Látogatás a Gulágra

Az itt lejjebb található fotók munkatáborok a Szovjet időkből.

A Gulág kiáll a "Legfőbb korrekciós munkatábor munkatábor" címéért. A Sztálini munkástáborok voltak a világ a leghatalmasabb halálgyárai, haláltáborai, a "termelés" még a Második világháborús Holokausztot is meghaladta. Körülbelül 40 millió ember halt meg a ezekben a munkástáborokban

A Táborok a Tajgán voltak találhatóak, egy hatalmas erdőben az Oroszországi Szibériában. Mára már minden utat benőtt a növényzet, így csak helikopterrel lehet megközelíteni.

A Táborok elhagyva állnak 1953-óta, mióta Sztálin meghalt. Mindenki számára amnesztiát hirdettek, így mindenki, foglyok és őrök egyaránt, gyorsan elmentek a területről.

Roosevelt megfigyelte, hogy a kapitalizmus egyenlőtlenül osztotta meg a gazdagokat, amíg a szocializmus egyenlően osztotta meg a szegénységet. A Gulág börtönélet egyenlően osztotta a halált a gazdagok és szegények közt a halált, lehettek az emberek az fiatalok vagy idősek. A halál nem válogatott, és eljött mindenkiért egyaránt, nemtől, hittől vagy nemzetiségtől függetlenül.

Az emberek fa barakkokban laktak. A Politikai bűnösök, az úgynevezett "állam ellenségei," és a bűnözők egy helyen voltak tartva. Az "Ellenségek" feltűnően gyakran kerültek ki az intelingensek és kultúráltak táborából. A Tábor embertelen körülményei miatt, a civilizált és kultúrált embereknek a túlélési képességei jóval alacsonyabbak voltak a bűnözőéknél.

Hogy bebiztosítsák a vas keménységű törvényeket, A kommunisták úgy gondolták, hogy megszabadítják a szocializmust minden gondolkodó és becsületes embertől. Ezek a típusom mindig fenyegetést jelentettek az ő despotikus rezsimjükre. Majdnem sikerrel is jártak: húsz év elnyomás alatt kiirtottak nagyon sok értéket, hitet, és tradíciókat amelyek a kultúra részei voltak évszázadokon keresztül.

Miután megölték a nemzet eszét, a Szovjet Unió nevetség tárgyávávált; egy nemzeti bika, amelytől mindenki félt, mivel buta volt és tele volt nukleáris fegyverekkel.

Mint egy agyatlan óriás, a Szovjet Unió képtelen volt bármi jót vagy okosat cselekedni. Megölték az összes képzett és okos embert, a Szovjet Unió csak intő példájaként volt az egész világnak, olyan módon mutatta be a dolgokat, hogy hogyan nem szabad csinálni őket.

Bárki aki megpróbált elmenekülni a Gulágról gyakorlatilag SEMMI esélye nem volt a túlélésre. Gyalogolnia kellett több száz kilométert, egy erdős vadonban ... Az irány nem számított mivel az embereknek nem volt merre szaladniuk. Az egész ország egy nagy munkástábor volt.

Egy üveg Vodka - egy legális drog amit az őrök gyakran eladtak, illegálisan, a raboknak.

Semmi sem maradt az egykoron népes barakkokban. Két emeletes ágysorok voltak 120 bebörtönzöttnek barakkonként .

A Legtöbb történész úgy gondolja hogy az elnyomás 1932-ben kezdődött, és 1937-ben élesedett ki. A Bejövő forgalom eleinte csak lassította a táborok fejlődését kezdetben, A nagy Hazafias Háború 1941-ben volt. Miért? A Gulág foglyainak felajánlották hogy választhatták büntetésként a háborúhoz való csatlakozást, és sokan bele is mentek. 1945-ben a második világháború véget ért, és több millió ilyen személy visszakerült a táborokba. Az elnyomás tulajdonképpen csak 1953 ben ért véget, Sztálin halálával.

Ez egy büntetőcella.

Etető-nyílás.

Az emberek kimerültségtől, éhségtől, nehéz munkától haltak meg... A Marxizmus-Leninizmus azon az evolúciós elven alapult, mely szerint évmilliók alatt, a munka segített a majomembernek a mai emberré válnia... Itt a, táborokban, megmutatták hogy mindez visszafelé is elsülhet és igaz. Kemény munkával és kevés élelemmel bebizonyították hogy az ember pár hónap alatt állattá válik ismét...

"Én terveztem. És te?" kérdezi a szocialista "poszter-ember." A kommunisták mindigis megrögzött tervezők voltak, még azt is megtervezték hogy pontosan hány embert és hogyan fognak azokba a táborokba küldeni. Minden régiónak le kellett jelentenie hogy mennyi "ellenséget" vettek őrizetbe, és ha a területi vezetők nem érték el a kiszabott kvótát, akkor ők lettek az "ellenség" maguktól, és csatlakoztak azokhoz a táborokhoz.

Ez a hítd az egyik a sok másik közül amelyeket az elítéltek építettek. Sosem használták ezeket, mivel Sztálin meghalt a befejezésük előtt.

900 kilométert építettek ki az 1263-ból amely azért kellett hogy összekössön két várost, Igarkát és Salechardot. 300.000 elítélt halt meg az építés alatt 1949-1953 között. Most ez az út, mint sok társa, sehova sem vezet.

Gőzmozdony abból az időből. A munka azonnal véget ért amint a karhatalom úgy döntött hogy a rádióban a nemzeti siratóéneket kezdi el játszani. Ez a zene szólt éjjel és nappal a rádióban, egyre inkább meggyőzve az embereket hogy az a halál az övéké volt. Hamarosan minden őr és elítélt csak arra figyelt hogy visszatérjen az otthonaikba. Nem törőve a hátramaradt és félbehagyott sínekkel, vagy vonatokkal.

Ez a helyen az elnyomás előtt, a fiatal Joseph Stalin akit Koba-ként is ismertek, néhány évet eltöltött itt börtönben. Később, egy nagy tranzit börtönné vált mindez, egy múzeummal amelyet mindenki csak "Sztálin Penteonjának." hívnak. Elhagyottan áll 1953 óta.

Talán ezek a fotók emlékeztetnek minket arra, hogy nincs olyan ország amely fel tudna épülni a saját embereinek csontjaiból,és mindaz akinek van "szeme a látásra" megkínozzák és megölik, akkor a többiek egyfajta vakok királyságában fogják élni az életüket.