A dolog érdemi része úgy indult, hogy én részt sem akartam venni a szertartáson, de aztán kiváló barátaim meggyőztek, hogy ennyit igazán megtehetek a család jó közérzetéért. Végül beadtam a derekam, azzal, hogy Iván atya, ugye, tudja, hogy én izé, és a könnyített változatot fogja lebonyolítani, ahol nekem nem kell mindenféle fogadalmat tennem. Mindenki nyugtatgatott, hogy Iván fantasztikusan tapintatos, és pontosan tudja, mi a helyzet.
Kanga Egyik Húga diszkréten jelezte, hogy szeretné, ha a szertartást követő eszem-iszom nem náluk lenne, hanem a templom melletti ún. kisházban (ami a paplakot is magában foglalja), mert éppen elég neki, ha a saját gyerekei hemzsegnek körötte. A dolog megértéséhez tudni kell, hogy ez az Egyik Húg a szülők lakásában lakik férjével és négy gyerekével. Úgy tudom, mindenféle közteherviselésből kiveszik a részüket, de azért - úgy de facto, mint de iure - a lakás a szülőké. Nekem egyrészt felborzolta a kedélyemet, ahogy Egyik Húg eldönti, hogy a szülei kit (nem) hívhatnak meg a lakásukba (ha indoka mégoly elfogadható is). Másrészt, mint megtudtam, a családban előfordult összes eddigi keresztelő (Kanga hét testvérének van már gyereke) után is mindig a kisházban tartották a lakomát, akkor nem értem, miért szükséges ezt külön nyomatékosítani?
No, és hol legyen a szertartás? A templomban-e vagy a kisházban? Iván atya diszkrét tapintattal üzente, hogy ő nagyon szeretné a templomban, de persze, ha nekem a legkisebb kifogásom is mutatkozik, akkor ő készséggel alkalmazkodik. Én visszaüzentem, hogy semmi ideológiai ellenvetésem nincs a templommal szemben. Nekem a kisház annyival rokonszenvesebb, mint a templom, hogy fűtve van, és azt nem látják el a megelőző misén kórokozók tömegével. (Jóval a keresztelő után tudtam meg, hogy Bubu [a keresztapa] telefonon értekezett az ügyben Ivánnal, és hogy amaz a gorombasággal határosan mereven ragaszkodott a templomhoz. Bubu nem győzőtt csodálkozni, hogy aztán Iván is, én is milyen kulturáltan viselkedtünk egymással.)
A dolog rosszul indult, mert egy figyelmetlen mozdulattal sikerült Zsófi fejét jól odaütnöm a galéria egyik gerendájához, hatalmasat szólt. Zsófi már rég túltette magát a dolgon, amikor engem még mindig mardosott az önvád. Azt azért megmondtam neki, hogy hja, így jár, akit megkeresztelnek...
Kanga családjából kisebb csoportosulás támadt az utcán, mire odaértünk. Hol lesz a keresztelő, kérdeztük. Hol lenne, hát a templomban, felelte apósom, Sashegyis "ne kérdezz hülyeséget" nézéssel. (A templom egyébként valamelyest fűtve volt.) Bementünk, előjött Iván farmerban, bemutatkoztunk. Az én keresztnevemre még egyszer rákérdezett. Aztán eltűnt, majd díszbe öltözve ismét előkerült. Megkezdődött a szertartás. Iván mindenek előtt elmondta, hogy ő ott már valósággal családtag, majd hálát adott, amiért Klára és György egymásra találtak. A rokonság ellendrukkerként pisszegett, hogy nem Klára, hanem Kinga, és Péter sógorom (Klára férje) láthatóan valami vendettán kezdte törni a fejét.
Ezek után beszéd következett, olyan négyes alá. ("Bizony, azt még a,
khm, ATEISTÁK is elismerik, hogy...") Volt olajjal kenés,
amit Zsófi még tűrt valahogy, de mikor vízzel locsolták meg a fejét,
azt kikérte magának. (Igazság szerint hülyeség volt ezzel várni, hogy
elmúljon egyéves, node nem is rajtam múlt.)
Iván fantasztikus tapintata abban mutatkozott meg, hogy a kérdésekre
(vállaljuk-e, hogy ilyen és ilyen szellemben neveljük gyermekünket,
hisszük-e, hogy így és így, ez és ez) helyettem is rávágta az igent.
A szertartás után Kangának még mindenféle adatot be kellett diktálnia
az anyakönyvezéshez. Az apához Iván beírta, hogy felekezeten kívüli.
Utána szolid eszem-iszom a kisházban.
Lássunk egy fényképet is az eseményről. A kép úgy van megkomponálva, hogy az Leonardónak is dicsőségére válnék.
Balra a Keresztszülők, olyan arckifejezéssel, mint akikkel éppen most közöltek valami borzalmas hírt, hozzátéve a megnyugtató záradékot, hogy ők maguk nincsenek érintve az ügyben. Pillantásuk sugara a képen kívül találkozik, így maga, az angyali üdvölet rejtve marad a néző előtt, azt csak elképzelni tudjuk a rendelkezésünkre álló arcvonásokból. (Ajánlott irodalom: Buńuel: Öldöklő angyal.)
Jobboldalt az Apa. Tekintetét ugyanarra az üdvpontra fókuszálja, amelyre a Keresztszülők. Farmernadrág viseletével jelzi, hogy a keresztség gondolatát beépítette mindennapjaiba. Figyeljük meg, ő az egyetlen, aki kabáttalanságával mintegy dacol a hideg ellen, ami köztudottan az ördög malmára hajtja a vizet.
A kép nagyjábóli közepén helyezkedik el az Anya. Ő szemérmesen egy kissé lejjebb néz, mint a többiek, mint aki tudatában van annak, hogy a Kinyilatkoztatás világosságát nem lehet elviselni. Ölében a Kisded, az éppen megkereszteltek jellegzetes pozitúrájában.
A kép túláradó - és ezért hamisnak ható - derűjét valami megzavarja. A Keresztszülők között, hátrébb látható valaki, aki az emelkedett pillanatban is lesüti szemét (káini gesztus). Ő Klári férje, a vendettán való rágódás pillanatában.
A fenyegető feszültséget a sok barátságos gyermekarc oldja fel. Csillog a szemük, ám példásan viselkednek, mert jól tudják, hogy áhítatos türelmüknek és fegyelmezett várakozásuknak majdan egy másik dimenzióban (a kisházban) torta és szörp lészen jutalma.
