Kovács Alajos: A csonkamagyarországi zsidóság a statisztika tükrébenDr. Kovács Alajos, államtitkár a m. kir. központi statisztikai hivatal ny. elnöke.
Kiadja az Egyesült Keresztény Magyar Liga, 1938
A zsidóság száma és elhelyezkedése.Ha a zsidóságnak a nemzet életében, társadalmában és gazdaságában való szereplését megismerni akarjuk, első sorban azzal kell tisztába jönnünk, hogy számbelileg milyen súlyt képvisel a zsidóság; területileg hogyan helyezkedik el és hogy milyenek a számbeli fejlődésének a lehetőségei. A számbeli fejlődés egyik igen fontos tényező, de nem határozza meg kizárólagosan a zsidóságnak a nemzet életében elfoglalt szerepét, mert hiszen a fősúly a gazdasági fölényen van, amelyet akár kisebb és folyton kevesbedő arányszámmal is fokozni lehet. Mindenesetre azonban nagyon fontos tudni azt, hogy a zsidóságnak milyen a számbeli ereje az országban és az egyes vidékeken és milyen fejlődési kilátásai vannak, mert kétségtelen, hogy ha egy faj számbelileg is terjedő és térfoglaló, feltétlenül nagyobb lehetősége van arra, hogy mind nagyobb és nagyobb számával nehezedjék rá egyéb fajokra, és hogy gazdasági tekintetben is növelje a súlyát. A háború előtti Magyarországon is azért volt képes a zsidóság aránylag rövid idő alatt óriási gazdasági túlsúlyt szerezni, mert a kereszténységnél sokkal nagyobb fejlődő erővel bírt és növekvő számával is képes volt visszaszorítani az egyéb fajúakat azokon a területeken, amelyek neki különleges foglalkozási viszonyainak megfelelően kedvezőbb életlehetőségeket kínáltak. Ma már a mostani területen a zsidóságnak ez a számbeli nagy terjedő képessége teljesen megszűnt; minthogy azonban már előbb megszerezte a további gazdasági fejlődés alapjait, számbeli visszamaradása nem tartja vissza attól, hogy gazdasági téren újabb foglalásokat ne tehessen. Elméletileg lehetséges, hogy a ma 5%-os zsidóság aránya fokozatosan leszáll - mondjuk - 1%-ra és mégis a nemzeti vagyonnak és a nemzeti jövedelemnek nagyobb részét foglalja le a maga számára, mint akkor, amikor még 5%-ot képviselt a lakosságban. Előre kell bocsátanunk, hogy a statisztika csak a vallásilag zsidók számát tudja kimutatni. A kikeresztelkedett zsidókról és ezek leszármazottairól, valamint a vegyesházasságokból született félvér zsidókról a statisztika nem számolhat be. Minden számhoz tehát, amit a zsidóságról tudunk, hozzá kell még adni bizonyos százalékot azokra, akik ma már hivatalosan nem zsidó vallásúak, de vérszerinti leszármazásuknál fogva akár egészen, akár félig a zsidósághoz számíthatók. Hogy a felekezetileg kimutatott zsidóságon felül mennyi lehet ilyen leszármazott, azt természetesen nem lehet megállapítani, csupán sejteni lehet az áttérések és a keresztény-zsidó vegyesházasságok számának alakulásából. Ez az átmeneti elem a zsidóság összes számához viszonyítva nem lehet túlságosan nagy, de társadalmi és gazdasági tekintetben jelentékeny réteg, mert éppen a zsidóságnak azon elemeiből kerül ki, amelyek az értelmiség és a társadalom magasabb osztályaiba emelkedtek és amelyek vagyonilag is kedvezőbb helyzetbe kerültek. Tapasztalatból tudjuk, hogy éppen a leggazdagabb földbirtokosok és bankárok lesznek keresztényekké. Ezek a statisztikában mint keresztények szerepelnek és így a zsidóságnak a társadalmi és gazdasági életben való szerepét bizonyos mértékben elhomályosítják.
Volt idő, amikor a jóhiszemű magyarok a zsidókérdés megoldását abban látták, hogy a zsidóság keresztelkedjék ki és olvadjon bele a nemzeti társadalomba. Ha a zsidóság egyenletesen volna eloszolva a társadalom minden rétegében, akkor elképzelhető volna, hogy a 95%-os keresztény többség fel tudná szívni és teljesen beolvasztani az 5%-os zsidóságot, annak ellenére, hogy a zsidóság átütő ereje a későbbi nemzedékekben jóval nagyobb, mint a többi fajoké. Minthogy azonban a zsidóság a társadalomnak csak sokkal kisebbszámú középrétegében helyezkedett el, teljes kikeresztelkedés esetén a helyzet az lenne, hogy a nemzetnek éppen értelmiségénél és vagyonánál fogva vezető eleme telíttetnék meg túl nagy arányban zsidó vérrel, ami a nemzetre egyáltalán nem lenne kívánatos. A mostani szórványos beolvadások szerintünk még nem veszélyeztetik a magyarság etnikumát, fizikai és szellemi sajátságait, a jövőben pedig valószínűleg még kevésbé veszélyeztetik, mert a zsidóság éppen azokban a rétegekben veszít legjobban számbeli súlyából, amelyekben a keveredés eddig is a legnagyobb arányú volt.
Az 1930. évi népszámlálás szerint a zsidóság száma Csonka-Magyarországon 444.567 volt, ami megfelelt a lakosság 5.1%-ának. (L. 1. tábla.) Ennél nagyobb arányt az európai államok közül csak Lengyelország, Litvánia és Románia mutathat fel. Az ország három fő területrésze közül a Dunán túl legkevesebb a zsidó: csupán 2.3%, legtöbb az Alföldön, itt 6.9% de csak Budapest hatása folytán, mert ha a fővárost leszámítjuk, az Alföldön a zsidók aránya 3.4%-ra csökken, ami nem éri el az Északi dombos vidék arányát (4.3%) sem. Budapesten magában 204.371 zsidó helyezkedik el, az összes magyarországi zsidóságnak 46%-a. / Budapestről 1935. végéről is van már adat. Ekkor 201.069 volt a zsidók száma, aránya pedig 19.2%. A zsidóság tehát újólag fogyott 3.302 lélekkel. A halálozások többlete folytán azonban 7011-gyel kellett volna fogynia, áttérések következtében pedig kb. 2000-el, a fogyás mégis csak 3302. Ebben az öt évben (1930-1935.) tehát zsidó bevándorlásnak kellett történni; minden valószínűség szerint németországi magyar honos zsidók vándoroltak vissza./ Ha pedig a Budapesthez kapcsolódó községeket is számításba vesszük, az úgynevezett Nagy-Budapest 232.212 főnyi zsidóságával a mai Magyarország zsidóságának több, mint felét magában foglalja. Budapesten egyébként is a legmagasabb a zsidóság aránya: 20.3%. Ezt az arányt a tj. városok közül csak Miskolc közelíti meg 17.6%-kal, e két városon kívül még csak Győrben haladja meg a zsidóság aránya a 10%-ot (10.6%). A vármegyék közül a legmagasabb arányt Zemplén mutatja 8.5%-kal, azután Szabolcs és Ung következik 6.5, Szatmár, Ugocsa és Bereg 6.2%-kal. A zsidóság tehát főképp az északkeleti megyékben tömörül. Legkevesebb zsidó van viszont a déli vármegyékben: Baranyában, Bács-Bodrogban és Csongrádban (1.0%). A tj. városok közül a két mezőgazdasági jellegű város, Hódmezővásárhely és Kecskemét mutatja a legkedvezőbb arányt (1.9 és 2.0%). A vármegyéket összefoglalva, a zsidók aránya a vármegyék területén csak 2.8%, míg a törvényhatósági jogú városokban az arány 14.8%-ra rúg. Ha a vármegyékből kivesszük a megyei városokat, az utóbbiakban a zsidóság 6.3%-ot képvisel, míg a községekben csak 2.1%-ot. A községek közül is a 10.000 léleknél népesebbekben 3.4, a kisebbekben csak 1.8% zsidó van. Minél magasabb jellegű és népesebb tehát a községi közület, annál több benne aránylag is a zsidó lakosság. A megyei városok egynémelyikében a zsidó lakosság még nagyobb arányt képvisel, mint a tj. városokban. (L. 3. tábla.). A legtöbb zsidó található Sátoraljaújhelyen, ahol a lakosságnak több mint egynegyedét teszi (25.4%). Utána következik Balassagyarmat 17.4, azután Újpest 16.9%-kal. Ez utóbbi városban Budapest után szám szerint is legerősebb a zsidóság (11.396). Egyébként a zsidóság abszolút száma még csak Miskolcon (10.862) és Debrecenben (10.044) haladja meg a tízezer lelket. A megyei városok közül kitűnik még a zsidóság nagyobb arányával Pápa 12.0, Gyöngyös és Nyíregyháza 10-10%-kal. Megemlíthető még Szombathely, ahol 9.7, továbbá Kaposvár, Nagykanizsa és Vác, ahol egyaránt 9.2% a zsidó lakosság. Legkevesebb zsidó van viszont a megyei városok közül Csongrádon 1.3, Kőszegen 1.5%; nem éri el a 2%-ot arányuk Budafokon, Magyaróváron, Nagykőrösön és Túrkevén. Benisch Artúrnak a Magyar Statisztikai Szemle 1934. évi 11. számában megjelent tanulmánya érdekesen szemlélteti, hogy a zsidóság elhelyezkedésében a mai Magyarország területén milyen változások mentek végbe az utolsó száz év alatt. 1830-ban ezen a területen mindössze 92.026 zsidó lakos volt, az akkori lakosság 2.3%-a. A zsidóság zöme akkor is az ország északkeleti részén helyezkedett el, az alföldi és dunántúli vármegyék közül csak Veszprémben voltak jelentékenyebb számmal (3.7%). Magában Budapesten mindössze 10.266 zsidó volt (9.8%), az összes zsidó lakosságnak csupán 11.0%-a. Ettől kezdve az északkeleti zsidóság elárasztotta az Alföldet és a Dunántúlt is, és a fővárosba is jelentékeny rajokat küldött. Ötven év múlva, 1880-ban már 296.044 zsidót találunk a mai területen, ami már a lakosság 5.6%-át tette. Az eloszlás sokkal egyenletesebb; az Alföldön, ahol legkevesebb volt a zsidó, legnagyobb a szaporodás is: 3 és félszeres. Az arányszám itt 1.3-ről 3.5%-ra ugrott Budapest nélkül. Budapesten magában ötven év alatt hétszeresre növekedett a zsidóság; túlhaladta a 70 ezer lelket. Az 1880. évi zsidóságnak már majdnem negyedrésze, ha pedig egész Nagy-Budapestet vesszük, kereken egynegyed része lakott a fővárosban. Az utolsó ötven év alatt 1920-ig még szaporodott a zsidóság s legmagasabb számát ekkor érte el 473.355 lélekkel, ami a lakosság 5.9%-át tette. Ez az arány 1930-ig 5.1%-ra esett le. A Dunántúl és az Alföldön (Budapest nélkül) ma nemcsak viszonylagosan, de abszolút számban is kevesebb zsidó van, mint ötven évvel ezelőtt. Az Északkeleti Felvidéken ma is a legtöbb a zsidó lakosság, úgyhogy, ha Budapestet nem számítjuk, a vidéken a zsidók megoszlása ma is hasonló a 100 év előttihez; a különbség csak az, hogy Budapesten és környékén 232 ezer főnyi zsidóság tömörült össze. A folyamat tehát az volt, hogy az északkeleti zsidóság szétáramlott az egész országban, később pedig Budapest felszívta ennek a szaporulatnak a legnagyobb részét, főképp a Dunántúlról és az Alföldről. A zsidóság Budapesten kívül másutt is a városokba tódult és a falvakat, különösen az utolsó évtizedben rohamosan hagyja el. A zsidóság már 1920-ban is nagyon csekély szaporodást mutatott az előző népszámláláshoz képest. Szaporodása mindössze 1.955 főnyi volt, holott a megcsonkított ország népnövekvése a világháború dacára 373 ezer főnyi szaporodást tudott felmutatni. Ez a szaporodás azonban túlnyomóan csak a menekülések révén keletkezett; természetes szaporodás ebben az évtizedben alig volt, inert az első négy év kedvező népfejlődését a világháború évei majdnem teljesen megsemmisítették. A zsidóság természetes szaporodása ebben az évtizedben még körülbelül megfelelt az országos átlagnak, a menekülések révén azonban majdnem kizárólag a keresztény lakosság növekedett, így állott elő az a helyzet, hogy a tíz év alatti 373 ezer főnyi tényleges népnövekvésből csak 2 ezer esett a zsidókra. Az utolsó évtizedben, 1920-tól 1930-ig, a helyzet lényegesen megváltozott. A zsidóság száma 473.355-ről 444.567-re, vagyis 28.788 lélekkel megfogyatkozott, holott az összes népesség ezalatt az idő alatt 698.117 főnyi szaporodást ért el. (L. 1. tábla.). A zsidóságnak a fogyása annyira általános volt, hogy az egész országban csak három törvényhatóság akadt, még pedig Bács-Bodrog, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, továbbá Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegye, amelyben a zsidóság némi szaporodást ért el. Ezek közül is az utóbbi kettőben a zsidóság népnövekvése jóval kisebb volt, mint a keresztényeké, úgyhogy a zsidók aránya visszaesett, csupán az egyetlen Bács-Bodrog vármegyében növekedett a zsidóság száma jobban, mint a keresztény lakosságé; itt azonban a zsidóság még így is csak 1%-ot tesz. Egyébként Bács-Bodrog kivételével az ország valamennyi törvényhatóságában kisebb-nagyobb mértékben csökkent a zsidóság arányszáma. Legnagyobb volt ez a viszonylagos csökkenés a városokban; így Budapesten 2.9, Pécsett 2.5, Miskolcon 2.2, Baján 2.1-del lett kisebb az arányszámuk. A megyék közül is azokban lett a legnagyobb a veszteség, ahol legtöbben voltak. így pl. Zemplénben 2.4, Szabolcsban 1.3, Abaúj-Tornában 1.1-del ment vissza a zsidók arányszáma. Egyes megyei városokban is rendkívüli változások állottak be az utolsó évtized folyamán (L. 3. tábla). A 45 megyei város közül csak 14 város akadt, amelyben a zsidóság számbelileg növekedett. Ezek is jórészt a Budapest-környéki városokból kerültek ki s bár ez utóbbiak némelyikében elég jelentékeny volt a zsidóság szaporodása (Pestszenterzsébeten 37.3, Kispesten 21.1 és Rákospalotán 18.9%), arányszámuk a megyei városokban is majdnem mindenütt visszaesett. Csupán Hajdúszoboszlón és Salgótarjánban tudtak egy kis fejlődést elérni. Arányszámuk természetesen a legnépesebb zsidólakosságú városokban esett leginkább vissza, így Sátoraljaújhelyen, Balassagyarmaton, Pápán, Nagykanizsán, Zalaegerszegen. Ez utóbbi városban 12.5%-ról 8.0%-ra hanyatlott a zsidóság aránya, de főképp annak következtében, hogy ott 1920-ban igen sok zsidó volt az internáltak között. A községek közül a 10 ezer léleknél népesebbekben fogyott legkevésbé a zsidó lakosság, ellenben a kisebb lakosságú községekben abszolút száma 8.7%-kal csökkent, arányszáma pedig 2.2%-ról 1.8%-ra ment vissza. Ha most keressük azokat az okokat, amelyek a zsidóság fogyását előidézték, a következő megállapításokat kell tennünk: A zsidóság természeten szaporodása (a születések többlete a halálozások fölött) a két népszámlálás között mindössze 2.256 lélek volt, ami csupán 0.5%-ot jelent. Minthogy azonban tényleges fogyásuk 28.788-at tett, vándorlási veszteség gyanánt 31.044 fő jelentkezik, (L. 2. tábla.). Számításba kell azonban itt venni, hogy a zsidóság száma nemcsak kivándorlás folytán csökkent, hanem a kikeresztelkedések révén is. Ez utóbbi veszteség azonban a tíz év alatt mindössze 2.600 lélek, a kivándorlási többlet tehát még ennek a leszámításával is 28.400 főre rúg. Kivándorlás régebben is folyt Magyarországból, de akkor még a zsidóságnak természetes szaporodása a kivándorlást ellensúlyozni tudta, úgyhogy annak dacára, hogy többen vándoroltak ki közülük, mint a keresztény lakosság közül, arányszámuk mégis 1910-ig folyton növekedett. Ma már ennek az állapotnak vége van. A zsidóság a mai területen teljesen meddővé vált, kivándorlásuk tehát teljes egészében veszteséget jelent számukra. A 2. sz. táblán törvényhatóságonkint is szembeállítjuk a keresztény és a zsidó lakosság természetes és tényleges szaporodását, amiből a vándorlási differencia is kitűnik. Természetesen itt a vándorlási különbözet nemcsak a külföldre irányuló vándormozgalmat mutatja, hanem a belső vándormozgalom folytán előálló veszteséget, vagy nyereséget is, azonkívül a zsidóknál elosztva az áttérések mérlegét is, ami azonban országosan még egy tizedrészét sem teszi a vándorlási különbözetnek. Érdekes megfigyelni, hogy némelyik törvényhatóságban milyen jelentékeny a zsidóságnak az elvándorlások folytán beálló vesztesége. Zemplén vármegyében pl. 10 év alatt a zsidóságnak 26.3%-a vándorolt el akár a bel-, akár a külföldre. Ez a szám, mégha az áttéréseket is számbavesszük, csak a minimumát jelenti a tényleges veszteségnek, mert hiszen ez csak mérlege a ki- és bevándorlásnak. Már pedig valószínűleg bevándorlás is történt. 20%-on felül van még a veszteség Sopron városban és Abaúj-Torna vármegyében, 15%-on felül még további 10 törvényhatóságban, amelyek főképp az északkeleti részeken terülnek el. Itt ugyanis a zsidóság természetes szaporodása aránylag még kedvezőbb volt s így kivándorlásra is több jutott belőlük. Ellenben a dunántúli vármegyékben, ahol a zsidóság már természetes népmozgalmát is veszteséggel zárja le, a nagymérvű elvándorlás igen érzékeny tényleges veszteséget jelent. Veszprém vármegyében pl. 18.9, Zalában 20.6, Sopron városban 24.1%-kal fogyott meg a zsidóság rövid tíz év alatt.
A zsidóság természetes népmozgalma.A zsidóság jövő számbeli fejlődését teljesen kétségessé teszi az az alakulás, amit a zsidóság népmozgalma a háború óta mutat. Már a világháború előtt lehetett észlelni a zsidóság szaporaságának jelentékeny meggyöngülését. A dunántúli és általában az ország nyugati részén letelepedett zsidóság már 1910. előtt is csak mérsékelten szaporodott természetes úton, s csupán a keleti zsidóságnak még közvetlenül a háború előtt is félelmetes szaporodási arányai tudták a magyarországi zsidóság mérlegében az egyensúlyt fenntartani. A mai területen, amely már legnagyobb részt a nyugati zsidóság elterjedési szférájába tartozik s amellett sokkal nagyobb arányú városi zsidóságot foglal magában, a megcsökkent szaporaság természetesen nagyobb mértékben jut kifejezésre. Hozzájárul ehhez, hogy általános irányzat, amely úgyszólván az egész világon jelentkezik a születéseknek soha nem tapasztalt meg-csökkenésében, a zsidóságnál sokkal túlzottabb mértékben érvényesül. Csonka-Magyarországon 1921-ben 255.453 élveszületés történt, 1930-ban már csak 219.784, a születések fogyása tehát 35.669, ami 14.0%-nak felel meg. Az élveszületések közül 1921-ben 7.776 esett a zsidókra, 1930-ban ellenben már csak 5.533, a zsidó születéseknél tehát a fogyás abszolút számban 2.243, aránylag pedig 28.8%, vagyis több, mint kétszer annyi, mint az összes népességnél. A születések csökkenése azóta is folyton tart. 1935-ben már csak 189.479 élveszületés történt a csonkaországban, amiből csupán 4.720 (csupán 2.5%) esik a zsidókra. A zsidóság születési aránya ma már alig több ezer lélekre 10-nél, amiből a népességi állományt már lehetetlen fenntartani. A halálozások abszolút száma ugyanis a 15 év alatt csak kis mértékben csökkent (6.780-ról 6.196-ra), úgyhogy a zsidóságnál az élveszületések száma 1927. óta egyik évben sem éri el a halálozások számát, s ez a különbség a halálozások javára növekszik. Az 1921-25. évek átlagában a zsidóság még évenként átlag 739 lélekkel növekedett. A következő évötödben már évenként 287 főnyi volt a fogyás, az utolsó öt év átlagában pedig (1931-35) 1324 lélekkel haladta meg évenként a halálozások száma a születésekét. Ezt az eredményt főként Budapest nagyszámú meddő zsidósága idézi elő, amely egymaga kb. 1.400-1.600 főnyi fogyást mutat fel évenként. A vidéki zsidóságnál még egy ideig kiegyensúlyozódik a születések és a halálozások száma, de ez az eredmény is csak annak folytán következik be, hogy a keleti zsidóság még szaporodik bizonyos mértékben, ellenben a nyugati részek zsidósága már állandóan fogy.
Hogy a zsidóságnál az egy-gyermekrendszer már régebben kezdett terjedni, mint a keresztényeknél, azt mutatják a házassági termékenységről az elhalt házas nők lapjai alapján gyűjtött adatok. Míg országos eredményben alig változott az utolsó 13 év alatt a házassági termékenységet jelző arányszám, amennyiben 1921-ben az 3.88 volt, 1933-ban pedig 3.85 (ami azt jelenti, hogy az 1921-ben megszűnt házasságokból átlagosan 3.88 gyermek született, az 1933-ban megszűnt házasságokból 3.85), addig a zsidóknál ez a két arányszám 4.08, illetőleg 3.27. A zsidó házasságok termékenysége tehát az utolsó 13 év alatt megszűnt házasságok adatai szerint rendkívüli módon visszaesett.
A zsidóság fejlődésképtelensége a népesség kor szerint részletezett adataiból is kitűnik. 1920-ban, amikor még a zsidóság az ország lakosságában 5.9%-ot képviselt, és amikor pl. a 40-59 évesek között 7.0%-kal szerepelt, a 6 éven aluli gyermekek közt már csak 4.1%-ot mondhatott magáénak. 1930-ban már a 6 évesnél fiatalabb gyermekeknek csak 2.9%-a zsidó. Újabban a születésekből már csak 2.4-2.5% esik a zsidóságra. Ezt az arányt a némileg kedvezőbb gyermekhalandóság sem tudja jelentékenyen feljavítani. A zsidóság számbeli sorsa tehát meg van pecsételve. Ha születési aránya nem romlana tovább, ami nem valószínű, mert a folyamat nagyon következetesen halad előre, akkor is a népességben elfoglalt aránya kb. 1-2 nemzedék (40-50 év) múlva a mai aránynak felére fog esni.
A zsidók szerepe a foglalkozásokban.
A zsidó kérdés lényege tulajdonképpen nem a zsidóság nagy számában van, amely nem is nagy szám, hiszen csak 5.1%-ról van szó és ez is - amint láttuk - most már állandó fogyásban van, hanem abban, hogy a zsidóság a foglalkozásokban s ezzel kapcsolatban a társadalmi osztályokban és rétegekben rendkívül különböző mértékben helyezkedik el. A következőkben ezt az elhelyezkedést és ennek az utolsó 10 év alatt történt változásait óhajtjuk megvilágítani a kereső népesség foglalkozási megoszlása alapján (1. 4. tábla.).
A továbbiakban nem téve megkülönböztetést férfiak és nők között, sorra vesszük az egyes foglalkozási csoportokat. A zsidóság zöme ma is a kereskedelem és hitel csoportjában helyezkedik el, ahol 40.0%-ot képvisel. Ez az arányszám tehát rendkívül eltér népességi arányától, de jóval fölötte áll az egyéb foglalkozási csoportokban mutatkozó arányának is. A következő foglalkozási csoport ugyanis, amelyben magas aránnyal szerepelnek, a nyugdíjasok, háztulajdonosok, tőkepénzesek, stb. csoportja, ahol 9.1%-ot érnek el. Minthogy ennek a csoportnak a nagyobb részét maguk a nyugdíjasok és azok özvegyei teszik, akik között a zsidók aránylag kis számmal vannak, világos, hogy a vagyoni erőt képviselő másik két rétegben, a háztulajdonosok és tőkepénzesek között valószínűleg jóval nagyobb arányban vannak a zsidók. Különben az összesített csoportban nem érhetnének el 9.1%-ot. A közszolgálat és szabadfoglalkozások csoportjában, amely az értelmiségnek a legnagyobb részét magában foglalja, a zsidóság most 8.9%-ot foglal el 17.354 fővel. Ebben a csoportban azonban a tulajdonképpeni értelmiségnél alkalmazott altisztek és szolgák is bentfoglaltatnak. Ha ezeket leszámítjuk, a zsidóság aránya - amint később látni fogjuk - az értelmiség soraiban jóval magasabb. A következő csoport, amelyben a zsidóság aránya még mindig elég magas, az ipar csoportja, ahol 8.3%-ot képviselnek. Még egy foglalkozási csoport van, amelyben a zsidók aránya meghaladja országos arányukat. Ez a többi foglalkozásba nem osztható "egyéb foglalkozásúak" csoportja, ahol arányuk 5.7%. Minden más főfoglalkozási csoportban a zsidóság már jóval alacsonyabb arányszámokkal van képviselve: a közlekedésben 3.7, a napszámosok között 1.4, a házicselédek közt 1.0, a bányászatban 0.5 és végül a legnagyobb foglalkozási csoportban, az őstermelésben csupán 0.3%-kal. Egymás mellé állítjuk most a két utolsó népszámlálásnak a zsidó keresőkre vonatkozó adatait (1. 5. tábla). A zsidó keresők száma tíz év alatt 8.728-cal növekedett. Ezt az egész növekvést azonban maga a kereskedelem és hitel csoportja foglalta le. Szaporodás ezen kívül csak az ipar csoportjában, azután a nyugdíjasok stb. vegyes csoportjában, az "egyéb foglalkozásúak"-nál és a napszámosoknál mutatkozott. A többi foglalkozási csoportban mindenütt abszolút számban is megfogyatkozott a zsidó keresők rétege. Legfeltűnőbben a véderőnél mutatkozik ez, ahol 1920-ban még 2.435 zsidó volt, most pedig csak 154. Ennek az a magyarázata, hogy 1920-ban még sok le nem szerelt katona szerepelt a véderő soraiban, azonkívül különböző karhatalmi alakulatokban, amik a véderőhöz soroztattak. S ezek között még aránylag sok volt a zsidó, míg 1930-ban a toborzott katonaság soraiban már alig szerepelnek. Feltűnő, hogy annak ellenére, hogy a kereskedelemben tért látszik foglalni a zsidóság, arányszáma 45.1%-ról 40.0%-ra csökkent le. Egyébként is csak két csoport van, ahol a zsidók arányszáma tíz év alatt emelkedett. Az egyik az "egyéb foglalkozásúak" csoportja, ahol 5.1-ről 5.7-re ment fel az arányuk, a másik a napszámosoké, ahol jelentéktelenül, 0.1-del növekedett.
A foglalkozási főcsoportok szerint való részletezés természetesen nagy szélsőségeket takar. Összeállítottuk azért a 6. sz. táblán az adatokat a foglalkozások alcsoportjai szerint, mindenütt külön az önállókról, a tisztviselőkről és a segédszemélyzetről. Az őstermelésnél ezeken kívül a segítő családtagok is fel vannak tüntetve, akik az önállókhoz számíthatók, minthogy az önállók segítő családtagjai. Az összes adatok a két utolsó népszámlálásról egymás mellé vannak állítva, hogy a fejlődés menete is megfigyelhető legyen. Egyelőre az 1930. évi adatok mellett maradva, a következő feltűnőbb jelenségeket észlelhetjük:
Látható, hogy a zsidók (iránya a két legmagasabb birtokkategóriában a legnagyobb. A nagybirtokosok között 9.7, a 200 holdon felüli középbirtokosok között 15.4%. Innen kezdve a kisebb birtokkategóriák felé fokozatosan csökken a zsidók aránya s a törpebirtokosok között már csak 0.1%. Ezekből a számokból természetesen nem lehet pontosan megállapítani azt, hogy a zsidó földbirtok terjedelme milyen, de bizonyos támpontot mégis szolgáltatnak. Mindenesetre jellemző, hogy éppen a legmagasabb birtokkategóriákban emelkedik ki a zsidók arányszáma a földbirtokosok között.
Áttérve a második legnagyobb csoportra, az iparra, a zsidóság itt az egyéb segédszemélyzet soraiban csak 5.6%-kal szerepel, ellenben az önállók között 11.0, a tisztviselők között 33.4%-kai. Érdekes azt is megfigyelni, hogy milyen ipari foglalkozások azok, amelyek a zsidókat vonzzák. Csak az önállókat tekintve, a nyomdászoknak nem kevesebb mint 53.7%-a zsidó, ugyanitt azonban a segédeknek csak 13.5%-a. Általában nincs olyan iparág, amelyben az önállók között ne lenne aránylag jóval több zsidó, mint a segédek között, ami mutatja, hogy az anyagi erő, amely az önálló vállalkozásra képesít, mennyire a zsidók kezében van. A női divat folytán felkapott és jövedelmező szűcs iparág, amely szintén bizonyos vagyoni alapot tételez fel, 22.3%-ban zsidó (itt még a segédek közt is 20.3%-ot képviselnek); az önálló pékek, azután a szállodások, vendéglősök, kávésok, italmérők között ugyancsak 20%-on felül van a zsidóság, a szabók közt is majdnem 20%. Ellenben a nehéz testi munkát kívánó iparágakban alig találunk zsidót. Az önálló kőművesek közt csak 0.5% van. a kovácsok, lakatosok közt csak 2.4, az asztalosok, ácsok, bognárok közt 2.5%. Mindezek segédszemélyzetében természetesen még kevesebb a zsidó. Jellemző pl., hogy önálló kőműves 9359 van, segéd pedig 43.465; ellenben 48 önálló zsidó kőművessel szemben csak 45 zsidó kőművessegéd végzi a verítékes munkát.
A kereskedelem és hitel egyesített csoportjában a segédszemélyzet soraiban a zsidóság 29.1%-kal szerepel, az önállók közt 45.6, a tisztviselők közt ellenben 47.6%-kal. Hasonló sorrend és arányszámok vannak magában a kereskedelemben, ha azonban a pénz-, hitel és biztosításügyet tekintjük, itt a segédszemélyzet közt (akik túlnyomóan altisztek és szolgák) csak 3.1% a zsidó, ellenben a tisztviselők közt 35.7, az önállók közt 68.4%.
A közszolgálat és az értelmiségi szabadfoglalkozások csoportjában igen magas a zsidók aránya az önállók (ügyvédek, orvosok, mérnökök stb.) között: 34.2%. A tisztviselők között már csak 7.4 (még mindig jóval magasabb, mint az országos arány!), az altisztek és szolgák közt 3.1% a zsidó. A zsidók társadalmi fölénye csak ott nem mutatkozik, ahol legkevesebben vannak: a véderőnél. A tisztek, valamint az altisztek és legénység közt egyaránt 0.4% a zsidó.
Az "egyéb" alatt összevont foglalkozásoknál is a megszokott sorrend jelentkezik: a tisztviselőknek 38.2, az önállóknak 9.2, a segédszemélyzetnek csak 2.9%-a zsidó.
A zsidóság társadalmi megoszlása e szerint nagyon szépen kiegyensúlyozott, mert a három főréteg között nem feltűnő nagyok a különbségek, a legalacsonyabb szociális réteg, a munkásság pedig még egyharmadát sem teszi a zsidóságnak. Kétségtelen azonban, hogy az utolsó évtizedben a zsidóságnak ez a harmonikus társadalmi tagozódása kis mértékben megromlott, mert a munkásság aránya kissé növekedett. De még így is hasonlíthatatlanul kedvezőbb a keresztény lakosság szociális tagozódásánál, mert ez utóbbiaknál a legszegényebb és legműveletlenebb társadalmi réteg, a munkásság a tíz év alatt beállott különös javulás ellenére még mindig 50.6%-ot képvisel. A következő adatok mutatják a keresztény lakosság társadalmi szerkezetében az utolsó évtizedben beállott változásokat:
Első pillantásra látszik, hogy a keresztény lakosság társadalmi tagozódás tekintetében mennyire hátrányosabb helyzetben van, mint a zsidóság. A polgárságnak kb. ugyanaz az aránya, ellenben az értelmiség a kereszténység soraiban csak alig több, mint 5%-ot foglal el, míg a zsidók között 25.1%-ot. A különbözet természetesen a vagyontalan munkáselemekre esik. Kétségtelen, hogy 1920 óta kedvező változás állott be a kereszténységnél, főképp annak következtében, hogy a birtokreform a kisbirtokosok számát, akik majdnem kizárólag keresztények, erősen megnövelte. Ez a tetszetősnek látszó javulás azonban sokat veszít értékéből, ha a 6. sz. táblán megfigyeljük, hogy az önállók szaporodása túlnyomó részt a törpebirtokosok soraiban mutatkozott, azután a nyugdíjasoknál, ellenben az ipar-forgalom nagy csoportjában a munkásság tör előre rohamos léptekkel az önállókkal szemben. Az őstermelésnél mutatkozó javulást nagymértékben ellensúlyozza az ipar-forgalomnál a proletár elemek megnövekvése. A változás tehát mindössze az, hogy a birtoktalan mezőgazdasági munkások és cselédek egy része, mégpedig kisebb része a törpebirtokosok soraiba került, akiknek a polgársághoz váló sorozása problematikus értékű, ellenben nagyobb részük ipari munkás és házicseléd lett. Hogy ennek dacára mégis a polgárság növekedett jobban mint a munkásság, azt főképp a nyugdíjasok számának több mint 70 ezer főre való növekedése magyarázza meg.
Értelmiségi osztályuk ennek dacára megnövekedett, s minthogy a forradalmak tapasztalatai után a köztisztviselői pályákon bizonyos elzárkózást tapasztaltak magukkal szemben, s mert különben is a zárt szám (numerus clausus) a főiskolát végzettek számát megapasztotta, értelmiségük most még nagyobb mértékben veti magát az ipari és kereskedelmi pályákra. Magában az iparban több mint 4 ezerrel, a kereskedelemben közel 8 ezerrel növekedett meg a zsidó tisztviselők száma. Sőt a kereskedelmi tisztviselők között még arányszámuk is erősen megnövekedett 48.2%-ról 52.8%-ra. Egyébként ha végig tekintünk a 6. sz. tábla rovatain, a zsidóság arányának az egész vonalon való lemorzsolódását látjuk. A már említett kereskedelmi tisztviselőkön kívül csupán az önálló szűcsöknél mutatkozik a zsidók arányszámának némi emelkedése, azonkívül az egyéb foglalkozásúak önállóinál és tisztviselőinél. Itt valószínűleg a mutatványosok és a mozgóképszínházak növelték meg a zsidók arányát. Mellesleg jegyezzük itt meg, hogy a modern élet legjövedelmezőbb vállalatai, a mozik, annak dacára, hogy revízió alá vették az engedélyeket, mennyire zsidó kézben vannak. Az engedélyesek ugyan túlnyomólag keresztények, de az u. n. társengedélyesek, akik a mozikat vezetik és a jövedelem nagyobb részét húzzák, kétharmad részben zsidók. Budapesten pl. 76 moziengedélyes között csak 14 zsidó és 3 kikeresztelkedett zsidó van, de már a 41 társengedélyes közt csak 8 a keresztény és 41 a zsidó. Vidéken a 125 társengedélyes között 72 a zsidó. Hozzá még a budapesti legnagyobb mozik úgyszólván kivétel nélkül zsidó kézben vannak.
Az 1000-nél több ülőhellyel rendelkező 4 mozi közül 4, a 800- 1000 ülőhelyes 10 mozi közül 8 és a 600-800 ülőhelyes 24 mozi közül 21 van zsidó vezetés alatt.
Végigmenve az egyes értelmi foglalkozások csoportjain, a zsidók legnagyobb arányát, 59.4%-ot az egyházi szolgálatban alkalmazott tisztviselőknél látjuk. Valószínű azonban, hogy ebbe a csoportba sok olyan állású egyén is belekerül, akik inkább a segédszemélyzethez számíthatók (metszők stb.). Sokkal fontosabb az, hogy a zsidó ügyvédek aránya még mindig 49.2% a tíz év előtti 50.6%-kal szemben, emellett abszolút számuk is megnövekedett. Az ügyvédsegédeknek és jelölteknek, akik tehát az újabb nemzedékből kerültek ki, már csak 34.9%-a zsidó, abszolút számuk azonban 200-zal megnövekedett. A másik fontos foglalkozási ágban, az orvosi karon ebben a tekintetben sokkal erősebb tisztulási folyamat jelentkezett, az összes orvosoknak 1920-ban még 46.3, 1930-ban már csak 34.4%-a zsidó. 1920-ban még 2.153 zsidó orvossal szemben csak 2.500 keresztény orvos állott, 1930-ban 2.852 zsidó orvossal szemben már 5.430 keresztény. Igaz, hogy a javulás főképp a hatóságoknál, kórházakban és betegpénztáraknál alkalmazott orvosok körében következett be, a magánorvosi kar még ma is 54.5%-ban zsidó az 1920. évi 59.9%-kal szemben. Feltűnően magas még a zsidók aránya az egyébként kisszámú magánvegyészek között: 45.1%. A magánmérnökök között is közel harmadrész, 30.4% tartozik a zsidósághoz. Mind a két arányszám egyébként elég jelentékenyen esett 1920 óta. Feltűnő sok a zsidó az irodalom és művészet egyes csoportjaiban. A hírlapíróknak 31.7%-a, a zeneművészeknek 28.9, az énekművészeknek 27.1%-a magántudósoknak és az Íróknak 24.7, a színészeknek 24.1%-a izraelita. A felsoroltak közül a zeneművészek és színészek között még növekedett is a zsidók aránya 1920 óta. Sorra véve az egyes értelmiségi összefoglaló csoportokat, a közigazgatási szolgálatban a tj. városi tisztviselők közt találunk legtöbb zsidót: 3.5%-ot. Az állami tisztviselők között már csak 1.5% a zsidó, míg tíz év előtt még 4.6% volt s abszolút számuk is majdnem negyedére csökkent. Az igazságszolgáltatás csoportjában a zsidóság zömét az ügyvédek, ügyvédsegédek és jelöltek és ügyvédi írnokok teszik. A bírák és bírósági tisztviselők közt csak 2.0, illetőleg 2.2% a zsidó. Az utolsó évtizedben itt is nagy fogyás mutatkozik a zsidók számában. Az egyházi szolgálatban a hitoktatók és a tisztviselők rúgtatják fel az izraeliták arányát, úgyhogy ebben a csoportban jóval népességi arányukon felül, 12.6%-kal szerepelnek és 1920 óta még növelték is arányukat. A közoktatás-és nevelésügy csoportjánál főképp a zenetanárok tűnnek ki magas zsidó arányszámmal (30.7), azonkívül a különféle ügyességek tanítói (30.2) és a nyelvtanárok (20.2%). A nyilvános iskolák tanárai között azonban ma már mindenütt kevés az izraelita. Legtöbben-vannak még a középfokú kereskedelmi iskolák tanárai közt: 12.7; tíz év előtti arányuk itt még 29.6% volt. A polgári iskolákban a zsidó tanárok aránya 9.9%-ról 4.6%-ra csökkent. Ellenben a középiskolákban 6.5%-ról csak 6.4%-ra, mert új zsidó középiskolák keletkeztek illetőleg fejlődtek ki teljesekké. A közegészségügy csoportjainál az orvosokon kívül említendők még a gyógyszerészek, akiknek 18.9%-a zsidó, a gyógyszerészsegédeknek már csak 16.0%-a. Mindkét arányszám, különösen az utóbbi, csökkent 1920 óta. Még nagyobb javulás mutatkozik az állatorvosoknál, akik között 1920-ban még 41.3% volt zsidó, 1930-ban már csak 24.0%. A zsidóság születési arányának megcsappanása, illetőleg ennek hatása mutatkozik abban, hogy a zsidó vallású szülésznőknek a száma 264-ről 153-ra csökkent, az arányszámuk is 5.2%-ról 2.8-ra esett. Feltűnő a zsidóság erős megfogyatkozása a tudományos és egyéb közérdekű társulatok, egyletek és intézetek tisztviselői között, amennyiben itten arányszámuk 18.5%-ról 9.3-re, tehát felényire esett s abszolút számuk is erősen megfogyatkozott. Ezt főképp a keresztény nemzeti alapon álló egyesületek számának erőteljes növekedése, azután a társadalombiztosító intézetek tisztviselőinek kicserélése idézte elő. Az irodalom és művészet összefoglalt csoportjában a zsidók arányszáma úgyszólván változatlan maradt annak folytán, hogy a legnépesebb csoportban, a színészek közt, még tért is foglalt a zsidóság. Az egyetemi numerus claususnak és közhivatalokban a zsidóság elől való elzárkózásnak a hatása kétségtelenül meglátszik ezeken a számadatokon. Maga a végső szám is igazolja ezt, amely a zsidóknál 500 főnyi fogyást mutat annak dacára, hogy a tulajdonképpeni értelmiség 16.700 lélekkel szaporodott. Az értelmiségen belül is csak azoknál az ágaknál látunk a zsidók részéről számbeli növekvést, amelyek független életpályát jelentenek, ahol tehát a zsidóság elhelyezkedésének kevésbé vannak akadályai.
A numerus claususnak az volt az eredeti célja, hogy a zsidókat a tulajdonképpeni értelmiségi pályákról részben kiszorítsa és arányukat lenyomja arra a színvonalra, amelyen az összes népességben helyet foglalnak. Azt akartuk, hogy a nemzet vezető értelmiségében a zsidóság ne vegyen olyan túlságosan nagy részt, mint addig; mert szégyellni való a nemzetre nézve, hogy vezető értelmisége nagy részben egy felületesen asszimilált idegen fajtából kerüljön ki, amely a maga világnézetét, erkölcsét és üzleti szellemét nyomja rá a nemzet minden szellemi megnyilvánulására és emellett a tapasztalat azt mutatja, hogy a zsidóság ezt a helyzetét a hatalom megszerzésére használja fel s a hatalom birtokában a nemzetet helytelen irányba és végül romlásba vezeti. A numerus clausus és az azzal kapcsolatos intézkedések, amelyek hasonló célt szolgáltak (zsidó tisztviselők eltávolítása stb.), a népszámlálási adatok tanúsága szerint bizonyos tekintetben elérték céljukat, illetőleg megindítottak egy olyan folyamatot, amely, ha következetesen megmaradna, ehhez a célhoz fogna vezetni. A tulajdonképpeni értelmiségben a zsidóság aránya tényleg erősen leszállott, sőt abszolút száma is megfogyatkozott. Ellenben láttuk, hogy az egyéb értelmiségi csoportok, a gazdasági ágak tisztviselői körében a zsidó értelmiség száma erősen megnövekedett s némely helyen, pl. a kereskedelemben még arányszámát is megjavította. A zsidó értelmiség tehát látva az akadályokat, amelyek a tulajdonképpeni értelmiségben és a szabadfoglalkozásokban az ő érvényesülése előtt állanak, egyszerűen áttódult a gazdasági ágak sok esetben még jobban jövedelmező pályáira. Az intézkedéseknek a hatása tehát abban foglalható össze, hogy a zsidóságot a hatalom megszerzése helyett a vagyon fokozottabb megszerzésére ösztönözte. Még jobban kitűnik ez a következő adatainkból. Fel lehet tételezni, hogy minél nagyobb valamilyen ipari vagy kereskedelmi vállalat, annál bővebben nyújt alkalmat a vagyonszerzésre, annál jobb életfeltételeket tud nyújtani tisztviselőinek. Ha már most a nagyvállalatok adatait nézzük, amelyek legalább 20 segédszemélyt (ideszámítva a tisztviselőket is) alkalmaznak s az ezekben foglalkoztatott zsidó tisztviselők számát hasonlítjuk össze, érdekes megállapításokat tehetünk.
Az iparforgalomnak mind a három csoportjában tehát tért foglaltak a zsidók a nagyvállalatok tisztviselői között. Hiába szorítjuk tehát vissza a zsidóságot a közigazgatási és tudományos értelmiségi pályákról, az eredmény az, hogy még nagyobb mértékben foglalják el azokat a pozíciókat, ahol, ha talán nem is vagyont, de kedvezőbb életlehetőségeket lehet szerezni. Annál feltűnőbb ez a változás, mert a zsidó vallású keresőknek a száma jóval kisebb mértékben szaporodott, mint a keresztény keresőké és arányszámuk is visszafejlődött a keresők között. Mégis azokban az állásokban, ahol a kereseti lehetőségek mindenesetre nagyobbak, számuknak és arányuknak jelentékeny megnövekedését látjuk. A Központi Statisztikai Hivatalnak rendelkezésére állanak azok az adatok is, hogy az egyes nagyvállalatokban hogyan alakul a zsidó tisztviselőknek a száma, s hogy ebben a tekintetben milyen változások mutatkoznak 1920 óta. Az adatokat a Statisztikai Hivatal nem az egyes vállalatoknak saját bevallása útján szerezte meg, hanem a népszámlálás anyagából olyan módon, hogy egy-egy-vállalatnak alkalmazottait és tisztviselőit a bevallott munkaadók szerint csoportosította. Az adatok összeállítása tehát az egyes alkalmazottak saját bevallása alapján történt. Ezek az adatok kirívó példáit mutatják annak, hogy a vállalatok zsidó tulajdonosai milyen nagy mértékben alkalmazzák a fordított numerus clausust. Ezekből a példákból csak néhányat ragadunk ki. A vidéki iparvállalatok közül pl. a győri vágón- és gépgyárban a kereskedelmi tisztviselőknek 38.8, a szőnyi ásványolaj-finomítóban 45.4, az újpesti egyesült izzólámpagyárban 36.5, az újpesti Phöbusban 58.3, a sárvári cukorgyárban 85.7% a zsidó. Ez utóbbiban még a műszál;) tisztviselőknek is 71.4%-a izraelita. A felsoroltak közül 3 gyárban még növekedett is a zsidók aránya 1920 óta. Hasonló a helyzet a nagy bányavállalatoknál. Tatabányán a MÁK. kereskedelmi tisztviselőinek 36.4, Salgótarjánban a bányavállalat kereskedelmi tisztviselőinek 35.0%-a zsidó. Még kirívóbb, hogy tíz évvel előbb Tatabányán csak 9.2, Salgótarjánban 24.2% zsidó tisztviselőt talált a népszámlálás, a helyzet tehát mind a két vállalatnál feltűnően romlott a kereszténységre nézve. A budapesti nagyipari vállalatok közül csak azokat soroljuk fel, amelyekben a zsidó kereskedelmi tisztviselők aránya az 5(1%-ot meghaladja. Ezek a következők: Első Budapesti Gőzmalom (53.0), Első Magyar Gazdasági Gépgyár (59.1), Filtex (65.6). Goldberger szövő- és fonógyár (55.8), Goldberger kékfestőgyár (54.8), Philips Rádió (53.9), Polgári Sörgyár és Szent István Tápszerművek (51.6), Ulrich bádog- és ólomárugyár (71.4), Viktória gőzmalom (75.3). Ezek egyikénél-másikánál még a mérnökök között is abszolút többségben van a zsidóság, így a Filtexnél (51.9), a Goldberger kékfestőgyárban (54.5), a Philips rádiógyárban (63.0), s az Ulrich-gyárban (63.2). Néhány vállalatnál, mint az Athenaeum nyomdánál (47.5), azután a Budapesti Általános Központi Tejcsarnoknál (49.8), Magyar ruggyantaárugyárban (46.7) a zsidó tisztviselők aránya megközelíti az 50%-ot. Az utóbb említett három vállalat közül kettőben (az Athenaeumnál és a Központi Tejcsarnoknál) még emelkedett is a zsidók arányszáma 1920 óta. A kereskedelmi vállalatok közül kiválik a Corvin áruház, amelynek tisztviselő-alkalmazottai közül 51.4% a zsidó. A pénzintézeteknél és a biztosító társaságoknál még szomorúbb a helyzet a keresztény magyarság szempontjából. A zsidó tisztviselők aránya több 70%-nál a Wiener Bankverein magyarországi fiókjában (77.4), azután a Fabanknál (71.4); 60-70% között mozog a zsidó tisztviselők aránya a következő intézeteknél: Angol-Magyar Bank (67.4), Belvárosi Takarékpénztár (61.8), Magyar Általános Takarékpénztár (61.1), Pénzintézetek Országos Biztosítója (64.8), Phőnix Biztosító (63.0), Triesti Altalános Biztosító (62.9); 50 és 60% között: Budapesti Giro és Pénztáregylet (59.4), Hermes váltóüzlet (59.4), Magyar Általános Hitelbank (52.3), Duna biztosító (53.9), Fonciére biztosító (53.5), Magyar Élet-és Járadékbiztosító (52.0), Magyar-Francia biztosító (53.5), Magyar-Hollandi biztosító (53.3), Turul Biztosító (53.4). Közel jár még az 50%-hoz a Hazai Bank (44.2), a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank (49.4), Magyar-Olasz Bank (48.5), az Adriai Biztosító (49.8) és az Anker Biztosító (49.2) zsidó tisztviselőinek az aránya. A pénzintézetek és biztosító társaságok legnagyobb részénél kétségtelenül javult a helyzet 1920 óta. De még ezek között is akad néhány, különösen a biztosító társaságok között, ahol a zsidók még tért is foglaltak a tisztviselői karban. Már ezek az adatok is mutatják, hogy az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok mennyire zsidó kézben vannak. Természetesen ott ahol az egyéni tulajdonos zsidó, vagy a részvénytársaságnak a többsége zsidó (s ilyen esetekben a vállalat vezetése is rendesen zsidó kezekben van), ott lehetőleg zsidó tisztviselőket, zsidó mérnököket alkalmaznak elsősorban. A zsidó tulajdonban lévő nagyipari és nagykereskedelmi vállalatokról nehezebb képet kapni, mert azoknak csak egy része van egyéni tulajdonban. A népszámlálás tehát csak azoknak a gyáraknak a tulajdonosait tudja kimutatni, akik fizikai személyek. 1920-ban a nagyipari vállalatok 721 tulajdonosáról lehetett a vallási adatokat megállapítani. Ezek közül 357, tehát 49.5% volt zsidó. 1930-ig ez az arányszám csak kevéssé változott, bár szaporodott a vállalatok száma és szaporodott a vállalat-tulajdonosok száma is, akikről a vallási adatok rendelkezésre állanak. 1930-ban ugyanis a 781 ipari vállalat-tulajdonos közül 359, vagyis 46.0% volt zsidó. A tulajdonképpeni kereskedelmi nagyvállalatoknak 89 tulajdonosáról van adatunk 1920-ból. Akkor ezekből 56 volt izraelita, tehát 62.9%. 1930-ban ezek a vállalatok már sokkal nagyobb számban voltak, a zsidó tulajdonosok aránya azonban jóval magasabb lett. Volt ugyanis 152 nagykereskedelmi vállalat, köztük 120, vagyis 78.9% zsidó kézben. Ha pedig az ipari és kereskedelmi nagyvállalatokat összefoglaljuk, kiderül, hogy 1920-ban ezek közül 51.0, 1930-ban 51.3%-nak volt zsidó tulajdonosa. A gyáripari statisztika egyébként évről-évre gyűjt adatokat a gyártulajdonosok (részvénytársaságoknál az ügyvezető igazgatók) vallásáról. Ezek az adatok még sokkal tökéletesebbek, mint azok, amelyekhez a népszámlálás alkalmával jutunk, mert világot vetnek arra is, hogy a nem fizikai személyek tulajdonában lévő gyárak milyen igazgatás alatt állanak, amiből következtetni lehet az illető gyárak tulajdonosi jellegére is. A szóbanforgó adatok 1921 után évenként megvannak. Csak a két szélső év adatát véve figyelembe, a következőképp alakult a helyzet: 1921-ben 1.979 gyárvállalatról van meg az adat a tulajdonos vallására vonatkozólag. Ezek közül 868-nak volt a tulajdonosa, vagy ügyvezető igazgatója zsidó, az arányszám 43.8%. 1935-ben, tizennégy évvel később, 3.207 gyárról van hasonló adatunk s ekkor már a zsidó tulajdonosok száma 1.507, vagyis 47.0%. A gyáripar tehát, fokozottabb mértékben van zsidó kézben, mint közvetlenül a háború után. A számok pedig itt sem mutatják a valódi helyzetet, mert éppen a gyáriparosok közt sok a kikeresztelkedett zsidó. Érdemes megfigyelni, hogy az egyes ipari főcsoportokban hogyan alakul a zsidó gyártulajdonosok aránya. 1935-ben a részletes adatok ezek:
A felsorolt 12 ipari főcsoport közül eszerint 6-ban a gyártulajdonosoknak több mint fele zsidó. Legjobban el van zsidósodva a ruházati ipar, továbbá a bőr-, sörte-, toll- stb. ipar, de igen magas a zsidó kézben lévő gyárak aránya az újabb időben kifejlődött fonó- és szövőiparban, Az, hogy az ipari és kereskedelmi nagyvállalatok tulajdonosai között a zsidók majdnem feles számban vannak, egyrészt azt mutatja, hogy a nagyiparban kifejezésre jutó vagyon legalább is felerészben zsidó tulajdonban van. Másrészt azonban azt a veszedelmet hozza magával, hogy a zsidó tőke a keresztény értelmiséget, amely a gazdasági pályákra kívánna menni, a faji szolidaritás örök törvényénél fogva nem engedi érvényesülni. Már fentebb említettük, hogy a zsidó vállalatok szívesebben alkalmaznak zsidó tisztviselőket s ebben a tekintetben még sokkal kevésbé méltányosak, mint a keresztény vállalatok. Ezt az állítást számszerű adatokkal is tudjuk igazolni. Az adatok ugyan az 1920. évi népszámlálásból valók, de azóta az azokban kifejezésre jutó irány aligha változott, valószínű, hogy még rosszabbodott. Kétféle összeállítást készítettünk erre vonatkozólag. Az első azoknak a nagyvállalatoknak tisztviselőit hasonlítja össze, amelyeknek csak egy tulajdonosuk van. Szól pedig a következőképpen:
Első pillanatra úgy tűnik, mintha a keresztény vállalatok kevésbé (26.1%) alkalmaznának zsidó tisztviselőt, mint a zsidó vállalatok keresztényt (36.1%); tudnunk kell azonban, hogy a vállalatoknál általában csak négy középiskolát kivannak meg a tisztviselőktől, már pedig azok között, akik négy középiskolai végzettséggel rendelkeznek, 26.2% a zsidó és 73.8% a keresztény. Ha tehát az iparvállalatok nem tennének különbséget a tisztviselők felvételénél vallás szerint, úgy általában ennek az aránynak kellene érvényesülnie az egész vonalon. Azt látjuk ellenben, hogy míg a keresztény vállalatok pontosan ebben az arányban alkalmaznak zsidó tisztviselőt, a zsidó vállalatok 63.9%-ban alkalmazzák saját fajtestvéreiket, holott azok abban az anyagban, amelyből válogathatnának, csak 26.2%-ot képviselnek. Ha minden vállalat keresztény kézen volna, száz végzett egyén közt kereken 26 zsidó lévén, a zsidóság akkor is el tudna helyezkedni, így azonban a zsidó vállalatok keresztényellenes tendenciája megakadályozza a keresztény elem érvényesülését, mert hiszen az alkalmazott 2.543 tisztviselő közül végeredményben 1.145 a zsidó, azaz 45%. A zsidóságnak erősebb alkalmazása tehát minden 100 tisztviselő között 19 keresztényt szorít ki. A statisztikai összeállítás másik része az említett tendenciát még jobban juttatja kifejezésre. íme az adatok:
A tiszta keresztény vállalatok itt is teljesen objektívek, sőt túl méltányosak, mert 32.0%-ban alkalmaznak zsidó tisztviselőt 26.2% helyett. Ellenben ahol a tulajdonosok egyike zsidó, ott már a tisztviselőknek is közel fele zsidó; ha pedig mindkét vállalattulajdonos zsidó, ezek már majdnem 3/4 részben zsidó tisztviselőket alkalmaznak. Ezek az adatok és megállapítások arra a gondolatra vezetnek bennünket, hogy nem kellene-e megszabni az ipari vállalatoknak, hogy hány százalék zsidót alkalmazhatnak. Ilyen intézkedés biztosítaná a keresztény értelmiség elhelyezkedését a gazdasági pályákon is. Az egyetemi és főiskolai numerus claususnak addig nem sok értelme van, amíg csak a tulajdonképpeni értelmiségi pályákon szorítja le némileg a zsidók arányát és túlsúlyát, ki kellene azt terjeszteni a gazdasági pályákra annál is inkább, mert ezek a viszonylagos jólétet nagyobb mértékben biztosítják, sőt sok esetben a vagyonszerzést is lehetővé teszik. A keresztény magyar ifjúság- elhelyezése érdekében feltétlenül meg kellene tenni ilyen intézkedést s ezt legalább is azzal kezdeni, hogy az állami szubvencióval támogatott gyáraknál köttessék ki az, hogy bizonyos arányban feltétlenül keresztény tisztviselőket kell alkalmazni. Az állástalan diplomások elhelyezése kapcsán sikerült a kormánynak néhány állástalan diplomást a gyári vállalatoknál is elhelyezni és rábírni a vállalatokat arra, hogy az alkalmazott diplomásoknak 80 pengő havidíjat fizessenek. Hogy a vállalatoknak a készsége, amelyet ebben az irányban mutattak, nem őszinte, mutatja az, hogy hírek szerint több vállalat inkább megfizeti a részére kiutalt diplomásnak az előírt 80 pengőt, de nem engedi be gyárába. Az ilyen gyárakkal szemben, amelyek kétségtelenül bizonyítékát szolgáltatják faji türelmetlenségüknek, a legszigorúbban kellene eljárni.
A budapesti zsidóság foglalkozási adatai.A csonkamagyarországi zsidóságnak, amint az köztudomású, közel fele a fővárosban él. Sőt ha a szomszédos községeket vesszük, amelyeket a kialakítandó Nagy-Budapesthez számítunk, úgy ma már a csonkamagyarországi zsidóságnak több mint fele: 445 ezer lélekből 232 ezer, az ország fővárosában és környékén összpontosul. Rendkívüli fontossága van tehát annak, hogy a budapesti zsidóság, amely egyébként társadalmi és vagyoni tekintetben sokkal nagyobb erőt képvisel magában a zsidóságban is, mint amit a nyers népszám mutat, hogyan oszlik meg az egyes foglalkozási ágakban. Magában a fővárosban a lakosságnak egyötöd része zsidó; az az egyenlőtlen társadalmi megoszlás tehát, amely már az országos számokban is mutatkozik, a. fővárosban még nagyobb mértékben érvényesül. S emellett az a számbeli többlet, ami az országos arányokkal szemben jelentkezik, gazdasági tekintetben sokkal nagyobb túlsúlyt jelent. Érdemes azért a fővárosi zsidóságnak az egyes foglalkozásokban való elhelyezkedését közelebbről is szemügyre venni, annál is inkább, mert "A zsidóság térfoglalása Magyarországon" 1922-ben megjelent munkámban Budapestre és a budapesti adatokra külön nem terjeszkedtem ki. A budapesti adatok közlésére és megbeszélésére az is indított, hogy a fővárosra vonatkozólag már az 1930. évi adatoknál is újabb adatokkal rendelkezünk, mert a főváros a választójogi törvény állal előírt és az évtized közepén szokásos népösszeírással kapcsolatban nagyobbszabású népszámlálási műveletet is hajtott végre és ennek eredményeit az 1936. évi fővárosi Statisztikai Évkönyvben már közzé is tették. Azonkívül Budapesten a fejlődés menete 1900-ig, sőt egyes vonatkozásokban 1890-ig visszamenőleg is megállapítható; megéri tehát a fáradságot, hogy a Budapestre vonatkozó adatokat immár 35 évi távlatba beállítsuk és a századfordulótól kezdve kísérjük figyelemmel ezen a változatlanul egységes területen lejátszódó folyamatot. A kereső népesség főcsoportok szerint összeállított adatai a 8. sz. táblán találhatók. Szándékosan csak a keresőkről szólunk a továbbiakban is, mert a nemzetgazdaság szempontjából ezek a fontosak, bár nem közömbös az sem, hogy az egyes foglalkozások és azokon belül a keresztények és zsidók hány családtagot tartanak el. Mégis helyesebb az adatoknak a keresők száma alapján való vizsgálata, mert ezeknek számára a tényleges kereseti viszonyok vannak hatással, míg az eltartottak tömegét főképpen a gyermekek száma befolyásolja, amely a gyermekkorlátozás következtében tudvalevőleg erősen és állandóan apad és különösen a zsidóknál megy vissza a legnagyobb mértékben. A keresők száma ennélfogva, a háborús évtizedet kivéve, jóval erősebben is növekedett, mint az eltartottaké.
Budapest lakosságának túlnyomó részét az ipar-forgalomhoz és az értelmiséghez tartozók tévén, a zsidóknak ezekben a foglalkozásokban való részesedése bír legnagyobb fontossággal. A zsidóság természetesen ezekben a foglalkozásokban helyezkedik el
Fontos most már az ránk nézve, hogy a zsidók Budapesten milyen arányát teszik az egyes foglalkozási csoportoknak és hogy az arányszám hogyan változott az idők folyamán. A zsidó keresők 1920-ban érték el a legmagasabb arányszámot Budapest lakosságában: 21.1%-ot; azóta ez az arányszám határozottan csökken és 1935-ben már csak 18.5%-ot tett. Ez az átlagszám azonban óriási szélsőségeket takar. Legtöbben vannak a zsidók aránylag is a kereskedelem és hitel csoportjában, hol 45.0%-ot foglalnak el. Ezután egy egészen kis létszámú foglalkozási csoport következik, a bányászat, amelynek keresői közül 29.9% az izraelita. Ennek azonban nincs nagy jelentősége, mert az idesorolt keresők, akik különben is csak 581 főnyi számban vannak, túlnyomólag vidéken lévő bányavállalatok központi tisztviselői. Budapest legnépesebb foglalkozási csoportjában, az iparban a zsidóság aránya 16.6%. Itt azonban ez az arányszám 40.171 embert jelent. Nagyobb arányban, 22.7%-ban, vannak a zsidók a nyugdíjasok, tőkepénzesek, háztulajdonosok stb. összefoglalt csoportjában és ami lényeges, itt arányszámuk következetesen növekszik.
Elég tekintélyes helyet foglalnak el a zsidók a közszolgálat és szabadfoglalkozások csoportjában, amelynek nagyobb részét maga a tulajdonképpeni értelmiség teszi, t. i. azért nem az egészét, mert a közszolgálat és szabadfoglalkozások körében alkalmazott szolgák és altisztek is ide vannak számítva. A többi foglalkozási csoportban a zsidók már csak 10%-nál kisebb arányszámmal szerepelnek. Az "egyéb" alatt összefoglalt csoportban, amely egyébként főképp a házmestereket, takarítónőket, lakást albérletbe adókat, mutatványosokat, zenészeket, stb. foglalja magában, a zsidók arányszáma már csak 8.1%, az őstermelők között, akik főképp birtokosok 8.3%. A közlekedés csoportjában 7.3% zsidó található; egészen kis arányszámokkal szerepelnek a zsidók a napszámosok között (3.9%), azonkívül a véderő (1.3) és a házi cselédek (1.4) csoportjában.
A megelőző évtizedben, a millennium évtizedében volt a legnagyobb zsidó bevándorlás Budapestre. Akkor a szegény falusi zsidóság özönlött az Ígéret földjére, a fővárosba, s akkor még jócskán került ki közülük házicseléd is. A következő évtizedben már vagyonosodik a zsidóság; mind több házicselédet tart - ekkor növekszik legerősebben a házicselédek száma és 1910-ben már a zsidó cselédek jóval kevesebben vannak (1384, vagyis 2.0%.). A háborúban a falusi cselédek jórésze a férfihiány miatt visszatér a faluba és ez szükségessé teszi újra a zsidó cselédek alkalmazását. 1920-ban tehát újra megszaporodik a zsidó cselédek száma. Ekkor ismét új folyamat indul meg, a faluról újra jönnek lányok szolgálni a fővárosba, de zsidó cseléd már nem jön; azok is, akik szolgáltak, már felényire fogynak, úgy hogy 1930-ban már csak 879 zsidó házicseléd akad a 63.294 között s ez a két szám alig változik a következő öt esztendőben. A kereszténység és a zsidóság szociális helyzetét ez a két adat jellemzi legjobban: a házicselédek között csak 1.4% a zsidó, ellenben a cselédtartó gazdáknak majdnem fele (48%) az.
Az a körülmény, hogy az iparban és a kereskedelemben a zsidóság arányszáma visszament 1900 óta, bizonyos mértékben csalóka képet ad. Ha ugyanis azt vizsgáljuk, hogy az iparral és kereskedelemmel foglalkozók közül (itt most kihagyva a tisztviselőket) mennyi az önálló és mennyi a munkás vagy segéd, meglepetéssel kell látnunk, hogy a zsidók közül mennyivel többen tudnak önállóságra vergődni, mint a keresztények közül, és hogy ez a folyamat az utolsó 35 évben is kedvezőbben alakult a zsidókra, mint a keresztényekre nézve.
Míg tehát a keresztény iparosok között csak 12.0% az önálló, addig az iparral ténylegesen foglalkozó zsidók között majdnem egy harmadrész: 32.9%, tudja felvinni az önállósításig. 35 év alatt a helyzet ebben a tekintetben annyiban változott, hogy a zsidók arányszáma, ami az önállókat illeti, alig módosult, ellenben a keresztény iparosok között az önállóvá válás még nehezebb lett, az eshetőség 17.4%-ról 12.6%-ra szállt alá. Más szóval kifejezve, míg a zsidó iparosok között minden harmadik önálló, addig a keresztények között csak minden nyolcadik van ebben a társadalmilag és vagyonilag kedvezőbb állapotban; 35 évvel ezelőtt még minden hatodik keresztény iparos tartozott az önállók kategóriájába, A kereskedők, még pedig úgy a keresztény, mint a zsidó kereskedők között kétségtelenül jobb a helyzet ebben a tekintetben, a zsidóság azonban itt is előnyben van. A zsidó kereskedők közül 54.6%, az önálló, a keresztények közül csak 32.8%. Tagadhatatlan az is, hogy a századforduló óta a kereskedelem körében javulás is mutatkozik az önállóvá válás lehetősége tekintetében, de mennyivel jobbra fordult a helyzet a zsidóknál! 1900-ban 55.1% volt önálló, 1935-ben már 58.6%-uk; ugyanezen idő alatt a keresztény kereskedők között az önállók aránya 32.1%-ról csupán 32.8%-ra növekedett. Emellett ezek a számok még csak nyers számok, ahol minden kereskedő csak egy egységnek számít. Ha módunkban volna a kereskedőknek forgalmát, vagyoni helyzetét összehasonlítani, az arányszámok minden esetre sokkal nagyobb mértékben ütnének ki a zsidóság javára. A 9. tábla arányszámaiból egyébként kiderül, hogy az iparforgalom foglalkozási viszony szerint alkotott csoportjai, tehát úgy az önállók, mint a tisztviselők és az egyéb segédszemélyzet egyetlen kivétellel a zsidók arányszámának fokozatos lemorzsolódását mutatják. A kivétel az önálló iparosok csoportja, akik között 1900-ban 29.1% volt zsidó, 1935-ben ellenben 29.6. Időközben azonban 1910-ben az arányszám 31.6%-ot ért el. A többi felsorolt csoportban mindenütt nagy az esése az arányszámnak 1900 óta. Legnagyobb a kereskedelmi tisztviselők körében (a hitelügynél alkalmazottak is ide tartoznak), akik között a századfordulón még 68.8% volt a zsidó, 1935-ben már csak 48.0%. Ugyanezen idő alatt az ipari tisztviselők között a zsidók aránya 48.0%-ról csak 43.9%-ra esett, sőt az utolsó öt év alatt még növekedett is az arányszám. Ma mindenesetre az önálló kereskedők között is kevesebb aránylag a zsidó, mint 35 évvel előbb. Jóval kevesebb a kereskedelmi segédszemélyzet között is. Látszik tehát, hogy a kereszténység lassankint újra tért foglal a kereskedelmi foglalkozásokban, ez a térfoglalás azonban nem megy odáig, hogy szociális tekintetben is előnyösebb helyzetbe jutna a kereszténység, amint azt fentebb láttuk. Legérzékenyebb veszteségük volt a zsidóknak - különösen az utolsó 15 év alatt - a közlekedési tisztviselők soraiban, ahol még 1910-ben is 20.9%-kal szerepeltek, de 1935-ben már 7.6%-ra ment le az arányuk es az ilyen zsidó tisztviselők abszolút száma is egy harmadrésznyire csökkent. Itt ugyanis túlnyomórészt közszolgálatban álló tisztviselőkről (vasút, posta) van szó, már pedig a közszolgálatban amint később látni fogjuk, a háború óta erélyes intézkedésekkel történik a zsidóság számának visszaszorítása. Látjuk, hogy a foglalkozási főcsoportosítás szerint a közszolgálatban és a szabadfoglalkozásokban, tehát abban csoportban, amely a tulajdonképpeni értelmiséget is magában foglalja, a zsidóság arányszáma Budapesten 14.(1%, ami mindenesetre elég magas arányszám, de kisebb, mint a zsidóknak az összes keresők között elfoglalt aránya. Ez azt a hiedelmet keltheti, hogy Budapesten a zsidóság az értelmiségben, tehát a nemzet szellemi vezető rétegében kisebb helyet foglal el, mint amennyi aránya szerint megillet-né. A dolog azonban nem így áll, mert a tulajdonképpeni értelmiségen kívül az intelligenciához számítjuk a különböző gazdasági ágak tisztviselőit is, azonkívül a véderő tisztjeit és ha szorosan vesszük, ide tartoznának a nyugdíjas tisztviselők, sőt a középosztálynak más művelt tagjai is, akiket azonban saját foglalkozásuktól külön választani alig lehetséges. A 12. számú táblán megpróbáltuk legalább a legfontosabb értelmiségi csoportok adatait összeállítani; vagyis a gazdasági ágak tisztviselőit, akikhez hozzá adtuk a közszolgálat és szabadfoglalkozások csoportját az altisztek és szolgák nélkül, tehát a tulajdonképpeni értelmiséget. Az értelmiségi csoportok együttesen majdnem 120 ezer lélekszámot tesznek, tehát közel 20%-át az összes keresőknek. A végösszegek arányszámaiból kiderül, hogy Budapesten az intelligencia a világháborúig azon az úton haladt, amely a teljes elzsidósodáshoz vezetett. A századfordulón a budapesti értelmiségi osztálynak 38.5%-a zsidókból állott. Ez az arányszám 1910-ig 41.4%-ra ment fel. Ha a folyamat ilyen tempóban haladt volna tovább, újabb három évtized alatt a budapesti intelligenciában a zsidóság abszolút többségre tett volna szert. A háborús évtizedben, valószínűleg főképp annak utolsó esztendejében, amikor éppen az értelmiség körében nagyszámú kikeresztelkedés folyt és zsidó elvándorlás is történt, az arányszám 33.7%-ra esett. A következő évtizedben azonban ez az esés nem folytatódott, sőt 1930-ig a zsidóság aránya az egész értelmiségben 34.0%-ra erősbödött. Az ab--szolút számokból látjuk, hogy amit a zsidóság vesztett a tulajdonképpeni értelmiségben részint a numerus clausus, részint a társadalmi nyomás hatása alatt, azt bőven pótolta a gazdasági ágak értelmiségében, különösen a kereskedelemben, úgyhogy, míg a tulajdonképpeni értelmiségben 20.5%-ról 18.6%-ra csökkent a zsidóság, a gazdasági ágak értelmiségében 43.7%-ról újra 44.2%-ra tudta felvinni arányszámát, sőt az értelmiség összefoglalt rétegében is tért nyert 33.7%-ról 34.0%-ra. A zsidó reakció tehát ebben az évtizedben még számszerűleg is eredményt tudott elérni az értelmiségben minden visszaszorítás dacára. Igaz, hogy ekkor még rendelkezésére állott a zsidóságnak a háború előtti idők bő sarjadéka. Most 1930 után erősen érezhetővé válik, hogy a zsidóság a gyermektelenség gyors terjedése következtében a succrescentiát sem általában, sem az értelmiségben nem tudja kiállítani arányszáma most már az egész vonalon matematikai törvényszerűséggel kell, hogy visszafejlődjék. Tényleg látjuk is, hogy 1930-tól 1935-ig a zsidó értelmiség még abszolút számban is megfogyott két ezerrel, arányszáma pedig 34.0%-ról 31.5%-ra szállt alá. Az arányszám csökkenése úgy a tulajdonképpeni értelmiségben mint a gazdasági ágak értelmiségében is mutatkozott. Abszolút számban azonban fogyás csak ez utóbbiban volt, a tulajdonképpeni értelmiségben újra szaporodott a zsidó keresők száma. Végeredményben a zsidó értelmiségnek 2.5-el való visszaszorulása sem túlságosan biztató jelenség, ha figyelembe vesszük, hogy a nyugdíjasok és tőkepénzesek csoportjában, amely foglalkozási csoportnak nagy része szintén az értelmiséghez számítható, a zsidóság nemcsak több mint kétezerrel megnövekedett, hanem viszonylag is tért foglalt. A helyzet tehát az, hogy a zsidó értelmiség egy részét nyugdíjba küldték, a másik szerencsésebb része pedig egyszerűen a tőkepénzesek előkelőbb csoportjába került át. Ha az értelmiség számait a nyugdíjasok és tőkepénzesek csoportjával, - amelyben ugyan benne vannak a nyugdíjas altisztek és szolgák is - összefoglaljuk, kiderül, hogy így a zsidók abszolút száma még növekedett is, a viszonyszáma pedig ebben az összefoglalásban 30.2-ről csupán 29.1%-ra ment vissza. A tulajdonképpeni értelmiség egyes fontosabb és az összehasonlításra alkalmasabb csoportjait egyébként külön is kiemeltük a 10. sz. táblán és itten egyes csoportokról módunkban van még az 1890. évi adatokat is közölni, amennyiben azok valamely közleményben napvilágot láttak. Egyesekről csak a keresők összes száma áll rendelkezésre, de azt is beállítottuk, hogy magának az illető értelmiségi csoportnak a számbeli fejlődése szemlélhető legyen. Ezen a kimutatáson számbelileg az állami tisztviselők dominálnak, akiknek a száma az 1935. évi összeírás szerint majdnem tízezer. Köztük azonban csak 1.8% az izraelita. Régebben 1920-ig még 5% körül mozgott arányuk, érdekes azonban, hogy az utolsó öt év alatt a zsidók arányszáma 0.3-del még növekedett is az állami tisztviselők között. Nem lehetetlen azonban, hogy a fővárosi feldolgozás állami tisztviselőnek minősített olyan csoportokat, (pl. postatakarékpénztári, társadalombiztosítási tisztviselők), amelyek a központi feldolgozásnál más beosztást kaptak. A városi tisztviselők, azután az ügyvédek, tanítók és tanárok csoportja egymáshoz hasonló nagy számokkal szerepel. Ezek j között a zsidóság aránya szempontjából a legnagyobb figyelmet i érdemelnek az ügyvédek és az orvosok. Budapesten az ügyvédeknek még ma is jóval több mint a fele: 52.1%-a zsidó. 1890-ben ez az arányszám 46.3 volt, a következő évtizedben 57.6%-ra ugrott, 1 majd 1910-ig 61.5%-ra ment fel. Azóta fokozatosan csökken, de még mindig megtartotta abszolút többségét. Ugyanez a folyamat az ügyvédjelöltek csoportjában is azzal a különbséggel, hogy az ügyvédjelöltek száma 1910-ig rendkívül megnövekedett, azóta 1 azonban nagyon csekély az ügyvédek számához képest. Egyébként az ügyvédjelöltek között újabban állandóan kisebb a zsidók aránya, mint az ügyvédek között, ami megint vagy arra mutat, hogy a zsidó ügyvédjelöltek könnyebben tudják magukat önállósítani, vagy arra, hogy az újabb nemzedékben már aránylag kevesebb a zsidó. Ami az orvosokat illeti, számuk még sokkal nagyobb mértékben növekedett az utolsó 45 év alatt, mint az ügyvédeké; a zsidóság visszaszorulása azonban ezen a pályán jóval gyorsabb ütemű, mint az ügyvédek között. A budapesti orvosoknak ma már csak 38.8%-a zsidó, míg 1900-ban még 59.1%-a volt az. A városi tisztviselők között a háború előtti és utáni népszámlálás szerint még 7.6% volt a zsidó vallású, azóta ez az arányszám leszállt 2.5%-ra. Ellenben aránylag még mindig elég magas a zsidók arányszáma a tanítók és a tanárok között; az előbbiekből 9.9, az utóbbiakból 9.6%, bár kétségtelen, hogy 1910 óta, ameddig rohamos volt az elzsidósodás, a viszonyok ebben a tekintetben lényegesen javultak. Volt idő, 1910-ben, amikor az elemi iskolai tani-i toknak 15.9, a polgári és középiskolai tanároknak 18.8%-a volt zsidó Budapesten. A bírák és ügyészek, továbbá a bírósági tisztviselők állami alkalmazottak lévén, a zsidóság arányszáma ezekben az értelmiségi csoportokban is erősen leszállott a háború előtti viszonyokhoz képest. 1910-ben még a bíráknak és ügyészeknek 6.1%-a volt zsidó a fővárosban, 1935-ben már csak 2.5%-a. Még nagyobb a helyzet változása a bírósági tisztviselők körében, akik közül 1900-ban még 14.1% tartozott a zsidósághoz, ma már csak 2.3%. A lelkészek és segédlelkészek között a zsidóság arányának nincs nagy jelentősége, mert hiszen ezek a lelkészek csak saját egyházuk, vagy felekezetük híveivel foglalkoznak s itt az arányszám nagyjából alkalmazkodik a zsidóság mindenkori arányához.
A 11. táblán még felsorolt foglalkozások nagyobb részében jóval magasabb a zsidóság arányszáma, mint amennyi őket megilletné. Így pl- a gyógyszerészek és gyógyszerész segédek között 26.9 a zsidó, az állatorvosok között 35.4, a hírlapírók között 35.3, a színészek és színésznők között 26.7, a magánmérnökök között 38.4%. Ha ezekben az értelmiségi csoportokban a legrégibb rendelkezésre álló adatokat tekintjük, itt is meg lehet állapítani, hogy általában véve a háború előtti időkben vagy közvetlenül a háború után magasabb volt a zsidóság részesedése; azóta az arányszám, ha nem is mindenütt következetesen, de mégis csökkenést mutat. Még legkisebb javulás mutatkozik a magánmérnökök soraiban, akik közül 1910-ben 43.6, 1935-ben 38.4% volt zsidó. Az újságírás kereszténnyé tételének is mutatkozik eredménye. A háború előtt az újságíróknak még 48--49%-a, tehát majdnem fele volt zsidó, ma már csak 35.3%-a tartozik a zsidó valláshoz. Természetesen nem tudjuk azt, hogy a keresztények között milyen arányszámot képvisel a kikeresztelkedett elem. i
A zsidóság a kultúrában.
Közismert dolog, hogy a zsidóságnak azt a domináló szerepet, amelyet Magyarországon elfoglal, nem száma, hanem kulturális és vagyoni felsőbbsége adja meg. A szám csak az alapot; adja hozzá, de nem döntő. A foglalkozással kapcsolatos adatokból sejteni lehet, hogy a zsidóságnak ezt a vagyoni felsőbbségét az a körülmény, hogy az utolsó évtizedben számbelileg megfogyott, aligha érintette, sőt minden adat arra mutat, hogy vagyonilag még erősödött is a keresztény magyarság rovására. A számbeli fogyás és a zsidóságnak a numerus clausus által való részbeni visszaszorítása azonban már bizonyos mértékben érezteti hatását a kultúrában. Láttuk ezt abból, hogy az egyetemi képzettséget kívánó foglalkozásokban most már aránylag jóval kevesebb a zsidó. A zsidóság számbeli visszamaradásának jelei nemcsak a magasabb fokozatokban, hanem az iskolák közép és alsó fokain is erősen mutatkoznak. A 11. táblán összefoglaltuk az iskolák valamennyi fokozatán a zsidó tanulók számát és arányát az utolsó 16 iskolai év folyamán 1920/21-től 1935/36-ig. Itt csak a két szélső év zsidó tanulóinak arányszámait hasonlítjuk össze.
Még súlyosabbá teszi azt a különbséget, amely a két szélső arány között mutatkozik, az, hogy; az elemi iskolai zsidó tanulók abszolút száma is 13.700-zal megfogyatkozott, holott ugyanazon idő alatt a tanulók összes száma 105 ezer főnyi szaporodást ért el. Az óvóintézetekben a zsidó gyermekek aránya nem csökkent ilyen mértékben (4.6-3.0%), ami azt a látszatot keltheti, hogy a fiatalabb gyermekek között több lenne a zsidó. Itt azonban figyelembe kell venni, hogy az óvintézmény erősen fejlődött az utolsó években és a zsidóknak városban való lakásuk folytán inkább van alkalmuk gyermekeiket óvóintézetekbe adni. Az általános és gazdasági továbbképző (ismétlő) népiskolákban a zsidó tanulók aránya 0.6%-ról csupán 0.8%-ra emelkedett. Érthető, hogy itt ilyen kevesen vannak, mert ritka eset, hogy a zsidó gyermek ismétlő iskolát végez; már negyedik elemi után polgári, vagy középiskolába megy, vagy tanonciskolába. De még a tanonciskolában is 10.5%-ról 6.6%-ra csökkent arányuk. Ha e két iskolafaj (ismétlő és tanonciskola) adatait, amelyekbe körülbelül hasonló korú gyermekek járnak, összefoglaljuk, kiderül, hogy együttes létszámukban a zsidók a háború után még 2.8%-ot foglaltak le, most pedig csak 1.6%-ot. A másik érdekes megállapítás, hogy míg 1920/21-ben az ismétlő tanköteles korú zsidó gyermekeknek kb. csak egyhatod része járt ismétlő iskolába, a többi pedig iparos vagy kereskedőtanoncnak ment (természetesen számításon kívül hagyva azokat, akik az elemi iskola után tanulmányaikat polgári vagy középiskolákban folytatták), addig a legutolsó tanévben a zsidó gyermekek közel fele maradt az ismétlő iskolában s csak a másik fele lépett ipari vagy kereskedelmi pályára. Bizonyos mértékben befolyásolják ezeket az adatokat a háborús évek szülöttei is. Különösen a tanonciskoláknál látni ezt, ahol a tanulóknak létszáma az 1927/28. tanévig fokozatosan növekedett, azóta pedig a háborús szülöttek belépésével folytonosan csökkent. Ez a folyamat újabban már megfordult, mert a háborús szülöttek fokozatosan kikerülnek a tanonciskolából. Minthogy a polgári iskolát a zsidók igen jelentékeny része elvégzi, gyermekei számának fogyása itt kell, hogy legjobban éreztesse hatását. Tényleg a polgári iskolákban a mondott években arányszámuk 19.9%-ról 9.6-re szállt alá és itt számuk is 6.300-zal megfogyatkozott, holott a polgári iskolai tanulók létszáma ugyanezen idő alatt 15.500-zal lett több. Arányuk még így is háromszorosa annak, mint amilyent az összes ilyen korú gyermekek közt a zsidóság képvisel. Igen jelentékeny, bár a polgári iskolákéhoz nem hasonlítható fogyás mutatkozik a középiskolai zsidó tanulók számában és arányában. Az előbbi 3.000-rel, az utóbbi pedig 25.0%-ról 16.3%-ra csökkent. Kissé meglepő, hogy az utolsó években a zsidó tanulók a középiskolákban némi tért foglaltak, amennyiben arányszámuk 15.6-ről 15.9-re, majd 16.3-re emelkedett. Nem lehetetlen, hogy ebben már a numerus clausus enyhítésének a hatása mutatkozik. Meg lehetett ugyanis figyelni, hogy mikor a numerus clausus-törvényt a törvényhozás bizonyos enyhítő célzattal megváltoztatta, a középiskolák első osztályaiban mindjárt több zsidó gyermek iratkozott be, mint az előző években, úgyhogy most kb. 1.400-zal több középiskolai zsidó tanuló van, mint pl. az 1929/30. tanévben és arányszámuk azóta egyáltalán nem ment lejjebb, holott népességi succrescentiájuk kétségtelenül mindig kevesebb és kevesebb lesz. Egészen feltűnő a zsidó tanulók visszahúzódása a felső kereskedelmi iskolákból. 1920/21-ben még 35.1% volt itt az arányuk, 1935136-ban már csak 18.9%. Abszolút számuk pedig az összes létszámnak 1.700 fővel történt szaporodása mellett 2.875-ről 1.870-re, tehát jelentékenyen csökkent. Igaz, hogy éppen az utolsó években itt érvényesült legjobban a háborús évek hatása, de viszont a keresztény tanulók száma még növekedett is. 1920/21-ben meg csak 5.376 keresztény tanuló volt a felső kereskedelmi iskolákban 2.875 zsidóval szemben, 1935/36-ban már 8.014 keresztény tanuló vette fel a versenyt 1.870 zsidóval. A felső kereskedelmi Iákból tehát a jövőben aránylag mindig több és több keresztény fiú fog kikerülni és csak kétharmadannyi zsidó, mint régen. Ez a körülmény is fokozottabban szükségessé teszi a kormánynak azt az intézkedését, hogy az innen kikerülő fiatalságot az ipari és kereskedelmi vállalatokban álláshoz juttassa, mert éppen ez az iskolafaj képesít leginkább az ipari és kereskedelmi tisztviselői pályákra. A képzőintézetekben és a csekély népességű felső mezőgazdasági iskolákban a zsidó tanulók alig játszanak szerepet, az előbbiekben arányszámuk nagyjából stagnál, az utóbbiaknál pedig különben is erősen hullámzik, de csekély. Fontos ellenben, hogy a különböző gazdasági és művészeti pályákra képesítő szakiskolákban számuk és arányuk is igen jelentékenyen visszaesett; az utóbbi 16.8%-ról 7.5%-ra. Ha a zsidóság kulturális súlyát mérlegelni akarjuk, legfontosabb annak a vizsgálata, hogy az egyetemeken és főiskolákon hogyan alakul a zsidóság aránya. És itt meg kell állapítanunk, ha a két végszámot nézzük, hogy a numerus claususnak nagyon csekély eredménye mutatkozik, mert a kezdőévben 10.4, az utolsó évben pedig 8.3% a zsidó hallgatók aránya. A numerus clausus első törvényének életbeléptetése(idején 11.6% zsidó látogatta főiskoláinkat, a következő években egészen 1927/28-ig következetesen csökkent a zsidó hallgatók száma és aránya egyetemeinken, úgyhogy ebben a tanévben már csak 8.0% volt. A numerus clausus enyhítése folytán egy újabb zsidóhullám jött, amely 1932/33-ig újra 12.0%-ra nyomta fel a zsidó hallgatók arányát, annak ellenére, hogy a középiskolákból egyre kevesebb és kevesebb érettségizett zsidó tanuló került ki. Ennek az enyhítésnek a következménye volt, hogy ez alatt az öt év alatt a zsidó egyetemi hallgatók száma közel 700-zal megnövekedett, a keresztény hallgatóké pedig 400-zal csökkent. A keresztény ifjúság és társadalom felzúdulása folytán 1933-ban ismét kissé szigorúbban értelmezték a numerus clausust, aminek következtében a zsidó hallgatók száma újabban ismét fogyásnak indult, és az utolsó tanévben már 800-zal volt kevesebb, mint 1932/33-ban, arányszáma pedig 8.3%-ra ment vissza, ami azonban mindig jóval nagyobb a zsidóság népszámlálási arányánál. /Az azóta nyilvánosságra jutott 1936/37. évi adatok szerint a zsidóság aránya a főiskolákon 7.4%, az első éves hallgatók között pedig már csak 6.1% /
A numerus clausus törvénye csak akkor érte volna él a célját, ha a zsidóság arányát a főiskolákban legalább is a népességi arányra tudta volna leszorítani. De amint láttuk, ezt még legnagyobb kifejlési idejében sem érte el, mert akkor is csak
Megjegyzendő, hogy a numerus claususnak az az enyhített formája, amelyet boldogult gr. Klebelsberg kultuszminiszter kezdeményezett, bár nem mondta ki határozottan, hogy az egyes fajok népességi arányuk szerint veendők fel az egyetemekre, de a Statisztikai Hivatal eredeti elgondolása szerint tulajdonképp ugyanazt a célt szolgálta. Az új numerus clausus-törvény ugyanis a felvételt elsősorban a tisztviselők, hadirokkantak, hadiözvegyek fiainak biztosította, a zárt szám fennmaradt részét pedig az egyes foglalkozási csoportok között a népszámlálási arány szerint kellett volna megosztani. Minthogy az első kategóriában, amely a hallgatók számának kb. a felét lefoglalja, alig van zsidó, viszont a szám második felében a népességi arány szerint az őstermelők fiai jutottak volna túlsúlyba, amely foglalkozásban szintén jelentéktelen a zsidók aránya, a túlnyomórészt kereskedelemmel foglalkozó zsidóság fiai csak kis számban juthattak volna be, úgyhogy végeredményben a zsidóság aránya a hallgatók között kb. csak a népességi aránnyal lett volna egyenlő. Az egyetemek azonban a felvételeknél ezeket a szempontokat nem vették kellőképpen figyelembe; ez idézte elő azt az eredményt, hogy a zsidóság aránya a numerus clausus enyhítése folytán újra felszökött. Tekintettel arra, hogy az érettségizett fiúk között a középiskolákban még mindig 14% a zsidó (a felső kereskedelmi iskolákon 17%) és dacára annak, hogy ez az arányszám is esett az utolsó években, még mindig megvan az a veszedelem, hogy, ha a főiskolákban újra lazábban kezelik a felvétel kérdését, ismét növekedni fog a zsidó hallgatók aránya. Nagyon fontos nemzeti érdekek fűződnek pedig ahhoz, hogy a legmagasabb fokú intelligenciában ne érvényesülhessen a zsidóság nagyobb fokban, mint amennyit népességi aránya megenged.
A zsidók és a földbirtok.Teljes és tökéletesen megbízható adataink - sajnos - nincsenek arra nézve, hogy Magyarország földbirtokaiból milyen nagyságú terület van zsidó kézben. Az 1935-ben lezajlott nagy mezőgazdasági összeírás bizonyára részletesebb bepillantást fog nyújtani ebbe a kérdésbe, de tökéletes felvilágosítást ez sem adhat, mert hiszen csak a fizikai személyek tulajdonában lévő földbirtokokról nyújthat adatokat. Jelenleg csak az 50 holdon felüli szabadforgalmú és fizikai személyek tulajdonában lévő birtokok 40%-áról vannak adataink, amelyeket évről-évre kijavítunk a birtokváltozások alapján. Általában véve a 100-tól 1000 holdig terjedő birtokokat szoktuk középbirtoknak, az 1000 holdnál nagyobbakat nagybirtoknak nevezni. Régebben csak a 100 holdon felüli birtokokra vonatkozólag voltak meg adataink a tulajdonosok vallásáról, újabban már az 50-100 holdas jelentékenyebb kisbirtokok;)t is bevette a statisztika ebbe a kimutatásba. Az 50 holdnál nagyobb birtokokról a legutolsó adat 1933-ról áll rendelkezésre. Ezeket az adatokat a 13. táblán adjuk törvényhatóságonkint, mindjárt összehasonlítva az 1928. évi adatokkal. Egyelőre az 1933-as adatoknál maradva, kitűnik a kimutatásból, hogy a szabaforgalmú 50 holdon felüli birtokok 4,777.685 kat. holdnyi területéből 505.095 hold, vagyis 10.6% van zsidó kézen. A régi nemesi birtok szabadforgalmú részének tehát közel kilenced részét ma zsidó tulajdonos bírja. A valóságban, ha nem a vallást, hanem a fajt tekintjük, ez a szám természetesen jóval nagyobb, amire vonatkozólag később hozzávetőleges adatokkal is szolgálunk. A 10.6-os arányszám, ha törvényhatóságonkint, illetőleg vármegyénkint - a tj. városok itt az illető megyébe vannak foglalva - vizsgáljuk az adatokat, rendkívüli nagy szélsőségeket takar. A legkisebb a, zsidó birtokok aránya Sopron vármegyében, mindössze 914 hold, csak 1.7%. Somogyban is csak 3.6%-a a közép- és nagybirtoknak (mindenütt az 50-100 holdas birtokokat is ideszámítva) van zsidó kézben. Itt azonban ez az alacsony százalék már 12.303 holdat jelent. Tolna és Veszprém vármegyében 4% körül van a zsidó birtok. Általában a három nagy országrész közül a Dunán túl a legkisebb a zsidó birtokok aránya: 7%, s itt csak az egyetlen Fejér vármegyében haladja meg a 10%-ot. Igen nagy szélsőségek vannak az alföldi vármegyékben is, amelyeknek az átlaga 11.2%. Míg Csanád, Arad és Torontál egyesített vármegyében csak 3.4%-ot tesz a zsidó birtokok területe és Békésben is csak 5.7%-ot, addig Biharban az 50 holdon felüli birtokoknak 20.4, Szabolcs és Ung vármegyében pedig 21.1%-a van zsidó kézben. Mindezen túltesz azonban az északi fekvésű Nógrád és Hont vármegye, ahol a régi nemesi birtoknak nem kevesebb, mint 22.2%-án zsidó a tulajdonos. A szomszédos Hevesben is majdnem eléri a zsidó birtok aránya 20.0%-ot (19.8). Általában az északi határon elterülő vármegyékben a szóbanforgó birtokoknak 15.9%-a, tehát majdnem egyhatoda van zsidó kézben. Területileg legnagyobb a zsidó közép- és nagybirtok Szabolcs és Ung vármegyében, ahol 76.624 kat. holdra rúg, Nógrádban és Pest vármegyében 45-45 ezer holdat tesz, 30 ezer holdon felül van még Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Fejér vármegyében. Nagyságcsoportok szerint is bemutatjuk a zsidó birtokok területét és arányát a 14. táblán. Legalacsonyabb a zsidó birtokok aránya, 4.6%, az 50-100 holdas kategóriában, amely még a kisbirtokhoz tartozik. Innen kezdve fokozatosan nő az 500-1000 holdas kategóriáig, ahol 17.8%-ot ér el. Onnan ismét csökken, úgyhogy az 5.000-től 10.000-ig terjedő birtokok között már csak 6.2% van zsidó kézen, 10.000 holdon felüli zsidó birtok pedig egyáltalán nincs. Érdekes, hogy a zsidó birtok mennyire a 300-tól 2000-ig terjedő birtokkategóriákban tömörül. A régi nemesi birtokoknak tipikus nagysága e határok közé esett, ebből tudtak a zsidók legtöbbet megszerezni, mert ezeknek a birtokoknak a tulajdonosai estek leginkább áldozatul a zsidó élelmességnek, amelyhez hozzájárult a saját maguk könnyelműsége, a birtokok nagyságával arányban nem álló életigénye. A nagyobb birtokok részben nagyobb tőkeerejűk folytán tudtak ellenállni ennek az inváziónak, a kisebb birtokok pedig annak következtében, hogy birtokosaik, akiknek maguknak is többnyire dolgozniok kellett, hogy birtokukból megélhessenek, nagyobb akaraterővel és ellenállóképességgel rendelkeztek. Érdekes most megfigyelni, hogy az utolsó 5 év alatt hogyan változott a zsidó birtokok aránya az 50 holdon felüli szabad birtoktesteken. Az említett két kimutatás erről is számot ad, és azzal a meglepő eredménnyel zárul, hogy zsidó tulajdonban lévő birtokok területi aránya 10.4%-ról 10.6%-ra nőtt. Egymás alá állítva az 1928. és 1933. évek országos eredményeit, az adatok a következők:
Öt év alatt tehát az 50 holdon felüli szabadforgalmú birtokok területe 125.528 holddal csökkent a földbirtokok eldarabolása következtében, a zsidó birtok azonban csak 4.669 holdat vesztett, úgyhogy százalékaránya 0.2-del nagyobb lett. A zsidóság 4.669 holdnyi veszteségével (0.9%) szemben a keresztény közép- és nagybirtok 120.895 holdat (2.6%) vesztett állományából, tehát aránylag három és félszer annyit. Vármegyénként vizsgálva az öt év alatti eltolódásokat, meg lehet állapítani, mennyire általános volt a zsidóságnak a földtulajdonban való térfoglalása. A zsidóság arányszáma ugyanis a 25 vármegye közül 15-ben növekedett, sőt annak ellenére, hogy az 50 holdon felüli szabadforgalmú birtokok területe általában csökkent, a zsidók ma mégis 9 vármegyében területileg is nagyobb földbirtokkal bírnak, mint öt évvel előbb. Különösen feltűnő birtokállományuknak növekedése Fejér vármegyében, ahol öt év alatt 5.547 hold került zsidó kézre, de Biharban is jelentékeny, 1.653 holdnyi újabb területet szereztek, 1000 hold körül pedig Csongrád és Zemplén vármegyében. Ezzel szemben a keresztény birtokosság földtulajdona mindössze 3 vármegyében, mégpedig Szabolcs és Ung, Abaúj-Torna, továbbá Borsod, Gömör és Kishont vármegyében emelkedett némileg. Minthogy az amerikai visszavándorlás ezekbe a megyékbe volt a legnagyobb a háború után, valószínűnek kell tartani, hogy ezekben a vármegyékben amerikai pénzzel sikerült a keresztényeknek némi birtokot visszaszerezni. Birtokkategóriánkint tekintve a változást, azt találjuk, hogy a zsidó birtok aránya az 500-1000 holdas kategóriában változatlan maradt, a két legkisebb csoportban az 50-^100 és a 100- 200-as kategóriában, továbbá a 2000-5000 holdas kategóriában növekedett - mind a három kategóriában területileg is - a többiben csökkent. Bizonyos kiegyenlítődési folyamat megy itt végbe. A zsidóság azokban a birtokkategóriákban foglal tért, ahol eddig legkisebb volt az aránya.- Kivétel csak az 5000-10.000 holdas kategória. Annál sajnálatosabbnak kell Ítélnünk ezt az utolsó években beállott fordulatot, mert hiszen kétségtelen, hogy a háború után végrehajtott földbirtokreform egyik célja az volt, hogy főképp a háború alatt meggazdagodott és birtokot vásárolt zsidók kezéből keresztény magyar kézbe juttassa a birtokokat s ezt a célját elég jelentékeny részben el is érte. "A zsidóság térfoglalása" című munkámban törvényhatóságonkint közöltem a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokok nagyságát és az ebből zsidó tulajdonban lévő részt az 1916. évi hivatalos adatok szerint a mai területre átszámítva. Ezek szerint a világháború közepén a mai területen 4,794.511 kat. holdat tett a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokok területe. (1916-ról nem állnak rendelkezésre az 50-100 holdas birtokok adatai.) Ebből akkor 790.045 kat. hold, vagyis 16.5% volt zsidó kézen. Ez az arányszám a háború végéig még valószínűleg növekedett is, mert hiszen akkor nemigen volt másnak, mint a hadiszállításokkal foglalkozó zsidóknak módja birtokot vásárolni. Hogy az újabb adatok ezekkel az 1916. évi adatokkal összehasonlíthatók legyenek, az 1928. és az 1933. évieket is az 50-100 holdas birtokok kikapcsolásával, csak a 100 holdon felüli birtokokról adjuk. Az összehasonlítás a következő:
A földbirtokreform tehát ezekből az adatokból kivehetőleg erősen megapasztotta a zsidó közép- és nagybirtokosok birtokállományát. Nem kevesebb mint 312 ezer kat. holdat vesztettek a zsidók ennek következtében és a zsidó tulajdonban lévő földterület 16.5%-ról 11.5%-ra szállt le. A földbirtokreform hatásaképp a szabadforgalmú közép- és nagybirtokok területe kereken 625 ezer holddal lett kisebb, s ennek a veszteségnek majdnem fele, 312 ezer hold a zsidóságra esett. Ez az elporlási folyamat, részben még a földbirtokreform intézkedései következtében,, ma is tart, most már azonban úgyszólván csak a keresztény birtokosok szenvednek veszteséget, a zsidók csak kis mértékben, mert birtokállományuk csupán 8.000 holddal lett kisebb, míg a keresztényeké 149 ezer holddal.
Tény az, hogy a 100 holdon felüli közép- és nagybirtokoknak 1933 végén csak 11.7%-a volt zsidó vallásúak tulajdonában, míg 1916-ban ez az arányszám még 16.5%-ra rúgott. Szükségesnek tartjuk ezt a két adatot vármegyénkint is, a mai megyei beosztás szerint bemutatni, hogy a változások az ország területrészei szerint is megfigyelhetők legyenek. (L. 15. tábla.) Érdekes különbségek derülnek ki ebből az összeállításból. A zsidó birtoknak területi és arányszámban való csökkenése majdnem általános^ Mégis akadt két vármegye, Győr, Mosón és Pozsony, továbbá Abaúj-Torna, ahol a földbirtokreform és tömeges kikeresztelkedések dacára a zsidó vallású birtokosok nagyobb területtel rendelkeznek, mint 17 évvel előbb. Ebben a két vármegyében még arányszámuk is növekedett. Egyebütt mindenütt kevesebb lett a zsidó birtok, nemcsak relatíve, hanem a területét véve is, sőt akadt 9 vármegye, mégpedig a Dunán-túl: Komárom és Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Zala, az Alföldön pedig Békés, Csanád, Arad és Torontál, Csongrád és Pest-Pilis-Solt-Kiskun, ahol ma a zsidó közép- és nagybirtokosok még félannyi területet sem mondhatnak magukénak, mint 1916-ban. Az a 11.7%-os arány, amellyel a zsidók a közép- és nagybirtokokban részesednek, semmi esetre sem fedi a valóságot, ha azt kutatjuk, hogy a földterületnek milyen része van zsidó vérből származó egyének kezében. Erre vonatkozólag az 1925. évi Gazdacímtár adatai alapján történt egy számítás, amelyben azoknak a családoknak birtokai is a zsidó birtokok közé vannak számítva, amely családok köztudomás szerint zsidó származásúak, de amelyek ma már valamelyik keresztény vallásfelekezethez tartoznak. E szerint a hitelt érdemlő számítás szerint 1925 végén az akkori 4,344.315 kat. holdnyi terjedelmű szabadforgalmú közép- és nagybirtokokból (tehát 100 holdon felüliekből) nem kevesebb mint 840.920 hold, vagyis 19.4% volt zsidó vallású, vagy zsidó származású egyének tulajdonában. Ez tehát a közép- és nagybirtokoknak majdnem ötödrésze. Az arányszám jelentékenyen nagyobb, mint az ehhez legközelebb álló évről, 1928-ról a vallás alapján közölt adat (11.5%), ami azt jelenti, hogy ha a földbirtok megoszlásáról valódi képet akarunk nyerni, a zsidóság arányát a két arányszám közti különbség mértékével kell felemelnünk. Az 1925. évi adatok törvényhatóságonkint is megvannak és némelyik vármegyében elrettentő arányszámot mutatnak. A zsidó származású földbirtokosok számbavételével Heves és Baranya vármegyében pl. 29.9%-os arányt ér el a zsidó közép- és nagybirtok; Csongrádban 29.3, Szabolcs és Ungban 28.9, Hajdúban 27.3, Nógrád és Hontban 25.9, Biharban 24.8. Jász-Nagykun-Szolnokban 24.2%-ot. így számítva a zsidó földbirtokosokat, a zsidó közép- és nagybirtok aránya csak két vármegyében esik 10.0% alá, még pedig Sopron vármegyében 9.6, Veszprémben 8.9%-ra. Megkíséreljük most kiszámítani tisztán csak a vallási adatok alapján azt, hogy Magyarország egész mai területéből körülbelül mennyit mondhatnak a zsidók tulajdonukul. Az 50 holdon felüli szabadforgalmú birtokokról az adatok rendelkezésre állnak, az 50 holdon felüli korlátolt forgalmú birtokok pedig részletezve vannak jelleg szerint. Ezek közül az 1933. évi Statisztikai Évkönyv szerint
Konkrét adat ezekből a zsidó birtokokra vonatkozólag csak az egyházi birtokoknál van, amelyekből csak 194 hold van a zsidó hitközségek tulajdonában. A kincstári, a községi, a hitbizományi birtokokból, valamint a vallásalap, a tanulmányi alap, az iskolai és egyéb alapítványok birtokaiból semmit sem számítunk a zsidók javára, habár vitatható, hogy a kincstári és a községi birtokokból legalább a népességi aránynak megfelelő rész nem lenne-e ezen a címen kihasítható. Ellenben a közbirtokossági birtoknál egészen joggal lehet olyan arányt számítani, mint zsidó birtokot, amilyen arányban a zsidók a szabadforgalmú közép- és nagybirtokokból részesednek, ami kereken 12.0%, vagyis 92.315 kat. hold. Végül a részvénytársaságoknak birtokaiból, amelyek köztudomás szerint több mint felében zsidókból állanak, a vagyoni részesedést tekintve pedig valószínűleg még jóval nagyobb arányban, 60%-ot veszünk zsidó tulajdonban lévőnek, ami 117.164 holdat tesz. Összegezve e három adatot, az 50 holdon felüli korlátolt forgalmú birtokok területéből 209.673 hold lenne zsidó tulajdonban, illetőleg zsidó rendelkezés alatt. Megjegyzendő, hogy az utolsó öt évben a korlátolt forgalmú birtokok közt a részvénytársaságoknak, bankoknak stb. birtokai feltűnően megnövekedtek. Volt ugyanis részvénytársasági, stb. birtok
(1. 1935-ben már 215.935 kat. hold. Különösen nagy az ugrás 1931-ről 1932-re, amikor egy év alatt közel 30.000 holddal növelték a bankok birtokállományukat, megváltva az eladósodott földbirtokokat. Ez is magyarázza, részben a keresztény földbirtokosok fentebb kimutatott veszteségét. A szabadforgalmú birtokok jó része tehát korlátolt forgalmú birtokká vált ilyen úton, de egyidejűleg zsidó tulajdonba ment át. Hátra vannak még az 50 holdon aluli birtokok, amelyeknek területe 1933-ban 7,540.546 kat. hold. Ebből a népszámlálás alkalmával kiderített arányokat figyelembe véve, kereken 1.0%-ot számítunk zsidó birtokra, habár valószínű, hogy ez a szám alacsony, tekintetbe véve azt, hogy az 50 holdon aluli birtokosok között a zsidók azért vannak kis számmal, mert főfoglalkozásuk nem az őstermelés, hanem többnyire más. A falusi korcsmárosok, kereskedők, városi ügyvédek és egyéb foglalkozású zsidók közül soknak van 50 holdon aluli birtoka, erről egyébként népszámlálási adataink is vannak. Összefoglalva a számítás eredményét, a következő képet kapjuk a zsidóság földbirtokterületéről:
A végső szám tehát azzal a meglepő eredménnyel zárul, hogy az ország területéből mindössze 790.173 kat. hold, vagyis csak 4.9% lenne zsidó kézben, ami még el sem éri a zsidóságnak a népességben elfoglalt arányát. A valóságban azonban ezek a számok mindenesetre magasabbak a következő okokból: A második és harmadik birtokcsoportban á számok csak a minimumot mutatják, minthogy nem konkrét adatok, csak számítás eredményei. Figyelembe kell továbbá venni, hogy a zsidóságnak a kezén a tulajdonban bírt földbirtokon kívül igen jelentékeny terület van bérlet címén. Már a népszámlálási adatok ismertetésénél láttuk, hogy a közép- és nagybérlőknek milyen tekintélyes része zsidó. Pl. az 1000 holdon felüli nagybérlőknek 42.0%-a, a 200-1000 holdas bérlőknek 38.4%-a, 100-tól 200 holdig terjedő birtokokat bérlőknek 13.0%-a. Már pedig a közép- és nagybirtokoknak közel 20%-a bérbe van adva, azokon tehát zsidó bérlő gazdálkodik, annak jövedelmét jórészt a zsidó bérlő fölözi le, gazdagszik meg azon. A zsidó földbirtokszerzésének ez volt a múltban is a legegyszerűbb és a legszokottabb módja. Gazdacímtár adataiból azt is meg lehet állapítani, hogy a keresztény birtokosok sokkal sűrűbben adják birtokukat bérbe, mint a zsidó birtokosok. Azonkívül a keresztény birtokos birtokát jelentékeny részben zsidó bérli, míg fordítva igen ritka eset az, hogy a zsidó földbirtokos kereszténynek adja ki a földjét. 1925-ben a 100 holdon felüli szabadforgalmú birtokok területéből 840.920 kat. hold volt zsidó származású egyének tulajdonában. Ugyanakkor a bérbeadott terület (itt a korlátolt forgalmú birtokokat is beszámítva) 1,591.140 kat. holdat tett és ebből a területből 610.472 hold, vagyis 38.4% volt zsidó vallásúaknak vagy zsidó származásúaknak kezelésében. A 610.472 holdból, amelyet a zsidók béreltek, 81.129 hold zsidó tulajdonban is volt, ezt tehát le kell vonnunk a zsidó bérletek területéből, így 529.343 hold terület marad, amelyet a zsidó bérlők keresztény földbirtokosoktól béreltek. A teljes igazság kedvéért le kell vonnunk a zsidó tulajdonban lévő területből is azt, amelyet keresztény bérlők béreltek. Ez azonban mindössze 24.481 hold, marad tehát 820.439 hold olyan zsidó földtulajdon, amely zsidó kezelés alatt áll. Hozzáadva ehhez a zsidók által bérelt keresztény birtokokat, 529.343 holdat, továbbá a korlátolt forgalmú birtokokból tulajdonilag a zsidókra eső fentebb kimutatott részt, 209.673 holdat, kiderül, hogy a 100 holdon felüli közép- és nagybirtokok területéből a korlátolt forgalmúakat is beszámítva kereken 1,560.000 hold, vagyis 19.4%, majdnem egyötöd rész van zsidók vagy zsidó származásúak tulajdonában, illetőleg kezelésében. Ha tehát a bérleteket és a zsidó származásúakat is számításba vesszük, akkor a fentebb kimutatott 4.9% legalább is kétszeresére, 10.0%-ra ugrik fel.
A zsidók és a budapesti háztulajdon.Nagyon értékes adatok azok, amelyek a budapesti zsidóság háztulajdonára vonatkoznak és amelyeket a székesfővárosi statisztikai hivatal a legnagyobb részletességgel dolgozott fel és adott ki közleményeiben. Minthogy a csonkamagyarországi zsidóságnak közel fele a fővárosban lakik, ismét tekintélyes része (28.000) a Budapest-környéki városokban és községekben, akiknek vagyoni viszonyai nem sokkal különbözhetnek a fővárosi zsidóságétól, a szóbanforgó adatok a magyarországi egész zsidóság vagyoni viszonyairól és a keresztény magyarsággal szemben elfoglalt rendkívüli kedvező helyzetéről is élénk bizonyságot szolgáltatnak. Budapesten az 1930. évi népszámlálás 25.868 házat talált. Ezek közül 4.730 jogi személyek tulajdonát képezi, 21.138 ház pedig fizikai személyek tulajdonában van. Az utóbbiak közül 5.487 ház, vagyis 26.0% van zsidók tulajdonában, 15.350 (72.6%) keresztényeké és 301 házról (1.4%) nem ismerjük a tulajdonosok vallását. Valószínű, hogy ezeknek legalább fele zsidó, mert a zsidók legszívesebben hallgatják el vallásukat. A zsidókról később közlendő százalékszámokat tehát mindenütt kb. 0.7-del fel kell emelnünk, hogy a való képet kapjuk. De még ekkor is csak a vallás szerint zsidók viszonyait mutatják az adatok, a kikeresztelkedettek és egyéb zsidó származásúak a keresztény felekezetek hívei között vannak elkönyvelve. Minthogy Budapest lakosságának 20.3%-a zsidó, a zsidók tulajdonában lévő házak 26.0%-os aránya első pillanatra nem tűnik fel túl magasnak. Egészen más arányokat kapunk, ha a házakat nagyság és ezzel természetesen érték és jövedelmezőség szerint csoportosítjuk. Háztulajdonos fizikai személy tulajdonképpen csak 18.326 van Budapesten, ezek birtokában van a 21.138 ház. A háztulajdonosok közül 4.481 (24.5%) a zsidó, akik azonban, viszonylag több házuk lévén, mint a keresztényeknek, a házaknak már 26%-át bírják. A tulajdonban bírt házak számát kategorizálva, a következő képet kapjuk:
A többszörös háztulajdonosok között fokozatosan növekszik a zsidók aránya, minél több házról van szó.
Minél magasabbak, tehát minél értékesebbek a házak, annál többnek tulajdonosa zsidó, az 5 és több emeletes házaknak már jóval több mint fele zsidó tulajdon.
Az emelkedés itt is fokozatos, az eredmény ugyanaz: a 30-nál több bérleményt magában foglaló házaknak már több mint fele zsidó kézben van. Ezek az adatok csak sejtetik, hogy a zsidók részesedése! a háztulajdonban sokkal nagyobb, mint amennyit az először említett 26% kifejez. Konkrét adat azonban a zsidó háztulajdon nagyságára és értékére az, hogy a zsidó tulajdonban lévő házakban az összes lakások 40.6%-a, az összes lakószobáknak 41.2 °/u-a van. Az egyéb bérleményeknek (főképp üzletek, amelyek aránylag nagyobb bért fizetnek) már 44.1%-a található a zsidók házaiban. Természetes tehát, hogy a házak értékének és bérjövedelmének is jóval nagyobb hányada vándorol a zsidók zsebébe, mint amilyen arányt a nyers háztulajdon mutat. A 18.326 egyén közül, akik Budapesten házat vallhatnak magukénak, 5.607, vagyis 30.6 van olyan, aki házából bérjövedelmet nem élvez, mert csak maga lakik benne. A zsidó háztulajdonosok között azonban csak 18.2% van ilyen, a többi 81.8%-nak már lakói vannak, még pedig jóval nagyobb számú és több lakbért fizető lakói, mint a keresztény háztulajdonosoknak. Kitűnik ez a. következő adatokból:
Újra a már ismert kép; minél nagyobb házbérjövedelmi kategóriáról van szó, mindig jobban és jobban előtérbe lép a zsidóság. A legjövedelmezőbb házaknak már fele zsidó kézben van. Lássuk most magát a bérjövedelmet összegszerűleg. Budapest magánkézben lévő és kiadó lakással is bíró házai a népszámlálás idején 187,797.856 pengő évi bérjövedelmet hoztak. Ebből nem kevesebb mint 89,287.392 pengő jutott a zsidó háztulajdonosoknak, vagyis 45.1%. Az ismeretlen vallású háztulajdonosokra esett 1.2%?. Ezeknek a felét (0.6-et) bátran hozzászámíthatjuk a zsidók százalékához. A végső eredmény tehát az, hogy a budapesti bérházak jövedelmének 45.7%-a jut a zsidó háztulajdonosoknak, azzal szemben, hogy a házaknak csak 26.0%-a van a birtokukban.
Kérdés most, hogy az utolsó évtizedben milyen változás állott be ebben a tekintetben; növekedett vagy fogyott-e a zsidó háztulajdon Budapesten? Ha tisztán csak a zsidó tulajdonban lévő házak nyers számát tekintjük, a zsidó ház tulajdonban kétségtelenül bizonyos visszafejlődést észlelhetünk. Volt ugyanis fizikai személynek tulajdonában ház
Látható, hogy a zsidóság aránya a háztulajdonosok között csak a legkisebb házaknál, a földszintes és egyemeletes házaknál ment lejjebb jelentékenyebben, a középmagasaknál, a 2-4 emeleteseknél arányuk alig változott, ellenben a legmagasabb házak, az 5 és több emeletesek, ma nagyobb mértékben vannak zsidó kézen, mint tíz év előtt. Az utolsó évtizedben tudvalevőleg rengeteg sok apró családi ház épült; igen sok kisember, tisztviselő és ipari munkás is jutott családi házhoz. A keresztény háztulajdonosok nagyobb szaporodása azonban egyáltalán nem jelenti azt, mintha a házak értéke és jövedelmezősége ugyanilyen arányban ment volna át keresztény kézbe. Még jobban megvilágítják a változást a következő adatok, amelyek a zsidó tulajdonban lévő házak lakásainak, lakószobáinak és a bennük lakó népességnek számára és arányára vonatkoznak:
Mind a három arányszám esett 1920 óta, de csak jelentéktelenül. A zsidók házaiban ma aránylag kevesebb lakás, kevesebb lakószoba van és a népességnek kisebb része is lakik azokkal. A legjellemzőbb és legjobban bizonyító erejű adat ezek közül a szobák számára vonatkozó, mert ez mutatja a lakások átlagos nagyságát és - caeteris paribus - a házak értékét is. A lakók száma kevesebbet mond, mert arra más körülmények (nagycsaládú emberek házszerzése, a jobbmódú zsidóknál az egyke terjedése stb.) is befolyással vannak. A házak bérjövedelme elsősorban a szobák számától függ. Már pedig azt látjuk, hogy míg 1920-ban a zsidók házaira esett a lakószobák 41.9%-a, addig 1930-ban is 41.2%-a. Az arányszám tehát alig változott, holott tudjuk, hogy közben a zsidóság Budapesten több mint 11 ezer lélekkel megfogyott és arányszáma is 23.2%-ról 20.3%-ra esett. Ma tehát a zsidó háztulajdon aránya jóval magasabban áll a zsidók népességi (iránya fölött, mint tíz év előtt.
Ha most még ezen kívül figyelembe vesszük, hogy az utolsó tíz évben épült házak közül a legnagyobbak, a legmodernebbek, a budapesti nyelven "összkomfortos" lakásokkal bíró házak nagyobb mértékben jutottak zsidó tulajdonba, nem kétséges, hogy ö megfogyott számú zsidóság a házbérjövedelemből, amelynek összegét fentebb kimutattuk, nagyobb mértékben részesül, mint egy évtizeddel előbb.
100 öt és több sz. lakásból zsidó lakója van 38.8-nak A legkisebb méretű u. n. proletárlakásokban alig van zsidó lakó (legalább is népességi arányukhoz képest), ellenben feltűnő sokan vannak a polgári jólétet jelentő 3 és 4 szobás lakásokban, népességi súlyuknak több mint kétszeres arányában. Még az 5 szobás lakásokban is 41.1% az arányuk. Hogy a legnagyobb, 6 és több szobás lakásokban részesedésük leesik, azt a nagy mágnáslakások okozzák, de viszont tudjuk azt, hogy ezek között sok tulajdonképpen zsidóé, mert éppen a leggazdagabb és legelőkelőbb zsidó családok keresztelkedtek ki, akik a statisztikában már a keresztények rovatában szerepelnek.
Jellemző az is, hogy a budapesti lakások 33.0%-a rendelkezik fürdőszobával, cselédszoba pedig a lakások 23.7%-ában van. Ellenben a zsidók lakásainak 58.1%-a fürdőszobás, cselédszoba pedig a zsidó lakások 44.2%-ában található. A keresztények lakásainak csak 13.3%-ában van háztartási alkalmazott, a zsidók lakásainak 41.7%-ában. A budapesti összes házicselédek 54.220 főnyi számából 26.044 (köztük természetesen 96% keresztény), vagyis 48.0%, a zsidók háztartásában szolgál. Hogy mit jelent ez morális és faji szempontból, arról jobb nem beszélni; elég csak annyit megemlíteni, hogy Budapesten évenként 800 házicselédnek születik törvénytelen gyermeke.
Ami kényelmet, jómódot jelent, ott mindenütt a zsidók járnak elől; a proletársorsból, amelynek egyik jellemzője az ágyrajáróknak a családba való kényszerű befogadása, alig veszik ki részüket.
A zsidók a bűnügyi statisztikában.
A magyarországi zsidóságról adott kép teljessége érdekében közlünk néhány adatot arra vonatkozólag is, hogy a zsidók milyen mértékben szerepelnek a bűnügyi statisztikában. Tudvalevő ugyanis, hogy a zsidóság a durvább és a tömegesebb bűncselekmények (mint testi sértés, lopás) elkövetésétől tartózkodik, amit megmagyaráznak jellembeli sajátosságai, átlagosan nagyobb intelligenciája és kedvezőbb vagyoni viszonyai. Viszont azokban a bűncselekményekben, amelyek nagyobb értelmi képességeket kivannak meg, vagy amelyek a nem egyenes úton való vagyonszerzés finomabb módjai, mindenütt előtérben látjuk a zsidóságot.
A zsidók arányszámai a bűnözők között 1929-ig folytonosan növekszenek, 1930-ban erős visszaesés állt be, azóta pedig 5.3 és 5.9 között mozog az arányszámuk. Mindenesetre feltűnő, hogy annak ellenére, hogy a lakosságban a zsidók száma az utolsó évtizedben megfogyatkozott, a bűnözők között nemcsak számszerűleg, hanem aránylag is mindig több és több zsidót találunk. Tekintettel arra, hogy az egy-egy év folyamán elítélteknek csak egy része követte el a bűncselekményt ugyanabban az évben, más részük az előző évekre oszlik meg, azonkívül esetlegességnek (a bíróságok nagyobb vagy kisebb elfoglaltságának) is lehet szerepe abban, hogy egy-egy évben mennyire rúg az elítéltek száma, azért három-három évet foglalunk össze, hogy a fejlődés menete tisztábban álljon. így kiderül, hogy az elítéltek közül volt zsidó
az irányzat tehát az utolsó átlag kivételével emelkedő.
Ezekben a felsorolt bűncselekményekben a zsidók 12.5%-ban részesednek. Valamennyi bűncselekményből jóval nagyobb arányban veszik ki részüket, mint amilyennel a népességben helyet foglalnak (5.1%). Különösen magas az arányuk a három utolsó helyen megnevezett bűncselekményekben: az uzsorában, a sajtótörvénybe ütköző bűncselekményekben és az "egyéb" alatt összefoglalt bűncselekményekben, amelyek között leginkább valuta-csempészési ügyek fordulnak elő. Ezekben a különleges bűncselekményekben az utolsó 14 év alatt a zsidók száma még feltűnőbben megnövekedett, mint általában. Volt ugyanis a fentebb felsorolt bűncselekmények miatt elítéltek száma
Igaz, hogy az intellektuális bűncselekmények általában véve sokkal nagyobb mértékben szaporodtak, mint a többiek, de az ilyen bűncselekményekért elítéltek közt a zsidók aránya 7.1%-ról 12.5%-ra ugrott, abszolút számuk pedig négyszeresre növekedett. Ezek az adatok eléggé jellemzik a zsidóság mentalitását és a társadalmi és gazdasági életben való szereplésére is élénk világot vetnek.
Tanulságok.A statisztika számaival végigkísértük a zsidóság számbeli fejlődését, területi elhelyezkedését, az egyes foglalkozásokban, a társadalomban, a kultúrában és a vagyonban való részesedését Magyarország mai területén. Végső megállapításul a számadatokból tanulságként levonható az, hogy a zsidóság a háború után fogyott s ennek folytán vidékenkint és a legtöbb foglalkozási ágban is számbelileg vesztett jelentőségéből. A háború után a zsidókkal szemben megnyilatkozott ellenszenv törvényhozási intézkedésekben is kifejezésre jutott. Két ilyen erőteljesnek indult törvényhozási intézkedést tett a háború utáni keresztény nemzeti irányzat. Az egyik volt az egyetemi numerus clausus, a másik a földbirtokreform, amelynek éle, ha rejtett formában is, de mégis főként a zsidók ellen irányult. Sajnos egyik intézkedés sem hozta magával a várt teljes eredményt. Vagy ha hozta is, a körülbelül 1928 óta ismét liberálisabb irányba fordult közhangulat és az annak hatása alatt tett engedmények és elnézések sokat rontottak az elért eredményeken. A numerus clausus az egyetemeken már 8.0%-ra leszorította a zsidók arányszámát, amely a törvény megváltoztatása óta ismét 11-12%-ra szökött fel és csak újabban enyhül kissé. A földbirtokreform - amint láttuk - erősen megapasztotta a zsidó tulajdonban lévő közép- és nagybirtokokat, de ez a folyamat is megállott 1928-ban, azóta a közép- és nagybirtokokban újra a zsidóság térfoglalását látjuk. A numerus clausussal leszorítottuk á zsidó értelmiséget a közszolgálatból és részben a főiskolai képzettséget kívánó értelmiségi szabadpályákról, ezek azonban a gazdasági értelmiség pályáira tódultak s ma már az ipar-forgalmi foglalkozások értelmiségi osztályában nemcsak számbelileg, de aránylag is több a zsidó, mint közvetlenül a háború után. Legkirívóbb ez éppen az ipari és kereskedelmi nagyvállalatokban, amelyek a vagyoni erőt képviselik és amelyek ma, sok esetben állami támogatás mellett, még több zsidót alkalmaznak, mint régebben. Ami megnyugtatónak látszik az adatokban, hogy az elemi és középiskolákban erősen leszállott a zsidó tanulók száma és aránya, azt nem kormányzati intézkedéssel értük el, hanem azt maga a zsidóság idézte elő a gyermekek számának hihetetlen korlátozásával, ami maga is arra mutat, hogy a zsidóság vagyonilag megerősödött. Ha pontosan ki tudnók mutatni a múltban és jelenben is a zsidóságnak a nemzeti vagyonban és a nemzeti jövedelemben való részesedését, amit ma hozzávetőleges számítással 20-25%ra kell becsülnünk, kétséget kizárólag kiderülne, hogy ma a kisebb szám dacára nagyobb vagyoni erőt tartanak a kezükben, mint közvetlenül a háború után; számuk csökkenése tehát egyáltalán nem jelenti vagyonuknak s ezzel a nemzet társadalmi és gazdasági életére, kultúrájára és erkölcsére gyakorolt befolyásuknak és hatalmuknak is a csökkenését. Önként feltolul tehát a kérdés, mit tett, jobban mondva mit mulasztott el az állam és a nemzeti társadalom, hogy a fejlődés ilyen irányban bekövetkezhetett, de parancsolólag lép fel az a követelmény is, hogy meg kell találni az eszközöket arra, hogy a zsidóság további terjeszkedésének gátat vessünk és a nemzetet ebből az újkori rabszolgaságából kivezessük. |
