Jules Laforgue (1860-1887)
Gyászinduló a Föld halálára	Marche funèbre pour la mort de la terre
(Partecedula)	(Billet de faire-part)
Lento
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak,	Ô convoi solennel des soleils magnifiques,
hullámozz, kavarogj, aranyszínű tömeg,	Nouez et dénouez vos vastes masses d'or,
holt húgotok mögött, kit most temetni fognak,	Doucement, tristement, sur de graves musiques,
lassan, búsan, komor zenére lépjetek.	Menez le deuil très-lent de votre soeur qui dort.
Beteltek az idők ! Halott a Föld örökre,	Les temps sont révolus! Morte à jamais, la Terre,
egy zokogásba fúlt halálhörgés után !	Après un dernier râle (où tremblait un sanglot!)
Sötét, visszhangtalan, szélcsendes éjszakán	Dans le silence noir du calme sans écho,
lebeg, mint puszta roncs, némaság van körötte.	Flotte ainsi qu'une épave énorme et solitaire.
Mily álom ! hát igaz ? nem vagy csak szarkofág,	Quel rêve ! est-ce donc vrai ? par la nuit emporté,
nem több az éj vizén tragikus, holt tömegnél ?	Tu n'es plus qu'un cercueil, bloc inerte et tragique
Ó, páratlan, dicső eposz, te ! Mégis eszmélj !	Rappelle-toi pourtant! Oh! l'épopée unique!...
Nem, mindez véget ért, aludj örökre hát.	Non, dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Mégis idézd fel a kort, midőn nem kísérte,	Et pourtant souviens-toi, Terre, des premiers âges,
ó, Föld, únt napjaid sorát másféle zaj,	Alors que tu n'avais, dans le spleen des longs jours,
csak szélmelódiák, csak tompa habmoraj	Que les pantoums du vent, la clameur des flots sourds,
és a falevelek ezüstös zizegése.	Et les bruissements argentins des feuillages.
De jött egy buja lény ! Maja szent fátyolát	Mais l'être impur paraît! ce frêle révolté
e vézna lázadó foszlánnyá szakította,	De la sainte Maïa déchire les beaux voiles
és az idők jaja felsírt a csillagokra.	Et le sanglot des temps jaillit vers les étoiles...
De mindez véget ért, aludj örökre hát.	Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Sosem felejted el a középkor sötétjét,	Oh! tu n'oublieras pas la nuit du moyen âge,
hol a Dies irae halálharangja szólt,	Où, dans l'affolement du glas du "Dies irae",
Éhség őrölte meg a vén, földből kiszórt	La Famine pilait les vieux os déterrés
csontokat, s Döghalál aratta dús vetését.	Pour la Peste gorgeant les charniers avec rage.
Midőn az ég alatt reményeveszve állt	Souviens-toi de cette heure où l'homme épouvanté,
a riadt ember és vakon bízott a Kegyben,	Sous le ciel sans espoir et têtu de la Grâce,
zsolozsmát zengve s önfaját átkozva egyben !	Clamait: "Gloire au Très-Bon", et maudissait sa race!
De mindez véget ért, aludj örökre hát.	Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Zord dómok! vérszínű oltárok ! ó, ti festett,	Hymnes ! autels sanglants ! ô sombres cathédrales,
bús ablakok, harangzúgás, tömjén, ima !	Aux vitraux douloureux, dans les cloches,
Hozsánnát mennydörög a bőszült orgona !	L'encens. Et l'orgue déchaînant ses hosannas puissants !
Fehér kolostorok ! sápadt klastrom-szerelmek !	Ô cloîtres blancs perdus ! pâles amours claustrales,
e korszak kétkedést szült és hisztériát,	[...] Ce siècle hystérique où l'homme a tant douté,
kisemmizett fajunk apátlan volt e Földön,	Et s'est retrouvé seul, sans Justice, sans Père.
ismeretlen vízen úszott korhadt fatönkön.	Roulant par l'inconnu, sur un bloc éphémère.
De mindez véget ért, aludj örökre hát.	Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
S a máglyák ! tömlöcök ! ólomkamrák ! a kínpad!	Et les bûchers ! les plombs ! la torture ! les bagnes!
Gályák, bordélyok és tébolydák börtöne,	Les hôpitaux de fous, les tours, les lupanars,
a régi lelemény ! művészetek ! zene !	La vieille invention! la musique! les arts
tudomány ! s háború, trágyázója a síknak !	Et la science! et la guerre engraissant la campagne!
Éhség, szomj, alkohol, ezernyi nyavalyák !	Et le luxe! le spleen, l'amour, la charité!
Fényűzés ! unalom ! szeretet és könyörület !	La faim, la soif, l'alcool, dix mille maladies !
Hány drámát éltek át e hamvak, míg kihűltek !	Oh ! quel drame ont vécu ces cendres refroidies !
De mindez véget ért, aludj örökre hát.	Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Hová lett Szakia, a tiszta szív, az áldott,	Où donc est Çakia, coeur chaste et trop sublime,
ki értünk szenvedett, s helyes Törvényt hozott?	Qui saigna pour tout être et dit la bonne Loi ?
S Jézus, a jó, a bús, aki ingadozott	Et Jésus triste et doux qui douta de la Foi
a Hitben, melynek élt, melyért keresztre szállott?	Dont il avait vécu, dont il mourait victime ?
S kik zord titkok miatt sok éjt zokogtak át ?	Tous ceux qui sur l'énigme atroce ont sangloté?
Hol vannak könyveik ? Nincs bennük eszme, érdem ?	Où, leurs livres, sans fond, ainsi que la démence ?
Ó, mennyi névtelen vérzett el észrevétlen !	Oh! que d'obscurs aussi saignèrent en silence!...
De mindez véget ért, aludj örökre hát.	Mais dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Ó, márvány Vénusz ! ó, rézkarcok ! elenyésztek !	Et plus rien! ô Venus de marbre! eaux-fortes vaines!
Hegel bolond agya ! az édes énekek !	Cerveau fou de Hegel ! doux refrains consolants !
Csipkés tornyok, miket a düh fölégetett.	Clochers brodés à jour et consumés d'élans.
Könyvek, kárbaveszett győzelmei az észnek !	Livres où l'homme mit d'inutiles victoires !
Minden mocsok s tűnő fény, mindaz, mit saját	Tout ce qu'a la fureur de tes fils enfanté
fiaid ihlete alkotott e világon,	Tout ce qui fut ta fange et ta splendeur si brève,
ó Föld, álom ma már, csak vakmerő, nagy álom.	Ô Terre, est maintenant comme un rêve, un grand rêve.
Már mindez véget ért, aludj örökre hát.	Va, dors, c'est bien fini, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak…	Ô convoi solennel des soleils magnifiques...
Aludj örökre hát, jobb, ha e hihetetlen	Dors pour l'éternité, c'est fini, tu peux croire
tragédiát lidércnyomásnak gondolod,	Que ce drame inouï ne fut qu'un cauchemar,
síremlék vagy, amely vaktában tébolyog	Tu n'es plus qu'un tombeau qui promène au hasard
sötétbe veszve, nincs neved sem.	[........] sans nom dans le noir sans mémoire.
Csak álom volt! Soha nem léteztél tehát !	C'était un songe, oh! oui, tu n'as jamais été!
Magad vagy ! nincs tanú ! nincs, aki tudja, lássa.	Tout est seul! nul témoin! rien ne voit, rien ne pense.
Nincs, csak örök éj időtlen hallgatása	Il n'y a que le noir, le temps et le silence...
Csak álmodtál, aludj örökre hát.	Dors, tu viens de rêver, dors pour l'éternité.
Ó, gyászkísérete pazar fényű Napoknak,	Ô convoi solennel des soleils magnifiques,
hullámozz, kavarogj, aranyszínű tömeg,	Nouez et dénouez vos vastes masses d'or,
holt húgotok mögött, kit most temetni fognak,	Doucement, tristement, sur de graves musiques,
lassan, búsan, komor zenére lépjetek.	Menez le deuil très-lent de votre soeur qui dort.
Kálnoky László fordítása	Még Laforgue >>>> ENCORE
BACK