Ezekben a hetekben van ötven éve, hogy Tito katonai egységei és a hozzájuk csatlakozó helyi szerbek csoportjai a szó szoros értelmében vérengző tisztogatást hajtottak végre a vajdasági magyar lakosság körében. Máig tartó homály fedi mind a résztvevő csapatok megnevezését, mind pedig a megtorló akcióval összefüggő hivatalos dokumentumok legjelentősebb részét.

Negyvenhat évig lidércnyomásként ült rajtunk az átok. Az áldozatok kínjairól, magas erkölcsiségre valló, felemelően példaszerű magatartásáról az áldozatok hozzátartozói, és a néhány szemtanú, aki csodával határos körülmények között menekült meg a biztos haláltól, nem beszélt, mert nem beszélhetett.

A megerősödő kommunista hatalom, az atrocitások hónapjait követően, kevés kivételtől eltekintve még a holtak tisztességes eltemetését sem engedélyezte. A rémület és a mindenható államvédelmi szervek megbénították azt is, akinek esetleg lett volna kedve beszélni. Az idő közben elmúlt, s most már megfogyatkoztak azok is, akik még beszélhetnek, tanúskodhatnak.

A tragikus eseményekről a nyolcvanas évek közepén még egy magyar nemzetiségű kommunista tisztségviselő sem tudott megnyilatkozni. A szerb hatalomtól szerzett politikai közvetítői státusukat féltve a túlbuzgó vajdasági magyar politikusok akkor nem mertek kötélnek állni. Személyes privilégiumaikat többre becsülték, mint az igazságot: Olajos Mihály Vékás Jánosnak adott interjújából az atrocitásokkal foglalkozó rész a Létünk című folyóiratban nem jelenhetett meg.

Amikor 1990-ben a VMDK politikai követelésként jelölte meg az igazságtételt, s a szerb, a vajdasági és a magyar tudományos akadémiákhoz fordulva a tudományos igazság kiderítését szorgalmazta, a felvetést addig nem tapasztalt politikai vihar, a tekintélyes tudományos intézmények részéről pedig hallgatás fogadta. Éppen ezért van felbecsülhetetlen jelentősége annak a kutató és feltáró munkának, amit dr. Mészáros Sándor és Matuska Márton, valamint Siflis Zoltán és munkatársai végeznek már évek óta szimbolikus anyagi támogatással.

Nem vágyunk bosszúra! Azt akarjuk, hogy hivatalosan is kimondják az igazságot, hogy megbékéljünk, s a jövő felé forduljunk. Hisszük, hogy ennek eljött az ideje, s az itt élő népek demokratikus egymás mellett élése nem lesz többé politikai szólam, hanem valóság.