diplomáciai védekezésünk pedig lelki nem megfelelő volta miatt volt beteg - ha azt nem szintén idegen befolyás vitte rossz irányba. Csak akkor támadhatunk újra föl, ha megtanuljuk a lelki-szellemi fegyverek alkalmazását.

Az emberi cselekvést a lelki háttérben növekvő kívánságok és vágyak vezetik, melyekből végül akarat és tettek lesznek. Kívánságokat és vágyakat lehet ébreszteni és irányítani. Azáltal, hogy Marx Károly hibás világképet ültetett a munkások lelkébe, és fölébresztette bennük a vágyat a proletár osztályuralom iránt, ő lett a társadalmi osztályharc elindítója, amely a népeket belső bomlással fenyegeti. A marxista életelv egyoldalú képei úgy bevették magukat a munkások lelkébe, hogy ezek egy "lélekvezetői rendszerré" váltak és olyan mennyiségű energiát szabadítottak föl, amely kíméletlen erőszakkal tör a mai társadalom szétverésére.

A veszélyek elhárítását csak úgy lehet elérni, ha a munkások lelki alapállását megváltoztatjuk. Figyelmünket inkább a lelki átalakítás tudományára kell fordítanunk, jobban, mint a gazdasági és politikai segédeszközökre. Bihler az iskolában rosszul képzett németet, akinek szinte minden közvetlen szemlélete hiányzik a dolgokról, és akinek csak iskolaszerű tanulási fogalmakkal lehet elképzelést adni az előtte álló feladatról, ezzel a módszerrel akarja tanítani. A lelki visszahatás fogalmából indul ki. A kívánó, akaró, és cselekvő embert a lelki visszahatások vezetik. A külvilág benyomásai érzéseket hívnak elő, melyek ingereikkel minden szervi élet kiindulópontjává válnak. Kedv és kedvetlenségi érzések lesznek az emberi tevékenység hajtóerői, ezek határozzák meg az akarat irányát. A kívülről jövő benyomások belső ellenhatást ébresztenek, amely nemkívánatos dolgokat kivéd és a kellemes dolgokat megtart. Így alakulnak a külvilág benyomásai az ember belsejében hajtóerőkké.

Hogy egy nép hajtóerőit megértsük, meg kell keresnünk és föl kell ismernünk a nép életében hatásos hajtóerőket. Itt megfigyelhetjük, hogy - a lelkialkat bizonyos hasonlósága esetén - a külső hatások a hasonló emberekben hasonló lelki hatásokat és ellenhatásokat okoznak. Tehát vannak közös tömegérzések. Ezek az kedélyváltozások a hasonló életkörülmények között élő emberek körében nagyon hasonlóak lesznek. Így van a munkásosztályban egy sor tudati elem és látásmód, melyeket speciális munkásérzésnek nevezhetünk. Az érzés közössége és az abból kiinduló vágyai és akarása egy nagyszámú emberi osztálynak a közéletben jelentős "reakciós energiát" jelent. A szocialista agitátorok művészete az volt, hogy fölerősítsék ezt az osztályenergiát és annak irányt adjanak. Annak megjátszásával, hogy a régi államban a munkás nem szerezhet elég jogot, és hogy a szocializmus sokkal tökéletesebb társadalmi rendet tud kialakítani, az agitátorok a tömegenergiát a régi állam szétverésére használták. Hogy képesek-e arra, hogy ezt a tömegenergiát egy jobb államrend kialakítására is fölhasználják, annak bizonyításával egyelőre adósaink maradtak. Azok e lelki hangulatok, melyeket a tömegekben ébresztettek, mindenütt csak tagadásra és rombolásra irányultak, sehol sem alkotó célokra.

A lelkek mesterséges irányítása a kívánságaik és igények ébresztésével kezdődik. Ezek az igények lehetnek beképzeltek és nem értelmesek is. Ha valakiben azt a képet ébresztjük fel, hogy helyzete nagyon kellemetlen, méltatlan és kibírhatatlan, akkor ez meg fogja minden áron próbálni, hogy helyzetét megváltoztassa. Ilyen "rémpropagandát" folytatnak évtizedek óta a munkássággal. Ez nem csak uszítás volt, hanem rafinált "lelki technika". Ilyen módon töltötték föl a forradalom akkumulátorait. Ez az energia mind a mai napig nem sült ki, így a munkásság tárolt és rossz irányú lelki energiája még további bajokkal fenyeget.

A fellángolt vágy kielégítésre vágyik. "A szocializmus nem más, mint egy nagyvonalú kielégítési ötlet, melyet a munkásságra szabtak." Marx megtanította, hogy az erőszak, azaz a bűntény annak eszköze, hogy az igény ötletet kielégítsék.

Így lesz fölismerhető, hogy az élet tényleges történései - a politikai tettek - lelki folyamatokban gyökereznek. Aki ezeket a lelki folyamatokat ügyesen képes irányítani, az uralja a közéletet. Ezekből az egyszerű, könnyen érthető tényekből régi diplomáciánk és kormányzatunk semmit sem értett meg. Nyugodtan megvárta, hogy hogyan halmoznak föl hatalmas mennyiségű robbanóanyagot az állam tartópillérei alatt, anélkül hogy akár csak sejtette volna ennek a folyamatnak a célját és hatását. Ha a jövőben politikailag valamit jelenteni akarunk, akkor meg kell értenünk ennek a lelki dinamikának az ABC-jét. Ez a tudatlanság nekünk véráradatba került - és még kerülhet.

De abban maradunk: Ahogy eddig a nép ösztöneit hihetetlenül ravaszul és ijesztő sikerrel az alacsonyrendű, bomlasztó, erkölcstelen és államellenes célok felé irányították, így lehetséges lenne a fölépítő, erkölcsös és rendszerető célok felé is irányítani - és még ma is lehetséges, ha ezt megfelelő emberek végzik, és ha a képzettek, és tulajdonnal bírók végre fölismernék kötelességüket, hogy a tömegek vezetői és nevelői legyenek - de mindenek előtt: ha hajlandóak lennének arra, hogy az ehhez szükséges áldozatot végre meghozzák. Máskülönben a katonai összeomlást gazdasági, erkölcsi és kulturális is fogja követni. A társadalmi kérdés megoldása lelki-szellemi nevelési feladat.

A hazug képek hipnotikus eredete

A kérdéses probléma rendkívüli fontosságánál és idegenségénél nem várható el, hogy ennek a területnek a felületes érintése az olvasónak világos képet ad arról, hogy miről van itt szó. Ezért akarjuk a tárgyat még egyszer más szavakkal és összehasonlításokkal tárgyalni.

Kevés dologból ért a német olyan keveset, mint a szellemi rabul ejtés művészetéből. Minél kevésbé képes arra, hogy ezt a művészetet másokkal szemben űzze, annál erősebben kerül sajátmaga ennek hatalmába. ő maga olyan előítélet mentes és nem számító lelkületű, hogy fogalma sincs a lelki befolyások hipnotikus hatalmáról, és ellenállás nélkül bedől azok csalásának. Gondolkodásunk bizonyos alapelképzelésekre vezethető vissza, melyeket a valóságos élet jelenségeiből veszünk föl érzékelő szerveinken keresztül. Ebben fontos szerepe van a szemnek. Amit láttunk - "saját szemünkkel láttunk" - az számunkra cáfolhatatlan tény. Természetesen tudjuk azt, hogy a szem nem csalhatatlan, mert ha például azt a képet közvetíti, hogy a Nap, Hold és a csillagok a Föld körül keringenek, és hogy egy gyorsan forgó gömb hosszú vonallá válni tűnik. Ennek ellenére a látottak jobban megrögződnek képzeletünkben mint más benyomások.

De hagyjuk azokat a dolgokat, amelyek ellentmondanak a valóságnak, vagy azt művészi módon bemutatják, mint a színpad vagy a képek, valamint a költői fantáziát. Az átlagos értelemre, amely nem tud különbséget tenni a természetes és látszólagos folyamatok között, az ilyen megjátszott tények éppen olyan erősen és maradandóan hatnak, mint a tényleges események. Hatnak a képzelet kialakítására, és akkor is, ha ez még annyira értelmetlen és természetellenes: a látottakból vagy lelkileg látottból valami megmarad a lélekben és ott alapvető fogalomként működik tovább.

Így olyan emberekben, akiknek életük során állandóan hamis képeket mutatnak - vagy akár csak hamis újságcímeket látnak, amelyekkel végső soron szintén képeket kapcsolnak össze - lehet, hogy teljesen természetellenes és zavart életszemlélet alakul ki. Olyan fogalmak rakódnak le bennük, amelyeket az összes logika sem képes újra kiirtani. Politikai életünk gazdagon szolgál erre bizonyítékokkal. A hazug kép, a csaló elképzelés hipnotikus hatalommal bír a lélekre és a szellemre, kényszerpályára viszi azt, amelyet a valóság és az értelem semmi módon nem tud többet normalizálni.

Goethe mester a hamisító képnek ezt a szellemet bénító varázsát ilyen szavakba öltözteti:
"Butaság van a szem előtt,
varázslatot űz,
ha fogságban tartja az érzéket,
akkor az elme is rabjává lesz."

Ezért ellenségeink nagyon jól tudták, hogy mit csinálnak, amikor a világot olyan képekkel zúdították tele, amelyeken - látszólagosan helyes fényképezéssel visszaadva - német katonák a legundorítóbb szörnyűségeket művelték. Gyerekek kezét, nők mellét vágták le, elesett bajtársaik testét nagy edényekben főzték és hasonlókat. Az emberiség szörnyülködve nézte és mély utálatot érzett az iránt a nép iránt, amely ilyen aljasságokra volt képes. Megesküdhettek a legszentebb esküvel, hogy ezek a szörnyű tettek kitalációk, és semmirevaló idegenek találták ki azokat, hogy Németország ellen uszítsanak - nem fogják elhinni. A hazug képek tovább élnek a képzeletben és velük a végzetes érzelmek. Ha a jövőben minden német angyalként fog élni: A németgyűlölet tovább fog élni a népekben, miután ezt olyan démoni művészet beültette a lelkekbe. Ez adja más népek "fölényét", hogy azok értenek az ilyen művészetekhez, melyek lényéről és természetéről a gyanútlan németnek szinte semmi fogalma sincs.

Melyik németnek jutna valaha is eszébe, hogy franciákról vagy angolokról ilyen förtelmes dolgokat kitaláljon és az erről szóló hazug képeket nyilvánosságra hozza, csak azért, hogy gyűlöletet és megvetést keltsen ellenségei iránt? Egy németnek soha nem jutna ilyesmi eszébe; ő nem tud képekkel sem hazudni. Jogát becsületes harcban kereste, de soha nem kúszó lélekmérgezésben. Talán igaza van Scheffauernek, hogy a német az erősebb és tisztább - és így ő a valódi győztes. Mert ilyen hazugságművészet nélkül és hátunkba szúrt ezer mérgezett tőrdöfés nélkül ellenségeink soha nem "győztek" volna le bennünket.

Nos, mi tanulni akarunk ebből a fölismerésből. Föl akarjuk ismerni, hogy ellenségeink - saját országunkban is - olyan fegyvert használnak ellenünk, amely eddig ismeretlen volt számunkra: A hazug képek fegyverét. Csak ritkáén alkalmazzák? Ó, nem! Nyissátok ki szemeiteket, és lépten-nyomon találkoztok a hazug képekkel: az újságban - a színházban - a regényben - a moziban - a parlamentben - a törvényszék előtt - a vicclapban - a tudományban - és végül a szent művészetben is. Mindenütt vannak színjátékok, melyek titokban hamisított irányzatot követnek. A ravasz ellenség és élethamisító mindenütt tud elétek hamis képeket festeni és veletek elhitetni, hogy ez a valóság és az igazság. Sokunk életét annyira elrontotta a ravasz ellenség, mert azt mindenütt meghamisította és hazugsággá változtatta. Így sokan közülünk hipnózisban vándorolnak, látszólagos életben és már föl sem ismerik az igazi életet. Hazugságban és önbecsapásban élnek, és csak akkor fognak kitalálni ebből a zűrzavarból, ha fölismerik a boszorkánymestert és az élet hamisítóját - és módszereit fölfedve látják.

Akkor ők is meg fogják érteni, hogy miért van a csalónak akkora hatalma az élet fölött. Eltolt és átállított mindent, és belsejüket is kifordította, úgy, hogy azok elvesztették értelmüket - és az emberek természetes józan eszüket. Most nem boldogultok ebben az összezavart világban, és képesek vagytok azt szidni. A boszorkánymesternek azonban, aki a dolgoknak hamis értelmet és rossz helyzetet adott: neki a viszonyok pontosan olyanok, amilyeneknek ő szeretné azokat; ő ért a varázsláshoz, míg a ti számláitok mind hamisak.

És hogy volt képes ez a különös életművész arra, hogy beférkőzzön lelketekbe? Szintén hazug képekkel. Az irodalom tele van okos elbeszélésekkel, melyekben a ravasz hamisítót a legnemesebb ruhákban mutatják: okos - igazságos - jótevő. Gondoljatok Lessing "Nathan a bölcs"-ére vagy Walter Scott "Ivanhoe"-jára, és ezer más okosan kiagyalt történetre. Igen, már az iskolapadban megkezdődik a játék a "hazug képekkel". Ott a legelvetemültebb és istentelenebb népet a szentség királyi palástjában mutatják nekünk; elmondják, hogy ez a nép - noha semmi mást nem tesz, mint szégyentelenségeket és bűntetteket - Isten különös kedvence. Igen, egy démont mutatnak nekünk, mely tele van aljas és csaló szándékkal, tele gyűlölettel és bosszúval ártatlan emberek iránt, egy démon, mely saját fölesküdt szolgáinak fölajánlja a becsületes népek kiirtását - és ezt a dühöngő démont nekünk isteni lényként mutatják be, minta Föld és az Ég igaz Istenét. Ártatlan gyermeki lelkünk mindezt hittel veszi föl, nem sejti, hogy itt neki "hazug képeket" mutatnak, hogy már itt egy ravasz élethamisító játssza szörnyű játékát. Ebbe a hamis világképbe, melyet a fiatal lelkekbe elültetnek, a legtöbben belebetegednek egész életükben soha nem találnak vissza az értelemhez, az igazsághoz és - Istenhez. Évig az emberi őshazugság foglyai maradnak - a "hazug képek" hipnózisában, melyeket nekik a vallás álruhájában szuggerálnak.

*

A világ legtehetségesebb hipnotizánsa Júda népe, egy nép, mely nem kapott alkotó erőt, és amely nem tud sem földet művelni, sem alkotó iparhoz sem a művészethez nem ért, és ezért nem tud igazán emberhez méltó életet élni. ősidők óta csak embertársai becsapásával jut előre, és ezért a becsapás és vakítás művészetét mesterien kiépítette. Hogy ne ismerjék föl szellemi és erkölcsi alávalóságát, összekevert és meghamisított minden fogalmat. Hiányosságaiból erényt faragott, bűntetteit istennek tetsző cselekedetekként ábrázolta. A becsületesen dolgozó népeket bűnös csürhének szidta, a gonosz szellemet, a démont, mely őt vezeti, istennek kiáltotta ki és a maga fejére isten népének koronáját tette.

A szellemi hamisításnak ilyen művészete ellen szinte védtelenek vagyunk, mert mi nem harcolunk ilyen fegyverekkel. Nincsenek ilyen fegyvereink, és tiszta jelenlétünk lehetetlenné tenné ilyenek alkalmazását. Aki nem akar csalni, annak nincs oka arra, hogy gyakorolja a csalás művészetét. Csak a valóság fegyverével szállhatunk szembe a csalással. De meg kellene próbálnunk a valóságot hathatósabbá, hatásosabbá tenni. Mert egyet megtanulhatunk a csaló ellenségtől: a képek varázshatalmának használatát.

Az az absztrakt, elméleti és vitázó mód, ahogyan mi védjük jogunkat, nem olyan mélyen és tartósan hatásos, mint az ellenfél módszere: ő "hazug képekkel" és szólamokkal fog agyonütni. Gyakorolnunk kell annak a művészetét, hogy szintén képekkel beszéljünk gondolatainkat illusztrálva a néphez. A "hazug képeket" az igazság képével kell helyettesítenünk. Tehetséges rajzolók és festők meg tudják mutatni a népnek azt a szörnyű rombolást, melyet az emberek megrontói köztünk véghez visznek. De még jobban kellene a költőknek igyekezni, és megkapó életképekben bemutatni az élet megrontóinak tevékenységét. Elbeszéléseknek, regényeknek és színdaraboknak kell érthető jelenetekben bemutatni a nép mételyezőinek céljait.

Ma még nagyon kevés ilyen mű van. Freytag "Kapja meg"-je, Raabe "Éhségpásztor"-a, Poland "Hordókészítő paraszt"-ja, Urbanitzky "Más vér"-e, Jebens "Ellenség a házban"-ja, Kühn "Faj"-a és "Bekötöttek"-e, Nathanel
Jünger "Nép veszélyben"-je - és ne felejtsük el Arthur Dinter közismert könyveit (A vér elleni bűn, stb.) - ezzel szinte ki is merítettük a készletet. Ha újabban nem lehetne végre Salburg grófnő írásait megszerezni, akkor valóban panaszkodhatnánk arról, hogy hiány van olyan értékes irodalmi művekben, melyek időnket helyes fényben mutatják be és leleplezik az álnok hamisítót. Salburg grófnő első regénye, a "Carriere", mely kímélet nélkül leleplezi azokat, akik évtizedek óta uralják közéletünket, azt korrumpálják és megszégyenítik, megérdemelte volna, hogy tömegesen vegyék meg. A "Júdás az uraknál" leleplezi a keresztény tanok alattomos ellenségét, aki a templom érsekének díszes köntösébe bújik, hogy itt zavartalanul támogassa a hazugság népét. A "Magas pénzügy" (A pénz lelke) a zseniális életet és lelkeket ismerő írónő a zsidó szellem és társadalmi élet legeldugottabb sarkait mutatja meg.

Hiány van olyan színdarabokban, melyek az idegen nép tevékenységét mutatnák be - azért, mert az idegen a színpadokat megszállva tartja, és csak azt engedi oda, ami saját érdekében működik, azaz meghamisítja az élete, erkölcsromboló és bomlasztó.

A legrosszabb a helyzet a képzőművészetek terén, ahol én egy jó művet sem ismerek, amely támadhatatlan művészi eszközökkel vádolná a zsidó lényt. Kivételt képez az alól a cseh művész, Karel Relink 35 képe, melyeket "Talmudtükör" cím alatt egy könyvecskében adtak ki. Éppen ennek a kötetnek a megnézése teszi annak szükségességét világossá, hogy német művészeknek is élniük kellene tehetségükkel és hatásosan kéne a nép fölvilágosítását segíteniük. /Itt legalább Georg Plischke ollózásait és Otto von Kursell tollrajzait szeretnénk olvasóink figyelmébe ajánlani. /
__________

XX. A megoldás

Démoni árnyékként - terjedő betegségként nehezedik a zsidó lény az emberiségre. Híres népek, nagy művészettel megáldott nemzetek és kultúrák tűntek el a zsidó betegség alatt - anélkül hogy egyáltalán megértették volna, hogy mi történt bennük. Rejtélyes, eldugott betegség támadta meg őket; fölzabálta őket - gazdaságilag, lelkileg, testileg. Minden beteg volt rajtuk és törékeny. Az állami és társadalmi szervezetek föloldódtak, kimerültek belharcokban; az egészséges rendszerek lyukacsosak lettek, szinte minden egészséges ösztön és életerő kioltottnak tűnt. Jog, erkölcs és vallás fölbomlott; minden szétfoszlott a korrupcióban és faji degenerálódásban. A régi nagyság romjain diadalmasan ült - mint a keselyű egy királyi állat tetemén- a zsidó. Övé lett az emberi szorgalom aratása, az idegen géniusz és alkotó szellem minden terméke az övé lett. Mint amikor Egyiptomból való kivonulásukkor a héberek minden arany és ezüstedényt magukkal vittek és egy kizsigerelt országot hagytak maguk mögött, ugyanúgy számtalanszor költöztek el régi kultúrállamokból, és nemcsak egy elszegényedett országot, hanem egy nyomorba döntött, földre tepert népet hagytak maguk mögött. Szinte úgy tűnik, mintha a sötét démon, akit a zsidók istenükként tisztelnek, átka a népekről valósággá vált volna: " Minden népet föl fogsz zabálni, akiket kezedbe adok."

Ez az átok tényleg beteljesül, amíg a népek elég vakok, és nem tekintik át a történelem leghaszontalanabb csalását. A zsidók a zsebtolvaj ügyességével valóban ördögi csalási művet vittek végbe. A naiv és másokban megbízó népek mindent tiszteletreméltónak tartanak, ami Isten neve mögött rejlik, és így nem vették észre, hogy az Isten fogalom ügyes és átkos kicserélésének áldozataivá váltak. Krisztus a népeket arra tanította, hogy a valóságot, az igazságosságot, és Isten szeretetét tiszteljék - mint ahogy sokkal Krisztus előtt más népek már tisztelték ezt a szellemet, de a zsidók Jehovájukat tisztelték, aki mindig is a gyűlölet, a csalás és a hazugság szelleme volt. Ábrahám Istenét "El-Schaddai"-nak nevezte, mely a sátánhoz hasonló hangzásával utal annak az "Istennek" igazi természetére. Egyházi embereink gyanútlansága türelmesen beleegyezett az Istenek összekeverésébe, és még segítették is azt. Egy valódi kereszténynek rögtön föl kellett volna tűnni, hogy Krisztus Istenét soha nem nevezte Jehovának vagy El-Schaddainak, hanem mindig csak "égi apjáról" beszélt. ő tagadja, hogy a zsidóknak joguk lenne magukat "Isten gyermekeinek" nevezni, hanem egyenesen ezt mondja: "A ti apátok az ördög, és annak kedve szerint akartok cselekedni. ő mindig is gyilkos volt és a valóság nincs vele." (János evangéliuma, 8,44). Ilyen volt Jézus véleménye a zsidók Istenéről. Milyen egyházi emberek azok, akik nekünk azt akarják bemesélni, hogy Jehova a kereszténység Istene is?

Ha azonban a keresztény népek a gyűlölet és a hazugság szellemét elismerik Istenüknek, akkor önként szolgáltatják ki magukat neki. Mert Mózes V, 7,15-nak nincs más értelme, mint: a népek, akik a hazugság szellemének hisznek, azokat a zsidóság meg fogja semmisíteni. A zsidónak hatalma lesz fölöttük és ők hanyatlásra vannak ítélve. A zsidóságnak ezt az egyetlen misszióját lehet elismerni: ők az erkölcsileg elromlott népek megfojtói.

Ha a népek vakságukban maguk dolgoznak a zsidók keze alá, és Júda meglepően mesteri módon űzi fojtogató iparát a népeken, akkor nem meglepő, ha a naiv népek titokzatos rémülettel néznek föl a zsidók népére. Mert előlük a hamisított hittan elfedi az események logikus összefüggését, az a sötét érzés szállja meg őket, hogy a zsidók túlvilági erőkkel szövetkeztek, mintha tényleg ők lennének a kedvenc nép, "Isten népe". Elfelejtik, hogy az ördög is nagy hatalom a világ történéseiben - különösen ott, ahol az élet elindul Isten hatalmi területeiről - a valóságból, az értelemből, az igazságosságból. Minden nép és minden ember, kinek példaképei a zsidók, ezt teszi, mindenki, aki továbbjutását hazugság és csalás útján akarja elérni. Elhagyják Isten világát, és Jehova és El-Shaddai uralma alá kerülnek. Ettől a pillanattól kezdve a zsidónak hatalma lesz fölöttük; bukásuk biztos. Így teljesül be a "minden nép fölzabálása".

Ez elkerülhetetlen sorsnak tűnik: Azok a népek, melyek El-Shaddai hazug és pusztító szellemét imádják, annak uralma alá jutnak. a démoni szellem rögtön széttörik, amikor a csalást fölfedik - amikor a népek fölismerik, hogy naiv hitükben hamis Istent imádtak - amikor fölismerik a zsidók igazi lényét, mint a rombolás és pusztítás démonának ügynökeit - és amikor fölismerik azokat a szánalmas eszközöket és segítő eszközöket, amellyel a zsidó a lelkeket megfogja - ekkor megszűnik a varázs és az átok. A világos, értelmes, igazságot szerető és igazságos ember fölött Júdának nincs hatalma, és az ördögi Istennek, Jehovának sem

Ez a könyv elég anyagot ad minden gondolkozó embernek, hogy átlássa a zsidót annak szegényes lelkét, és ez elég ahhoz, hogy megvédjen a zsidó támadások ellen. Meg fog arra tanítani, hogy undorral kerülje el a leprásokat, és becsületes szeretetből óvjon minden igaz embertestvérét ettől. Akiket nem lehet óvni és tanítani, azokat hagyni kell, hogy menjenek útjukon. Ezek nem szolgáltak rá másra, mint hogy a lélek fojtogatójának áldozataivá legyenek.

*
Mentés csak akkor lehetséges, ha sikerül a nemzet teljes szellemiségét megváltoztatni. Ez más szavakkal azt jelenti: ha sikerül, népünk szellemi vezető rétegeiben megértést ébreszteni a lelki befolyásolás művészete iránt, a lélekirányítás iránt - egy művészet iránt, melyről a szellemileg legjobb képességű németeknek is meglepően kevés fogalmuk van.

Itt viszont olyan művészetről van szó, melyet ma szinte kizárólag csak megvetett ellenségeinktől tudunk megtanulni. A "Cion bölcseinek protokolljaiban", mindegy hogy ezek valódiak vagy képzeletbeliek, sokat árulnak el ebből a művészetből, olyan sokat, hogy alig hihető, hogy egy német vagy orosz ki tudta volna találni a lélek összezavarásának és a szellem befolyásolásának ezeket a mesterműveit. Has lenne az élők között olyan ember, aki képes lenne ilyen rendkívül ravasz és félrevezető gondolatmenetekre, akkor az fölhasználta volna ezeket népének fölemelésére, és saját államának jobb kialakítására, ahelyett hogy arra szorítkozott volna, hogy a zsidók szájába adjon ilyen nagyságrendű bölcsességet. Mér ez a körülmény is a protokollok valódisága mellett szól. Aki azokat alaposan tanulmányozta, további bizonyítékokat fog bennük találni - elsősorban abban a tényben, hogy sok olyan cél és előre kimondott elvárás, melyet abban 25 éve fölállítottak, időközben teljes mértékben valósággá lett.

A nép szellemének helyes vezetésére egy lehetőség kínálkozik a könyvnyomtatáson keresztül. Ennek a körülménynek a helyes felismerésével a néprontók urai lettek a napi sajtónak. Nem kitaláció, amikor azt jelentik, hogy az angliai zsidó, Montefiore az 1840-es Krakkói Szanhedrinen ezt mondta: "Ameddig nincs az egész világ sajtója kezünkben, hogy a népeket becsapjuk és elkábítsuk, addig uralmunk csak képzelgés. "

A napi sajtóhoz társul a nagyvolumenű könyv és más sajtótermékek irodalma, melyet a mozi és színház egészít ki, melyek szinte teljesen zsidó kézben vannak. Münchhausen báró nemrég arra utalt, , hogy a zsidó könyvkiadás sokkal kiterjedtebb, mint az összes német író és kiadó hatása. Egy zsidó könyvet - természetesen rafinált reklámozással - gyakran már pár hét alatt százezer példányban adnak el, míg a legjobb német könyvnek is évek kellenek ahhoz, hogy csak 10 ezer vevőre találjon. Még egy: Minden zsidó önkéntes ügynöknek tekinti magát, akinek feladata, hogy a zsidó írásokat terjessze. Tudja, hogy sajtójának és irodalmának elterjesztésével faja szellemének uralmát és emellett saját üzleti érdekeit támogatja. A német nem gondol ennyire messze.

Miután az egyház is, melynek feladata az volt, hogy az emberek lelki békéje és az erkölcsi ideálok őre legyen, ebben a pontban szinte teljesen kudarcot vallott, mert nem ismerte föl a farkast báránybőrben, már csak egy út marad, hogy az elárult lelkekhez férjünk: az irodalom, a könyv eszköze. A német szellemű becsületes könyv ma szinte az egyetlen mód arra, hogy a német szellemet ápoljuk, és a lelkeket erősítsük. Kár, hogy a legbelátóbb és legbecsületesebb németek sem tudják ennek a jelentőségét kellően értékelni.

/A háború utáni idő gazdag irodalmából legalább pár művet emeljünk ki, melyek a zsidókérdés magyarázatát részeiben elmélyítették.
A történelmi művek közül Otto Kernholt műveit nevezzük meg "A gettótól a hatalomig". "Németország bűne és bűnhődése". Wilhelm mester "Júda bűnei" mindenek előtt anyaggyűjteményként fontos. A gazdasági összefüggéseket Otto Bonhard "Zsidó világuralom és pénzuralom" valamint Theodor Fritsch: A nagy pénzügy bűnei. A zsidó istenfogalom alapvető tárgyalását Delitzsch könyvében találjuk: "A nagy csalás"

Továbbá senki se mulassza el Arthur Trebitsch († 1927. 7. 26) műveinek olvasását: "Német szellem - vagy zsidóság!", "Árja gazdasági rend", ez a kíméletlen kritika, mely a zsidóságot saját soraiból érte: érdekes a filozófiai, pszichológiai áttekintés miatt és az író származása miatt, ami olyan mély belátást adott neki, amilyet nemzsidók szinte sohasem kapnak. Az olvasó természetesen nem vehet minden leírtat készpénznek, hanem kritikusan kell azt olvasnia.

A keleti zsidóság vallási, gazdasági, állami és jogi titkos szervezetéről ad fontos információkat a keleti zsidó renegát, Jacob Brafmann kétkötetes könyve: "A Kahal könyve", melyet a hamburgi egyetemi professzor, Siegfried Passarge újra kiadott a Hammer kiadónál és részletesen kommentálta, ami miatt könnyebben olvasható lett számunkra.

Azok számára, akiknek az antiszemita álláspont túl "negatívnak" tűnik, érdemes Dr. Hans F. K. Günther faji könyveit elolvasni, melyek kiadásával a J. F. Lehmann kiadó nagy szolgálatot tett.

A régi zsidóellenes alapművekből, melyeket minden komoly népi és minden meggyőződéses zsidóellenesnek meg kellene venni és azt tanulmányozni kellene, megemlítjük: Naudh: "A zsidó és a német állam", Richard Wagner: "A zsidó a zenében", Eugen Dühring: "A zsidókérdés mint a fajrontás kérdése", Wahrmund: "A nomádság kérdése és a mai zsidó uralom", Paul de Lagarde: "Német írások" (új kétkötetes kiadás Lehmannál, Münchenben), Willibald Hentschel : "Varuna", Theodor Fritsch:"A zsidókérdés kézikönyve" és "A hamis Isten".

Újságok, melyek a zsidókérdésnek folyamatosan komoly figyelmet szentelnek: "Hammer", kiadó Theodor Fritsch, kéthetenként, alapítva 1902-ben, "Világharc", kiadó Alfred Rosenberg, havilap, alapítva 1924. A kitűnő J.F. Lehmann kiadó Münchenben kiad egy havilapot, "Németország megújhodása", alapítva 1917./

Tehát német népünk becsületes barátai, azok, akik komolyan veszik az ideálok őrzését, a kultúra védelmét, és akiknek fajunk jövője fontos, tanulják meg ellenségeinktől, hogy mit jelent a szellemi örökség ápolása egy kultúra és erkölcs számára. A népek és fajok harca végső soron nem fegyverekkel és ágyúkkal dől el, hanem a szellem dönti azt el.
__________

XXI. Zárszó

Aki minden itt közölt ténnyel számot vet, be fogja látni, hogy milyen könnyelműek és felületesek azok a humanitásról és toleranciáról szóló szövegek, melyek a zsidók elvegyüléséről és beolvadásáról beszélnek az árja kultúrnépekbe. Csak határtalan életidegenség teszi az ilyen fantazmagóriákat megbocsáthatóvá. Az egész humánus asszimilációs gondolat nyomorúságosan megbukik az örökölt fajiság rendkívüli komolyságán. Az elképzelés, hogy az emberek szoros együttélése és az úgynevezett képzés minden ellentétet ki tud egyenlíteni, iskolaszerű fölépítményen alapul, melynek a valódi élet mindenütt ellentmond. A zsidóság olyasvalami, amely a természetes élettörvényeken kívül mozog, valami életellenes, természetellenes, démoni. Az a látszatra természettudományos tan, hogy az életért vívott harcban a jobb és erősebb győz, itt nem helyénvaló. Az ilyen harc csak ott hatásos és jogos, ahol rokon lények hasonló, természetes fegyverekkel küzdenek az uralomért. Senki sem követeli, hogy a betegséget terjesztő bacilusokat szabadon hagyjunk hatni, hogy a pusztító járványok ellen ne küzdjünk; senki sem állítja, hogy a kolerabacilus jobb és erősebb lény, mint az ember, mert le tudja azt győzni. A tant az azonos játéktérről minden erő számára körül kell határolni, mert létezik az a sajátságos végzet, hogy a betegségek járványosak, míg az egészség nem az. Egy rossz alma könnyen átadja rohadó gombáit az egész kosárnak, de ezer jó alma sem tudja meggyógyítani a rohadt almát. Itt nem kiválasztási harcról van szó, nem fölényről, hanem az egészségesek védelméről a ragályos betegség ellen, a népek mérge elleni védekezésről. Az értelem parancsa az, hogy minden bomlasztó és ragályos dolgot távol tartsunk az egészséges élettől és azt minden erővel gyűrjük le. Mérgezett dolgok elkerülése az első élettörvény: Nézd azt, ami testednek egészséges, és ne adj neki olyat, ami egészségtelen. Goethe szavai is illenek ide:

"Ami nem a tietek
kerüljétek;
Ami bensőtöket zavarja
Azt ne szeressétek."

A zsidóság egy betegség az emberiségen belül, mint ahogy maga a héber Heinrich Heine is elismeri, aki azt "az örök, a Nílus iszapjából magunkkal hurcolt kór"-nak nevezi. A héber a szellemi-erkölcsi rothadásba átment alsóbbrendű ember, aki a bomlás baktériumát mindenüvé magával viszi, ahol őt eltűrik. Maga is jól ismeri ezt a tulajdonságát, ahogy ezt a héber Dr. Münzer kijelentése bizonyítja. Regényében "Út Cionba" ezt mondja a hős: "nemcsak a zsidók olyan degeneráltak, akik egy kiszívott, fölhasznált kultúra végén állnak. Európa minden fajának - talán mi fertőztük meg őket - vére elromlott. Ma egyáltalán minden el van zsidósodva. Érzéseink mindenkiben élnek, szellemünk irányítja a világot. Mi vagyunk az urak, mert ami ma hatalom, azt a mi szellemünk hozta létre. Gyűlölhetnek, elzavarhatnak bennünket, ellenségeink csak testi gyöngeségünkön győzedelmeskedhetnek: Minket nem lehet elűzni. Bevettük magunkat a népekbe, fajunk átitat más fajokat, elrontja azokat, erejüket gyöngíti, minden porlik, rothad és töredezik avult kultúránktól."

Münzer is megpróbálja a szokásos módon a zsidók megsemmisítő háborúját az emberiség ellen jogos bosszúnak ábrázolni, mert állítólag a zsidót jogtalanul vetették meg és üldözték. Úgy ábrázolja a zsidót, mint akit szapultak és lábbal tiportak. Lehajol és megfordul és így folytatja:
"De mindemögött a kicsalt diadal izzott. A világ elzsidósodott, a zsidó szellem és a zsidó hibák szétbomlasztották. Ez volt a bosszú!" "A kicsalt diadal!" ez akaratlanul jellemzi a helyzetet. Csak sompolygó hazugságok és csalás segítségével jutott a héber hatalomra. De a kicsalt győzelem nem győzelem - annyira sem, mint amennyire a tolvaj sikere az erő és fölény győzelme. Aki vendégként visszaél a háziak bizalmával és meglopja vendéglátóit, az ezzel nem győzött, hanem gazember volt. Nos, a diadal nekünk kissé elsietettnek tűnik. Az helyes, hogy a kultúrországok eltompult tömegeit a zsidó szellem, és a zsidó mérges vérbacilusa is megfertőzte, hogy mindenek előtt társadalmunk bizonyos felső rétegei, akik ösztöneik hiánya miatt teljesen társai és testvérei lettek a népek bomlasztóinak, ki vannak szolgáltatva a rohadásnak. De népünknek van egy erős magja, melyet az idegen méreg még nem támadt meg. És ha a meghülyült, testileg és szellemileg elzsidósodott tömeg a nagy összeomlás felé tart is azokon a tömegeken keresztül melyek a nagyvárosokban zsúfolódnak össze - a nem elrontott falusi tartalékokból népünk meg fog fiatalodni és meg fog újulni.

Legyen az irányvonalunk, amit Paul de Lagarde mond "német írásaiban": Minden nekünk terhes zsidó komoly szemrehányás életünk valódiságával és eredetiségével szemben. Németországnak teljesen a német emberek és német művészet országává kell hogy váljon, akkor Palesztinának nem lesz többet helye benne." Igaz az, hogy az ókor népei összeomlottak, anélkül hogy tudták volna, hogy mi zajlik le velük. De mi tanultunk a történelemből, és kinyomoztuk a fajrontó gócot. Csak most kezdődik meg az a folyamat, hogy a zsidót lényében fölismerik és föltárják, most először fedik föl a zsidóság titkait. Évtizedek óta állnak éleseszű emberek és figyelik az ellenség minden mozdulatát. Alaposan átlátták, minden lépését előre kiszámolták, és csendesen elkezdték a legfontosabb helyeket védeni a romlás ellen.

Porladó felületi kultúránk, a zsidó spekulánsok csaló műve, és az elzsidósodott kormányok összeomlását senki sem tudja megakadályozni /Ezeket a mondatokat 1913-ban írták le, és azóta valósággá lettek./, de legalább azt reméljük, hogy a romlatlan elemek mint a védő hamuban átvitorláznak efölött a bűnfolyam fölött, és ezután tiszta padlóra jutnak, hogy új, jobb életet építsenek föl- egy német világban, mely zsidómentes.
__________

------ 1. rész ------